Ebben a részben megtudhatod, mi az a 7 tulajdonság, ami jellemzi és megkülönbözteti az átlagos és a kiegyensúlyozott embereket. Hogyan lesz a három hibából (előítélet, rövidlátás, halogatás) átlagos élet és hogyan lesz a három hiba elhagyásával kiegyensúlyozott emberekre jellemző gondolkodás. Miért becsüljük meg jobban a használati tárgyainkat, míg embertársainkba inkább „belerugunk”. 

Most is egy történettel kezdeném:
Egyszer az idős indián így tanította az unokáit az élet dolgaira:
“Harc dúl bennem… egy szörnyű háborúskodás két farkas között. Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az önzést. 
A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli. Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben.” 
A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját: “Melyik farkas fog győzni?”
Az öreg indián egyszerűen ezt felelte: „Az, amelyiket eteted.” 

Annak ellenére, hogy talán kevesen gondolnák ezt az indiánokról, úgy tűnik, ők mégis birtokában vannak a kiegyensúlyozott emberekre jellemző észjárásnak. Pontosan ezt teszi az életüket boldoggá, megelégedetté. Tisztában vannak vele, hogy kétféle gondolkodás létezik és azzal is, hogy eldönthetik, melyiket alkalmazzák a kettő közül.

Eljött az ideje, hogy lássuk, mire megyünk az eddig megtanult három alapvetéssel. Hogyan lesz ebből a három hibából átlagos élet és hogyan lesz a három hiba elhagyásával kiegyensúlyozott emberekre jellemző gondolkodás?

Mi jellemző a kiegyensúlyozott emberekre?
Csokorba szedtem a kiegyensúlyozott emberek 7 tulajdonságát:

1, Az átlagos emberek legtöbbször csak álmodoznak. Semmilyen konkrét elképzelésük nincs. Jobban tudják, mi az, amit nem szeretnélek, mint azt, amit igen. Ezzel szemben a kiegyensúlyozott embereknek van egy konkrét elképzelésük arról, amit el akarnak érni.

2, Az átlagos emberek rögtönöznek, illetve tervek, elképzelések nélkül vágnak bele a vágyaik megvalósításába. A kiegyensúlyozott tudják mit tegyenek az elképzeléseik megvalósítására, mert rendszerint van tervük. Látják a fontossági sorrendet a feladataik között és aszerint végzik el őket.

3, Az átlagos emberek a barátaik, ismerőseik, azaz a hozzájuk hasonlóan átlagos emberek véleményét tartják mérvadónak. A kiegyensúlyozott emberek a náluk sikeresebb emberek tapasztalatait, tanácsait tartják értékesnek.

4, Az átlagosak a meglévő tudásuk érvényességét bizonygatják, míg a kiegyensúlyozott folyamatosan időt és energiát szánnak önmaguk fejlesztésére.

5, Az átlagos emberek a próbálkozásba fektetett időre helyezik a hangsúlyt, míg a kiegyensúlyozott az elért eredményekre.

6, Az átlagosak csak a kényelmes feladatokat végzik el, még a kiegyensúlyozott emberek fegyelmezetten elvégzik a feladataikat.

7, Az átlagos emberek a lényegtelen, jelentéktelen dolgokra fókuszálnak. A kiegyensúlyozott emberek a lényegre koncentrálnak.

Vessük össze!
Az első két pont melyik gondolkodási hibára utal? A rövidlátásra. Azaz az előre gondolkodás hiányára. Remélem, emlékszel még a jó kamionsofőrökre, akik előre gondolkodnak.
A harmadik és negyedik pont két hibára vezethető vissza: az előítéletekre és a rövidlátásra. Az egy előítélet, ha szentül meg vagyok győződve a saját bölcsességemről.
A kiegyensúlyozott emberek azonban tisztában vannak azzal, hogy a világ minden pillanatban halad és fejlődik. Lehetek ebben a pillanatban nagyon tájékozott valamiben, de ha nem fejlesztem magam állandóan, akkor holnapra mert könnyen előfordulhat, hogy tájékozatlan leszek. Vagyis előítéletektől mentesen felismerik a valóságot.
Az ötödik pont szintén egy előítélet meglétét jelzi az átlagos embereknél. Mi másért gondolnánk egyébként azt, hogyha eredménytelenül próbálkozunk valamit megcsinálni, akkor az érték és azért valakinek fizetnie kellene.
A hatodik pont egyértelműen a halogatás jele.
A hetedik pont pedig a rövidlátásról szól. A kiegyensúlyozott emberek nem követik el ezt a gondolkodási hibát, így ők meglátják a lényeget. Az átlagos emberek nem gondolkodnak mélyen előre, így ők általában csak ritkán jutnak el oda, hogy felismerjék a dolgok lényegét.
Természetesen több tulajdonságpárt is össze lehet szedni. Például, hogy a kiegyensúlyozott emberek pontosak és rendszerint mindenhova odaérnek időben, míg az átlagos embereknél előfordul a késés. Ez két dologra vezethető vissza: a rövidlátásra és a halogatásra.
A kiegyensúlyozott emberek előre gondolkodnak arról, mikor kell elindulniuk és milyen közlekedési viszonyokra számíthatnak útközben. Nem halogatják sem az ehhez elvégzendő feladatokat és magát az elindulást se.
Vagy a kiegyensúlyozott emberek, ha valamit elrontanak, akkor azért vállalják a felelősséget, még az átlagos emberek gyakrabban mentegetőzni. Ez az előítéletekre vezethető vissza.  

Van egy kiemelten fontos téma, amit most bővebben is ki fogok fejteni Neked. Ehhez elmondok egy történetet.

Gábornak egy éve elromlott a mosógépe. Elindult ugyan a beállított program, de aztán 5 perc múlva leállt. Kihívott egy szerelőt, aki egy idősebb, őszülő hajú úr volt. Amint megérkezett, ellentmondást nem tűrő határozottsággal vette az irányt a rakoncátlan mosógép felé. Félelmetes rutinnal percek alatt megtalálta a hiba okát: egy hajcsat esett a berendezésbe. Egy sanda pillantást vetett Gábor a barátnője felé, majd ezek után még meg is tisztította a gépet kívül-belül. 20 perccel az érkezését követően távozott és csillogó villogó állapotban, tökéletesen működőképesen hagyta ott a mosógépet.
Az igazi meglepetés azonban az volt, hogy pár hete Gábort felhívta telefonon és az iránt érdeklődött, hogy minden rendben van-e a készülékkel. Gábor elégedett volt mind a munka minőségével, mind a vele való magas szintű bánásmóddal. A szerelő mindezt teljesen természetesen csinálta, mindenféle mesterkéltség vagy erőlködés nélkül. Ez a fajta igényesség a jelleméből fakadt.
 

Használati tárgyaink és embertársaink
Ha valakit vagy valamit fontosnak tartunk, akkor megbecsüljük, vigyázunk rá. Ha nem tartjuk fontosnak, akkor pedig rendszerint nem törődünk vele, kevésbé vigyázzunk rá. Ezzel kapcsolatban van egy furcsa kettőssége az emberi természetnek. Bár legtöbben nem táplálunk különösebb érzéseket a használati tárgyaink iránt, ennek ellenére, ha nem az elvárt módon működnek, gondoskodunk róluk, megjavítjuk őket.
Az emberekkel ellenben teljesen másképp bánunk. Ha másik ember nem az általunk elvárt módon viselkedik, akkor sajnos rendszerint berúgunk. Ha a másik késve érkezik, akkor kérdőre vonjuk. Ha a másik elfelejtett kenyeret hozni a boltból, akkor nekiesünk. Ha a másik nem hív fel, amikor megbeszéltük, akkor nem tartjuk szavahihetőnek. Ráadásul mindezt általában a hozzánk közel állókkal műveljük. Ez pontosan olyan, mintha belerúgnánk az elromlott mosógépbe, ha ütni kezdenénk a lemerült telefont, vagy jól rávernénk egyet a mikrosütőre, ha nem melegít eléggé.
Úgy tűnik az embereket többet rugdossuk, mint a gépeinket.

