Oldal kiválasztása

Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól

 

A boldogság pillangója

A boldogság olyan, mint egy pillangó: ha szaladsz utána, sosem sikerül elkapnod; de ha nyugodtan megállsz, lehet, hogy rád száll.
„A boldogságot röptében is el lehet kapni, mint egy madarat” – írta Leonardo Sinisgalli olasz költő (1908-1981). Rajta, próbáljátok ki, s meglátjátok, hogy sosem fog sikerülni.
 Hasonló képet használ Nathaniel Hawthorne  XIX. századi amerikai író, A skarlát betű című híres regény szerzője: „elkapni egy pillangót merész vállalkozás”.
Így van ez a boldogsággal is. Őrült gyorsasággal rohanunk utána, lesben állva megpróbálunk rajtaütni, úgy szervezzük dolgainkat, hogy minden kínálkozó alkalommal megszerezzük, de kérlelhetetlenül elröppen akkor is, amikor azt hittük, sikerült megfognunk.
Mégsem lehetetlen elérnünk, Hawthorne pedig mutat hozzá egy utat: a derűs nyugalom útját. Amikor nyugodt a lelkiismeretünk, el vagyunk foglalva apró hétköznapi teendőinkben, életünket egyszerű és őszinte szeretetkapcsolatok szövik át, akkor egyszer csak a boldogság pillangója ránk száll. Jelenléte könnyed, szinte észrevétlen, minden rezzenésre tovaszállhat. Éppen ezért használtuk a ’boldogság’ és nem a ’vidámság’ szót: vidámak könnyen lehetünk, a vidámság zajt csap, feltűnő, de csupán egy órán át tart vagy kicsit tovább, aztán elmúlik. Kicsit olyan ez mint a pillangó, amit elkaptál a szárnyánál, és amint egy picit is nem figyelsz oda, elrepül, s csak színes port hagy maga után az ujjadon.

Az igazi boldogság ellenben ajándék, kegyelem, mely beragyogja szívedet és az életedet, s amelynek egyszerűségre és belső tisztaságra van szüksége. 

Gianfranco Ravasi bíboros


 

Élethelyzetek – sorozat

 

Henri a modern humanitárius mozgalom atyja

Jean-Henri Dunant 30 éves korában tehetős, svájci bankár és pénzember volt. Élete valószínűleg megmaradt volna ebben a kerékvágásban, ha nem lett volna az a végzetes nap, 1859 június 24., amely mindent megváltoztatott.
Dunant-t a kormánya követségbe küldte III. Napóleonhoz. Egy Svájc és Franciaország számára egyaránt előnyös üzleti megállapodást kellett volna kötnie a császárral. Napóleon azonban nem volt Párizsban; a solferinói csatamezőn harcolt az osztrákok ellen. Henri Dunant megpróbált a helyszínre érni a csata megkezdése előtt, de elkésett. A kocsija elakadt egy dombtetőn a csatamező fölött.
Egyszerre csak megszólaltak a trombiták, muskéták ropogtak, ágyúk dörögtek. A két lovasság elindult egymás felé, és a csata megkezdődött. Henri Dunant úgy ült a kocsiban, mintha egy színházi páholyban ülne, és dermedten nézte az előadást. Látta a felszálló port, hallotta a sebesültek sikolyait, a haldoklók hörgését. Szinte transzba esett az alatta zajló rémségek láttán.

Az igazi borzalom azonban akkor tárult elé, amikor később, a csata után belépett a kisvárosba. Minden ház, minden épület zsúfolásig megtelt összekaszabolt emberekkel, sebesültekkel és halottakkal. A szenvedés látványa szánalmat ébresztett Dunant-ban, ezért három napig ott maradt a városban és segített, ahol tudott. Soha többé nem lett ugyanaz, aki azelőtt volt. Látta, milyen barbár dolog a háború, és arra gondolt, hogy a világnak meg kellene szüntetnie. Nem ez a módja, hogy a nemzetek rendezzék a nézeteltéréseiket. Mindenek előtt pedig létre kellene hozni egy világméretű szervezetet az emberek megsegítésére a szenvedés és a zűrzavar időszakaiban.

 
Henri Dunant visszatért Svájcba, és a következő években megszállottan hirdette a békét és a könyörületességet. Körbeutazta Európát, hogy mindenkihez eljuttassa üzenetét. Végül az üzleti vállalkozása sínylette meg igyekezetét, és csakhamar tönkrement. De továbbra sem adta fel.

Az első Genfi Konferencián egyszemélyes küzdelmet folytatott a háború ellen. Ennek eredményeképpen a Konferencián megszületett az első nemzetközi háborúellenes törvény – egy olyan mozgalom jött létre, mely a Népszövetség és az ENSZ előfutára lett.

1901-ben Dunant-t az első béke-Nobel-díjjal tüntették ki. Bár semmije sem volt és a szegényházban élt, a díjjal járó teljes összeget az általa létrehozott nemzetközi mozgalomnak ajánlotta fel.
Henri Dunant 1910-ben halt meg, és a világ csaknem teljesen elfelejtette. De nincs is szüksége az embereket emlékeztető síremlékre. Az általa alapított mozgalom szimbólumául a svájci zászlót választotta, vörös alapon fehér keresztet, de megfordította: vörös kereszt lett fehér háttérrel. A szervezet, a Vöröskereszt Dunant örök emlékműve.
 
GONDOLAT:
Engedd, hogy megérintsen mások nehéz helyzete, szomorúsága, szenvedése! Vedd észre a szükséget szenvedőket a környezetedben ezen a héten! Lehet, hogy a szomszédodnak arra van szüksége, hogy meghallgasd, a barátodnak pedig, hogy segíts megszerelni neki valamit… De akár a kedvenc sorozatod megnézése helyett süteményt süthetsz valamelyik családtagod örömére. A héten elvégezhetsz olyan házimunkát is, amelyet a társad feladata szokott lenni. Gondold végig a lehetőségeidet!

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
A NÉVTELEN HOZZÁSZÓLÁSOKAT TÖRÖLJÜK!