Oldal kiválasztása

10. Legyél szenvedélyes és lelkes!

Mi az összefüggés a lelkesedés és a boldog élet között? 

Nincs eredmény, fejlődés, lelkesedés nélkül. Úgy is mondhatnánk, amíg nem lehelted ki a lelkedet, lelkes vagy. Azt kell tenned, hogy állítsd a feje tetejére az érzelmi kondicionálásodat. Ne várd, hogy a külvilág lelkessé tegyen, hanem legyél lelkes, mindentől függetlenül. Ha a lelkesedés segít abban, hogy többet megvalósíts és sikeresebbé, boldogabbá válj, akkor elemi érdeked, hogy lelkes legyél. 
Tegyél meg mindent, hogy lelkes legyél. Célozz nagyon magasra és fejleszd a hitedet, hogy el tudod érni, amit megcéloztál. 

Legyél vidám, mindentől függetlenül. Ha belül még nem érzed, akkor kezdd játszani. Tegyél úgy, mintha már lelkes lennél. Nem baj, ha nem vagy lelkes. Csak tegyél úgy, mintha az lennél. Sokkal hamarabb be fogsz így lelkesülni. A siker, a boldogság érdekében tedd magad lelkessé, mindentől függetlenül. 

 

 

A szenvedélyes hobbid boldogabbá tehet! 

 

A boldogságszakértők azt mondják, bármi is legyen a hobbid, ha időt szánsz rá és fontosnak tartod, az hatalmasat lendít a boldogságodon. Mégis, miért csinálnánk egy hobbit, ha nem azért, hogy örömöt okozzon, és közben jól érezzük magunkat?
Sokan nem szeretik, ha megkérdezem: ”Mi a hobbid?” Egész egyszerűen nincs és sosem volt hobbijuk. Elmondásuk szerint azért nem, „mert munka után örülök, ha időben hazaérek, és időre kész leszek a házi munkával és éjfél előtt beeshetek az ágyba.” 

Mit is jelent a hobbi?
Valami, amire nem sajnáljuk az időnket, pénzünket, türelmünket. Valami, amiről szeretettel és szenvedéllyel mesélünk… Élvezzük csinálni, és teljesen át tudjuk magunkat adni neki. Ez azért van, hogy amikor egy „dolgot” teljes átszellemüléssel végzünk, abba teljesen bele tudjuk élni magunkat, és magas szintű örömöt, boldogságot és elégedettséget képes adni számunkra. 

A szenvedélyesen „végzett” hobbi hozzásegíthet mindannyiunkat a pszichológus Csíkszentmihályi Mihály által leírt „flow” (áramlat) érzésének megéléséhez.  
Nincs szükségünk arra, hogy másoknak magyarázzuk, megmagyarázzuk, hogy miért olyan jó csillagokat figyelni, maratonon résztvenni, harcművészetet gyakorolni, meditálni, jógázni, kagylót gyűjteni, filmet nézni, zenét hallgatni, korcsolyázni, amatőr rádiózni, agyagozni, olvasni, modellezni, rajzolni, túrázni, kincset keresni és még napestig folytathatnám a sort. Azért, mert sokkal boldogabbnak és elégedettebbnek érezzük magunkat tőle! 

„Iszonyatosan jó érzés! Imádom, amikor kitalálom, hogy melyik tortát süssem meg az összegyűjtött receptjeimből, és sikerül elkészíteni. Megszállott vagyok! Élvezem, amikor megalkotom és utána látom, hogy boldog, akinek készült. Apróságnak tűnik, mégis az életembe belelop valami olyat, amit semmi másban nem tudok érezni. Egyébként főzni egyáltalán nem is szeretek. De ez, teljesen más”. 

“Amikor elmegyek futni, szinte teljesen kikapcsolom a külvilágot, nem figyelek másra, csak magamra, és teljesen ki tudom kapcsolni a belső gondolataimat is. Ilyenkor minden rendben van. Utána úgy érzem magam, mintha feltöltöttek, kicseréltek volna.” 

Ha egy pillanatra is elbizonytalanodnál azzal kapcsolatban, hogy milyen hobbit válassz, akkor gondolj vissza arra, hogy mi az, ami örömet okozott gyerekkorodban? Milyen elfoglaltsággal tudtad leginkább lekötni magad? Mihez vonzódtál a legjobban? Nagy valószínűséggel a mai napig kötődsz azokhoz a dolgokhoz, amik régen érdekeltek.  

Csak rajtad múlik, hogy mi az, amit egy hobbiból kihoznál! Sokkal elégedettebb lehetnél az életeddel. Egy hobbival megfeledkezhetsz az aktuális munkahelyi problémáidról, megszabadulhatsz a folyamatos aggódásaidtól, végre tudnál önmagaddal foglalkozni és mindezek figyelembe vételével a stressz kezelés egyik legjobb módszere is. Mi számodra a jó hobbi? Az, ha minden töprengés nélkül rávágod valamire, hogy „azért, mert jó”, akkor az kezdetnek elég jó. Rengeteg lehetőség vesz körül, csak rajtad áll, hogy mi az, amihez igazán kedved van. Figyelj a saját reakcióidra, van-e olyan, ami megragadja a figyelmedet?  

Gondold végig, hogy milyen igényeid vannak: van e türelmed vagy a mozgalmasabb tevékenységeket szereted? Életstílusod pörgősebb, az aktív dolgokat szereted, vagy inkább szívesen lazulnál természetes környezetben? Egyedül szeretnél a hobbidnak hódolni vagy inkább csoportban? Ne félj kipróbálni új dolgokat. Ha nehezen megy a döntés, hogy merre indulj el, kérdezd meg mások véleményét. Lehet, hogy tudnak segíteni, átgondolni miben vagy jó, mibe kezdhetnél bele.  

Bármit is csinálunk, a lényeg, hogy szenvedélyesen megéljük az élményt, legyen szó sportról, zenehallgatásról, vagy az illóolajokban való elmélyülésről. A kulcs a minőségben rejlik: hogyan és miként éljük meg az adott pillanatot, mennyire engedjük át magunkat a történéseknek, miközben elveszítjük az időérzékünket.  

Szabadidődet tehát érdemes tudatosan megtervezni, amivel csak szeretnéd. Ezekre az órákra érdemes úgy „odafigyelni”, hogy annak tárgya saját magad legyél. A cél pedig az, hogy sokkal boldogabb és elégedettebb lehessél.  

Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD 
pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus

Így kerülheted el a megkeseredettséget!

A megkeseredett emberek 5 szokása 

 

Az élet néha olyan nehéz, hogy úgy érezzük: egyszerűbb lenne összeomlani, és csak szenvedni, panaszkodni, feladni. Ha azonban ezt tesszük, akkor bekerülünk egy nem túl illusztris csapatba: a megkeseredett emberek csapatába. 5 jellemzőjük is van; mutatjuk, mik ezek, csak hogy mindig emlékezz, milyenné ne válj soha. 

1. Haragot tartanak
Senki sem tökéletes. Mindenki hibázhat, mindenki bánthat meg másokat. Csak rajtunk múlik, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket, hogyan viszonyulunk ahhoz, aki fájdalmat okozott nekünk. A megkeseredett, savanyú emberek haragtartóak, nem bocsátanak meg könnyen, őrizgetik magukban a dühüket, és ezt rendszeresen a világ tudtára adják – de főleg annak a tudtára, akire fújnak. Ez a hatalmas mennyiségű ki nem mondott sérelem azonban szépen lassan megmérgezi őket, és egyre megkeseredettebbek, boldogtalanabbak lesznek. Ha megbékélnének, megbeszélnék az illetővel a problémáikat, vagy elengednék a negatív történéseket, akkor a lelkük is meggyógyulna.

2. Sajnáltatják magukat
A legtöbb ember napjában többször is szembesül kisebb vagy nagyobb problémákkal; akinek fontos a saját boldogsága, az arra törekszik, hogy minél hamarabb megoldja őket, és ne kesergéssel töltse az időt. A savanyú illetők azonban nem így gondolkodnak: ők azt szeretnék, hogy mindenki őket sajnálja, hogy mindenki velük foglalkozzon. Fölöslegesen felnagyítják a bajaikat, hogy panaszkodhassanak miattuk, és kinyilváníthassák, hogy nekik van a legrosszabb sorsuk az egész Földön. Elfelejtik, hogy bár a negatív viselkedésük révén megkapják az áhított figyelmet, de nem fogják jól érezni magukat tőle. Te ne legyél ilyen! Ne azért kapják fel az emberek a fejüket, mert megint sírsz valamiért, hanem azért, mert sikered volt!

3. Irigyek
A megkeseredett emberek másik ismertetőjegye, hogy borzasztóan irigyek. Nem tudják elfogadni, ha a környezetükben valaki boldog, sikeres, ha másoknak jobban megy, mint nekik. Árgus szemekkel figyelnek minden ismerőst és ismeretlent, és ha azt veszik észre, hogy valamelyiknek oka van az örömre, legbelül azonnal utálni kezdik az illetőt. Ezenkívül bosszankodnak, hogy miért nem velük történt ekkora szerencse. Irigy, féltékeny természetük miatt nem tudnak szívből gratulálni, szurkolni sem, mert titkon azt kívánják, bár mindenki bukna el az első akadályban, ami az útjába kerül. Soha ne felejtsd el, hogy ezzel a viselkedéssel csak a saját magad dolgát nehezíted meg: örülj a másik sikerének, és tekints úgy rá, mint valamire, ami motivál arra, hogy többet és többet érj el!

4. Csak a rosszat veszik észre
Iszonyatosan sok terhet cipelünk magunkkal életünk során, rengeteg bántást, nehézséget és kudarcot kell elviselnünk. Ha azonban csak ezeket vesszük észre, szomorú sors vár ránk, mert semmi örömünk nem lesz az életben. A megkeseredett emberek pontosan ezért lesznek megkeseredettek: kizárólag arra fókuszálnak, ami rossz, ami nem működik, ami problémát okoz, és képtelenek meglátni azokat a dolgokat, amik viszont a javukra válnak. Ha esik az eső, bosszankodnak, mert esernyőt kell tartani, mert vizes lesz a ruhájuk, mert nem tudnak kiülni a teraszra – ahelyett, hogy hálát adnának azért, mert a virágok nem szomjaznak tovább, mert jó lesz a levegő, mert kevesebb por száll majd az utcán. Az éremnek mindig két oldala van – igyekezz mindkettőre odafigyelni, még mielőtt egy mogorva, folyton károgó varjú válik belőled.

5. Könnyen feladják
Bár a megkeseredett emberek szeretnek panaszkodni a sorsuk miatt, ahhoz már nem elég kitartóak, hogy változtassanak. Próbálkoznak, az igaz, de hamar feladják, hamar letesznek minden tervükről, így még egy okot kreálnak, ami miatt lehet sajnálni magukat. A legszörnyűbb, hogy pontosan tudják: egy kis akaraterővel bármit el tudnának érni, de egyszerűbb, ha ölbe tett kézzel ülnek, és másokat hibáztathatnak az őket ért kellemetlenségek miatt.

Ha nem szeretnéd, hogy egész életedben kudarcok között vergődj, akkor ne hagyd, hogy ilyenné válj – csak rajtad múlik. Küzdj, ameddig tudsz, hogy a végén learathasd a babérokat! 

