Ha a panaszkodás rendszeressé válik,

beépül a személyiségbe is

Úgy tartják, a notórius panaszkodó semmit sem akar a másiktól, csak figyelmet és együttérzést az év 365 napján. Merthogy olyan szinten átprogramozta az agyát a folyamatos panaszkodás, hogy már képtelen észrevenni a jót az életben. De valóban jó ez neki?  

Genetika, rossz szokás, nemzeti örökség? Mi lehet az oka a panaszkodásnak? Egyénfüggő, hogy ki panaszkodik és ki nem. Ha megkérdeznénk, kinek lenne oka panaszra, azt mondhatnánk, mindenkinek. Az viszont, hogy ki mennyit panaszkodik, nem áll összefüggésben azzal, hogy mennyi oka van a panaszra. A panaszkodás egy olyan elakadás, amely általában egy múltbeli eseményre, egy olyan helyzetre vezethető vissza, amiben nem az történt, amit az egyén szeretett volna. Az elakadás oka, hogy az adott ember a berögzült és megszokott látásmódja miatt nem veszi észre a megoldást. Más szóval a fókusz a problémára irányul, és nem a megoldásra.  

Mikortól ártalmas?
A panaszkodás persze önmagában nem ártalmas, hiszen sokan működnek úgy, hogy ha kimondják – szakszóval élve ventilálják – a bajukat, a sérelmüket, megkönnyebbülnek. A gond akkor kezdődik, amikor sokat, vagy szinte állandóan és hosszasan soroljuk a sérelmeinket, a bajainkat. Ez ugyanis a panaszkodóban is negatív folyamatokat indít el.
Először csak egy kellemetlen hangulatot vált ki a panaszkodás, ami, ha rendszeressé válik, beépül a panaszkodó ember jellemébe és akár a személyisége részévé is válhat. A panaszkodásra való hajlam azonban összefügg a stressz szintjével is. Minél feszültebb valaki, annál hamarabb behívódnak a negatív gondolatok. Ma már kutatások bizonyítják, hogy a gondolataink formálják a mindennapjainkat, és ezen keresztül a viselkedésünket, és a személyiségünk alakulását is. Nagyon sok olyan érzelmi minta, tapasztalat, emlék és élmény épül be az életünk során a tudatunkba, amely meghatározza a testi és a szellemi hogylétünket, illetve azt, mennyire leszünk rugalmasak a minket érő hatásokkal, a velünk történtekkel vagy más emberek viselkedésével kapcsolatosan. A panaszkodásra hajlamos emberek általában rugalmatlanok.

Szellemi állóképesség
Ez az a képesség, egyfajta erőforrás, amelynek a segítségével minden helyzetre megfelelő választ tudunk adni. Ha valaki minden helyzetben csak a rosszat, a problémát, az akadályokat látja, mindig csak panaszkodik, annak beszűkült a tudatállapota, rugalmatlan, és a szellemi állóképessége is csökkent. A panaszkodás ráadásul öncélú, a panaszkodó valójában nem vár segítséget, megelégszik azzal, hogy sajnálgatják, szörnyülködnek a nehézségein, és ő kedvére szenvedhet. A panaszkodó ember figyelmet, szeretetet, megbecsülést akar. Általában bizonytalan önmagában, szorong, fél valamitől. Az állandó panaszkodás következtében pedig egy olyan negatív spirálba kerül, amelyben egyre mélyebbre süllyed, és minél mélyebbre kerül, annál nehezebben jön ki belőle.

De mégis mit tud tenni, ha valakinek elege van a saját panaszáradatából? 

Ki lehet gyógyulni
Komoly tudatosság és napi gyakorlás kell ahhoz, hogy a berögzült szokásmintát megváltoztassa. De a jó hír az, hogy meg lehet csinálni! 

Gyakorlat:
Határozd el, hogy 21 napig nem panaszkodsz! Tegyél egy karkötőt a jobb csuklódra. Ha azon kapod magad, hogy panaszkodtál, tedd át a karkötőt a másik csuklódra. Ebben az esetben újraindul a 21 nap számlálása. Minden olyan nap, amikor átkerül a karkötő a bal csuklóra, tudod, hogy nem sikerült megállni panaszkodás nélkül. A gyakorlat lényege a tudatosság fejlesztése, annak a felismerése, hogy panaszkodtál és a kontroll erősítése a panaszkodás elkerülésére. 

Ezen felül még számos technika létezik, és a pozitív hozzáállás is tanulható, egyedül azonban nehéz, ezért érdemes szakemberhez fordulni.

Saller Szilvia erőforrás-fejlesztő coach

5 gyakorlat a panaszkodás leküzdésére

Ne panaszkodj olyan dolgok miatt, amin nem tudsz változtatni. Könnyebb mondani, mint megtenni, igaz? A panaszkodás annyira természetes számunkra, hogy észre sem vesszük, amikor csináljuk. Találkozunk egy barátunkkal és panaszkodunk az időjárásra. Valahogy minden esetben késztetést érzünk arra, hogy kifejezzük nem tetszésünket. A panaszkodás viszont hosszú távon mentális, érzelmi és fizikai hatásokat produkál majd. Ez egyszerűen nem éri meg. Ráadásul a panaszkodás ritkán old meg bármit is. De hogyan lehet felhagyni ezzel a szokással? Meg kell értenünk a mélyebb, automatikus érzéseinket, amelyek a tudatalattinkban rejtőznek. Meg kell változtatni a gondolatainkat pozitívvá, miközben megértjük, hogy ehhez bizony idő és elkötelezettség szükséges.
Nézzük az 5 gyakorlatot!

