Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Kezdjük az ÚTITÁRS FOHÁSSZAL, amelyet minden csütörtökön elmondunk magunkért és egymásért:
Hozzád emelem lelkemet, Uram, Istenem! Benned bizakodom!
Eléd hozom most mindazt, amim van és ami vagyok.
Hálát adok Uram minden ajándékodért, amit eddig kaptam Tőled.
Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról, és kegyelmedről, mely kezdet óta vezet!
Ne ródd fel nekem bűneimet és tévedéseimet! Jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal!
Uram, te mindig megbocsátasz és hűséges vagy, megmutatod az utat a bűnösnek.
Az engedelmeseket igazságban vezeted, az alázatosokat megtanítod ösvényeidre.
Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre! Vezess igazságod szerint és taníts engem, hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom, minden időben benned bizakodom!
Uram, minden utad kegyelem! Tekints rám irgalommal, mert elhagyatott vagyok és szegény! Jóságosan megmutatod nekem, mely utat válasszam. Szemem ezért mindig az Úrra néz! Szabadítsd meg lábam a botlástól! Adj enyhületet szívem gyötrelmének és szabadíts ki bajaimból, korlátaimból, megkötözöttségeimből!
Uram, add kegyelmedet, hogy el tudjak engedni mindent, amihez ragaszkodom! Ne gátoljam Lelked szabad mozgását bennem! Működj bennem úgy, hogy mint Mária, vigyelek el mindazokhoz, akiknek életével ma kapcsolatba kerülök!
Félelmeim és elvárásaim magam felé sokszor gátolnak abban, hogy szabad legyek.
Megszokott, automatikus reakcióim akadályozzák, hogy a fejlődés új lehetőségei után kutassak.
Nagyobb belső szabadságért imádkozom, és azért, hogy odaforduljak az új kihívások felé, melyeket nekem szánsz Istenem.
Uram, imádkozom most Útitárs-testvéreimért is!
Nyisd meg szívüket a mindent átható szereteted előtt! Engedjék, hogy te vezesd és irányítsd az életüket a teljessége felé, hogy sugárzó boldogságot tapasztalhassanak meg!
Atyám, segíts mindannyiunkat, hogy ne a magunk feje szerint válasszunk irányt, mert így belső sötétséghez érhetünk, hanem maradjunk éberek, hogy lássuk Jézust, aki „a világ világossága”.
Amen.
Saját imaszándékodat a levél aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYMUTATÓ:
Ez a bejegyzés az imádság gyakorlásában segít téged, hogy az utadon egyre jobb kapcsolatod legyen az Istennel!
BEVEZETŐ IMA, amely segít a ráhangolódásban:
// Előtte tartsunk fél perc csendet! //
Mennyei Atyám, segíts, hogy át tudjam gondolni, milyen terheket hordozok, s add kegyelmedet, hogy le tudjam tenni őket kereszted tövébe. Szabadon szeretnék eléd lépni ebben az imádságban. Uram, hadd pihenjek meg megnyugtató jelenlétedben. Köszönöm, hogy csendesen és szeretettel átölelsz engem, a tenyereden hordozol.
// Jó lenne, ha most tudnál tartani 5 perc csendet!
Ne gondolj semmire, ne mondj semmit! Az előbb elimádkozott szavak visszhangozzanak benned! Figyelj Istenre! //
ELMÉLKEDÉS/IMÁDSÁG:
Anselm Grün is aláhúzza annak fontosságát, hogy “Szükségünk van emlékeztető jelekre, hogy ne felejtsük el, kik is vagyunk tulajdonképpen…”
Egy településen még a templomok is ilyen emlékeztető jelek, amelyek azt mondják nekünk: nyisd ki szemeidet, Isten körülvesz téged. Van egy nagyon fontos területe életünknek, amelyre sokszor kellene emlékeztetnünk önmagunkat, s ha megtennénk, sokkal kiegyensúlyozottabbak és jobban a remény emberei lennénk. Ez nem más, mint az Istentől kapott örömök, lelki élmények, azaz isteni szikrák, fénypontok. Olyan könnyen elfelejtjük az ajándékokat, és a hétköznapok szürkeségei és sötétségei olyan könnyen elhomályosítják a számtalan isteni szikrát, amit kaptunk, amiért hálásnak kellene lennünk. Nagy szükségünk lenne rendszeresen (például hetente) megtornáztatni lelkünket és emlékezetünket, hogy felidézzük magunkban a szép pillanatokat. Ahogy nézegetjük fényképeinket, így kellene nézegetni az életünkben kapott „isteni szikráinkat”.
