Oldal kiválasztása

12. Kerüld a kritikát!

Mi történik benned, amikor túlzottan kritikussá válsz? Milyen ember az, aki kritikus? Amikor kritikus vagy, az azt jelenti, hogy elégedetlen vagy. Azért kritizálsz, mert nem tetszik, ami körötted van. Nem illik a rendszeredbe, nem illik az elképzelésedbe, nem illik a normálisnak tartott értékrendedbe. A környezeteddel elégedetlenkedsz, mintha az nem illene a képbe, az volna rossz. A zavar azonban benned van. TE vagy elégedetlen, Te nem vagy kerek, Te nem érzed jól magad… Talán időnként büszke is vagy arra, hogy kritikus vagy. Azért lehetsz büszke, mert azt hiszed, hogy a kritikusságod egyenlő az igényességeddel. Azonban lássuk be, mindegy, mivel igazolod a magad számára a kritikusságodat, száz szónak is egy a vége: elégedetlen vagy, és nem érzed jól magad! Miért vagy elégedetlen? Miért rossz ez – főleg – neked? Mit tehetsz?  

 

A kritika az életünkben – adjuk is, kapjuk is…

De hogyan lehet építő?


Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutatóval, a pécsi Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium vezetőjével beszélgettünk a kritika elfogadásával kapcsolatban. 
 

– Hogyan mondhatok kritikát és mennyit?  
– A kritika elfogadása az érzelmi intelligencia területe. Befogadhatósága nem attól függ, hogy építő szándékkal mondták-e (hiszen természetesen azért mondunk kritikát…). A kritikát – és minden kritikus megnyilvánulást, még egy arcmozdulatot is, felnőtt is, gyerek is -, az idegrendszerben ott érzékeljük, ahol a fizikai bántalmazást. Úgy érezzük, mintha jól pofon vágtak volna. Akkor is, ha jobbító szándékkal mondtam vagy kaptam. Ez abban a pillanatban fáj. Mindenkinek. Erre fel kell készülni. Ha egy gyerekről vagy egy serdülőről van szó, akkor ez háromszorosan is fáj. Innen induljunk ki. 

Ettől függetlenül természetesen időnként meg kell fogalmazni a kritikát, de meg kell tanulni, hogy hogyan, hogy azt el tudja fogadni a másik ember. (Egyébként sajnos divattá vált, hogy ha kell, ha nem kritizálunk, amire azért biztosan nincs szükség. Ezen a területen is sokszor többet segítene egy kis önmérséklet…)

De most lássunk néhány alapelvet, hogy ha már kimondjuk, hogyan lehet befogadhatóvá tenni az észrevételünket! 

Először is a jó kritika nem objektív. Azt vállalni kell, hogy én így látom. Éppen most, ezt így látom. Nem azt mondom, hogy „ez így van”. Így mindenkinek elfogadhatóbbá válik a kritika. Igen, nekem van egy szempontom, de nyitva hagyom, hogy neked is lehet egy. Adok lehetőséget arra, hogy elmondhasd te is, hogyan látod. Neked is lehet jó meglátásod, nézzük meg, beszéljük meg. Ha nem egy lezárt minősítést mondok, hogy „te márpedig ilyen vagy és kár is az egészért”, hanem pl. megfogalmazok, vagy közösen átgondolunk egy lehetséges kiutat, az segít. 

A befogadhatósághoz az is hozzátartozik, hogy mögötte legyen ez is: veled vagyok. Ennek jelét is kell adni! Látsszon is! Az arcodon is, vagy egy gesztusban.  

Egy középvezetői képzésen hallottam az alábbit:
Gyári munkásoknak kellett megmondani, ha elrontottak egy munkadarabot, hogy pl. sok a selejt. A vezetőknek azért, hogy ebből tényleg előrelépés lehessen, azt kellett gyakorolniuk, hogy a hiba reális megnevezéséhez minden alkalommal tegyék hozzá valamilyen formában, saját szavaikkal azt: „ha legközelebb hibázik, el ne felejtse, hogy maga nagyon jó!” – Tehát: el ne felejtse, hogy maga nagyon jó! 

Fontosnak látom, hogy a gyermekeinknél is csak akkor fogalmazzunk meg kritikát, amikor erre is van már belülről egy kis indításunk: „Azért mondom, mert tudom, hogy nagyon jó vagy”. Ezt fejezzem is ki valamivel. Pl. egy bátorító hátba veregetéssel, néhány szóval: “Tudom, hogy a múltkor is olyan jól sikerült, gyere, próbáljuk meg!” Szülőként, de társként is ki kell tudni fejezni ezt.  

A kritika elfogadhatóságának aránya 3:1 vagy még inkább 5:1. Ez azt jelenti, hogy gyermeknél és közeli hozzátartozónál ahhoz, hogy be tudjon fogadni egy kritikát, 5 olyan pozitív gesztus kell, ami kifejezetten a személyének a megerősítése.  

Nem csodálkozhatunk azon, ha a másik nem tudja elfogadni a kritikát, ha nincs meg ez a 3:1, 5:1 arány. Kapd rajta, ha jót tesz! Kapd rajta a jón! Abban kell „utaznunk”, hogy a jó erőfeszítéseket is jelezzük vissza. Azért, hogy meglegyen az alapunk ahhoz, hogy majd adott esetben befogadható legyen egy kritikai megjegyzésünk. Nagyon fontos ez a visszajelzés, különben nem tudja majd meghallani a bírálatot a másik fél. 

Hogyan tanuljunk a kritikából? 

 

Nem ismerek olyan embert, aki szívesen fogadja a kritikát. Sokszor személyes támadásnak érezzük, pedig a dolognak pozitív oldala is van, „ingyenes üzleti tanácsadásnak” is felfoghatjuk. Rajtam múlik, hogy a kritikát engem érő támadásnak élem meg vagy jó alapnak tekintem a továbbfejlődéshez. 

Sokszor úgy gondoljuk, hogy a kritika csak negatív dolog lehet, maga a szó is fenyegetően hangzik és rossz érzéseket kelt. Mindenkinek vannak kritizálással kapcsolatos emlékei a múltból: „Vigyázz, mert megint elrontod!”, „Hogy fogod a ceruzát?”, „Ezzel a gyenge eredménnyel nem sokra mész!” A hasonló mondatok, amiket gyerekkorunkban hallottunk, mélyen bevésődtek.
A francia „critique” szó alapvetően megkülönböztetést, megtekintést, megfigyelést, megítélést, értékelést, szétválasztást jelent. Ebből ered a „kritérium” is – megkülönböztető jegy, mérce. Tehát a dolgok vagy személyek gondos megvizsgálásáról, elbírálásáról van szó, általa beláthatunk, felismerhetünk valamit. Következtetéseket vonhatunk le. 

Hogyan sikerülhet jól kezelnünk a minket érő kritikát?

Először is különböztessük meg a kritika 3 fajtáját! 

1, Építő kritika – jó formába öntve, használható tartalommal
Általában jó szándékú emberektől származik, barátoktól, vagy akiknek fontosak vagyunk. Megjegyzésüket értéket védő formában mondják el, bátotító és segítő szándékkal. 

2, Építő kritika – rossz formába öntve, nehezen használható tartalommal
Nem mindenki tud jól kommunikálni. Előfordul, hogy jót szeretnénk elérni, de a szavainknak más hatása lesz, rejtett ítélkezést hordozhatnak. Pl. “Csak azért mondom, mert jót akarok neked. Figyelj oda, mert nagy hibákat ejtettél a szövegben!, Biztosan nem figyeltél oda., Másokat is megtévesztettek már, akik ezt elhitték.” 

Mivel minden kritika „ingyenes üzleti tanácsadás”, ezért örüljünk neki! Fogadjuk el, köszönjük meg, vizsgáljuk meg az igazságtartalmát. Jó szándékból kaptuk? Gondolkodjunk el a szükséges változtatáson. Látjuk-e a fejlődés lehetőségét? Fontos, hogy közben ne adjuk át magunkat a negatív érzéseknek. Később esetleg beszélgessünk azzal, aki kritizált minket.  

3, Neurotikus kritika
A neurotikus embereknek kisebbrendűségi érzésük van, és ezt akarják ellensúlyozni. Ha magukkal szemben másokat fölényben éreznek, megpróbálják az érzelmi mérlegüket kritikával kiegyenlíteni. Amikor banki ügyfélszolgálaton dolgoztam, a panaszkezelés során fontos volt megkülönböztetni, hogy az ügyfélnek a konkrét termékkel, szolgáltatással van problémája, vagy a világgal és a saját életével. Az utóbbin sajnos nem tudunk segíteni. Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni, de megéri. 

A kritika értelmes és fontos visszajelzés, amely előrevihet bennünket. De csak akkor, ha úgy adják elő, hogy be tudjuk fogadni, és meg tudjuk emészteni. Az építő kritika mindig a teljesítményre vagy az eredményre irányul.  

Mit tehetünk, ha kritizálnak bennünket?
Legyünk kritikusak, amikor valaki kritizál bennünket: különböztessük meg, mi a hasznos benne és mi nem? Miben van igaza? A kritika hozzájárulhat a továbbfejlődésünkhöz.Használjuk fel a helyzetet arra, hogy saját magunkat és másokat jobban megértsük. A kritikát ne eresszük el a fülünk mellett, hanem gondolkozzunk el rajta. Védekezés és közbevágás nélkül próbáljuk végighallgatni és megérteni a kritizáló álláspontját. Ne vegyük személyeskedésnek! Sokszor nem a személyünk elleni támadásról van szó, hanem egyszerű ténymegállapításról, vagy segítő szándékról. Ki az, aki kritizál? Közeli ismerős vagy ismeretlen személy? Tisztelem, megbízom benne vagy nem? Ez meghatározza, hogy érdemes-e komolyan venni a véleményét.
Nem érdemes sokáig rágódni a negatív visszajelzésen, inkább lépjünk tovább! 

„A bolond helyesnek tartja a maga útját, a bölcs pedig hallgat a tanácsra.” (Péld,12,15) 

Ha sikerül megtanulnunk, hogyan kezeljük helyesen a minket érő kritikát, ez nagy segítség lesz saját magunk és mások életében is.

Halász Kinga, imami.hu 

A túlzott önkritika rombol


Az önismeret fontos és hasznos dolog, ahogyan az is, ha az ember képes elszámolni saját tettei súlyával, illetve belátni, ha tévedett. Az azonban kifejezetten káros és romboló hatású, ha valaki túl szigorú kritikusa önmagának.
 Erre sokan, de különösen a perfekcionisták hajlamosak. Ők egész életükben arra törekednek, hogy minden téren a maximumot hozzák ki magukból, és ezt a szintet vér és verejték árán, de tartani tudják, sőt akár felül is múlják. Mivel a belső késztetés folyamatos feszültséget jelent, és elégedetlenséget szül, a lélek lassan megroppan a nyomás alatt, és az önbizalom szinte teljes mértékben odaveszhet. 

3 dolog a lélek védelmében
Ezt a helyzetet fontos csírájában felismerni, és minél tudatosabban kezelni. Kristin Neff pszichológus szerint három dolog segíthet megvédeni a lelket a túlbuzgó belső kritikussal szemben, és ezek mindegyike ugyanazon az elven nyugszik: a saját magunk felé tanúsított empátián. Érdemes átgondolni, hogy adott helyzetben letámadnánk-e egy barátot vagy rokont. Bántanánk-e, csak mert valamit nem úgy tett, vagy nem olyan sikerrel végzett el, ahogyan az tökéletes lett volna. Valószínűleg nem. Az összes olyan, magunk felé irányuló gondolatot, ami számonkérő, érdemes alaposan cenzúrázni ebben a szellemben, akárcsak egy szerettünkkel szemben tennénk.

