Kedves Útitársam!
Szeretettel köszöntelek a márciusi KIHÍVÁS NAPJÁN, amelynek a témája a szenvedés, a fájdalom. Azt keressük közösen ezen a napon, hogyan találhatunk értelmet, “kincset” a saját nehézségeinkben.
Két részre osztottam az anyagot, amely Gáspár István szolnoki plébánossal készült beszélgetés kivonata.
Arra kérlek, hogy a REGGEL fülön lévő anyagot reggel, az ESTE fülön lévő anyagot pedig valamikor este olvasd el, hogy kellőképpen meg tudd emészteni, feldolgozni az üzenetét.
Nem elszenvedni kell a keresztet, hanem átölelni
Mit jelent egy hívő ember számára a kereszt, a fájdalom, a szenvedés? Mit is kezdjünk vele? Hogyan éljük meg, amikor legszívesebben elkerülnénk messzire? Erről az igen nehéz témáról kérdeztem Gáspár István atyát, Szolnok plébánosát.
A kereszt alatt a testi, lelki szenvedést értjük. Jézus életében megkerülhetetlen volt a kereszt, a kereszthalála, viszont életének csúcsa a feltámadás. A mi életünkben is ott vannak a nagypéntekek. Jézus életéből viszont tudjuk, hogy a keresztek után jön a vigasztalás, a feltámadás. A mi kereszthordozásunkban az az öröm, hogy hasonlóvá válunk Krisztushoz, Vele együtt vagyunk a kereszten, és ha átöleljük azt, akkor már a kereszt visz minket tovább az úton. A szenvedésben, a fájdalomban Krisztussal találkozok és ez a találkozás elvezet a feltámadáshoz.
A kereszt a látásmódunkat alakítja. Megtanuljuk a világot úgy nézni, ahogy Krisztus látta a keresztről, mert onnan minden másképp látszik. Krisztus boldog volt a kereszten. Ezt egy belső, lelki boldogságnak kell elképzelnünk, mert akkor az Atya akaratában volt. Ha Jézus nem szabadon, örömmel, szeretetből vállalta volna a kereszthalált, akkor minden bizonnyal leszállt volna róla. Szabadon ölelte át a keresztet. Ezt tanulhatjuk el Tőle: én is így hordozzam a fájdalmaimat!
Kincskeresés a fájdalmaimban
Ne elszenvedjem, hanem próbáljak értéket találni a keresztemben. Isten nem akadályozta meg a keservet, a fájdalmat, a gyászt az életemben, tud róla. Ez azt jelenti, hogy valamilyen kincset rejtett el benne a számomra. Az én feladatom a kincskeresés, hogy megleljem a szenvedésemben az Isten által elrejtett értéket. Ha megtalálom azt, akkor adjak érte hálát.
Mindig van kincs a szenvedésben? Sokszor azt tapasztaljuk, hogy látszólag kilátástalan a helyzetünk, értelmetlennek tűnik a szenvedés. Feltesszük a kérdést, miért velünk történik? El kell felejtenünk azt a szót, hogy „miért?”. Nincs válasz arra, miért nem akadályozta meg a keresztet Isten az életemben. Nem elszenvedni kell a keresztet, hanem átölelni, barátként köszönteni. Amíg problémát, legyőzendő dolgot látok benne, addig mumus a számomra, amely elveszi az örömömet, a szabadságomat. Lássam meg a keresztben a barátot, aki elvisz engem Jézushoz. A jezsuita Nemes Ödön atya mesélte egyszer, hogy 50 évesen rákos lett. Akkor leültette magával szembe a rákot, és azt mondta neki, hogy „Isten hozott! Köszönöm, hogy eljöttél és közelebb viszel Jézushoz!” Isten tud a keresztemről, amelynek van valami oka az én életemben. Ahogy a jó szülő nem akar fájdalmat a gyermekének, úgy Isten sem akarja, de van, amikor nem akadályozza meg annak bekövetkezését.