Varga Péter plébános
Képzeld bele magad az emmauszi tanítványok helyzetébe! (Lk 24,13-35)
Életutunkon haladva milyen gyakran nem vesszük észre, hogy az Úr velünk van! A vigasztalan hangulatunk eluralkodik rajtunk. „Uram, segíts felismerni a te jelenlétedet, ajándékaidat!” A feltámadt Krisztus új fényben mutatja meg az életünk történéseinek értelmét. Halljuk meg az Ő üzenetét és engedjük, hogy lángra lobbantsa a szívünket!
Piszkos cipők
Megszólalt az ébresztőórám. „Nem lehet igaz!” – gondoltam. Fáradt voltam, és álmos. Egész héten keményen dolgoztam, és olyan jó lett volna aludni még egy kicsit. De vasárnap volt. Szentmisére kell mennem. Gondoltam, ha nem megyek el, bűntudatom lesz egész héten. Így hát nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, lezuhanyoztam, megborotválkoztam, elkészültem.
A templomajtóban megigazítottam a nyakkendőmet mielőtt beléptem, és csendben beültem egy padba. Éppen időben érkeztem. Bár még utánam is jöttek. Egy férfi éppen mellém ült le. Imára hajtottam fejem. Mielőtt behunytam volna a szemem, láttam, hogy a mellettem lévő férfi cipője hozzáért az enyémhez. Sóhajtottam. Mivel mindkét oldalon bőven volt hely, arra gondoltam, hogy ez nem szükségszerű. Zavart ez a közelség, de nem húzódtam arrébb.
Elkezdődött az imádság, a pap bensőséges szavai Istent keresték, de az én gondolataim továbbra is a cipőkön jártak. „Ennek az embernek nincs büszkesége… Porosak, kopottak és karcosok… És még lyukak is vannak az oldalán!” Megpróbáltam az imára figyelni, de tekintetem újra a szomszédom cipőjére tévedt. „Nem kellene a legjobban kinéznünk, amikor belépünk ezen az ajtón?! Nos, neki valószínűleg nem ez a legjobb öltözete…”
Az ima véget ért, a cipős ember halk „Ámen–t” mondott. Amikor elkezdődött az éneklés szomszédom hangja szárnyalni kezdett. Hangosan, meggyőződéssel énekelt, hangja szinte megemelte a szarufákat. Kezei magasra voltak emelve, teljes lelke benne volt a énekben. Az Úr bizonyára meghallotta a cipős férfi hangját az égből.
A prédikáció nagyon megható volt, a cipős ember is törölgette a könnyeit. Éreztem a mozdulataiból hitének mélységét, Istennel való szoros kapcsolatát, és ez mélyen érintett.
Eljött a felajánlás ideje. Már otthon előkészítettem a magas címletű bankjegyet, amit a perselybe szántam. Féloldalról figyeltem, ahogy a cipős férfi mélyen belenyúl a zsebeibe. Nagy sokára kihúzott valamit és halk csörrenést hallottam.
Hamarosan vége lett a szentmisének. A záróima alatt arra gondoltam, hogy ezt a cipős embert meg kell ismernem közelebbről. Valami vonzott hozzá. Ahogy elhangzott az „Ámen”, felé fordultam, és kinyújtottam a kezem. Most először láttam szemtől–szembe. Öreg volt, a bőre cserzett, a haja pedig eléggé kócos, de a szemében ott volt a hit ragyogása.
– Isten áldjon! – mondtam, ahogy kezet fogtunk. – Az én nevem Charlie, örülök, hogy megismerhetlek.
