Sötétség, bezártság, magasság. Természetes, hogy bizonyos dolgok félelmet keltenek bennünk. Mindenki számára vannak olyan dolgok, amelyek különösen elrettentőek. Bátornak lenni, és legyőzni ezeket a félelmeinket sokszor nem egyszerű. De nem is lehetetlen!
Életünk során nem tudjuk elkerülni a különböző próbatételeket. Kisebb-nagyobb bukkanók jönnek-mennek, nekünk pedig fel kell vennünk a kesztyűt ahhoz, hogy ne boruljunk a földre.
A bátor ember magabiztosan képes szembenézni az élet kihívásaival. Pontosan tudja, hogy képességei mire elegendőek, és nem fél időt, energiát szánni egy-egy akadály átugrására. A fejlődés, a változás motorja, az állóvíz legnagyobb ellensége.
Bátorságra, kitartásra olvashatsz most útmutatót!
Életünk a bátorság iskolája
A bátorság nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban a nagybetűs ÉLETet éljük, ne csak éldegéljünk, vagy vegetáljunk. Mert ugyan le lehet élni egy egész életet is bátorság nélkül, takaréklángon, éppen csak pislákolva, de vajon érdemes? Érdemes a megúszásra játszani, a „jobb félni, mint megijedni” szerint létezni? Természetesen ez is egy lehetőség. De bátorság nélkül olyan lehetőségektől, tapasztalatoktól, élményektől fosztjuk meg magunkat, amelyek nélkül lehetetlen fejlődni.
A bátorság nem vakmerőség. Nem könnyelműség. Nem törtetés. A bátorság nem a mindenáron való győzés vagy legyőzés. Az igazi bátorság valami egészen más. Lágyabb, szelídebb, gyengédebb, mégis gigantikus, hatalmas erő, képesség, energia. Egy erkölcsi kategória is. A bátorság a szív ereje.
Mit is takar a bátorság?
A bátorság azt jelenti, hogy tudunk cselekedni. Van bátorságunk lemondani, feladni, új utakat keresni, amikor valamivel zsákutcába jutunk. A bátor ember ilyenkor nem küzd tovább feleslegesen! Van ereje, bátorsága kimondani: rossz úton vagyok, ideje feladni. Bátornak lenni azt jelenti, hogy minden pillanatban készen állunk felszabadítani a bennünk lévő hőst. Nem kell itt világmegváltásra gondolni! Csak tudni: bátorság az, hogy az élet kritikus pillanataiban, vagy csak a hétköznapi döntéseink során képesek vagyunk aktívan, cselekvő módon fellépni. Készen arra, hogy szembenézzünk az igazsággal, a saját és a másik fél (!) igazságával is, az előrevivő megoldásokkal, azért, hogy pozitív változást hozzunk saját életünkbe és a világba!
Bátorság az, amikor minden biztosíték nélkül ki merünk lépni a dobozunkból, a komfortzónánkból, merünk ugrani az ismeretlenbe még akkor is, ha a meglévő dobozunkban többé – kevésbé kényelmesen ellennénk… Bátorság az, amikor még retteg a kis énünk, de képesek vagyunk kézenfogni, megnyugtatni, és kivezetni a fényre, egy másik valóságba, egy csábító, de teljesen ismeretlen, akár bizonytalannak érzett új lehetőségbe.
A legnagyobb bátorság
A legnagyobb bátorság szembenézni- és meghaladni azt az óriási „csomagot”, amit saját, generációs és társadalmi szokásokból, elvárásokból, meggyőződésekből és hitrendszerekből raktunk össze évszázadok alatt! Nem csak ebben az életünkben, nem csak mi magunk, hanem őseink, az előző nemzedékek, számtalan generáció, nép, nemzet…
Mert bár elvileg „felszabadultunk”, de ez sokszor csak a felszín. Igen, megvívtunk már sok csatát, elértünk sok mindent, de még mindig nem vagyunk szabadok. Most is ott van a mélyben rengeteg olyan információ és gondolat minta, amely megkötöz, mint például:
Milyen egy rendes lány, milyen egy úrinő, milyen egy úriember…
A mi családunkban az a szokás, hogy…
Nálunk nem szokás elválni…
Családunkban mindenki kövér…
A mi családunkban mindenki…
Rendes nőnek az a dolga, hogy…
Ne örülj nagyon, mert meglesz annak a böjtje…
Ne játssz a tűzzel, mert megéget…
Ezt nem teheted, mit fognak szólni…
Rendes ember ilyet nem tesz… (
Ne csináld, mit fognak rólunk gondolni…
Mit képzelsz, hogy pont neked fog sikerülni…
A magyarok ilyenek, a svédek olyanok, a kínaiak amolyanok…
Egy kis verés csak jót tesz. Engem is vert az apám, mégis rendes ember lett belőlem…
A nő dolga a háztartás, ő jobban ért hozzá…
Egy nőből soha nem lehet jó vezető…
A férfiak érzéketlenek…stb.
