— 2023. október 02. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

A boksznak köszönhette az életét

Harry Haft könnyűsúlyú profi bokszoló 1949-ben a legendás Rocky Marciano ellen lépett szorítóba, néhány évvel korábban azonban szó szerint a túlélésért harcolt: a lengyel zsidó születésű ökölvívónak az életéért kellett bokszolnia a nácik haláltáborában, fogvatartói szórakoztatására.

A könnyűsúlyú profi bokszoló Hertzko Haft néven, 1925-ben látta meg a napvilágot Łódź közelében, egy alsó középosztálybeli zsidó család nyolcadik, legfiatalabb gyerekeként.
Szabadidejében bokszedzésekre járt, és kifejezetten tehetségesnek mutatkozott a küzdősportban, szülőhazája 1939-es német megszállása azonban megakadályozta, hogy az akkor 14 éves fiú komolyabb szinten űzhesse azt. 1941-ben pedig a belchatówi megszálló hatóságok bejelentették, hogy minden tizenhatodik évét betöltött, fizikailag alkalmas zsidó férfinak köteles munkára jelentkeznie a helyi rendőrségnél.
Haft ekkor még épphogy nem töltötte be a megszabott korhatárt, bátyja, Aria azonban elment regisztrálni magát, majd napokra nyoma veszett; a vakmerő fiú maga indult kideríteni, hová tűnhetett a testvére, és végül meg is találta Ariát egy csoport zsidó férfival összezárva a helyi tűzoltóraktár épületében. Hertzko úgy döntött, saját bőre kockáztatásával menekíti ki a bátyját a német őrökkel körülzárt épületből: akciója sikerrel járt, Aria hazatérhetett, őt azonban elkapták és hozzácsapták a csoporthoz.
A rabosított zsidó férfiakat koncentrációs táborba szállították, ahol Haftot jó fizikai erőnléte miatt kényszermunkára osztották be – a fiú több lágert is megjárt, mígnem az egyikben összetalálkozott egy gyerekkori lengyelországi német ismerősével, aki az őrök között teljesített szolgálatot. Ő mesélt őrtársainak a fiú kiváló atlétikai képességéről és boksztehetségéről.
Az őrök az ingyenes szórakozás lehetőségét felismerve felmentették Haftot a nehéz munka nagy része alól, és arra kényszerítették, hogy vasárnaponként bokszmérkőzéseket vívjon általuk kiválasztott, a rabok közül kikerült ellenfelekkel szemben. A meccsek győztesére extra adag étel várt, a vesztest ugyanakkor gyakran kivégezték, ezért Haft sokszor szó szerint az életéért küzdött a szorítóban: összesen 76 alkalommal szállt ringbe, és mindegyik esetben ő került ki győztesként a küzdelemből.

Haft már négy éve raboskodott különböző lágerekben, amikor 1945 tavaszán a Vörös Hadsereg előrenyomulásától tartva a németek felszámolták a jaworznói tábort, és a rabokat halálmenetben elindították Németország felé. Ekkor sikerült megszöknie.
A háború végén Haft egy, az amerikai hadsereg által létesített, München melletti menekülttáborban talált menedékre, ahol újra bokszolni kezdett: az amerikaiak által szervezett különleges ökölvívó-bajnokság keretein belül más önként jelentkező menekültekkel, holokauszttúlélőkkel mérettette meg magát, és elnyerte a „legjobb zsidó bokszoló” címet. 1948-ban a 23 éves fiatalember úgy döntött, hogy hajóval az Egyesült Államokba vándorol: új hazájában azonnal nekilátott felépíteni profi bokszolói karrierjét.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Isten azért ad nekünk képességeket, tehetséget, hogy kamatoztassuk. Haft életét megmentette a boksz, amit szeretett és tehetsége is volt hozzá. Hogyan tudnád a saját adottságaidat mások javára fordítani?

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Az emberi jólét kulcsszava: „Igen”

Miért van az, hogy a mogorva ember csak zsörtölődik, a siránkozónak állandóan panaszra áll a szája, a kritizálónak pedig semmi és senki nem jó?

Azért, mert nem tudják elfogadni a valóságot.
Elvi megfontolásból vagy a szokás hatalmától vezetve lázadnak. A pszichikai megbetegedések mind a valóság elutasításából fakadnak. Vegyünk példának egy embert, aki a hegyekbe utazik nyaralni. Amikor reggel felkel, és meglátja, hogy kinn borzalmas az időjárás, rögtön panaszkodni kezd:
„Minek is vagyok itt ebben a siralmas időben? Soha többet nem jövök ide!” Az időjárás ettől nem változik meg, de ő mérgezi a lelkét, és elrontja a napját és a családjáét is.
Képzeljünk el ezzel szemben egy olyan embert, aki képes elfogadni a helyzeteket. A reggeli ébresztő után reálisan és egyben jókedvűen reagál, ezzel a gondolattal: „Elfogadom az időt, úgy, ahogy van, nem hagyom, hogy kedvem szegje. Akkor is szép napunk lehet, ha esik az eső.” Ebben az emberben van egy dinamikus derű, amely biztosítja számára a lelki egyensúlyt, és ez könnyen átragad másokra is.

Ezért fogadd el magad úgy, ahogy vagy, fogadj el másokat olyannak, amilyenek, és fogadd el az élet ritmusát úgy, ahogy eléd tárul!
Az emberi jólét titka, kulcsszava csak ennyi: ’igen’.
Az elfogadás a legemberibb és a leginkább emberivé tévő cselekedet. De csak az alázatosság és a mentális nyitottság segítségével valósulhat meg. Ezek képessé tesznek minket arra, hogy megértsük, minden ember ugyanolyan, senki sem csalhatatlan, és senki sem mentes a hibáktól. Az értelmes élet megtapasztalása tehát abban áll, hogy a személyes képességeinket valami nálunk nagyobbnak a szolgálatába állítjuk, és ebbe másokat is bevonunk, mert ugyanolyan értékesnek tartjuk a másik embert, mint saját magunkat.

---

 

— 2023. október 09. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Regina a reménytelen helyzetből született újjá

23 évesen Regina úgy érezte, révbe ért: sikeresen zárta főiskolai éveit, majd szakmai gyakorlatát egy amerikai luxusszállodában töltötte. Ám egyik este, a munkahelyéről hazafelé biciklizve elütötte egy autó. Az amerikai álom egy kórházban ért véget. Súlyosan megsérült, traumatikus agy- és koponyasérülést szenvedett, melynek látható jelei maradtak, rehabilitációja pedig egy életen át tart. Az elmúlt 6 évben újból megtanult járni, beszélni. Bár maradtak látható nyomai a balesetének, ma már képes együtt élni a változásokkal és ebből kihozni a maximumot.
A baleset előtt, az egyetem mellett a vendéglátásban dolgozott, sokat éjszakázott, a fiatalokra jellemző “egyszer élünk” hozzáállással élte az életét. Az volt a vágya, hogy külföldön szerezhessen tapasztalatot a vendéglátásban és hogy megbecsüljék. Mindig is szeretett utazni, be akarta járni az egész világot és ez a vágya a mai napig változatlan. Az utazás ugyan több tervezést igényel most, de semmi sem tarthatja vissza.

A traumatikus koponya- és agysérülés tény volt, de azt nem tudták megmondani, meddig lehet majd fejleszteni az érintett területeket. Az orvosok ellátták jótanácsokkal, mivel kell óvatosnak lenni és mi az, ami tilos, de semmire sem mondták, hogy lehetetlen és ez neki hatalmas erőt adott. Reményt ébresztett benne, hogy ha még a szakemberek sem tudják, hogy hol a határ, akkor bármi lehetséges. Kint a gyógytornásza is azzal bíztatta, hogy csak rajta múlik, mit ér el. Akkor úgy érezte, megállíthatatlan. De voltak mélypontok is. Viszont végül mindig felállt, újratervezett és folytatta az útját.

„Egyszer élünk, de ez a mondat számomra immár új értelmet nyert: egyszer élünk, ezért vigyázzunk magunkra, mert van, amit nem lehet visszacsinálni. A balesetem megtanított egy fontos dologra: arra fókuszálok, hogy valóban megéljem a pillanatot, mert ki tudja, meddig tart. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem tervezek, de inkább rövidebb távú terveim vannak.
Mára már megerősödtem és könnyebben veszem az akadályokat. Megtanultam visszanézni és nem elfelejteni, hogy honnan indultam. Ez a mai napig hihetetlen erőt ad.” – vallja Regina.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Reginát a sérülései nem ültetették kispadra. A reménytelennek látszó helyzetből is felállt az életigenlésének, kitartásának és elszántságának köszönhetően. Ha reménytelennek érzed a helyzetedet, vagy ha valami nem sikerül úgy, ahogyan szeretnéd, nem szabad elkeseredni. Csak meg kell találni azt a módszert, stratégiát, amelyik nálad is működik. Érdemes arra nézni, amerre menni akarunk: előre. Közben szabad sírni, sőt, szabad méltatlankodni is, ha nem sikerül valami, csak egy dolgot nem szabad: félbehagyni, mert mindig lehet újrapróbálkozni. Isten melletted áll a legnagyobb bajban is.

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

5 szokás a hosszú, boldog kapcsolat kulcsa

Ahhoz, hogy hosszú távon is boldog legyen egy kapcsolat, nem elég csupán a szerelem vagy a szeretet. A kiegyensúlyozott viszony, a kötődés fenntartása, a konfliktusok elsimítása mindkét fél részéről munkát, erőfeszítéseket és törődést igényel. A szakértők régóta keresik, mi lehet az örökké tartó, boldog kapcsolat kulcsa. Számos olyan felmérés született a témában, amelyek segítséget nyújthatnak a pároknak abban, hogy mire érdemes odafigyelniük.

Ezek a következők:
1, Csapatszellem és baráti viszony
Azok a párok állják ki leginkább az idő próbáját, akik képesek csapatként tekinteni önmagukra a stresszes szituációk során. Egy nehéz helyzetben vagy egy konfliktus során az a legjobb, ha nem az egyének, hanem a kapcsolatuk érdekeit nézik, és így keresik meg a legoptimálisabb megoldást.
Az évek múltán nem csak a partnerükként, hanem egyben a barátjukként is tekintenek a másikra. Képesek együtt szórakozni, jól érzik magukat egymás társaságában, és rendszeresen csinálnak olyan közös programokat, melyek még szorosabbá teszik a viszonyukat.