1. Légy kedves önmagadhoz!
Bár ez egyszerűen hangzik, de nem is olyan könnyű teljesíteni, ha valakiben tombol az önkritikusa. Fontos, hogy az ember türelemmel, megértéssel legyen önmaga felé, és ne megszégyenítő megjegyzésekkel bombázza önmagát. Ez a hozzáállás egyúttal egy pozitív és bátorító hangot is ad a belső kommunikációnak. Legközelebb jobban megy majd – mondhatjuk.

2. Lásd be, hogy emberből vagy!
Nagyon lényeges, hogy az ember semmilyen tekintetben ne várjon megugorhatatlan teljesítményt önmagától. Mindenki ember, és mindenki hibázhat. Néha elfáradunk, elhibázzuk a dolgokat. Ha erre emlékeztetjük magunkat, akkor könnyebb szívvel el lehet viselni azokat a helyzeteket, amikor kudarcot vallunk. Nincs értelme annak, hogy önmagunk ellen menjünk, amikor egyébként is rossz helyzetbe kerültünk. Önmagunk szidalmazása helyett érdemesebb annyit mondani, mindenkivel megesik, emberek vagyunk.

3. Gyakorold a mindfulnesst!
Nem csak egy divatos szó. A mindfulness, azaz tudatos jelenlét, valóban sokat segíthet a belső kritikus csillapításában. Felül kell emelkedni a gondolatokon, és egyszerűen tudatosítani az érzelmeket: a haragot, a csalódottságot. Ha ezeket az érzelmeket átlátja és navigálni tudja az ember, akkor nem zúdítja észrevétlenül saját maga ellen rossz gondolatait, önbizalma és énképe pedig nem szenved csorbát.

Forrás: Femina.hu 

 

Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd: ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle véges és változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud. Tanulj meg mindenkitől tanulni.

Weöres Sándor 

11. Tűzz ki megvalósítható célokat!

Miért van szükség a célokra? Miért kell, hogy legyen az embernek életcélja? Sok ember nem tud egyértelműen és észszerűen válaszolni erre az egyszerű kérdésre. Erről keveset beszélnek az iskolában, a családban, a barátok és a rokonok körében. A kérdésre szokásos válaszokat kapunk: sok pénzt akarok, lakást, autót akarok, külföldön akarok élni stb. Amikor ilyen válaszokat kapunk az emberektől, többet tudunk meg a vágyukról, mint a céljukról. De a cél és a vágy két különböző dolog. Hogy miért fontosak a célok, erre kapsz most választ. 

 

 

Miért van szükségünk célokra? 


Minden embernek, ha boldog, sikeres életet szeretne, szüksége van két dologra.
 

1, Tudnia kell pontosan, hogy mit akar, és mit jelent számára a boldogság.
2, Legyenek céljai. 

Volt egy kutatás a Harvard Egyetemen 1953-ban. A végzősöket megkérdezték, hogy mik a terveik a jövőre nézve. Csupán a diákok 3 százaléka tudott válaszolni erre a kérdésre konkrét célokkal. Huszonöt évvel később megnézték, hogy ki mit ért el az életben, és döbbenetes eredményre jutottak. Azok, akik tudták, hogy mit várnak el az élettől, merre akarnak menni, voltak céljaik, többet értek el, mint az összes többi diák együttvéve. Nem csak karrierben, anyagiakban, hanem sokkal boldogabbnak is mondták magukat, mint a többiek. 

Szükség van arra, hogy legyen értelme az életünknek. Nekünk van erre szükségünk, kell ez a tudat, hogy nem csak úgy vagyunk, sodródunk a világban. Akinek nem tart semerre az élete, ritkán boldog. Aki viszont tudja, hogy mit akar, sokkal nagyobb eséllyel el is éri azt, és közben is boldog tud lenni, ha tudja értékelni az utat. 

Hogyan állítsunk magunknak célokat? Honnan tudhatjuk, merre kell mennünk, és ahhoz mire van szükségünk?

A célok felállításának 3 lépése van:

1) Első lépésként találjuk meg a vágyakkal teli belső gyermeket önmagunkban. 

2)  Második lépésként próbáljuk meg úgy megfogalmazni álmainkat, hogy megvalósíthatóak legyenek.
Különbség van vízió és célok között. Az előbbi mindig a szemünk előtt lebeg. Például boldog, kiegyensúlyozott életet szeretnék élni. Ez sok mindent magába foglal és időben nem egy pontra vonatkozik, hanem hosszabb időszakra.  A víziót nem lehet tárgyiasítani, ezért megfogalmazható célokat rendelünk hozzá. Például, ahhoz hogy boldog, kiegyensúlyozott életet éljek, rendbe kell lennie az egészségemnek. Ennek egyik eszköze a sport, a mozgás. Az már konkrét cél lehet, hogy heti kétszer elmegyek futni.  Miután megfogalmazódtak a céljaim, a kérdés, hogyan fogom ezeket elérni?  Simon Sinek Kezdj a miérttel című könyvében a miért – mit – hogyan kérdéskört boncolgatja. A „miért” a vízió kategória, a „mit” a célok, és a „hogyan” pedig azok a szokások, mindennapi feladatok, amiket meg fogok tenni annak érdekében, hogy mindez megvalósuljon. 

3) Harmadik lépésként az a feladatom, hogy a hétköznapi szokásaimat olyan mértékben átalakítsam, hogy általuk elérjem a céljaimat és ezzel a víziómhoz is közelebb kerüljek.   

Szívesen halogatunk. Hogyan lehet a halogatói státuszból megvalósítóiba lépni?

Két oldalról közelíteném meg a kérdést. 
1. Forduljunk kíváncsisággal magunk felé, hogy miért halogatunk. Milyen okból teszem?
Ahhoz, hogy egy célt aktívan megvalósítsak, ahhoz néhány dolognak teljesülnie kell. Egyrészt megvalósíthatónak kell lennie. Reális esély legyen arra, hogy azt a célt elérhessem. Ehhez szükség van önismeretre, önkritikára. Tudjam, mire vagyok képes. Ha ezekkel nem vagyok tisztában, előfordulhat, hogy olyan célokat állítok fel, amelyekbe bele fog törni a bicskám. 

2. A reális célkitűzések mellett törekedjünk a fokozatosságra.
A célokat próbáljuk meg a lehető legegyszerűbben végrehajtható lépésekre lebontani. Ha az a vágyam, hogy egyszer Oscar-díjat vehessek át, akkor nekem ehhez színészetet kell tanulnom, stb. Mi a legegyszerűbb dolog, amit most azonnal megtehetek ennek érdekében? Felmegyek az internetre és megkeresem, hol vannak színi iskolák. Nálam bevált taktika, és így ajánlani tudom, ha minden nap 5 percet foglalkozom a célom eléréséhez szükséges dolgokkal, akkor jó úton haladok. Azért csak ennyi időt, mert olyan nincs, hogy egy nap ne legyen 5 percem. Sokszor elkezdeni a legnehezebb, ezért is hajlunk a halogatásra.

Nézzük meg, milyen egyszerű lépésekkel jutok el a célomhoz! 
Például, sportolás esetében kezdjek napi 5 perc sétával. Itt jön be a fokozatosság elve. Növelem az időt, majd a tempót. Ma 10, holnap 11 fekvőtámaszt csinálok.  A reális célokat megvalósítható napi cselekedetekkel érjük el. Annyira egyszerű lépésekre bontsuk le, hogy esélyünk se legyen elrontani. Sokszor előfordul, hogy nekiduráljuk magunkat egy feladatnak, egyszerre akarunk sok mindent megvalósítani és kétnap alatt kiégünk benne. Rövid és hosszú távon is kell gondolkoznunk. Tervem, hogy heti kétszer sportoljak, amit fél éven belül szeretnék elérni. Mit kell tennem ahhoz, hogy 3 hónap múlva már heti egy alkalommal mozogjak?
 

Persze, naponta lesz részünk elbizonytalanodásban, fáradtságban. A legegyszerűbb és legvonzóbb lesz a kanapén ülve a TV-t néznem. Amikor azt veszem észre, hogy elkezdek kételkedni a sikerben, megkérdőjelezem, miért is csinálom mindezt, akkor lesz szükség a céljaimról szóló jegyzeteket elővenni a fiókomból. Olvassam vissza, hogy választ adhassak a miértre!  Fontos, ha elbizonytalanodunk, legyen egy olyan dolog, amire ha ránézünk, pontosan tudni fogjuk, miért csináljuk. Ez segít átlendülni a holtpontokon. Az apró sikerélmények pedig előre visznek. Érdekes kérdés a motiváció. Mi motivál engem? A cselekvés. Ezért kell egyszerű lépéseket felállítani, mert azokat könnyen el lehet végezni. Ezek elégséges motivációt, lökést adnak a folytatáshoz.  A motivációnak nem a cselekvés előtt kell meglennie. Az a cselekvés közben alakul ki azért, hogy legyen kitartásunk.  

Kovács Roland mérnök, innovációs stratéga

Álmodozás vagy célok? Hol van a helyük az életünkben?


Alapvető problémának látom, hogy eldöntjük, mik szeretnénk lenni. Pék, buszsofőr, orvos, könyvelő, stb. Három mondatban össze tudjuk foglalni az adott foglalkozáshoz kapcsolódó tevékenységeket, de azt már nem nézzük meg, mi nem tetszene benne. Ha úgy leszünk buszsofőrök, hogy nem tudatosul bennünk: hajnalban indul a műszak, ünnepekkor és 40 fokban is kell vezetni, akkor nagyot fogunk csalódni. Vágyakra, álmodozásra mindenképpen szükség van. Arra figyeljünk, hogy ne legyenek elképesztően irreálisak. Álmodozhatok űrutazásról is, ami csak pénz kérdése, megoldható ma már. A balettet is el lehet kezdeni 50-60 éves korban, de az illetőnek ez már csak a hobbija lesz, nem valószínű, hogy a Diótörőben szerepelni fog.

Vágyaink hajtanak előre, ezért jó, ha vannak. Mégis nagyon sok ügyfelemnél tapasztalom, hogy semmilyen álma sincs. A semmit nem lehet elérni. Ha van egy kis szabadidő, akkor érdemes elgondolkodni: mi az, ami engem hajt. Engedjük el a fantáziánkat hozzá! Ma már sok mindent meg lehet valósítani.

Mi a különbség az álmodozás és a célok között?
A cél le van írva. Sokan csak álmodozunk. Jó lenne lefogyni, angolul megtanulni, de csak annyit, hogy „jól tudni angolul”. Meg szoktam kérdezni ilyenkor az ügyfelet, mit ért az alatt, hogy „jól tudni angolul”? Nem mindegy, hogy Shakespeare-t akarjuk eredetiben olvasni, vagy el akarunk menni Angliába turistaként és tudjunk múzeumi belépőt venni. Vagy szükség van nyelvvizsgára, mert csak akkor fog nőni a fizetésem. Esetleg eredetiben akarom nézni a sorozatokat a Netflixen.