1. Értsd meg, hogy miért érzed azt, hogy panaszkodnod kell
Ahhoz, hogy ettől megszabadulj, meg kell nézned, hogy mikor és miért jelenik meg. Vannak akik azért panaszkodnak, mert ilyen családban és környezetben nőttek fel és a panaszkodás a személyiségük részévé vált. Legközelebb, amikor panaszkodsz, tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:
– Mit érzek most?
– Van értelme a panasznak?
– Mit tehetek annak érdekében, hogy megoldjam ezt a helyzetet?
– Van valaki, aki támogathat ebben?
– Visszatérő panaszkodásról van szó vagy egyszeri eset? 

Miután beazonosítottad a megküzdési mechanizmus forrását, elkezdheted visszavonni az automatikus reakciót – ebben az esetben a panaszkodást – és megtanulhatsz helyesen és egyértelműen reagálni.

2. Adj teret az érzéseid egészséges megfogalmazására
A közhiedelemmel ellentétben, ha megszabadítod magad a panaszkodó hozzáállástól, az nem jelenti azt, hogy mostantól csak pozitívan gondolkodsz és viselkedsz. Ahhoz, hogy ez így legyen, idő és türelem kell. Ha túl sokat akarsz, rövid időn belül, akkor valószínűleg csalódott leszel és nagyobb eséllyel kezdesz el panaszkodni (megint).

3. Értsd meg, hogy mivel jár a panaszkodás
A panaszkodás talán legfontosabb szempontja annak megértése, hogy kinek fáj a legjobban: neked. Lehet, hogy panaszkodva jobban érzed magad abban a pillanatban, de ennek a negatív beszédnek súlyos következményei vannak. A tudomány bebizonyította, hogy a panaszkodás az agy stresszhormonjainak felszabadítását eredményezi. Idővel a stresszhormonok szívproblémákat, gyomor és bélrendszeri gondokat okozhatnak.
A panaszkodással nemcsak a problémákat nem leszünk képesek megoldani, de a negatív gondolatokban töltött időt is meghosszabbítja. Más szavakkal, a probléma megoldása nélkül megvonjuk magunktól a boldogságot. Bármely pillanatban dönthetsz úgy, hogy megváltoztatod a nézőpontodat.

4. Tégy úgy, mintha boldog lennél
Nem kell boldognak érezned magad ahhoz, hogy kiváltsd a boldogság érzését. A tudomány bebizonyította, hogy a boldogság érzelmének – például mosoly vagy nevetés – utánzásával az érzelmi reakció valóban bekövetkezik. Amikor legközelebb úgy érzed, hogy panaszkodnod kell, bármennyire is furcsának hangzik, inkább mosolyogj a legelső emberre, akit meglátsz, vagy mondj valami pozitívat, akivel találkozol!

5. Panaszmentes kihívás
Sokak számára a kihívások nagyon motiválók. Kezdj bele egy kihívásba. Panaszkodás mentesen egy napig? Egy hétig? Egy hónapig? Ne feledd, hogy a panaszkodás egy olyan szokás, amely akár évek óta is gyökerezhet benned, így ezt megváltoztatni bizony időbe telik majd. A legfontosabb, hogy felismerd a panaszt, azonosítsd a forrását és változtass rajta pozitív irányba. Ha mindennap gyakorolsz, jobbá válsz. Egyszer csak azon kapod magad, hogy te leszel az a pozitív személy a teremben, akinek a boldogsága „fertőzni” fog.

Lifeadvisor.hu 

Téged mi boldogít?

Ha egy átlagos embert megkérdezünk, hogy mi a boldogság útja, akkor mit fog mondani? Azt, hogy a szerelem, a pénz vagy a karrier. 
Pedig a szerelem néhány esetet leszámítva maximum csak három évig tart! Aki a szerelemtől várja a boldogságot az szerelemtől – szerelemig él: egyik szerelemből ki – másik szerelembe be. Ebbe az érzésbe lesznek szerelmesek, nem pedig a társukba! Ez nem fog nekik még tartós boldogságot adni.
Nézzük meg a pénzt: elég kinyitni valamelyik magazint, ott vannak a “nagyon boldog”, kokainon élő, lányokat havonta váltogató celebek. Ez már elegendő bizonyíték kell, hogy legyen: a pénz nem tesz boldoggá hosszútávon. Kutatások bizonyítják például, hogy egy új autónak átlagosan 3 hétig örül egy ember. 

Ennyire boldogítanak az anyagi javak, és közben elmarad a megérkezettség: azt hiszed, hogy boldog leszel, ha majd egy 7 méteres vitorlásod lesz a Balatonon: dolgozol érte, végre megvan. Három hétig boldoggá tesz – na jó legyen négy hét – és utána azt mondod magadban, hogy neked 14 méteres kell. És kezdődik minden elölről. Mi a vége? Az Adrián kell majd egy jacht, amire le tud szállni a helikopter! 

Hogy mondhatjuk azt, hogy Isten igazságos? Amikor egyesek betegek – mások egészségesek. Egyesek gazdagok – mások Bogotába születnek a gettóba. Egyeseknek jók a szellemi képességeik – másoknak kevésbé. Egyesek csinosak – mások kevésbé. Hol van Istennek az igazságossága? A válaszom az, hogy hosszútávon csak Isten boldogít, és ha őt megtalálod, akkor ezek a kérdések már nem fontosak! 