2, Előre tervezés, reális elvárások
A boldog pároknak mindig vannak kisebb-nagyobb, közös terveik a jövőre nézve. Megvitatják, mit szeretnének, együtt hozzák meg az életükkel kapcsolatos döntéseket, és együtt élik át a várakozás, megvalósítás örömét. A kutatók az javasolják, hogy beszéljetek meg éves projekteket: lehet ez nyaralás, költözés, lakásfelújítás vagy akármi, amiből mindketten kiveszitek a részeteket. Bármi is az, segít majd erősíteni a kötődést.
Sokan esnek abba a hibába, hogy irreális elvárásokat támasztanak a partnerük felé. Mivel ezeket a másik nem tudja teljesíteni, csalódnak benne, dühösek lesznek rá, vagy kiábrándulnak belőle. Hogy ezt megelőzd, igyekezz a realitás talaján maradni még a legnehezebb helyzetekben is.

3, Törődni a másikkal és a pozitívumokra fókuszálni
A párok az évek során sokszor elfeledkeznek arról, mennyire fontos rendszeresen kimutatniuk a másiknak azt, hogy érdeklődnek iránta, törődnek vele – pedig a boldog kapcsolathoz ez nélkülözhetetlen. A sok együtt töltött idő lehetőséget ad erre, ezért igyekezzetek kihasználni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég, ha apró figyelmességekkel érzékeltetitek, mennyire szeretitek egymást. Igyekezz a társad legjobb tulajdonságaira fókuszálni, és a legproblémásabb szituációkban is meglátni a pozitív oldalát. Ez fokozza az érzéseket, megoldja a konfliktusokat, és megelőzi az eltávolodást.

4, Rugalmasság és elköteleződés
A hosszú ideje boldog felek fontos tulajdonsága a rugalmasság. Alkalmazkodnak a különböző helyzetekhez, illetve a másik változó igényeihez. Ez segít abban, hogy átvészeljék a problémákat, és türelemmel, megértéssel forduljanak a másikhoz. Igyekezzetek úgy megoldani a nehézségeket, hogy ne sérüljön a köztetek lévő szeretet.

5. Őszinte, nyílt kommunikáció
A boldog viszonyok egyik legfontosabb összetevője az őszinte, nyílt kommunikáció.
A kiegyensúlyozott párok nemcsak a pozitív, hanem a negatív dolgokról is beszélnek, sőt azt is megosztják a másikkal, ha szoronganak, stresszesek vagy türelmetlenek.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Ezek a gondolatok nem csak házaspárok, hanem barátok, családtagok esetében is többnyire érvényesek.

---

 

— 2023. október 16. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

A megbocsátás Isten simogatása mindannyiunk felé

Szent Bakhita Jozefina, egy szudáni szent inspiráló tanúságtételét hoztam ma számodra Ferenc pápa gondolataival:
„Jozefina 1869-ben Dárfúrban született. Hétéves korában elrabolták a családjától, és rabszolgává tették. Elrablói „Bakhita”-nak nevezték, ami azt jelenti, hogy „szerencsés”. Nyolc gazdája volt – egyik eladta a másiknak. A gyermekkorában elszenvedett fizikai és lelki szenvedések miatt elvesztette az identitását. Aljas módon bántak vele, sok erőszakot szenvedett el: testén több mint száz sebhelyet viselt.
Egy nap a gyámja egy kis feszületet adott neki, ő pedig, akinek soha semmije sem volt, féltett kincsként őrizte. Amikor nézte, belső felszabadulást tapasztalt, mert úgy érezte, hogy valaki megérti és szereti, s ezért ő maga is képes megérteni és szeretni: ez a kezdet. Megértettnek, szeretettnek érezte magát, s ennek következtében képesnek arra, hogy megértsen és szeressen másokat.
A kereszténnyé lett Bakhitát átalakították Krisztus szavai, melyeken naponta elmélkedett: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34). Ezért mondta: „Ha Júdás bocsánatot kért volna Jézustól, ő is irgalomra lelt volna.” Mondhatjuk, hogy Szent Bakhita élete a megbocsátás egzisztenciális példázatává vált.
Milyen gyönyörű, ha elmondhatjuk valakiről, hogy „képes volt, mindig képes volt megbocsátani”.
Ő mindig képes volt rá, sőt, élete a megbocsátás egzisztenciális példázata. Bocsássunk meg, mert akkor nekünk is megbocsátanak. Ne felejtsük el: a megbocsátás Isten simogatása mindannyiunk felé.
A megbocsátás nem elvesz, hanem ad! Mit ad a megbocsátás? Méltóságot! Arra késztet, hogy tekintetünket magunkról a másik felé fordítsuk, hogy gyarlónak lássuk, mint amilyenek mi vagyunk, de mindig testvérnek és nővérnek az Úrban. A megbocsátás annak a buzgóságnak a forrása, amely irgalmassággá válik, s alázatos és örömteli életszentségre hív, mint amilyen Szent Bakhita életszentsége volt.”

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Te hogyan állsz a megbocsátással? Van-e olyan valaki, akinél ez nehéz számodra? Mi az, ami megátol, hogy szívből megbocsáss?

 

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Érzéseid kimutatása lelked-tested egészségéért – 1. rész

Az érzések kimutatása sokaknak félelmetes, másoknak pedig nincsenek is szavaik, ötleteik ahhoz, hogy pontosan meg tudják nevezni az aktuális érzelmi állapotukat. Gyakran fogalmuk sincs, hogy mi is zajlik bennük. Pedig a kapcsolataink sínylik meg, ha ezen a téren hiányosságaink vannak.

Ne sírj! Ne érezz!
Ha megfigyelsz egy kisgyereket, azt láthatod, hogy gondolkodás nélkül teljesen spontán fejezi ki azt, ami történik benne. A nyakadba ugrik, közli, hogy „szeretlek, mami” vagy éppen keservesen sír, ha fáj valamije. Aztán mi történik a „nevelés” során ezzel a spontán kisgyerekkel? Megtanítják neki, hogy egyes érzések kellemetlenek, túl hevesek, ezeket egyáltalán ne mutassa ki, vagy csak bizonyos helyzetekben, és akkor is csak korlátok között. Biztos vagyok benne, hogy te is hallottad már a következő mondatokat: „Most miért sírsz? Ezzel nem hatsz meg.” „A fiúk nem sírnak. Milyen férfi lesz így belőled?” Hányszor mondja azt egy anya a gyerekének miközben a könnyeit törölgeti: „nem sírok, nincs semmi baj”. Hányszor hallja egy örömében ugrándozó, fickándozó gyerek, hogy nyugodjon már le? Esetleg hányszor kap büntetést azért, mert túl hevesen mutatta ki a jókedvét?
Mi történik ilyenkor?

Apránként megtanítjuk a gyereknek, hogy egyes érzések kifejezése nem kívánatos, veszélyes, és elvárjuk tőle, hogy csak az általunk elfogadott, helyesnek tartott érzéseket fejezze ki.

Az érzelmek elfojtásának következményei
Az érzelmek elfojtása a lelket fojtja meg. Mire felnövünk, kialakul, hogy kinek melyik érzése kerül elfojtás alá. Van, aki az örömérzésben korlátozott, mások a haragjukat vagy éppen a fájdalmukat nem merik kifejezni. Ennek aztán súlyos kapcsolatbeli konfliktusok lesznek a következményei. Ha minden fájdalomra, bántásra haraggal reagálok, és észre se veszem, hogy valójában fájdalom ért, akkor nagyon nehéz lesz velem együtt élni. Ha nem merem megélni és kifejezni, hogy mennyire szeretek valakit, akkor a párkapcsolatomban lesznek súlyos gondok. Ha a dühömet nem merem megmutatni, akkor hamarosan szorongani fogok, pánikbeteg, depressziós leszek, vagy éppen kialakul egy csomó pszichoszomatikus problémám, és orvostól orvosig járok majd a kiütéseimmel, a gyomorpanaszaimmal.

Az érzések elrejtése, fel nem ismerése komoly konfliktusokhoz fog vezetni a kapcsolataimban. Ha például valakinek csak a dühöngés megengedett, és fel sem ismeri egy idő után, hogy a haragja mélyén valójában fájdalom, csalódás van, az agresszívan fog reagálni minden bántásra, és képtelen lesz elmondani, hogy valójában mi is a baja. Így aztán nem is lehet rajta segíteni, nem lehet javítani a kapcsolaton. Ha például valaki ígér nekem valamit, de nem tartja be, akkor megsértődhetek, vagy épp leüvölthetem a fejét. Ennek viszont az lesz az eredménye, hogy napokig nem szólunk egymáshoz, esetleg megszakad a kapcsolat. Ha viszont felismerem, hogy a haragom mélyén csalódottság és fájdalom van, akkor azt tudom mondani: „Figyelj, amikor azt láttam, hogy nem tartottad be az ígéretedet, csalódott voltam, és szeretnék bízni benned. Megtennéd, hogy legközelebb csak olyat ígérsz meg, amit be tudsz tartani?”
Ez egyáltalán nem támadó, és sokkal nagyobb esély van arra, hogy megmarad a kapcsolat. Mindössze annyi történt, hogy felismertem a haragom mélyén rejlő csalódottságot, és hangot is adtam neki.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Érzelmeink kimutatása, megélése jó hatással van lelkünkre, kapcsolatainkra is. Mutasd ki örömödet, bánatodat, csalódottságodat is bátran másoknak!