A cél meghatározásának 5 lépése:
1) Első lépés pontosan meghatározni, leírni a célt. 
2) Második lépésként mennyiséget kell hozzárendelni. Kilóban, százalékban, forintban, darabban, mert a számok sohasem hazudnak. 
3) Harmadik lépésként legyen attraktív, kihívásokkal teli. Ha elég izgalmas, akkor vágyom meglépni azt a lépcsőt. 
4) Negyedikként legyen reális. Ne legyen a cél annyira földtől elrugaszkodott, hogy a megvalósításában belegebedek, akár anyagilag, fizikailag is. 
5) Ötödik lépésként adjunk hozzá időpontot, mikorra szeretnénk elérni. 5 perc, 1 hét, 1 év, 10 év múlva?  

Mindezek mellett tartsuk szem előtt, hogy nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, mi lesz holnap. Időnként nézzük át a leírt célunkat, mert szükséges lehet módosítani rajta. Ez nem szégyen. Ezzel nem a céljaimat adom fel, csak előveszem a józan paraszti eszem és alkalmazkodom a körülményekhez. Például Covid idején, a karantén alatt kevésbé tudtuk önmagunkat megvalósítani.

Elmesélem a személyes történetemet:
Amikor évekkel ezelőtt hallottam erről az öt lépésről, akkor összeírtam a céljaimat. Ez szeptember 1-jén volt. Így számomra az új év azóta nem január 1-jével, hanem szeptember 1-gyel kezdődik. Évekig kísértem figyelemmel a leírt céljaimat. Gyakran elővettem, felülvizsgáltam. Idővel azt vettem észre, hogy ami a listán szerepelt, az mind teljesült, pedig amikor papírra vetettem, nem sok esélyt adtam a sikernek. Azáltal, hogy leírtam, tudatosítottam magamban a céljaimat. 

Joó  Zsuzsanna,
karrier-tanácsadó, coach, tréner 

 

„Megpróbáltam, megcsináltam.”

Egy fiú, aki befogta a szelet   


William Kamkwamba Malawiban, Afrikában született 1987-ben. Gyerekként tapasztalta meg, mennyire küzdelmes egy aszályok és áradások sújtotta térségben fennmaradni a természet kiszolgáltatottjaként. Egy olyan világban, ahol az önellátó gazdálkodás – gépek, modern munkaeszközök hiányában – emberfeletti erőfeszítéseket követel, ráadásul a szélsőséges időjárás rendre keresztbe húzhatja a számításokat.  Malawi napjainkban is természeti katasztrófa sújtotta területnek számít.  
 

William szerencsés volt, mivel szülei modern felfogásúak, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy a gyermekeiket készek voltak taníttatni, mert belátták, hogy a megszerzett tudással képesek kitörni és felülírni a sorsukat. Az oktatáshoz való hozzáférés ugyanakkor nem alapjog, hanem privilégium, a középiskolába csak azok kerülnek be, akik tandíjat fizetnek. William elkezdhette a középiskolát, de nem tudta befejezni. Sorstársai közül mégis kiemelkedett, mert hajtotta a tudásszomj. Titokban, támogatói segítségével, órákat töltött az iskolai könyvtárban, hogy a tudomány csodáit felfedezze. Célul tűzte ki, hogy a családján segítsen.  

“2001-ben nagyon rosszra fordult a sorsunk, borzalmas éhínséget éltünk át. Öt hónap alatt minden malawi lakos az éhhalál küszöbére jutott. A családunkban naponta egyszer ettünk, mindenkinek három falat jutott. Áthaladt az étel a testünkön, majd összeestünk. Az éhezés miatt kellett abbahagynom az iskolát – meséli William. Néztem apámat, néztem a kiszáradt mezőket, és ezt a jövőt nem tudtam elfogadni. Elhatároztam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a tanulás érdekében. Olvastam, tudományos, főleg fizika könyveket bújtam. Nem tudtam jól angolul, a grafikonok és az ábrák segítségével értettem meg a körülöttük lévő szavakat. Egy könyvből – Using Energy – különösen sokat tanultam. Arról szólt, hogy szélmalommal lehet vizet szivattyúzni és áramot termelni. Felismertem, hogy ez védelmet jelenthet az éhezés ellen, és úgy döntöttem, megépítem.   

William egy szeméttelepről szedte össze az ehhez szükséges anyagokat. Talált traktor-ventillátort, lengéscsillapítót, kerékpárvázat, bicikli-dinamót, PVC-csöveket, és megépítette a gépet, melyet egy plakátról modellezett. Majd épített egy másik gépet is vízszivattyúzáshoz. William sikerrel járt: a szélkerék áramot termelt, és lett elegendő víz az öntözéshez is…
„Megpróbáltam, megcsináltam.”
 

Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed…


Azért van síró, hogy vigasztald,

az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?   

Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.   

Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ. 

10. Legyél szenvedélyes és lelkes!

Mi az összefüggés a lelkesedés és a boldog élet között? 

Nincs eredmény, fejlődés, lelkesedés nélkül. Úgy is mondhatnánk, amíg nem lehelted ki a lelkedet, lelkes vagy. Azt kell tenned, hogy állítsd a feje tetejére az érzelmi kondicionálásodat. Ne várd, hogy a külvilág lelkessé tegyen, hanem legyél lelkes, mindentől függetlenül. Ha a lelkesedés segít abban, hogy többet megvalósíts és sikeresebbé, boldogabbá válj, akkor elemi érdeked, hogy lelkes legyél. 
Tegyél meg mindent, hogy lelkes legyél. Célozz nagyon magasra és fejleszd a hitedet, hogy el tudod érni, amit megcéloztál. 

Legyél vidám, mindentől függetlenül. Ha belül még nem érzed, akkor kezdd játszani. Tegyél úgy, mintha már lelkes lennél. Nem baj, ha nem vagy lelkes. Csak tegyél úgy, mintha az lennél. Sokkal hamarabb be fogsz így lelkesülni. A siker, a boldogság érdekében tedd magad lelkessé, mindentől függetlenül. 

 

 

A szenvedélyes hobbid boldogabbá tehet! 

 

A boldogságszakértők azt mondják, bármi is legyen a hobbid, ha időt szánsz rá és fontosnak tartod, az hatalmasat lendít a boldogságodon. Mégis, miért csinálnánk egy hobbit, ha nem azért, hogy örömöt okozzon, és közben jól érezzük magunkat?
Sokan nem szeretik, ha megkérdezem: ”Mi a hobbid?” Egész egyszerűen nincs és sosem volt hobbijuk. Elmondásuk szerint azért nem, „mert munka után örülök, ha időben hazaérek, és időre kész leszek a házi munkával és éjfél előtt beeshetek az ágyba.” 

Mit is jelent a hobbi?
Valami, amire nem sajnáljuk az időnket, pénzünket, türelmünket. Valami, amiről szeretettel és szenvedéllyel mesélünk… Élvezzük csinálni, és teljesen át tudjuk magunkat adni neki. Ez azért van, hogy amikor egy „dolgot” teljes átszellemüléssel végzünk, abba teljesen bele tudjuk élni magunkat, és magas szintű örömöt, boldogságot és elégedettséget képes adni számunkra. 

A szenvedélyesen „végzett” hobbi hozzásegíthet mindannyiunkat a pszichológus Csíkszentmihályi Mihály által leírt „flow” (áramlat) érzésének megéléséhez.  
Nincs szükségünk arra, hogy másoknak magyarázzuk, megmagyarázzuk, hogy miért olyan jó csillagokat figyelni, maratonon résztvenni, harcművészetet gyakorolni, meditálni, jógázni, kagylót gyűjteni, filmet nézni, zenét hallgatni, korcsolyázni, amatőr rádiózni, agyagozni, olvasni, modellezni, rajzolni, túrázni, kincset keresni és még napestig folytathatnám a sort. Azért, mert sokkal boldogabbnak és elégedettebbnek érezzük magunkat tőle! 

„Iszonyatosan jó érzés! Imádom, amikor kitalálom, hogy melyik tortát süssem meg az összegyűjtött receptjeimből, és sikerül elkészíteni. Megszállott vagyok! Élvezem, amikor megalkotom és utána látom, hogy boldog, akinek készült. Apróságnak tűnik, mégis az életembe belelop valami olyat, amit semmi másban nem tudok érezni. Egyébként főzni egyáltalán nem is szeretek. De ez, teljesen más”. 

“Amikor elmegyek futni, szinte teljesen kikapcsolom a külvilágot, nem figyelek másra, csak magamra, és teljesen ki tudom kapcsolni a belső gondolataimat is. Ilyenkor minden rendben van. Utána úgy érzem magam, mintha feltöltöttek, kicseréltek volna.” 

Ha egy pillanatra is elbizonytalanodnál azzal kapcsolatban, hogy milyen hobbit válassz, akkor gondolj vissza arra, hogy mi az, ami örömet okozott gyerekkorodban? Milyen elfoglaltsággal tudtad leginkább lekötni magad? Mihez vonzódtál a legjobban? Nagy valószínűséggel a mai napig kötődsz azokhoz a dolgokhoz, amik régen érdekeltek.  

Csak rajtad múlik, hogy mi az, amit egy hobbiból kihoznál! Sokkal elégedettebb lehetnél az életeddel. Egy hobbival megfeledkezhetsz az aktuális munkahelyi problémáidról, megszabadulhatsz a folyamatos aggódásaidtól, végre tudnál önmagaddal foglalkozni és mindezek figyelembe vételével a stressz kezelés egyik legjobb módszere is. Mi számodra a jó hobbi? Az, ha minden töprengés nélkül rávágod valamire, hogy „azért, mert jó”, akkor az kezdetnek elég jó. Rengeteg lehetőség vesz körül, csak rajtad áll, hogy mi az, amihez igazán kedved van. Figyelj a saját reakcióidra, van-e olyan, ami megragadja a figyelmedet?  

Gondold végig, hogy milyen igényeid vannak: van e türelmed vagy a mozgalmasabb tevékenységeket szereted? Életstílusod pörgősebb, az aktív dolgokat szereted, vagy inkább szívesen lazulnál természetes környezetben? Egyedül szeretnél a hobbidnak hódolni vagy inkább csoportban? Ne félj kipróbálni új dolgokat. Ha nehezen megy a döntés, hogy merre indulj el, kérdezd meg mások véleményét. Lehet, hogy tudnak segíteni, átgondolni miben vagy jó, mibe kezdhetnél bele.  

Bármit is csinálunk, a lényeg, hogy szenvedélyesen megéljük az élményt, legyen szó sportról, zenehallgatásról, vagy az illóolajokban való elmélyülésről. A kulcs a minőségben rejlik: hogyan és miként éljük meg az adott pillanatot, mennyire engedjük át magunkat a történéseknek, miközben elveszítjük az időérzékünket.  

Szabadidődet tehát érdemes tudatosan megtervezni, amivel csak szeretnéd. Ezekre az órákra érdemes úgy „odafigyelni”, hogy annak tárgya saját magad legyél. A cél pedig az, hogy sokkal boldogabb és elégedettebb lehessél.  

Dr. Szilágyi Zsuzsanna PhD 
pszichoterapeuta szakorvos, pszichológus

Így kerülheted el a megkeseredettséget!

A megkeseredett emberek 5 szokása 

 

Az élet néha olyan nehéz, hogy úgy érezzük: egyszerűbb lenne összeomlani, és csak szenvedni, panaszkodni, feladni. Ha azonban ezt tesszük, akkor bekerülünk egy nem túl illusztris csapatba: a megkeseredett emberek csapatába. 5 jellemzőjük is van; mutatjuk, mik ezek, csak hogy mindig emlékezz, milyenné ne válj soha. 