Kiss Gréta 
Lifestyle 

 A 73 éves zumbaoktató Erzsike  

 

A 73 éves Erzsike, az ország legidősebb zumbaoktatója. Heti hét edzést tart. Már gyermekkorában szeretett táncolni, de az élete másképp alakult, nem volt lehetősége rá. Bő 10 évvel ezelőtt kipróbálta a zumbát és annyira megszerette, hogy még abban az évben elvégezte az oktatói alapképzést. Irigylésre méltó lendülettel, lelkesedéssel, életkedvvel tartja az óráit. Pedig nem volt könnyű élete, fiatalon megjárta a poklok poklát.  

„30 évesen egy banális baleset áldozata lettem. Az óvodában dolgoztam, és megszúrtam az ujjam egy gombostűvel. Ebből kaptam egy általános vérmérgezést, kétszer újraélesztettek, 16-szor műtöttek, később kaptam mellé még 16 operációt. Öt évig gyakorlatilag semmit nem tudtam csinálni. Akkor egy életre kiunatkoztam magam, s megfogadtam, ha rendbe jövök, többet nem lesznek haszontalanul eltöltött perceim”.  

A táncórákon az a célja, hogy a résztvevők megérezzék, van erejük, és sokkal többre képesek, mint amit elhisznek magukról. Ha kényelmesen, lelkesedés nélkül csinálják a táncot, akkor elvész a dolog lényege, húzóereje.   
Erzsike hozzáállása sokat segít az idővel igen hamar kialakuló kényelmesség leküzdésében, és az órákba csempészett csibészség is jó hatással van a klienseire. Úgy látja, az évek előrehaladtával elalszik az emberekben a spontaneitás és a vidámságra, játékosságra való képesség, pedig szerinte ebben van az élet esszenciája.  

Elsődleges célja, hogy közösséget építsen, értéket teremtsen és példát mutasson másoknak. Azt szeretné, ha a kortársai nem sajnáltatnák magukat, hanem megélnék az időskor szépségeit, úgy, hogy közben vigyáznak a testi-lelki egészségükre.     

Állítja, annak, aki rendszeresen jár az órákra, rendeződik a vércukra, elkezd fogyni, de a legfontosabb gyógyító erőnek mégis a vidámságot tartja. Azt mondja, jó látni, amikor a kliensei végre elengedik magukat.     

Éleszd fel bennem a tüzet!

 

Úgy érzem elvesztettem az erőt, a lelkesedést és a kitartást, amivel a céljaimra szegeztem a tekintetem és tettem a dolgom. Sokszor inkább abbahagynám a munkát, a küzdelmet és új terveket szőnék, melyek könnyebbek. A munkámban, a magánéletemben, a párkapcsolatomban, a tanulmányaimban elfáradtam és nehéz kitartanom amellett, amire meghívtál. 
Küldd el Szentlelkedet, hogy erősítsen meg, állítsa helyre bennem a Beléd vetett bizalmat, hogy nem hagysz egyedül a küzdelmeimben! Hozz nekem megnyugvást és békét, hogy jó úton járok még, ha nehéz is most kitartanom! Éleszd fel bennem a tüzet, hogy ismét vágyakozva forduljak az álmaim, céljaim felé, melyeket te ültettél a szívembe! Hálát adok, hogy most is velem vagy és szeretettel gondomat viseled! 
Ámen 

9. Merj belevágni és kitartani!

Sötétség, bezártság, magasság. Természetes, hogy bizonyos dolgok félelmet keltenek bennünk. Mindenki számára vannak olyan dolgok, amelyek különösen elrettentőek. Bátornak lenni, és legyőzni ezeket a félelmeinket sokszor nem egyszerű. De nem is lehetetlen! 
Életünk során nem tudjuk elkerülni a különböző próbatételeket. Kisebb-nagyobb bukkanók jönnek-mennek, nekünk pedig fel kell vennünk a kesztyűt ahhoz, hogy ne boruljunk a földre.  

A bátor ember magabiztosan képes szembenézni az élet kihívásaival. Pontosan tudja, hogy képességei mire elegendőek, és nem fél időt, energiát szánni egy-egy akadály átugrására. A fejlődés, a változás motorja, az állóvíz legnagyobb ellensége.  
Bátorságra, kitartásra olvashatsz most útmutatót! 

 

 

 

Életünk a bátorság iskolája

  

A bátorság nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban a nagybetűs ÉLETet éljük, ne csak éldegéljünk, vagy vegetáljunk. Mert ugyan le lehet élni egy egész életet is bátorság nélkül, takaréklángon, éppen csak pislákolva, de vajon érdemes? Érdemes a megúszásra játszani, a „jobb félni, mint megijedni” szerint létezni? Természetesen ez is egy lehetőség. De bátorság nélkül olyan lehetőségektől, tapasztalatoktól, élményektől fosztjuk meg magunkat, amelyek nélkül lehetetlen fejlődni. 

A bátorság nem vakmerőség. Nem könnyelműség. Nem törtetés. A bátorság nem a mindenáron való győzés vagy legyőzés. Az igazi bátorság valami egészen más. Lágyabb, szelídebb, gyengédebb, mégis gigantikus, hatalmas erő, képesség, energia. Egy erkölcsi kategória is. A bátorság a szív ereje. 

Mit is takar a bátorság? 
A bátorság azt jelenti, hogy tudunk cselekedni. Van bátorságunk lemondani, feladni, új utakat keresni, amikor valamivel zsákutcába jutunk. A bátor ember ilyenkor nem küzd tovább feleslegesen! Van ereje, bátorsága kimondani: rossz úton vagyok, ideje feladni. Bátornak lenni azt jelenti, hogy minden pillanatban készen állunk felszabadítani a bennünk lévő hőst. Nem kell itt világmegváltásra gondolni! Csak tudni: bátorság az, hogy az élet kritikus pillanataiban, vagy csak a hétköznapi döntéseink során képesek vagyunk aktívan, cselekvő módon fellépni. Készen arra, hogy szembenézzünk az igazsággal, a saját és a másik fél (!) igazságával is, az előrevivő megoldásokkal, azért, hogy pozitív változást hozzunk saját életünkbe és a világba! 

Bátorság az, amikor minden biztosíték nélkül ki merünk lépni a dobozunkból, a komfortzónánkból, merünk ugrani az ismeretlenbe még akkor is, ha a meglévő dobozunkban többé – kevésbé kényelmesen ellennénk… Bátorság az, amikor még retteg a kis énünk, de képesek vagyunk kézenfogni, megnyugtatni, és kivezetni a fényre, egy másik valóságba, egy csábító, de teljesen ismeretlen, akár bizonytalannak érzett új lehetőségbe. 

A legnagyobb bátorság
A legnagyobb bátorság szembenézni- és meghaladni azt az óriási „csomagot”, amit saját, generációs és társadalmi szokásokból, elvárásokból, meggyőződésekből és hitrendszerekből raktunk össze évszázadok alatt! Nem csak ebben az életünkben, nem csak mi magunk, hanem őseink, az előző nemzedékek, számtalan generáció, nép, nemzet…
Mert bár elvileg „felszabadultunk”, de ez sokszor csak a felszín. Igen, megvívtunk már sok csatát, elértünk sok mindent, de még mindig nem vagyunk szabadok. Most is ott van a mélyben rengeteg olyan információ és gondolat minta, amely megkötöz, mint például: 

Milyen egy rendes lány, milyen egy úrinő, milyen egy úriember…
A mi családunkban az a szokás, hogy…
Nálunk nem szokás elválni…
Családunkban mindenki kövér…
A mi családunkban mindenki…
Rendes nőnek az a dolga, hogy…
Ne örülj nagyon, mert meglesz annak a böjtje…
Ne játssz a tűzzel, mert megéget…
Ezt nem teheted, mit fognak szólni…
Rendes ember ilyet nem tesz… (
Ne csináld, mit fognak rólunk gondolni…
Mit képzelsz, hogy pont neked fog sikerülni…
A magyarok ilyenek, a svédek olyanok, a kínaiak amolyanok…
Egy kis verés csak jót tesz. Engem is vert az apám, mégis rendes ember lett belőlem…
A nő dolga a háztartás, ő jobban ért hozzá…
Egy nőből soha nem lehet jó vezető…
A férfiak érzéketlenek…stb.

Klisék, klisék, klisék… Berögződések, rossz szokások, meggyőződések az egyik oldalon. A másik oldalon pedig a bátorság, hogy meghaladjuk ezeket. Igen, meghaladni, nem szembemenni, nem harcolni velük. Mert a harc mindig konzerválja, tartósítja a problémát, azt, amitől éppen megszabadulni szeretnénk. Amikor viszont meghaladunk valamit, van bátorságunk nemet mondani rá úgy, hogy nem teszünk bele érzelmi töltést, az életünk kivirágzik.   

Te is bátor vagy!
Az ember alapidentitása a bátorság, csak sokszor az ego, a kis “én” félelmei, negatív meggyőződései elrejtik és gúzsba kötik. De Te nagyobb vagy, mint az egód! Ha felismered az egód félelmeit, és megnyugtatod, magadhoz öleled, biztosítod, hogy nem fog megsemmisülni, a legjobb segítőd lehet egész életedben. 

Mindannyiunk élete tulajdonképpen a bátorság iskolája. A szív bátorságának a felszabadítása, kiárasztása, megélése. Ahogy növekszik a bátorságunk, hatalmas változást fogunk megtapasztani az életünkben. Valahogy egyre kevesebb lesz a félelem, a problémák feladattá szelídülnek, és cselekvő módon tudjuk alakítani a jövőt. A bátorság a mindennapi előrevivő cselekedetek bölcsője. Olyan, mint az értékes napsütés és az éltető víz: édes gyümölcsöket érlel. 

Minden nap lehetőségünk van, hogy érleljük életünk édes gyümölcseit. Minden órában gyakorolhatjuk a bátorság erényét. Mert nem az a kérdés, hogy mit úsztunk meg, hanem az, hogy mit éltünk meg! 

Forrás: Harmoniaban.hu

Hogyan legyél kitartó?  

Néhány rövid gondolat és gyors ötlet a kitartásod fejlesztéséhez 

  

Mi jellemzi a kitartást?
A kitartás egyenlő távolságra van az állhatatlanságtól és a makacsságtól. Az állhatatlan ember erőtlen a céljáért való küzdelemhez. A makacs pedig nem képes elengedni a célját akkor sem, amikor már érzi, hogy a célja nem helyes. A kitartó folyamatosan halad célja felé, és addig követi, míg azt helyesnek tartja.
(A cél felé való haladás már önmagában boldogít a pszichológusok szerint.) A kitartó is elbukik, de feláll, és újrakezdi. A kitartás magában foglalja a kudarctűrés képességét is. 

 Nézd meg, mi a Te célod!
– Egy tartós párkapcsolat?
– Egy érdekmentes barátság?
– Sikeresnek lenni a munkádban?
– Olyan hivatást találni, amit szeretsz?
– Megőrizni/visszaszerezni az egészségedet?
– Jó viszony a szüleiddel/gyerekeddel? 
– Egy felhőtlen nyaralás?
– Vagy „csak” egyszerűen boldog akarsz lenni? 