 

---

 

— 2023. október 23. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

A szeretet körforgása

„Vásárolni indultam, és már majdnem kiléptem a lakásból, mikor megcsörrent a telefon. Az ismerősöm, aki hívott, fájdalmas helyzetet él át, családi nehézségekkel küzd, és nem tudja, mitévő legyen. Hosszan, csöndben hallgattam, szívembe fogadva a szenvedését. Semmit se tehetek, de tudom, hogy a megoldás az elhagyott Jézus iránti szeretet. Így felajánlottam neki, hogy együtt szeressük Őt ebben a helyzetben, és érzékeltem, hogy megnyugodott. Mostmár nagyon kellett sietnem, hogy zárás előtt odaérjek a boltba.
A lépcsőn szembe jött velem egy idős asszony, kezében egy nehéz táskával, amit szinte vonszolt maga után. Megint megálltam és arra gondoltam: Jézus van jelen benne. Az otthonáig vittem a táskát, és aztán ránéztem az órámra. Láttam, hogy már túl késő van ahhoz, hogy odaérjek az üzletbe. Mégsem aggódtam, inkább az öröm töltött el, hogy lehetőségem van szeretni a nénit, akinek meghatott tekintetét az Ég viszonzásának tekintettem.
Röviddel ezután az utcán összefutottam egy ismerőssel, és ajándékoztam neki a szívemet betöltő örömből. Erre válaszképp elmondta, hogy pont felém tartott, mert szeretne odaadni egy zacskót. Belenéztem: pont az volt benne, amit a boltban szerettem volna vásárolni.
Azzal töltöttem az időm, hogy szeressek másokat, és Valaki bevásárolt nekem.”
forrás: ujvarosonline

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Keresztényként az a hivatásunk, hogy szeressünk, mert Jézus erre mutatott példát nekünk! Ha ezt tesszük, a többit – amire szükségünk van – mind megkapjuk hozzá! Ne sajnáld az időt ezen a héten attól, hogy szeretettel legyél mások iránt.

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Érzéseid kimutatása lelked-tested egészségéért – 2. rész

 

Ismerd fel az érzésiedet!
Első körben nem is az a feladatunk, hogy az érzést kifejezzük, hanem hogy egyáltalán felismerjük magunkban. Ezt nehezíti a gyerekkorból eredő elfojtás, illetve az is, hogy rengeteg morális ítéletet alkotunk másokról. Ezekhez az ítéletekhez pedig egy jó adag tehetetlenség is társul, amikor azt gondoljuk, hogy az adott helyzet,
állapot megváltozhatatlan. Például „Haragszom Erzsire, mert hülyén viselkedett. Persze nem is várhatok tőle mást, hiszen nem túl intelligens. Inkább megszakítom vele a kapcsolatot.”
Ha azonban a figyelmünk fókuszát Erzsi helyett önmagunkra fordítjuk, és Erzsi elítélése helyett azt kezdem vizsgálni, hogy mi van bennem, akkor a következő gondolatokra is juthatok: „Amikor Erzsi ezt mondta, akkor fájdalom volt bennem, mert egy olyan pontra tapintott, ami érzékeny számomra. Pedig szeretnék vele kapcsolatban maradni, és biztonságban érezni magam a társaságában.” Ha ezt el tudom neki mondani, akkor Erzsi megértheti, hogy a mondata mit váltott ki belőlem. Lehet, hogy ő fel sem fogta, hogy ez nekem gondot okoz, és rögtön bocsánatot fog kérni, és jó eséllyel legközelebb tapintatosabb lesz.
Érzéseink felderítésében gyakran gátol minket, hogy kiváltó okukat többnyire az eseményekben és a körülöttünk élő emberekben keressük. Megtanultunk másokat vádolni azért, mert pocsékul érezzük magunkat. Így aztán hamarosan áldozatnak gondoljuk magunkat, a másikat pedig tettesnek. Ha viszont megtanuljuk befelé fordítani a figyelmünket, akkor felismerhetjük az érzéseket, és a felismert érzések erőforrássá válnak abban a pillanatban, amikor kifejezem őket. Amikor felvállalom a sebezhetőségemet, paradox módon nagyobb erőm lesz, mintha benne ragadnék a magamat sajnáló áldozat-szerepben.
Az érzések kifejezésének további hozadéka, hogy a kellemetlen érzéseink azonnal oldódni kezdenek, amikor figyelmet fordítunk rájuk, és képesek vagyunk megnevezni vagy kifejezni őket.

Így fejezd ki az érzéseidet!
Az érzések kifejezése nem egyszerű. Ezt is lehet jól és kevésbé jól csinálni. Az első, amivel a „kezdő érzők” szembesülnek, hogy nincsenek szavaik arra, amit odabent éreznek. Gyakran hangzanak el a szájukból ilyen mondatok: „ez rosszul esik nekem”. Ez sajnos kevés, ebből még nem értem meg, hogy mi baja van a másiknak, nem tudok kapcsolódni hozzá. Ha viszont azt mondja, hogy „amikor így viselkedsz, akkor megijedek”, na, ekkor már értem, és elszégyellem magam, hogy ennyire félelmetesen viselkedek. Első körben meg kell keresnünk azt a szót, ami pontosan kifejezi az érzéseinket. Az eleinte lassú, nehéz, pepecselős munka, de megéri, mert jobban fogjuk érteni magunkat, és mások is jobban tudnak majd kapcsolódni hozzánk.
Gondot jelenthet az is, ha az érzéseink kifejezésébe belecsúszik gondolat vagy ítélet. Ha például azt mondom, hogy „Úgy érzem, mintha egy fallal élnék együtt”, ez nagyon bántó lehet a társunknak, hiszen ez ítélet. Így nehéz lesz együtt érezni veled. Sokkal tisztább, ha azt mondom: „Nagyon magányosnak érzem magam az utóbbi időben.”
Az sem érzés kifejezése, ha a mondatom így hangzik: „úgy érzem, végtelenül nagyképű vagy.” Bár a mondat elejéről úgy tűnik, mintha érzést fogalmaznék meg, ez valójában ítélet, ami egyáltalán nem rólam, nem az érzéseimről szól, hanem a véleményemet, az ítéletemet fejeztem ki.
Lehet, hogy most azt gondolod, hogy ez nagyon nehéz munka. Valóban annak tűnik elsőre. De megéri beletenni az időt, energiát, és megtanulni, mert kevés ennél jobb befektetés van az életben. Az érzések kifejezésének haszna a sokkal-sokkal jobb kapcsolat a pároddal, a gyerekeiddel, szüleiddel, főnököddel, barátaiddal. És persze önmagaddal. Ugyanis ez a belső munka igen komolyan növeli az önbecsülést is, hiszen ha megtanulod kifejezni az érzéseidet, bátrabban bele mersz állni majd a konfliktusokba, és nem gyáva nyúlként fogsz elkullogni minden vitás helyzetből.
forrás: csaladinet

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Érzelmeink kimutatása, megélése jó hatással van lelkünkre, kapcsolatainkra is. Mutasd ki örömödet, bánatodat, csalódottságodat is bátran másoknak!

---

— 2023. október 30. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

„Lehet érinteni”

Egy esti bevásárlás alkalmával a holtfáradt pénztáros kisasszony erőltetett mosolya mögül meghallottam egy mondatot. Először kérésnek tűnt, majd inkább türelmetlen felszólításnak hatott: „Lehet érinteni!” Bankkártyám után kutatva hirtelen bevillant, hogy mennyire távol kerültem az érintés valóságától. Attól, amit úgy hívunk: közelség, kapcsolat, jelenlét, kézzelfoghatóság. Rádöbbentem, hogy mennyire „egyérintős” életet élek. Alig vagyok benne abban, amit éppen csinálok. Mondhatnám: „érintőleges” lett az életem.

Mit szólnál, ha azt mondanám: a hit érintés? Az emberi és az isteni közeledés találkozása, s azzal a bizonyos „isteni terminállal” való kapcsolódás. Ahogyan a bankkártyát érintjük, ugyanúgy elég egy érintés, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, akit Istennek nevezünk.
A műanyag kártya gyors, kényelmes és biztonsági kóddal ellátott érintést kínál. Csupa olyasmit, ami mindennapi életünkre és igényeinkre amúgy is jellemző. Fontos különbség azonban, hogy a hit érintése az ember részéről inkább folyamat, ami sokkal komolyabb türelmet és kitartást kíván, mert a hozzá vezető út korántsem egyenes.
Ma, a ránk zúduló információk tömkelegében, a képek és videók villódzásában, a fogyasztás csapdáiba esve sajnos „érintőleges” és vibráló emberek lettünk, akik útközben elvesztettük alapvető készségünket, a figyelmet. Nem vitás, hogy mára a képek világa és a képzelőerő hatalmas átalakuláson ment keresztül. Képzeletünket kizsákmányolják, alattomosan ingerlik és hozzáértő módon manipulálják, ezért túlpörgött. Figyelmünk kimerült, lemerült. Ha pedig nem tudok igazán figyelni arra, aki mellettem ül és beszél hozzám, nem tudok neki hinni sem.

Mert a hit hallásból fakad. Meghallásból. Mögé-fülelésből. Oda-csendesülésből. Egyszóval figyelemből.

Abból az alapvető megnyílásból, érdeklődésből és jóindulatból, amivel megtisztelem akár a másikat, akár Istent. Ha te azt érzed, hogy megajándékozlak ezzel, bátrabban megnyílsz, s talán jobban hitelt adsz az én szavaimnak is.
Ezért merem így mondani:
a hit halk, tapintatos, mégis tiszteletteljes érintés, amihez nélkülözhetetlen a figyelem. A hit érintése az ember részéről ilyen értelemben nem más, mint az Egészre, a Teljességre, Istenre való nyitottság, ami persze köszönő viszonyban sincs valamiféle semleges passzivitással.

A figyelem mint az érintés első lépése egy rendkívül érzékeny műszer, ami a legapróbb rezdülésekre is reagál. Keresztény szókészlettel talán így mondanám: a virrasztó szív ébersége. És éppen ez ment meg minket az önmagunkba való élettelen bezárulástól. A hitnek tehát véleményem szerint nem a rejtett vagy nyíltan vállalt hitetlenség, hanem az önmagába zárkózó, önmaga köré bástyát húzó figyelemhiány az ellentéte. Az ilyen ember pedig nem tud érinteni. A másik oldalról: az ilyen embert nem lehet megérinteni. Legalábbis emberileg nem. Ezért úgy gondolom, hogy a hitet fenntartani lényegében egyet jelent a figyelem fenntartásának vágyával.
Pálfai Zoltán makói plébános
forrás: vigilia

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Mennyire éber a szívem? Mennyire tudok figyelni a másikra, az Istenre? 

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Amire a gyertyák rávilágítanak…

Halottak napján temetőbe megyünk, gyertyát, mécsest gyújtunk a sírnál. Komoly üzenetet hordoz a gyertyák fénye.
A székely ember halálos ágyán végrendeletébe foglalta, hogy gyermekei minden évben legalább ekkor menjenek ki a sírjához. Nem azért – írja -, hogy engem lássatok. Nem is azért, hogy én lássalak titeket. Azért gyertek ki a síromra, hogy arcotokra hulljon a gyertyák világossága.