Senki sem gondolja, hogy az ilyen bánásmódtól a készülékek hirtelen működni kezdenének. Akkor vajon miért rúgunk bele verbálisan a másik emberbe, aki ráadásul még közel is áll hozzánk? Miért bánunk ilyen kivételes módon a kedvesünkkel, a munkatársainkkal, a barátainkkal, vagy éppen a testvéreinkkel?
A különbség oka az, hogy az élettelen tárgyaknak nincs szabad akarata, míg az embereknek van. Ha ezzel a szabad akaratával a másik olyan dolgot tesz, ami nem találkozik a kimondott vagy ki nem mondott elvárásainkkal, akkor könnyen áldozatul eshetünk annak az előítéletnek, hogy feltételezzük: ezt szándékosan csinálta. És akkor nyilván bántani akart, belénk akart rúgni. Ha pedig belénk akart rúgni, akkor természetes, hogy mi is belerúgunk az illetőbe, hogy helyreálljon a világ rendje. Mindez a következtetés-sorozat persze nem tudatos.  A bántásra bántással való reagálás egy hatékony önvédelmi reflex és fontos, hogy az önvédelem hatékonyan működjön. Ha nem így lenne, már rég kihaltunk volna. Mindez egyetlen helyen siklik félre: azt érezzük, hogy meg kell védenünk magunkat.

Ennek oka pedig valamilyen hiedelem, előítélet. Például: úgy véljük kicsik és védtelenek vagyunk. Vagy egy bizonyos helyzetben nem vagyunk eléggé felkészültek. Végső soron ezt az önvédelmi mechanizmust az önbizalomhiány indítja be.
Emlékszel? Ahol félelem van benned, ott valószínűleg egy előítélet lappang. Az önbizalomhiány nem szűnik meg pusztán az önvédelem tényétől, ezért mind az elménket, mind a szervezetünket egy magasabb éberségi szintre kapcsolja. Ha olyan állapotban vagyunk, hogy az önvédelmi reflexeink folyamatos készültségben állnak, akkor valójában az egész életünket a folyamatos veszélyeztetettség állapotában éljük. Ez persze nem feltétlenül egy intenzív érzés, hanem inkább csak egy attitűd, ami folyamatosan éber állapotban tart minket.

Az éberség két meghatározó kísérőjelenséggel jár együtt.
1, A figyelmünk és az energiáink egy része nem az életünket szolgálja.
Nem azt, hogy haladjunk valamerre az életben, nem azt, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket, hanem a szükségtelen éberségre fordítódik, ami így állandóan energiát rabol el tőlünk. Elképzelhető, hogy észre sem vesszük a különbséget, hiszen bele szokunk és nem is nagyon van összehasonlítási alapunk. Az energiahiány következménye nem valami katasztrofális dolog. Talán csak annyi, hogy egy árnyalatnyival fáradtabbak leszünk nap végére, délutánonként elbóbiskolunk egy kicsit, vagy egy kávéval többet kell meginni, egy fél órával több alvásra lesz szükségünk. Mindezek összeadódva azzal a hatással járnak, hogy 40-50 éves korunkra azt fogjuk érezni, komoly terheket cipelünk.

2, Emberi kapcsolatainkat megmérgezi a túlzott önvédelem.
Amikor önvédelemből reagálunk, akkor abból a másik fél azt érzi, hogy nem vagyunk számára fontosak. Mi, mint másik fél, nem akarunk senkit nem szándékosan megbántani, ezért amikor valaki a viselkedésünket támadásként érzékeli, akkor mi teljesen ártatlannak tartjuk magunkat. Lehet, hogy valóban elkéstünk. Lehet, hogy valóban elfelejtettünk kenyeret vinni a boltból, vagy tényleg elfoglaltak voltunk és nem hívtuk fel időben, stb. Ha a másit mindezt túlzott önvédelemmel reagálja le, akkor azt érezzük, hogy nem becsül meg minket, nem vagyunk számára fontosak. Ettől persze az önmagát védő fél is veszít a fontosságából és elkezdünk tőle távolodni. Minél inkább távolodunk tőle, valószínűleg annál több olyan dolgot fogunk tenni, ami nem tetszik majd neki. Hiszen miért tennénk valakinek a kedvére, aki kevésbé fontos számunkra. Ő, ezeket a neki nem tetsző dolgokat önvédelmi rúgásokkal fogja honorálni és így ismét távolodunk majd egymástól egy kicsit. Aki folyton csak védekezik, az így veszíti el előbb-utóbb a hozzá közel állókat.

Akkor gondolkodjunk előre egy kicsit!
Ezen a területen életünk minőségében a legnagyobb változást az a felismerés jelenti, hogy valójában erre az önvédelemre semmi szükség. Nem kell állandó harci riadóban élnünk az életünket, hiszen az ostobaság. Még akkor sem, ha ezt a harci riadó megszoktuk és észre sem vesszük többé. Nem kell önvédelemre koncentrálnunk csupán azért, mert alacsony az önbizalmunk. Az önvédelemre fordított energia az önbizalmunkat semmiképpen sem növeli meg. Ezt az energiát használhatjuk másra is.
Nem kell megtámadni a többi embert csak azért, mert ők is esendőek és időnként elfelejtenek dolgokat, nem teljesítenek ígéreteket. Veled is előfordult már biztosan! Kezeljük az ilyen helyzeteket ugyanúgy, mintha a mosógépünk működne a kívánságaimtól eltérő módon. Ne rugdossuk, hanem keressük meg a módját annak, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy ez legközelebb ne forduljon elő. Tegye fel a kezét az, aki itt felismeri az előre gondolkodás szokását! A kiegyensúlyozott emberek azt az energiát, amit megspórolnak az önvédelmen, pontosan erre a kreatív feladatra fordítják. Ők folyamatosan arra koncentrálnak, hogy hogyan tudják elérni a munkatársaikkal, a barátaikkal, a hozzájuk közel állókkal, hogy azok fejlődjenek és pontosan ez az egyik olyan dolog, ami sikeressé teszi őket.

Szerintem kétféle gondolkodás létezik!
1, Ha egy olyan előítéletünk van, ami miatt mások hibáira összpontosítunk, azzal problémánkat hozunk létre.
2, Ha eldobjuk ezt az előítéletet és mások fejlődésére összpontosítunk, akkor problémákat oldunk meg.
 
Vágyott és elhagyható tulajdonságaid
Vajon hány jó tulajdonság létezik? Mennyit szeretnél? Ez lesz a házi feladatod!
Vegyél elő egy A/4es papírt és írd össze azokat a tulajdonságaidat, amiktől meg akarsz szabadulni. Majd írd össze azokat a tulajdonságokat is, amelyeket ki akarsz alakítani. Miután kész a lista, csinálj belőle egy táblázatot. Ha össze tudod párosítani a lemondani kívánt tulajdonságot a kialakítani kívánt tulajdonsággal – mert ugyanannak a dolognak a két oldala -, akkor tedd meg! Ha nem, akkor találd ki az adott, páratlanul maradt tulajdonság párját és írd be a táblázatba a megfelelő oldalra. Végeredményként egy olyan táblázatot kapsz, mint amilyenről az előzőekben az átlagos és kiegyensúlyozott emberek összehasonlításánál hallottál. Nézd át sorról sorra, azonosítsd be, hogy a három gondolkodási hiba közül melyek vonatkoznak az egyes sorokra.  
– Ahol halogatásról van szó, ahhoz haladéktalanul kezdj hozzá. Ha kell, írd be a naptáradba!
– Ahol rövidlátásról van szó, ott kezd el kialakítani az előre gondolkodás szokását!
Kezdj el kérdéseket összeírni az adott területtel kapcsolatban! Beszélgess másokkal, hogy új nézőpontokat ismerj meg!
– Ahol pedig előítéletről van szó, ott tarts önvizsgálatot és áss az előítéleteid legmélyére!

Ezt a táblázatot ne tedd el! Rendszeresen nézz rá és csináld meg újra és újra a gyakorlatokat. Írd be a naptáradba, hogy rendszeresen fogsz vele foglalkozni! Mondjuk hétvégenként, vagy reggelente. “De ez sok idő és nehéz!” – mondhatnád. Ezt a reakciót sokszor hallottam már. Ami ilyenkor átvillan a fejemen az az alábbi két kérdés:
1. Miért lenne nehéz sikeresnek lenni és alkalmazni azt a gondolkodást, melyet a sikeres emberek alkalmaznak?
2. Miért gondolja egyáltalán valaki nehéznek azt a dolgot, ami egyáltalán nem az?