Ha nem találod meg, hiába rendelkezhetsz mindennel – igazából nincsen semmid.
 A mai ember eufóriát, izgalmat és szenvedélyt keres. Olyan eufóriát, amit a szerelem, a szex, a kábítószer és az alkohol ad. Isten nem ad ilyen eufóriát: én amióta megtértem, nem érzem magamat csillámpóninak a szivárványon! Nem lebegek, nem virágos réteken futkosok egész nap. Isten békét ad, derűt ad, hálával eltöltött szívet ad! Az embereknek ez hiányzik, és olcsó, semmirekellő pótlékokkal, eufóriákkal próbálják a lelkükben lévő űrt betöltetni.  

Isten azt akarja, hogy ne magadért éljél, hanem másokért.
Amikor magamért éltem a legnagyobb egoizmusban, akkor boldogtalan voltam. Nincsen olyan, hogy egy lélek stagnál! A lélek vagy emelkedik, vagy csúszik lefelé a lejtőn: én pillanatok alatt a gödör alján voltam, de Isten utánam nyúlt. Huszonhárom éves koromban elmentem gyónni, 6-7 év kihagyás után: úgy voltam vele korábban, hogy én majd megbeszélem a Jóistennel, meg a pap biztos, hogy bűnösebb, mint én, minek mondjam el neki. Hihetetlen békét éreztem utána. Egy valamit tisztázzunk: a gyónás élet-halál kérdése! Ha II. János Pál pápa nem restellt kéthetente elmenni gyónni, akkor mi is megtehetjük, hogy legalább havonta egyszer elmegyünk.  

Nem az Istennek van szüksége az imára, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy az imában találkozzunk Istennel. Isten csupa olyan dolgot vár tőlünk, amely emberileg teljesíthetetlen. Házassági hűség, megbocsátás az ellenségnek, felebaráti szeretet, szüntelen imádkozás! Azért van ez, mert igazi önfelülmúlásra az ember önerőből nem képes, csak az Istennel!

Simon Dávid lelkipásztor

10 bölcs gondolat arról, hogy nem a pénz tesz boldoggá

 A bölcsességnek ezek a gyöngyszemei segítenek abban, hogy jobban rálássunk az életre. 

Nagyon sok ismerős mondás van, melyekben arra emlékeztetnek minket, hogy „a pénz nem boldogít.” Azonban nem számít, hányszor halljuk ezeket, a pénzkeresés még mindig ösztönző erőként hat az életünkre, különösen, ha azokról az apró többlet különlegességekről van szó, melyek arra csábítanak minket, hogy megvegyük őket. Természetesen fontos, hogy képesek legyünk ellátni a családunkat, adjunk másoknak, és takarékoskodjunk a jövőre, ám a pénznek attól még nem szükséges uralnia az életünket. Tehát, hogy azokra a dolgokra irányítsuk a figyelmet, melyek igazán fontosak, íme egy válogatás híres személyiségektől:   

„A pénz nem változtatja meg az embereket. Pusztán csak leleplezi őket. Ha egy ember eredendően önző, gőgös vagy mohó, a pénz ezt kihozza belőle; ennyi az egész.”
– Henry Ford 

„A megkeresett pénzt túl sok ember költi arra, hogy… megvegyék azt, amit nem is akarnak … hogy olyan embereket nyűgözzenek le, akiket nem kedvelnek.”
– Will Rogers 

„Sok ember addig nem törődik a pénzével, amíg az el nem fogy. Mások meg az idejükkel teszik ugyanezt.”
– Johann Wolfgang von Goethe  

„A pénz még soha nem tette boldoggá az embert, és nem is fogja. Az embernek minél több van, annál többet akar. Ahelyett, hogy betöltene egy űrt, létrehoz egyet.”
– Benjamin Franklin   

„Évi húsz font jövedelem, valamint évi tizenkilenc és fél font kiadás egyenlő a boldogsággal. Évi húsz font jövedelem, valamint évi húsz és fél font kiadás egyenlő a nyomorral.”
– Charles Dickens 

„Jó dolog a pénz és mindaz, amit érte megvehetsz. De a pénz megszerzése közben ne felejtsd el időnként végiggondolni, nem veszítesz-e el valamit ez alatt, amit pénzért nem lehet megvenni.”
– George Lorimer 

„Aki pénzt veszít, az sokat veszít. Aki elveszít egy barátot, az még többet veszít. Aki elveszti a hitet, az mindent elveszít.”
– Eleanor Roosevelt 

„A gazdagság nem abban áll, hogy sok jószágunk van, hanem hogy kevés dologra vágyunk.” 
– Epiktétosz 

„Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.”
– Winston Churchill 

„Nem az szegény, akinek csak kevese van, hanem aki több után sóvárog.”
– Seneca 

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön 

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség! Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. 

Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.  
(Mt 6,19:34) 

Félelem lelki okai… 

A félelem valaminek a „szűk” voltát jelenti. Ha a dolgokat szűklátókörűen, korlátolt tudatunkon keresztül szemléljük, félelem keletkezik bennünk. Nehezünkre esik bizonyos benyomásokat, élményeket feldolgoznunk, hogy gondolatilag megfelelően elhelyezzünk. A félelem szinte életre kel bennünk.  A félelem okai: kudarc, értelmetlenség, elutasítás, háború és magány. Ezek csak kiváltó okok, az igazi ok mindig a személyiségben rejlik, a gondolkodás korlátozottságában, a lét ősokához való visszacsatolás hiányában, amint e téren kitágítjuk tudatunkat, a félelem megszűnik. 