Mit is világít meg a sírokról arcunkra hulló gyertyafény? Azt a tényt, hogy az idő nem gyógyít be minden sebet. Aki elment hiányzik. Fáj, hogy már nem lehet velünk. Pótolhatatlan számunkra. Viszont a szeretet megmaradásának törvénye szerint az élet folytatódik és a szeretetkapcsolatok – ha Isten- szeretettel ötvöződtek – az Istennél folytatódnak és végleg beteljesülnek.
A gyertyák rávilágítanak arra is, hogy nem tettünk meg mindent elhunyt szeretteinkért, amíg köztünk voltak. Nem becsültük meg őket annyira, amennyire megérdemelték volna. A szeretet elmulasztott lehetőségeit nem vehetjük vissza.
Vianney Szent János írja le, hogy vonaton utazva egy nagyon aggódó idős hölgy kérdezgette: Mi lesz, ha elromlanak a fékek? Ha kisiklanak? Ha összeütköznek valamivel? Az atya próbálta megnyugtatni. Mi lesz, ha minden elromlik, és mindannyian meghalunk? – volt a hölgy utolsó kérdése. Akkor – válaszolta a pap -, minden azon múlik, hogy hogyan éltünk eddig. Akkor már nem tud változtatni a sorsán senki.

Az örök élet érettségijén másféle kérdésekre kell válaszolnunk, más lesz a fontossági sorrend, mint most itt. Hittél-e? Szerettél-e? Tettél-e jót mással? Számíthatott-e rád az, akiért felelősséget vállaltál?
A halottak napja olyan, mint egy nagy érettségi találkozó. Elhunyt szeretteink már letették életük záróvizsgáját. Mi még készülünk rá. A temető fölé magasodó kereszt arra emlékezetet, hogy Isten nem kegyetlen kényúr, aki örömét leli abban, ha megbuktathat minket. Sokkal inkább szerető apa, aki mindent megtesz azért, hogy átmenjünk ezen a nagy érettségin, és az ő országában, vele tölthessük el a folytatást. Ezért még Fia életét sem sajnálta. Krisztus halála és feltámadás óta nem a halál tragikus, hanem az elrontott élet. A halál előtt meghajlunk és kérjük Isten segítségét az elhunytaknak. Az élethez pedig kérjük a Szentlelket: adjon nekünk elég erőt és kitartást.

A sírokon akkor szép a virág, ha az ott nyugvó a szeretet szolgálatába állította az életét, és aki adja a virágot, az elhunytnak életében sem felejtette el odaadni azt. A gyertyák fényében e kettőt tisztán láthatjuk mindannyian. A temetői kereszt pedig mutatja a mintát és reményt ad arra, hogy ha el is rontottunk néhány dolgot, kapcsolatot az életben, annak még nincs vége. Kezdjük újra, de most már Jézus példája nyomán és Isten törvénye szerint.
forrás: gyorigorogkatolikus

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Gondold át, mit tudsz tenni az élő szeretteiddel való kapcsolatod jobbá tételéért! Adj nekik bizalmat, és szeresd őket.

— 2023. szeptember 04. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Kudarcaink legfőbb oka ez is lehet

Elmondok most 2 példát arra, hogyan veszítheted el a meglévő értékeidet egy fontos tényező miatt:

1. Egy cégvezető évekig halogatta a rendrakást az asztalán és a fiókjaiban.
A halogatás eredménye: mikor végül rendet tett, akkor annyi költségszámla került elő a szemét alól és a fiókokból, amelyeket ha időben leadott volna a könyvelőjének, akkor kb. 800.000 Ft-tal kevesebb adót kellett volna befizetnie.

2. Egy középkorú férfi az orvosi vizsgálatot halogatta közel nyolc évig.
Mikor végül elment, olyan kritikus állapotban volt már, hogy csak egy súlyos műtéttel tudták növelni az életben maradásának az esélyeit. A műtét után négy hónapig tartott a rehabilitációja és korábbi jól fizető állásában sem tudott már visszatérni.
A halogatás eredménye: tönkrement egészség, rengeteg elveszített munkabér, ennek következtében kényszerű lemondás nyaralásokról. Valamint szinte bizonyosan nem fogja már megérni, hogy elmehessen unokája esküvőjére.

Az alábbi 6 tényező állhat gyakran a halogatás mögött. Nálad előfordul valamelyik?
„Mindenképpen fájni fog” – Ha azt elővételezzük, hogy a tevékenység kellemetlen lesz, nem meglepő, hogy a lehető legtovább szeretnénk elkerülni.
„Lehet, hogy nem is fog sikerülni” – Ha meg sem próbáljuk, kudarcot sem vallhatunk. A kudarctól való félelem súlyos visszatartó erő lehet feladataink teljesítésében.
„Nem is olyan fontos” – Sokszor azért nem állunk neki a munkának, mert nem találjuk elég fontosnak vagy érdekesnek.
„Nem értem pontosan, mi a feladat” – Van, amikor az információhiány vagy a kétértelműség tart vissza minket.
„Még nem tökéletes” – Sokaknál a perfekcionizmus a feladatvégzés elhúzódásának az oka. Addig nem adjuk ki a munkát a kezükből, amíg nem vagyunk teljesen elégedettek vele.
„Nem tudom megcsinálni” – Van, amikor túl bonyolultnak, kezelhetetlenek érezzük a feladatot, emiatt toljuk magunk előtt.

Fel kell ismerned, hogy rajtad áll, mit kezdesz a pillanattal, a lehetőségeiddel. Te döntöd el, hogy megragadod-e a lehetőséget, vagy kifogásokat gyűjtesz helyette. Te döntöd el, hogy vajon a tökéletes pillanatra vársz, vagy úgy határozol, a tökéletes pillanat az, ami most van. Ha valamit meg akarsz csinálni, akkor arra a tökéletes pillanat a “most”.
Amíg várakozol, amíg kifogásokat gyűjtesz, amíg agyalsz a legeslegjobb megoldáson, addig csak lehetőségeket szalasztasz el és ez még csak nem is az összes veszteség, amit a halogatás jutalmul tartogat számodra.
A halogatás szavunk nem véletlenül hasonlít a halál szóra. Megöli az életünket. Boldog pillanatok, rengeteg pénz, sikerélmények, barátok és párkapcsolatok, vagy akár az egészségünk is rámehet a halogatásra.

***

KAPCSOLATAINK

A varázserővel bíró pipacsszirmok

Kitört a nyári szünet. Lindát nemcsak a közelgő nyaralás tartotta lázban: a szomszédjuk, Feri bácsi eladta a házát, amely előtt már az új lakók holmijait szállító teherautó állt. Linda kíváncsian szemlélte, hogyan pakolják le a platóról az asztalokat, székeket, szekrényeket. Azon gondolkodott, vajon költözik-e új játszópajtás Feri bácsi egykori házába?
„Összebarátkoztatnám a cicáimmal, fogócskáznánk és virágokat szednénk a közeli réten… – bárcsak egy hozzám hasonló kislány lenne az új lakó” – mondta vágyakozó sóhajtással.
Másnap reggel korán felkelt és sietett megnézni, kik az új lakók. Az ajtón kilépett egy házaspár. Az anyuka egy kerekesszékben ülő sovány, törékeny lányt tolt ki az udvarra. Lindának nem volt ismeretlen ez a szerkezet: dédije, aki nemrég hunyt el, ilyenben élte az utolsó hónapjait.
Odarohant az új szomszédai elé, és bemutatkozott:
– Linda vagyok, veletek szemben lakom -, majd odalépett a kerekesszékben ülő lányhoz, hogy megszólítsa. Ekkor az édesapa megszólalt:
– Ő Katika, a lányunk, szerintem kicsit idősebb, mint te. Nem tud járni és beszélni, a kezét is alig mozgatja, de nagyon örül annak, ha barátkoznak vele. A zenét és a meséket különösen szereti, és az is boldoggá teszi, ha… – fejezte be volna mondandóját a férfi, de Linda hirtelen az utca végén nyíló rétre szaladt.
Pár perc múlva visszatért, odament Katikához, majd egy-egy piros virágszirmot tett a kezére és a lábára.
– Ezeket egy pipacsról szedtem, az a kedvenc virágom. Meglátjátok, ezeknek a szirmoknak varázserejük van, meg fogják gyógyítani Katikát! Ha elszáradnak, ne aggódjatok, szedek majd újat. – mondta Linda ragyogó szemekkel.

Linda minden reggel korán kelt, sietett át Katikához és vitte a pipacsszirmokat. Gyakran elvitte a kedvenc mesekönyvét is. Miután gondosan rátette a szirmokat Katikára, leült a neki hozott székre, és az egyik kezét a lány tenyerébe tette, a másikkal pedig az ölében lévő könyv első meséjéhez lapozott. „Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember…”, kezdte el a történetet, és Katika barna, komor szeme ilyenkor hirtelen felragyogott, az addig fásult, fakó arca pedig kivirult. Teli szájjal mosolygott hosszú percekig.
Az egyik nap például egy kis szintetizátort tett Linda Katika ölébe. Egy másik nap megkérte a szülőket, hogy tegyenek be valamilyen zenét, és az udvar lebetonozott részén előre-hátra, jobbra-balra tologatta Katikát.

Már vége felé járt a nyár, amikor egyszer meglepő hír fogadta Lindát.
– Kincsem, most nem tudsz játszani Katikával, nagyon gyenge. Gyere vissza pár nap múlva, hátha akkor már jobban lesz – mondta a lány édesanyja.
– Várjatok egy picit, megnézem, van-e még a réten pipacs, mindenképpen szeretnék új szirmokat adni neki – majd elszaladt a rétre, ahonnan több szál virággal jött vissza.

Egy hét múlva Linda úgy gondolta, megnézi, hátha már jobban van Katika. Miközben csöngetett, látta, hogy a lány kerekesszéke üresen áll az udvaron. Linda szeme felcsillant:
– Igen, igazam volt! Ezek a szirmok tényleg gyógyítanak! Mindjárt indulunk Katikával fogócskázni a rétre – mondta ujjongva, közben ugrándozott örömében.
A lány édesanyja ekkor kilépett az ajtón.
– Linduskám, Katika már nemcsak beszélni, járni, hanem repülni is tud, tegnap este… – folytatta volna, de hirtelen elcsuklott a hangja, majd berohant a házba.

