A alábbi rövid videó és hozzá a gondolat (kb. 1,5 perc) abban segít, hogy a vigasz állapotában kezd a hetedet. Ez a hozzáállás fog segíteni Téged abban, hogy észre vedd, merre visz az utad, hogyan dönts az útelágazásokban.
„Eredj és élj, mert a világ a tiéd!”
Embermesék – sorozat
Csurgassuk a jót embertársainkba
Oly sok mindent megfogadunk, ha buzog bennünk az indulat. Én egyszer azt fogadtam meg, hogy jó leszek. Jobb az emberekhez, mint azelőtt.
– Igen? – kérdezte anyám. – És hogy csinálod? Hogyan leszel jobb?
– Azt még nem tudom – méláztam el saját szándékomtól meghatottan.
– Bizony nem könnyű dolog – mondta anyám. – Legjobb lesz, ha bemutatlak Tennikőnek.
– Az meg kicsoda?
– Amolyan Hüvelyk Matyi. Azaz még annál is kisebb. Pontosan akkora, hogy be lehessen ültetni bárki fülébe.
– Aztán minek?
– Hát, hogy idejében szóljon, ha tenni kő.
– Hogy mi a kő?
– Ne idétlenkedj! Jó? Tennikő az Alföldön született és tájszólásban beszél, ezért mondja „tenni kell” helyett azt, hogy „tenni kő”. De ami a fő, mindig tudja, hogy mit kell tenni, és
bele is duruzsolja idejében annak a fülébe, akiében ül.
– Ettől lennék én jó, sőt jobb?
– Ettől. Mert a lelke mélyén mindenki jó akar lenni. Tán még a rablógyilkos is. De mire tettre kéne váltani, gellert kap a szándék, ha Tennikő nem szól idejében, hogy tenni kő a jót, nemcsak beszélni róla.
– Éshogy kell tenni a jót?
– Apránként. Hisz világmegváltó jóságra ritkán nyílik alkalom, s ahhoz is kevés az erőnk, hogy szívünk billentyűin az örömódát zongorázva az egész emberiséget átöleljük.
– Tehát cseppenként adagoljam magamból a jóságot?
– Inkább kortyonként – mondta anyám. – Vagy nem szomjoltónak szánod?
– De annak! – nevettem el magam. – Állok egy homokbuckán, és csurgatom a jóságot az élet sivatagában eltikkadt vándorok csajkáiba.
– Gyönyörű! – vidult velem anya. – Csak kijöjjön az az áldott nedű a palackból. Mert a csupán szavakban élő jóság olyan émelyítően édeskés, hogy már ragacsos. – Jöjjenek hát a tettek! – egyeztem bele. – Ma este mindenesetre én mosogatok el helyetted!
GONDOLAT:
Húsvét a szeretet legszebb példája. Az Isten értünk adta önmagát! Nekünk általában nem kell ekkora tettet végrehajtani másokért! Elég, ha pici, apró „jóság morzsákat” adsz másoknak. Ma is, holnap is. Vedd észre, hol és mit tudsz tenni másokért! És akkor Jézus megváltó tettét folytatod…
*** Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!