Oldal kiválasztása

Plusz útjelzők

Ezen az oldalon a postai úton kapott Plusz útjelzők című kisfüzet elektronikus bővítését olvashatod!
Önmagaddal kapcsolatban, valamint emberi, és családi kapcsolataidat érintő, azok javítását célzó példákról, módszerekről, gyakorlatokról olvashatsz itt.



Értékes vagy!
 

Ma szinte mindenhol elérhetetlen elvárások vesznek körül, de tudatosítanunk kell magunkban, hogy alapvetően is értékesek vagyunk, hiszen Isten képmására lettünk teremtve. De mi az, ami rombolja és mi az, ami megszilárdíthatja az önbizalmat? Többek között erről beszélt Pécsi Rita neveléskutató székelyudvarhelyi előadásában. Ma a nem megfelelő önértékelés az egész társadalmat átható jelenség. Pedig jó ha tudjuk, az önbecsülésnek jóval nagyobb szerepe van az életünkben, mint az intelligenciának vagy a tehetségnek. Az önbecsülés kulcsa és hajtóereje az érzelmi intelligencia. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy bár nem vagyunk tökéletesek, értékesek vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan dicsérni kell magunkat, de tudatosítanunk kell, hogy mivel Isten képmására teremtettünk, van egy alapértékünk, amelyet hordozunk magunkban. Ezt viszont könnyen elhomályosíthatják az elénk tűzött elérhetetlen ideálok – legyen ilyen autód, menj ide nyaralni, legyen ennyi a csípő-és mellbőséged. Még az oktatási rendszer is gyakran elérhetetlen teljesítményt vár el a diákoktól. Az ezekből fakadó kisebbrendűségi érzés ahhoz vezethet, hogy nem tudom szeretni, elfogadni önmagam és így másokat sem tudok szeretni.  

Az önértékelés nem adottság, nem a genetika határozza meg, hanem tanulható. Mások tükrében fedezzük fel egyre inkább az értékünket és építjük be. Valós képet az tud adni rólunk, aki feltétel nélkül szeret – a szüleink, majd a házastársunk. A másokkal való hasonlítgatás rombolja az önértékelésünket, hiszen nem ugyanonnan indulunk, mások vagyunk: sokkal inkább magunkat kell meghaladni.  

Hogyan tudjuk a másikban erősíteni az önbizalmat? A legegyszerűbb módja a bátorítás, elismerés, pozitív visszajelzés. Átlagosan egy ember az életében kapott összes dicséret 70 százalékát öt éves kora előtt kapja – ha belegondolunk, ez döbbenetes! Nem túldicsérni kell egy gyereket, de erőfeszítést tett valamiért, azt érdemes kiemelni. Az is sokat tud dobni az önértékelésen, ha bízunk a másikban és ezt vissza is jelezzük neki. Szülőként remek eszköz a gyerekünk önértékelésének megerősítésére, ha felsorolunk 5 olyan dolgot, amit jól csinál – nem kell a világon a legjobban, egyszerűen elég jól! Ugyanezt megcsinálhatjuk önmagunkkal kapcsolatban is.   

Tévedni nem jellemhiba, mindig lehet újrakezdeni – így áll hozzánk Isten is, mi miért ne így állnánk egymáshoz?
dr. Pécsi Rita 


    

Mit kezdhetünk a konfliktushelyzetekkel, a veszekedésekkel?  

Fontos, hogy a beszélgetésnél üljünk le és legyünk ott. Ha ez megtörténik, akkor azt gondolom, hogy a veszekedések nagy részét tudjuk kezelni. Semmiképpen se személyeskedjünk, csak vitatkozzunk. Vita és veszekedés között óriási különbségek vannak. Akkor kezdünk el veszekedni, amikor az érveink elfogynak. „Mert te…” kezdetű mondatoknak nincs értelme. Ha értő figyelemmel hallgatom és tényleg meghallom, mit szeretne mondani a párom, és van önkritikám, akkor mondhatjuk a másiknak, hogy: „Értem, amit mondasz”.  „Nem így szerettem volna”.  „Elnézést kérek érte”. Ezek a mondatok nem kicsinyítik a saját érdemeinket. Sőt, inkább előre viszik, hiszen nagy dolog beismerni a hibáinkat. Kötődéseinket magunkban hordozzuk kiskorunktól kezdve.  Az anyához fűződő kapcsolatunkhoz vezet vissza. Bizonyára mindenki megélt olyan kapcsolatot, amely a „se veled, se nélküled” érzést váltotta ki.   

Lehet-e tenni azért, hogy kevesebb legyen a családon belül a veszekedés? 
Alap a szeretetet és a tisztelet. Ezek mellett fontos még a pozitív hozzáállás. Szeretem erre tréningezni az embereket, hogy vegyék észre a jót, ne csak a rosszat. Fogalmazzuk meg, milyen jó dolog történt a kapcsolatunkban, illetve önmagunkban is. Ne azt keressük, mibe lehet belekötni, mi nem működik jól. Ilyeneket mindig találunk. Inkább keressük a jót, a szeretetet. Ha ezzel a szemlélettel állunk a dolgokhoz, akkor nem konfliktusok lesznek, hanem a problémák megvitatásai, melyek építenek, előre visznek. Ez lehet egyfajta recept az építő jellegű, jó vitatkozáshoz. Az egymásra való odafigyelés, az empátia, a kezdeti szakaszban a minél intenzívebben együtt töltött minőségi idő, beszélgetés lehetnek a kulcsai annak, hogy minél kevesebb legyen a veszekedés. Az önismeret még kulcsfontosságú. Nem csak a konfliktusok elkerülésében, a párkapcsolatban, hanem hogy a saját életünket is jól tudjuk élni. A saját, mentális jó létünkért magunk vagyunk a felelősek. Ha mi jól vagyunk, akkor a házasságunk, a kapcsolatunk is jól van. Ha a kapcsolatunk jól van, akkor a gyermekeink is jól vannak. A megfelelően működő párkapcsolathoz szükséges készségek tanulhatóak, fejleszthetőek. Arra biztatok mindenkit, keresse meg magának azokat a lehetőségeket, ahol a belső dolgait tudja fejleszteni. 
Kulcsár Krisztina  


 

 9 szempont az önbizalom erősítéséhez  

 Az önbizalom egy olyan hit, erő és meggyőződés önmagunkban, amelyet részben hozhatunk otthonról, részben pedig magunknak kell azt felépítenünk. Számos ember – sajnos – nem áll rá erre az önismereti munkára, hanem egyedül mások visszajelzéseire és a külső hatásokra akar támaszkodni.  

Tetten érhető ez a fajta egyoldalú hozzáállás az olyan esetekben is, amikor valakit egy kisebb veszteség vagy kudarc ér, emiatt pedig rögtön lefagy a „rendszere”.  

Ha úgy nézem, akkor a szüleink és a környezetünk által indultunk el az optimistává vagy a pesszimistává válás irányába. Körülbelül 10 éves korunkig nincs saját önismeretünk, hanem egy az egyben elhittük azt, amit a világ állított rólunk. Ha tehát gyermekként azt kaptuk, hogy ügyesek és szeretni valóak vagyunk, akkor az erősödött meg önmagunkról. Ha pedig több elutasítást, kritikát és el nem fogadást mutattak az irányunkba, mint szeretetet, akkor valószínűleg az a vélemény alakult ki bennünk, hogy valami hiányzik belőlünk, azaz nem vagyunk elég jók. Röviden: rosszak vagyunk. Sajnos, ez a “csomag” addig nem lesz feloldva, amíg tudatosan neki nem kezdünk az önismeretnek, az el nem fogadásunk felvállalásának és az élhetőbb jövőnk felépítésének. Fájdalmaink „kézbevétele” – ezen az úton – megkerülhetetlen feladat!  Az a megállapítás ugyancsak igaz, hogy egy kapcsolaton belül elszenvedett fájdalmat egy másikon keresztül megélt szeretet és elfogadás által lehet a gyógyulás irányába állítani.  

Olyat nem adhatunk tovább, amit mi magunk sem éltünk meg! Felnőttként képessé tudsz arra válni, hogy lépésenként az önbizalmadat felépítsd!

Lássunk pár fontosabb szempontot!  