Klisék, klisék, klisék… Berögződések, rossz szokások, meggyőződések az egyik oldalon. A másik oldalon pedig a bátorság, hogy meghaladjuk ezeket. Igen, meghaladni, nem szembemenni, nem harcolni velük. Mert a harc mindig konzerválja, tartósítja a problémát, azt, amitől éppen megszabadulni szeretnénk. Amikor viszont meghaladunk valamit, van bátorságunk nemet mondani rá úgy, hogy nem teszünk bele érzelmi töltést, az életünk kivirágzik.
Te is bátor vagy!
Az ember alapidentitása a bátorság, csak sokszor az ego, a kis “én” félelmei, negatív meggyőződései elrejtik és gúzsba kötik. De Te nagyobb vagy, mint az egód! Ha felismered az egód félelmeit, és megnyugtatod, magadhoz öleled, biztosítod, hogy nem fog megsemmisülni, a legjobb segítőd lehet egész életedben.
Mindannyiunk élete tulajdonképpen a bátorság iskolája. A szív bátorságának a felszabadítása, kiárasztása, megélése. Ahogy növekszik a bátorságunk, hatalmas változást fogunk megtapasztani az életünkben. Valahogy egyre kevesebb lesz a félelem, a problémák feladattá szelídülnek, és cselekvő módon tudjuk alakítani a jövőt. A bátorság a mindennapi előrevivő cselekedetek bölcsője. Olyan, mint az értékes napsütés és az éltető víz: édes gyümölcsöket érlel.
Minden nap lehetőségünk van, hogy érleljük életünk édes gyümölcseit. Minden órában gyakorolhatjuk a bátorság erényét. Mert nem az a kérdés, hogy mit úsztunk meg, hanem az, hogy mit éltünk meg!
Forrás: Harmoniaban.hu
Hogyan legyél kitartó?
Néhány rövid gondolat és gyors ötlet a kitartásod fejlesztéséhez
Mi jellemzi a kitartást?
A kitartás egyenlő távolságra van az állhatatlanságtól és a makacsságtól. Az állhatatlan ember erőtlen a céljáért való küzdelemhez. A makacs pedig nem képes elengedni a célját akkor sem, amikor már érzi, hogy a célja nem helyes. A kitartó folyamatosan halad célja felé, és addig követi, míg azt helyesnek tartja.
(A cél felé való haladás már önmagában boldogít a pszichológusok szerint.) A kitartó is elbukik, de feláll, és újrakezdi. A kitartás magában foglalja a kudarctűrés képességét is.
Nézd meg, mi a Te célod!
– Egy tartós párkapcsolat?
– Egy érdekmentes barátság?
– Sikeresnek lenni a munkádban?
– Olyan hivatást találni, amit szeretsz?
– Megőrizni/visszaszerezni az egészségedet?
– Jó viszony a szüleiddel/gyerekeddel?
– Egy felhőtlen nyaralás?
– Vagy „csak” egyszerűen boldog akarsz lenni?
Mindegyik esetben kitartásra van szükséged, hogy elérd a célodat. Vannak, akik eleve nagy akaraterővel és kitartással születtek, vagy a neveltetésükből adódóan már fejlettebb bennük ez az erény. Ne mérd magad hozzájuk, mert Te másban vagy jó. Az összehasonlítgatás szükségszerűen vezet mások és/vagy magad túl vagy alábecsüléshez. Az egyetlen személy, akihez mérni kell magadat: a tegnapi önmagad.
Hogyan fejlesztheted a kitartásodat?