Mindegyik esetben kitartásra van szükséged, hogy elérd a célodat. Vannak, akik eleve nagy akaraterővel és kitartással születtek, vagy a neveltetésükből adódóan már fejlettebb bennük ez az erény. Ne mérd magad hozzájuk, mert Te másban vagy jó. Az összehasonlítgatás szükségszerűen vezet mások és/vagy magad túl vagy alábecsüléshez. Az egyetlen személy, akihez mérni kell magadat: a tegnapi önmagad. 

Hogyan fejlesztheted a kitartásodat?
Ugyanúgy, mint minden mást: a rendszeresség és a fokozatosság segítségével.   

Tűzz ki nevetségesen apró célokat, melyek nem szükségesek a mindennapi életedhez: például, naponta olvass egy bizonyos könyvből 1 oldalt! Végezz el egyetlen gerincgyakorlatot! Hívj föl valakit, aki fontos Neked, de már régen beszéltetek!
Fokozatosan növeld a célod nagyságát, hogy a kitartásod – mint egy terhelés alatti izom – erősödni tudjon. Ha feladod, nem baj. Teljesen természetes, hogy nem megy elsőre. Ha minden elsőre menne, gép lennél. Természetes, hogy elbuksz, többször is. Csak annyit tegyél meg, hogy kezdd újra! A kitartás fejlesztéséhez is kitartásra van szükséged. 

Vadász Ákos, oktató 

Próbálj ki mindent, ami érdekel!

 

Bárkivel előfordulhat, hogy 30-40-50 év felett felismeri, nem leli már örömét a munkájában, úgy érzi, nem a neki megfelelő pályán, helyen van. Singer Magdolna író, mentálhigiénikus szakember, gyásztanácsadó, aki maga is érdekes életutat futott be. Így vall erről:

“Magam is nagyon sok váltáson vagyok túl. Egész másképp indult az életem, a munkám, ahhoz képest, mint amit ma csinálok. Kirakatrendező, dekoratőr voltam 15 éven keresztül. Nagyon szerettem a munkámat, de kezdtem megunni. Váltani akartam. A pszichológia nagyon érdekelt és szíve-en olvastam könyveket ebben a témában. Ekkor már 36 éves voltam, de úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég okos, idős is vagyok az egyetem elvégzéséhez. Lehetetlennek éreztem egy diploma megszerzését. Vágytam rá, hogy olyan közegben dolgozhassak, ahol az emberi lélek van fókuszban, így elmentem egy Pszichoteam nevű kisvállalkozáshoz dolgozni titkárnőként. Majdnem 50 éves voltam, amikor a diplomáimat szereztem. Először művelődésszervező, majd mentálhigiénikus szakember, és újságíró diplomát szereztem. Amiről azt gondoltam 36 évesen, hogy öreg vagyok hozzá, azt megszereztem több, mint 10 évvel később.  
A gyász felé pedig úgy fordult az életutam, hogy 40 éves koromra meg-betegedtem, méhnyakrákom lett. Nagy műtét, korházi kezelés várt rám. Elhatároztam, ha meggyógyulok, elmegyek a hospice-ba önkéntesnek. Ez nem volt új gondolat részemről, hiszen már korábban is gondolkodtam azon, hogy valamilyen karitatív tevékenységet szívesen végeznék. Ehhez a végső lökést a kórházi tartózkodásom adta, ahol felismertem a kiszolgáltatottságot, és ha ebben az állapotban odajönnek hozzám, segítenek, ez nagyon jó érzés. Annyira megszerettem az önkénteskedést, hogy hosszú évekig jártam kórházakba, családokhoz, ahol gyógyíthatatlan beteg volt. Majd elkezdtem gyászcsoportokat vezetni önkéntesen 10 éven keresztül. Írni még később kezdtem. Gyermekkoromban jól írtam, szerettem olvasni, volt is ilyen vágyam, hogy író legyek. A tanulás nem ment olyan jól, így elfelejtődött ez a vágyam. A betegségem ideje alatt írtam egy naplót és ez lett később az első könyvem, ami megjelent. Ma már a 17. könyvnél tartok.  

Hogyan tudhatja meg az ember 30-40-50 évesen, hogy nem a helyén van, vagy nem a megfelelő munkát végzi? Milyen tünetei, jelei lehetnek ennek? 
Először egy belső nyugtalanság előzheti meg a felismerést. Egyre kevesebb örömét leli a munkájában, nem teszi boldoggá az, amit csinál. Nincs kedve munkába menni. Alig várja, hogy hétvége legyen. Hibázik, rosszul teljesít, mert már nem figyel úgy a munkájára. Egyfajta kiégési jelenség jön létre. Ha a lelki tüneteket nem veszi észre az illető, akkor akár meg is betegedhet fizikailag. Így akar üzenni a teste. Ha észrevesszük a jeleket, elkezdhetünk gondolkodni a váltáson, de még így is nagy utat kell bejárni ahhoz, hogy megszülessen a döntés a váltás mellett, és ez cselekedetben is megnyilvánuljon.  

Sok vállalatvezető, vállalkozó, multi cégek vezetői 40 éves koruk körül rájönnek arra, hogy amit eddig csináltak, azzal nem teszik jobbá a világot, csak egy multi cég jövedelmét gyarapítják. Ez egy sokkoló, boldogtalanná tevő felismerés. Kevés az az életcél, hogy pénzt vigyek haza és abból megéljek. Sokan hagyják ott a jól jövedelmező állásukat, és elkezdenek tanulni pszichológiát, természetgyógyászatot, jógát, vagy olyasmit csinálni, ahol alkotni kell. Olyan munkát, elfoglaltságot keresnek, mely révén emberekkel kerülnek kapcsolatba és segítséget tudnak nekik nyújtani. Arra is van példa szép számmal, akik felismerik, hogy boldogtalanok, de nem váltanak, mert nincs bátorságuk. Nekik javasolni szoktam, hogy beszéljenek olyan barátokkal, akik meghallgatják, támogatják. Nem kell egyből belevágni kockázatos vállalkozásba. Először csak hétvégente, esténként foglalkozzon azzal a tevékenységgel, ami érdekli, amit szívesebben csinál. Érdemes próbálkozni, mindent kipróbálni, ami érdekli. Ha a próbálkozás nem is vezet eredményre, nem kell elcsüggedni, mert ezzel tapasztalatot szerzett, megtanult valamit.  

Egy példa a késői váltásra 
Az 50 év körüli zumba táncoktatóm nagyon csinos, fiatalabbnak néz ki a korához képest és fantasztikusan táncol. Azt gondoltam, hogy biztosan gyermekkorától fogva táncol, ez a hivatása. Elmesélte, hogy eredetileg ötvösnek tanult.  Nem igazán szerette a munkáját. Közbe férjhez ment, gyerekeket szült, és hosszú évek teltek el az életéből úgy, hogy nem dolgozott, de nem is tanult újat. A gyermekét hordta táncra és kedvet kapott hozzá. 40 év felett volt már ekkor. Nagyon élvezte a táncot. Külön órákat is vett. Eleinte ügyetlen volt, de tetszett neki a tánc, és addig-addig gyakorolta, próbálkozott, míg egyre jobb lett benne. Zumba oktató tanfolyamra is elment. Itt tanították nekik, miként lehet a zenét ritmusa szerint felbontani lépésekre. Otthon 1 hétig próbálkozott egy 3 perces zeneszámmal, de sehogyan sem ment neki. Ma már ott tart, hogy hall a rádióban egy zenét, mindjárt összeáll a fejében egy táncsor.  

Hogyan tudhatjuk meg, hogy milyen képességek rejlenek bennünk? 
Nem a képességekből kell kiindulni, hanem abból, mi az, ami érdekel. Utána az egyik dologból kialakul a következő. Ha tevékeny, érdeklődő életet élünk, akkor mindig felfedezhetünk valami újat, olyat, ami megtetszik számunkra, érdekes lehet. Leonardo da Vinci és Goethe szerint is a tehetség nem más, mint szorgalom. A tehetségért meg kell szenvedni, azért dolgozni kell, ki kell magunkból préselni, világra kell hozni az alkotást.” 

Aranyosi Ervin

Az út végén…

  

Vajon az út végén, mi fog engem várni? 
Kérdésre a választ meg fogom találni? 
S addig vajon engem majd milyen út vezet? 
Félelem-göröngyös, szépen kikövezett? 
Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok? 
Magányosan megyek, vagy lesznek barátok? 
Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek? 
Keresem a választ, utamon, míg élek! 
Visszanézni nem kell, nem segít a múltam, 
ami lényeges volt, talán megtanultam. 
Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok, 
mert a múlt súlyával csak magamnak ártok. 
Csak a mában élek és teszem a dolgom, 
amint felmerülnek gondjaim, megoldom. 
A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle, 
vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle. 
És ha majd egy napon az út végéhez érek, 
majd angyalok várnak, csupa kedves lélek. 
Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem, 
csak emberként élnem, s őszintén szeretnem! 

8. Szeress játszani!

Amikor azt mondom, hogy az élet játék, akkor nem azt értem alatta, hogy legyünk mindig idétlenkedők. Az élet játékossága azt jelenti, hogy egy könnyed, finom, kíváncsi energiával létezünk, és éljük meg a mindennapokat. Ilyen az örömteli élet.
Amikor nem ragadunk bele egy-egy élethelyzetbe, hanem
továbblépünk, és arra figyelünk, mit hozhatunk ki belőle, ha már létrehoztuk. Nem valami izzadtságszagú módon, hanem lazán, mintha nem lenne tétje. Valójában nincs is. Ha belegondolunk, mi az, aminek tétje van? Hiszen mindig van folytatás, mindig van továbblépésre lehetőség, és ha nem zárjuk el magunkat előle, akkor meg is fogjuk látni.
Minden, ami kiakaszt, minden, ami megállásra késztet, az igazából mi? Csak a feltételezéseink, hogy mi fog történni, a félelmeink a következményektől, vagy a ragaszkodásunk valamihez, amit nem akarunk, hogy változzon.
 
A játék nem csak a gyerekeknek való. A játékból nem kell kinőni, nem kell felnőni, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt belénk sulykolták.

 

 

Akaszd a szögre a komolyság jelmezét! 

 

Napjainkban villámgyorsan próbálunk mini-felnőtteket nevelni a még járni-beszélni tanuló gyermekekből, mi magunk pedig igyekszünk életünk minden területén “igazi”, komoly és komolyan vehető felnőttnek tűnni, kiirtva a gyermeki virgoncság írmagját is önmagunkból – és sokszor sajnos kapcsolatainkból is. Azonban a tudomány is egyre inkább afelé mutat, hogy felesleges reggelente feltenni a karót nyelt, komor álarcunkat, ha szeretnénk sikeresek és pszichésen kiegyensúlyozottak lenni.