  1. Az önbizalom mértéke tetten érhető a nemet mondás képességének a meglétével vagy hiányával. Különösen azokban a szituációkban, ahol semennyi kedved sincs teljesíteni! A nemet mondást úgy is meg lehet közelítened, ha elkezdesz önmagadra igent mondani. Aki különben nem tud nemet mondani, az azt szolgálja, aki tud! A határok meghúzása hatékonyan növeli az önbizalmat! 
  1. A helyes önbecsülést sokban erősítheti az a feladat, ha megnézed, mire lehetsz büszke az életedben. Azt tapasztalom, hogy egyeseknek ez a lecke terhet jelent, míg mások bagatellizálják. A felismerés különben pusztán a kezdet: önmagad elfogadása a cél!  
  1. Ahogyan az önismereted növekedésével az értékeid és a tehetségeid tudatosulnak, úgy a gyengeségeid számbavétele szintén növeli a hitelességed. Ha feladod a látszatgyártást, a védekezést, úgy egyre sebezhetőbb leszel, de egyben együttérzőbb, sőt követhetőbb, emberibb is…   
  1. Folytatva a sort: az életcélok megkerülhetetlenek az önbizalom erősítésében. Lenne kedved átgondolni, mit szeretnél még tanulni, látni, hallgatni, érinteni, megvenni, ízlelni és bátran kipróbálni? Mit veszítenél, ha már ma tennél egy lépést az egyik vágyad megvalósulásáért? Inspiráló emberek társaságát tudatosan kell ahhoz keresned, hogy megmaradhass az utadon!     
  1. A sikerek szintén “nevelő erővel” bírnak. Igaz, hogy ehhez számos döntést meg kell hoznod, de az elért eredmények rengeteg pluszt tudnának Neked adni. A pozitív visszacsatolások pedig tovább erősíthetik a kockázatvállalásodat, így egyre könnyedebben fogsz problémák helyett megoldásokat keresni!  
  1. Az önbizalommal kapcsolatosan hiszem azt, hogy a világban való helyed megtalálása ugyancsak egyfajta forrás. Talán úgy könnyebb a kereséshez hozzákezdened, ha átgondolod, miből van többleted, azaz mit tudsz másoknak (oda)adni. Ha csak kicsi dolgokban is, de általad jobbá válik a világ, akkor az belülről erősíteni fog! 
  1. A következő pontban azt kérdezném meg Tőled, hogy ki tudsz-e dolgokért (és személyekért) állni? Először akár idegen helyzetet teremthet az számodra, ha színt kell egy témában vallanod, de fokról fokra a saját véleményed kialakítása (hallatása) erősíteni fogja az önbizalmad! Arra úgyszintén készülj fel, hogy ha őszintévé válsz, akkor a „fagyi” visszanyalhat!  
  1. Nehéz egy pontba belesűrítenem azt, ami a saját életemben is évek voltak, de a felelősségvállalás, a múlt lezárása és a szülőkről való érzelmi leválás mind-mind erősítik az önbizalmat. A „Motiváció és önszeretet” bejegyzésemben a mélyebb összefüggésekről részletesebb olvashatsz.   
  1. És akkor jöjjön a „titok”! Önbizalmad bázisa a testképed! Ezzel, a sokszor megbújó igazsággal való szembenézés adja a legőszintébb fordulatot. Mennyire tudod a testedet elfogadni? Hogy vagy pl. a comboddal, a hasaddal, az arcoddal, a magasságoddal és a kilogrammjaiddal? Ha ez a feladat még nehezebben menne Neked, akkor kezd először azzal, hogy kihúzod magad! Szánhatsz időt és figyelmet a megjelenésedre, ahogyan a sportra szintén. Sőt, megfogalmazhatod magadnak és másnak azt, ahol most a tested elfogadásában tartasz. 

+ 1. Ebben a ráadásban arra a kérdésre hívnám fel a figyelmedet, hogy tudsz-e másokban bízni, illetve szoktál-e a környezetedre dolgokat rábízni? Attól, hogy esetleg kevés önbizalommal rendelkezel, még szavad járásává válhat, hogy „Bízom Benned!” Fantasztikus ennek a hozadéka! A későbbi pozitív visszajelzéseken keresztül ugyanis a saját önbecsülésed növekedni fog!  

Összességében az önbizalom terén – véleményem szerint – minden az önismerettel kezdődik. Amíg nem ismerjük, nem értékeljük helyesen magunkat, addig hogyan várhatnánk el ugyanezt másoktól? Hinnünk kell tehát magunkban, ahogyan Isten is bízik bennünk – függetlenül minden körülményünktől. Van, akit ebben egy zarándoklat tud a helyére tenni… 

Az önmagadba vetett hit csak akkor működik, ha kendőzetlenül szembenézel a tükörrel és elfogadod magad olyannak, amilyen vagy! Ez egy döntés, egy választás, amire kész vagy! 
Higgy magadban!  
Dr. Domján Mihály    


  

 A boldogság is ragályos!  

A kapcsolati köreinkbe tartozó emberek nemcsak ellátnak bennünket jótanáccsal, pletykákkal, esetleg egy új álláshoz juttatnak minket, vagy átadnak egy vírust, hanem azt is befolyásolják hogyan nézünk ki, mit teszünk, és hogyan érezzük magunkat. Vagyis részben meghatározzák kivé válunk.  Akikkel sok időt töltünk, befolyásolják azt, hogy kivé válunk. Az, hogy miről beszélgetünk, gondolkodunk, mit tartunk normálisnak, nagyban függ attól, kivel töltjük időnk nagy részét. Sőt, a legújabb kutatások szerint ez nem áll meg az öt barátunknál, hanem a barátaink barátai is hatással vannak ránk!  Egy amerikai kutatás azt is bebizonyította, hogy ez a hatás a boldogságra is igaz: még az érzelmek is terjednek a kapcsolati rendszereken keresztül! Tudományosan bizonyított, hogy a jó kapcsolatok boldogabbá tesznek minket. A boldogabb emberek barátai is, családjai is boldogabb, és aztán azoknak is örömtelibb emberek vannak a köreikben, annak is köszönhető, hogy hogyan hatnak az emberi hálózatok az érzelmeinkre és a hangulatunkra.  

Szakértők szerint a boldog emberek “megfertőzik egymást” a jó hangulatukkal, és ráadásul még sok egyéb formában is megosztják az örömüket: anyagi és egyéb segítséget nyújtanak, meghívják a kapcsolati köreikbe tartozókat egy italra, és mindenféle más jótettet visznek végbe, ami örömet okoz másoknak. Akik aztán boldogabbak lesznek – és majd ők is továbbadják ezeket a jókedvre derítő dolgokat.  

Legyünk tudatában, hogy a cseledeteinkkel sok-sok más embert befolyásolunk: ha mi jót teszünk valakinek, lefogyunk vagy leszokunk a cigiről, akkor nemcsak a közvetlen családtagjaink vagy barátaink, hanem mindenki az ő köreikben és még azok barátai is profitálnak majd.  
A másik oldalról megközelítve pedig, ha valamiben változtatni akarunk az életünkben, azt is jó meggondolni, hogy kikkel vagyunk kapcsolatban, kikkel töltjük a legtöbb időt. Ha jobb jegyeket akarsz, érdemes tanulósokkal együtt készülni a dolgozatokra, ha le akarsz szokni a cigiről, akkor segít, ha nemdohányosokkal bulizol, ha fogyni akarsz, érdemes sportosokkal eltölteni a szabadidődet. 
enterkepem.hu

 


  

Ezt tanulhatjuk meg az inuit eszkimóktól    

A sarkvidéki régióban – Grönland, Kanada és Alaszka területén – élnek az inuit eszkimók, különösen békés társadalomban. Egy egyszerű szülői technikának köszönhetően az inuit eszkimó gyerekek sosem dühöngenek vagy hisztiznek.  

 A kezeletlen harag agressziót szül… 
A mai nyugati társadalomban sajnos nem tanuljuk meg kezelni a negatív érzelmeket, így a haragot sem. Ezért sokan nem a legmegfelelőbb módon vezetik le. A harag legtöbbször agresszív, bántó, lekezelő, durva viselkedés formájában nyilvánul meg, ami romboló erő minden emberi kapcsolatban. Az agresszió a modern társadalom szinte minden szférájában jelen van. Láthatjuk a politikusok vitáiban, a társadalmi konfliktusokban, az újságcikkekben, a Facebook kommentekben, és a családon belüli viselkedésben egyaránt.   

A másik véglet az érzelmi elfojtás, amikor a haragot nem adjuk ki magunkból, – nem mondjuk el, ha bánt valami – belül azonban őrlődünk, forrongunk. Ez sem jó, mert a magunkba zárt harag önmagunk ellen fordul: többek között gyomorfekély és reflux kialakulásához is vezethet. Akkor mi a valódi magoldás…?  

Az inuitok soha nem dühöngenek vagy kiabálnak egymással, nem kiabálnak a gyermekeikkel. Az érzelmek feletti önuralom értéknek számít az eszkimóknál. 
Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt nagyra értékelik és az érettség jelének tekintik. 
A gyerekek a nehéz körülményekre való higgadt reagálást a szüleiktől tanulták. Az eszkimók erre egy egyszerű és bevált technikát alkalmaznak. 
Amikor egy inuit kisgyerek valami olyasmit csinál, ami mondjuk fájdalmat okoz, a szülei nem ordítanak rá haragosan, nem emelik fel a hangjukat, nem szidják le, egyszerűen csak elmondják neki nyugodt hangon, hogy ez fáj. A gyerek cselekedetének valódi következményét szemléltetik: a fájdalmat. 
A kiabálás ugyanis csak arra jó, hogy a gyermek megtanulja, hogyan kell kiabálni a másikkal egy problémás szituációban.  

Az inuit közösségekben a hagyományos szülői viselkedés hihetetlenül kedves és szelíd. Az eszkimók a legkedvesebb szülők a világon! És, milyen gyermekeket nevel ki ez a szelíd társadalom? Úgy tűnik, hogy az inuitoknak sikerült felépíteniük egy elképesztően békés közösséget a sarkvidéki mostoha életkörülmények, a durva éghajlati viszonyok és szűkös erőforrások ellenére…  

Ezek az emberek békében élnek önmagukkal és másokkal. Talán azért, mert ez a társadalom a kedvességet tanítja mindenek felett.  


  

Pozitív hozzáállás a mindennapokban  

Köztudott, hogy a lelki és a testi egészségünk összefügg és kiegészíti egymást. Testünk tükrözi mindazt, ami bennünk zajlik. Az érzelmi rossz közérzet többnyire megelőzi a közelgő fizikai problémát. Felmérések szerint a fizikai betegségben szenvedők 75%-a küzd érzelmi problémákkal. Mit értünk mentális egészség alatt? Milyen tényezők befolyásolják és milyen módon tudunk mi magunk hatással lenni rá?  

A legegyszerűbben úgy fogalmazhatnánk meg a mentális egészség definícióját, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Értékes tagjai vagyunk a társdalomnak, amelyben élünk. A lelki egészség nem csupán a betegség hiánya, hanem általános testi-lelki jólét, amelyben benne van a fontosság érzése és az, hogy egyensúlyban vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel is. A jóllétünk, a belső egyensúlyunk és harmóniánk elegye, amely elégedetté tesz minket mindazzal, akik vagyunk és mindazzal, amit teszünk. A lelki egészségünktől függenek a gondolataink, az érzéseink a hangulatunk. Az önmagával harmóniában lévő ember képes megbirkózni a nehézségekkel, képes könnyedén kommunikálni és aktívan fejlődni.  