1. Haragot tartanak
Senki sem tökéletes. Mindenki hibázhat, mindenki bánthat meg másokat. Csak rajtunk múlik, hogyan kezeljük az ilyen helyzeteket, hogyan viszonyulunk ahhoz, aki fájdalmat okozott nekünk. A megkeseredett, savanyú emberek haragtartóak, nem bocsátanak meg könnyen, őrizgetik magukban a dühüket, és ezt rendszeresen a világ tudtára adják – de főleg annak a tudtára, akire fújnak. Ez a hatalmas mennyiségű ki nem mondott sérelem azonban szépen lassan megmérgezi őket, és egyre megkeseredettebbek, boldogtalanabbak lesznek. Ha megbékélnének, megbeszélnék az illetővel a problémáikat, vagy elengednék a negatív történéseket, akkor a lelkük is meggyógyulna.

2. Sajnáltatják magukat
A legtöbb ember napjában többször is szembesül kisebb vagy nagyobb problémákkal; akinek fontos a saját boldogsága, az arra törekszik, hogy minél hamarabb megoldja őket, és ne kesergéssel töltse az időt. A savanyú illetők azonban nem így gondolkodnak: ők azt szeretnék, hogy mindenki őket sajnálja, hogy mindenki velük foglalkozzon. Fölöslegesen felnagyítják a bajaikat, hogy panaszkodhassanak miattuk, és kinyilváníthassák, hogy nekik van a legrosszabb sorsuk az egész Földön. Elfelejtik, hogy bár a negatív viselkedésük révén megkapják az áhított figyelmet, de nem fogják jól érezni magukat tőle. Te ne legyél ilyen! Ne azért kapják fel az emberek a fejüket, mert megint sírsz valamiért, hanem azért, mert sikered volt!

3. Irigyek
A megkeseredett emberek másik ismertetőjegye, hogy borzasztóan irigyek. Nem tudják elfogadni, ha a környezetükben valaki boldog, sikeres, ha másoknak jobban megy, mint nekik. Árgus szemekkel figyelnek minden ismerőst és ismeretlent, és ha azt veszik észre, hogy valamelyiknek oka van az örömre, legbelül azonnal utálni kezdik az illetőt. Ezenkívül bosszankodnak, hogy miért nem velük történt ekkora szerencse. Irigy, féltékeny természetük miatt nem tudnak szívből gratulálni, szurkolni sem, mert titkon azt kívánják, bár mindenki bukna el az első akadályban, ami az útjába kerül. Soha ne felejtsd el, hogy ezzel a viselkedéssel csak a saját magad dolgát nehezíted meg: örülj a másik sikerének, és tekints úgy rá, mint valamire, ami motivál arra, hogy többet és többet érj el!

4. Csak a rosszat veszik észre
Iszonyatosan sok terhet cipelünk magunkkal életünk során, rengeteg bántást, nehézséget és kudarcot kell elviselnünk. Ha azonban csak ezeket vesszük észre, szomorú sors vár ránk, mert semmi örömünk nem lesz az életben. A megkeseredett emberek pontosan ezért lesznek megkeseredettek: kizárólag arra fókuszálnak, ami rossz, ami nem működik, ami problémát okoz, és képtelenek meglátni azokat a dolgokat, amik viszont a javukra válnak. Ha esik az eső, bosszankodnak, mert esernyőt kell tartani, mert vizes lesz a ruhájuk, mert nem tudnak kiülni a teraszra – ahelyett, hogy hálát adnának azért, mert a virágok nem szomjaznak tovább, mert jó lesz a levegő, mert kevesebb por száll majd az utcán. Az éremnek mindig két oldala van – igyekezz mindkettőre odafigyelni, még mielőtt egy mogorva, folyton károgó varjú válik belőled.

5. Könnyen feladják
Bár a megkeseredett emberek szeretnek panaszkodni a sorsuk miatt, ahhoz már nem elég kitartóak, hogy változtassanak. Próbálkoznak, az igaz, de hamar feladják, hamar letesznek minden tervükről, így még egy okot kreálnak, ami miatt lehet sajnálni magukat. A legszörnyűbb, hogy pontosan tudják: egy kis akaraterővel bármit el tudnának érni, de egyszerűbb, ha ölbe tett kézzel ülnek, és másokat hibáztathatnak az őket ért kellemetlenségek miatt.

Ha nem szeretnéd, hogy egész életedben kudarcok között vergődj, akkor ne hagyd, hogy ilyenné válj – csak rajtad múlik. Küzdj, ameddig tudsz, hogy a végén learathasd a babérokat! 

Kiss Gréta 
Lifestyle 

 A 73 éves zumbaoktató Erzsike  

 

A 73 éves Erzsike, az ország legidősebb zumbaoktatója. Heti hét edzést tart. Már gyermekkorában szeretett táncolni, de az élete másképp alakult, nem volt lehetősége rá. Bő 10 évvel ezelőtt kipróbálta a zumbát és annyira megszerette, hogy még abban az évben elvégezte az oktatói alapképzést. Irigylésre méltó lendülettel, lelkesedéssel, életkedvvel tartja az óráit. Pedig nem volt könnyű élete, fiatalon megjárta a poklok poklát.  

„30 évesen egy banális baleset áldozata lettem. Az óvodában dolgoztam, és megszúrtam az ujjam egy gombostűvel. Ebből kaptam egy általános vérmérgezést, kétszer újraélesztettek, 16-szor műtöttek, később kaptam mellé még 16 operációt. Öt évig gyakorlatilag semmit nem tudtam csinálni. Akkor egy életre kiunatkoztam magam, s megfogadtam, ha rendbe jövök, többet nem lesznek haszontalanul eltöltött perceim”.  

A táncórákon az a célja, hogy a résztvevők megérezzék, van erejük, és sokkal többre képesek, mint amit elhisznek magukról. Ha kényelmesen, lelkesedés nélkül csinálják a táncot, akkor elvész a dolog lényege, húzóereje.   
Erzsike hozzáállása sokat segít az idővel igen hamar kialakuló kényelmesség leküzdésében, és az órákba csempészett csibészség is jó hatással van a klienseire. Úgy látja, az évek előrehaladtával elalszik az emberekben a spontaneitás és a vidámságra, játékosságra való képesség, pedig szerinte ebben van az élet esszenciája.  

Elsődleges célja, hogy közösséget építsen, értéket teremtsen és példát mutasson másoknak. Azt szeretné, ha a kortársai nem sajnáltatnák magukat, hanem megélnék az időskor szépségeit, úgy, hogy közben vigyáznak a testi-lelki egészségükre.     

Állítja, annak, aki rendszeresen jár az órákra, rendeződik a vércukra, elkezd fogyni, de a legfontosabb gyógyító erőnek mégis a vidámságot tartja. Azt mondja, jó látni, amikor a kliensei végre elengedik magukat.     

Éleszd fel bennem a tüzet!

 

Úgy érzem elvesztettem az erőt, a lelkesedést és a kitartást, amivel a céljaimra szegeztem a tekintetem és tettem a dolgom. Sokszor inkább abbahagynám a munkát, a küzdelmet és új terveket szőnék, melyek könnyebbek. A munkámban, a magánéletemben, a párkapcsolatomban, a tanulmányaimban elfáradtam és nehéz kitartanom amellett, amire meghívtál. 
Küldd el Szentlelkedet, hogy erősítsen meg, állítsa helyre bennem a Beléd vetett bizalmat, hogy nem hagysz egyedül a küzdelmeimben! Hozz nekem megnyugvást és békét, hogy jó úton járok még, ha nehéz is most kitartanom! Éleszd fel bennem a tüzet, hogy ismét vágyakozva forduljak az álmaim, céljaim felé, melyeket te ültettél a szívembe! Hálát adok, hogy most is velem vagy és szeretettel gondomat viseled! 
Ámen 

9. Merj belevágni és kitartani!

Sötétség, bezártság, magasság. Természetes, hogy bizonyos dolgok félelmet keltenek bennünk. Mindenki számára vannak olyan dolgok, amelyek különösen elrettentőek. Bátornak lenni, és legyőzni ezeket a félelmeinket sokszor nem egyszerű. De nem is lehetetlen! 
Életünk során nem tudjuk elkerülni a különböző próbatételeket. Kisebb-nagyobb bukkanók jönnek-mennek, nekünk pedig fel kell vennünk a kesztyűt ahhoz, hogy ne boruljunk a földre.  

A bátor ember magabiztosan képes szembenézni az élet kihívásaival. Pontosan tudja, hogy képességei mire elegendőek, és nem fél időt, energiát szánni egy-egy akadály átugrására. A fejlődés, a változás motorja, az állóvíz legnagyobb ellensége.  
Bátorságra, kitartásra olvashatsz most útmutatót! 

 

 

 

Életünk a bátorság iskolája

  

A bátorság nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban a nagybetűs ÉLETet éljük, ne csak éldegéljünk, vagy vegetáljunk. Mert ugyan le lehet élni egy egész életet is bátorság nélkül, takaréklángon, éppen csak pislákolva, de vajon érdemes? Érdemes a megúszásra játszani, a „jobb félni, mint megijedni” szerint létezni? Természetesen ez is egy lehetőség. De bátorság nélkül olyan lehetőségektől, tapasztalatoktól, élményektől fosztjuk meg magunkat, amelyek nélkül lehetetlen fejlődni. 

A bátorság nem vakmerőség. Nem könnyelműség. Nem törtetés. A bátorság nem a mindenáron való győzés vagy legyőzés. Az igazi bátorság valami egészen más. Lágyabb, szelídebb, gyengédebb, mégis gigantikus, hatalmas erő, képesség, energia. Egy erkölcsi kategória is. A bátorság a szív ereje. 

Mit is takar a bátorság? 
A bátorság azt jelenti, hogy tudunk cselekedni. Van bátorságunk lemondani, feladni, új utakat keresni, amikor valamivel zsákutcába jutunk. A bátor ember ilyenkor nem küzd tovább feleslegesen! Van ereje, bátorsága kimondani: rossz úton vagyok, ideje feladni. Bátornak lenni azt jelenti, hogy minden pillanatban készen állunk felszabadítani a bennünk lévő hőst. Nem kell itt világmegváltásra gondolni! Csak tudni: bátorság az, hogy az élet kritikus pillanataiban, vagy csak a hétköznapi döntéseink során képesek vagyunk aktívan, cselekvő módon fellépni. Készen arra, hogy szembenézzünk az igazsággal, a saját és a másik fél (!) igazságával is, az előrevivő megoldásokkal, azért, hogy pozitív változást hozzunk saját életünkbe és a világba! 

Bátorság az, amikor minden biztosíték nélkül ki merünk lépni a dobozunkból, a komfortzónánkból, merünk ugrani az ismeretlenbe még akkor is, ha a meglévő dobozunkban többé – kevésbé kényelmesen ellennénk… Bátorság az, amikor még retteg a kis énünk, de képesek vagyunk kézenfogni, megnyugtatni, és kivezetni a fényre, egy másik valóságba, egy csábító, de teljesen ismeretlen, akár bizonytalannak érzett új lehetőségbe. 