 Fel kell ismernünk: van félelmem, de nem én vagyok a félelem. A félelem hatalmas erő, segítségével az illető pontosan azt idézi elő, amitől fél.  A padlóra fektetett deszkán átsétálni könnyű dolog, ha ugyanazon a deszkán a magasban kell átsétálni, azt az teszi nehézzé, hogy az ember fél a leeséstől. Éppen ez a félelem okozza, hogy valószínűleg le is fog esni- ezt a jelenséget hívják önbeteljesítő jóslatnak.   

Tudtátok, hogy a félelemnek vannak előnyei is?  
Megkönnyíti a gyors reakciót, ahol erre szükség van. Csökkenti a test sérülésének lehetőségeit, amennyiben rábírja az embert, hogy a vészhelyzettől távol tartsa magát. 

A félelemnek a hátrányai lényegesen több: 
Kellemetlen érzés számunkra. 
A szellemi képességeket akadályoztatja. 
Az emésztés nem kielégítő. 
A szívműködés terhelődik. 
A félelem magas vérzsír- és vércukorszintet idézhet elő 
A vérerek károsodnak. 
Megszűnik az öröm érzetünk. 

A félelem sajátos típusát alkotják a fóbiák, kényszerképzetként fellépő félelemérzéssel van dolgunk. A fóbia egy elképzelt veszélytől való, objektíve alaptalan félelem. A fóbiák feldolgozatlan élményképekre vezethetők vissza. A fóbia típusa az élmény jellegére utal. Igazi segítséget csak a félelmet kiváltó szituáció újra átélése és feldolgozása jelenthet. 
Legelterjedtebb félelemtípus a halálfélelem. Aki fél a haláltól, az valójában az élettől fél. A halálfélelem a beteljesületlen élet következménye. Semmi okunk félni a haláltól, inkább az élettel kellene, hogy törődjünk, valóban elevenek legyünk mindaddig, amíg élünk. 

A félelem bármelyik formája súlyos akadályt gördít fejlődésünk elé, meggátol bennünket abban, hogy azzá legyünk, amivé valóban lehetnénk. 

Mit is tehetünk? 
– Fel kell ismernünk az okokat és meg kell szüntetni, ha az okot megszüntetjük, a félelem magától elmúlik, minthogy többé nincs rá szükség. 
– Szükségtelen hadakoznunk a félelem ellen, nem kell legyőznünk, hiszen csupán jelzés, mely a megfelelő lépés megtétele után rögtön megszűnik. A klasszikus félelem-terápia magára a félelemre összpontosít, annak feloldására javasol lépéseket. 
– Elképzelem, hogy valaki más kerül félelmetes helyzetbe. Ezt lelki nyugalommal megtehetem, ez csak a képzeletem játéka, nem a valóság. Nem is engem érint, hanem valaki mást. Hagyom, hogy ebben a képzeletbeli helyzetben ez a valaki újra meg újra átélje félelmemet, mindaddig, míg az illető félelme már meg sem érint. 
– Elképzelem, hogy újból és újból átélek egy ilyen helyzetet, ezt nyugodtan tehetem, mert nem a valóságban, hanem a képzeletemben történik. Fantáziámban többször átélem a félelmet, egészen addig, míg többet már nem érzek félelmet. Csakis ekkor állok készen a következő lépés megtételére. 

Közelebb merészkedem a bennem félelmet keltő helyzethez. Ha irtózom a liftezéstől bemegyek egy áruházba és figyelem, hogyan utaznak mások. Közelebb kerülök napról napra a félelmemhez, de fokozatosan. Egyszer csak beszállok az üres liftbe, de mielőtt elkapna a félelem, kiszállok. Aztán rászánom magam, hogy becsukjam a lift ajtaját, de ki is nyitom és kiszállok, mielőtt még félni kezdenék. Utolsó lépés, hogy egy emeletet megyek a lifttel, de kiszállok, még mielőtt a félelem elfogna. 

A megszokás fokozódásával egyre magasabbra, egyre hosszabb ideig utazom lifttel. A félelmet sikerült legyőznöm, illetve eloszlatnom. 

Segitsmagadon.hu 

A félelem a jövőbe repít 
  

Hajlamosak vagyunk aggódni a jövőn. Ez természetes. Ellenben, ha a gondolkodásomban teret adok a szorongásaimnak, félelmeimnek, a dolgok kimenetelén rágódok, akkor elkezdek a jövőben élni. Ezzel elveszítem annak a lehetőségét, hogy itt, a jelenben éljek. Pedig úgy vagyunk teremtve, hogy a jelen pillanatot éljük meg. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne tervezzünk, ne álmodozzunk. Ha elkezdek valami miatt aggodalmaskodni, akkor érdemes magamat tudatosan visszaterelnem a jelenbe.  
Tegyem fel magamnak a kérdést: „Mit tehetek most?” Annyit tegyek meg, amennyit tudok, többre úgy sincs lehetőségem. Maximum csak szorongani tudok miatta, vagy erőlködni, mely hosszú távon meg is betegíthet. Csak annyit várok el magamtól, amennyit meg is tudok tenni a jelen pillanatban.  

Bohár-Kovács Janka pszichológus 

Isten vigasztaló szavai, ha félsz 

A Bibliában rengetegszer elhangzik a „Ne félj!” felszólítás, egyes fordításokban 365 alkalommal találták meg ezt a biztatást. A félelem nem Istentől jön, Ő az ellenkezőjét akarja, mégis sokszor hatalmába tud keríteni minket a kétségbeesés, szorongás és a környezetünktől való félelem. Ilyenkor olvassuk el, hogy mit is mond Isten igéje a félelemről. 

Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. (Zsolt 34,5)

Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. (Mt 10, 28-31)

Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk. 
(2Tim 1,7)

Hiszen ő maga ígérte: „Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? 
(Zsid 13, 5b-6) 

6 tipp gondolataink megfékezésére
   

Az aggódás és a problémáinkon való töprengés sokszor a mindennapjaink részét képezik. Többünk fejében azonban ezek a gondolatok megállás nélkül jelen vannak. Lássuk, hogyan fékezzük meg gondolatainkat, és csillapítsuk le az elménket!  A túlgondolás sok esetben debilizálóan hathat. Például akkor, ha éppen egy két héttel ezelőtti hibán rágódunk, vagy ha a jövőbeli történések miatt aggódunk. Ám a gondolatok folyamatos áramlásának leállítására való képtelenség szorongáshoz vezethet. 

A túlgondolás és az állandó töprengés a múlt folyamatos felelevenítését jelenti. „Miért mondtam azt a főnökömnek, amit?” „Lehet, hogy az a másik ruha sokkal jobban állt?” Emellett jellemző a töprengő emberekre a folyamatos aggódás is, mely során negatív, gyakran katasztrofális jóslatokat alkotnak a jövőről. 

Ezek a személyek gyakran egész képeket, eseménysorokat elképzelnek, vagy gondolatban újrajátszanak egy stresszes szituációt, mint egy filmet. A hajlamuk a túlgondolásra így visszatartja őket a produktív élettől.  Alkalomadtán mindenkire jellemző az egyes helyzeteken való rágódás. Ám egy igazi túlgondolkozónak küzdenie kell azért, hogy lecsendesítse a gondolatok állandóan zajló háborúját! A túlgondolás több mint egy kis kellemetlenség vagy nyűg. A túlzásba vitt gondolkodás nyomot hagyhat az egészségünkön. 

Az állandó rágódás három fő veszélyfaktora:   

1. Hatással van a mentális egészségre 

A hiányosságokon, hibákon és problémáinkon való rágódás növeli a mentális betegségek kialakulásának kockázatát. A túlzásba vitt gondolkodás egy olyan ördögi kör kialakulásához vezethet, melyet később nehéz lesz megfékezni. A folyamatos rágódás és a dolgok el nem engedése roncsolja a mentális egészséget. A stressz elkerülése érdekében sokan egészségtelen megküzdési stratégiákat választanak, mint az alkohol-, illetve droghasználat vagy akár a túlzott evés.   

2. Zavarja a problémamegoldást

A túlgondolkodók szerint az események és problémák folyamatos újragondolása segíti azok megoldását. Ám valójában a túlelemzés zavarja a problémamegoldást. Sokkal inkább problémát okoz, mintsem segít jó eredményre jutni. A túlgondolkodók számára még az olyan egyszerű döntések is, mint kitalálni, mit vegyenek fel egy interjúra, vagy hová menjenek nyaralni, élet vagy halál kérdései lehetnek. Paradox módon, a sok gondolkodás nem fog segíteni a jó döntések meghozatalában, inkább gátolja azokat. 

3. Alvási zavarokat okoz 

A túlgondolkozók számára nyilvánvaló, milyen nehéz elaludni akkor, amikor nem tudják kikapcsolni az elméjét. A folyamatos rágódás és aggódás kevesebb óra alváshoz vezet, és több álmatlanul eltöltött forgolódást eredményez. Ezenkívül az alvás minőségével is kapcsolatban áll a túlgondolás. Kevésbé valószínű a mély, pihentető alvás ugyanannak a dolognak a sokadszorra történő átgondolása után. 

Hogyan csendesítsük le az elménket? 

1. Vedd észre, ha túl sokat gondolkozol! 

A tudatosság az első lépés a túlgondolkodás és rágódás megfékezése felé. Kezdj el figyelmet fordítani arra, hogyan gondolkodsz! Amikor újrajátszol eseményeket a fejedben, vagy olyan dolgokon aggódsz, melyeket nem tudsz kontrollálni, tudatosítsd magadban, hogy ezek a gondolatok nem produktívak! 

2. Értelmezd a gondolataidat!

A negatív gondolatok könnyen magukkal sodornak. Mielőtt túlságosan végleteben kezdesz el gondolkodni, gondolj arra, hogy a gondolataid lehet, hogy indokolatlanul túlságosan negatívak! Tanuld meg észrevenni és korrigálni ezeket a gondolati hibákat, mielőtt ezek a gondolatok az őrületbe kergetnek! 

3. Fókuszálj az aktív problémamegoldásra! 

A problémáidon rágódni nem túl hasznos, de megoldások után nézni annál inkább. Kérdezd meg magadtól, hogyan tanulhatnál a hibáidból a jövőbeli problémák elkerülése érdekében! Ahelyett, hogy azt boncolgatnád, miért történt ez veled, kérdezd meg önmagadtól, mit tudsz tenni ezzel! 

4. Jelölj ki egy időpontot az elmélkedésre!

Hosszasan a problémáidon tűnődni nem túl produktív, de egy rövid elmélkedés segíthet. Gondold végig, hogyan csinálhatnád másképp legközelebb! Illessz bele 20 perc „gondolkodási időt” a napi időbeosztásodba! Ezalatt az idő alatt engedd meg magadnak az aggódást, töprengj bármin, amin szeretnél! Miután az idő lejárt, ugorj tovább valami más, sokkal produktívabb tevékenységre. Ha túl sokat morfondírozol a meghatározott időn kívül, emlékeztesd magad arra, hogy ezen majd gondolkodsz később! 

5. Élj a jelenben!

