TÖRTÉNET:

Semmi sem lehetetlen 

Zsuzsanna egy németkéri cigány család hetedik, legkisebb gyermekeként született. Édesanyja nem tudott írni, olvasni, édesapja is alig, a szülők nagy szegénységben nevelték a gyerekeiket. Kiváló iskolai tanulmányainak köszönhetően 14 évesen sorsfordító döntést hozott: szakít a családi hagyományokkal és Pécsre megy középiskolába. Miután végzett, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Közegészségtani Intézetében kapott munkát, mint vegyipari technikus. Ő volt az első a családban, aki ilyen sokra vitte, de még a környéken sem volt párja a teljesítményének.  
Ötévnyi munka után még bátrabb tervet fogalmazott meg magának és meg is valósította: felvételt nyert a szegedi egyetem biológus szakára. Egy év után átjelentkezett Pécsre, mert anyagi segítségre nem számíthatott otthonról, Pécsen viszont egyszerre folytathatta a tanulmányait és a korábbi hivatását. Munka mellett végezte el az egyetemet, majd ő lett Magyarország első cigány PhD hallgatója.   

Dr. Orsós Zsuzsanna jelenleg a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, egy kislány édesanyja, biológus, rákkutató. Szakterülete a cigányság körében az átlagnál gyakrabban előforduló rákbetegség hátterének kutatása, amelynek eredménye az, hogy a jelenség mögött nem genetikai, sokkal inkább életmódbeli okok állnak.
Zsuzsanna gyakran beszél arról, hogy kiemelten fontos az egyén felelőssége, hiszen neki is sikerült kitörnie abból a világból, ahol egy egyetemi diploma szinte elképzelhetetlen volt. Ezért tartotta fontosnak, hogy a diplomaosztóján megjelenjen az egész családja – és ezért érzi küldetésének azt, hogy nehéz sorsú fiataloknak beszéljen a tanulás sorsfordító jelentőségéről, mondandójának hiteles bizonyítéka pedig ő maga.  

GONDOLAT:  

Mi köze ennek a történetnek nagypéntekhez?
Jézus maga mutat példát számunkra, hogy nincs lehetetlen. Az Istennél semmi sem lehetetlen.
A bűnből van megbocsátás. A veszteségből van kiút. A reménytelenségben van remény. A halálból van feltámadás. 
Lehet, hogy most csak a szenvedést, az elbukást, a kilátástalanságot tapasztaljuk. 
Zsuzsanna hitt abban 14 évesen, hogy lehet más az élete. Elindult és tette azt, amit a szíve diktált.
Higgy abban, hogy nincs lehetetlen és engedd, hogy az Isten vezessen, esetleg olyan utakra is, amelyektől elsőre megrémülnél. Csak menj, menj, ahogyan Krisztus is türelmesen ment a maga keresztútján. Látszólag mindent elveszíthetsz, de gondolj Jézusra: az Atya a kereszten függve is vele volt. És ez az Atya volt az, aki harmadik napra feltámasztotta. életet adott neki. Bízz abban, hogy minden út végén ott a feltámadás! 

ELMÉLKEDÉS:

Engedjük, hogy szívünket beragyogja Krisztus világossága!

Az Újszövetség egyik legszebb jelenete húsvét hajnalán történt: Mária Magdolna felismerte a feltámadt Jézust.
A feltámadás nem a mi térfelünkön zajlik, hanem Isten oldalán. Úgy tűnik, a Megváltó halálának perce egyúttal feltámadásának pillanata is. Ezért mondhatta a latornak: Még ma velem leszel. Csak mi vagyunk késedelmes szívűek. Holttestet babusgattunk, sírbolttal, kenetekkel, leplekkel vesződtünk, aztán őrökkel, kertészekkel bajlódtunk, majd a lábát ölelgetve földi mennyországra vágytunk, pedig akkor Ő már úton volt hazafelé. Utólag már látjuk, a velünk töltött harminchárom éve, egyetlen égi szeretet részeként az Atyát közvetítette, és ezt nem vonta vissza. Isten megmutatta önmagát.