A legnagyobb bátorság
A legnagyobb bátorság szembenézni- és meghaladni azt az óriási „csomagot”, amit saját, generációs és társadalmi szokásokból, elvárásokból, meggyőződésekből és hitrendszerekből raktunk össze évszázadok alatt! Nem csak ebben az életünkben, nem csak mi magunk, hanem őseink, az előző nemzedékek, számtalan generáció, nép, nemzet…
Mert bár elvileg „felszabadultunk”, de ez sokszor csak a felszín. Igen, megvívtunk már sok csatát, elértünk sok mindent, de még mindig nem vagyunk szabadok. Most is ott van a mélyben rengeteg olyan információ és gondolat minta, amely megkötöz, mint például: 

Milyen egy rendes lány, milyen egy úrinő, milyen egy úriember…
A mi családunkban az a szokás, hogy…
Nálunk nem szokás elválni…
Családunkban mindenki kövér…
A mi családunkban mindenki…
Rendes nőnek az a dolga, hogy…
Ne örülj nagyon, mert meglesz annak a böjtje…
Ne játssz a tűzzel, mert megéget…
Ezt nem teheted, mit fognak szólni…
Rendes ember ilyet nem tesz… (
Ne csináld, mit fognak rólunk gondolni…
Mit képzelsz, hogy pont neked fog sikerülni…
A magyarok ilyenek, a svédek olyanok, a kínaiak amolyanok…
Egy kis verés csak jót tesz. Engem is vert az apám, mégis rendes ember lett belőlem…
A nő dolga a háztartás, ő jobban ért hozzá…
Egy nőből soha nem lehet jó vezető…
A férfiak érzéketlenek…stb.

Klisék, klisék, klisék… Berögződések, rossz szokások, meggyőződések az egyik oldalon. A másik oldalon pedig a bátorság, hogy meghaladjuk ezeket. Igen, meghaladni, nem szembemenni, nem harcolni velük. Mert a harc mindig konzerválja, tartósítja a problémát, azt, amitől éppen megszabadulni szeretnénk. Amikor viszont meghaladunk valamit, van bátorságunk nemet mondani rá úgy, hogy nem teszünk bele érzelmi töltést, az életünk kivirágzik.   

Te is bátor vagy!
Az ember alapidentitása a bátorság, csak sokszor az ego, a kis “én” félelmei, negatív meggyőződései elrejtik és gúzsba kötik. De Te nagyobb vagy, mint az egód! Ha felismered az egód félelmeit, és megnyugtatod, magadhoz öleled, biztosítod, hogy nem fog megsemmisülni, a legjobb segítőd lehet egész életedben. 

Mindannyiunk élete tulajdonképpen a bátorság iskolája. A szív bátorságának a felszabadítása, kiárasztása, megélése. Ahogy növekszik a bátorságunk, hatalmas változást fogunk megtapasztani az életünkben. Valahogy egyre kevesebb lesz a félelem, a problémák feladattá szelídülnek, és cselekvő módon tudjuk alakítani a jövőt. A bátorság a mindennapi előrevivő cselekedetek bölcsője. Olyan, mint az értékes napsütés és az éltető víz: édes gyümölcsöket érlel. 

Minden nap lehetőségünk van, hogy érleljük életünk édes gyümölcseit. Minden órában gyakorolhatjuk a bátorság erényét. Mert nem az a kérdés, hogy mit úsztunk meg, hanem az, hogy mit éltünk meg! 

Forrás: Harmoniaban.hu

Hogyan legyél kitartó?  

Néhány rövid gondolat és gyors ötlet a kitartásod fejlesztéséhez 

  

Mi jellemzi a kitartást?
A kitartás egyenlő távolságra van az állhatatlanságtól és a makacsságtól. Az állhatatlan ember erőtlen a céljáért való küzdelemhez. A makacs pedig nem képes elengedni a célját akkor sem, amikor már érzi, hogy a célja nem helyes. A kitartó folyamatosan halad célja felé, és addig követi, míg azt helyesnek tartja.
(A cél felé való haladás már önmagában boldogít a pszichológusok szerint.) A kitartó is elbukik, de feláll, és újrakezdi. A kitartás magában foglalja a kudarctűrés képességét is. 

 Nézd meg, mi a Te célod!
– Egy tartós párkapcsolat?
– Egy érdekmentes barátság?
– Sikeresnek lenni a munkádban?
– Olyan hivatást találni, amit szeretsz?
– Megőrizni/visszaszerezni az egészségedet?
– Jó viszony a szüleiddel/gyerekeddel? 
– Egy felhőtlen nyaralás?
– Vagy „csak” egyszerűen boldog akarsz lenni? 

Mindegyik esetben kitartásra van szükséged, hogy elérd a célodat. Vannak, akik eleve nagy akaraterővel és kitartással születtek, vagy a neveltetésükből adódóan már fejlettebb bennük ez az erény. Ne mérd magad hozzájuk, mert Te másban vagy jó. Az összehasonlítgatás szükségszerűen vezet mások és/vagy magad túl vagy alábecsüléshez. Az egyetlen személy, akihez mérni kell magadat: a tegnapi önmagad. 

Hogyan fejlesztheted a kitartásodat?
Ugyanúgy, mint minden mást: a rendszeresség és a fokozatosság segítségével.   

Tűzz ki nevetségesen apró célokat, melyek nem szükségesek a mindennapi életedhez: például, naponta olvass egy bizonyos könyvből 1 oldalt! Végezz el egyetlen gerincgyakorlatot! Hívj föl valakit, aki fontos Neked, de már régen beszéltetek!
Fokozatosan növeld a célod nagyságát, hogy a kitartásod – mint egy terhelés alatti izom – erősödni tudjon. Ha feladod, nem baj. Teljesen természetes, hogy nem megy elsőre. Ha minden elsőre menne, gép lennél. Természetes, hogy elbuksz, többször is. Csak annyit tegyél meg, hogy kezdd újra! A kitartás fejlesztéséhez is kitartásra van szükséged. 

Vadász Ákos, oktató 

Próbálj ki mindent, ami érdekel!

 

Bárkivel előfordulhat, hogy 30-40-50 év felett felismeri, nem leli már örömét a munkájában, úgy érzi, nem a neki megfelelő pályán, helyen van. Singer Magdolna író, mentálhigiénikus szakember, gyásztanácsadó, aki maga is érdekes életutat futott be. Így vall erről:

“Magam is nagyon sok váltáson vagyok túl. Egész másképp indult az életem, a munkám, ahhoz képest, mint amit ma csinálok. Kirakatrendező, dekoratőr voltam 15 éven keresztül. Nagyon szerettem a munkámat, de kezdtem megunni. Váltani akartam. A pszichológia nagyon érdekelt és szíve-en olvastam könyveket ebben a témában. Ekkor már 36 éves voltam, de úgy gondoltam, hogy nem vagyok elég okos, idős is vagyok az egyetem elvégzéséhez. Lehetetlennek éreztem egy diploma megszerzését. Vágytam rá, hogy olyan közegben dolgozhassak, ahol az emberi lélek van fókuszban, így elmentem egy Pszichoteam nevű kisvállalkozáshoz dolgozni titkárnőként. Majdnem 50 éves voltam, amikor a diplomáimat szereztem. Először művelődésszervező, majd mentálhigiénikus szakember, és újságíró diplomát szereztem. Amiről azt gondoltam 36 évesen, hogy öreg vagyok hozzá, azt megszereztem több, mint 10 évvel később.  
A gyász felé pedig úgy fordult az életutam, hogy 40 éves koromra meg-betegedtem, méhnyakrákom lett. Nagy műtét, korházi kezelés várt rám. Elhatároztam, ha meggyógyulok, elmegyek a hospice-ba önkéntesnek. Ez nem volt új gondolat részemről, hiszen már korábban is gondolkodtam azon, hogy valamilyen karitatív tevékenységet szívesen végeznék. Ehhez a végső lökést a kórházi tartózkodásom adta, ahol felismertem a kiszolgáltatottságot, és ha ebben az állapotban odajönnek hozzám, segítenek, ez nagyon jó érzés. Annyira megszerettem az önkénteskedést, hogy hosszú évekig jártam kórházakba, családokhoz, ahol gyógyíthatatlan beteg volt. Majd elkezdtem gyászcsoportokat vezetni önkéntesen 10 éven keresztül. Írni még később kezdtem. Gyermekkoromban jól írtam, szerettem olvasni, volt is ilyen vágyam, hogy író legyek. A tanulás nem ment olyan jól, így elfelejtődött ez a vágyam. A betegségem ideje alatt írtam egy naplót és ez lett később az első könyvem, ami megjelent. Ma már a 17. könyvnél tartok.  

Hogyan tudhatja meg az ember 30-40-50 évesen, hogy nem a helyén van, vagy nem a megfelelő munkát végzi? Milyen tünetei, jelei lehetnek ennek? 
Először egy belső nyugtalanság előzheti meg a felismerést. Egyre kevesebb örömét leli a munkájában, nem teszi boldoggá az, amit csinál. Nincs kedve munkába menni. Alig várja, hogy hétvége legyen. Hibázik, rosszul teljesít, mert már nem figyel úgy a munkájára. Egyfajta kiégési jelenség jön létre. Ha a lelki tüneteket nem veszi észre az illető, akkor akár meg is betegedhet fizikailag. Így akar üzenni a teste. Ha észrevesszük a jeleket, elkezdhetünk gondolkodni a váltáson, de még így is nagy utat kell bejárni ahhoz, hogy megszülessen a döntés a váltás mellett, és ez cselekedetben is megnyilvánuljon.  

Sok vállalatvezető, vállalkozó, multi cégek vezetői 40 éves koruk körül rájönnek arra, hogy amit eddig csináltak, azzal nem teszik jobbá a világot, csak egy multi cég jövedelmét gyarapítják. Ez egy sokkoló, boldogtalanná tevő felismerés. Kevés az az életcél, hogy pénzt vigyek haza és abból megéljek. Sokan hagyják ott a jól jövedelmező állásukat, és elkezdenek tanulni pszichológiát, természetgyógyászatot, jógát, vagy olyasmit csinálni, ahol alkotni kell. Olyan munkát, elfoglaltságot keresnek, mely révén emberekkel kerülnek kapcsolatba és segítséget tudnak nekik nyújtani. Arra is van példa szép számmal, akik felismerik, hogy boldogtalanok, de nem váltanak, mert nincs bátorságuk. Nekik javasolni szoktam, hogy beszéljenek olyan barátokkal, akik meghallgatják, támogatják. Nem kell egyből belevágni kockázatos vállalkozásba. Először csak hétvégente, esténként foglalkozzon azzal a tevékenységgel, ami érdekli, amit szívesebben csinál. Érdemes próbálkozni, mindent kipróbálni, ami érdekli. Ha a próbálkozás nem is vezet eredményre, nem kell elcsüggedni, mert ezzel tapasztalatot szerzett, megtanult valamit.  

Egy példa a késői váltásra 
Az 50 év körüli zumba táncoktatóm nagyon csinos, fiatalabbnak néz ki a korához képest és fantasztikusan táncol. Azt gondoltam, hogy biztosan gyermekkorától fogva táncol, ez a hivatása. Elmesélte, hogy eredetileg ötvösnek tanult.  Nem igazán szerette a munkáját. Közbe férjhez ment, gyerekeket szült, és hosszú évek teltek el az életéből úgy, hogy nem dolgozott, de nem is tanult újat. A gyermekét hordta táncra és kedvet kapott hozzá. 40 év felett volt már ekkor. Nagyon élvezte a táncot. Külön órákat is vett. Eleinte ügyetlen volt, de tetszett neki a tánc, és addig-addig gyakorolta, próbálkozott, míg egyre jobb lett benne. Zumba oktató tanfolyamra is elment. Itt tanították nekik, miként lehet a zenét ritmusa szerint felbontani lépésekre. Otthon 1 hétig próbálkozott egy 3 perces zeneszámmal, de sehogyan sem ment neki. Ma már ott tart, hogy hall a rádióban egy zenét, mindjárt összeáll a fejében egy táncsor.  