Egy történet ezzel kapcsolatban
A nagypapa megkérte az unokáit, hogy segítsenek felásni a kertjében az egyik sarkot. Amikor a gyerekek kezükbe vették az ásót és megpróbálták utánozni nagypapát, akkor megdöbbenve tapasztalták, hogy bizony meglehetősen nehéz a feladat, amire oly könnyelműen rábólintottak. Ugyanakkor nagypapán nyoma sem látszott az erőlködésnek. Nagypapa megmutatta nekik a pontos mozdulatokat, amelyek a legkevesebb erőkifejtést igénylik. 5 perc elteltével már az unokáknak eszükbe sem jutott, hogy ez nehéz munka, pedig se a feladat, se a rendelkezésre álló eszköz nem változott. Ami más volt: kipróbáltak egy új módszert.  

Ennek a gyerekkori felismerésnek milyen következményei vannak?
A kiegyensúlyozott emberek számára, ha valamit nehéz megtalálni, az azt jelenti, hogy nem a megfelelő módszert választották az adott elképzelés megvalósítására. Ez az ő hiedelmük, az ő előítéletük.
Az átlagos emberek számára ezzel szemben, ha valamit nehéznek találnak, az egy kudarcélmény. Ezt a kudarcélményt pedig úgy kezelik, mint egy megkérdőjelezhetetlen igazságot. Olyat, amit még a híradóban is bemondtak. “Ezt én kipróbáltam és nehéz.” – ez a vélemény válik az előítéletükké. Innentől kezdve döntéseik az előítéleteiken alapulnak. Arra pedig, mint láttuk, nem igazán lehet jó döntéseket alapozni. Csak olyanokat, amelyek újabb és újabb problémákat hoznak létre.
 

Megnehezítjük a saját életünket, döntéseinket. Mintha téglákat cipelnénk a hátizsákunkban. Általánosítunk, kategorizálunk és sokszor becsapjuk önmagunkat. Hogyan tudjuk mégis átvenni az irányítást az életünk felett? Ehhez bátorságra van szükségünk. Bátorság kell ahhoz, hogy kimondjam: félek, nem bízom meg senkiben, naív vagyok, stb…
Ennek a résznek a végére biztos vagyok benne, te is ki fogod tudni mondani, mitől félsz! 

Egy történettel kezdem ezt a részt, mely Béláról szól és az ő kellemetlen incidenséről a főnökével.

Béla, egy reggel, amikor felébredt, eszébe jutott valami a munkájával kapcsolatban. Erről előző nap elfelejtette felhívni a főnökének a figyelmét. Ez azért volt kritikus, mert aznap reggel a főnökkel éppen egy ügyfél prezentációt tartott és ehhez bizony nélkülözhetetlen lett volna az elfelejtett információ. Azonnal kiugrott az ágyból és felhívta a főnökét, csakhogy az nem vette fel a telefont. Béla elhatározta, hogy újra megpróbálja elérni kicsit később és ha már ilyen korán felkelt, akkor megfőzi a kávét. Pár perc elteltével megcsörrent a telefon. A főnöke hívta vissza. Béla egy gyors köszönés után belekezdett a probléma ecsetelésébe. Ebben a pillanatban azonban megjelent a konyhában Béla barátnője meglehetősen morcos arckifejezéssel és a következő kérdést tette fel emelt hangon: “Hogy mer a főnököd ide telefonálni kora reggel?”
A kérdésnek még a hangnemétől is megfagyott a vér Béla ereiben.  

Miért csinálta ezt a barátnő?
Ha figyelmesen olvastad az eddigi részeket, akkor szerintem már minden bizonnyal tudod is a választ: az előítéletei miatt. Nézzük csak meg ezt a jelenséget közelebbről! Béla barátnőjének, akárcsak mindenki másnak, van egy elképzelése arról, hol húzódnak a magánszférájuk határai. Ezeket a határokat mindannyiunk esetében az önvédelmi reflexek védik teljesen automatikusan. Ennek megfelelően, amikor a barátnő úgy érezte, hogy ezeket a határokat valaki megsértette, akkor az egy automatikus és természetes önvédelmi reakciót indított el benne. A kulcsszó az, hogy “úgy érezte…”.
Önvédelem esetén érthető a felfokozott reakció. Ám ebben az esetben kimaradt annak megállapítása, hogy valóban betolakodott-e a főnök a magánszférában. De ez nem történt meg, mert a lány magától értetődőnek vette ezt. Nem volt benne kétség. Egyszóval kifejezve: előítélete volt. Azért kezdeményezett konfliktust, mert meg sem fordult a fejében, hogy téves riasztás történt, hogy esetleg ő rosszul gondolta.

A “nem tudom” nem visz minket előre
Egy ilyen konfliktus elronthatja akár az egész napunkat. Ezért ne hagyjuk annyiban. Tegyük fel a kérdést: “miért érzett így a lány?” Az előítélet, amire ő a döntésénél támaszkodott, egy rejtett, soha ki nem mondott, soha meg nem fogalmazott előítélet.  

Másoktól elsősorban támadásra lehet számítani, ezért szükséges védekeznie. Lehet, hogy ez a nő az eddigi életében sok támadást kapott? Ezért kell agresszívan fellépnie a legkisebb gyanú esetén is? Ezért nem tud megbízni abban, hogy a saját párja helyesen kezeli ezeket a helyzeteket? Az is egy érdekes kérdés – amit érdemes feszegetni -, vajon honnan származik ez az előítélet? Lehet, hogy a gyerekkorából, mert azt látta, hogy a szüleinek gyakran volt konfliktusa? Ebben az esetben ez egy mélyen gyökerező előítélet. Természetesen, az is elképzelhető, hogy mostanában a munkahelyén gyakran érik őt sérelmek, bántások és ezt a negatív élményt hozta haza. Ebben az esetben ez egy mostanában beépült, könnyen elhagyható előítélet.
Amikor az előítéleteink után nyomozunk, akkor soha ne elégedjünk meg a “nem tudom” válasszal. Lehetnek ki nem mondott, meg sem fogalmazott előítéleteink. Ne hagyjuk annyiban, hiszen láthatjuk, az előítéletek alapján olyan gyorsan és reflexszerűen is képesek vagyunk rossz döntéseket hozni, amíg aztán elkerülhetetlenül vezetnek veszekedéshez, vitákhoz.

Kétféle gondolkodást létezik: Az előítéletes gondolkodás létrehozza a problémákat, az előítéletektől mentes gondolkodás pedig megoldja őket.

Lenne kedved cipelni 20 kg téglát?
Adott egy fiatal srác, akire azt mondják: nagy koponya, valószínűleg sokra fogja vinni, de még nem fedezték fel. Az érdeklődési területe nagyon izgalmas. Csoda, hogy egyáltalán még az országban van és nem külföldön dolgozik. Miért is nincs külföldön? Szerinte nagyon nehéz külföldön munkát találni. Egyéb más területen is lehetne még alkalmazni a tudását, de a srác szerint mindez nehézkes lenne.  A srácnak van egy olyan szokása, miszerint bizonyos alternatívákat anélkül minősít nagyon nehéznek, hogy egyáltalán végiggondolta volna azokat mélységében. Természetesen az, hogy valami nagyon nehéz, vagy sem, az csupán az ő “előítélete” volt, ami ki tudja honnan jött neki. Ezek szerint az, amikor valamire azt mondja, hogy nagyon nehéz, az olyan, mintha túrázni menne az erdőbe, de a hátizsákba előzőleg belerakott 20 kiló téglát. Tulajdonképpen oktalanul nehezíti meg a túrázását. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy a gondolkodását is megnehezíti azzal, ha bizonyos irányokat nehéznek minősít.
Megoldás: meg kell állnia és ki kell dobálnia a hátizsákjából a téglákat.
Szinte mindannyian akadályozzuk magunkat azzal, hogy téglákat pakolunk a hátizsákunkba. Amikor előítéleteink alapján döntünk, akkor minden alkalommal egy újabb téglát pakolunk a hátizsákunkba, azaz egy újabb nehézséget, egy újabb problémát teremtünk az életünkben.

Egyetértesz azzal, hogy akkor most kezdjük el kidobálni a téglákat a hátizsákunkból?  