Linda szája sírásra görbült, majd hazafelé vette az irányt. Néhány métert kellett csak megtennie, de akkor minden lépés egy örökkévalóságnak tűnt. Amikor a házuk ajtaja elé lépett és megfogta a kilincset, a szeme sarkából meglátta, hogy az előkertben egy pipacs virágzik.
„Meg mernék esküdni, hogy ez a kis virág az előbb még nem volt itt” – gondolta, és elmosolyodott.
Forrás: wmn

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Példakép számomra Linda, aki nem halogatott, nem késlekedett a szeretettel. Már Katikával való találkozásuk első percétől azt kereste, hogyan tud örömöt szerezni a kislánynak. A pipacsszirmok testileg nem gyógyították meg Katikát, de a lelke bizonyára boldog volt a nyár folyamán, amit Lindának köszönhetett.

---

 

— 2023. szeptember 11. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Isten sohasem hibázik

Amy Brooks egy rendkívül ritka, Tetraphocomelia nevű rendellenességgel született, ami azt jelenti, hogy nincsenek végtagjai. Biológiai szülei magára hagyták a kórházban, és azt mondták a kórházi személyzetnek, egyszerűen hagyják ott egy szobában, és ne etessék.
Istennek azonban nagyobb tervei voltak vele, és Amy hamarosan szerető családra talált. Janet Brooks és családja örökbe fogadták a kislányt, és négy biológiai gyerekükkel együtt felnevelték őt. Ők tanítottak meg neki mindent, amit tud, de a legfontosabb dolog, amit már nagyon korán megértettek vele az volt, hogy soha nem szabad feladnia, és mindig mindent meg kell próbálnia.
Amy ebben a mentalitásban nőtt fel, és azt mondja, a szülei soha nem tettek különbséget közte és a testvérei közt, ami nagyon sokat segített neki. A nő ma már motivációs előadó, aki a saját történetével próbál inspirációt nyújtani másoknak, és bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen.

Nemcsak arra képes, hogy önállóan gondoskodjon magáról, de még írni és festeni is megtanult a szája, a válla és az álla használatával, ami igazán bámulatos teljesítmény. Azt mondja, szerinte a hozzáállás a legfontosabb, ez határozza meg az ember személyiségét. Hisz abban, hogy a jó dolgok akkor kezdődnek, amikor felhagyunk az önsajnálattal, nem viselkedünk áldozatként, és elkezdjük felkínálni Istennek azt, akik vagyunk. Abban is őszintén hisz, hogy mindannyian különleges, isteni céllal születünk a világra. Azt mondja: „Isten nem követ el hibákat”, és erre ő a legjobb bizonyíték, hiszen itt van, és bármire képes, amire csak elhatározza magát. Hithű keresztényként az a célja, hogy mindenkinek megmutassa Isten kegyelmét, és bátorítást adjon másoknak.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Amyről sok mindent nem gondolnánk, mert hiányoznak a végtagjai. Mégis ő bármire képes, csak elhatározás kérdése. Ha ő képes a képtelenségre, mi is képesek lehetünk rá! A héten tudatosítsd magadban, hogy sokminden a hozzáállásodon múlik.
Mi az, amihez másképpen kellene hozzáállnod, mint eddig?

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Legyél önmagad legjobb barátja

Az önbizalom az egyik legfontosabb pszichológiai jellemző, amely meghatározza, hogyan látjuk önmagunkat és hogyan viszonyulunk a világhoz. Sokan vagyunk, akik túl sokat adunk mások véleményére, hajlamosak vagyunk önmagunkat korlátok közé szorítani és ezek miatt sajnos előfordul, hogy nem hiszünk magunkban.
Bár néhány embernek természetes módon erős az önbizalma, másoknak keményebb munkával kell megszerezniük vagy fejleszteniük. Az önbizalom fejlesztése azonban mindenki számára elérhető és kiemelkedően fontos a sikeres és boldog élethez.

Az önbizalom fontossága
Az önbizalom alapvetően befolyásolja, hogyan érezzük magunkat a saját bőrünkben, hogyan kezeljük a kihívásokat és az élet nehézségeit. Ha erős az önbizalmunk, könnyebben megbirkózunk a stresszel és az elutasítással, kevésbé érezzük magunkat lehangoltnak, és nagyobb esélyünk van kibontakoztatni a tehetségeinket és képességeinket. Emellett az önbizalomnak jelentős hatása van a kapcsolatainkra és az életünk különböző területeire is.

5 hatékony módszer az önbizalom fejlesztésére:
1. Pozitív gondolkodás kialakítása
A pozitív gondolkodás kialakítása az önbizalom megerősítésének egyik legfontosabb lépése. Gyakran hajlamosak vagyunk a saját hibáinkra és korlátainkra koncentrálni, de ez negatív hatással lehet az önbizalmunkra. Ehelyett érdemes a pozitívumokra fókuszálni és az elért eredményekre. Készítsünk listát azokról a dolgokról, amikre büszkék vagyunk, és rendszeresen emlékeztessük magunkat ezekre a sikerekre.

2. Fogadjuk el és szeressük önmagunkat
Az önbizalom fejlesztésének egy másik kulcsfontosságú eleme önmagunk elfogadása és szeretete olyannak, amilyenek vagyunk. Senki sem tökéletes, és mindenki hajlamos hibázni időnként. Az önmagunkkal szembeni elfogadás és szeretet segít abban, hogy könnyebben kezeljük a kudarcokat és ne hagyjuk, hogy azok aláássák az önbizalmunkat.

3. Állítsuk kihívások elé magunkat
Az új dolgok megtanulása és az ismeretlenbe való belemerülés segít abban, hogy felismerjük a saját képességeinket és azt, hogy megbirkózhatunk az új helyzetekkel. Az új készségek elsajátítása és a kihívások leküzdése pozitív visszajelzést ad az önbizalmunknak.

4. Keressünk támogató embereket
Keressünk olyan embereket, akik pozitívan és támogatóan viszonyulnak hozzánk, akik hisznek a képességeinkben és bátorítanak minket a céljaink elérésében. A támogató közeg segít abban, hogy magabiztosabban lépjünk előre az életben.

5. Ismerjük fel a belénk vetett hit fontosságát
Ha magabiztosan hiszünk abban, hogy képesek vagyunk megbirkózni a kihívásokkal és elérni a kitűzött célokat, akkor az önbizalmunk jelentősen megnő. Vizualizáljuk magunkat sikeresen a céljaink elérésében és erősítsük meg ezt a pozitív gondolatot rendszeresen.

Fejlesszük az önbizalmunkat tudatosan, és tegyük meg a szükséges lépéseket a magabiztos és boldog élet eléréséhez. Az önbizalom a saját kezünkben van, és mi magunk vagyunk azok, akik változtatni tudunk rajta.
Nagy Zsolt Life coaching

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Hogy érzed, melyik pontban kellene még fejlődnöd?

---

 

— 2023. szeptember 18. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

„Igen”-t mondani mások megsegítésére

Szeptember 10-én boldoggá avatták a lengyelországi Markowában a 7 gyermekes Ulma családot.
Miért is vált vértanúvá a család?
Az Ulma család egyszerű hétköznapi életet élt a második világháború idején. Josef a földeken dolgozott, míg Wiktoria az otthonukat vezette, és gondoskodott hat gyermekükről, valamint várandós volt egy újabb gyermekkel. Egyszerű mindennapjaikkal példát mutattak az evangélium tanításaiból. A családi imádságok, a közös hitoktatás és a bibliaolvasás olyan otthonná alakította háztartásukat, amelyet II. János Pál pápa „házi egyháznak” nevezett. Melegségüket és támogatásukat a társadalom legkiszolgáltatottabb tagjaira is kiterjesztették, beleértve a zsidókat is, akiknek óriási veszéllyel kellett szembenézniük.
A család két szobából álló otthona olyan fogadó lett, ahol a megvetetteket, a kitaszítottakat és a halálraítélteket befogadták és gondozták. Azaz nyolc menedéket kereső zsidó embernek segítettek.
A család az irgalmas szamaritánus példájára igen-t mondott mások megsegítésére, amely elkötelezettséget jelentett egy erőszakkal és megosztottsággal teli világ közepette.

A tragédia akkor következett be, amikor Ulmáékat a környéken élők feljelentették és elárulták. A náci erők megrohamozták otthonukat, és a padlásuk, ahol zsidó barátaikat rejtegették, a borzalom színhelyévé vált – mindenkit megöltek. Josefet és a hét hónapos terhes Wiktoriát gyermekeik szeme láttára végezték ki, de még a gyerekeket sem kímélték. A házat felgyújtották, ezzel mutatva elrettentő példát 1944. március 24-én a környékben lakóknak.
Ez a szívszorító történet a borzalom és a remény kettősségét tanúsítja, ahogyan Ulmáék megpróbálják megtestesíteni az evangélium fényét a mindennapi lét kihívásai között.

Történetük dacol a háború sötétségével, és boldoggá avatásuk figyelemre méltó megerősítése áldozatvállalásuknak. Az Ulma család öröksége teljes egészében a szeretet, az együttérzés és az áldozatvállalás erejét hangsúlyozza a legsötétebb időkben is.

“Az Ulma család az akkori kort jellemző gyűlöletet és erőszakot az evangéliumi szeretettel állították szembe. Ez a lengyel család, mely fénysugár volt a második világháború sötétségében, legyen mindannyiunk számára példakép, melyet utánozhatunk a buzgó jócselekedetekben és a rászorulók szolgálatában! Az ő példájukat követve a fegyverek erejével szemben a szeretet erejét, az erőszak retorikájával szemben az ima kitartását állítsuk!” – Ferenc pápa
forrás: mk

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Hallgassunk Ferenc pápára és igyekezzünk a héten jobban odafigyelni a környezetünkben azokra, akik rászorulnak a szeretetünkre, gondoskodásunkra, figyelmünkre!