Hogyan tudhatjuk meg, hogy milyen képességek rejlenek bennünk? 
Nem a képességekből kell kiindulni, hanem abból, mi az, ami érdekel. Utána az egyik dologból kialakul a következő. Ha tevékeny, érdeklődő életet élünk, akkor mindig felfedezhetünk valami újat, olyat, ami megtetszik számunkra, érdekes lehet. Leonardo da Vinci és Goethe szerint is a tehetség nem más, mint szorgalom. A tehetségért meg kell szenvedni, azért dolgozni kell, ki kell magunkból préselni, világra kell hozni az alkotást.” 

Aranyosi Ervin

Az út végén…

  

Vajon az út végén, mi fog engem várni? 
Kérdésre a választ meg fogom találni? 
S addig vajon engem majd milyen út vezet? 
Félelem-göröngyös, szépen kikövezett? 
Szeretet vezet majd, vagy düh, harag, átok? 
Magányosan megyek, vagy lesznek barátok? 
Mennyi-mennyi kérdés. Tudatlan a lélek? 
Keresem a választ, utamon, míg élek! 
Visszanézni nem kell, nem segít a múltam, 
ami lényeges volt, talán megtanultam. 
Magam mögött hagyom, szívből megbocsátok, 
mert a múlt súlyával csak magamnak ártok. 
Csak a mában élek és teszem a dolgom, 
amint felmerülnek gondjaim, megoldom. 
A jövőm majd eljön, nem kell félnem tőle, 
vágyammal teremtek, jó cél lesz belőle. 
És ha majd egy napon az út végéhez érek, 
majd angyalok várnak, csupa kedves lélek. 
Addig nem is kell már egyéb dolgot tennem, 
csak emberként élnem, s őszintén szeretnem! 

8. Szeress játszani!

Amikor azt mondom, hogy az élet játék, akkor nem azt értem alatta, hogy legyünk mindig idétlenkedők. Az élet játékossága azt jelenti, hogy egy könnyed, finom, kíváncsi energiával létezünk, és éljük meg a mindennapokat. Ilyen az örömteli élet.
Amikor nem ragadunk bele egy-egy élethelyzetbe, hanem
továbblépünk, és arra figyelünk, mit hozhatunk ki belőle, ha már létrehoztuk. Nem valami izzadtságszagú módon, hanem lazán, mintha nem lenne tétje. Valójában nincs is. Ha belegondolunk, mi az, aminek tétje van? Hiszen mindig van folytatás, mindig van továbblépésre lehetőség, és ha nem zárjuk el magunkat előle, akkor meg is fogjuk látni.
Minden, ami kiakaszt, minden, ami megállásra késztet, az igazából mi? Csak a feltételezéseink, hogy mi fog történni, a félelmeink a következményektől, vagy a ragaszkodásunk valamihez, amit nem akarunk, hogy változzon.
 
A játék nem csak a gyerekeknek való. A játékból nem kell kinőni, nem kell felnőni, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt belénk sulykolták.

 

 

Akaszd a szögre a komolyság jelmezét! 

 

Napjainkban villámgyorsan próbálunk mini-felnőtteket nevelni a még járni-beszélni tanuló gyermekekből, mi magunk pedig igyekszünk életünk minden területén “igazi”, komoly és komolyan vehető felnőttnek tűnni, kiirtva a gyermeki virgoncság írmagját is önmagunkból – és sokszor sajnos kapcsolatainkból is. Azonban a tudomány is egyre inkább afelé mutat, hogy felesleges reggelente feltenni a karót nyelt, komor álarcunkat, ha szeretnénk sikeresek és pszichésen kiegyensúlyozottak lenni.

“Jaj, ne légy már olyan gyerekes!” – halljuk sokszor a mindennapok során, partnerek, munkatársak, és – ironikus módon – csemetéjüket korholó szülők szájából. Tény, hogy nem maradhatunk örökké gyermekek, ugyanakkor gyermeki énünk egyes aspektusai hasznos kísérői lehetnek felnőtt életünknek.
Ezek egyike a játékosság, amelyet hosszú ideig csak a legfiatalabb generáció körében vizsgáltak, elfeledve, hogy a fiatalkori bohóság azok életében is jelen van, akik már törvényesen fogyasztanak alkoholt: behálózza baráti-és romantikus kapcsolatainkat, és úgy fest, mentális teljesítményünkre sem hat feltétlenül negatívan. 
Legalábbis erre utal egy tanulmány, amely több mint 3000 fő bevonásával készült. Mivel a tudományban igencsak alulreprezentált fogalomról van szó, amelyet ráadásul hajlamosak vagyunk összekeverni a humorral, a kutatás egyik célja a játékosság pontosabb meghatározása volt. Az eredmények alapján a kutatók a játékosság 4, a felnőttekre jellemző típusát különítették el:

1, A barátaik, ismerőseik körében előszeretettel csintalankodókat.
2, A „gondtalanul bohó” embereket, akik az egész életüket egy nagy játéknak fogják fel. 
3, Azokat, akik szeretnek ötletekkel és gondolatokkal játszadozni – amit az kutatók „intellektuális játékosság” címkével láttak el, s ami segít abban, hogy a monoton feladatok varázsütésre érdekessé váljanak. 
4, A „szeszélyesen játékos”, akik gyakran furcsa, különleges dolgok iránt érdeklődnek, és akiket a mindennapok apró-cseprő eseményei is képesek elszórakoztatni.  

Miért is jó játékosnak maradni?
Tény, hogy a játékosságot napjainkban inkább negatív jelentéssel ruházzuk fel, azonban ez egy hibás általánosítás. A játékosság egyik nagy előnye, hogy amikor összetett problémákkal néznek szembe, a játékos emberek könnyebben váltanak nézőpontot, ami lehetővé teszi számukra, hogy ráleljenek a megoldásra – még ha az szokatlan, újszerű is. 

Ezen felül a virgonc emberek könnyebben értékelnek át bizonyos helyzeteket, és képesek az unalmas szituációkban is örömet lelni, ami segít stressz-szintjük kordában tartásában – ami manapság valódi szupererőnek számít.

Te is szeretnél játékos lenni? Akkor ideje szögre akasztani a régóta cipelt komolyság-jelmezt, és újra felfedezni a játékosság izgalmas, a mindennapokat megszépíteni képes birodalmát! 

Szabó Anna 
pszichoforyou.hu 

14 gyakorlati példa a játékosságra 

 

A mindennapi élet stresszével és a problémákkal nem mindig könnyű játékosnak lenni. Ennek ellenére érdemes több időt szánni a nevetésre, a játékra és a pozitívabb életszemléletre. A játékosság csökkenti a stresszt, és optimistább fényben látja az illető a világot.  
Nézzünk néhány gyakorlatot! 

1, Tanulj a gyerekektől!
Több időt tölteni a gyerekekkel a legegyszerűbb módja a játékosabb játéknak. Nézd meg, hogyan tekintenek a gyerekek az életre és hogyan viszonyulnak hozzá. A gyerekek mindent kíváncsian, lelkesen és szórakoztatóan közelítenek meg. Tanuld meg az élet ilyen fajta játékosabb megközelítését! 

2, Játssz egy háziállattal!
Ha van kutyád vagy macskád, vagy ismersz valakit, akinek van, tölts több időt az állatokkal! A velük való játék lehetővé teszi, hogy új nézőpontok szülessenek benned. Sokkal játékosabb és kevésbé strukturált módon tudod megközelíteni az életedet. Megtanulhatod tőlük kevésbé mereven kezelni a dolgokat. 

3, Menj táncolni! 
Engedd le a hajad, és táncoljon olyan zenére, ami neked tetszik! Érezd jól magad! És minél többet táncolsz, annál inkább nyugodtnak érzed magad, és “levetkőzöd” a gátlásaidat. 

4, Nevess el magadon!
Ha mindig komolyan veszed magad, és nem tudod beismerni, hogy zavarba ejtetted magad, rossz megjegyzést tettél, vagy akaratlanul is valami mulatságosat tettél, akkor nem tudsz felszabadult lenni. Tudj nevetni magadon!  

5, Az ember ugratásának képessége fontos része a játékosságnak!  
Ez azt jelenti, hogy elég jól ismered a barátaidat, hogy ugrasd őket apró szeszélyeik miatt, a csokoládé evés mániájától kezdve ügyetlen természetükig. Mindaddig, amíg a kötekedés nem gonoszkodó, az oda-vissza ugratás játékosabb emberré tehet. Minél jobban ugratod az embereket, annál jobban meg fogod tudni, hol vannak a határaik. 

6, Indíts csiklandozó harcot! 
A csiklandozó harcok ideálisak a mindennapi élet játékosabbá tételéhez. Ha van gyereked, ő lesz a fő célod. Partnered zsákmányként is alkalmas. Társaságban próbáld megcsiklandozni a körülötted lévő embereket! De feltétlenül győződj meg róla, hogy jól érzi magát az, akit megpróbálsz csikizni! 

7, Társasjátékozz! 
Családi, baráti összejöveteleken örömteli időtöltés a társasjáték. Oldja a hangulatot, segít az egymásra figyelésben, szórakoztat.  

8, Mozogj, sportolj!  
A legjobb társaságban, kollégákkal, barátokkal tekézni, kerékpározni, focizni. Légy önzetlen a sportban is! Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel, az együttlét! Több sportolással kevesebbet fogsz aggódni a problémáid miatt és még játékosabb emberré is válsz.  

9, Próbálj meg viccelődni! 
Mindenki szereti a poénokat. Ha játékosabb szeretnél lenni, megtanulhatsz néhány viccet, amelyeket elsüthetsz társaságban. Próbáld ki ezt: Mondd: „Jegesmedve!” Amikor a barátaid rád néznek, vállat vonnak és azt mondják: „Mi van?”, válaszold: “Csak megpróbálom megtörni a jeget!” 

10, Sétálj úticél nélkül! 
Tűzd ki célként, hogy fél órát sétálsz abba az irányba, ahol még soha nem jártál. Figyelj arra, amit látsz! Például próbáld megszámolni a séta során hány lámpaoszlop, fa, vagy ház mellett mentél el. Ne telefonálj közben, és ne gondolj a munkádra, a problémáidra! Próbáld meg minél nagyobb mértékben befogadni a környezetedet. 

11, Alkoss a magad kedvtelésére! 
A magad szórakoztatására fess, szobrászkodj, írj mesét, novellát, dalt. Koncentrálj teljes mértékben az alkotásodra! 

12, Mondj gyakrabban „igent”! 
Gyerekként „igent” mondtál minden új dologra, amelyet bemutattak neked. Idősödve megszokta szokásaidat és az új dolgok iránti érdeklődés kissé csökkent. Tehát, ha játékosabb szeretnél lenni, akkor gyakrabban fogadd el a meghívásokat. Mondj gyakrabban „igent” a kérésekre! 

13, Hagyd abba a kifogásokat! 
A következő alkalommal, amikor elutasítasz egy meghívást, egy lehetőséget, kérdezd meg magadtól, hogy mi tart vissza valójában. Fáradtság? Lustaság? A félelem attól, hogy valami újat próbálj ki? 