Lehetetlen a múltban leragadni, esetleg aggódni a holnap miatt, amikor a jelenben élünk. Köteleződj el a jelen iránt, foglalkozz azzal, ami itt és most történik veled! A mindfulness gyakorlást igényel, mint minden más készség elsajátítása, de idővel csökkenni fog az állandó gondolkodás, és ezáltal a szorongás is. 

6. Válts csatornát!

Azt mondani magadnak, hogy „ne gondolj valamire”, visszafelé sülhet el. Mindannyian jól ismerjük a „ne gondolj a piros elefántra” jelenséget. Minél jobban el akarod kerülni a piros elefánt gondolatát, annál nagyobb eséllyel bukkan fel a fejedben. Elfoglalni magad valamilyen tevékenységgel a legjobb módszere a „csatornaváltásnak”. Eddz, dolgozz valamin, keress egy hobbit! Ez mind megkímél a múltbeli gondolatoktól!

Mádai Nándor, mindsetpszichologia.hu 

Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.

Arthur Schopenhauer 

Aranyosi Ervin: Engedd el a múltad!

Tanuld meg a múltat végképp elengedni,
letenni a terhét és szabaddá lenni!
Szárnyalni, mint sólyom, kecsesen az égen,
ki a múlt ágait elengedte régen.
Belénk ültetett hit, ami akadályoz,
mert a jó Isten is felemel magához,
csupán el kell hinned, képes vagy repülni,
nem csak lent a porban bánatba merülni!
Engedd el a múltad, ne cipeld magaddal,
élj a szíveddel is, ne csupán az aggyal,
mert az érzéseid jó irányt mutatnak,
s gondolataiddal holnapodra hatnak.
Csak el kell döntened. Mától kezdve változz!
s figyeld, hogy a holnap mennyi újat, mást hoz.
Engedd el a múltat és kezdj el repülni,
ne hagyd magad többé posványba merülni!
Kezdj el tehát mától szebb életre vágyni,
terhek nélkül könnyebb boldogabbá válni.
Teremts gondolattal csodás szép világot,
olyat, mire szíved évek óta vágyott!  

Hogyan tanuljunk a kritikából? 

Nem ismerek olyan embert, aki szívesen fogadja a kritikát. Sokszor személyes támadásnak érezzük, pedig a dolognak pozitív oldala is van, „ingyenes üzleti tanácsadásnak” is felfoghatjuk. Rajtam múlik, hogy a kritikát engem érő támadásnak élem meg vagy jó alapnak tekintem a továbbfejlődéshez. 

Sokszor úgy gondoljuk, hogy a kritika csak negatív dolog lehet, maga a szó is fenyegetően hangzik és rossz érzéseket kelt. Mindenkinek vannak kritizálással kapcsolatos emlékei a múltból: „Vigyázz, mert megint elrontod!”, „Hogy fogod a ceruzát?”, „Ezzel a gyenge eredménnyel nem sokra mész!” A hasonló mondatok, amiket gyerekkorunkban hallottunk, mélyen bevésődtek.
A francia „critique” szó alapvetően megkülönböztetést, megtekintést, megfigyelést, megítélést, értékelést, szétválasztást jelent. Ebből ered a „kritérium” is – megkülönböztető jegy, mérce. Tehát a dolgok vagy személyek gondos megvizsgálásáról, elbírálásáról van szó, általa beláthatunk, felismerhetünk valamit. Következtetéseket vonhatunk le. 

Hogyan sikerülhet jól kezelnünk a minket érő kritikát?

Először is különböztessük meg a kritika 3 fajtáját! 

1, Építő kritika – jó formába öntve, használható tartalommal
Általában jó szándékú emberektől származik, barátoktól, vagy akiknek fontosak vagyunk. Megjegyzésüket értéket védő formában mondják el, bátotító és segítő szándékkal. 

2, Építő kritika – rossz formába öntve, nehezen használható tartalommal
Nem mindenki tud jól kommunikálni. Előfordul, hogy jót szeretnénk elérni, de a szavainknak más hatása lesz, rejtett ítélkezést hordozhatnak. Pl. “Csak azért mondom, mert jót akarok neked. Figyelj oda, mert nagy hibákat ejtettél a szövegben!, Biztosan nem figyeltél oda., Másokat is megtévesztettek már, akik ezt elhitték.” 

Mivel minden kritika „ingyenes üzleti tanácsadás”, ezért örüljünk neki! Fogadjuk el, köszönjük meg, vizsgáljuk meg az igazságtartalmát. Jó szándékból kaptuk? Gondolkodjunk el a szükséges változtatáson. Látjuk-e a fejlődés lehetőségét? Fontos, hogy közben ne adjuk át magunkat a negatív érzéseknek. Később esetleg beszélgessünk azzal, aki kritizált minket.  

3, Neurotikus kritika
A neurotikus embereknek kisebbrendűségi érzésük van, és ezt akarják ellensúlyozni. Ha magukkal szemben másokat fölényben éreznek, megpróbálják az érzelmi mérlegüket kritikával kiegyenlíteni. Amikor banki ügyfélszolgálaton dolgoztam, a panaszkezelés során fontos volt megkülönböztetni, hogy az ügyfélnek a konkrét termékkel, szolgáltatással van problémája, vagy a világgal és a saját életével. Az utóbbin sajnos nem tudunk segíteni. Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni, de megéri. 

A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előrevihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni. Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul.  