Ezért fontos, hogy mi is önmagunk legyünk egymás közt, úgy, hogy az eszközének bizonyuljunk. A lényeg, hogy az ég és föld között nyitva maradt a kommunikációs csatorna. Hiába minden viaskodásunk, vesződésünk, haragunk, az Isten legyőzte a rosszat, a bűnt, sőt még a halált is. Ilyenkor úgy érzem nem panaszkodni kell a mostoha körülmények miatt, hanem inkább össze kell magunkat szedni és utána iramodni! Meg kell bánnunk, amivel elárultuk egymást – és így Őt is -, vissza kell találnunk szeretteinkhez, eltaszított családtagjainkhoz, barátainkhoz, aztán az Ő Egyházába, és akkor megtapasztaljuk azt a békét, amit a világ nem adhat meg, de el sem vehet!

Áldott légy, végtelen szeretet Istene, aki Fiadat adtad értünk, s Egyházat alapítottál, hogy híre el ne halkuljon, szívünk ki ne hűljön! Add, hogy felfogjuk húsvét igazát és azt örömmel tovább is adjuk!

Csíki Szabolcs atya

Mi az életcélod, reménységed?

Március 31. – Húsvétvasárnap
Olv.: ApCsel 10,34a.37-43; Zs 117; 1Kor 5,6b-8
Evangélium: Jn 20,1-9

Az agárverseny, ami népszerű sport az Amerikai Egyesült Államok különböző részein, tömegeket vonz. Szeretik nézni, ahogy a hihetetlenül kecses és gyönyörű kutyák teljes erőből szaladnak a versenypályán. A versenylovaktól eltérően a kutyák zsoké irányítása nélkül futnak. Hogy mégis a megfelelő irányba szaladjanak, úgy vannak idomítva, hogy egy műnyulat üldöznek, amely előttük suhan a pályán. A sajtópáholyból szabályozza valaki elektronikusan a nyúl sebességét, ügyelve arra, hogy mindig pontosan a kutyák előtt legyen. A kutyák természetesen soha nem érik el. Pár évvel ezelőtt egy floridai versenypályán nagy versenyre készülődtek. A kutyák rajtra készen kuporogtak a ketrecükben, miközben a nézők végeztek fogadásaik megtételével. A megfelelő pillanatban elsütötték a startpisztolyt. A sajtópáholyban ülő férfi megnyomta a gombot, és ezzel elindította a nyulat, miközben a ketrecajtók kinyíltak, és a kutyák megindulhattak a kisnyúl után. Ahogy azonban a nyúl az első kört megtette, az áramkörben rövidzárlat keletkezett, melynek következtében a nyúl végleg megállt, felrobbant, és lángolni kezdett. Bumm! Mindössze egy megszenesedett fekete valami maradt belőle, ami a drót végén lógott. A nyúl odalett, és a megvadult kutyák nem tudták, mit tegyenek. Az újsághírek szerint több kutya is abbahagyta a futást, és lógó nyelvvel lefeküdt a pályán. Két kutya, az üldözéstől megkergülve, nekirohant a falnak, és több bordájuk eltört. Egy másik kutya saját farkát kezdte kergetni, míg a többi vonítani kezdett a nézőközönségre. Egyetlen agár sem futotta végig a pályát. 

A versenyző agarakhoz hasonlóan az emberek is a maguk választotta nyulakat kergetik. Szükségük van arra, hogy valami értelmet adjon az életüknek – ahhoz, hogy befejezzék a versenyt. Te mire törekszel, mi az életcélod, a reménységed? Mi történik, ha azt elveszik tőled? Sajnos rengeteg ember valamilyen illúziót kerget, egy műnyulat, amiről végül kiderül, hogy semmi reményt nem adhat.  