14, Mozdulj ki a komfortzónádból! 
A komfortzónából való kilépés lehetővé teszi, hogy valóban játékos emberré válj. Csinálj olyat, amitől tartasz, félsz. Például, vegyél részt úszásoktatáson, vacsorázz egy indiai étteremben, kelj korán és menj mozogni. Mindez megtanít arra, hogy többre vagy képes, mint azt valaha gondoltad volna. Azok a dolgok, amelyeket kényelmetlennek éreztél korábban, a javadra válhatnak. 

Szánj időt a játékosságra! Sok ember nem elég játékos, mert egyszerűen nincs rá ideje. Szánj például heti három órát a játékra! Akár írd fel, mely órákban nem szabad olyan komolyan venned az életet. Maradj pozitív, játékos akkor is, ha valaki forgatja a szemét, amikor viccelődsz. Gondolj arra, hogy mit tenne egy gyermek: elesne, felkelne, vállat vonna és új játszótársat keresne. 

Itt és most élj. Ez azt jelenti, hogy úgy élünk, mintha nem lenne holnap. Ehhez képesnek kell lenned felismerni a szépséget minden pillanatban és tevékenységben. A legjátékosabb emberek azok, akik teljesen „rá vannak hangolva” a jelenre. Annyira lenyűgözi őket a körülöttük lévő világ, hogy mindig megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni belőle! 

Eugene Taylor 

A játék a szeretet legtisztább kifejezése

– 7 ok a játékra

 

Stuart Brown, a játékviselkedés úttörő kutatója szerint a játék nem csupán szórakozás, hanem létszükséglet. Játszani csak önként, mindenféle kényszertől mentesen lehet. A játék céltalan szórakozás, ami általában várakozással kezdődik, majd az öröm, a meglepetés, az empátia vagy az erő megélését követően nyugalommal ér véget. A játékszükséglet belső hajtóerőként működik, és az emberek különböznek aszerint, hogy mennyire erős ez a szükségletük. 

A játék rendkívül sok előnnyel jár, nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek életében is. 

Miért jó játszani? 
1, Örömet okoz  
A játék sokféleképpen fokozza az érzelmi jóllétünket. Boldogsággal tölthet el, ha a játékban sikerül leküzdenünk egy nehézséget, megoldanunk egy feladatot, legyőznünk egy veszélyt, újraélnünk egy kellemes pillanatot vagy megvalósítani valamely vágyunkat. Fokozhatja az örömérzetünket, hogy a játék során kiadhatjuk magunkból a feszültséget, hangosan nevethetünk vagy építhetjük a kapcsolatainkat. 

2, Segít a feszültségszint szabályozásában  
Grastyán Endre magyar orvos szerint a játék segítségével a feszült és az oldott állapot közötti optimális szintet próbáljuk beállítani. A feszültség szintje csillapítható, de emelhető is a játékkal, így fontos szerepe van az energiaszintünk szabályozásában. 

3, Enyhíti a stresszt  
A játszás felfrissít, feszültségoldó és feszültség levezető hatású. Gyermekként az egyik legnagyobb szórakozásom a szénakazalban ugrálás volt: néhány ugrás, és minden rosszat magam mögött hagytam. A játék során biztonságban, valódi veszélyhelyzet nélkül élhetjük át a feszültséget (gondoljunk a gyermekét magasba dobó apukára, vagy a katonásdit játszó kisiskolásokra). 

4, Megkönnyíti a tanulást és a munkát  
Bizonyos játékok javítják az agyműködést, és hozzájárulnak a képzelet, a kreativitás és a problémamegoldás fejlődéséhez. A munka vagy tanulás közben beiktatott rövid, játékos szünetek segíthetnek új nézőpontból nézni a problémát és kreatív megoldást találni. A gyermek könnyebben tanul, a felnőtt pedig hatékonyabban dolgozik, ha a feladat szórakoztató és játékos. A gamification (játékosítás) irányzat képviselői ezt használják ki, amikor az alapvetően nem játékcélú tevékenységeket (mint a munka vagy a tanulás) a játék elemeinek alkalmazásával szórakoztatóvá teszik. 

5, Segít a jelenben élni  
Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk. Ebben a lelkiállapotban nem gyötörjük magunkat a múlt hibái miatt, és kizárjuk a jövő tennivalóit is, egyedül a jelen számít.  

6, Segít, hogy jobban megismerjük önmagunkat (és másokat)  
A játékok segíthetnek abban, hogy a személyiségünk olyan részeit is megtapasztaljuk, amire a hétköznapok során nincs lehetőségünk. A játék közben megélhetjük azokat a tulajdonságainkat, amelyeket a hétköznapokban elfojtunk. Ilyen, amikor a stratégiai játék során a mindig békés barátunk agresszív támadásba kezd, vagy a visszahúzódó ismerősünk pikáns humoráról tesz tanúságot a drámajáték közben.  

7, Összeköt másokkal  
Stuart Brown szerint az örömteli kapcsolat első jele, amikor az anya és a gyermeke egymásra néznek, a baba mosolyog, amire az anyából spontán módon kitör az öröm és a játék. A kutató szerint az emberek összetettebb játékai is ezen alapulnak. A játék során olyan barátságos együttlét jön létre, ami gátolja a destruktív agressziót. Ez az oka annak is, hogy a játék segítségével magas szintű önszabályozás (kontroll és önkontroll) sajátítható el. 

Az együtt töltött minőségi idő, a jó hangulat és a közös nevetés közelebb hozza az embereket, megerősíti a valahova tartozás érzését, és építi a kapcsolatokat, ami az egyéni szorongásokra és depresszióra is gyógyírként hathat. A játékban megjelenő humor segíthet a nézeteltérések és a kommunikációs problémák elsimításában, de maga a játékhelyzet is fejlesztheti az együttműködést. Az együtt játszók között elindul egy mélyebb, bizalmi kapcsolat, amelyben könnyebben megjelenhet az empátia és az intimitás érzése, ráadásul a biztonságos kapcsolatban történő játék segíti a lelki sebek gyógyulását is. 

A játék és a játékosság minden emberi kapcsolatban fontos, de a párkapcsolatban és a szülő–gyermek kapcsolatban kiemelt jelentőséggel bír.   

Stuart Brown arra bátorít mindenkit, hogy menjünk vissza az időben, amennyire csak lehetséges, egészen addig a pontig, amikor felhőtlenül boldogok és játékosak voltunk, majd ebből a képből és érzésből próbáljunk eljutni oda, ahol ma tartunk. A kutató tapasztalata szerint ez a gyakorlat hozzájárulhat, hogy újra rátaláljunk a játékos énünkre. Az elmélyült játék során megtapasztalhatjuk az áramlat (flow) élményét, amikor teljesen elmerülünk és feloldódunk abban, amit csinálunk, és csak az adott tevékenységre fókuszálunk. 

Stuart Brown szerint „a játék a szeretet legtisztább kifejezése”, hiszen nincs más célunk vele, mint értékes időt tölteni a másikkal.

Forrás: Képmás.hu 

7. A remény legyen a létezésed alapja!

“Remélem, elérem a buszt.” “Remélem, nem lesz baj.” “Remélem, sikerül megvalósítanom, amit szeretnék.” Három egyszerű mondat, és mindben szerepel egy szó, melynek mélyebb jelentőségével ritkán, talán soha nem is foglalkozik az ember. Pedig a remény az élet egyik legfontosabb mozgatórugója.  

Nem véletlen, hogy jelentőségével a pszichológia is sokat foglalkozik. Mi is ez pontosan? Miért jó, ha van bennünk remény? Mit ad nekünk, és hogyan segíthet elérni céljainkat? 

 

 

„Amíg élek, remélek”

   

Legtöbbünknek ma nem kell sokat törnie a fejét azon, hogy mikor fogalmazta meg utoljára magában, esetleg hangosan valakinek, valahol az aktuális reményét.  Mint például „Remélem, odaérek időben.” “Remélem, nem kell sokat várni a rendelőben.” “Remélem, örülni fog az ajándéknak.” “Remélem, megkapom az állást.” “Remélem, hamar jobban lesz…” stb.   

Mi a remény?   

Aktuálisan biztos Te is meg tudod fogalmazni. Meghatározása mégis összetett feladat, mert több életkoron átívelve életünk több területét átszövi. Egy lehetséges meghatározás szerint a remény a jövőnkre, a számunkra értékes, de nem túl távoli célunk elérésére irányuló várakozásunk, amit általában az aktuális, nem kielégítő állapotunk idéz elő.    

Mikortól és meddig vannak reményeink?  

Erik Erikson fejlődéspszichológus elméletét alapul véve, megállapíthatjuk, hogy már csecsemőként találkozunk a reménnyel. Gondoltad volna, hogy még beszélni sem tudunk és már képesek vagyunk remélni? Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodell 8 szakaszt különít el, amelyeken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő időskorig végighalad. Lelki fejlődésünk során minden szakaszban új kihívásokkal szembesülünk, amiket megoldva az adott szakaszra jellemző énerő lesz a jutalmunk. A legelső pszichoszociális erő: a remény.  

Tehát a remény a csecsemőkorunkból táplálkozó, felnőttkorunkat is kísérő tartós hit abban, hogy legmélyebb vágyaink teljesülhetnek. 

Miért jó, ha reménykedünk?  

A remény pozitívan motivált lelkiállapot, amiben úgy tekinthetünk önmagunkra, mint aki személyes hatóerővel rendelkezik, amelynek segítségével aktívan közreműködünk saját sorsunk alakításában. Ha a múltban és a jelenben sikeresen elértük kitűzött céljainkat, a jövőben is ezt tételezzük fel önmagunkról. A vágyott céljaink tipikusan akkor a leginkább reményt keltőek, ha különlegesek, de egyben elérhetőek – emellett se túl távoliak, se túl közeliek.  

Fejleszthető a reményre való képességünk?  

A tudományos válasz: igen! A remény fejleszthető képesség, amelynek tartóssága és kiterjedtsége növelhető, akár a neveltetés során, akár későbbi jelentős életesemények idején előálló társas hatások (pl.: kórházi terápiás közösség, civil egyesületi, egyházi aktivitások stb.) által erősíthető, és így a személyes azonosságtudat elemévé válhat.  

Legtöbben minden év és/vagy tanév fordulóján tudatosan is élünk vele, valahogy úgy, mint, ahogy Alfred Tennyson 19. századi angol költő is tette: „A remény mosolyogva lépi át az újév küszöbét, miközben azt suttogja: ez az év boldogabb lesz.” Reméljük! Remélünk.  

Forrás: mipszi.hu  

Hogyan kapcsolható össze az optimizmus és a remény?  
 

Az optimizmus egy viszonyulás. Ezzel szemben a remény éltet, érzelmekkel teli. Ez gyengédebb, testesebb érzés. A remény nagyobb ívet ír le, nagyobb perspektíva, érzelmi hozzáállás. Olykor a megoldhatatlanon is túlmutat.

Például, minden diagnózis ellenére hiszem a gyógyulást. Az optimista ember reménnyel tervez, gondolkodik. Bízik abban, hogy előbb-utóbb megtalálja a működőképes megoldást. Képes azt is mondani, hogy „reális vagyok, ezt el kell engednem.” Vannak megoldhatatlannak tűnő dimenziói az életünknek. A remény belekapaszkodik abba, ami túlmutat az emberi dimenzión. Ez az Isten.
A remény azt mondja, egyszer találkozunk akkor is, ha most a földi életben elválunk. Ez már nem optimizmus. Sokkal több. Egy hittel töltött, mélyebb viszonyulás ahhoz, hogyan alakul a holnapunk.   

