Január 14. – Évközi 2. vasárnap 
Olv.: 1Sám 3,3b-10; Zs 39; 1Kor 6,13c-15a.17-20; 
Evangélium: Jn 1,35-42 

Két kisfiú egy befagyott tavacska jegén korcsolyázott. Felhős és hideg este volt, de a két gyerek gondtalanul játszadozott, míg egyszer csak a jégtábla megrepedt, és a sötét nyílás elnyelte az egyik kisfiút. A víz nem volt ugyan mély, de a nyílás máris kezdett újra összezáródni. A másik kisfiú kirohant a partra, felkapta a legnagyobb követ, amit talált és visszafutott oda, ahol a játszótársa eltűnt. Teljes erőből ütni kezdte a jeget, ütötte, ütötte, míg csak össze nem törte. Akkor gyorsan megragadta a barátja kezét és kihúzta a vízből… Amikor megérkeztek a tűzoltók és látták, mi történt, csodálkozva kérdezték: „De hát hogyan csináltad? A jég vastag, és kemény, hogyan voltál képes összetörni ezzel a kővel és ezekkel az apró kezekkel?” Éppen akkor ért oda egy öregember, aki azt mondta: „Én tudom, hogyan csinálta!” „Hogyan?” – kérdezték. Az aggastyán így válaszolt: „Senki sem állt mögötte, aki szólt volna neki, hogy nem tudja megcsinálni…  

Mit látunk meg a másik emberben? Észrevesszük-e a jót, az értéket? Támogatjuk-e benne, vagy éppen visszahúzni igyekszünk a bizalmatlanságunkkal, a negatív látásmódunkkal? Ha pedig valakit már jobban megismerünk, meglátjuk-e az életének igazi küldetését? Bátorítjuk, segítjük-e ennek a küldetésnek a végrehajtásában, vagy éppen hátráltatjuk benne? A szentírási részek egyik lényegi üzenete abban áll, hogy rávilágítanak arra, mennyire fontos, hogy mit várunk el egy másik embertől, mit nézünk ki belőle, s ezt ki is tudjuk-e mondani neki és embertársainak vagy sem.  

Héli főpap meglátja a kis Sámuelben az Úr szolgáját, a jövendő prófétát! Nem tartja „kis képzelgőnek” vagy hazug álmodozónak a gyermeket, aki beszámol neki háromszoros szólítgatásáról. Megérti és el is fogadja, hogy az Isten szólítja néven ezt a mindössze pár éves kisfiút, s nyilvánvalóan nagy küldetést szán neki Izrael népe körében. Ezért kitanítja, hogyan viselkedjen, mit válaszoljon Isten hívására. Az evangéliumban pedig két esetben is találkozunk azzal, hogy valaki rámutat egy másik embernek az életre szóló küldetésére, s erről mások előtt is tanúságot tesz. Keresztelő János – látva a közeledő Jézust – felhívja rá követői, tanítványai figyelmét. „Nézzétek, ő az Isten Báránya!” Ő az, Aki elveszi a világ bűneit. Jézus ugyan soha nem hívja így önmagát, mégis olyannyira igaz rá a jánosi megnevezés, hogy évezredek óta minden szentmisében megvalljuk ezt.   

A zsidó nép előtt jól ismert az áldozati bárány alakja, amelyet a bűnök engeszteléséért, a halálból való szabadulásért mutattak be minden húsvéti ünnepen. Igen, valóban Jézus lett áldozattá mindannyiunk vétkeiért, az ő ártatlanul elszenvedett halálának gyümölcse lehet mindannyiunk üdvössége. Ez a tanúságtétel aztán elindítja Jézus követésének útján János addigi tanítványait, és még többeket, akiknek már ők adják tovább azt, amit Jézusról hallottak. Ezek közé tartozik Simon, a halász is … Andrásnak, János egyik, Jézus nyomába szegődő tanítványának testvére. Amikor Jézus meglátja őt, akkor meglátja benne a későbbi főapostolt is. A kiválasztottat, akire építeni fogja egyházát. „Te Simon vagy, Jónás fia, de Péternek, azaz Kősziklának fognak hívni.” Kinyilvánítja a küldetést, amit Simon Péter hordozni fog … bár ezt akkor rajta kívül még senki nem érti. Sok időnek kellett még eltelnie, sok történésen, közös élményen és tapasztalaton, bizony nem kevés bukdácsoláson kellett még Péternek átmennie, amíg valóban azzá érlelődött, amit Jézus meglátott benne: kősziklává, akire ráépíthette Anyaszentegyházát. Lett volna miért azt mondani, hogy „Nem vagy rá képes! Nem vagy rá méltó! Nem tudod megcsinálni!” Jézus azonban nem mondja ezt, még Péter tévedéseinek, kishitűségeinek, sőt tagadásainak láttán sem. Bátorítja az egykori halászt, újra és újra megerősíti küldetésében, s ez a töretlen bizalom teszi lehetővé Péter számára azt, hogy beteljesítse élethivatását.   

Számunkra is milyen bátorító, ha valaki bízik bennünk, meglátja és értékeli bennünk a jót, még ha természetesen vannak hibáink és tökéletlenségeink is! Isten mindig kész megbocsátani bűneinket és újra lehetőséget adni nekünk, hogy folytassuk azt a küldetést, amit ránk bízott. Ha vannak körülöttünk olyan emberek is, akik segítenek jó szándékaink megvalósításában, velünk együtt hisznek a küldetésünkben, amit magunk elé kitűzünk, az mindig új erőt ad, ha éppen elcsüggednénk vagy kudarcok érnek. A mai szentírási olvasmányok azonban arra is meghívnak, hogy mi is legyünk ilyen emberek mások életében! Ne visszahúzzuk, elkedvetlenítsük őket bírálatainkkal és hitetlenkedéseinkkel, hanem segítsük észrevenni és megvalósítani isteni küldetésüket, ahogyan azt Héli tette Sámuellel, vagy éppen Jézus Simon Péterrel!    

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A névtelen hozzászólásokat töröljük!