Mit tehetünk, ha kritizálnak bennünket?
Legyünk kritikusak, amikor valaki kritizál bennünket: különböztessük meg, mi a hasznos benne és mi nem? Miben van igaza? A kritika hozzájárulhat a továbbfejlődésünkhöz.Használjuk fel a helyzetet arra, hogy saját magunkat és másokat jobban megértsük. A kritikát ne eresszük el a fülünk mellett, hanem gondolkozzunk el rajta. Védekezés és közbevágás nélkül próbáljuk végighallgatni és megérteni a kritizáló álláspontját. Ne vegyük személyeskedésnek! Sokszor nem a személyünk elleni támadásról van szó, hanem egyszerű ténymegállapításról, vagy segítő szándékról. Ki az, aki kritizál? Közeli ismerős vagy ismeretlen személy? Tisztelem, megbízom benne vagy nem? Ez meghatározza, hogy érdemes-e komolyan venni a véleményét.
Nem érdemes sokáig rágódni a negatív visszajelzésen, inkább lépjünk tovább! 

„A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra.” (Péld,12,15) 

Ha sikerül megtanulnunk, hogyan kezeljük helyesen a minket érő kritikát, ez nagy segítség lesz saját magunk és mások életében is.

Halász Kinga, imami.hu 

A túlzott önkritika rombol

Az önismeret fontos és hasznos dolog, ahogyan az is, ha az ember képes elszámolni saját tettei súlyával, illetve belátni, ha tévedett. Az azonban kifejezetten káros és romboló hatású, ha valaki túl szigorú kritikusa önmagának. Erre sokan, de különösen a perfekcionisták hajlamosak. Ők egész életükben arra törekednek, hogy minden téren a maximumot hozzák ki magukból, és ezt a szintet vér és verejték árán, de tartani tudják, sőt akár felül is múlják. Mivel a belső késztetés folyamatos feszültséget jelent, és elégedetlenséget szül, a lélek lassan megroppan a nyomás alatt, és az önbizalom szinte teljes mértékben odaveszhet. 

3 dolog a lélek védelmében
Ezt a helyzetet fontos csírájában felismerni, és minél tudatosabban kezelni. Kristin Neff pszichológus szerint három dolog segíthet megvédeni a lelket a túlbuzgó belső kritikussal szemben, és ezek mindegyike ugyanazon az elven nyugszik: a saját magunk felé tanúsított empátián. Érdemes átgondolni, hogy adott helyzetben letámadnánk-e egy barátot vagy rokont. Bántanánk-e, csak mert valamit nem úgy tett, vagy nem olyan sikerrel végzett el, ahogyan az tökéletes lett volna. Valószínűleg nem. Az összes olyan, magunk felé irányuló gondolatot, ami számonkérő, érdemes alaposan cenzúrázni ebben a szellemben, akárcsak egy szerettünkkel szemben tennénk.

1. Légy kedves önmagadhoz!
Bár ez egyszerűen hangzik, de nem is olyan könnyű teljesíteni, ha valakiben tombol az önkritikusa. Fontos, hogy az ember türelemmel, megértéssel legyen önmaga felé, és ne megszégyenítő megjegyzésekkel bombázza önmagát. Ez a hozzáállás egyúttal egy pozitív és bátorító hangot is ad a belső kommunikációnak. Legközelebb jobban megy majd – mondhatjuk.

2. Lásd be, hogy emberből vagy!
Nagyon lényeges, hogy az ember semmilyen tekintetben ne várjon megugorhatatlan teljesítményt önmagától. Mindenki ember, és mindenki hibázhat. Néha elfáradunk, elhibázzuk a dolgokat. Ha erre emlékeztetjük magunkat, akkor könnyebb szívvel el lehet viselni azokat a helyzeteket, amikor kudarcot vallunk. Nincs értelme annak, hogy önmagunk ellen menjünk, amikor egyébként is rossz helyzetbe kerültünk. Önmagunk szidalmazása helyett érdemesebb annyit mondani, mindenkivel megesik, emberek vagyunk.

3. Gyakorold a mindfulnesst!
Nem csak egy divatos szó. A mindfulness, azaz tudatos jelenlét, valóban sokat segíthet a belső kritikus csillapításában. Felül kell emelkedni a gondolatokon, és egyszerűen tudatosítani az érzelmeket: a haragot, a csalódottságot. Ha ezeket az érzelmeket átlátja és navigálni tudja az ember, akkor nem zúdítja észrevétlenül saját maga ellen rossz gondolatait, önbizalma és énképe pedig nem szenved csorbát.

Forrás: Femina.hu 

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud. Tanulj meg mindenkitől tanulni.

Weöres Sándor 

Álmodozás vagy célok? Hol van a helyük az életünkben?

Alapvető problémának látom, hogy eldöntjük, mik szeretnénk lenni. Pék, buszsofőr, orvos, könyvelő, stb. Három mondatban össze tudjuk foglalni az adott foglalkozáshoz kapcsolódó tevékenységeket, de azt már nem nézzük meg, mi nem tetszene benne. Ha úgy leszünk buszsofőrök, hogy nem tudatosul bennünk: hajnalban indul a műszak, ünnepekkor és 40 fokban is kell vezetni, akkor nagyot fogunk csalódni. Vágyakra, álmodozásra mindenképpen szükség van. Arra figyeljünk, hogy ne legyenek elképesztően irreálisak. Álmodozhatok űrutazásról is, ami csak pénz kérdése, megoldható ma már. A balettet is el lehet kezdeni 50-60 éves korban, de az illetőnek ez már csak a hobbija lesz, nem valószínű, hogy a Diótörőben szerepelni fog.
Vágyaink hajtanak előre, ezért jó, ha vannak. Mégis nagyon sok ügyfelemnél tapasztalom, hogy semmilyen álma sincs. A semmit nem lehet elérni. Ha van egy kis szabadidő, akkor érdemes elgondolkodni: mi az, ami engem hajt. Engedjük el a fantáziánkat hozzá! Ma már sok mindent meg lehet valósítani.

