2. Ne kezeld tényként a véleményedet!
Előfordult már, hogy más véleményen voltál valakivel? Például:
– Itt hideg van!
– Ugyan már, ez nem igaz! Itt meleg van.
– Itt? Hogy lenne meleg? Majd megfagyok!
“Ez a film nagyon unalmas.” “Ugyan már, ennél jobb filmet még nem láttam!”
Látszólag tényekről van szó, valójában az egyéni érzésekről, érdeklődésről, stb.
Gyakori jelenség a tények és a vélemények felcserélése. Sokak tényként kezelik egyéni megéléseiket és rá akarják kényszeríteni a másikra a saját véleményüket.
Nem baj, hogy különböző véleményen vagyunk. A gondot az okozza, amikor ezeket a véleményeket tényként és az egyetlen igazságként kezeljük.
Példa:
– Sokat dolgozol, mindig csak a munka… ez nem normális! – mondja a pár egyik tagja.
– Dehogy dolgozom sokat! Tudod, mi a nem normális? Az, hogy egész nap csak tévézel! – válaszol rá a másik.
Arról hosszan vitatkozhatnak, mi a normális. Kicsi az esélye, hogy meg tudnak egyezni ebben. Jönnek majd a magyarázatok: “A haverom is velem ért egyet!”, “A barátnőméknél is így van!” Ha a “normális” szót használják, és a saját álláspontjukat állítják be nagy igazságként, akkor a beszélgetésükből inkább veszekedés lesz, mint megegyezés.
Ilyen helyzetekben a valódi igazság a két ember igénye. A tény az, hogy valójában mindketten vágynak valamire. Valami másra: “Szeretném, ha több időt tölthetnénk együtt”, “Szeretnék több figyelmet kapni tőled” – erre vágyik az egyik.
“Szeretném, ha jobban számíthatnék rád a házimunkában”, “Nekem fontos lenne, hogy egyenlően osszuk meg az otthoni feladatokat” – erre vágyik a másik. Ha ezt mondják, sokkal inkább a valóságról beszélgetnek, nem pedig arról, hogy mi a normális és mi nem.
Miért vagyunk hajlamosak a véleményünket tényként tálalni? Mert így erősebbnek érezzük.
“Ez a film rossz.” – jóval nyomatékosabban hangzik, mint “Nekem ez a film nem tetszik.”
Amikor tényként közöljük a véleményünket, azt sokszor a nagyobb hatás reményében tesszük. Meg is szoktuk, mert sokan beszélnek így a környezetünkben. Valamint hajlamosak vagyunk azt tartani az egyetlen igazságnak, amit gondolunk.
A vélemény tényként közlése veszélyes csapda: erősebbnek érezhetem, amit mondok, de cserébe sok feszültséget teremtek a környezetemben és számos vita, veszekedés származhat belőle. Ha egy kapcsolatban mindkét fél a saját igazát tartja a valóságnak, azt megsínyli a kapcsolat.
Ha a véleményeket nem tényként kezeljük és a sok látszólagos tény mögött felfedezzük az egyéni véleményeket, akkor gördülékenyebbé válik a kommunikáció, kevesebb lesz a vita, a konfliktus és egy békésebb belső és külső világban élhetünk.
Fontos, hogy pontosan és ítélkezés nélkül tudd elmondani a tényeket! 
– Viselkedj már normálisan!
– Mit szeretnél? Mit csináljak?
– Na, ne játszd magad! Tudod nagyon jól, hogy miről beszélek!
Szülők, tanárok, kollégák, barátok problémás helyzetekben hajlamosak sokszor így nyitni: „Ugye tudod, hogy miről akarok veled beszélni?”
Ezzel belesétálnak egy olyan csapdába, amelyből számtalan további veszekedés, feszültség, stressz származhat. A másik fél általában tényleg tudja, miről van szó. Nagyjából. Ám a legtöbbször nem pontosan! Ez sokszor óriási különbség! Ezzel a kommunikációval megnehezíted saját magad és a másik helyzetét, ha nem fogalmazod meg a problémát tisztán és konkrétan. Konfliktusok esetén óriási értéke van annak, ha megmutatom a másik félnek, hogyan néz ki a helyzet az én szemszögemből.