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Tíz tipp, amivel áldássá válhatnak az okoseszközök a családban

Minél inkább tiltod, annál inkább használni akarja majd a gyereked, az unokád az okoseszközöket.
A teljes tiltás negatív hatást eredményezhet.
Fontos hangsúlyozni, hogy a képernyő nem az ellenségünk: tanulni, szórakozni, kapcsolatot tartani jó dolog.

Hogyan lehet elérni, hogy minimálisan, és csak jó dolgokra használja?
Mutatunk tíz jó tippet hozzá:

1. Figyeljetek a szeretteitekre!
Felelősek vagyunk egymásért! Ha együtt a család, üljétek körül az asztalt, és beszélgessetek! Keressétek egymás tekintetét, és figyeljetek egymásra! A mobileszközök várhatnak.
2. Bízzatok egymásban!
Beszélgessetek az online térben szerzett jó és rossz élményeitekről. Próbáljátok megérteni egymás digitális életét. Oszd meg tapasztalataidat gyermekeddel!
3. Játsszon együtt a család!
Ha egy családtag vonzódik a videójátékokhoz, próbáljuk ki együtt a játékot! Alkossunk néhány közös szabályt a videójátékok használatára, és tartsuk is be azokat!
4. Uraljátok a digitális világot!
Tapasztaljátok meg együtt a digitális tudástér új lehetőségeit! Vegyétek észre, ha a mobilalkalmazások kezdik uralni a családi életet! Szóljatok erről egymásnak és őszintén beszéljétek meg! Figyeljetek a kockázatokra is, mert nem minden valóságos, amit az internet mutat!
5. Ápoljátok digitális környezeteteket!
Természetes, hogy lakásunkat, szobánkat, kertünket rendben tartjuk. Tegyétek ezt a digitális környezettel is, hogy jó legyen benne lakni, élni! Olvassatok, kövessetek, hallgassatok olyanokat, akik tartalmas, jó dolgokat adnak nektek az online térben.
6. Mutassatok jó példát egymásnak!
A család digitáliseszköz-használati szokásainak átalakítását kezdjétek saját szokásaitok megváltoztatásával. Alkossatok közös szabályokat a mobileszközök otthoni használatára, amelyekhez ti is következetesen tartsátok magatokat.
7. Lássátok egymást az interneten is!
Kapcsolódjon össze a család az online térben is, csináljatok zárt családi csoportot a közösségi médiában, osszatok meg egymással tartalmakat.
8. Mindennap tanuljatok valami újat!
Szánjatok minden nap tíz percet arra, hogy tanuljatok valami újat a digitális világotok működéséről. Ez lehet egy új cikk, egy új videó, egy új beállítás, egy új funkció a megszokott alkalmazásodban. Fedezzétek fel az interneten elérhető, az oktatást, művelődést, tájékozódást segítő szolgáltatásokat! Kövessétek a fejlődés útját, legyetek naprakészek és segítsetek ebben egymásnak!
9. Lépjetek át a valóságba együtt!
Naponta egy órára, hetente egy napra tegyétek félre a mobilkütyüket és játszatok, pihenjetek, töltsetek minőségi családi időt együtt! Olvassatok nyomtatott könyveket, kártyázzatok, társasozzatok!
Dr. Koltay András, az NMHH elnöke

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Mely pontokat találod hasznosnak és megvalósíthatónak? Próbáld ki!

---

 

— 2023. szeptember 25. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Visszavágott azoknak, akik szíjjal verték

Zsiga Melinda már újszülöttként elkerült az édesanyjától – aki egyszerűen a kórházban hagyta – egy nevelőcsaládhoz, amelyik aztán óvodásként megvált tőle. A következő famíliánál főleg verésben volt része. Az általános iskola harmadik osztálya előtti nyarat éppen ezért megint egy új helyen kezdte, akik két idősebb lányuk és három nevelt gyermekük mellé befogadták végre ténylegesen is. Ők a tanulás felé terelték és támogatták a sportban. Melinda kézilabdázóként NB I/B-s csapattagságig, fitneszmodellként világbajnoki kilencedik helyezésig, ökölvívóként magyar bajnoki bronzéremig jutott, miközben óvó- és tanítóképző főiskolára járt, majd a kick-box karrierjével egyidejűleg az edzői pályán is elindult. Ma hobbisportolók-nak tart egyéni és csoportos tréningeket.

Elszántan tudja, hogy nincs lehetetlen, és mindig van hová fejlődnie.
Melinda jókedélyű, üde jelenség, aki a legnehezebb helyzetekben is megőrzi humorát, talán ez is segíti át a viszontagságokon. Ha ez sem, akkor eszik néhány oreós sütit. Ma már elfogadta a múltját. Fontos lépés volt ez a jövőbeni teljes egyensúlya felé.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Minden elismerésem Melindáé, aki bántalmazott kislányból lett többszörös kick-box bajnok. Több életre elegendő trauma és megpróbáltatás érte, mégis talpra állt, és megmutatta mindenkinek, aki elhagyta, bántotta és semmire sem tartotta, hogy mire képes.
Számomra a tanulság: (1) ne ragadjak bele a múlt fájdalmaiba, hanem fogadjam el azt, ami korábban történt az életemben (mert enélkül nem tudok tovább lépni), (2) küzdjek kitartóan és akkor Isten is támogatni fog, (3) legyen humorom az élet nehézségeinek elviseléséhez.

 

***

KAPCSOLATAINK, ÖNISMERET

Gyakorlat a megbocsátásra Ferenc pápától

Péter megkérdezi Jézustól: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” (Mt 18,21).
A hét a Bibliában a teljességre utaló szám, ezért a kérdés igen nagy nagyvonalúságot feltételez Péter részéről. Jézus azonban továbbmegy, és így válaszol: „Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” (Mt 18,22). Vagyis azt mondja, hogy amikor megbocsátunk, ne számolgassunk.
Az a jó, ha mindent és mindig megbocsátunk. Ahogyan Isten teszi velünk.
Ne felejtsük el, hogy Isten milyen: közel van hozzánk, könyörületes és gyengéd; Istennek ez a létmódja.
Jézus üzenete világos: Isten mérhetetlenül, minden mértéket meghaladva megbocsát. Ő ilyen, szeretetből és ingyenesen cselekszik. Istent nem lehet megvenni, Isten teljes ingyenesség! Nem tudunk megfizetni neki, de amikor megbocsátunk testvérünknek, őt utánozzuk. A megbocsátás tehát nem egy megtehető jó cselekedet: a megbocsátás alapfeltétel a keresztény ember számára. Valamennyien olyanok vagyunk ugyanis, akinek megbocsátottak: ezt ne felejtsük el, megbocsátottak nekünk, Isten az életét adta értünk, és sehogyan sem tudjuk megfizetni az ő irgalmát, melyet sosem von vissza a szívéből. Ámde az ő ingyenességének megfelelve, vagyis azzal, hogy megbocsátunk egymásnak, tanúságot tehetünk róla, új életet ajándékozva magunk körül.

A megbocsátás a gyűlölet által beszennyezett levegőt megtisztító oxigén, a megbocsátás a neheztelés mérge elleni hatékony ellenszer, a megbocsátás a harag hatástalanításának a módja és a szív meggyógyításának eszköze a társadalmat megfertőző megannyi betegségből.
Kérdezzük meg tehát magunktól: én hiszem-e, hogy Istentől megkaptam a végtelen megbocsátás ajándékát? Érzem-e az örömét annak, hogy ő mindig kész megbocsátani nekem, ha elbukom, akkor is, ha mások nem, akkor is, ha én magam sem tudok megbocsátani magamnak? Ő megbocsát: hiszem-e, hogy ő megbocsát?
És aztán: én meg tudok-e bocsátani azoknak, akik ártottak nekem?

Ezzel kapcsolatban szeretnék egy kis gyakorlatot javasolni:
Próbálj egy olyan személyre gondolni, aki megbántott, és kérj erőt az Úrtól, hogy megbocsáss neki! És bocsáss meg neki az Úr iránti szeretetből! Ez jót tesz neked, visszaadja szíved békéjét!
Mária, az irgalmasság anyja, segítsen, hogy befogadjuk Isten kegyelmét és megbocsássunk egymásnak!
Ferenc pápa

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Próbáld ki Ferenc pápa által javasolt gyakorlatot! Ha szívből sikerül megbocsátanod, visszakapod lelki békédet!

 

 

 

November 26. – Krisztus Király 
Olv.: Ez 34,11-12.15-17; Zs 22; 1Kor 15,20-26.28; 
Evangélium: Mt 25,31-46 

A bölcs rabbihoz beszélgetni ment egy ember. Ezt kérdezte tőle: „Miért van az, hogy ha valakitől segítséget kérek, akkor általában a szegények hallgatnak meg, ők próbálnak valami megoldást nyújtani, vagy legalábbis vigasztalni és reményt adni. Ha viszont a gazdagok felé fordulok, ők legtöbbször oda se figyelnek, meg sem hallgatnak, nemhogy még segítenének!” A rabbi odavezette az embert az ablakhoz, és megkérdezte tőle: „Mit látsz, ha kinézel az ablakon?” „Látom az embereket, amint sétálnak, vagy épp rohannak valahová. Látom a fákat, a lehulló faleveleket. Látom a szemben lévő kirakatokat, a hirdetőtáblákat, látok egy fiatal anyukát, amint rámosolyog a babakocsiban alvó gyermekére.” – hangzott a válasz. A rabbi most a tükör elé vezette vendégét, és megkérdezte tőle: „És most mit látsz?” „Ugyan mit látnék? Hiszen ez egy tükör! Természetesen magamat látom.” A rabbi elmosolyodott. „A tükör is ugyanúgy üvegből van, mint az ablak. És lám, elég egy kis ezüstöt kenni rá, és az ember máris csak saját magát látja benne.”  

Mennyire szokatlan valakitől, akit királynak tartanak, és önmagát is királyként tartja számon, hogy nem elsősorban és kizárólag a saját érdekeit, hasznát, érvényesülését nézi! Minél magasabban van valaki, minél több hatalom és gazdagság összpontosul a kezében, annál könnyebben hiheti azt, hogy a világ csakis körülötte forog. Az ő szempontjai egyben mindenki szempontjai, az ő nézetei minden egyéb vélemény fölött állnak, mindenkinek az ő céljait kell szolgálnia. Jézus, aki valóban az egész világmindenség abszolút és örökös Ura és királya, mégsem esik bele ebbe a csapdába.  