A tégla pakolásában a dobozok sem segítenek
Egy színésznőtől az alábbi megjegyzés hangzott el: “Ebben a szerepben azt játszom, hogy nincsenek előítéleteim.”
Ebben a pár szóban benne volt a beismerése annak, hogy neki bizony vannak előítéletei, csak bizonyos körülmények között megjátssza, hogy nincsenek.
Legtöbben azt állítjuk magunkról, hogy nincsenek előítéleteink és nem általánosítunk. Pedig az előítélet és általánosítás velünk született tulajdonságok. Amikor ezt tagadjuk, akkor azt azért tesszük, mert valamiféle társadalmi konvencióknak próbálunk megfelelni. Azonban ez a megfelelés csak a felszín. Valójában, ami ilyenkor történik, az az, hogy egyszerűen csak becsapjuk magunkat és esetleg másokat. Mindannyiunk fejében dobozok vannak, az az olyan kategóriák, amelyekbe bele pakoljuk az élményeinket. Ez azért alakult így, mert az elménk próbál gazdaságosan működni és nem akar minden alkalommal rácsodálkozni arra, hogy “jééé, ez szék, kanál, asztal, macska”. Nem akarja újra és újra felfedezni a világot. Az elménk keresi a mintát, az összefüggéseket, a törvényszerűségeket, a hasonlóságokat. Ez az agyunk természetes működése.  

Mindent kategorizálunk
Magzati korunktól körülbelül 6-10 hónapos korunkig mindössze egyetlen kategória létezik, az “én”. Minden ebbe a dobozba kerül. A csecsemő nem tudja azt sem felfogni, hogy a pelenkázó asztal, amin fekszik, az nem az ő testének része, vagy az édesanyja nem az ő része. Később ez a doboz több részre válik és egyre több kategória és általánosítás születik meg a fejünkben. Megszületnek a színek, az emberek, a hangok, a tárgyak. Maga a nyelv, amit beszélünk, szintén kategóriákra bontja és dobozokba teszi a világot. Hiszen végtelen számú szín létezik, de a színekre vonatkozó szavaink száma véges. Nem tudunk például egy másik emberről úgy írni, vagy beszélni, hogy valódi mélységében visszaadjuk őt. Csak bizonyos dolgokat tudunk kiemelni belőle, bizonyos tulajdonságait tudjuk előtérbe helyezni. Az élmények átadása két ember között minden esetben ezeken a dobozokon, azaz kategóriákon, általánosításokon és előítéleteken keresztül történik. Én általánosítok és előítéletes vagyok. Ha nem ezt mondanám, az olyan lenne, mintha azt állítanám, hogy nem emberi aggyal rendelkezem, UFO vagyok.
Alapvetően az általánosítással és az előítéletekkel semmi baj nincs. Azzal sincs baj, hogy az ég kék. Mind a két jelenség természetes. Azonban a környezetünkben, a társadalomban ezek a fogalmak sajnos egy pejoratív jelentést kaptak, ezért legtöbben egyszerűen letagadjuk ezt. Letagadjuk önmagunkat, a saját természetünket. A környezetünk ebben a tekintetben erősebbé vált, mint mi magunk. Erősebbé vált a természetes igazságnál és legyőzött minket. Ezzel most csak egy dolgot ragadtam ki, de mindezen túl a környezetünk és a társadalom megpróbál rákényszeríteni minket rengeteg haszontalanságra. Össze sem tudnánk számolni, hány ilyen értelmetlen, sőt káros dolog van még, amiben alkalmazkodunk másokhoz. Ez a sok értelmetlen alkalmazkodás bőven okozhat problémát!

Gondoljuk csak végig: ha kényszerek hatása alatt cselekszünk, akkor az önkifejezésre való képességünk csorbul. Ha nem tudjuk kifejezni önmagunkat, akkor az önbizalmunk csorbul. Ha az csökken, akkor színházasdit kell játszanunk ahhoz, hogy elfogadtassuk magunkat a környezetünkkel.  Minél többet játszunk szerepeket, annál kevésbé fogjuk tudni, kik is vagyunk valójában. Elveszítjük a valódi céljainkat, a valódi álmainkat, a valódi vágyainkat. Ha elveszítjük mindezeket, akkor azzal feladjuk az irányítást az életünk fölött Tehát az előítéleteink nem mi vagyunk. Amikor előítéleteink alapján cselekszünk és döntünk, akkor valaki más irányít minket. Innentől kezdve a környezetünk, a társadalmunk hatása alatt éljük az életünket, de az már nem a mi életünk lesz.

Hogyan tudjuk visszaszerezni vagy megerősíteni az irányítást az életünk fölött?
A legfontosabb tényező ehhez a bátorság. Az irányításhoz bátorságra van szükség, másképpen nem megy.
“Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” – Brian Tracy (kanadai-amerikai motivációs nyilvános előadó és önfejlesztő szerző)

Az előítéleteink elhagyása valójában egyet jelent az életünk irányítása feletti ellenőrzés visszaszerzésével. Ehhez az szükséges, hogy elég bátrak legyünk ahhoz, hogy kimondjuk olyan dolgokat is magunkkal kapcsolatban, amik vélhetően nem találkoznak sem a környezetünk, nem a társadalom, sem pedig saját magunk elvárásaival. Ezzel az egyszerű, hétköznapi bátorsággal kezdődik az a folyamat, amelynek révén képesek vagyunk visszanyerni önmagunkat, elhagyni a mások által belénk ültetett előítéleteket és végül visszaszerezni az irányítást az életünk fölött. Ahhoz tényleg bátorság kell, hogy kimondjam:
“Én félek. Félek attól, hogy más emberek ártani akarnak.” Tényleg bátorság kell ahhoz, hogy kimondjam: “Én olyan kis buta vagyok, hogy végig se gondolok dolgokat, de azért persze kinyilatkoztatom, hogy nehéz.”
“A francba is! Nem bízom meg igazán senkiben. Ez egy gyengeségem.” vagy “Naiv vagyok. Túlságosan megbízom mindenkiben. Aztán persze jól pofára estem.”

Légy bátor!
Előítéleteid, mint említettem az előző fejezetben, olyanok, mint a falak a kertben. Arra valók, hogy távol tartsanak téged bizonyos dolgoktól. Ha valamitől félsz, valamitől tartasz, akkor ott nagy valószínűséggel egy talán ki nem mondott előítéleted lappang. Természetesen nem arra gondolok, amikor attól félsz, hogy megégeted magad a tűzzel, vagy megráz az áram és így tovább. Azokra a nem kézzelfogható félelmekre, melyek eredetéről hirtelen nem is tudsz számot adni. Ha mégis, akkor egy előre begyakorolt “szónoklattal” válaszolsz a “Miért is tartok én ettől?” kérdésre.

Feladat
Ha ezzel szembesülsz, akkor szedd össze magad és légy bátor! Vágj bele! Szerez tapasztalatokat! Ne hagyd, hogy valami homályos félelem irányítsa az életedet!
Igen, megeshet, hogy megsérülsz, fájni fog. Ez biztosan így fog történni. De sokkal több dologról fog kiderülni, hogy csak egy idejétmúlt előítélet volt, csak egy tégla a hátizsákodban, csak egy fal a kertedben. Ne feledd! Az életed irányításához bátorság kell. Legyél bátor! Ha felmerül benned az érzés, hogy tartasz valamitől, akkor nézz szembe vele! Légy őszinte magaddal és menj a legmélyére annak, amitől félsz. Majd vágj bele és tapasztald meg, hogy amitől tartasz, valóban úgy van-e.
Nagyon meg fogsz lepődni az eredményen!  

A lehetőségekre való koncentrálástól a biztonságig
A bátorságnak még egy jelentős területen is van szerepe az életünkben. Ez a terület a biztonság. A biztonság érzését elsősorban a tapasztalatnak köszönhetjük. Általában csak addig izgulunk bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amíg meg nem tapasztaljuk őket. Amikor elsőként tapasztalatot szerzünk arról, milyen érzés dolgozatot írni, randevúzni, tankolni a benzinkúton az autóba, állásinterjún részt venni, vagy más hasonlóan ismeretlen területre merészkedni, akkor a következő alkalommal ennek a tapasztalatnak a birtokában már kevésbé izgulunk. Azt követően pedig még kevésbé és így tovább.
A tapasztalat teszi lehetővé számunkra, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Még valami! A bátorság!
Ahhoz, hogy bele kerüljünk egy eddig ismeretlen szituációba, bátorságra van szükségünk. Aki nem bátor, az fél az ismeretlen helyzetektől rendszerint előítéletek alapján. Ezzel szemben, aki bátor, az kipróbálja magát új helyzetekben és ezáltal valódi tapasztalathoz jut. Ennek a bátorságnak az alapja a képességeinkbe vetett hit, hogy helyt fogunk tudni állni, bármit is hoz a helyzet. Tudjuk, hogy rendelkezünk azzal a képességgel, hogy megtaláljuk a megoldást minden helyzetben. Ezt a képességet a lehetőségekre való koncentrálás szokása adja meg. Tehát a lehetőségekre való koncentrálás hozza létre a magabiztosságot. A magabiztosság a bátorságot. A bátorság pedig a biztonságot. A teljes szemléletformáló műhely feladatait elvégezve olyan képességhez jutsz, melynek révén teljes és megnyugtató biztonságban érezheted magad életed további részében! 