Ugyanúgy, mint minden mást: a rendszeresség és a fokozatosság segítségével.
Tűzz ki nevetségesen apró célokat, melyek nem szükségesek a mindennapi életedhez: például, naponta olvass egy bizonyos könyvből 1 oldalt! Végezz el egyetlen gerincgyakorlatot! Hívj föl valakit, aki fontos Neked, de már régen beszéltetek!
Fokozatosan növeld a célod nagyságát, hogy a kitartásod – mint egy terhelés alatti izom – erősödni tudjon. Ha feladod, nem baj. Teljesen természetes, hogy nem megy elsőre. Ha minden elsőre menne, gép lennél. Természetes, hogy elbuksz, többször is. Csak annyit tegyél meg, hogy kezdd újra! A kitartás fejlesztéséhez is kitartásra van szükséged.
Vadász Ákos, oktató
Próbálj ki mindent, ami érdekel!
Bárkivel előfordulhat, hogy 30-40-50 év felett felismeri, nem leli már örömét a munkájában, úgy érzi, nem a neki megfelelő pályán, helyen van. Singer Magdolna író, mentálhigiénikus szakember, gyásztanácsadó, aki maga is érdekes életutat futott be. Így vall erről:
“Magam is nagyon sok váltáson vagyok túl. Egész másképp indult az életem, a munkám, ahhoz képest, mint amit ma csinálok. Kirakatrendező, dekoratőr voltam 15 éven keresztül. Nagyon szerettem a munkámat, de kezdtem megunni. Váltani akartam. A pszichológia nagyon érdekelt és szíve-en olvastam könyveket ebben a témában. Ekkor már 36 éves voltam, de úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég okos, idős is vagyok az egyetem elvégzéséhez. Lehetetlennek éreztem egy diploma megszerzését. Vágytam rá, hogy olyan közegben dolgozhassak, ahol az emberi lélek van fókuszban, így elmentem egy Pszichoteam nevű kisvállalkozáshoz dolgozni titkárnőként. Majdnem 50 éves voltam, amikor a diplomáimat szereztem. Először művelődésszervező, majd mentálhigiénikus szakember, és újságíró diplomát szereztem. Amiről azt gondoltam 36 évesen, hogy öreg vagyok hozzá, azt megszereztem több, mint 10 évvel később.
A gyász felé pedig úgy fordult az életutam, hogy 40 éves koromra meg-betegedtem, méhnyakrákom lett. Nagy műtét, korházi kezelés várt rám. Elhatároztam, ha meggyógyulok, elmegyek a hospice-ba önkéntesnek. Ez nem volt új gondolat részemről, hiszen már korábban is gondolkodtam azon, hogy valamilyen karitatív tevékenységet szívesen végeznék. Ehhez a végső lökést a kórházi tartózkodásom adta, ahol felismertem a kiszolgáltatottságot, és ha ebben az állapotban odajönnek hozzám, segítenek, ez nagyon jó érzés. Annyira megszerettem az önkénteskedést, hogy hosszú évekig jártam kórházakba, családokhoz, ahol gyógyíthatatlan beteg volt. Majd elkezdtem gyászcsoportokat vezetni önkéntesen 10 éven keresztül. Írni még később kezdtem. Gyermekkoromban jól írtam, szerettem olvasni, volt is ilyen vágyam, hogy író legyek. A tanulás nem ment olyan jól, így elfelejtődött ez a vágyam. A betegségem ideje alatt írtam egy naplót és ez lett később az első könyvem, ami megjelent. Ma már a 17. könyvnél tartok.
Hogyan tudhatja meg az ember 30-40-50 évesen, hogy nem a helyén van, vagy nem a megfelelő munkát végzi? Milyen tünetei, jelei lehetnek ennek?
Először egy belső nyugtalanság előzheti meg a felismerést. Egyre kevesebb örömét leli a munkájában, nem teszi boldoggá az, amit csinál. Nincs kedve munkába menni. Alig várja, hogy hétvége legyen. Hibázik, rosszul teljesít, mert már nem figyel úgy a munkájára. Egyfajta kiégési jelenség jön létre. Ha a lelki tüneteket nem veszi észre az illető, akkor akár meg is betegedhet fizikailag. Így akar üzenni a teste. Ha észrevesszük a jeleket, elkezdhetünk gondolkodni a váltáson, de még így is nagy utat kell bejárni ahhoz, hogy megszülessen a döntés a váltás mellett, és ez cselekedetben is megnyilvánuljon.