A mentális egészség romlására utaló jelek az ingerlékenység, alaptalan aggodalmaskodás, félelmek, szorongás, komplexusok, ami pánikbetegség kialakulásához vezethet. Mindezek felboríthatják a harmóniát az életünkben, bizonytalanná és kiegyensúlyozatlanná válhatunk. A mentális egészségünket befolyásoló tényezők nagyon sokfélék lehetnek: munkahelyi gondok, családi problémák, stresszes helyzetek. Minden, ami napi szinten körülvesz minket, hatással van a lelki állapotunkra, attitűdünkre, értékrendünkre. A mentális egészségünkre támogató hatással van: pozitív hozzáállás a mindennapokban.  

A sors naponta választásokra kényszerít. Van, amikor nyerünk és van, amikor veszítünk. A harmónia kulcsa az egyensúlyra való törekvés. Meg kell tanulnunk egyensúlyt teremteni a gondolataink, az érzelmeink, a szavaink és a tetteink között. Pozitív, vidám szemmel tekintve környezetünkre visszafelé is ez fog áramolni. A gondolatainkkal képesek vagyunk teremteni és rombolni egyaránt. Az, hogy mi történik, nem mindig tudjuk befolyásolni, de az, hogy hogyan reagálunk rá, mit teszünk az teljes egészében a mi felelősségünk. Fontos, hogy pozitívan viszonyuljunk önmagunkhoz és a világhoz, amelyben élünk. 
KulcsarKrisztina.hu  


 

Boldoggá tennélek, de hogyan?  

Egy egyszerű gyakorlaton keresztül ránézhetsz arra, hogy valójában képesek vagytok-e a pároddal egymást boldoggá tenni. Nemcsak a házasságodra gondolok, hanem szinte mindegyik közeli, felnőtt kapcsolatodra. Most akár gondolhatsz is valakire, akivel régóta gondod van, és nekikezdhetsz a feladatnak!  Ha mindkét fél jelen van, akkor megkérem őket, hogy írjanak egy-egy listát arról, hogy milyen módon próbálják szeretni a másikat. Megállapodhatunk 6-8 vagy 10 szempont rögzítésében. Miután megvan a két lista, a felek a lapokat egymás között kicserélik. Ezután jön a gyakorlat második része. Megkérem a résztvevőket, hogy egyesével írjanak a másik listája mellé – soronként – egy plusz, egy nulla vagy egy mínusz jelet. Attól függően, hogy amilyen „szeretetet” kapnak, az számukra megerősítő, semleges vagy gyengítő hatású. Harmadik lépésben visszacserélik a már kiértékelt lapokat és közösen átbeszélgetjük a tapasztalatokat.  

Házaspárok esetében először az egyik féltől kérdezem meg, hogyan próbálja a társát megbecsülni, azaz mit ad. Ezután tovább faggatom azon a téren, hogy mindezekkel párhuzamosan ő miből érzi a megbecsültségét, azaz mit kap. Miután az első személlyel végeztem, jön a második, majd közösen levonjuk a tanulságokat.      

A szeretetednek akkor van értéke, ha azt a másik ember szintén érzi!  
Nem nagy dolog volt leírnom ezt a feladatot, de az elvégzésére lelkileg rá kell készülni. Lehet ugyanis, hogy nehéznek bizonyul. Itt most nemcsak a másikkal való konfrontációra gondolok, sokkal inkább a magad oldalára. Hiszen az egyensúly vagy éppen az egyensúlytalanság – hosszabb távon – mindig két emberen nyugszik… Ha tehát eddig hagytad magad lesöpörni, akkor a nemet mondás felvállalása is a feladatoddá fog válni. Ha pedig esetleg eddig csak élősködtél, akkor adj többet. Légy aktív! Beszéljenek a cselekedeteid! Amennyiben viszont sokat adtál, de az nem jutott célba, akkor halld meg, hogy mire vágyna a másik! Ugyanez persze visszafelé szintén igaz! Néma gyereknek az anyja sem érti a szavát! Vállald hát fel az emberi szükségleteidet! Találd meg ehhez magadban a bátorságot!  
A szeretet egy képesség, amit meg lehet tanulnod. Először is azt fontos tudatosítani, hogy gyógyulást él át mindkét fél, ha az elfogadás megjelenik a kapcsolatukban. Olyannak elfogadni a másikat, ahogyan van. Persze, mindennek van egy határa. Mindez mellett az szintén igaz, hogy az elfogadást csak és kizárólag önmagadon keresztül vagy képes megélni.     

Ha meg tudjátok magatok között a dolgaitokat beszélni, képessé váltok a különbözőségetek ellenére együttműködni, számos téren a megegyezésekig eljutni, sőt egymással együttérezni, akkor nem kell már másoknak megfelelnetek. Ez a szabadság!  

Mindezekkel párhuzamosan az ugyancsak magától értetődő, hogy a folytonos kritika, irónia, címkézés, megmondás, birtoklás és zsarolás, ahogyan az önhibáztatás sincs egy lapon a szeretettel (szabadsággal). Itt ugyanis azt közvetíted, hogy nem felel meg Neked a másik!    

Boldoggá senkit sem tudsz úgy tenni, hogyha közben ütöd!  Azt kívánom, találd meg azokat az embereket, akik úgy fogadnak el, ahogyan vagy, és legyen erőd megbecsülni mind őket, mind önmagadat! 
Megérdemled a szeretetet! 
Dr. Domján Mihály  


 

Az érintés hiánya…  

Amikor megérintünk valakit, megváltozik a megérintett fizikai érzete – csökken a feszültséget okozó hormonok szintje, csökken az idegrendszer feszültsége, javul az immunrendszer állapota és ez kihatással van a viselkedésünkre, hangulatunkra. A szerelmesek azért szárnyalnak, mert átlagosan négyszer több érintést, ölelést, simogatást adnak egymásnak, mint a többi ember. 
Kutatások igazolják, hogy az az ember, akit valaki gyakran a karjába zár, magához ölel, a szívéhez szorít, kevésbé frusztrált, kevésbé szorong, a félelemérzete csökken. Az ölelés oldja a stresszt. A testi kontaktus szükséglete folyamatosan jelen van az életünkben, de a társadalmi szabályok a legtöbbször megakadályozzák az érintések vágyát. Pedig az érintésnek hihetetlen nagy, mondhatni csodát tevő energiája van. Az érintés, a simogatás felülírja a fájdalomérzést.   

Virginia Satir pszichológus szerint napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz. Érdemes tehát elgondolkodnunk azon, mi hány ölelést adunk és hány ölelést kapunk naponta?   

Az ölelés szempontjából éppen csak túléljük-e az életünket, vagy gyarapodunk-e általa? Családtagjainkat az anyagi javakon kívül ellátjuk-e elegendő testi érintéssel, hogy az egészségüket is megtámogassuk? Az érintésben hihetetlen erő lakozik. Összeolvasztja az embereket, ledönti a közöttük lévő falakat, jobban, mint bármi más, és mindannyian reagálunk rá.  Az érintés a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.  A szeretet a legerősebb gyógyító erő. Az érintés, az ölelés és a kézzel való kontaktus – amikor szeretetet adunk vagy kapunk – fizikai, szellemi és érzelmi változást idéz elő bennünk. Nagyon kevés az érintés és az ölelés.  

Hozzáérni valakihez és megölelni, nem is olyan egyszerű… Nem lehet tudni, hogy a másik ember hogyan reagál. Lehet, hogy ellök magától és ellenségesen viszonyul a közeledéshez.   

Ez eggyel több ok, hogy megpróbáljuk feloldani a gátlásait. A szeretethez bátorság kell. Készen állni, megkockáztatni, hogy ellökjenek maguktól, hogy fájdalmat okozzanak, de leggyakrabban mégis győzni fogunk. Érdemes megpróbálni… Az emberek előbb-utóbb megnyílnak nekünk. Ha mindannyian arra várnánk, hogy a másik ember teszi meg az első lépést, akkor mi lenne velünk?   

Amikor megöleljük egymást, többek vagyunk, mint kettő; család vagyunk, tervek vagyunk, álmok vagyunk! Igen, az ölelést orvosnak kellene felírnia, mert megfiatalítja a lelket és a testet. Talán ezért is lett október 15 az ölelés világnapja!  


  

Életünk újraolvasásával felfedezzük Isten értünk tett „apró csodáit”!  

“Életünk a legértékesebb „könyv”, amelyet kaptunk, olyan könyv, amelyet sajnos sokan nem, vagy csak túl későn, a haláluk közeledtével olvasnak. Pedig éppen ebben a könyvben találja meg az ember azt, amit más utakon hasztalan keres. Szent Ágoston, az igazság nagy keresője, pontosan megértette ezt, amikor újraolvasta életét, és észrevette benne az Úr jelenlétének csendes, tapintatos, mégis határozott lépteit. Mi is sokszor megtapasztaltuk már azt, amit Ágoston. Nemegyszer olyan gondolatok fogságában találjuk magunkat, amelyek eltávolítanak önmagunktól, sztereotip üzenetek, amelyek ártanak nekünk: például: „én értéktelen vagyok” – és búskomorságba esünk; „nekem soha semmi sem sikerül” – és búskomorságba esünk; „soha semmi jót nem fogok elérni” – és búskomorságba esünk. Sajnos ilyen az élet. Ezek a pesszimista mondatok lehúzzák az embert! Saját történetünk olvasása azt is jelenti, hogy felismerjük ezeknek a „mérgező” elemeknek a jelenlétét, hogy aztán szélesebb látószögben olvassuk élettörténetünk cselekményét, megtanulunk észrevenni más dolgokat is, gazdagabbá tesszük, jobban tiszteletben tartjuk az összetettségét, és képesek vagyunk megragadni azokat a pillanatokat is, amikor Isten tapintatosan belép és működik az életünkben.  

Ismertem valakit, akiről az ismerősei azt mondták, hogy megérdemelné a kesergés Nobel-díját: minden rossz volt az életében, minden, és mindig csak azt kereste, ami lehúzhatja. Keserű ember volt, pedig sok jó tulajdonsága volt. Aztán ez az ember ráakadt valakire, aki ügyesen segített neki: valahányszor panaszkodott valamire, a másik azt mondta: „Rendben, de most egyenlítsd ki, mondj valami jót is magadról.” Ő pedig: „Igaz, megvan benne ez a tulajdonság is”, és ez apránként segített neki továbblépni, jól olvasni saját életét, a rossz és a jó dolgokat egyaránt.  