“Jaj, ne légy már olyan gyerekes!” – halljuk sokszor a mindennapok során, partnerek, munkatársak, és – ironikus módon – csemetéjüket korholó szülők szájából. Tény, hogy nem maradhatunk örökké gyermekek, ugyanakkor gyermeki énünk egyes aspektusai hasznos kísérői lehetnek felnőtt életünknek.
Ezek egyike a játékosság, amelyet hosszú ideig csak a legfiatalabb generáció körében vizsgáltak, elfeledve, hogy a fiatalkori bohóság azok életében is jelen van, akik már törvényesen fogyasztanak alkoholt: behálózza baráti-és romantikus kapcsolatainkat, és úgy fest, mentális teljesítményünkre sem hat feltétlenül negatívan. 
Legalábbis erre utal egy tanulmány, amely több mint 3000 fő bevonásával készült. Mivel a tudományban igencsak alulreprezentált fogalomról van szó, amelyet ráadásul hajlamosak vagyunk összekeverni a humorral, a kutatás egyik célja a játékosság pontosabb meghatározása volt. Az eredmények alapján a kutatók a játékosság 4, a felnőttekre jellemző típusát különítették el:

1, A barátaik, ismerőseik körében előszeretettel csintalankodókat.
2, A „gondtalanul bohó” embereket, akik az egész életüket egy nagy játéknak fogják fel. 
3, Azokat, akik szeretnek ötletekkel és gondolatokkal játszadozni – amit az kutatók „intellektuális játékosság” címkével láttak el, s ami segít abban, hogy a monoton feladatok varázsütésre érdekessé váljanak. 
4, A „szeszélyesen játékos”, akik gyakran furcsa, különleges dolgok iránt érdeklődnek, és akiket a mindennapok apró-cseprő eseményei is képesek elszórakoztatni.  

Miért is jó játékosnak maradni?
Tény, hogy a játékosságot napjainkban inkább negatív jelentéssel ruházzuk fel, azonban ez egy hibás általánosítás. A játékosság egyik nagy előnye, hogy amikor összetett problémákkal néznek szembe, a játékos emberek könnyebben váltanak nézőpontot, ami lehetővé teszi számukra, hogy ráleljenek a megoldásra – még ha az szokatlan, újszerű is. 

Ezen felül a virgonc emberek könnyebben értékelnek át bizonyos helyzeteket, és képesek az unalmas szituációkban is örömet lelni, ami segít stressz-szintjük kordában tartásában – ami manapság valódi szupererőnek számít.

Te is szeretnél játékos lenni? Akkor ideje szögre akasztani a régóta cipelt komolyság-jelmezt, és újra felfedezni a játékosság izgalmas, a mindennapokat megszépíteni képes birodalmát! 

Szabó Anna 
pszichoforyou.hu 

14 gyakorlati példa a játékosságra 

 

A mindennapi élet stresszével és a problémákkal nem mindig könnyű játékosnak lenni. Ennek ellenére érdemes több időt szánni a nevetésre, a játékra és a pozitívabb életszemléletre. A játékosság csökkenti a stresszt, és optimistább fényben látja az illető a világot.  
Nézzünk néhány gyakorlatot! 

1, Tanulj a gyerekektől!
Több időt tölteni a gyerekekkel a legegyszerűbb módja a játékosabb játéknak. Nézd meg, hogyan tekintenek a gyerekek az életre és hogyan viszonyulnak hozzá. A gyerekek mindent kíváncsian, lelkesen és szórakoztatóan közelítenek meg. Tanuld meg az élet ilyen fajta játékosabb megközelítését! 

2, Játssz egy háziállattal!
Ha van kutyád vagy macskád, vagy ismersz valakit, akinek van, tölts több időt az állatokkal! A velük való játék lehetővé teszi, hogy új nézőpontok szülessenek benned. Sokkal játékosabb és kevésbé strukturált módon tudod megközelíteni az életedet. Megtanulhatod tőlük kevésbé mereven kezelni a dolgokat. 

3, Menj táncolni! 
Engedd le a hajad, és táncoljon olyan zenére, ami neked tetszik! Érezd jól magad! És minél többet táncolsz, annál inkább nyugodtnak érzed magad, és “levetkőzöd” a gátlásaidat. 

4, Nevess el magadon!
Ha mindig komolyan veszed magad, és nem tudod beismerni, hogy zavarba ejtetted magad, rossz megjegyzést tettél, vagy akaratlanul is valami mulatságosat tettél, akkor nem tudsz felszabadult lenni. Tudj nevetni magadon!  

5, Az ember ugratásának képessége fontos része a játékosságnak!  
Ez azt jelenti, hogy elég jól ismered a barátaidat, hogy ugrasd őket apró szeszélyeik miatt, a csokoládé evés mániájától kezdve ügyetlen természetükig. Mindaddig, amíg a kötekedés nem gonoszkodó, az oda-vissza ugratás játékosabb emberré tehet. Minél jobban ugratod az embereket, annál jobban meg fogod tudni, hol vannak a határaik. 

6, Indíts csiklandozó harcot! 
A csiklandozó harcok ideálisak a mindennapi élet játékosabbá tételéhez. Ha van gyereked, ő lesz a fő célod. Partnered zsákmányként is alkalmas. Társaságban próbáld megcsiklandozni a körülötted lévő embereket! De feltétlenül győződj meg róla, hogy jól érzi magát az, akit megpróbálsz csikizni! 

7, Társasjátékozz! 
Családi, baráti összejöveteleken örömteli időtöltés a társasjáték. Oldja a hangulatot, segít az egymásra figyelésben, szórakoztat.  

8, Mozogj, sportolj!  
A legjobb társaságban, kollégákkal, barátokkal tekézni, kerékpározni, focizni. Légy önzetlen a sportban is! Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel, az együttlét! Több sportolással kevesebbet fogsz aggódni a problémáid miatt és még játékosabb emberré is válsz.  

9, Próbálj meg viccelődni! 
Mindenki szereti a poénokat. Ha játékosabb szeretnél lenni, megtanulhatsz néhány viccet, amelyeket elsüthetsz társaságban. Próbáld ki ezt: Mondd: „Jegesmedve!” Amikor a barátaid rád néznek, vállat vonnak és azt mondják: „Mi van?”, válaszold: “Csak megpróbálom megtörni a jeget!” 

10, Sétálj úticél nélkül! 
Tűzd ki célként, hogy fél órát sétálsz abba az irányba, ahol még soha nem jártál. Figyelj arra, amit látsz! Például próbáld megszámolni a séta során hány lámpaoszlop, fa, vagy ház mellett mentél el. Ne telefonálj közben, és ne gondolj a munkádra, a problémáidra! Próbáld meg minél nagyobb mértékben befogadni a környezetedet. 

11, Alkoss a magad kedvtelésére! 
A magad szórakoztatására fess, szobrászkodj, írj mesét, novellát, dalt. Koncentrálj teljes mértékben az alkotásodra! 

12, Mondj gyakrabban „igent”! 
Gyerekként „igent” mondtál minden új dologra, amelyet bemutattak neked. Idősödve megszokta szokásaidat és az új dolgok iránti érdeklődés kissé csökkent. Tehát, ha játékosabb szeretnél lenni, akkor gyakrabban fogadd el a meghívásokat. Mondj gyakrabban „igent” a kérésekre! 

13, Hagyd abba a kifogásokat! 
A következő alkalommal, amikor elutasítasz egy meghívást, egy lehetőséget, kérdezd meg magadtól, hogy mi tart vissza valójában. Fáradtság? Lustaság? A félelem attól, hogy valami újat próbálj ki? 

14, Mozdulj ki a komfortzónádból! 
A komfortzónából való kilépés lehetővé teszi, hogy valóban játékos emberré válj. Csinálj olyat, amitől tartasz, félsz. Például, vegyél részt úszásoktatáson, vacsorázz egy indiai étteremben, kelj korán és menj mozogni. Mindez megtanít arra, hogy többre vagy képes, mint azt valaha gondoltad volna. Azok a dolgok, amelyeket kényelmetlennek éreztél korábban, a javadra válhatnak. 

Szánj időt a játékosságra! Sok ember nem elég játékos, mert egyszerűen nincs rá ideje. Szánj például heti három órát a játékra! Akár írd fel, mely órákban nem szabad olyan komolyan venned az életet. Maradj pozitív, játékos akkor is, ha valaki forgatja a szemét, amikor viccelődsz. Gondolj arra, hogy mit tenne egy gyermek: elesne, felkelne, vállat vonna és új játszótársat keresne. 

Itt és most élj. Ez azt jelenti, hogy úgy élünk, mintha nem lenne holnap. Ehhez képesnek kell lenned felismerni a szépséget minden pillanatban és tevékenységben. A legjátékosabb emberek azok, akik teljesen „rá vannak hangolva” a jelenre. Annyira lenyűgözi őket a körülöttük lévő világ, hogy mindig megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni belőle! 

Eugene Taylor 

A játék a szeretet legtisztább kifejezése

– 7 ok a játékra

 

Stuart Brown, a játékviselkedés úttörő kutatója szerint a játék nem csupán szórakozás, hanem létszükséglet. Játszani csak önként, mindenféle kényszertől mentesen lehet. A játék céltalan szórakozás, ami általában várakozással kezdődik, majd az öröm, a meglepetés, az empátia vagy az erő megélését követően nyugalommal ér véget. A játékszükséglet belső hajtóerőként működik, és az emberek különböznek aszerint, hogy mennyire erős ez a szükségletük. 

A játék rendkívül sok előnnyel jár, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek életében is. 

Miért jó játszani? 
1, Örömet okoz  
A játék sokféleképpen fokozza az érzelmi jóllétünket. Boldogsággal tölthet el, ha a játékban sikerül leküzdenünk egy nehézséget, megoldanunk egy feladatot, legyőznünk egy veszélyt, újraélnünk egy kellemes pillanatot vagy megvalósítani valamely vágyunkat. Fokozhatja az örömérzetünket, hogy a játék során kiadhatjuk magunkból a feszültséget, hangosan nevethetünk vagy építhetjük a kapcsolatainkat. 

2, Segít a feszültségszint szabályozásában  
Grastyán Endre magyar orvos szerint a játék segítségével a feszült és az oldott állapot közötti optimális szintet próbáljuk beállítani. A feszültség szintje csillapítható, de emelhető is a játékkal, így fontos szerepe van az energiaszintünk szabályozásában. 

3, Enyhíti a stresszt  
A játszás felfrissít, feszültségoldó és feszültség levezető hatású. Gyermekként az egyik legnagyobb szórakozásom a szénakazalban ugrálás volt: néhány ugrás, és minden rosszat magam mögött hagytam. A játék során biztonságban, valódi veszélyhelyzet nélkül élhetjük át a feszültséget (gondoljunk a gyermekét magasba dobó apukára, vagy a katonásdit játszó kisiskolásokra). 

4, Megkönnyíti a tanulást és a munkát  
Bizonyos játékok javítják az agyműködést, és hozzájárulnak a képzelet, a kreativitás és a problémamegoldás fejlődéséhez. A munka vagy tanulás közben beiktatott rövid, játékos szünetek segíthetnek új nézőpontból nézni a problémát és kreatív megoldást találni. A gyermek könnyebben tanul, a felnőtt pedig hatékonyabban dolgozik, ha a feladat szórakoztató és játékos. A gamification (játékosítás) irányzat képviselői ezt használják ki, amikor az alapvetően nem játékcélú tevékenységeket (mint a munka vagy a tanulás) a játék elemeinek alkalmazásával szórakoztatóvá teszik. 

5, Segít a jelenben élni  
Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk. Ebben a lelkiállapotban nem gyötörjük magunkat a múlt hibái miatt, és kizárjuk a jövő tennivalóit is, egyedül a jelen számít.  

6, Segít, hogy jobban megismerjük önmagunkat (és másokat)  
A játékok segíthetnek abban, hogy a személyiségünk olyan részeit is megtapasztaljuk, amire a hétköznapok során nincs lehetőségünk. A játék közben megélhetjük azokat a tulajdonságainkat, amelyeket a hétköznapokban elfojtunk. Ilyen, amikor a stratégiai játék során a mindig békés barátunk agresszív támadásba kezd, vagy a visszahúzódó ismerősünk pikáns humoráról tesz tanúságot a drámajáték közben.  