Korlátaik, hiedelmeink egész tárházával rendelkezünk. Azt hisszük, csak így, vagy úgy lehet megoldani dolgokat, mert például a szüleink is így csinálták. Megvannak a „miértjeink”, a kifogásaink, a meggyőződéseink. Például azt gondolom magamról, nem vagyok elég jó, vagy engem senki sem szeret, vagy ez nekem túl nehéz.
Melyek igazából a legfőbb korlátaink? Dr. Hídvégi Márta gyógypedagógus és pszichológus így látja ezt a kérdést. 

A korlátok azt jelentik, hogy nem tehetünk meg mindent, amit szeretnénk.
A szabadságunknak vannak határai. Léteznek megváltoztatható és megváltoztathatatlan törvények az életünkben. Az utóbbira példa, hogy nem tudjuk befolyásolni, meddig éljünk. Mennyi pénzt keressünk az adott munkánkkal. Bizonyos korlátokat pedig csak közösségileg tudunk módosítani. Ilyenek akár a társadalmat érintő törvények.
Most rátérek arra, hogy az önmagunk korlátozása miként alakulhat. Sajnos az emberek gyakran korlátozzák önmagukat és a lehetőségeiket is. Ennek oka a sajátos személyiségük, a karakterük, a hiedelmeik. Mindezek miatt a mindennapi pszichés jól-létük is fenyegetve van. Kényszerű korlátozásaink az életkorunkból, családi helyzetünkből is adódik. Váratlan korlátozás például a mindenki által megélt covidból adódott.  

A külső, illetve a pszichés korlátok leküzdése attól függ, hogy introvertált, vagy extrovertált személyiségek vagyunk.
Negatív, vagy pozitív a beállítottságunk. Egyesek félnek, mi lesz velük, ha kilépnek a komfortzónájukból, míg mások direkt feszegetik a határaikat, és elérik az „áramlat”-zónát, amikor nagyon boldogok, kiegyensúlyozottak tudnak lenni.
Úgy is mondhatnám, hogy a komfortzónánk olyan, mint egy sziget, melynek a partjáról egyesek nem mernek kihajózni a tengerre. Azt gondolják, jó ez így itt nekik. Nem hagyják el, mert félnek, hogy megeszik a cápák. Ha valaki kíváncsibb, kalandvágyó, akkor kihajózik, remélve, talál olyan új dolgokat, melyek érdekelhetik, felpezsdíthetik. A gondolkodásmódunk, a beállítottságunk nagyban befolyásolja, mit teszünk, hogyan viselkedünk.
Korlátozzuk-e saját magunkat, vagy a körülmények korlátoznak?
Az utóbbiakat miként tudom átalakítani?
A megváltoztatás lehetőségében optimista, vagy pesszimista vagyok?
Ez azon múlik, mennyire van önbizalmam, jó önértékelésem, hitem abban, hogy jobbá tudok válni.
Praxisom során sok olyan emberrel találkoztam, akiknek arra volt szükségük, hogy a saját korlátaikat, vagy az őket korlátozó körülményeket meg tudják változtatni, hogy ne szenvedjenek a pszichés, depressziós állapotukban. Előfordul, hogy a páciens nem tudja szorongásának az okát. A körülményeire fogja, mert nem bírja felvállalni a múltbeli eseményeit, vagy a saját személyiségét, hozzáállását. Azt gondolja, a körülmények megváltoztatásával jobb lesz neki, de nem meri még azokat sem alakítani.  

Mondanék 3 példát:
1, A pácienst a főnöke túlóráztatja, akit ő ezért undoknak tart. Azt javasoltam neki, hogy az asszertív kommunikációt felhasználva, mondja el érzéseit a főnökének a túlórákkal kapcsolatban, hogy megértő fülekre találjon. Akkor már nyert ügye lesz. Ne tekintsen úgy a főnökére, mint egy istenségre, akinek a kinyilatkoztatásai előtt feltétlenül meg kell hajlania és szenvednie tőle.  

2, Férjnek/feleségnek gondja van a házastársával, nem értik meg egymást egy ideje, sokat veszekszenek. A viták miértjét kérdezem. Kiderül, sok esetben nem azzal van baj, hogy nincs igaza a vádló félnek, inkább a „hogyan”-nal. Ugyanis, ha agresszív a kommunikációnk, az vagy agressziót vált ki a másikból vagy nagyfokú visszahúzódást, és szorongóvá válik az illető az erőszakos beszédtől. Nyuszivá húzódhat össze, mert nem akar konfrontálódni. Ez a másik félnek tetszik, hiszen így főnöki pozícióba kerül, uralja a helyzetet. Fontos, hogy asszertívek legyünk, azaz „én-üzeneteket” küldjünk a másiknak. Javasolni szoktam a következő válaszokat a pácienseimnek: “Nekem ez rosszul esett”, “Beszélj kicsit halkabban”, “Ez most rosszul érintett, kis időt kérek az átgondolásra”, stb. 

3, Beszédünkben a hangsúlynak is nagy jelentősége van. Például: a házastárs telefonon hívja a párját: agresszív, mérges, illetve lágy, kedves hangon is mondhatja: „Gyere haza!” A hangsúly is jelenthet olyan kapcsolódást a másik emberhez, mely a rossz kommunikáció miatt kialakult korlátokat le tudja fejteni, és így a hátizsákból egy-két követ már ki tudunk dobni.  

Önmagammal kapcsolatos hiedelmek
Nagyon fontos, mennyire tartom saját magamat. Mennyit érek. Ha magamról azt gondolom, hogy semmit sem érek, akkor eleve egy vesztes szituációból indulok. Az önbizalom kérdése születésünk után dől el. Milyen családba születek, és ott milyen ingerek érnek, milyen emberi kapcsolatok jönnek létre a szüleimmel, a rokonokkal. Például az anya még öltözteti a gyermeket, mert azt gondolja, nem lenne rá képes, pedig már érett erre a feladatra. Vagy nem kapott elég dicséretet, amikor jól megcsinált valamit. Vagy jó tanuló az iskolában, de ezért nem kap elismerést, mert ezt természetesnek vette a szülő. A gyerek szemüveges és emiatt csúfolják. Egyszer véletlenül ügyetlen volt, és ezt beleégeti a környezete, a szülők az ő emlékezetébe, nagyon kinevetik, többször felemlegetik neki. 
A pszichológia szerint egyfajta karakterrel születünk. A jó karaktert fel lehet erősíteni tanulással, környezeti élményekkel. Ha visszahúzódó, félénk, szorongásra hajlamos karaktert hozunk magunkkal, ezt oldani lehet egy jó közösségben, családban. Minden mindennel összefügg.  

Visszatérve a korlátozásokra, fontos, ki hogyan éli meg az adott helyzetet: tényleg korlátoz-e egy szabály?
Komfortzónámban tart a bátortalanságom, a szorongásom, a nyugtalanságom, az önbizalomhiányom. Ellenben a céltudatosság, a nyitottság, az állandó pozitív inger keresése kiléptethet jó irányba a komfortzónámból. A korlátiamat feszegetem, hogy tudjam, meddig mehetek el.
Gyermekkorban ez elkezdődik a dackorszakkal: meddig engedi a szülő, hogy ezt, vagy azt csinálja a gyermek. A társadalom meddig engedi a felnőttet. A férjem meddig engedi, hogy szabad legyek. Mennyire engedi meg a munkahelyem, hogy kreatívan gondolkodjak. Ezek mind belejátszanak abba, hogyan élem meg a saját életemet. Léteznek olyan pozitív emberek, akik a korlátokat mindig feszegetik. Ezek a művészek, az alkotók. Keresik azt az optimális élményt, amivel ki tudnak lépni a mindennapok nyugalmas, de mégis unalmas komfortzónájából.  