Olvasnunk kell az életünket, és meg kell látnunk azokat a dolgokat, amelyek nem jók, és észre kell vennünk a jó dolgokat is, amelyeket Isten ültet belénk! A jó rejtve van, mindig, mert a jó szemérmes, és elrejtőzik: a jó rejtve van, csendes; lassú és folyamatos ásást igényel. Mert Isten stílusa diszkrét: Isten szeret rejtve, diszkréten járni, nem erőlteti ránk magát; olyan, mint a levegő, amit belélegzünk, nem látjuk, mégis éltet bennünket, és csak akkor ébredünk tudatára, amikor hiányzik.  

Ha megszokjuk, hogy újraolvassuk saját életünket, ez edzi a látásunkat, élesíti azt, lehetővé teszi, hogy észrevegyük az apró csodákat, amelyeket a jó Isten nap mint nap tesz értünk.  

Amikor odafigyelünk, észreveszünk más lehetséges irányokat, amelyek erősítik belső ízlésünket, békénket és kreativitásunkat. Mindenekelőtt szabadabbá tesz a mérgező sztereotípiáktól. Bölcsen mondják, hogy aki nem ismeri a múltját, arra van ítélve, hogy megismételje azt. Érdekes: ha nem ismerjük a megtett utat, a múltat, akkor mindig megismételjük azt, körkörösek vagyunk. Aki körbe-körbe jár, az sosem halad előre, nincs úton, olyan, mint a saját farkába harapó kutya, mindig körbe jár, és ismétli a dolgokat.   

Kérdezzük meg magunktól a nap végén: mi történt ma a szívemben? Egyesek azt gondolják, hogy ez a lelkiismeret-vizsgálat azt jelenti, hogy számba vesszük a bűneinket – persze követünk el sok bűnt is –, de a lelkiismeret-vizsgálat azt is jelenti, hogy megkérdezzük: „Mi történt bennem, volt-e örömöm valamiben?” „Mi okozott nekem örömet?” „Szomorú voltam?” „Mi okozott nekem szomorúságot?” És így megtanuljuk megkülönböztetni, mi zajlik bennünk.  


  

6 jó tanács a házastársi, családi kapcsolatok fenntartásához 

1, Az élet túl rövid ahhoz, hogy apróságokon bosszankodjunk 
Mindenki hallott már a fogkrémes tubusról, amire soha nem tekerik vissza a tetejét, felhajtva hagyott vécédeszkáról, szennyesbe dobott páratlan zoknikról, vagy mosogatóba ürített kávézaccról. Ez lehet, hogy csak az egyik fél szemét szúrja. A másik családtagnak meg ezekkel lehet problémája: Miért dobál ki minden szemétnek látszó tárgyat, ami még hasznos lehet. Miért pakol el mindent olyan helyre, ahol ő tuti nem találja meg. Miért nem igazítja vissza a kocsiülést és a visszapillantó tükröket maga után. Túl sok izgalmas lehetőség rejlik egy házasságban ahhoz, hogy elcsépeljük ilyen bagatell rigolyákkal. Próbáljunk meg nagylelkűen és méltósággal szemet hunyni a jelentéktelen dolgok felett.  

2, A másiknak is vannak szempontjai 
Elsőre talán elsétálnánk egy ilyen mondat mellett, de az én-központú megnyilvánulások helyett gondoljunk bele a másik helyzetébe is. Hallgassuk meg a másikat, legyünk együttérzőek és elfogadóak! 

3, Ne feküdj le haraggal 
Igen kimerítő elfoglaltság, amikor úgy vonul vissza az egyik fél a nap végén, hogy csordultig van dühvel, és azzal próbálja „büntetni” a másikat, hogy nem szól hozzá, hanem magában puffog. Az éjjel folyamán a bolhányi frusztrációból valahogy elefántnyi szakadék lesz így a két fél között, amit, ha még tovább görgetnek maguk előtt, akkor a felhőtlen házasság veszélybe kerül. 

4, Megbocsátani tudni kell 
Mennyivel könnyebb, üdítőbb és célravezetőbb a megbocsátás, mint a haragtartás! A manapság oly elterjedt és sokrétű stresszlevezető technikák között ezt az egyszerű aranyszabályt vajon miért nem emlegetjük és gyakoroljuk sűrűbben?!  

5, Csak őszintén! 
A modern pszichológiát kedvelő és ismerő mai nők számára ezt úgy is fordíthatnánk: csak semmi játszma! Néha azt hiszik a nők, hogy az indirekt kommunikáció, a rejtett manipuláció biztonságosabb és hatékonyabb módja céljaik elérésének. Pedig valójában iszonyatosan sok energiába kerül, és szinte soha nem válik be. Sokkal célravezetőbb a másik elé állni, és megmondani, mi a gond. Meglepő, mennyivel reakcióképesebb az a férfi, akinek érthetően és egyszerűen megmondjuk, mit szeretnénk. 

6, A jó kapcsolat nem jár alanyi jogon 
Akárcsak a gyereknek a jutalom, a felnőtt embernek is jár a hála, amiért nap mint nap szeret és szerethető. Ha jól csináljuk, ez oda-vissza hat, és a végén nyálas, mások számára idegesítően idilli pár leszünk.  

 

Mikor lehet a mi szavainknak is súlya, érvénye?

Január 28. – Évközi 4. vasárnap 
Olv.: MTörv 18,15-20; Zs 94; 1Kor 7,32-35 
Evangélium: Mk 1,21-28  

Buddha életének legendái között találkozunk a következő kis történettel:  
Buddha a vándorlásai során éppen egy sűrű erdőn vágott keresztül, amikor hirtelen elébe toppant egy rabló, éles kardot forgatva a kezében. „Azonnal add ide minden pénzedet és ékszeredet, különben levágom a fejed!” – förmedt rá. Buddha nyugodtan nézett az előtte hadonászó, erőszakos férfira. „Nincs semmi pénzem és ékszerem.” – mondta. „Hiába ölnél meg, semmivel sem lennél gazdagabb.” A rabló látta ugyan, hogy a vándornál valóban szinte semmi sincs, de tovább fenyegetőzött és követelőzött, hátha mégis rejlik nála valami érték, amit odaadhat. Buddha erre megkérdezte az útonállót: „Valóban elég erősnek és hatalmasnak érzed magad ahhoz, hogy ezzel a karddal lecsapd a fejemet?” „Hát persze, hogy elég erős és hatalmas vagyok hozzá!” – hőzöngött a férfi. „Hát akkor mutasd meg, hogy mire vagy képes! Itt van a fejünk fölött ez a vastag ág: lássam, hogy le tudod-e vágni egyetlen suhintással!” – folytatta Buddha. „Persze, hogy le tudom vágni!” – azzal már lendítette is a kardot, és egyetlen hatalmas vágással lenyeste a vastag ágat, ami odahullott elébük az erdei ösvényre. „Rendben van.” – nyugtázta Buddha. „Most lássam, vissza is tudod-e illeszteni ezt a lemetszett ágat a helyére, a fa törzsére!” A rabló felhorkant, és meghökkenve nevetni kezdett: „Hogyan? Te bolond vagy? Ugyan hogy tudnám már visszatenni az ágat oda, ahonnan levágtam?” Buddha fejcsóválva mondta: „És még te mondod azt, hogy erő és hatalom van a kezedben? Ugyan! Látod, pusztítani, ölni van hatalmad, de építeni, életre kelteni nincsen! Pedig ahhoz kell a valódi hatalom!” Azzal tovább indult, és magára hagyta az elképedt útonállót.  

Az evangéliumban kétszer is előfordul a „hatalom” kifejezés, mégpedig egy bizonyos tanítással kapcsolatban. Jézus úgy tanít, „mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók”. Amikor pedig szavára az ördögök is kitakarodnak a megszállottból, az emberek szintén tanításának a hatalmát magasztalják, amely ilyen csodákra is képes. Hogyan lehet hatalma egy „tanításnak”? Mitől van hatalma a szavaknak? Mert hogy van hatalma az emberi szónak, az kétségtelen tény. Mindig, amikor indítást adnak valakinek valamire, amikor kiváltanak valamilyen cselekvést, megtapasztaljuk ezt a hatalmat. Milyen sokan rámozdulnak egy-egy jól megreklámozott árucikkre. Milyen indulatokat tud támasztani egy-egy ügyesen megfogalmazott uszító irat, mint pl. Hitler „Mein Kampf” könyve, stb. stb. Azonban helytelenül értelmeznénk a „hatalom” kifejezést, ha a pusztító, romboló erőre gondolnánk elsősorban! Nem a pusztításhoz, romboláshoz, hanem éppen az építéshez, valami jónak a megalkotásához van szükség igazi hatalomra. Jézus szavainak ilyen értelemben volt hatalma, s előtte a próféták tanításainak is évszázadokon át.   

Ugyanakkor éppen manapság azt is nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy a szavak üresen csengenek, nincs bennük erő, a tanítások nem érik el céljukat. Hány és hány értelmetlenül végigült tanóra, ami szinte semmit nem vált ki a diákokból! Hány és hány üres szócséplés, politikai vita, hatástalan reklám! Oka ennek az is, hogy napjainkra túl sok helyről, túl sokféle információ éri el az embereket, s a befogadóképesség, a figyelem nagyon is véges. Még inkább oka azonban a szavak hatástalanságának az, hogy valóban nem közvetítenek fontos üzenetet a hallgatók számára. Nem azt mondják, nem azt fejezik ki, amire az embereknek valóban szükségük lenne. Olyasmire akarják rávenni őket, ami nem az ő érdekük, nem építi a boldogságukat. Olyasmire akarják megtanítani őket, amire nincs szükségük. Olyasmit akarnak eladni nekik, amire nincs igényük, stb. stb. Persze vannak, akik ezekre a szavakra is hallgatnak, befolyásolhatók olyan dolgokban, ami nem róluk szól, de minél többet csalódnak, annál inkább érzéketlenné, süketté válnak. Sokszor sajnos már olyasmire is, ami nagyon is fontos lenne számukra.   