Jézus éppen „alattvalóival”, közülük is a legkisebbekkel azonosul. Nem különíti el érdekeiket az Ő érdekeitől, életüket a saját életétől, hanem mély sorsközösséget vállal velük, velünk. Ő nem „fölöttünk”, hanem „értünk” király. Nem erőszakkal, zsarnoksággal akar uralkodni, hanem valóban népe javát szolgálni. Ami pedig végképp furcsa az evangéliumban – legalábbis az emberi hatalmasságok oldaláról nézve –, az az, hogy ezt a szolidaritást, együttérzést kéri számon másoktól is, ez alapján ítéli meg azokat, akik uralma alá, irányítása alá tartoznak. Ő, a világmindenség királya nem az alapján tartja meg a végső számonkérést, hogy őhozzá személyesen mennyire voltak lojálisak az „alattvalók”. Nem azt kérdezi, hogy őt magát milyen hűséggel szolgálták, mennyire keresték és gyarapították az ő hasznát, milyen odafigyeléssel teljesítették az ő parancsait. Pedig valljuk be, az emberi hatalmasságok, vezetők, főnökök alapvetően ez alapján ítélik meg legtöbbször beosztottjaikat. Milyen furcsán is venné ki magát, ha a „főnök” azt kérdezné egy-egy ellenőrzés során, hogy mennyire segítetted a munkatársaidat, kedves voltál-e velük, megosztottad-e velük a javaidat, elmentél-e őket meglátogatni, ha betegek voltak stb. És lám, Jézus mégis ezt teszi!  

Nem önmagáról beszél, hanem az emberek, a teremtmények iránti szeretet konkrét tetteiről. Helyesebben önmagáról úgy, mint aki teljes egészében azonosul az elesett, szegény, rászoruló emberekkel. Amit nekik, értük teszünk, azt Jézusnak, Jézusért tesszük. Látszik, hogy mennyire meglepő ez az ítélkezés, a számonkérésnek ez a formája mind azoknak, akik az áldottak közé kerülnek, mind azoknak, akik az átkozottak sorsára jutnak. Mindkét csoport ezt kérdezi, mert szinte nem hisz a fülének: „Mikor láttunk téged éhesen, szomjasan, ruhátlanul, betegen vagy börtönben?” Hiszen mi figyeltünk rád, mi a te érdekeidet tartottuk szem előtt! Mi nem szegtük meg a te parancsaidat, stb., de ilyen helyzetben nem találkoztunk veled! Igen ám, csakhogy aki Jézust akarja szolgálni, annak az Ő szolgálatában kell részt vennie. Aki Jézusért él, annak az Ő életét kell élnie. Márpedig Jézus szolgálata a bűnösök, szenvedők, elesettek, vagyis a legkisebbek üdvözítése, felemelése. Jézus élete pedig nem más, mint az értük hozott áldozat, önfelajánlás. Mennyivel könnyebb volna egy olyan királyt, egy olyan Istent szolgálni, aki pusztán önös érdekei nyomán mozog! Akit elég körülugrálni, dicsérgetni, ajándékokkal elhalmozni! Na de ha ő minden emberrel azonosítja magát!! Még azokkal is, akik nekünk unszimpatikusak, akiktől semmi jót nem várhatunk! Hát így már lényegesen nehezebb. Pedig az Utolsó Ítélet bizony mégiscsak ez alapján történik meg.   

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

November 19. – Évközi 33. Vasárnap 
Olv.: Péld 31,10-13.19-20.30-31; Zs 127; 1Tessz 5,1-6; 
Evangélium: Mt 25,14-30  

A mi osztályunkban történt, a Kecskeméti Piarista Gimnáziumban. Egyik tanév végén két tanuló négyest kapott matematikából. Az osztályfőnökünk volt a matektanár, egy azóta már igen idős piarista szerzetes. Ő jól ismert bennünket, nemcsak a matematika órákról. Az egyik fiú, aki négyest kapott, kiváló matekos volt. Országos versenyeken is jól megállta a helyét. Abban a félévben viszont elég lustának, hanyagnak bizonyult, így bekapott néhány négyest, és négy-ötödre állt évvégén. A másik fiú viszont addig mindig közepes volt matematikából. Ebben a félévben azonban nagyon összeszedte magát, gyengébb képességeit nagy szorgalommal kompenzálta, így szerzett négyeseket, sőt még ötöst is, így három-negyedre állt évvégén. Miután mindketten megkapták a bizonyítványt a négyes matek jeggyel, a jobb matematikus fiú felháborodva tiltakozott, és épp a korábban mindig csak hármas szintet elérő fiúhoz kezdte hasonlítani magát. „Nehogy már én négyest kapjak, ha ő is négyest kapott! Egyáltalán nem azonos a tudásunk! Ő miért kapta meg a jobb jegyet, ha nekem meg a rosszabb jutott?” Az osztályfőnök bölcsen lecsendesítette a hőbörgőt. „Azért, mert ő nagyon sokat tanult, szorgalmasan gyakorolt azért, hogy a tiédnél ugyan alacsonyabb, de önmagához képest magasabb szintet elérje. Neked meg csak egy kicsit kellett volna produkálnod magad, hogy kijavítsd azt a néhány négyest, de arra se voltál képes a lustaságod miatt.”   

A talentumok példabeszéde, hasonlóan az előző vasárnapi evangéliumban szereplő 10 szűz példabeszédéhez, az ember felelősségére hívja fel a figyelmet. A felelősségre, amely az Isten hívására adott szabad válaszunk lehetőségével, az Ő ajándékainak felhasználása területén élvezett szabadságunkkal együtt jár. Isten – bár mindenkit végtelenül szeret és mindenkit ugyanarra az örök boldogságra hív meg – más és más adottságokkal, képességekkel áldja meg az embert. Nem mindenkinek ugyanazt az utat kell bejárnia Isten Országáig: azonban a maga sajátos útját mindenkinek végig kell járnia. Nem tagadhatjuk meg azt a küldetést, amire Isten meghívott minket.   

Tény és való, hogy Isten nem egyformára alkotta az embereket, nem egyforma képességekkel és adottságokkal ruházta fel őket. Azonban a feladatok, elvárások tekintetében sem egyforma a mérce. Ahogyan hallottuk, a talentumait „kinek-kinek a rátermettsége szerint” bízza szolgáira az úr. Aki többet kapott, attól többet is kérnek számon. Azonban a jutalom mégis ugyanaz: akár gyengébb, akár jobb képességekkel van megáldva valaki, ha megteszi, ami tőle telik, a teljes és tökéletes boldogságot nyeri el. Az ő személyes, megismételhetetlen élete teljesedik be, egyéni, személyre szabott célját, boldogságát éri el.   

Igaz ugyan, hogy Isten nem az érdemeket nézi, és irgalma felülmúlja igazságosságát, de attól a számonkérés még kikerülhetetlen valóság! Ha Isten nem kérné számon az embert tetteiért, döntéseiért, ha valamiképpen nem ítélné meg azokat, akkor éppen személy mivoltunkat, szabadságunkat és vele járó felelősségünket venné semmibe. Isten ugyan irgalmaz a megtérő bűnösnek, megbocsátja a bűnöket és mulasztásokat, ha azokért bocsánatot kérünk, azonban nem tagadja le ezek gonosz voltát, nem kendőzi el a pusztulás, romlást, amit okoznak. És ennek a pusztulásnak, romlásnak a fájdalmát valamiképp átélik azok is, akik ezeket a bűnöket, mulasztásokat elkövették.   

Társadalmunk nagy sebe a „következmény nélküliség”: a hiányt nem nevezzük hiánynak, a bűnt bűnnek. Nincs igazi számonkérés, főleg objektív mérce alapján. Ha valami nem megy, amink mennie kellene és lehetne, inkább nem erőltetjük. Ehelyett kikiáltjuk az elért „szintre”, hogy ez a legmagasabb, ez a követendő. Márpedig ez a hozzáállás nem készteti az embert épülésre, fejlődésre, ez nem igazi szeretet.   

Ki kell hangsúlyozni, hogy ha az ember igyekszik élni a rábízott talentumokkal, törekszik a legjobbat, a legtöbbet kihozni önmagából, az nem érdemszerzés céljából történik. Nem „kiérdemelni” kell Isten szeretetét, hanem élni vele, felhasználni, válaszolni rá. Ez persze sokszor fáradozást, áldozatot jelent, de enélkül csak látszat-gyümölcsök vannak az életünkben, és nem valódi épülés, érlelődés. 

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

November 12. – Évközi 32. Vasárnap 
Olv.: Bölcs 6,12-16; Zs 62; 1 Tessz 4,12-17 
Evangélium: Mt 25,1-13  

A szél és a víz versenyre keltek egymással, melyikük az erősebb.  
 – Próbáljuk ki az erőnket ezen a nagy kövön itt – mondta a szél, a völgykatlant elzáró hatalmas sziklára mutatva.   
– Legyen – mondta a víz.  
A szél nekiveselkedett, összeszedte minden erejét, s hatalmas fuvallattal próbálta odébb gördíteni a sziklát. Azonban csak a port tudta lefújni a tetejéről: maga a szikla meg sem mozdult. A víz ekkor apró kis patakocska képében kezdett folyni a szikla körül, s lassan körülnyaldosta. A szél hangos kacagásban tört ki. – Na hiszen! Ha én minden erőmmel sem voltam képes megmoccantani ezt a nagy követ, nemhogy eltűntetni az útból, akkor majd épp ennek a jelentéktelen kis vízerecskének sikerülne! A patak azonban nem törődött a gúnyolódásával, továbbra is játékosan körülcsobogta a sziklát. Teltek az évek, évtizedek, majd évszázadok. A szikla mind kisebbre és kisebbre kopott: a végén már csak apró kavics maradt belőle, melyet a patak játszva tudott hátára venni és tovarepíteni.  