7, Összeköt másokkal  
Stuart Brown szerint az örömteli kapcsolat első jele, amikor az anya és a gyermeke egymásra néznek, a baba mosolyog, amire az anyából spontán módon kitör az öröm és a játék. A kutató szerint az emberek összetettebb játékai is ezen alapulnak. A játék során olyan barátságos együttlét jön létre, ami gátolja a destruktív agressziót. Ez az oka annak is, hogy a játék segítségével magas szintű önszabályozás (kontroll és önkontroll) sajátítható el. 

Az együtt töltött minőségi idő, a jó hangulat és a közös nevetés közelebb hozza az embereket, megerősíti a valahova tartozás érzését, és építi a kapcsolatokat, ami az egyéni szorongásokra és depresszióra is gyógyírként hathat. A játékban megjelenő humor segíthet a nézeteltérések és a kommunikációs problémák elsimításában, de maga a játékhelyzet is fejlesztheti az együttműködést. Az együtt játszók között elindul egy mélyebb, bizalmi kapcsolat, amelyben könnyebben megjelenhet az empátia és az intimitás érzése, ráadásul a biztonságos kapcsolatban történő játék segíti a lelki sebek gyógyulását is. 

A játék és a játékosság minden emberi kapcsolatban fontos, de a párkapcsolatban és a szülő–gyermek kapcsolatban kiemelt jelentőséggel bír.   

Stuart Brown arra bátorít mindenkit, hogy menjünk vissza az időben, amennyire csak lehetséges, egészen addig a pontig, amikor felhőtlenül boldogok és játékosak voltunk, majd ebből a képből és érzésből próbáljunk eljutni oda, ahol ma tartunk. A kutató tapasztalata szerint ez a gyakorlat hozzájárulhat, hogy újra rátaláljunk a játékos énünkre. Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk. 

Stuart Brown szerint „a játék a szeretet legtisztább kifejezése”, hiszen nincs más célunk vele, mint értékes időt tölteni a másikkal.

Forrás: Képmás.hu 

7. A remény legyen a létezésed alapja!

“Remélem, elérem a buszt.” “Remélem, nem lesz baj.” “Remélem, sikerül megvalósítanom, amit szeretnék.” Három egyszerű mondat, és mindben szerepel egy szó, melynek mélyebb jelentőségével ritkán, talán soha nem is foglalkozik az ember. Pedig a remény az élet egyik legfontosabb mozgatórugója.  

Nem véletlen, hogy jelentőségével a pszichológia is sokat foglalkozik. Mi is ez pontosan? Miért jó, ha van bennünk remény? Mit ad nekünk, és hogyan segíthet elérni céljainkat? 

 

 

„Amíg élek, remélek”

   

Legtöbbünknek ma nem kell sokat törnie a fejét azon, hogy mikor fogalmazta meg utoljára magában, esetleg hangosan valakinek, valahol az aktuális reményét.  Mint például „Remélem, odaérek időben.” “Remélem, nem kell sokat várni a rendelőben.” “Remélem, örülni fog az ajándéknak.” “Remélem, megkapom az állást.” “Remélem, hamar jobban lesz…” stb.   

Mi a remény?   

Aktuálisan biztos Te is meg tudod fogalmazni. Meghatározása mégis összetett feladat, mert több életkoron átívelve életünk több területét átszövi. Egy lehetséges meghatározás szerint a remény a jövőnkre, a számunkra értékes, de nem túl távoli célunk elérésére irányuló várakozásunk, amit általában az aktuális, nem kielégítő állapotunk idéz elő.    

Mikortól és meddig vannak reményeink?  

Erik Erikson fejlődéspszichológus elméletét alapul véve, megállapíthatjuk, hogy már csecsemőként találkozunk a reménnyel. Gondoltad volna, hogy még beszélni sem tudunk és már képesek vagyunk remélni? Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodell 8 szakaszt különít el, amelyeken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő időskorig végighalad. Lelki fejlődésünk során minden szakaszban új kihívásokkal szembesülünk, amiket megoldva az adott szakaszra jellemző énerő lesz a jutalmunk. A legelső pszichoszociális erő: a remény.  

Tehát a remény a csecsemőkorunkból táplálkozó, felnőttkorunkat is kísérő tartós hit abban, hogy legmélyebb vágyaink teljesülhetnek. 

Miért jó, ha reménykedünk?  

A remény pozitívan motivált lelkiállapot, amiben úgy tekinthetünk önmagunkra, mint aki személyes hatóerővel rendelkezik, amelynek segítségével aktívan közreműködünk saját sorsunk alakításában. Ha a múltban és a jelenben sikeresen elértük kitűzött céljainkat, a jövőben is ezt tételezzük fel önmagunkról. A vágyott céljaink tipikusan akkor a leginkább reményt keltőek, ha különlegesek, de egyben elérhetőek – emellett se túl távoliak, se túl közeliek.  

Fejleszthető a reményre való képességünk?  

A tudományos válasz: igen! A remény fejleszthető képesség, amelynek tartóssága és kiterjedtsége növelhető, akár a neveltetés során, akár későbbi jelentős életesemények idején előálló társas hatások (pl.: kórházi terápiás közösség, civil egyesületi, egyházi aktivitások stb.) által erősíthető, és így a személyes azonosságtudat elemévé válhat.  

Legtöbben minden év és/vagy tanév fordulóján tudatosan is élünk vele, valahogy úgy, mint, ahogy Alfred Tennyson 19. századi angol költő is tette: „A remény mosolyogva lépi át az újév küszöbét, miközben azt suttogja: ez az év boldogabb lesz.” Reméljük! Remélünk.  

Forrás: mipszi.hu  

Hogyan kapcsolható össze az optimizmus és a remény?  
 

Az optimizmus egy viszonyulás. Ezzel szemben a remény éltet, érzelmekkel teli. Ez gyengédebb, testesebb érzés. A remény nagyobb ívet ír le, nagyobb perspektíva, érzelmi hozzáállás. Olykor a megoldhatatlanon is túlmutat.

Például, minden diagnózis ellenére hiszem a gyógyulást. Az optimista ember reménnyel tervez, gondolkodik. Bízik abban, hogy előbb-utóbb megtalálja a működőképes megoldást. Képes azt is mondani, hogy „reális vagyok, ezt el kell engednem.” Vannak megoldhatatlannak tűnő dimenziói az életünknek. A remény belekapaszkodik abba, ami túlmutat az emberi dimenzión. Ez az Isten.
A remény azt mondja, egyszer találkozunk akkor is, ha most a földi életben elválunk. Ez már nem optimizmus. Sokkal több. Egy hittel töltött, mélyebb viszonyulás ahhoz, hogyan alakul a holnapunk.   

Előfordul, hogy reménykedünk párkapcsolatban, gyermekáldásban, gyógyulásban, kibékülésben, egzisztenciális biztonságban, stb. Ennek a reménykedésnek több aspektusa van. Nem csak a remény beteljesülése, hanem az az érzelmi állapot, ahogy az életet közben élem. Az tévedés, hogy a remény csak akkor válik hasznossá, ha beteljesül. Ha nem realizálódik, akkor csalódunk, de az odáig elvezető út élettel telibb volt.
Ha én reménykedem a gyermekáldásban, akkor a házastársammal mindent megteszünk, ami emberileg megtehető. Akarunk adni egy plusz hozzáállást, ahol az ember és a világ képességei véget érnek, mert ott kezdődnek a csodák. Persze van, amikor Isten nem adja meg a csodát. A remény ekkor nem azt mondja, hogy minden hiába való volt. Mindezzel együtt meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amelyekben reménykedhetünk.
Ha csalódunk a reményünkben, akkor a legegészségesebb dolog odamenni Istenhez és azt mondani:

„Nem adtad meg, pedig annyira kapaszkodtam beléd. Nem értelek. Fáj.” Az Isten válla elég erős, hogy elbírja viselni a könnyeinket, tombolásainkat, dühünket. Én sem értem ilyenkor, de egyet tudok, egyszer majd érteni fogom.  Most csak azt tudom, hogy Istenbe akarok kapaszkodni a legnagyobb mélységben is. Ha a földi vágyaimat nem is teljesíti, van még egy reményem, amiben biztosan nem fogok csalódni. Egyszer, Veled, Istenem, találkozok.   

A reménynek több szintjét különböztethetjük meg.  
A földi vágyakat és ami mindezt felülírja és túlmutat rajtuk, az örök életbe vetett reményt Nem szabad általánosítani, hogy ha egy reményben csalódok, akkor mindegyikben fogok. Hangsúlyoznám, hogy a csalódást fel kell dolgozni, amihez idő kell. Nem lehet úgy, hogy ma csalódtam, holnap már új reményt keresek. A léleknek is van gyógyulási ideje, nem lehet sürgetni. Ezt engedjük meg magunknak. A Bibliában az első laptól az utolsóig egy gyönyörű ív mutatkozik meg, aminek a lényege az, amit Isten mond: „Veled vagyok!”  
Visszanéz velem a múltra és kinyilvánítja, hogy velem volt minden küzdelemben. Támogatott, hamarabb szeretett, mint azt én tudnám. Ne félj, most is veled vagyok! Amerre mész, arra is veled leszek!   

Azt szoktuk kérni, hogy mentsen ki a sötét, nyirkos veremből. A jobb ima az lenne, ha azt kérnénk, gyere mellém, mutasd meg magad itt a sötét veremben.

A legcsodálatosabb beteljesedés annak a tudata, hogy egy nap én leszek Ővele, de az már örökké fog tartani. Az Isten jelenléte az életünkben az iga-zi reménységünk. A vágyak, a célok emberiek. Kellenek, hiszen ez az élet! Isten mindig is velem akar lenni. A múltban, a jelenben, a jövőben és az örökkévalóságban. Ha ebbe tudunk kapaszkodni, akkor sokkal többet ki-bírunk, mint amit el tudnánk képzelni. Békességgel, élettel betelve bírjuk elhordozni az élet terheit. Azt kívánom az Olvasónak, találja meg azt az élettel teli jövőképet, ami az Isten jelenlétéről beszél a múltunkban, a jelenünkben, a jövőnkben és az örökkévalóságban.  

Tapolyai Emőke, felsővezetői coach, klinikai- és pasztorálpszichológus 

A remény egy életmentő emberi erő 

  

„A remény az elme szivárványa” – hangzik az idézet Charles Snydertől, reménykutató pszichológustól. A remény pozitív hatása széles körben elismert, de mégis, mit köszönhetünk ennek a pozitív erőforrásnak? Hogyan válhatunk reménytelibbé?  
A remény: 
– okot ad arra, hogy folytassuk mindennapi küzdelmeinket 
– kihúz minket, ha kétségbe vagyunk esve,  
– irányt mutat a legszürkébb napjainkon 
– általa elhisszük, hogy lehet szebb a holnap 
– hajtóerőt biztosít a célok eléréshez  
– segít, hogy elkötelezetté váljunk irántuk 

Charles Snyder reményelmélete szerint a remény egy életmentő emberi erő, mely három összetevőből áll:  
1. értékes célok meghatározásából 
2. a képességből, hogy konkrét stratégiákat tudjunk kidolgozni a célok elérése érdekében 
3. az a képesség jellemzi, mely fenntartja a stratégia alkalmazásának motivációját 

Támasz a legnehezebb időkben is  
A remény a szegénység, a háború és az éhínség ellenére is tartós marad. Optimista kilátásokat tesz lehetővé még a legnehezebb körülmények között is. A remény nem csak a jelenben, de a bizonytalannak tűnő jövőre való tekintésben is segít minket. Általa hiszünk abban, hogy minden rendben lesz. Bízunk a jövőben rejlő lehetőségekben és abban, hogy képesek leszünk leküzdeni a kihívásokat. 