Példa:
Tegyük fel, a munkahelyemen odamegyek az egyik munkatársamhoz, és azt mondom neki:
– Szeretnék veled megbeszélni egy problémát. Az elmúlt hetekben folyamatosan kioktatsz engem, ahelyett, hogy azzal foglalkoznál, ami a saját dolgod.
Ez a mondat szerintem nem lesz jó közös alap. Akinek ezt mondom, valószínűleg egyből megtámadva érzi magát, és nem fog egyetérteni velem. Ha így vezetem fel neki a problémám megbeszélését, akkor kicsi az esélye, hogy eljutunk a helyzet tényleges tisztázásáig. Sokkal inkább arról fogunk beszélni, hogy igazat mondok-e, vagy hazudok. „Kioktatsz engem” – ez nem objektív tény. Ez egy ítélkező mondat. Azt üzeni a másiknak: „Rosszul csinálsz valamit.” De biztos, hogy a teljes képet látom? Ha megkérdezném a munkatársamat, vajon ő is így írná le a történteket? Nem valószínű. Lehet, hogy ő azt mondaná: „Megmutattam, hogyan érdemes csinálni, hogyan lehet könnyebben megoldani ezt a műveletet.” Tehát segíteni akart. A „kioktatsz engem” szófordulat nem a konkrét történés leírása volt, inkább az események negativ értelmezése.
Hogyan fogalmazhatom meg a problémámat objektíven? Hogyan tudom úgy elmondani, hogy a másik ne akadjon ki már a legelső mondatnál? Hogyan nézne ki a közös alap, amelyre építhetünk?
– Szeretnék veled megbeszélni egy problémát. Az elmúlt hónapban 3-4 alkalommal is odajöttél hozzám, és nagyon határozottan, gyorsan elmondtad, hogyan vegyem le a B elemet a gépről, hogyan illesszem össze a tartópilléreket, hova tegyem a hulladékot. Pedig nem is kértem segítséget tőled.
Ez a leírás sokkal inkább lehet közös alap, mint az előző. Ha azt mondom neki: „Kioktattál”, ő azt mondhatja: ”Dehogy oktattalak ki, mi a fenéről beszélsz?!” Ha azt mondom: “Odajöttél hozzám, ezt és ezt mondtad, miközben én nem kértem segítséget…”, akkor ebbe jóval kevésbé fog tudni belekötni. Megteremtettem a közös alapot.
Ha tárgyilagosan mondom el, mi zavar engem, mi a problémám, akkor csökkentem az esélyét annak, hogy a másik fél megtámadva érezze magét és növelem a valószínűségét annak, hogy meghallja, amit mondani akarok.
Nemcsak a kimondott szavak szintjén érdemes tárgyilagosan, támadás nélkül fogalmazni, hanem magunkban is.
Ha magamban azt mondom: „Az anyósom tegnap jól beolvasott nekem”, akkor egyből megváltozik a hozzákapcsolódásom energiája. Távolodni fogok a személyétől. Negatívan kezdek el róla gondolkodni. Hiszen a beolvasás rossz dolog. Vajon az anyósom is azt mondaná, hogy beolvasott nekem? Egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy ő azt mondaná: “Őszintén elmondtam a véleményem.”
Ha ezt úgy írom le magamnak, hogy “beolvasott nekem”, akkor lebeszélem magam arról, hogy megbeszéljem vele az esetet. Ha úgy fogalmazok: “Elmondta az őszinte véleményét, ami nagyon rosszulesett nekem”, akkor kevésbé a “gonoszságával” foglalkozom, inkább azzal, ami ténylegesen történt.
Érdemes figyelnünk arra is, hogy a tárgyilagos megfigyelésünket ne támadó hangsúllyal és testtartással mondjuk el. Ha a testbeszédem rosszallást, kritikát sugároz a másik felé, akkor hiába kritikamentesek a szavaim, a másik ugyanúgy támadást fog megélni.
Társas helyzeteink hemzsegnek a félreértésektől. Sok esetben hasznos abból az alapelvből kiindulni, hogy a kommunikációban a félreértés az alapeset. A tárgyilagos, precíz, alapos tényleírásnak ezért is van óriási jelentősége.