 
Az okosság és a balgaság ellentétpárja a 10 szűz példabeszédében olyan aspektusban jelenik meg, ami mit sem veszített aktualitásából az elmúlt kétezer év során. Az evangélium azokat nevezi balgáknak, akik csak a jelenben akarnak ragyogni, tündökölni. Csakis itt, most, azonnal akarják élvezni az életből, ami szerintük élvezhető, kifacsarni a mindennapokból azt a boldogságot, amit ők annak tartanak, a jövővel pedig nem törődnek. Távlati cél, egész életükön átragyogó vonzás nincs, ezért nem törődnek azzal sem, mi mindent áldoznak fel a pillanat oltárán, elvesztegetve ezzel az igazi értékek elérésének lehetőségét. Okosnak nevezi azonban Jézus azokat, akik nem csak a pillanatot akarják megélni, akik egy örökkévalóságon keresztül akarnak fényleni, ezért felkészülnek a jövőre, különösen is a végső nagy találkozásra, számonkérésre.   

Mennyire jellemző, hogy már a földi élet tekintetében is csak az orráig lát az emberek többsége! A párkapcsolatait a mai fiatalok többsége úgy éli meg, hogy mire odajutna, hogy az egyetlent, az Igazit megtalálja, már régen nincs mit adnia neki. Nem tudja semmivel kifejezni, hogy tényleg ő lenne az egyetlen, az igazi, ezért nem is lesz más, csak egy a sok közül. Hányan és hányan tékozolják el szűkös vagy akár bőséges anyagi javaikat gyakorlatilag felesleges dolgokra, ami valóban csak a pillanatnyi, felszínes ragyogást szolgálja. Amikor pedig valóban komoly szükség lép fel az életükben, vagy mások szorulnának lényegesen a segítségükre, akkor nincs hová nyúlni. Sokan nem vállalnak gyermeket, vagy legalábbis több gyermeket, hogy a jelenlegi viszonylagos jólétet, kényelmet ne veszélyeztessék. Néhány évtized múlva pedig szociális otthonok szűkös, túlzsúfolt szobácskáiban kötnek ki, minden jóléttől és kényelemtől távol. Kétségbeejtő a jövő kilátásait tekintve az az értelmetlen pazarlás is, amit a természet kincsei, energiatartalékai terén művel a mai társadalom embere.  
 
Igen, sajnos az evilági élet komolyabb, jelentősebb értékeit is feláldozzák sokan a jelen pillanat ragyogásának, élvezetének oltárán, nem is beszélve az örök életről, az örök boldogság távlatáról! A példabeszédben szereplő okos szüzeknek szintén ég a lámpájuk: vagyis ők is megélik a jelen pillanatot, ők is értékelik a jelenben azt, ami valóban értékes. Azonban a jövőre is gondolnak, várják az életük igazi beteljesülését, készülnek az Istennel való találkozásra. A balgák azok, akik szinte semmire sem tudnak várni, kellőképpen felkészülni, akik mindent azonnal akarnak elérni, birtokolni, elfogyasztani. Az okosak azonban gyűjtögetik az „olajat”, amely mind a földi életben, mind egy örök életen át képes megtartani bennük a világosságot. Gyűjtögetik az örök élet kincseit: vagyis időt szánnak az imádságra, az Istennel való kapcsolat ápolására, valamint az önzetlen szeretetből fakadó jótettekre. Ezek a pillanatnak élő ember számára értelmetlen dolgok, látszólag semmi gyakorlati hasznuk nincs. Hosszú távon mégis ezek teszik már itt a földön is értékessé, boldoggá az életüket. A halál után pedig csakis így találhatják nyitva azt a bizonyos kaput, amely az örök lakomára vezet.  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

November 05. – Évközi 31. Vasárnap 
Olv.: Mal 1,14b – 2,2b.8-10; Zs 130; 1Tessz 2,7b-9.13; 
Evangélium: Mt 23,1-12 

Két diáklány beszélget: „Képzeld, nekem az apám még mindig tiltja, hogy diszkóba járjak! Nem dolgozza fel, hogy nem vagyok már kislány! Elmúltam tizenhárom éves! Mindig azt mondogatja, hogy olyasmit láthatok ott, amit nem szabad, ami nem válik hasznomra.” A másik megkérdezte: „De azért már csak kipróbáltad, nem?” „Persze, egyik éjjel kiszöktem az ablakon és ellógtam a diszkóba.” „Na és láttál ott olyasmit, amit nem kellett volna?” „Igen, az apámat!”   

  

A példaadás nem az egyetlen nevelési módszer, de mindenképpen az egyetlen, ami valamelyest még működik is.  

Az olvasmányban Isten az Ószövetségi zsidó papság hűtlenségét, hamisságát kéri számon. Figyelmezteti őket, hogy helyzetüknél, szolgálatuknál fogva nem csak önmagukért felelnek: ahogyan sokak javára válhat hiteles és Istenhez méltó tevékenységük, úgy sokak lelki kárát, az Úrtól való eltávolodását is okozhatja a botrányos és megtévesztő magatartásuk és tanításuk. Az evangéliumban pedig a farizeusok és az írástudók kétszínűségét kifogásolja Jézus, helyesebben megmutatja tanítványainak, hogyan is álljanak hozzá az ilyen kétszínű viselkedéshez.  
A szentírási idézetekben tehát a tekintély és a hitelesség nagyon is aktuális témaköre kerül elő. Nemcsak az ószövetségi papság és a farizeusok világában fordult elő méltatlan, botrányos, Istenre és az Ő népére rossz fényt vető viselkedés, hanem bizony a kereszténység történetében is számos válságnak, megtorpanásnak, szakadásnak volt egyik, nem is elhanyagolható oka az egyház papjainak vagy híveinek hűtlensége, a keresztény tanításnak ellentmondó életmódja. Isten szeretete ugyan mindig megadta a megújulás kegyelmét, mindig akadtak olyan Szentlélektől áttüzesített emberek, akik sokakban helyreállították a bizalmat az egyház iránt, de ez a tény is éppen arra mutat rá, hogy bizony az „emberi tényező” egyáltalán nem elhanyagolható a keresztény közösségben sem.  

  

Sokszor hangoztatott jelenség, hogy napjainkban a tekintély szinte minden korábbinál nagyobb válságban van: a családban a szülők, nagyszülők tekintélye, az iskolában a tanárok, pedagógusok tekintélye, a munkahelyi főnökök tekintélye, az állami vezetőké, nem is beszélve az egyház vezetőinek tekintélyéről. Természetesen ez egyáltalán nem jó, hanem sokkal inkább fájdalmas tény, hiszen a tekintély iránti tisztelet, valamilyen hivatalnak, szolgálatnak a megbecsülése tartást adhat egy társadalomnak, sok érték megőrzésében, továbbadásában segíthet. Ráadásul a tekintélytisztelet hiányának alapvető oka nem elsősorban a hivatalt viselő emberek méltatlan viselkedése (ami persze sokszor előfordul), hanem sokkal inkább az emberek egymás iránti szeretetének hiánya, a közösségek megbomlása, vagyis az önzés, az individualizmus. Ezért egyáltalán nem mondhatjuk azt, hogy a tekintélytisztelet hanyatlása valamiféle jó irányba mutató, vagy akárcsak természetes folyamat lenne!  

Ugyanakkor, ha már ez van, akkor kezdenünk kell valamit ezzel a helyzettel! Az biztosnak tűnik, hogy puszta parancsszavakkal, asztalra csapkodással, kényszerítő törvényekkel nem lehet helyreállítani a tekintély megbecsülését. Az egyetlen valamelyest hatásos módszernek a hitelesség és a személyesség bizonyul. Vagyis a betöltött hivatalhoz vagy szolgálathoz méltó, annak megfelelő életmód és a ránk bízott emberekre történő személyes odafigyelés, a velük kiépített élő kapcsolat.   

Nem tudunk mindig, mindenben Krisztushoz méltó módon viselkedni, szólni, cselekedni. Emberek vagyunk, vannak hibáink, bűneink, korlátaink. Nem is beszélve arról, hogy nem lehet a mai bonyolult világban mindig kitalálni, hogy most éppen mit is mondana, hogyan is cselekedne Jézus. Tény, hogy ez így van. Azonban éppen az egyház kétezer éves fennállása, szüntelen megújulása, megifjodása mutatja, hogy mégsem teljes egészében lehetetlen vállalkozás a hitelesség! 
Aki igazán megismeri és átelmélkedi Jézus életét és tanítását, aki az imádságban élő kapcsolatban van a Mesterrel, az, ha nem is minden esetben, de azért az esetek többségében helyesen tudja megállapítani, mit is tenne vagy mondana a helyében Jézus. Másrészt pedig az emberi hitelesség nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy valaki tökéletesen bűntelen, mindig, mindenben meg tud felelni az isteni parancsoknak. Ezért hívja fel a figyelmet az evangélium végén Jézus az alázatra: aki alázatosan elismeri a botlásait, nem takargatja vagy kimagyarázza azokat, hanem bocsánatot tud kérni, és felállva tovább küzd azért, amit a hibái ellenére is igaznak és jónak tart, annak nem kell félnie attól, hogy teljesen elveszíti a hitelességét. A szülő tekintélye nem szenved csorbát gyermekei előtt, ha elismeri a tévedését, s adott esetben bocsánatot is tud kérni. Ugyanígy a pap, illetve minden keresztény ember tekintélye, becsülete is megmaradhat, ha botladozva ugyan, de igyekszik hűséges maradni Isten törvényeihez, meg tudja bánni bűneit, és nem adja fel az ellenük való küzdelmet.   

Végül egy-két mondat szükségeltetik arról is, hogy mennyire fontos a személyes odafigyelés, a személyes szeretet azok iránt, akiket ránk bíztak! Még a legtökéletesebb életmódot folytató ember sem tud igazán hatással lenni másokra, ha nem figyelnek oda rá, nem törődnek vele, nem ismerik meg őt. Azonban még egy botladozó, gyengeségekkel küzdő ember is jó hatást tud gyakorolni másokra akkor, ha szeretetével, odafigyelésével, áldoztakészségével megnyeri őket. A tekintély visszaszerzésére a minél hitelesebb példaadás mellet szükségeltetik a személyes kapcsolat, az együtt töltött idő, a másik életébe való belépés is. Erre pedig valamennyien küldetést kaptunk! Ne féljünk hát a tanúságtételtől, még ha tudjuk, hogy nem is vagyunk hibátlanok: ha szeretetünkön keresztül az emberek megérzik Jézus szeretetét, akkor újra többen akarnak majd az egyház közösségének tagjai lenni!  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A névtelen hozzászólásokat töröljük!