Jóllétünk szerves része
A remény együtt jár a teljesítmény javulásával, a nagyobb fizikai és pszichológiai jólléttel, a magasabb önértékeléssel, és hatását az interperszonális kapcsolatainkban is érezhetjük. Azok, akik reménnyel teliek, hiszik, hogy elérik céljaikat és ezáltal nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg a jóllét állapotát. 

A reményteli egyének a stresszes szituációkban a fenyegetés helyett a kihívást látják, ez pedig segít nekik a helyzettel való megküzdésben. Emellett a remény véd a krónikus szorongás ellen is. A remény kialakulásában nagy szerepe van a támogatásnak. Ha egyedül érezzük magunkat, az izolációhoz, reménytelenséghez és a motiváció hiányához vezethet, azonban a támogató kapcsolati háló segít a pozitív lehetőségek vizualizálásában. 

A remény tanulható 
Shane J. Lopez szerint a reményteli emberek négy fő hittel rendelkeznek: 

  1. A jövő jobb lesz, mint a jelen.
  2. Van erőm, hogy megcsináljam.
  3. Több út vezet a céljaimhoz.

Egyikük sem akadályoktól mentes.

Néhány módszer a remény táplálásához 
Ha reménytelenség vesz úrrá rajtunk, akkor úgy érezhetjük, hogy nincs energiánk és motivációnk semmire, úgy önmagunk fejlesztésére, biztatására sem. Úgy érezhetjük, hogy bármibe is vágunk bele, csalódunk, és emiatt nem kockáztatjuk, hogy újból fájdalom érjen minket. Ez a lemondás azonban egy önbeteljesítő kört hoz létre, és ha meg sem próbálunk változtatni, akkor bizony nem fog javulni a helyzetünk. 
A változás nagyon nehéz, hiszen sikerek és kudarcok váltják egymást, ám végül mégis ez az a folyamat, ami az állóvízből kimozdít minket és új perspektívákat tár elénk. 

 A remény megtalálásának számos módja van. Nézzünk most 6 tippet! 

  1. Készítsünk reménytérképet!
    Azaz gyűjtsük össze a jövőnkkel kapcsolatos terveinket, vágyainkat, és vázoljuk fel azt is, milyen akadályok tárulhatnak elénk, amiket le kell küzdeni. Mik a lehetőségeink, milyen megoldási javaslataink vannak? Hogyan fogjuk legyőzni az elénk gördülő nehézségeket? Keressünk ezekre a kérdésekre választ és írjuk le őket.
  1. Naplózzunk!
    A naplózás növeli az öntudatosságot és a jóllétet. A reményre okot adó tényezők összeírása lehetővé teszi, hogy pozitívabb képet alkossunk a jövőnkről.
  1. Keressünk olyan példaképeket, akik már találtak megoldásokat!
    Számos ember van, aki hasonló problémákkal küzd, mint mi. Az ő történeteik olvasása, hallgatása, a támogató üzeneteik segíthetnek reményt építeni. Létezik például egy angol nyelvű weboldal, ahol az emberek megoszthatják, hogy hogyan küzdenek meg egyes nehézségekkel. Az oldalra navigálva választhatunk, hogy milyen jellegű nehézséggel küzdünk, amiben reményt keresünk: fizikai vagy mentális egészségünkkel kapcsolatos, esetleg az élet kihívásai (úgy, mint például egy szakítás, önértékelés, munkanélküliség, diszkrimináció)? Ezután felvételeket hallgathatunk olyanoktól, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint mi.
  1. Apró lépésekben haladjunk!
    Ha tehetetlennek érezzük magunkat, gyakran a legegyszerűbb dolgok elvégzése is kihívást jelenthet. Ilyenkor kezdjük apró lépésekkel, mely a komfortzónánkon belül van: ágyazzunk be, tegyünk egy rövid sétát vagy főzzünk egy finom vacsorát. Olyan apró cselekvésekre igyekezzünk koncentrálni, melyek szépen lassan visszahozzák az életkedvünket és a remény érzését.
  1. Legyünk kedvesek!
    A kedves gesztusok szerotonint váltanak ki belőlünk, ez pedig antidepresszáns hatással bír. Megnyugtat minket stresszes szituációkban és csökkenti a fájdalmat is.
  1. Forduljunk a hitünkhöz!
    A hit erős szövetséges lehet a remény megtartásában, segíthet abban, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Novák Dóra, mindsetpszichologia.hu

Töltsd be a szívem teljesen reménnyel 

Atyám! Eléd jövök most a megtört életemmel, a félelemmel teli szívemmel, az egyre fogyó erőmmel. Köszönöm, hogy hallod az imámat. Köszönöm, hogy nem vagy közömbös velem és az életemmel kapcsolatban, hanem számon tartod minden lélegzetvételemet! Köszönöm, hogy figyelsz rám és jót akarsz nekem.
Uram, hozom most eléd mindazt a fájdalmat és nehézséget, amely az elmúlt időszakban ért engem és a családomat. Az igéd azt mondja, rakjunk le minden ránk nehezedő terhet – mert Te gondot viselsz. Te nemcsak segítesz hordozni a terheket, hanem le is veszed a vállunkról, és minden értelmet meghaladó békességet adsz.
Sok mindent nem értek. Nem értem, miért hagyod, hogy megtörténjen ez a sok nehézség. De akkor is bízni fogok benned! Tudom, hogy Te jó vagy és a legnagyobb szeretettel szeretsz. Kérlek, töltsd be a szívem most teljesen reménnyel, hittel, bizalommal! Kérlek, mutass utat! Kérlek, adj helyreállást és bizonyosságot, hogy Te segítesz újult erővel továbbmenni!
Imádkozom a családom egészségéért és a sajátomért. Imádkozom azért, hogy minden becsukódott ajtó helyett nyíljon ki egy új. Minden bizonytalanság, kétely és aggodalom ellenére kijelentem, hogy nincs mitől félnem, mert Te velem vagy. Hálát adok, hogy ebből a helyzetből is a lehető legjobbat hozod ki. Szeretlek, Uram, erősségem! 

Ámen 

6. Biztass és dicsérj minél többet!

Az emberek az életük során napról-napra szemben találják magukat megoldandó feladatokkal. Ezek megoldása lehet könnyű, de lehet nehéz, bonyolult is. Járhat sikerrel, lehet eredményes. A sikerrel elvégzett feladat ad önbizalmat az embernek az újabb nehézségek megoldásához. Ez viszi előre a fejlődést. A hasznos, sikeres tevékenységet jutalmazásképpen legalább dicséret illeti meg. 

A szóbeli dicséret, vagyis a verbális méltatás nagyon fontos és hatásos módszere az elismerésnek az élet bármely területén, és bárkire vonatkozóan. Pozitív töltésénél fogva jóleső érzést vált ki, mintegy biztatás is a jóra, és a még jobbra. 

A dicséret, mint tükör fejezi ki tetteik mozzanatait, de csak akkor hű kép, ha az realitást tükröz. 

 

 

Hogyan dicsérjünk helyesen? 

 

Biztosan sokan voltunk már úgy, hogy nem tudtuk, hogyan reagáljunk a dicsérő szavakra. Szoktunk egyáltalán dicsérni, fontos számunkra az elismerés? Milyen hatással van az önbizalmunkra? Tudunk-e dicsérni, tudjuk-e fogadni az elismerő szavakat? 

A dicséret egy olyan motivációs bázis, amelyet kár lenne nem kihasználni mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. 

A pozitív visszajelzésre mindig szükség van. Egyre gyakrabban halljuk, hogy nincs szükségünk dicséretre, elég, ha mi szeretjük magunkat. Ez csak részben igaz. Csak akkor tudunk így működni, ha gyerekkorunkban a körülöttünk lévő felnőttek a megfelelően használt dicséretekkel segítettek egy egészséges önbizalom kialakításában. De az egészséges önbizalom mellett is időnként szükségünk van egy kis pozitív visszajelzésre.  

Előfordul, hogy nehezen fogadjuk be a dicséreteket, mert az nincs összhangban az önértékelésünkkel. Az, amit gondolunk magunkról, távol van attól, amit mondanak, és emiatt elfogadhatatlannak tűnik. Könnyebb eltolni magunktól, mint változtatni a magunkról kialakított képen. Legtöbbször szabadkozunk, nem is tudjuk, hogy kell fogadni az elismerő szavakat. 

Az önbizalom központi fogalma a mindennapjainknak, gyakran halljuk, mondjuk, használjuk. De vajon ki mit ért alatta? Lényegében az önbizalom saját képességeinkbe, tehetségünkbe vetett hit. Ugyanakkor szoros kapcsolatban áll olyan fogalmakkal, mint siker, önszeretet, önhatékonyság, sikertelenség, kudarc. Az önbizalom leggyakrabban olyan kontextusban kerül elő, ha hiányzik, ha hibádzik. Pedig önbizalommal élni jó, meghatározza életérzésünket, munkánkat, kapcsolatainkat. Gondoljunk csak saját élettapasztalatainkra. Mikor végezzük szívesebben akár a mindennapi dolgainkat? Ha folyamatosan az azokban rejlő hiányosságainkat jelzik vissza, ha nem kapunk semmiféle visszajelzést, vagy ha megdicsérnek érte? Azt sejtem, hogy legtöbbünket a pozitív visszajelzés motivál a legjobban.  
A dicséret egy olyan motivációs bázis, amit kár lenne nem kihasználni mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Kutatások igazolják, hogy az elmarasztalás, neheztelés inkább ront a teljesítményen, míg a dicséret a teljesítményfokozó hatása mellett még az önbizalmunkat is fejleszti. Az önbizalmunk építésének kulcsa a visszajelzések adása, kapása, befogadása – főként gyerekkorban. De természetesen a reális önbizalomhoz reális, hiteles visszajelzések kellenek.  

Dicsérjünk okosan. Nem jó nevelési elgondolás, hogy ha a gyereket sokat dicsérjük, akkor lesz önbizalma.

Nem a sok dicséret, hanem a helyesen, tudatosan használt dicséret az egészséges önbizalom kulcsa. Az is fontos, hogy a dicséret olyan legyen, amely további cselekvésre sarkall.

A dán nevelési szokások szerint ők nem csak megdicsérik a gyereket, hanem beszédbe elegyednek a gyerekkel az elvégzett munka kapcsán. Megkérdezik, hogy mit csinált, hogyan valósította meg, miért úgy gondolkodott, és megerősítik abban, amit jól csinált. Itt a pozitív visszajelzés mellett az őszinte érdeklődés, és a beszélgetéssel alakuló kapcsolat, ami tovább motiválja a gyereket, és építi az önbizalmát.  
Ha nem megfelelő módon használjuk a dicséretet, kétélű fegyverré válhat. Például túlzott dicséret túlzott önértékeléssel rendelkező, énközpontú felnőttet formál, akinek személyisége infantilis és labilis. Ha pedig önértékelésünk súlypontja kívülre, a külvilágba esik, mindig kintről várjuk a megerősítést, csak arra építkezünk, akkor a motivációink, teljesítményünk mindig a külső megerősítésekhez kötődik majd. 