Azt kérdezzük inkább:
Uram, hogyan akarsz a fájdalmamban tanítani, megajándékozni?
A szenvedés misztérium, titok marad a számunkra. Sohasem fogjuk teljesen megérteni a végtelen Istent, és hogy mennyire ott van a szenvedéseinkben, mennyire együtt érez velünk. Meg kell találnunk az evangéliumi hozzáállást a szenvedéseinkhez. Istennek célja van a keresztekkel, máskülönben nem engedné meg azokat. Isten minden pillanatomról tud. Elképzelni sem tudjuk, hogy Ő milyen nagy szeretettel kíséri életünket.
TENNIVALÓ:
Tarts egy pár perces csendet! Tudatosítsd, hogy Isten jelen van, itt van veled! Milyen testi-lelki fájdalom nyomaszt most téged, ezekben a napokban vagy hetekben?
Vedd számba… Mondd ki őket hangosan vagy akár suttogva! Bátorság! Ne féljél attól, hogy megfogalmazd: Mi nyomaszt? Mi zavar? Mi az, ami nehéz? Miért vagy esetleg dühös? Mi az, amit nem értesz? Mit szeretnél, hogy mi történjen?
Jézus itt áll előtted, és szeretettel néz rád! Amiket most kimondtál, megfogalmaztál, azt az imádságodban tedd az Úr lábai elé, vagy rakd őket az Ő kezébe, mint egy csomagot… Most már az Övé, átadtad az Úrnak! Nem csak a te válladat nyomja, hanem segít cipelni…
Időzz el még egy kicsit ennél a képnél, és figyelj, mit akar neked mondani! Engedd, hogy megnyugtasson, vigasztaljon!
A szenvedés elfogadásának a lépcsőfokai
Melyek lehetnek a szenvedés elfogadásának a lépcsőfokai?
Sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel a pszichológusok. Először jön a tagadás, hogy ez nem történhet meg velem. Majd következik a lázadás, miért pont én, miért most? Majd a kiútkeresésben, az ellenállásban kimerül az ember, elfogy az ereje, eléri a nullpontot, és akkor jön a ráhagyatkozás. Akkor már alkalmas leszek arra, hogy meghalljam, mit is akar tőlem az Isten.
Ezt a folyamatot szépen kifejezi Reményik Sándor verse.
Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
A folyamat során végig én akarom a problémát megoldani, én keresem a kiutat, a megoldásokat és nem veszem észre az előttem álló Krisztust. Csak az lenne a dolgunk, hogy átöleljük és akkor a fájdalom, a gyász lehullana a földre, mert Isten szeretetében minden feloldódik. Jézus keresztje alatt ott állt Mária és János. Segíteni nem tudtak rajta, de csendesen jelen voltak. A keresztben mindig van egy megmagyarázhatatlan édesség is. Jézus mondja: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”( Mt 11,30) Láttam már sugárzó arcú betegeket, szenvedőket, akiknek a teste össze volt törve.
A ráhagyatkozás gyakorlása
Az életünk tele van veszteségekkel. Már kiskorban megjelenik: elveszítünk egy játékot, meghal a nagyszülőnk. El kell tudnunk engedni dolgainkat.
Egyszer egy idős nővér mesélte nekem a következőket:
„Amikor fiatal apáca voltam, mindent felkínáltam a Jóistennek. Ahogy öregszem, látom, hogy komolyan vette a felajánlásomat. Elvette a hallásomat, nehezen hallok, elvette a látásomat, alig látok. Lassan megtanulok mindent visszaadni Neki.
TENNIVALÓ:
Mivel már kiskortól érnek veszteségek, így idővel megtanuljuk ezek elengedését. Tudatosítsam magamban azt is, hogy bármit visszakérhet tőlem ezekből az Isten. Szabadon, szeretetből adjam akkor vissza, amikor erre sor kerül. Ne a veszteségeimre, a hiányaimra, a ragaszkodásaimra koncentráljak, mert akkor depresszióssá válok, hanem adjak hálát mindazért, amit eddig kaptam az életemben.