Mi a különbség az álmodozás és a célok között?
A cél le van írva. Sokan csak álmodozunk. Jó lenne lefogyni, angolul megtanulni, de csak annyit, hogy „jól tudni angolul”. Meg szoktam kérdezni ilyenkor az ügyfelet, mit ért az alatt, hogy „jól tudni angolul”? Nem mindegy, hogy Shakespeare-t akarjuk eredetiben olvasni, vagy el akarunk menni Angliába turistaként és tudjunk múzeumi belépőt venni. Vagy szükség van nyelvvizsgára, mert csak akkor fog nőni a fizetésem. Esetleg eredetiben akarom nézni a sorozatokat a Netflixen.

A cél meghatározásának 5 lépése:
1) Első lépés pontosan meghatározni, leírni a célt. 
2) Második lépésként mennyiséget kell hozzárendelni. Kilóban, százalékban, forintban, darabban, mert a számok sohasem hazudnak. 
3) Harmadik lépésként legyen attraktív, kihívásokkal teli. Ha elég izgalmas, akkor vágyom meglépni azt a lépcsőt. 
4) Negyedikként legyen reális. Ne legyen a cél annyira földtől elrugaszkodott, hogy a megvalósításában belegebedek, akár anyagilag, fizikailag is. 
5) Ötödik lépésként adjunk hozzá időpontot, mikorra szeretnénk elérni. 5 perc, 1 hét, 1 év, 10 év múlva?  

Mindezek mellett tartsuk szem előtt, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, mi lesz holnap. Időnként nézzük át a leírt célunkat, mert szükséges lehet módosítani rajta. Ez nem szégyen. Ezzel nem a céljaimat adom fel, csak előveszem a józan paraszti eszem és alkalmazkodom a körülményekhez. Például Covid idején, a karantén alatt kevésbé tudtuk önmagunkat megvalósítani.

Elmesélem a személyes történetemet:
Amikor évekkel ezelőtt hallottam erről az öt lépésről, akkor összeírtam a céljaimat. Ez szeptember 1-jén volt. Így számomra az új év azóta nem január 1-jével, hanem szeptember 1-gyel kezdődik. Évekig kísértem figyelemmel a leírt céljaimat. Gyakran elővettem, felülvizsgáltam. Idővel azt vettem észre, hogy ami a listán szerepelt, az mind teljesült, pedig amikor papírra vetettem, nem sok esélyt adtam a sikernek. Azáltal, hogy leírtam, tudatosítottam magamban a céljaimat. 

Joó  Zsuzsanna, karrier-tanácsadó, coach, tréner 

„Megpróbáltam, megcsináltam.”

Egy fiú, aki befogta a szelet   

William Kamkwamba Malawiban, Afrikában született 1987-ben. Gyerekként tapasztalta meg, mennyire küzdelmes egy aszályok és áradások sújtotta térségben fennmaradni a természet kiszolgáltatottjaként. Egy olyan világban, ahol az önellátó gazdálkodás – gépek, modern munkaeszközök hiányában – emberfeletti erőfeszítéseket követel, ráadásul a szélsőséges időjárás rendre keresztbe húzhatja a számításokat.  Malawi napjainkban is természeti katasztrófa sújtotta területnek számít.   

William szerencsés volt, mivel szülei modern felfogásúak, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy a gyermekeiket készek voltak taníttatni, mert belátták, hogy a megszerzett tudással képesek kitörni és felülírni a sorsukat. Az oktatáshoz való hozzáférés ugyanakkor nem alapjog, hanem privilégium, a középiskolába csak azok kerülnek be, akik tandíjat fizetnek. William elkezdhette a középiskolát, de nem tudta befejezni. Sorstársai közül mégis kiemelkedett, mert hajtotta a tudásszomj. Titokban, támogatói segítségével, órákat töltött az iskolai könyvtárban, hogy a tudomány csodáit felfedezze. Célul tűzte ki, hogy a családján segítsen.  

“2001-ben nagyon rosszra fordult a sorsunk, borzalmas éhínséget éltünk át. Öt hónap alatt minden malawi lakos az éhhalál küszöbére jutott. A családunkban naponta egyszer ettünk, mindenkinek három falat jutott. Áthaladt az étel a testünkön, majd összeestünk. Az éhezés miatt kellett abbahagynom az iskolát – meséli William. Néztem apámat, néztem a kiszáradt mezőket, és ezt a jövőt nem tudtam elfogadni. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a tanulás érdekében. Olvastam, tudományos, főleg fizika könyveket bújtam. Nem tudtam jól angolul, a grafikonok és az ábrák segítségével értettem meg a körülöttük lévő szavakat. Egy könyvből – Using Energy – különösen sokat tanultam. Arról szólt, hogy szélmalommal lehet vizet szivattyúzni és áramot termelni. Felismertem, hogy ez védelmet jelenthet az éhezés ellen, és úgy döntöttem, megépítem.   

William egy szeméttelepről szedte össze az ehhez szükséges anyagokat. Talált traktor-ventillátort, lengéscsillapítót, kerékpárvázat, bicikli-dinamót, PVC-csöveket, és megépítette a gépet, melyet egy plakátról modellezett. Majd épített egy másik gépet is vízszivattyúzáshoz. William sikerrel járt: a szélkerék áramot termelt, és lett elegendő víz az öntözéshez is…
„Megpróbáltam, megcsináltam.”
 

Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed…

Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?   

Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.   

Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.