Ágoston Imola, pszichológus

Az elismerő, bátorító, kedves, szelíd szavak 

   

Gary Chapman párkapcsolati tanácsadó szerint a szeretetközlés többféle csatornán keresztül történhet, de mindenki csak azt vagy azokat a nyelveket képes befogadni, amelyre neveltetése során, közvetlen környezete és személyes karaktere hatására ráhangolódott. 

Az amerikai író könyveiben kifejti, akkor érezzük igazán a másik szeretetét, ha a társ/családtag/barát a mi szeretetnyelvünket használja. Hogy a kapcsolat ne szenvedjen kárt, érdemes felismernünk és megtanulnunk társunk „szeretetnyelvét”. Az egyik szeretetnyelv az elismerő szavak.   

Mondjunk „jó szót” egymásnak! 

A dicsérő szavak, elismerő kijelentések szeretetünk kifejezésének egyik módja. Az elismerés a szeretet viszonzására ösztönöz. A dicséret mellett bátorítással is ki tudjuk fejezni a másik iránti szeretetünket. Persze abban érdemes a másikat bátorítani, ami iránt érdeklődik vagy ami a rejtett képessége, ne a saját akaratunkat próbáljuk ráerőltetni. A kedves, szelíd szavak szintén ajtókat nyithatnak a másik felé. 

Néhány példa az elismerő szavakra: 
„De jó, hogy kivitted a szemetet!”
„Nagyon jólesett, hogy este elmosogattál!” 
„Remekül áll rajtad ez a ruha!”
„Olyan szép vagy ma!”
„Kiválóan sikerült ez a leves!”
„Eszembe jutott, milyen finom túrós lepényt sütöttél régebben. Nem sütnél a héten? Úgy megkívántam!”
„De jól nézel ki ebben a pólóban!” 
„Nálad jobban senki nem főzi a húslevest!” 
„Olyan drága vagy, hogy elmosogattál.” 
„Köszönöm, hogy elmentél az iskolai fogadóórára. Tudom, hogy nehezen szántad rá magad.” 

Nem is tudjuk, mennyire hozzájárulnak az ilyen mondatok egy házasság boldog légköréhez. Aki kipróbálja az elismerő, dicsérő szavak technikáját, hamar belátja, hogy minden erőfeszítést megér ennek az egyszerű nyelvnek az elsajátítása. 

Bátorító szavak 
Lehet, hogy társunk nem bízik eléggé magában, szorong valamiért, és a bátorításunkra szorul. Tehát „bátorságot kell öntenünk” belé. A kishitűsége megakadályozhatja abban, hogy a benne rejlő képességeket kiaknázza. 

Ha bátorítjuk párunkat a munkájában, megdicsérjük, milyen alaposan és tehetségesen oldott meg valamit, ezzel szárnyakat adunk neki! Talán házastársunkban is szunnyad olyan rejtett képesség, amit mi megláttunk benne, és csak a mi bátorító szavainkra lenne szüksége ahhoz, hogy kibontakoztassa tehetségét. 

Ne felejtsük el, nem arról van szó, hogy nyomást gyakoroljunk házastársunkra a saját céljaink elérése érdekében. Abban kell bíztatnunk őt, ami iránt maga is érdeklődést mutat. Ha például egy feleség ezt mondja: „Szeretnék végigcsinálni egy fogyókúrát, és lefogyni 5 kilót.” Ez jó alkalom arra, hogy bátorítsuk őt. „Neked biztosan sikerülni fog, mert amit te igazán akarsz, azt eléred.” Bíztatásunk kifejezi számára, hogy bízunk benne, hogy hiszünk a képességeiben. Sokszor gyorsan kritizálunk és elmarasztalunk másokat, de aki kipróbálja a bátorítás nyelvét, hamar be fogja látni, hogy minden erőfeszítést megér a használata!   

Kedves szavak 
A szeretet mindig kedves. Nagyon lényeges a kimondott szavak hangsúlya. Azt, hogy „szeretlek”, ki lehet mondani szívből jövően is, és kis kérdő hangsúllyal is. Ha dühösen odasziszegjük: „Persze, drágám”, annak egészen más hatása lesz, mintha őszintén gondoljuk, amit kimondunk. Érzelmeink megosztása által meghittebbé válik a kapcsolatunk. A düh és az indulat viszont sebeket ejt. Ha higgadtan vagyunk képesek reagálni indulatos megjegyzésekre, még azt is könnyen elérhetjük, hogy partnerünk bocsánatot kér. Legtöbbször kiderül, hogy félreértésről van szó, és gyorsan ki lehet békülni. Ez az az érett szeretet, amire mindannyiunknak törekednünk kell, ha azt szeretnénk, hogy a kapcsolatunk fejlődjön. 

A szeretet nem tartja számon a másik hibáit, és nem hánytorgatja fel őket. Egyikünk sem tökéletes. Ha a társunk bocsánatot kér, megbocsátunk, és a meghitt kapcsolat helyreáll. A szeretet kizárólagos útja a megbocsátások sorozatán keresztül vezet. 
Nagyon sokan cipelik át a haragot, a frusztráltságot egyik napról a másikra. Ezért mondta Jézus: „Ne múljon el nap a ti haragotokkal.” 

Ha megfosztjuk magunkat a megbocsátástól, és az újrakezdés lehetőségétől, a szeretet és a béke helyét fel fogja váltani a keserűség, a harag és a bosszú. Ha nem akarjuk így végezni, túl kell tennünk magunkat a múlt sérelmein. Ez úgy a legkönnyebb, ha megpróbáljuk beleélni magunkat társunk helyzetébe, és megérteni, miért cselekedett így. Ekkor elmondhatjuk:  „Megértem, miért mondtad ezt, de nekem nagyon rosszul esett. Most már értjük egymás okait, és hasznunkra válhat ez a tapasztalat, hogy ezentúl még jobban szeressük egymást.” 

 Ezek a kedves szavak boldoggá fogják tenni őt is, minket is. 

Szelíd szavak  
A szeretet sosem követel, sosem vár el. Ha az egyik fél követeléssel lép fel házastársával szemben, kapcsolatuk inkább szülő-gyermek viszonyhoz lesz hasonló. A házasságban egyenrangú felekként kell részt vennünk. Egymás társai vagyunk. Kapcsolatunk akkor válik erősebbé, ha ismerjük és támogatjuk egymás vágyait. De nem mindegy, hogyan adjuk ezeket egymás tudtára. 

 Kérjük vagy követeljük? A kérésben benne van a másik tisztelete, az, hogy választhat: teljesíti-e vagy sem. A kérés időt hagy a másiknak a reagálásra, nem türelmetlen, és nem gondolja úgy, hogy „jár neki” a másik figyelme és szeretete. A követelés épp ellenkezőleg. 

Forrás: Gary Chapman: Egymásra hangolva – Öt szeretetnyelv a házasságban 

Az ösztönző dicséret

  

Egy asszony egyszer a következő panasszal kereste fel a pszichológusát. 
– Teljesen el vagyok keseredve. Nem tudom rávenni a férjemet, hogy kifesse a hálószobánkat. Már majdnem egy éve könyörgök neki, de hiába.” 
– Mesélje el részletesebben. – kérte az orvos.
– Múlt vasárnap például egész álló nap a kocsiját mosta a kertben. Mondtam is neki, hogy kár 8 órát a kocsimosásra vesztegetni, amikor ezalatt kifesthette volna a hálószobát, még ki is száradna hamar ebben a ragyogó meleg időben.
– És kifestette a hálószobát?
– Nem, és azóta is úgy tesz, mintha teljesen elfelejtette volna, pedig hónapok óta könyörgök neki.
– Ön feleslegesnek tartja a kocsimosást?
– Nem, de szeretném, ha a hálószoba ki lenne festve, mert már szürkék a sarkok.
– És biztos abban, hogy a férje tudja ezt?
– Persze, fel is hívtam rá a figyelmét.
– Engedjen meg egy kérdést. Előfordul, hogy meg van elégedve azzal, amit a férje csinál?
– Mire gondol?
– Például arra, hogy kitakarítja a garázst, leviszi a szemetet, kifizeti a villanyszámlát, vagy lepucolja a cipőjét.
– Igen, szokott ilyesmit csinálni. – tért ki az asszony.
– Akkor a javaslatom a következő: ne említse többé a hálószoba-festést. Viszont amikor a férje legközelebb valami szívességet tesz, dicsérje meg érte. Ha kiviszi a szemetet, köszönje meg neki. Ha kifizeti a villanyszámlát, ölelje meg, és mondjon valami ilyesmit: „Nagyon örülök, hogy erre is volt gondod.” Mindig fejezze ki az elismerését, ha valamit megtesz.
– Nem értem, hogy lesz ettől kifestve a hálószoba.
– A tanácsomat kérte. – felelte az orvos – Ez a tanácsom. Ha akarja, megfogadja. 

Az asszony nem látszott túl lelkesnek, amikor elment. 3 héttel később mégis ragyogó arccal tért vissza, hogy beszámoljon. 
– Bevált a módszere! – kiáltotta. 

Ez az asszony megtanulta, hogy a dicséret mennyivel ösztönzőbb, mint a zsörtölődés. Az elismerő szavak célja nem az, hogy hízelgéssel vigyük keresztül az akaratunkat. Az elismeréssel a szeretetünk válik megtapasztalhatóvá, a szeretet ereje cselekszik. A szeretet pedig viszonzásra fogja ösztönözni párunkat, ezért örömmel teszi majd meg, amit várunk tőle. 

Aranyosi Ervin

Dicsérő szavak 
 

Milyen jól is esik, ha szavakkal dicsérnek,
kedveskedve, tisztán a lelkünkhöz érnek.
Amikor a jó szó szinte elvarázsol,
amikor felemel, vérző szívet ápol.
Nem kerül semmibe, mégis sokat érhet,
szeretet oszlat el fájó, bús sötétet.
Mosoly ragyogását vetíti az arcra,
apró gyógyírt jelent sok megélt kudarcra.
Mert bizony az ember érző szóra vágyna,
s hiába a világ összes tudománya,
egyik sem tölt be oly gyógyító szerepet,
mint a kedves szóból áradó szeretet. 

Ne felejts el tehát naponta dicsérni,
akarj szavaiddal más lelkéhez érni.
Fejezd ki a hálád, mondj másnak kedveset,
hisz a szép szavakkal simogatni lehet.
Használd hát gyakrabban kedveskedő szavad,
s figyeld szavaidból mennyi öröm fakad!
Hiszem, az eredmény szíved melegíti,
az akadályokat átlépni segíti.
Dicsérj csak nyugodtan, sose fáradj bele, 
az öröm cseppjeit szórhatod szét vele.
Biztass másokat is, kik dicsérni félnek,
akik a félelem árnyékában élnek!
A dicséret szép szó, boldogíts hát véle,
a durva szavaknak csorbuljon ki éle! 
Tedd a környezeted szebbé szép szavakkal,
szíved ragyogása versengjen a Nappal! 