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus publikált először a „flow” élményről. Ennek lényege, hogy optimális élményt adjunk magunknak a tevékenységünkkel. Ne a végeredményben testesüljön meg a jó, hanem amíg ebben a kreativitásban (finomat főzök, párnát hímzek, munkahelyemen kitalálok újabb, hatékony megoldást…) a pozitív élmény útján járok, ez adja meg az áramlat élményt. Ekkor az erőforrásainkat raktározzuk bele a jövőbe. „Huh, ezt el tudtam érni”, „Sikeres vagyok”. Ez szinte egy mámorító érzéssel tölt el minket. Az az ember boldog, aki megtalálja az életében akár hobbi szinten, akár a munkájában azokat az élményeket, amelyek feltöltik őt. Ehhez is ki kell lépni a komfortzónánkból. Azok tudják ezt megtenni, akik önbizalommal rendelkeznek, mentesek a szorongástól

Reagálás a környezeti ingerekre
Fontos még, hogy miként reagálunk a minket érő környezeti ingerekre, hatásokra! Negatívan állok hozzá? Elemzem magamban, ha egy dolog idegesít? Miért nem tudok rajta túllépni? A negatív hozzáállás humángenetikai csapda. Ugyanis az ősember több ezer évig ebben a mivoltában élt. Állandóan arra kellett figyelnie, hogy ne aludjon ki a tűz, a tigris ne egye meg, a szomszéd törzs ne törjön be az ő területére. Folyamatosan negatív dolgok elleni harcban állt, ami sok tízezer évig tartott, ezáltal beleégett a genetikánkba. Vigyáznunk kell, mindig azt kell figyelni, mikor fog valamilyen rossz történni. Viszont ma már biztonságban élünk, tető van a fejünk felett, mégis sajnos a negatív dolgokat vesszük hamarabb észre.  

A tréningjeim során szoktam kérni a résztvevőket, mondjanak egy jó dolgot, ami aznap történt velük. A reakció: néma hallgatás. Ellenpróbát is csináltam már! Mondják ki, mi zavarta őket reggel. Erre mindenki mondta a magáét. Sajnos arra vagyunk beállítva, hogy a negatív dolgokat vegyük észre hamarabb. A pozitív felett elsiklunk. Nagyon fontos lenne egyszerű dolgokra is rácsodálkozni naponta: finomat ebédeltem, szép virágot láttam, gyermekem az iskolába belépve visszaintegetett és még puszit is dobott. Nem ezekre emlékszünk, hanem arra, hogy sietni kellett reggel, hogy el ne késsünk. 

Mire figyelünk?
Arra, ami frusztrál, amitől nem érzem jól magam. Nagyon kellenének az ellensúlyok, a kis gyönyörűségek, melyek körülvesznek.  

Elmondanám hatásosnak tartott technikámat, melyet nagyon negatív, szorongó páciensemnek szoktam javasolni.
Dedósan hangzik, de ténylegesen működik a naplórendszerezés. Azt szoktam kérni, naponta legalább 5 dolgot írjon le egy füzetbe kézírással, ami neki aznap jól esett. Például jól működött ma az autója, amit előző nap megszerelt. A fodrász szép frizurát készített neki. Este összeírja őket. Reggel pedig el kell olvasnia, hogy lám, erre az 5 dologra érdemes visszaemlékezni. Mindez 5 percet vesz igénybe. Ennek az a célja, hogy a figyelmét arra irányítja, hogy a jót vegye észre. Már három hét gyakorlás után hátrébb kerül a gondolataiban a negatív észrevétele. A jót könnyebben meglátja, amitől jobban is érzi magát.  

Amire fókuszálok, az erősödik
Mondhatjuk azt, hogy a kulcs abban rejlik, milyen a negatív és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásunk. Tágíthatom, ha több pozitívumot veszek észre magam körül. Ha változtatok a szemléletmódomon, akkor másképp fogom látni azokat a sebeimet, hiedelmeimet, melyeket gyermekkorból hozok. Nyitottabbá válok, mert a fókuszom a pozitívon lesz.
Mindez persze nem egyszerű. Bennünk vannak az emlékeink, a személyiségünk. Sajnos megesik az is, hogy a páciensem kilép a rendelésről és már el is felejtette a naplóírás feladatát. Vagy rálegyint: „Ez gyerekes, nem csinálom.”
Fontos kutatni, mitől vagyok akadályozott, honnan származnak külső-belső korlátaim. Elengedhetetlen ezeket elemezni. A kevésbé szorongó embernél természetes a pozitív beállítódás. Aki élményeket keres, és nem gubózik be, az feldobódik, nem válik szorongóvá. Akit tudásvágy hajt, akár kíváncsi, hogyan kell a diót megtörni, arra nem jellemző a negatív beállítódás. Fontos, hogy legyen önkontrolunk, meddig feszegethetem úgy a határaimat, hogy ezzel másokat nem bántok meg. 

Nagyon fontos, hogy a saját önelemzésem meglegyen. Ha ez nincs meg, akkor vegyek valamilyen segítőt igénybe annak érdekébe, hogy az önelemzésemet segítse. Miért tartok itt? Miért kerültem ebbe a helyzetbe? Saját természetem, reakcióim megértése előbbre visz abban, hogy lépni tudjak. Dobjam ki a “visszahúzó köveket”, hogy könnyebb legyen a “táskám”. Ha már nem annyira nehéz, akkor egyszerűbb lesz a többi követ is kidobni, mert erőre kapok. Mindebben a szűkebb, tágabb környezet segíthet, vagy a szakember. 
Fontos, hogy kis lépésekkel kezdjünk. Először csak az első követ dobjuk ki. Például írjak naplót. Ennek hatására megtapasztalom, hogy még a hangulatom is jó irányban változik. Ezután lépjek egy újabb lépést. Szükséges az önismeret. Sokaknak hasznos egy meditáció, jógagyakorlat. Másnak a küzdősport válik be. Ismernem kell magamat, hogy tudja, mi jön be nekem, miben érzem jól magam. Keresni kell a flow-élményeket, amelyek által ki tudok jönni a lagymatag közérzetemből.  

Zárás 
Azt tanácsolnám, hogy semmiképpen sem szabad beletörődni a rossz közérzetbe! Ne tartsuk hosszan fenn ezt az állapotot, mert az romboló és egyre mélyebbre süllyedünk benne! Mindig célszerű a saját önértékelésünket, önbizalmunkat fejleszteni. Legyen meg az önbecsülésünk! A pozitív beállítódás alkalmait keressük! Érdemes tudni, hogy mindenki képes kilépni a negatív komfortzónából, ha máshogy nem, akkor segítséggel. Jó lenne, ha az emberek figyelnének egymásra és segítenék egymást. 

Rengeteg hiedelem van a fejünkben, melyek korlátoznak bennünket céljaink elérésében, a boldogságunkban. Miként lehet az előítéleteinket, mint egyfajta betonfalakat ledönteni, arra kapsz ebben a részben megoldásokat. Megismersz 3 óriási hibát, amely problémateremtővé teszi az észjárásodat. Tudtad, hogy a fájó hát, a beállt nyak az előítéleteinknek is köszönhető? Hogyan tudsz más szemmel nézni magadra és a körülményeidre? Ebből a részből kiderül!

Ismered a következő viccet?
Egy férfi elmegy az orvoshoz és elkezd panaszkodni. Hozzáér a térdéhez és azt mondja: “Itt fáj.” Majd hozzáér a vállához és megszólal: “Itt is fáj.” Aztán a mellkasához: “Itt is fáj.” A páciens végig mutogatja az egész testét és mindenhol megjegyzi, hogy “fáj”. Az orvos mindezt türelmesen végig hallgatja, majd felállítja a diagnózist.
“Uram, Önnek el van törve az ujja.”

Ha az alapoknál baj van, akkor az egész ház veszélyben van. Gyakori helyzet, hogy minden problémának egy és ugyanaz a gyökere. Ha az ujjunk fáj, akkor mindenhol fájdalmat érzünk. Ha gyakran ütközünk problémákba, akkor nagy valószínűséggel a gondolkodásunk a ludas. Miért is? Mert ahelyett, hogy a gondolkodásunk megoldaná a problémákat, inkább létrehozza őket. Ennek felismerése azért esik különösen nehezünkre, mert mindig is létrehoztuk a problémákat, ezért számunkra ez a természetes állapot. Ezt látjuk másoktól. Ezt az észjárást tanultuk meg a szüleinktől és így tovább.