Könnyek szöktek a szemébe, de az arca széles mosolyra húzódott.
– Hónapok óta járok ide, de te vagy az első, aki üdvözöl – mondta a könnyeit törölgetve. Tudom, hogy a külsőm nem olyan, mint a többieké, de tényleg igyekszem mindig a legjobban kinézni. Megtisztítom és kifényesítem a cipőmet, mielőtt elindulok, de poros, sáros lesz a hosszú gyaloglás alatt, mert nagyon messziről jövök.
Ahogy beszélt, a szívem megtelt fájdalommal, és nagyokat nyeltem, hogy elrejtsem a könnyeimet. Milyen elhamarkodottan ítéltem én is először! Ám az éneklés alatt a külsőségek mögött megláttam mély hitét, Istennel való szoros kapcsolatát. Belőlem hiányzott ez, de nagyon vágytam rá.
Egy érdekes barátság vette kezdetét, ami mindkettőnk életében sorsforduló lett. John odaköltözött a birtokomra, kapott egy kis lakást, cserébe gondozta a kertemet. Elláttam mindennel, amire szüksége lehet. Egészen kivirult, és arca még ragyogóbb lett.
Szokásunkká vált, hogy minden este együtt olvassuk a Bibliát, és beszélgetünk róla. Az ő hite által én is közelebb kerültem az Úrhoz, és teljesen megváltozott az életem. Megtanultam, hogy nem a külső számít, hanem az ember életét az befolyásolja, ami a szívében van.
GONDOLAT:
Ha valaki engedi, hogy a feltámadt Krisztus éljen benne, akkor annak az élete sugárzó lesz mások számára!
Az irgalmasság 3 aspektusa
Április 07. – Húsvét 2. vasárnapja
Olv.: ApCsel 4,32-35; Zs 117; 1Jn 5,1-6;
Evangélium: Jn 20,19-31
2000-ben történt, hogy a calabriai tengerparton háromnapos, szüntelenül zuhogó felhőszakadás támadt. Nagyon sok kár keletkezett az egész környéken, halálos áldozatok is voltak a hegyekből lezúduló sárlavinák és kőgörgetegek miatt. Ekkor történt az is, hogy egyik éjszaka Rocellában az özönvíz miatt leomlott a városka fölött magasodó vár egy darabja. Minden bizonnyal elsodorta volna az alatta mélyen meghúzódó házat, de egy útjában álló hatalmas olajfa eltérítette a kőomlást. Az olajfa erősen megkapaszkodott mélyre nyúló gyökereiben, s felfogta a tégla és kődarabok áradatát. Megsérült ugyan, de szilárdan ellenállt a kemény ütéseknek. Az olajfa rettenthetetlen ellenállása miatt a kőlavina irányt változtatott, s a lakóház helyett a tőle mindössze tízegynéhány méterre álló üres, omladozó fészert döntötte romba. Képzelhetitek, hogy milyen hálásak voltak a ház lakói! Reggel, a felkelő Nap első sugarainál ugyanis felmérhették, hogy mekkora veszélyben voltak, és szó szerint a csodának köszönhették megmenekülésüket. Ekkor eszükbe jutott, hogy két évvel korábban, egy hirtelen támadt tűzeset során ők óvták meg az olajfát a lángoktól. Csodálattal és hálával telten mondogatták: „Korábban mi voltunk azok, akik megmentettük ezt az olajfát a tűztől, s lám, most az olajfa mentette meg a mi életünket!”
Az Irgalmasság Vasárnapján mindenekelőtt azt érdemes tudatosítanunk, hogy az Istenben hívő ember részéről az irgalmasság mindig csak viszonzás: gyümölcse, következménye annak a nagyobb irgalomnak, amit ő maga átélt, sőt újra és újra átél Isten részéről. Az olvasmányban rácsodálkozhatunk az első keresztények önzetlenségére, ajándékozó, mindenüket megosztó lelkületére. Ahhoz azonban, hogy ilyenekké váljanak, előbb ők kellett, hogy megtapasztalják Jézus mindent föláldozó szeretetét. A szentleckében pedig arról vall Szent János apostol, hogy csak az tudja igazán szeretni Isten gyermekeit, vagyis az embereket, aki először a szülőt szereti, vagyis magát Istent. Istent pedig nem lehet megelőzni a szeretetben: csak viszonozni és továbbadni tudjuk azt, amit Tőle kapunk.