Jézus tanításának miért is volt hatalma, és van hatalma napjainkban is? Miben különbözött az írástudók szavaitól? Elsősorban abban, hogy teljes hitelesség volt mögötte. Jézus maradéktalanul meg is élte mindazt, amit tanított, szavainál sokkal nagyobb súllyal esett latba a példaadása. Amiről beszélt, nem elvont, magasztos igazságok sora volt csupán, hanem ÉLET. Megélhető magatartás, ami vonzotta az embereket. Másrészt Jézus olyanokhoz beszélt, akiket a szívük mélyéig ismert, s akiket végtelenül szeretett. Szavai ott, akkor és abban találták meg az embereket, ahol, amikor és amiben szükség volt rájuk. Nem fejek fölött elszálló tanítást hirdetett meg, hanem az emberek életének konkrét eseményeihez szólt hozzá, konkrét szükséghelyzetekben nyújtott vigasztalást, erőt, biztos útmutatást. Nem olyan válaszokat fogalmazott meg, amelyekre még ezután születik meg a kérdés, ha egyáltalán megszületik valaha, hanem valós kérdésekre és problémákra felelt. Az emberek érintve érezték magukat az evangélium által, állásfoglalásra, konkrét válaszra éreztek késztetést, nem maradhattak közömbösek. Ebben állt Jézus tanításának hatalma. Még akkor is, ha nem mindenki válaszolt igennel, ha nem mindenki döntött Jézus tanítása mellett, közömbös és hallgatag senki nem maradt. A gonosz lelkek is kiáltozni kezdtek, ők is megvallották, hogy „Jézus az Isten szentje”, még ha nem is akarták elfogadni Őt.  

Mikor lehet a mi szavainknak is súlya, érvénye? Mikor tudjuk mi is hatalommal hirdetni azt, ami meggyőződésünk? Akkor, ha szavaink szoros kapcsolatban állnak az örök igazsággal, vagyis Istennek az emberhez szóló üzenetével. Az ember Isten teremtménye, Isten ismer és szeret bennünket a legmélyebben. Amit Ő mond nekünk, ahhoz mindig közünk van, az mindig fontos és boldogító számunkra. Ezért ha Isten Igéjével párhuzamba állíthatók a szavaink, s nem ellentmondanak annak, akkor nem lényegtelenek és érdektelenek. Ugyanakkor természetesen fontos, hogy ott legyen a tanításunk mögött a hitelességünk is: életmódunk egyezzen meg mindinkább azzal, amiről beszélünk! Valamint elengedhetetlen az is, hogy minél személyesebb, mélyebb kapcsolatba kerüljünk a befogadóval: érezze meg, hogy szeretettel vagyunk iránta, élete, sorsa nem közömbös nekünk! Ha igyekszünk megismerni és megszeretni a másikat, akkor fogunk tudni valóban „őhozzá és őróla” beszélni. Akkor tudjuk az ő életének konkrét eseményeihez kötni a tanítást, akkor nem lesz számára üres szócséplés mindaz, amit mondunk. Fontos, hogy mindazok, akik az evangélium hirdetésének feladatát vállalják fel, ne tévesszék szem elől ezeket a szempontokat! Ha Jézus példáját követve, segítségét felhasználva „hatalma” lesz a szavainknak, attól sem kell félnünk, hogy lesznek, akik ellentmondanak, ellenállnak! Igen, lesznek ilyenek is, de mindig lesznek – talán nem is kevesen – akik elfogadják a tanítást, s épülnek, gazdagodnak általa. 

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

 

Ne ragaszkodjunk 10 körömmel a múlthoz, a múlóhoz!

Január 21. – Évközi 3. vasárnap 
Olv.: Jón 3,1-5.10; Zs 24; 1Kor 7,29-31 
Evangélium: Mk 1,14-20 

Két kisfiú az utcabálon egy-egy piros léggömböt kapott ajándékba. A feszesre fújt lufik vidáman lengedeztek a levegőben, zsinórjuk a gyerekek csuklójához volt erősítve. A két kisfiú vidáman szaladgált ide-oda az ünneplő tömegben, mindegyik a maga piros lufijával. A nagy futkározásban azonban egyikük hirtelen hasra esett, s ahogy talpra próbált evickélni, a zsinór kioldódott a csuklóján. A piros léggömb pillanatok alatt felszállt a magasba. A kisfiú dühös sírásra fakadt, ordítani és toporzékolni kezdett: „Elrepült a piros lufim! A léggömbömet akarom! Azonnal hozzátok vissza!” – üvöltötte, de mindhiába. Kis idő múlva a másik kisfiú lufija is elszabadult, s gyorsan repült az ég felé. A gazdája a tekintetével követte, majd hirtelen tapsolni kezdett, s vidáman ugrándozva kiabálta: „Nézzétek, hogy megy az ég felé! Milyen magasra száll! A lufim mindjárt eléri a napot!”  

Mit kezdünk az idővel, ami elmúlik? És mindazzal, amit a múló idő óhatatlanul magával visz? Hogyan állunk hozzá az elmúláshoz, az elveszítéshez, amit itt a Földön nem tudunk kiküszöbölni? szentírási olvasmányok egyik kulcsszava az „idő”: az idő, ami elmúlik, ami rövid, ami betelik. „Még negyven nap, és elpusztul Ninive!” – kiáltja Jónás a korabeli világ fővárosa lakóinak fülébe. „Azt mondom testvérek, az idő rövid … ez a világ elmúlik.” – inti Pál apostol is a korinthusiakat. Jézus pedig így kezdi igehirdetését: „Betelt az idő, közel van az Isten Országa!” Első hallásra, olvasásra talán fenyegetőnek, rémisztőnek tűnnek ezek a kijelentések …. de ha tovább olvassuk a Biblia sorait, látni fogjuk, hogy azok, akik részéről elhangzik ez a figyelmeztetés, nem ijesztgetésnek szánják, hanem lehetőségnek. Ha pedig a hallgatók is így állnak hozzá, akkor az egésznek pozitív végkicsengése lehet. Az ugyanis, hogy az idő „betelt”, nem csak azt jelenti, hogy valaminek lejárt az ideje, hanem azt is (és elsősorban azt), hogy valaminek „eljött” az ideje! Isten továbblépésre, előre haladásra hív meg bennünket akkor is, ha valami elmúlik az életünkben. A niniveiek számára lejárt a bűnös tettek ideje … elérkeztek a megtérés és a bűnbánat napjai. Akik meglátják ezt a lehetőséget és élnek vele, azok számára lehetséges az új kezdet!  
Simon és András, valamint Jakab és János számára véget ért a halászat ideje a genezáreti tavon …. elérkezett az emberhalászat ideje. A tanítványságé és az apostoli küldetésé, amely sokkal szélesebb távlatokat nyit meg előttük, mint életük előző szakasza. Szent Pál is azért hívja fel a figyelmünket ennek a földi világnak a múlandóságára, mert rá akarja nyitni a szemünket arra a világra, amelyben már nem lesz elmúlás, ahol már nem ér bennünket veszteség, de amelynek az elnyerésére fel kell készülnünk már itt a Földön. Nem arra biztat, hogy ne éljünk azokkal a javakkal, amelyeket Isten teremtett és nekünk ajándékozott, csupán arra akar figyelmeztetni, hogy ne ezektől várjuk teljes és maradéktalan boldogságunkat! Mert tény, hogy ezek mindegyike múlandó: a megvásárolt vagy megtermelt anyagi javak, az örömteli vagy éppen fájdalmas élmények, tapasztalatok, sőt még az evilági emberi kapcsolatok is.   

A veszteség mindennapos tapasztalata az embernek, amelyet nem tud elkerülni. Milyen bosszantó akár csak egy apró tárgy (kulcs, toll vagy ruhadarab) elveszítése is, amikor épp szükség lenne rá! Ennél sokkal fájdalmasabb egy-egy szép élmény (ünnep, nyaralás) elmúlása. Még nehezebben éljük meg a képességeink fokozatos elveszítését a betegségek, az öregedés, elgyengülés révén. Bizony még a kapcsolataink sem örökre szólók itt a Földön: a barátságok, munkatársi viszonyok, sőt a házasság és a családi kötelékek sem. Ezért írja Szent Pál, hogy „Élj úgy, mintha nem volna!” Ezzel nem a földi dolgok és kapcsolatok megvetésére és elhanyagolására szólít fel, hanem arra, hogy ne kapaszkodjunk 10 körömmel mindabba, ami ki van szolgáltatva a múló időnek. Legyünk képesek ezeket elengedni abban a hitben, hogy Isten új távlatokat nyit előttünk!   

Az elmúlás egyébként egyáltalán nem semmisít meg mindent. A tárgyak, anyagi dolgok az enyészeté lesznek ugyan természetük szerint, de azok az élmények, amelyeket az ember ezek használatából, fogyasztásából, vagy éppen megalkotásából, megosztásából, odaajándékozásából merít, beleépülnek a személyiségünkbe. Az életünk örömteli vagy éppen fájdalmas élményei szintén gazdagítanak minket, bővítik szellemi tudásunkat, ismereteinket, alakítják érzelemvilágunkat, s mindezzel belejátszanak későbbi döntéseinkbe, tetteinkbe. Nem múlnak el nyomtalanul, még ha idővel emlékké szelídülnek is. Az emberi kapcsolatok meg főleg nem válnak semmivé: a halál jó esetben csak ideiglenesen szakít el minket szeretteinktől. Krisztus által kiérdemelt lehetőségünk van arra, hogy újra találkozhassunk és örökre együtt legyünk velük, még ha nem is a földi lét kereteinek megfelelő módon, hanem a megdicsőült élet boldogítóbb távlatai szerint. A múló dolgok elengedése tehát nem jelent teljes elveszítést, semmibe hullást. Inkább olyasmi, mint a Nap felé szálló piros léggömb: nincs már nálam, de attól még az enyém. Nem látom már testi szemeimmel, de attól még része lett az életemnek.   