Az észjárásunkat 3 óriási hiba teszi problémateremtő észjárássá.
1.  halogatás.
2. rövidlátás, azaz, ha nem gondolkodunk előre.
3. hiba azonban rendszerint nagyon mélyen gyökerezik bennünk és a gondolkodásunk alapjait kezdi ki. Hasonlóképp, mint a törött ujj a viccben, ami a páciens minden észlelésében szerepet játszott. Ez a hiba is minden döntésünkben szerepet játszik. Úgy fészkeli be magát a gondolataink közé, mint egy vírus és megfertőzi a világlátásunkat. Olyan, mintha egy szemüveget vennénk fel, amit csak azokat az utcákat mutatja, ahol forgalmi dugó van és elfedi előlünk azokat az utcákat, ahol egy autó sincsen és szabadon haladhatnánk. Szerintem már rá is jöttél, milyen jelenségről van szó.

Mielőtt leírnám, elmesélek ezzel a különös hibával kapcsolatban egy történetet:
Egy alkalommal a közeli szupermarketben vásároltam és az alábbi jelenetnek voltam tanúja. Egy idősebb hölgy zöldségeket válogatott. Mellette állt a korosztályára oly jellemző kerekes szatyor és egy 100 Ft-ossal kölcsönözhető bevásárlókocsi. A két bevásárló alkalmatosság a zöldségeket válogató hölggyel megspékelve egy elháríthatatlan közlekedési akadályt képzett a szupermarket ettől kisebb terhelésre méretezett ösvényén. A helyzet hamarosan válságossá vált, ugyanis egy másik idősebb hölgy is a zöldség vásárlást forgat a fejében. Ezt a szándékát nyomatékosítva, bevásárló kocsijával nagy lendülettel elindult a zöldséges pult felé. Természetesen nem jutott el az áruhoz az ott található akadályok miatt. Ekkor kezdetét vette egy emelt hangú szóváltás. Ebben hamarosan különös módon valahogy még az unokák is szóba kerültek, melyet az úttorlaszt emelő hölgy így próbálta lezárni:
– A kocsit nem lehet máshova tenni.
Ezen a szóváltáson gondolkozzunk csak el egy pillanatra!
Ha ez igaz lenne, akkor a szupermarketekben egyszerre csak tucatnyi ember tudna vásárolni. Ha egy bevásárlókocsi és egy kerekes szatyor így meg tudja akasztani a vevők szabad áramlását az áruház egy pontján, akkor minden árucikk megvásárlásához hosszú perceket kellene sorban állnunk, mire hozzáférünk. A hölgy megállapítása nyilvánvalóan nem egyezik a hétköznapi tapasztalatokkal. Nem kétséges viszont, hogy ő komolyan úgy gondolta, a kocsiját és a szatyrát máshova nem lehet elhelyezni. Nem rosszindulatból mondta ezt, hanem mert ez volt a meggyőződése. Ő ezt teljes mellszélességgel valóban így gondolta.

Nevezzük nevén a gyereket
Azt a nézetet, amit a hölgy képviselt, korlátozó hiedelemnek hívjuk. Egy sokkal hétköznapibb elnevezése az előítélet. Ha annak az előítéletnek a rabjai vagyunk, hogy a bevásárló kocsinkat nem lehet máshova pakolni, csak olyan helyre, ahol elzárja az utat mindenki más elől, akkor ez kizárja annak lehetőségét, hogy további számtalan praktikus lehetőség jusson eszünkbe.
Ha ezek a lehetőségek nem jelennek meg a fejünkben, úgy természetesen nem is választhatjuk őket. Az előítéleteink így hozzák létre a problémáinkat és fosztanak meg minket attól, hogy megoldjuk őket. Ha az az előítéleted, hogy minden férfi vagy nő hűtlen, akkor nem leszel képes arra megoldást találni, hogyan tudj tartós párkapcsolatot kialakítani, mert az előítéleted megfoszt a probléma megoldásától. Ha az az előítéleted, hogy a főnököd egy bunkó, akkor nem fogsz arra megoldást találni, hogyan kommunikálj vele konfliktusoktól mentesen, mert az előítéleted megfoszt attól, hogy megtaláld a megoldást. Ha az az előítéleted, hogy sok pénzre nem lehet becsületes úton szert tenni, akkor nagy eséllyel tartósan anyagi problémáid lesznek, mert az előítéleted megfoszt attól, hogy erre a helyzetre megoldást találj, becsületes úton persze.

Előítéletek, mint betonfalak
Ha az életet egy virágoskertnek képzeljük el, akkor az előítéleteink olyanok ebben a kertben, mint a betonfalak. Ezek a falak megakadályozzák, hogy belássuk az egész kertet és azt is, hogy bárhova elsétáljunk. Sőt! Lesz a kertnek olyan része is, aminek a létezéséről fogalmunk sincs, mert a falak elrejtik előlünk. Így soha nem fogunk arra vágyni, hogy a kert eme csodálatos szegleteit meglátogassuk. Hiszen az előítéleteink alkotta falak miatt nem is tudunk arról, hogy mi az, ami iránt amúgy érdemes lenne vágyakozunk.

Az előítéleteink a harmadik óriási hiba. Ráadásul ez egy olyan hiba, ami akár fizikailag is meg tud betegíteni minket.
Ezzel kapcsolatban van egy ártatlannak induló történetem, ami egész véletlenül szintén kamionokról szól.

Ferenc egy cégvezetővel vacsorázott egy olasz étteremben. Amikor a vacsora mellé dukáló ital kiválasztására került a sor, Ferenc egy szicíliai bor mellett döntött. Erre a vacsora partner arca szabályosan elszürkült és megkérdezte: – Ez most komoly? Elképesztő, mert én csak magyar bort iszom – jelentette ki nyomatékosan.
Ferenc csodálkozott, mert a cégvezető ötlete volt az olasz étterem. Egyébként kiváló bort választott. Gyorsan bedobott Ferenc egy másik témát, amivel sikerült megmentenie magukat, a beszélgetést és a pincért is a jelenet folytatásától. A vacsora végeztével persze Ferenc rákérdezett, mi az oka annak, hogy partnere kizárólag magyar bort iszik. Ez azért is érdekes, mert a beszélgetés során kiderült, hogy nem különösebben patrióta. Nem mondható el az sem, hogy kifejezetten támogatná a hazai ipart, vagy netán személyes ismerőse lenne a borász, akinek a pincészetéből választotta a bort. A kérdésre adott válasz így hangzott:
– Idegesítenek a kamionok. Hozzák a borokat külföldről, elfoglalják az utakon a sávokat, én meg nem tudok miattuk haladni.
Ferenc megköszönte a választ, de nem kérdezte meg tőle, hogy vajon élvezte volna-e a mai vacsoráját a háromféle olasz sajt, az olasz tészták, az olasz olívaolaj és a többi olasz alapanyag nélkül is, melyek szintén olyan kamionokkal érkeznek az országba, amelyektől nem tud haladni. Ehelyett inkább elgondolkodtató, hogy vajon miért is lett ezen ideges a vacsorapartner. Rövid töprengés után Ferenc arra jutott, hogy az előítéletei miatt. Vannak nézetek, melyek nyitottabbá tesznek minket új élményekre, új gondolatokra és vannak nézzetek, melyek inkább korlátoznak és emiatt a minket érő élményeket oly módon értelmezzük, melyek idegessé és nyugtalanná tesznek minket. Az előítéletek tipikusan ez utóbbi kategóriába tartoznak.

Elérni az elérhetetlen az izmaid nélkül
Ennek oka az akaratra vezethető vissza. Amikor akarsz valamit, akkor az agyad egy bizonyos központja jeleket küld az izmaidnak és azok megfeszülnek, hogy megvalósítsák az akaratodat. Ha fel akarod emelni a poharat, akkor felemeled. Ha szádhoz akarod húzni, akkor odahúzod. Az akarat megvalósító szerve az izom. Eddig ez rendben is van. Ám léteznek olyan dolgok, melyeket nem tudsz az izmaid segítségével elérni.