Miként tudom kisebb-nagyobb keresztjeimet egy életen át hordozni?
Súlyos betegség, balesetből adódó fogyatékosság, ami már nem múlik el. Vagy beteg gyermek születik, aki egész életében ápolásra szorul.
Több, mint 10 éven át intenzíven foglalkoztam sérült emberekkel a Hit és Fény Közösségnél. Ott a sérültek életében láttam, hogy a szenvedés valóban misztérium. Egy nemzetközi konferencián egy indiai hívő házaspár arról beszélt, hogy beteg gyermekük született. Sokat imádkoztak azért, hogy meggyógyuljon. Pár év után tudták már, hogy Isten meghallgatta az imádságukat. Nem a gyermek gyógyult meg, hanem a szülők szívét cserélte ki. El tudták fogadni a megváltoztathatatlant. A fájdalmakat hordozó ember próféta is. Olyan dolgokat tanít meg, amit magunktól nem tudnánk.
Egy sérült mondta nekem: „Én nem azért vagyok, hogy te jó pontot szerezz a Jóistennél, mert velem foglalkozol. Vagy légy a barátom, vagy menj el tőlem!”
Sokszor gondoljuk, hogy jó pontokat gyűjthetünk magunknak a mennyországba, ha a szegényeken, elesetteken segítünk. Ez nem így van. Teremtettségemből adódóan mindez feladatunk. A sérült hordozza a szenvedés keresztjét, az én dolgom pedig, hogy ott álljak mellette és tegyem meg érte, amit tudok. Jézus rám bízta a másik embert. Hol van a testvéred Ábel? Talán bizony őrzője vagyok testvéremnek? (vö. Ter 4,9) A beteg gyermek szülei is keresztül mennek az elfogadás fázisain. Miértek, tiltakozás, lázadás után sikerül megtalálniuk a megfelelő krisztusi hozzáállást a szenvedéshez. Láttam én már sérült gyermekek szüleinek az arcát ragyogni.
Mária is példa lehet számunkra
Szűz Mária életében egyszer volt pünkösd, amikor belépett hozzá az angyal. Ezt követően az életét végigkísérték a veszteségek. Amikor el kellett engednie Jézust, amikor a kereszten volt, stb. A keresztúti imánkban ott van Mária is. Jézus keresztútja Mária veszteségeinek az állomásai. Ezeket szemlélve a saját veszteségeim állomásaira tekintek egyúttal. Azért nagy ajándék az egyház részéről a keresztút, mert benne a saját veszteségeimet tudom átölelni, és ebben ott van Mária is segítségképpen. Minden nagypéntekben, nagyszombatban, szenvedésben Máriával, Máriaként őrizzük meg a hitünket. Nem tudjuk, hogy a Jóisten miként hoz ki jót a szenvedésünkből, de bízzunk benne!
TENNIVALÓ:
Hogyan hatottak rád Gáspár István atya gondolatai? Mi az, ami megérintett belőle? Annál a gondolatnál időzz el egy kicsit, és figyeld, mit üzen az Isten általa!
Ha tudsz rá időt szakítani, járd végig a keresztutat, akár a templomban, akár az otthonod magányában.
Köszönöm az atya gondolatait. Az utóbbi években különösen sok megpróbáltatással, nehézséggel küzdők. Van amikor úgy érzem nem bírom tovább, agyonnyom a kereszt. Aztán csak sikerül továbbmenni. Hiszem, hogy az égiektől kapok erőt! Sokat jelent a most kapott megvilágítás, igyekszem megélni, de bevallom, még nem mindig sikerül. Tanulom!
Igen, ezt mindannyian tanuljuk egy egész életen át.
Köszönöm a tanítást, szükségem volt rá