Előfordul, hogy reménykedünk párkapcsolatban, gyermekáldásban, gyógyulásban, kibékülésben, egzisztenciális biztonságban, stb. Ennek a reménykedésnek több aspektusa van. Nem csak a remény beteljesülése, hanem az az érzelmi állapot, ahogy az életet közben élem. Az tévedés, hogy a remény csak akkor válik hasznossá, ha beteljesül. Ha nem realizálódik, akkor csalódunk, de az odáig elvezető út élettel telibb volt.
Ha én reménykedem a gyermekáldásban, akkor a házastársammal mindent megteszünk, ami emberileg megtehető. Akarunk adni egy plusz hozzáállást, ahol az ember és a világ képességei véget érnek, mert ott kezdődnek a csodák. Persze van, amikor Isten nem adja meg a csodát. A remény ekkor nem azt mondja, hogy minden hiába való volt. Mindezzel együtt meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amelyekben reménykedhetünk.
Ha csalódunk a reményünkben, akkor a legegészségesebb dolog odamenni Istenhez és azt mondani:

„Nem adtad meg, pedig annyira kapaszkodtam beléd. Nem értelek. Fáj.” Az Isten válla elég erős, hogy elbírja viselni a könnyeinket, tombolásainkat, dühünket. Én sem értem ilyenkor, de egyet tudok, egyszer majd érteni fogom.  Most csak azt tudom, hogy Istenbe akarok kapaszkodni a legnagyobb mélységben is. Ha a földi vágyaimat nem is teljesíti, van még egy reményem, amiben biztosan nem fogok csalódni. Egyszer, Veled, Istenem, találkozok.   

A reménynek több szintjét különböztethetjük meg.  
A földi vágyakat és ami mindezt felülírja és túlmutat rajtuk, az örök életbe vetett reményt Nem szabad általánosítani, hogy ha egy reményben csalódok, akkor mindegyikben fogok. Hangsúlyoznám, hogy a csalódást fel kell dolgozni, amihez idő kell. Nem lehet úgy, hogy ma csalódtam, holnap már új reményt keresek. A léleknek is van gyógyulási ideje, nem lehet sürgetni. Ezt engedjük meg magunknak. A Bibliában az első laptól az utolsóig egy gyönyörű ív mutatkozik meg, aminek a lényege az, amit Isten mond: „Veled vagyok!”  
Visszanéz velem a múltra és kinyilvánítja, hogy velem volt minden küzdelemben. Támogatott, hamarabb szeretett, mint azt én tudnám. Ne félj, most is veled vagyok! Amerre mész, arra is veled leszek!   

Azt szoktuk kérni, hogy mentsen ki a sötét, nyirkos veremből. A jobb ima az lenne, ha azt kérnénk, gyere mellém, mutasd meg magad itt a sötét veremben.

A legcsodálatosabb beteljesedés annak a tudata, hogy egy nap én leszek Ővele, de az már örökké fog tartani. Az Isten jelenléte az életünkben az iga-zi reménységünk. A vágyak, a célok emberiek. Kellenek, hiszen ez az élet! Isten mindig is velem akar lenni. A múltban, a jelenben, a jövőben és az örökkévalóságban. Ha ebbe tudunk kapaszkodni, akkor sokkal többet ki-bírunk, mint amit el tudnánk képzelni. Békességgel, élettel betelve bírjuk elhordozni az élet terheit. Azt kívánom az Olvasónak, találja meg azt az élettel teli jövőképet, ami az Isten jelenlétéről beszél a múltunkban, a jelenünkben, a jövőnkben és az örökkévalóságban.  

Tapolyai Emőke, felsővezetői coach, klinikai- és pasztorálpszichológus 

A remény egy életmentő emberi erő 

  

„A remény az elme szivárványa” – hangzik az idézet Charles Snydertől, reménykutató pszichológustól. A remény pozitív hatása széles körben elismert, de mégis, mit köszönhetünk ennek a pozitív erőforrásnak? Hogyan válhatunk reménytelibbé?  
A remény: 
– okot ad arra, hogy folytassuk mindennapi küzdelmeinket 
– kihúz minket, ha kétségbe vagyunk esve,  
– irányt mutat a legszürkébb napjainkon 
– általa elhisszük, hogy lehet szebb a holnap 
– hajtóerőt biztosít a célok eléréshez  
– segít, hogy elkötelezetté váljunk irántuk 

Charles Snyder reményelmélete szerint a remény egy életmentő emberi erő, mely három összetevőből áll:  
1. értékes célok meghatározásából 
2. a képességből, hogy konkrét stratégiákat tudjunk kidolgozni a célok elérése érdekében 
3. az a képesség jellemzi, mely fenntartja a stratégia alkalmazásának motivációját 

Támasz a legnehezebb időkben is  
A remény a szegénység, a háború és az éhínség ellenére is tartós marad. Optimista kilátásokat tesz lehetővé még a legnehezebb körülmények között is. A remény nem csak a jelenben, de a bizonytalannak tűnő jövőre való tekintésben is segít minket. Általa hiszünk abban, hogy minden rendben lesz. Bízunk a jövőben rejlő lehetőségekben és abban, hogy képesek leszünk leküzdeni a kihívásokat. 

Jóllétünk szerves része
A remény együtt jár a teljesítmény javulásával, a nagyobb fizikai és pszichológiai jólléttel, a magasabb önértékeléssel, és hatását az interperszonális kapcsolatainkban is érezhetjük. Azok, akik reménnyel teliek, hiszik, hogy elérik céljaikat és ezáltal nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg a jóllét állapotát. 

A reményteli egyének a stresszes szituációkban a fenyegetés helyett a kihívást látják, ez pedig segít nekik a helyzettel való megküzdésben. Emellett a remény véd a krónikus szorongás ellen is. A remény kialakulásában nagy szerepe van a támogatásnak. Ha egyedül érezzük magunkat, az izolációhoz, reménytelenséghez és a motiváció hiányához vezethet, azonban a támogató kapcsolati háló segít a pozitív lehetőségek vizualizálásában. 

A remény tanulható 
Shane J. Lopez szerint a reményteli emberek négy fő hittel rendelkeznek: 

  1. A jövő jobb lesz, mint a jelen.
  2. Van erőm, hogy megcsináljam.
  3. Több út vezet a céljaimhoz.

Egyikük sem akadályoktól mentes.

Néhány módszer a remény táplálásához 
Ha reménytelenség vesz úrrá rajtunk, akkor úgy érezhetjük, hogy nincs energiánk és motivációnk semmire, úgy önmagunk fejlesztésére, biztatására sem. Úgy érezhetjük, hogy bármibe is vágunk bele, csalódunk, és emiatt nem kockáztatjuk, hogy újból fájdalom érjen minket. Ez a lemondás azonban egy önbeteljesítő kört hoz létre, és ha meg sem próbálunk változtatni, akkor bizony nem fog javulni a helyzetünk. 
A változás nagyon nehéz, hiszen sikerek és kudarcok váltják egymást, ám végül mégis ez az a folyamat, ami az állóvízből kimozdít minket és új perspektívákat tár elénk. 

 A remény megtalálásának számos módja van. Nézzünk most 6 tippet! 

  1. Készítsünk reménytérképet!
    Azaz gyűjtsük össze a jövőnkkel kapcsolatos terveinket, vágyainkat, és vázoljuk fel azt is, milyen akadályok tárulhatnak elénk, amiket le kell küzdeni. Mik a lehetőségeink, milyen megoldási javaslataink vannak? Hogyan fogjuk legyőzni az elénk gördülő nehézségeket? Keressünk ezekre a kérdésekre választ és írjuk le őket.
  1. Naplózzunk!
    A naplózás növeli az öntudatosságot és a jóllétet. A reményre okot adó tényezők összeírása lehetővé teszi, hogy pozitívabb képet alkossunk a jövőnkről.
  1. Keressünk olyan példaképeket, akik már találtak megoldásokat!
    Számos ember van, aki hasonló problémákkal küzd, mint mi. Az ő történeteik olvasása, hallgatása, a támogató üzeneteik segíthetnek reményt építeni. Létezik például egy angol nyelvű weboldal, ahol az emberek megoszthatják, hogy hogyan küzdenek meg egyes nehézségekkel. Az oldalra navigálva választhatunk, hogy milyen jellegű nehézséggel küzdünk, amiben reményt keresünk: fizikai vagy mentális egészségünkkel kapcsolatos, esetleg az élet kihívásai (úgy, mint például egy szakítás, önértékelés, munkanélküliség, diszkrimináció)? Ezután felvételeket hallgathatunk olyanoktól, akik hasonló problémákkal küzdenek, mint mi.
  1. Apró lépésekben haladjunk!
    Ha tehetetlennek érezzük magunkat, gyakran a legegyszerűbb dolgok elvégzése is kihívást jelenthet. Ilyenkor kezdjük apró lépésekkel, mely a komfortzónánkon belül van: ágyazzunk be, tegyünk egy rövid sétát vagy főzzünk egy finom vacsorát. Olyan apró cselekvésekre igyekezzünk koncentrálni, melyek szépen lassan visszahozzák az életkedvünket és a remény érzését.
  1. Legyünk kedvesek!
    A kedves gesztusok szerotonint váltanak ki belőlünk, ez pedig antidepresszáns hatással bír. Megnyugtat minket stresszes szituációkban és csökkenti a fájdalmat is.
  1. Forduljunk a hitünkhöz!
    A hit erős szövetséges lehet a remény megtartásában, segíthet abban, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Novák Dóra, mindsetpszichologia.hu

Töltsd be a szívem teljesen reménnyel 

Atyám! Eléd jövök most a megtört életemmel, a félelemmel teli szívemmel, az egyre fogyó erőmmel. Köszönöm, hogy hallod az imámat. Köszönöm, hogy nem vagy közömbös velem és az életemmel kapcsolatban, hanem számon tartod minden lélegzetvételemet! Köszönöm, hogy figyelsz rám és jót akarsz nekem.
Uram, hozom most eléd mindazt a fájdalmat és nehézséget, amely az elmúlt időszakban ért engem és a családomat. Az igéd azt mondja, rakjunk le minden ránk nehezedő terhet – mert Te gondot viselsz. Te nemcsak segítesz hordozni a terheket, hanem le is veszed a vállunkról, és minden értelmet meghaladó békességet adsz.
Sok mindent nem értek. Nem értem, miért hagyod, hogy megtörténjen ez a sok nehézség. De akkor is bízni fogok benned! Tudom, hogy Te jó vagy és a legnagyobb szeretettel szeretsz. Kérlek, töltsd be a szívem most teljesen reménnyel, hittel, bizalommal! Kérlek, mutass utat! Kérlek, adj helyreállást és bizonyosságot, hogy Te segítesz újult erővel továbbmenni!
Imádkozom a családom egészségéért és a sajátomért. Imádkozom azért, hogy minden becsukódott ajtó helyett nyíljon ki egy új. Minden bizonytalanság, kétely és aggodalom ellenére kijelentem, hogy nincs mitől félnem, mert Te velem vagy. Hálát adok, hogy ebből a helyzetből is a lehető legjobbat hozod ki. Szeretlek, Uram, erősségem! 

Ámen