Persze tagadhatatlan, hogy minden elmúlással ér bennünket veszteség (kisebb-nagyobb egyaránt), ami óhatatlanul fájdalmat okoz. Azonban ha mindenképpen a múltat akarjuk vissza és nem tudjuk azt lezárni, ez megakadályoz bennünket annak meglátásában, hogy mire is hív minket Isten a jövőben. Épp ezért a tíz körömmel kapaszkodás abba, ami elmúlt, az elengedni nem tudó ragaszkodás a tűnő pillanatokhoz valójában egy teljesen hiábavaló és értelmetlen küszködés, keserűséggel teli toporzékolás. Ha csak azon siránkozunk, aminek az ideje lejárt, akkor nem vesszük észre azt, aminek az ideje eljött!  
És főleg nem készülünk fel az örökkévalóságra: arra a beteljesedett állapotra, ami minden időn túl van. Ha oda eljutunk, oda átlépünk földi életünk elmúlása után, akkor egy olyan világba érkezünk, ahol többé nem kell félnünk semmi veszteségtől. Ahol nincs múlandóság, mert idő sincsen. Ahol nem csorbítja a boldogságunkat semminek és senkinek a pusztulása, ami vagy aki az életünkhöz tartozik. Szent Pál igazából ennek az örökké boldog életnek a reményében biztat arra, hogy úgy éljünk, mintha ez a világ „nem is volna”! A niniveiek (és minden más város vagy falu lakói) ebben az isteni országban kapnak örök otthont, ha megtérnek bűneikből, még ha földi városuk előbb-utóbb össze is omlik. Jézus apostolai, tanítványai is ennek az országnak a hirdetéséért hagyják el korábbi életformájukat, munkájukat, kapcsolataikat. Egy nagyobb, jobb, boldogabb élet reményében engedik el korábbi életük összetevőit. Bennünket is az örök élet, a mennyei boldogság reménye segít abban, hogy helyükön értékeljük a földi lét javait, helyesen használjuk őket, s el tudjuk fogadni ezek elmúlását, átalakulását.        

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

Segítsük megvalósítani másoknak isteni küldetésüket!

Január 14. – Évközi 2. vasárnap 
Olv.: 1Sám 3,3b-10; Zs 39; 1Kor 6,13c-15a.17-20; 
Evangélium: Jn 1,35-42 

Két kisfiú egy befagyott tavacska jegén korcsolyázott. Felhős és hideg este volt, de a két gyerek gondtalanul játszadozott, míg egyszer csak a jégtábla megrepedt, és a sötét nyílás elnyelte az egyik kisfiút. A víz nem volt ugyan mély, de a nyílás máris kezdett újra összezáródni. A másik kisfiú kirohant a partra, felkapta a legnagyobb követ, amit talált és visszafutott oda, ahol a játszótársa eltűnt. Teljes erőből ütni kezdte a jeget, ütötte, ütötte, míg csak össze nem törte. Akkor gyorsan megragadta a barátja kezét és kihúzta a vízből… Amikor megérkeztek a tűzoltók és látták, mi történt, csodálkozva kérdezték: „De hát hogyan csináltad? A jég vastag, és kemény, hogyan voltál képes összetörni ezzel a kővel és ezekkel az apró kezekkel?” Éppen akkor ért oda egy öregember, aki azt mondta: „Én tudom, hogyan csinálta!” „Hogyan?” – kérdezték. Az aggastyán így válaszolt: „Senki sem állt mögötte, aki szólt volna neki, hogy nem tudja megcsinálni…  

Mit látunk meg a másik emberben? Észrevesszük-e a jót, az értéket? Támogatjuk-e benne, vagy éppen visszahúzni igyekszünk a bizalmatlanságunkkal, a negatív látásmódunkkal? Ha pedig valakit már jobban megismerünk, meglátjuk-e az életének igazi küldetését? Bátorítjuk, segítjük-e ennek a küldetésnek a végrehajtásában, vagy éppen hátráltatjuk benne? A szentírási részek egyik lényegi üzenete abban áll, hogy rávilágítanak arra, mennyire fontos, hogy mit várunk el egy másik embertől, mit nézünk ki belőle, s ezt ki is tudjuk-e mondani neki és embertársainak vagy sem.  

Héli főpap meglátja a kis Sámuelben az Úr szolgáját, a jövendő prófétát! Nem tartja „kis képzelgőnek” vagy hazug álmodozónak a gyermeket, aki beszámol neki háromszoros szólítgatásáról. Megérti és el is fogadja, hogy az Isten szólítja néven ezt a mindössze pár éves kisfiút, s nyilvánvalóan nagy küldetést szán neki Izrael népe körében. Ezért kitanítja, hogyan viselkedjen, mit válaszoljon Isten hívására. Az evangéliumban pedig két esetben is találkozunk azzal, hogy valaki rámutat egy másik embernek az életre szóló küldetésére, s erről mások előtt is tanúságot tesz. Keresztelő János – látva a közeledő Jézust – felhívja rá követői, tanítványai figyelmét. „Nézzétek, ő az Isten Báránya!” Ő az, Aki elveszi a világ bűneit. Jézus ugyan soha nem hívja így önmagát, mégis olyannyira igaz rá a jánosi megnevezés, hogy évezredek óta minden szentmisében megvalljuk ezt.   

A zsidó nép előtt jól ismert az áldozati bárány alakja, amelyet a bűnök engeszteléséért, a halálból való szabadulásért mutattak be minden húsvéti ünnepen. Igen, valóban Jézus lett áldozattá mindannyiunk vétkeiért, az ő ártatlanul elszenvedett halálának gyümölcse lehet mindannyiunk üdvössége. Ez a tanúságtétel aztán elindítja Jézus követésének útján János addigi tanítványait, és még többeket, akiknek már ők adják tovább azt, amit Jézusról hallottak. Ezek közé tartozik Simon, a halász is … Andrásnak, János egyik, Jézus nyomába szegődő tanítványának testvére. Amikor Jézus meglátja őt, akkor meglátja benne a későbbi főapostolt is. A kiválasztottat, akire építeni fogja egyházát. „Te Simon vagy, Jónás fia, de Péternek, azaz Kősziklának fognak hívni.” Kinyilvánítja a küldetést, amit Simon Péter hordozni fog … bár ezt akkor rajta kívül még senki nem érti. Sok időnek kellett még eltelnie, sok történésen, közös élményen és tapasztalaton, bizony nem kevés bukdácsoláson kellett még Péternek átmennie, amíg valóban azzá érlelődött, amit Jézus meglátott benne: kősziklává, akire ráépíthette Anyaszentegyházát. Lett volna miért azt mondani, hogy „Nem vagy rá képes! Nem vagy rá méltó! Nem tudod megcsinálni!” Jézus azonban nem mondja ezt, még Péter tévedéseinek, kishitűségeinek, sőt tagadásainak láttán sem. Bátorítja az egykori halászt, újra és újra megerősíti küldetésében, s ez a töretlen bizalom teszi lehetővé Péter számára azt, hogy beteljesítse élethivatását.   

Számunkra is milyen bátorító, ha valaki bízik bennünk, meglátja és értékeli bennünk a jót, még ha természetesen vannak hibáink és tökéletlenségeink is! Isten mindig kész megbocsátani bűneinket és újra lehetőséget adni nekünk, hogy folytassuk azt a küldetést, amit ránk bízott. Ha vannak körülöttünk olyan emberek is, akik segítenek jó szándékaink megvalósításában, velünk együtt hisznek a küldetésünkben, amit magunk elé kitűzünk, az mindig új erőt ad, ha éppen elcsüggednénk vagy kudarcok érnek. A mai szentírási olvasmányok azonban arra is meghívnak, hogy mi is legyünk ilyen emberek mások életében! Ne visszahúzzuk, elkedvetlenítsük őket bírálatainkkal és hitetlenkedéseinkkel, hanem segítsük észrevenni és megvalósítani isteni küldetésüket, ahogyan azt Héli tette Sámuellel, vagy éppen Jézus Simon Péterrel!    

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

Láttam Istent – 23 – november

— 2023. november 02. —

JELEK

Virágot az élőknek is!

„A kisfiú olyan ötéves forma volt. Várt. Várta a nagymamát, akivel ki fognak menni a papához a temetőbe. A nagymama pedig még tett- vett. A fiú pedig izgatott volt már, sosem volt a temetőben, a papánál sem, így kérdezgette a nagymamát.
– Mama, miért visznek az emberek ennyi virágot a temetőbe?
– Mert a virágokkal gondolnak azokra, akiket szerettek, de már nincsenek. Úgy mint a papa.
– Értem. Mama, én is szedhetek virágot, amit vihetek ki oda?
– Persze Angyalom. Nekem még van egy kis dolgom, szedj amennyit akarsz, a fagyok úgyis elviszik.

A kisfiú fogta magát, és kiment, és egy nagy kazal virággal tért vissza. Közben a nagymama is elkészült, így elindultak. Mikor kiértek, a nagymama biztos léptekkel ment, a kisfiú megszeppenve követte a kősírok között. Majd mikor odaértek a papa sírjához meglepődött.
– Mama, a papa ott van lent?
– Csak a teste, a lelke ott fent a mennyben.- mutatott az ég felé.
– Az jó, mert ott lent biztos hideg van, és a papa nem szerette a hideget. Az a sok bácsi, és néni is ezért jön ki a temetőbe? Virágot hozni?
– Igen, de nemcsak virágot hoznak, hanem gondozzák tisztogatják a sírokat, és sokat gondolnak azokra akikhez kijöttek.
– Akkor ezért szomorú mindenki itt?
– Tudod, sajnos az emberek sokszor későn eszmélnek rá mennyire múlandóak vagyunk, és sok dolgot nem tudtak elmondani azoknak, akik már nincsenek közöttünk.
– De miért nem akkor mondják el, amikor még a többi ember még nincs a mennyben? Mert így is hallják? A papa is hall minket?
– Remélem igen Angyalom…
– Mama, körbemehetek?
– Jó, de messze ne menj, nemsokára végzek. A nagymama belemerült a feladatába, és fel-felpillantott kisunokáját keresve. Látta a komor tekintetű szőke üstököt, ahogy járkál csendben. Aztán a jövő-menő emberek szavára lett figyelmes.