5. Kapcsolódj jobban az emberekhez

Gondoljunk vissza életünk boldog pillanataira. Valószínű, hogy ezeknek a pillanatoknak a többségét nem egyedül éltük meg, hanem volt mellettünk valaki. Abban, hogy ki mennyi szociális kontaktust igényel, egyénenként különbözünk, ám a kapcsolódás valamilyen formájára szinte mindenkinek szüksége van az egészséges és kiegyensúlyozott élethez. Gyakran saját bőrünkön is érzékeljük, hogy a kapcsolataink minősége milyen hatással van mentális és lelki jóllétünkre.  
Nézzük, miért is fontosak a kapcsolataink! 

 

 

 

Kik a legfontosabbak számodra?  

5 tipp, ahogyan ápolni tudjuk a kapcsolatainkat 

 

Ha most megkérnélek, hogy nevezd meg azt az 5 embert, akik a legfontosabbak számodra, kiket neveznél meg? És ha azt kérdezném Tőled, hogy ki az az 5 ember, aki a legnagyobb hatással volt Rád és a legerőteljesebben hozzájárult ahhoz, hogy Te az az ember legyél, aki most vagy: kiket neveznél meg? És vajon mekkora lenne az átfedés a két lista között?  

Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy az életünk leginkább a kapcsolatokról szól. Életünk során a kapcsolataink formálnak minket a legerőteljesebben: a gondolkodásmódunkat, a személyiségünket, az érzelmeink működését, a viselkedésünket, az ízlésünket, a látásmódunkat, az önbecsülésünket, a szeretetképességünket, sőt még az idegrendszerünk kialakulását és működését is mind-mind a kapcsolataink formálják.  

Sok embernek az egyik legnagyobb félelme a magány és az elhagyatottság, azaz a kapcsolatnélküliség. Ebből is látszik, hogy mindannyian vágyunk a kapcsolatokra. Ez a vágy olyan mélyen belénk van kódolva, hogy ha ezzel nem törődünk, akkor a saját ösztönös biológiai késztetéseinkkel megyünk szembe.  

A kapcsolataink hatnak az önbecsülésünkre és a döntéseinkre, ezen keresztül pedig az egész életutunkra is. Hiszen életünk korai szakaszában a hozzánk legközelebb állók gondolkodásmódját és sajátos világlátását vesszük át (azt, ahogyan ők a világot látják, ahogyan másokat látnak, és ahogyan minket is látnak), miközben folyamatosan vágyunk a közvetlen környezetünk elfogadására és jóváhagyására. Emiatt pedig sokszor később is olyan döntéseket hozunk és olyan életpályát választunk magunkak, amely a környezetünk szerint jó és kívánatos – vagy legalábbis elfogadható.  

A kapcsolataink adják számunkra az éltető erőt a mindennapjainkhoz, és a megtartó erőt a nehézségek elviseléséhez. Sokszor a kapcsolataink adják magát azt az érzést is, hogy érdemes élni, hogy érdemes minden reggel felkelni és végigcsinálni a napot. Sokan érzik úgy, hogy csak azért érdemes reggelente kikelni az ágyból, mert “van kiért” vagy “van kikért” megtenni ezt. A kapcsolataink nélkül nem lennénk azok, akik vagyunk. Vagy jobban mondva: a kapcsolataink nélkül nem is lennénk.  

Hogyan tudjuk ápolni a kapcsolatainkat olyankor, amikor nem könnyű ezt megtenni?  
A mai világban egyáltalán nem könnyű a kapcsolatainkat ápolni. Sokszor “nincs rá idő” a folytonos rohanás és az ezer más tennivaló mellett. Az állandó stressz miatt sokszor egymással is türelmetlenebben és durvábban bánunk. Vagy éppen az okozza a nehézséget, hogy fizikailag távol vagyunk egymástól. Szerencsére ilyenkor segítségünkre van a modern technológia: egy videóhívás vagy valamelyik csevegőprogram segítségével ma már szinte bármikor bárkivel tudunk élőben beszélgetni. Igen, ez nem ugyanaz, mint élőben találkozni a szeretteinkkel, de még mindig sokkal jobb opció, mint egyáltalán nem látni az arcukat és nem hallani a hangjukat, nem igaz? Ha már itt van ez a technológia adta lehetőség, akkor érdemes élnünk vele.  

Jöjjön most 5 tipp arról, hogy hogyan tudjuk ápolni a kapcsolatainkat a nehézségek ellenére is! 

1) Szánj időt a fontos kapcsolataidra! Ha kell, akkor akár írd be a naptáradba, hogy pontosan hol, mikor és kivel találkozol, és mennyi időre. Különíts el ezekre a találkozásokra annyi időt, amennyire csak szükségetek van, és erre az időre semmilyen más fontos tennivalót ne tervezz be.  

2) Amikor úgy érzed, hogy feszült és kimerült vagy, akkor a kapcsolataid ápolását először önmagaddal kezdd: próbálj meg megnyugodni és ellazulni, akár csak pár percre is. Ha először önmagadat nyugtatod meg, utána másokhoz is sokkal kedvesebben és türelmesebben tudsz majd szólni.    

3) A távol élő szeretteiddel rendszeresen tartsd a kapcsolatot! A virtuális térben ez ma már nagyon egyszerű. Rendszeresen írj nekik, vagy hívd fel őket, és beszélgess velük! Ha tudod magadról, hogy hajlamos vagy erről elfeledkezni, akkor ezt is nyugodtan írd be előre a naptáradba, hogy minden X napon Y órakor felhívod őket.  

4) Küldj nekik egy kézzel írt levelet vagy képeslapot! Ma már ritkán küldenek az emberek egymásnak kézzel írt üdvözlőlapokat. Pedig annyira jól tud esni, amikor Te kapsz egy képeslapot egy szerettedtől, nem igaz? Látod, mások is így vannak ezzel. 

5) Adj nekik valamit, ami örömet okoz nekik! Ez lehet az imént említett képeslap, vagy egy olyan ajándék, amiről tudod, hogy szeretik, vagy amire már régóta vágynak. Pl. ha van rá lehetőség, akkor egy kis együtt töltött minőségi idő, ami lehet akár egy nagy beszélgetés egy tea mellett vagy séta közben, vagy akár egy közös filmnézés. Vagy adhatsz nekik egy olyan szívességet is, amely most nagy terhet venne le a vállukról. Vagy akár írhatsz nekik egy őszinte levelet, amelyben megköszönöd mindazt, amit tettek érted. Vagy készíthetsz nekik egy vicces stílusú elismerő oklevelet is. Vagy akár egy fotómontázst az örömteli közös pillanataitokról. Te tudod, hogy ők minek örülnének most a legjobban.  

Összefoglalásként: ápoljuk a kapcsolatainkat és vigyázzunk rájuk. Vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra, hiszen mindannyiunkból csak egy van.   

Nagy Anikó pszichológus  

7 tanács arra, hogy miként könnyebb az élet társaságban

 

1, Az első tanács a legfurcsább. Érdemes azok felé nyitni, akikkel már most jó a kapcsolatod! Ha például az egyik gyermekeddel bensőséges a viszonyod, akkor merj neki örülni, és add át magad ennek a szeretetnek. Idővel majd a többiek is fel fognak zárkózni!

2, Kapcsolataink összessége, azaz a támaszlistánk, egy „tükör” rólunk. Merjünk abba belenézni, és elidőzni a kapott képen. H. S. Sullivan pszichiáter úgy fogalmazta ezt meg, hogy „Mutasd meg a társkapcsolataidat, és megmondom, hogy ki vagy!”

3, A támaszainkkal tartsuk tudatosan a kapcsolatot, ne csak ösztönösen! Például minden kéthétben felhívhatjuk ugyanazt a barátunkat telefonon. A jelenleg hiányolt támaszainkkal kapcsolatosan azt szeretném megjegyezni, hogy önmagunk előtt kell azt átgondolnunk, hogy mit és kit akarunk. Nem azonnal, de meg lehet azt éreznünk, illetve be lehet azt józanul látnunk, hogy milyenek vagyunk, és a szívünk mélyén mi a fontos nekünk. Amíg nem tudja valaki, hogy mik a prioritásai, addig csupán sodródni tud! 

4, Vizsgáljuk felül az elvárásainkat! Ne a csodára várjunk, vagy a másik „virágcsokrára”, hanem tudatosan, mi nyissunk elsőként!

5, Kapcsolati szinten is igaz, hogy elsősorban olyan emberek társaságát érdemes keresnünk, illetve foganunk, akik mellett jó érzések törnek fel bennünk. Azokat pedig, akik minket csupán gyengíteni és fárasztani tudnak, azokkal lehet ritkábban tartani a kapcsolatot.  

6, Amíg nem vagyunk önmagunk barátai, addig hogyan lehetne más a mi barátunk?

7, Az erős függőségi kapcsolatok a gyermekszerepet konzerválják, és akadályozzák a személyes önállóság kialakulását. Fokról fokra érdemes a túl szoros, vagy összemosott családi kötelékeinken változtatnunk!

A célom az a 7 tanáccsal, hogy rámutassak arra: együtt könnyebb. Persze, semmit sem adnak ingyen, így egy olyan támaszlistát sem, amely 2-3 igazán bensőséges és kölcsönös kapcsolatot tartalmaz, mellette 4-5 közepes, és számos gyengébb kötődésűt! Végeredményben tehát nekünk magunknak kellene egy modern „nagycsaládot” létrehoznunk! Vannak persze olyanok, akik nem hajlandóak ezért megküzdeni. Sajnálattal, de üzenem Nekik, hogy készüljenek fel arra, hogy még jobban bele fognak a jelen helyzetükbe merevedni! Miközben a kapcsolatainkat építjük, egyúttal magunkat is építjük!

Dr. Domján Mihály 
tanácsadó szakpszichológus és családterapeuta

Felelős lettél azért, amit megszelídítettél… 

…De te nem szedheted le a csillagaidat!  
– Azt nem. De bankba tehetem őket.  
– Az meg mit jelent?  
– Azt jelenti, hogy fölírom egy darabka papirosra a csillagaim számát; aztán ezt a papírdarabkát bezárom egy fiókba.  
– Ennyi az egész?  
– Mi kell több? „Érdekes – gondolta a kis herceg -, sőt költői. Csak éppen komolynak nem valami komoly.” 
A  kis hercegnek ugyanis egészen más fogalmai voltak a komoly dolgokról, mint a felnőtteknek. 
– Nekem – mondta – van egy virágom, azt naponta megöntözöm. Van három vulkánom, azokat hetente kipucolom; mert azt is kipucolom, amelyik kialudt. Sosem lehet tudni.  A vulkánjaimnak is, meg a virágomnak is hasznukra válik, hogy birtoklom őket. Te azonban nem vagy hasznukra a csillagoknak. 
– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.  
– Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.  
– Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.  
– Az idő, amit a rózsámra vesztegettem… – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.  
– Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.

Antoine de Saint-Exupéry 

*** 

“Próbáljátok megérteni egymást, fölfedezni a jót, ami társaitokban van! Mindig keressetek legalább egy pozitív pontot, és arra építsetek. Ha egy emberben végképp nem sikerül semmi jót találni, akkor kérjetek meg valakit, hogy segítsen.” 
Szent Kalkuttai Teréz anya