Az olvasmányok jól bemutatják az irgalmasság 3 aspektusát:
1, Az irgalom sokszor bebocsát
Az irgalom mindenekelőtt jelenti a befogadást: megosztom valakivel az életemet kisebb-nagyobb mértékben, vagy éppen mindennap. Időmet, energiámat, képességeimet, javaimat mások szeretetére fordítom. Ez alapigénye az embernek (szeretet a személyes kapcsolatban), ugyanakkor teher is. Ide tartozik a másik ember elfogadása, hibáival, gyöngéivel, másságaival együtt, amennyiben azok elviselhetők, amennyiben ő elismeri ezeket a hibákat, vagy nem akarja a másságait ráerőltetni mindenkire. Mindenkiben van olyan emberi hiba, hiányosság vagy különbözőség, ami megnehezíti a vele való együttélést a környezetének. Ezek elviselésére törekedjünk! Ide tartozik a javaink megosztása, a Karitász tevékenység is. Az egyháznak tanúságot kell tennie Krisztusról, meg kell jelenítenie őt. Ennek egyik alapvető módja a szeretetszolgálat. „Nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Az egyház nagy, mindig hiteles lehetősége a misszióra a karitász. Nem az egyetlen küldetése, de ma mindenképpen a legelfogadottabb és legkeresettebb. Erre látunk jó példát a jeruzsálemi ősegyház vagyonközösségében.
2, Az irgalom olykor elbocsát:
„Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent és eleget teszünk parancsainak.” Vagyis aki Isten parancsait figyelmen kívül hagyva próbálja szeretni embertársait, annak valójában nem igazi, hanem meghamisított a szeretete irántuk.
Az irgalom benne van az elengedésben is. Ha valaki teljesen más utakon akar járni, el akar szakadni tőlünk, akkor tisztelve a szabadságát, el lehet engedni. Az atya elengedi tékozló útra induló fiát: nem tartja őt vissza erőszakkal akkor sem, ha tudja, hogy rossz dolgokra készül. Az „elbocsátás” bizony jelenthet elküldést is, vagy be nem fogadást: a meg nem alkuvást azzal, ami rossz, ami Isten és ember ellen való. Ezért nem lehet irgalom hiányával vádolni azt a keresztény embert, aki nem ért egyet például a homoszexualitással vagy a különféle szexuális devianciákkal, a családi élet rombolásával, vagy akár a migránsok válogatás és okosság nélküli befogadásával. Vagy aki nem fogad el a magáéval egyenértékűként minden vallást vagy erkölcsi álláspontot, aki nem szinkretista és közömbös.
3, Mindig megbocsát
A megtérő, bűnét megvalló, megváltozni akaró embernek mindig törekedni kell megbocsátani! Ezt látjuk a halálból visszatérő Krisztus apostolai iránt tanúsított magatartásában. Megbocsát a tagadó Péternek, a hitetlenkedő Tamásnak, a gyáva és bizonytalankodó összes tanítványának. Persze annak lehet megbocsátani, aki valóban belátja a rosszat és bocsánatot kér, vagyis maga is nyitott a kapcsolatra.
Mit jelent és mit nem jelent a megbocsátás?
– Nem jelent felejtést, de nem emlegetést igen!
– Nem jelent fájdalom nélküliséget, de pozitív érzelmeket igen – legalábbis egy idő után.
– Nem jelenti azt sem, hogy engedjük az illetőt olyan helyzetbe, hogy ugyanazt a hibát elkövesse. Nem az előző állapot, hanem egy új állomás jön létre! Új kezdet, amellyel élnie kell annak is, akinek megbocsátottak, hogy valóban maga mögött hagyhassa az elkövetett rosszat.
Dr. Finta József atya