Virágot kaptam egy kisfiútól… – Marika egy kisfiú adott két szál virágot nekünk… – Megjelent és mosolyogva adott egy virágot és elfutott…- Kié ez a kisfiú? Végigjárja az egész temetőt, és mindenkinek virágot ad!

A nagymama körbenézett, és meg is látta unokáját, ahogy egy hajlott hátú asszonynak adja épp az utolsó szál virágot a kezéből. Oldalt pillantott, s a nagy csokor virágnak hűlt helye volt, amit unokája szedett. Könnybe lábadt szemmel hívta magához:
– Hát te merre jártál? Most hallom, hogy egy kisfiú mindenkinek virágot osztogat. Nem a papának szedted?
– A legszebb itt van, az a papáé. A többit meg odaadtam néniknek és bácsiknak.
– De miért?
– Mert szerintem sokkal jobb a kezükbe adni a virágot az embereknek. A nagymama magához ölelte a kisfiút, és szeme összeakadt azokéval, kik lassan, mosolyogva sétáltak el mellettük. Kezükben egy szál virággal, párás szemmel. Majd halkan így szólt:
– Tudod, ezt a papa biztos látta…
– Biztos?- nézett fel rá a kisfiú.
– Biztos…”

GONDOLAT:
Ne csak az elhunytakra gondolj! Vigyél virágot azoknak is, akik élnek, és akiket szeretsz! Add a kezükbe a virágot, amíg teheted!

***

MÁS SZEMMEL NÉZD

Aki a vállán hordoz minket

A kép az Izrael-Hamász háború területén készült.
Az apa, akibe csimpaszkodnak gyermekei, és ő viszi, menekíti, óvja őket.
A képet nézve eszembe jut Isten, aki minket is óv, féltőn vigyáz.
Akihez bizalommal fordulhatunk a legnagyobb bajunkban, félelmünkben
és Ő a tenyerén (vállán) hordoz minket.

 

 

 


 

— 2023. november 09. —

JELEK

Azt gondolod, hogy van még időd?

Gondoltál már arra, hogy száz év múlva – például 2123-ban – mindannyian el leszünk temetve, beleértve a rokonainkat és barátainkat is?
Idegenek fognak élni az otthonainkban, amelyekért olyan keményen küzdöttünk. A kedvenc autónk, amire egy vagyont költöttünk, valószínűleg fémhulladék lesz. Az unokáink, dédunokáink alig fogják tudni, kik is voltunk, csak „megkopottan” fognak emlékezni ránk. A halálunk után néhány évig még emlékezetükben tartanak, aztán már csak portré leszünk valakinek a könyvespolcán. Néhány évvel később képeink és tetteink a történelem feledésébe kerülnek.
Ha megállunk és elemezzük ezeket a kérdéseket, akkor talán megértjük, mennyire csupán illúzió az, hogy sok mindent szeretnénk megkapni az élettől.

Mindig egyre többre és többre törekszünk anélkül, hogy lenne időnk olyan dolgokra, emberekre, pillanatokra és kapcsolatokra, amelyek igazán számítanak ebben az életben.

Ha képessé válunk arra, hogy megváltoztassuk a gondolkodásunkat, látásmódunkat, és ne csupán az evilági, fontosnak ítélt dolgokkal törődjünk, akkor talán hamarabb eljutunk abba az állapotba, hogy élvezzük az életet.

Élvezzük a sétákat, amire eddig sosem szakítottunk időt. Élvezzük az öleléseket, a beszélgetéseket, nevetéseket, az étel ízét, a jól elvégzett munka örömét, a gyógyulás folyamatát… stb! Ezek lesznek a legszebb és legjobb pillanatok, amelyekre emlékezni fogunk és mélyen magunkba vésünk.

Így tölthetjük meg az életünket örömmel, és egyre inkább kiszorítjuk az aggodalmaskodást, a türelmetlenséget, az elégedetlenséget, az irigységet, az önzést.

Azt gondolod, hogy van még időd?
Most, a mai nap még rendelkezésedre áll! A holnap már bizonytalan! Most tedd meg azt, amit megtehetsz!

***

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PERCEK

Engedd el a félelmeket!

Mi a félelem, az aggodalmaskodás?
Úgy is meg lehet fogalmazni, hogy valamiféle balsejtelem. Sőt, inkább balsejtelem-sorozat. Az ember aggódik: mi lesz ebben a helyzetben, de utána azért aggódik, ami majd abból következik. Leesik egy pohár: hogyan tüntetem el a szilánkokat? Mi van, ha észreveszik? És az ember egy hosszú aggódásfonalat sző magában, ami tele van csomókkal. A félelem talán a legjobban egy csomós kötélhez hasonlítható… Amikor félünk, ösztönösen rászorítunk erre a kötélre, magunkban jajgatunk, és a csomó csomóját is képesek vagyunk megalkotni.
A gyerekeim cserkészvezetők, egyszer hazajöttek egy cserkésztáborból, és amikor valami aggódás volt, csak ezt kiabálták: „5Mózes 15,3” – mert ott ez a mondat van: „Engedd el!”Azóta ez a vicces mondás járja nálunk, ha valamitől félünk. Mondjuk, ha főzök, és éppen leégett a rizs, akkor elhangzik a jelszó: „5Mózes 15,3”. Nem fűzik hozzá, de tudom: „Engedd el!”

Az elengedett félelem, aggodalom helyébe erőt, szeretetet és józanságot kapunk. Az erőt, amely folyton hatni akar, nem nyugszik bele, nem zárkózik be; a szeretetet, amely egy vonzerő; és a józanságot, amely tiszta gondolkodást jelent.
Ez a három fogalom vagy érzés nagyon hiányzik a mi világunkból. Talán épp félelmeink miatt. Olyan erősen fogjuk mindazt, ami miatt aggódunk, hogy egyhelyben topogunk, és nem lesz erőnk szeretni, és nem lesz erőnk józanul gondolkodni.

De ha ez így van, akkor sem hátulról kell kezdeni az újraépítkezést. Sokszor ezt tesszük pedig. Elkezdünk számolni, józanul gondolkodni, aztán ehhez egy kis szeretetet ragasztunk, és végül összeszedjük minden erőnket, hogy valami mást tegyünk, mint amit eddig. A történet fordított. Isten megadja az első lendületet, ha képesek vagyunk egyszer elhagyni aggódásainkat; akkor a szeretet még tovább lök, és mindeközben és a sornak a végén józanul végiggondoljuk az életet.

Ha valakit megbántottam, sohasem a józanság fog az igazi bocsánathoz elvezetni. Először erőt merítek, aztán kérem a szeretetet, végül józanul meggondolom, hogy hol vagyok én ebben a történetben, és hol a másik. Csak ez a jó sorrend.
Különben hivatalnokként a másik nyakára járhatok, és soha el nem engedem sem a másik, sem a saját vétkemet.
Fekete Ágnes ref. lelkész


 

— 2023. november 16. —

JELEK

Neki gondja van rád!

Nyáron, valahol az interneten olvastam a következő esetet:
Az édesapámtól kölcsönkapott új autót megkarcolva találtam a parkolóban. Mit tegyek? Elszomorított a gondolat, hogy ez mekkora fájdalmat fog neki okozni, elkezdtem számolni, hogy mennyibe fog kerülni a javíttatás, és akkor észrevettem a műszerfalon egy kis mágneskártyát, ezzel a felirattal: „Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok”.

Megpróbáltam így tenni.
És íme, kis idő múlva azt a békét éreztem, amire szükségem volt ahhoz, hogy megértsem, mit kell tennem. Miközben a gondolataimba merültem, kopogást hallottam az ablakon. Egy hölgy kérte, hogy beszéljünk. Ahogy lehúztam az ablaküveget, bevallotta, hogy ő húzta meg az autó oldalát, aztán elhajtott, remélve, hogy megússza, de a lelkiismerete aztán nem hagyta nyugodni, és visszajött.
Azt mondta, kész megtéríteni a kárt, és megadta a telefonszámát. Ámulatba esve, hálásan meséltem el neki, hogyan leltem békét, amikor elolvastam azt a mondatot a műszerfalon. Ő pedig elgondolkodott ezen, és azt mondta: „Pontosan Ő küldött ide vissza engem”.

Nem olyan bonyolult ám az életünk, ha Istenre bízzuk a gondjainkat! Miért? Mert a ráhagyatkozás az az alap, ami lenyugtat és békét teremt bennünk! A bennünk lévő béke által pedig tisztábban látjuk a dolgainkat, és a helyes utat is hamarabb megtaláljuk!

Ha mindenáron mi akarunk okosak lenni, akkor csak a saját magunk erőforrásaira támaszkodhatunk, melyek eléggé korlátozottak. Így a megoldást is sokkal nehezebb megtalálni! Magunk körül forgunk és bonyolítjuk az életünket, amely stresszt, frusztrációt okoz, és eltávolít az Istentől.

Tehát, ha gondod van, engedd el – bízd egészen az Istenre! Csak azt tedd meg, ami rajtad áll!

***

ÉLET-MÓD

Egészséges nassolnivalók ősz végére

A késő őszi, téli időszak fontos tápanyagforrásai a diófélék. Koncentrált tápanyagtartalmuk miatt már kis mennyiségű fogyasztásuk is érdemben hozzájárul egészségünk védelméhez.
A diófélék közé soroljuk a közönséges diót, kesudiót, makadámia diót, paradiót, pekándiót, a törökmogyorót, a mandulát, a pisztáciát és a földimogyorót.