Az apostolok nagycsütörtök estétől valami hasonló állapotba kerülnek, mint a példában szereplő agarak. Teljesen összezavarodnak. Reménytelen, kétségbeesett érzések lesznek úrrá rajtuk. Összeomlott mindaz, amiben hittek. Gyalázatos véget ért az a Jézus, Akit eddig követtek. Akárhányszor is próbálta őket helyretenni a Mester korábbi földi együttlétük néhány évében, mégis hamis, vagy legföljebb féligazságokkal megtűzdelt illúziókat gyártottak Jézus küldetéséről, valamint mellette a saját szerepükről. A Messiásnak mindenképp győzedelmesnek kell lennie! Dávid Fiának helyre kell állítania Isten Országát, vagyis a szabad, békés és boldog, gazdag Izraelt, amelynek áldott földjét egyenlőre a rómaiak vassaruja tiporja. Ők pedig, a győzedelmes Messiás első és leghűségesebb társai, Vele uralkodnak majd ebben a csodálatos országban, sütkérezni fognak az Ő fényében, osztoznak dicsőségében. Igaz, mondogatott olyasmit, hogy előbb „ki kell innunk a szenvedés kelyhét”, meg hogy „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” … de ezek bizonyára csak rövid ideig tartó megpróbáltatások lesznek, amiket érdemes elviselni a nagyszerű jövő érdekében!
Krisztus halála azonban semmiképpen nem fért bele ebbe az illúzióba! A halál végleges! Abból már nem lehet felállni. Aki gyalázatos kínhalált halt, ellenségei kezére kerülve, az bizony vesztes, és örökre vesztes marad! Nem csodálkozhatunk hát az apostolok és tanítványok zavart rémületén, kétségbeesés szülte magatartásán. A megmaradt tizenegy félelmében bezárkózik, a tágabb tanítványi kör már a kereszthalált követő napokban elkezd szétszóródni (lásd az emmauszi tanítványok)! Senki nem hisz már abban a célban, amit Jézus korábban mindannyiuk elé olyan lelkesítően kitűzött. Csakhogy abban a célban eddig sem hitt közülük senki igazán! Ők egy félreértett, nem helyesen felismert messiási küldetésben és Isten Országban hittek, ami magának Jézusnak soha sem volt a célja. Egy illúziót kergettek – és ennek az illúziónak a kipukkadása okozta reménytelenségüket.  

A Feltámadottal való találkozás azonban gyökeresen megváltoztatja őket. Ráébrednek arra, hogy eddig éppen a lényeget nem értették meg: Jézus győzelme sokkal nagyobb és teljesebb, mint amire ők számítottak, s az ő küldetésük is egészen más! Boldogítóbb, lelkesítőbb még akkor is, ha földi értelemben véve nem számíthatnak sok dicsőségre és elismerésre. A bűnöktől és azok pusztító hatásaitól való megváltás, valamint a boldog örök élet lehetősége egy nem evilági Országban sokkal szebb, nagyszerűbb jövő, mint amit ők maguknak megálmodtak Jézus mellett.    

Milyen fájdalmas szemlélni sok-sok mai ember elkeseredettségét, amikor szétfoszlik egy-egy illúzió, amelyben eddig a boldogságukat keresték! Bármilyen nagyszerű és szép célokat tűzünk is ki magunk elé, ha azok csak evilági célok maradnak, óhatatlanul kevésnek fognak bizonyulni a teljes boldogságunkhoz! Ha földi életünket, földi törekvéseinket nem lengi be a feltámadás és az örök élet reménye, akkor újra és újra csalódni fogunk. Akkor is, ha elérjük bizonyos céljainkat, ha sikerül megvalósítanunk terveink egy részét. Meg fogjuk tapasztalni, hogy ezek a sikerek sem lesznek teljesek és korlátlanok, ráadásul nem fogunk megelégedni velük! Újabb tervek, újabb álmok vonzásába kerülünk, mert a végtelenre irányuló boldogságvágyunkat egyetlen elmúló érték sem fogja beteljesíteni. Nem is beszélve arról, amikor kudarcot vallunk törekvéseinkben, amikor nem sikerül megvalósítanunk egy-egy nagyszerűnek vélt célunkat. Vagy amikor a már biztosnak hitt eredményeink, megteremtett javaink egyik pillanatról a másikra veszendőbe mennek, kihullanak a kezünkből! Bizony, a feltámadás hitére nemcsak az apostoloknak és tanítványoknak volt szükségük ahhoz, hogy kigyógyuljanak illúzióikból, hanem nekünk, és minden kor minden emberének szüksége van rá, mert csak így tudjuk elkeseredés nélkül elviselni múló javaink, evilági örömeink elveszítését.  

Dr. Finta József atya