Sok vállalatvezető, vállalkozó, multi cégek vezetői 40 éves koruk körül rájönnek arra, hogy amit eddig csináltak, azzal nem teszik jobbá a világot, csak egy multi cég jövedelmét gyarapítják. Ez egy sokkoló, boldogtalanná tevő felismerés. Kevés az az életcél, hogy pénzt vigyek haza és abból megéljek. Sokan hagyják ott a jól jövedelmező állásukat, és elkezdenek tanulni pszichológiát, természetgyógyászatot, jógát, vagy olyasmit csinálni, ahol alkotni kell. Olyan munkát, elfoglaltságot keresnek, mely révén emberekkel kerülnek kapcsolatba és segítséget tudnak nekik nyújtani. Arra is van példa szép számmal, akik felismerik, hogy boldogtalanok, de nem váltanak, mert nincs bátorságuk. Nekik javasolni szoktam, hogy beszéljenek olyan barátokkal, akik meghallgatják, támogatják. Nem kell egyből belevágni kockázatos vállalkozásba. Először csak hétvégente, esténként foglalkozzon azzal a tevékenységgel, ami érdekli, amit szívesebben csinál. Érdemes próbálkozni, mindent kipróbálni, ami érdekli. Ha a próbálkozás nem is vezet eredményre, nem kell elcsüggedni, mert ezzel tapasztalatot szerzett, megtanult valamit.
Egy példa a késői váltásra
Az 50 év körüli zumba táncoktatóm nagyon csinos, fiatalabbnak néz ki a korához képest és fantasztikusan táncol. Azt gondoltam, hogy biztosan gyermekkorától fogva táncol, ez a hivatása. Elmesélte, hogy eredetileg ötvösnek tanult. Nem igazán szerette a munkáját. Közbe férjhez ment, gyerekeket szült, és hosszú évek teltek el az életéből úgy, hogy nem dolgozott, de nem is tanult újat. A gyermekét hordta táncra és kedvet kapott hozzá. 40 év felett volt már ekkor. Nagyon élvezte a táncot. Külön órákat is vett. Eleinte ügyetlen volt, de tetszett neki a tánc, és addig-addig gyakorolta, próbálkozott, míg egyre jobb lett benne. Zumba oktató tanfolyamra is elment. Itt tanították nekik, miként lehet a zenét ritmusa szerint felbontani lépésekre. Otthon 1 hétig próbálkozott egy 3 perces zeneszámmal, de sehogyan sem ment neki. Ma már ott tart, hogy hall a rádióban egy zenét, mindjárt összeáll a fejében egy táncsor.
Hogyan tudhatjuk meg, hogy milyen képességek rejlenek bennünk?
Nem a képességekből kell kiindulni, hanem abból, mi az, ami érdekel. Utána az egyik dologból kialakul a következő. Ha tevékeny, érdeklődő életet élünk, akkor mindig felfedezhetünk valami újat, olyat, ami megtetszik számunkra, érdekes lehet. Leonardo da Vinci és Goethe szerint is a tehetség nem más, mint szorgalom. A tehetségért meg kell szenvedni, azért dolgozni kell, ki kell magunkból préselni, világra kell hozni az alkotást.”
Aranyosi Ervin
Az út végén…
Vajon az út végén, mi fog engem várni?
Kérdésre a választ meg fogom találni?
S addig vajon engem majd milyen út vezet?
Félelem-göröngyös, szépen kikövezett?
Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok?
Magányosan megyek, vagy lesznek barátok?
Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek?
Keresem a választ, utamon, míg élek!
Visszanézni nem kell, nem segít a múltam,
ami lényeges volt, talán megtanultam.
Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok,
mert a múlt súlyával csak magamnak ártok.
Csak a mában élek és teszem a dolgom,
amint felmerülnek gondjaim, megoldom.
A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle,
vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle.
És ha majd egy napon az út végéhez érek,
majd angyalok várnak, csupa kedves lélek.
Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem,
csak emberként élnem, s őszintén szeretnem!