Ezek tápanyagtartalma rendkívül értékes, egészségünk védelme érdekében rendszeres fogyasztásuk javasolt. Gazdagok folsavban, B-vitaminokban, antioxidáns-hatású tokoferolokban, a koleszterin felszívódását lassító fitoszterolokban. Fontos kalcium-, magnézium- és káliumforrások. Magas esszenciáliszsírsav-tartalmuk, gazdagok az alfa-linolénsav (ALA) nevű Ómega-3-zsírsavban.
A diófélék rendszeres fogyasztásának szerepe van az erek egészségének fenntartásában, így a szív- és érrendszeri betegségek, illetve egyes daganatos betegségek megelőzésében, légúti betegségekből, valamint a cukorbetegségből fakadó halálozás csökkentésében.

A dióféléket, olajos magvakat fogyaszthatjuk nyersen is, de élvezeti értéküket nagy mértékben javítja, ha szárazon megpirítjuk azokat. Egészséges opciók tízóraira vagy uzsonnára is, hiszen jól adagolhatók, ízlés szerint mixszelhetők, könnyen szállíthatóak, hűtést nem igényelnek és jól bírják a napközbeni tárolást.
Kombinálhatjuk a magokat friss, szezonális vagy aszalt gyümölccsel, sajttal, vagy szórhatjuk azokat kásáinkba, tehetjük a müzlinkbe, granolánkba, süteményeinkbe.

Magas esszenciális zsírsavtartalmukból adódó magas energiatartalmuk miatt a diófélék, olajos magvak gyakran esnek a fogyókúrás tévhitek áldozatává. Való igaz, magas kalóriatartalmuk odafigyelést érdemel (többek között ezért sem ajánlott az esti filmhez 10-20 dkg mogyoró/tökmag elnassolása), azonban egyáltalán nem szükséges ezeket az élelmiszereket elhagynunk az étrendünkből, ha fogyni szeretnénk.
Makrotápanyag- és élelmirost-tartalmuknak köszönhetően hosszantartó jóllakottságérzetet biztosítanak, kiválóan alkalmasak arra, hogy főétkezéseink között biztosítsák az egészséges tápanyagbevitelünket.

GONDOLAT:
Érdemes kipróbálni a dión kívül más dióféléket is és rendszeresen fogyasztani őket egészségünk érdekében!


 

— 2023. november 23. —

JELEK

Mi a Te életedben a fa?

Néha, mintha nagyon kevésnek érezném magam Isten előtt. Látom a gyengeségeimet, botlásaimat, visszatérő rossz szokásaimat, és ez elkedvetlenít. Nem tudok olyan hittel hozzáállni a próbatételekhez, ahogyan szeretnék, inkább morgolódok, elégedetlenkedek.

Talán hasonló érzések kavaroghattak az evangéliumban szereplő Zakeusban is. Amikor azonban értesült róla, hogy ott halad el az úton Jézus, mindent megtett – alacsony termete ellenére -, hogy láthassa a Mestert. Kereste a Vele való találkozást…, és megtalálta a megoldást, felmászott egy fára.

Te “mire mászhatsz fel”, hogy jobban lásd Jézust? Mi a te fád? Például, a rendszeres imádság, ami hozzásegít, hogy meglásd az Isten Fiát, felfedezd Őt az életedben? Vagy a szeretet apró gesztusai, amelyek felfedezhetőek a cselekedeteidben? Így a te szereteted által az Isten szeretheti a másik embert? Komoly erőfeszítéseket teszel, hogy megpillantsd, észrevedd az életedben az Istent, és kiderül, hogy az Úr már vár téged. Jézus is pontosan tudta, hol keresse Zakeust, tudta, mire vágyik, mi van a szívében, és megszólította, magához hívta. Zakeus pedig egy percet sem késlekedett és szélesre tárta háza ajtaját Jézus előtt.

Az Úr téged is neveden szólít, pontosan tudja milyen gondok gyötörnek, mi foglalkoztat, hol van elakadásod. Ha kitárod előtte szíved ajtaját, beengeded Őt az életedbe, akkor biztos lehetsz benne, hogy szépen el fog rendezni mindent. Rátalálsz egy olyan – semmihez sem fogható békére -, ami erőforrásod lesz a mindennapokban, és amiből erőt merítheszt a nagylelkűséghez, a megbocsátáshoz.

Jézusom, ahogy itt ülök, most úgy nézel rám, mint Zakeusra. Nevemen szólítasz és hívsz, hogy csatlakozzam Hozzád. Nem követelsz semmit, de mikor veled vagyok, szeretnék valamit megváltoztatni magamban és felajánlani Neked.

***

AHOGYAN A SZENTEK LÁTTÁK

Az egyik leghívebb tanítvány

Szent Andrást nemcsak azért nevezik Jézus leghűségesebb követőjének, mert az elsők között csatlakozott hozzá. Viselkedésével, emberi hozzáállásával és példaértékű életével kiérdemelte azt, hogy fennmaradjon a neve és a híre.
András elsőként követte Isten fiát, amikor az tanítványait maga köré gyűjtötte. András Galileából származott, és halász volt, mint fivére, Péter. Eredetileg Keresztelő Szent Jánost szolgálta, de miután az önmagánál jóval fontosabb személynek jelölte ki Jézust, András is hozzá szegődött. Egész életében Istent kereste, és három év tanulást követően, Jézus halála után is kiállt a Mester tanai mellett, haláláig – és halála árán is. Az evangéliumok szerint András aktív, empatikus és toleráns, kulturálisan nyitott személyiség volt. Az ő idejében is tombolt az idegengyűlölet Júdeában, ennek ellenére ő más népcsoportok számára is terjesztette az igét, és fordította, tolmácsolta Jézus gondolatait és eszméit, illetve az idegenek kételyeit is a Názáreti felé. A feltámadás után, amikor a tanítványok szerteszéledtek a világban, őt Örményországba és Kurdisztánba szólította a hívás. Ezekben a nehéz terepnek számító régiókban vállalta azt a nem könnyű hivatást, hogy képviseli és terjeszti Jézus evangéliumát. András nem erőszakolta rá a különféle népcsoportokra a katekizmus szigorú tanait, hanem a kultúrájukba asszimilálva, hozzájuk igazítva és őket tolerálva próbálta meg alkalmazni azokat.

András vértanúhalált halt, amikor Krisztus után 60-ban egy hitvitát követően Aegeates prokonzul Pátrában keresztre feszíttette. A keresztet X formára ácsolták, azóta hívják ezt a jellegzetes alakot András-keresztnek.

GONDOLAT:

Tetszik András hozzáállásában, hogy igazodott más népcsoportokhoz, nem erőszakolt rájuk semmit. Próbáljunk meg mindannyian toleránsabbak lenni másokkal, még akkor is, ha nagyon különbözik a gondolkodásunk, a hozzáállásunk, a szokásaink!


 

— 2023. november 30. —

JELEK

Angyalok pénze – adventváró történet

Magányos férfi utazott le egy vidéki kisvárosba. Barátai hívták, hogy ne töltse egyedül a Szentestét. Az utolsó vonattal érkezett. Már erősen szürkült, alig járt valaki az utcákon. Az egyik kirakat előtt észrevett egy kopott ruhás kisfiút. Nagy, vágyódó szemei egy kis betlehemre szegeződtek. A férfi megszólította: – Ezt szeretnéd megvenni? A fiú bólintott, de nem vette le szemeit a kirakatról.
– Nem is lehet drága – folytatta a férfi. A kisfiú kihúzta kezét a zsebéből, tíz krajcáros csillogott benne. – Ezt az előbb találtam, de ezért nem adnak semmit. A férfi elkérte a pénzt, s a fény felé tartotta.
– Hallod-e, ez nem közönséges pénz, bizonyára az angyalok ejtették el. A gyerek csodálkozva nézett a férfira. – Gyere, menjünk be az üzletbe… – és megfogta a hideg kis kezét. Bent már senki sem volt, csak az idős kereskedő. Udvarias mosollyal szólt: – Éppen zárni készülök.

A férfi hunyorított a szemével: – Akkor a legjobbkor jöttünk. Kis barátom egy rendkívüli pénzt talált. Az angyalok vesztették el. Azt vehet rajta, amit csak akar. Ezzel ismét ráhunyorított a kereskedőre, és az megértette.

Kezébe vette, megvizsgálta a pénzt. Aztán sugárzó arccal mondta: – Micsoda szerencse, te aztán jó fiú lehetsz. Válaszd ki hát, amit szeretnél. A gyerek először a kereskedőre, azután az ismeretlen férfira nézett. Mindkettő tekintetéből biztatást olvasott ki. Erre rámutatott a kirakatban csillogó Betlehemre:
– Ezt szeretném.
A kereskedő szépen becsomagolta, szaloncukrot is adott hozzá. A gyermek boldogan hagyta el a boltot. Az ismeretlen férfi ekkor elővette pénztárcáját, s fizetni akart.
– Szó sincs róla, uram – szólt a kereskedő. Ma este nekem is karácsonyom van. Az a Jézus, akit ma ünneplünk, figyelmeztetett bennünket: Amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek. A két férfi egymás szemébe nézett és kezet szorított. Mindketten tudták, hogy ebben a pillanatban született meg a szívükben a kis Jézus.

Tedd szebbé magad és mások adventjét és karácsonyát!

***

MÁS SZEMMEL NÉZD

Ne versengjünk, hanem inkább „hordozzuk” egymást…

Felül a mocsári teknős, hazánk egyetlen őshonos teknősféléje. Alul az ékszerteknős, mely képes kiszorítani természetes élőhelyéről a mocsári teknőst. Bizonyos szempontból vetélytársai egymásnak.
A képet nézve az jut eszembe, hogy a két „ellenfél” most mégis megtűri egymást, békében élnek egymással.
Sőt, a nagyobb termetű a kisebbet a hátán megtartja.
Ne a versengés határozza meg a kapcsolatainkat: kinek van szebb háza, autója, jobb munkahelye, ügyesebb gyermeke, finomabb süteménye…
Fedezzük fel és becsüljük meg egymás értékeit! Legyünk elnézőbbek és toleránsabbak egymással!