Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól
Hogyan jutunk közelebb egyszerre Istenhez és egymáshoz is?
Képzeljetek el egy földre rajzolt kört. A kör a világ, a középpontja pedig Isten. A sugarak az emberek útja: minél inkább előre haladnak, annál közelebb jutnak Istenhez, és közelebb kerülnek egymáshoz is. És fordítva. Talán Gázai Dorotheosz az első századok szerzetese is rajzolt egy ilyen kört a sivatag porába, akitől ezt a kifejező mértani hasonlatot vesszük.
A gondolat nagyon egyszerű: az emberek minél közelebb kerülnek Istenhez, annál szolidárisabbá válnak egymással. És minél nagyobb lesz közöttük a szeretet, annál közelebb találják magukat Istenhez. Persze, az a veszély is fennáll, hogy visszafelé, azaz kifelé megyünk a sugáron, és így megszakad az Istennel és az emberek egymással való találkozása.
A valódi hit az egység forrása, nem a megosztottságé. Szent János szavaival élve: aki szereti a felebarátot, az szereti Istent is, és fordítva. A későbbi svájci teológus, Hans Urs von Balthasar eleveníti fel ezt a hasonlatot A búzaszem (144) című kötetében. Így ír:
„A petárda olyan mint egy tűzcsóva, amely sebesen száll az ég felé. Eléri a repülés végpontját, (az elragadtatás pillanatában) felrobban, és ezer szikra száll az égből villámgyorsan a föld felé. Isten küld vissza téged ezer darabra szakadva a testvéreidhez.”Igen, az igazi misztikus élmény Isten végtelensége felé tár ki téged, de nem hagy ott függőben a fényben. Visszaküld a testvérekhez, a történelembe, a földre. Ha már tűzzé váltál, meleget adhatsz; ha már szikra lettél, világíthatsz; ha már átalakultál Istenben, egy kis pontnyi fénnyé válsz, mely ezer felé árad, hogy elérje az oly sok emberben lévő sötétséget és fagyot. Az Isten iránti szeretet nem valós, ha nem jelent szeretetet a testvérek iránt is.
Gianfranco Ravasi bíboros
Élethelyzetek – sorozat
Egy kerékpárverseny tanulsága
Abban a szempillantásban másképpen láttam az egészet. Egész nap kételkedtem a testemben. Most egyszeriben tudtam, nem a testemet, hanem az akaratomat kell ösztönöznöm, hogy célba érjek.
Kathy Higgins
GONDOLAT:
Számomra 2 tanulsága is van a történetnek:
1, Nagyon sok mindenre képesek vagyunk, csak akarni kell. Akaratunkkal képesek vagyunk még a testi fizikumunk határait is felülmúlni.
2, Milyen gyakran siránkozunk „rossz” sorsunk” miatt, ha nem úgy jönnek össze a dolgaink, ahogy szeretnénk, stb. Míg más, aki testi hiányossággal bír, vagy anyagilag van rosszabb helyzetben hozzánk képest, mégis derűsebben, boldogabban hordozza „keresztjét”, nem panaszkodik, kesereg!
Téged mi érintett meg ebből a történetből? Oszd meg velünk, bátran!
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
A NÉVTELEN HOZZÁSZÓLÁSOKAT TÖRÖLJÜK!
Mint,a történet szereplője,így jártam én is- egy futóversenyen. Sok-sok év elteltével is érzem a szégyent magamban,hogy meg akartam állni, sajnáltam magam,fájt mindenem-mikor mellettem elhaladt kocogva egy ember,akinek műlába volt.Soha nem felejtem el. Azóta,ha „panaszkodni támad kedvem” ,azonnal előjön az érzés…
Combnyaktöréses műtétem után, mikor itthon felkeltem az ágyból, összecsuklottam.
A családom – összefogással – alig bírt talpra állítani.
Így aztán depressziós lettem: Minek keljek fel, és kockáztassam azt, hogy eleshetek, ha megtehetem, hogy ágyban maradok?!
Persze semmihez nem volt semmi kedvem.
Másnap jöttem rá, hogy hányan vannak, akik fel akarnak kelni, de nem tudnak. Én meg tudnék, de nem akarok?! Pedig az akarat csodákra képes! Te és Jézus legyőzhetetlen páros vagytok!
Eddzük az akaratunkat!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Éjszakánként gyakran felébredek és nehezen alszom vissza. Panaszkodok magamban.
Aztán eszembe jut: örülj, hogy nem fáj semmid! Gondolj egy frissen operált , vagy egy daganatos betegre, aki testi fájdalmak között tölti az éjszakát, és ezért nem tud aludni.
Ne panaszkodj, van aki sokkal többet,és igazán szenved!
Köszönöm a gondoltaidat!