Számos helyzetet ahhoz lehet hasonlítani, amikor két turista különböző térképet néz. Az egyik Szegeden keresi a Radnóti utcát, a másik Kecskeméten. És csodálkoznak, milyen butaságokat beszél a másik.
Ha a másikkal nem ugyanazt a térképet nézzük, akkor sokáig elvitatkozhatunk arról, hogy merre menjünk. Ha nem ugyanarról beszélünk, akkor kicsi az esélye, hogy olyan megoldást találjunk, amely mindkettőnknek jó.
Fontos, hogy pontosan, konkrétan, támadás nélkül fogalmazzuk meg azt, ami minket zavar és amiről beszélni kívánunk. Mielőtt az érzéseinket, igényeinket, kéréseinket a másik elé tárjuk, érdemes átgondolnunk, elmondanunk a tényeket a tényleges történéseket. A tárgyilagos fogalmazás nemcsak jó közös alapot biztosít egy helyzet megbeszéléséhez, hanem nyugtató hatású is. Az indulatos lelkiállapot indulatos beszédet szül. A tárgyilagos beszéd józanabb lelkiállapotot eredményez.
TIPPEK:
1) Amikor egy Facebook-posztot, újságcikket, kritikát olvasol, vagy hallod, amint valaki kifejti a gondolatait valamiről, figyeld meg, hogy az író vagy beszélő összetéveszti-e a tényeket és a véleményeket!
2) Amikor kifejted a gondolataidat valamiről, próbáld észrevenni, hogy véleményként fogalmazod-e meg a véleményedet, vagy pedig tényként! Ha tényként beszélsz a véleményedről (ez így és így van), akkor próbáld meg átfordítani véleményre (én úgy látom, gondolom). Hasznos gyakorlat, mert hosszabb távon segít abban, hogy másképp tekints a társas helyzeteidre és a világra.
3) Amikor valakivel meg akarsz beszélni egy problémát, először teremts vele egy közös alapot! Keresd meg, mondd el neki azokat a tényeket, amelyekkel ő maga sem vitatkozna! Ilyen tények lehetnek: adatok, számok, pontosan felidézett szavak, vagy olyan események, történések, amelyeket egy videokamera is rögzített volna.
Például:
– Tegnap minden ok nélkül keményen beszóltál nekem…
helyett:
– Tegnap szó szerint azt mondtad nekem, hogy miért mindig pont rád kell várni”, és fogalmam sincs, miért mondtad ezt…
***
HA VAN GONDOLATOD AZ OLVASOTTAKKAL KAPCSOLATBAN, OSZD MEG BÁTRAN!
A kíváncsiság nyitottság. A kíváncsi embert sokminden érdekli. Jobb kíváncsinak lenni, mint közömbösnek, viszont kevesebb kíváncsinak lenni, mint elkötelezettnek lenni. Úgy tűnik, a kíváncsi ember jobban ráér, mint a többi. Érzi, hogy valamit még lehetne csinálni, de azon a ponton van, hogy nem tud dönteni, merje, vagy ne merje az új dolgot felvállalni. A kíváncsi ember lehet áldás a környezetének, de lehet nagy teher is. Ha nem kezdünk vele valamit, akkor inkább teher lesz.
Minden héten kapsz egy-egy különböző témájú imádság mintát, amelyet aztán beépíthetsz a hétköznapi imakultúrádba.
A remény: 
Valakitől hallottam, hogy olyanok vagyunk, amilyenek az estéink, és az éjszakáink. Este letesszük a szereposztást, kilépünk az intézményes világból, s felszínre kerül igazi énünk. Érdekes, hogy a feltámadt Jézus először reggel találkozik emberekkel, de a Szentlelket mégis este ígéri meg, amikor a zárt ajtók ellenére megjelenik a tanítványoknak. Az emmauszi tanítványok is marasztalni akarják azt a különös útitársat, aki velük volt az úton, már este van, s amikor eltűnik, akkor veszik észre, hogy ki volt. Nyilván a Szentlélek ismertette fel velük.