Izmaiddal nem tudod elérni, hogy a főnököd nagyobb fizetést adjon neked. Vagy valaki megbízzon benned, hogy ne zavarjanak meg munka közben, vagy a kisgyermeked abbahagyja a hisztit. Nem tudod megváltoztatni az időjárást és természetesen az izmaiddal nem tudod eltüntetni a kamionokat az utakról.
Amikor olyasvalamit akarsz, amit nem tudsz az akaratoddal, tehát az izmaiddal megvalósítani, akkor a következő folyamatok zajlanak le.
Az agyad üzenetet küld az izmaidnak, ám azok hiába kerülnek feszített állapotba, nem tudsz tenni semmit. Ha sokszor csinálod ezt, akkor előbb – utóbb az izmaid a megfelelő pontokon begörcsölnek, becsomósodnak. A masszőrök erre mondják azt: “Jól látom, Önnek stresszes az élete, igaz?!” Mivel nem tudtad megvalósítani azt a dolgot, amit akartál, ezért ott helyben és azonnal egy kudarcélmény ér. Minél több a kudarcélmény az életed egy bizonyos területén, annál nagyobb lesz benned a vágy, hogy változtatást érjél el azon a területen. Emiatt a vágy miatt legközelebb még jobban akarod majd ugyanazt, így a dolog megint kezdődik elölről. Ennek következtében egyre idegesebb leszel az idő előrehaladtával. Elindul egy önmagát gerjesztő negatív folyamat. Az előítéleteid szorosan összefüggnek azzal, amit nap mint nap akarsz.
Emlékezz csak vissza a kertes példára! Azokat a dolgokat akarod, azokra vágysz, amiket az előítéleteid megengednek számodra.

Kétféle gondolkodás létezik
Az előítéletes gondolkodás létrehozza a problémákat, az előítéletektől mentes gondolkodás pedig megoldja őket. Ha például idegesítenek a külföldi árukat szállító kamionok, akkor ez azt jelenti, hogy rendelkezel egy olyan előítélettel, amely visszahúz téged egy önmagát gerjesztő negatív folyamatba. Fontos látnod, hogy az előítéleteid nemcsak mentálisan, de fizikálisan is hatást gyakorolnak rád. A fájó hát, a begörcsölt hátizmok és az emiatt nehezen mozgó és elmeszesedett csigolyák, a beállt nyak és az ennek következtében fájó fej bizony gyakran ezeknek az előítéleteknek köszönhetően alakulnak ki.
A stresszt az esetek túlnyomó részében az előítéleteink miatt éljük át.
“A felfedezés igazi kalandja nem abban áll, hogy új tájakat fedezünk fel, hanem abban, hogy új szemmel nézünk körül.” Marcel Proust

Ezzel el is jutottunk a lényeghez. Másképpen, más szemmel kell néznünk a világot ahhoz, hogy megszabaduljunk az előítéleteinktől és így kiküszöböljük ezt a harmadik bénító hibát a gondolkodásunkban. A szemlélet fejlesztésében az előítéletek elhagyása a legnagyobb akadály, de ugyanakkor ez rejti magában a legnagyobb kiugrás lehetőségét is.

Megszabadulni az előítéletektől
Régóta közkézen forog egy történet egy nőről, aki húskészítéskor mindig levágott a hús széléből két jókora darabot és úgy tette be a lábasba főzni. Megkérdezték tőle, miért tesz így. Erre azt válaszolta: “Így tanultam az anyukámtól.”
Felhívták az anyukáját, akinek szintén feltették ezt a kérdést. Nem meglepő módon ő is ugyanezt válaszolta: “Így tanultam az anyukámtól.” Szerencsére a nagymama még élt és őt is fel tudták hívni. Ő ezt válaszolta: “Jaj kedveskéim! Azért vágtam le a húst kétszélét, mert olyan pici volt a lábasom, hogy csak úgy fért bele a hús, ha mindig levágtam belőle.”
Az előítéleteink szinte kivétel nélkül pont ilyenek, mint ebben a történetben. Nem ritkán homályba vész az eredetük.

Megkérdőjelezni döntéseidet
Az előítéletek egy része mélyen gyökerezik bennünk. Megszabadulni tőlük azzal a módszerrel lehet, ha szokásoddá teszed, hogy megkérdőjelezed minden döntésed alapját. Gyakorlással elsajátítod, hogy mindenhol, minden körülmények között, minden alkalommal tedd fel magadnak a kérdést: “Ezt most miért csinálom? Ennek vajon mi az alapja?”
Ha a vállalkozásod, a karriered, vagyoni helyzeted területén szeretnél lendíteni az életeden, akkor a pénzzel és a pénz érzésével kapcsolatos hiedelmeidnek és előítéleteidnek nézz utána tüzetesen.

Egy gyors tipp!
Ha azt hiszed, hogy csak pénzből lehet pénzt csinálni, vagy a pénz csak oda megy, ahol már amúgy is sok van belőle, vagy netán az a meggyőződésed, hogy az otthonról végezhető munkákkal nem lehet pénzt keresni, akkor elárulom, egyik sem igaz. Az előítéletek felfedezése elég komoly odafigyelést igényel, de megéri megtenni, mert a három gondolkodási hiba közül ennek elhagyása lendít téged legjobban előre.

Azt hisszük, csak így, vagy úgy lehet megoldani dolgokat, mert például a szüleink is így csinálták. Megvannak a „miértjeink”, a kifogásaink, a meggyőződéseink. Melyek igazából a legfőbb korlátaink?
Ezek feldolgozásában, a megoldások megtalálásában segítenek az itt található gyakorlatok::https://laudeturklub.hu/korlataidat-hiedelmeidet-igy-dobd-ki-a-hatizsakodbol/

Lehetőségek ott is vannak, ahol a legtöbb ember nem látja. Sőt, ott vannak csak, hiszen azok az igazán kiaknázatlan lehetőségek, amiket nem látnak mások! Ezen lehetőségek meglátására kis gyakorlással bárki képes – így Te is! Itt olyan gyakorlatokat találsz, melyek segítenek abban, hogy „rágyúrj” elmédnek azokra a képességeire, melyek a kreativitásodat növelik. 

A lehetőségekre való koncentrálás képessége és a kreativitás nem állnak különösebben szoros kapcsolatban egymással. Kétségtelen, hogy a kreatív emberek bizonyos feladatokban több megoldást tudnak találni, de a lehetőségekre való koncentrálás elsősorban az optimizmussal, a derűs világlátással köthető össze. Márpedig a kreatív emberek túlnyomó része a kreativitását kifogások keresésére fordítja.

Természetesen, amennyiben elkezded a lehetőségekre való koncentrálás szokását elsajátítani, a kreativitásod is nőni fog. Azt veszed majd észre, hogy olyan megoldásokat találsz bizonyos problémákra, amelyek addig eszedbe sem jutottak. 5 gyakorlatot olvashatsz a lehetőségekre való koncentrálásra, melyeket tetszés szerint alkalmazhatsz. Vannak köztük olyanok, melyeket akár utazás közben is gyakorolhatsz, és vannak, amelyeket akár társaságban játékos formában!

1. Adj megoldást
Vegyél elő egy újságot, és olvass el benne egy cikket, ami valamilyen aktuális kérdést feszeget. Ezután vegyél elő egy A4-es papírt, és írj össze tíz megoldást az adott problémára. Ne ijedj meg, elég hamar el fogsz akadni, és törni kell majd a fejedet újabb és újabb megoldásokon. Ne add fel semmiképpen! Embertől függ, de körülbelül a felénél már jellemzően elég erőltetett ötletek születnek, viszont aztán jön egy igazán kreatív szakasz, és emiatt végül ragyogó ötleteid lesznek! Lehet, hogy meg sem fogsz állni tíznél.

2. A tökéletes
Bármilyen dologgal is kerülsz kapcsolatba napközben, biztosan. találkozol azzal a jelenséggel, hogy lehetne jobb is. Milyen lehet a tökéletes autó, ágynemű, bicikli, számítógép, fényképezőgép, olló, óra, kenyérsütő, hűtőgép, napszemüveg, stb.?

Válassz egyet tetszés szerint azok közül a dolgok közül, melyekkel napközben találkoztál! Vegyél elő egy papírt, és írd össze tíz pontban, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie ahhoz, hogy tökéletes legyen számodra. Ereszd el a fantáziádat! Ha olyan napszemüveget szeretnél, amibe térkép és kis ventilátor is be van építve, akkor nyugodtan írd le!
És legyen meg mind a tíz!

3. Hatékonyság
Napközben valószínűleg több szolgáltatást is igénybe veszel. Hasonlóan az előző gyakorlathoz, a feladat itt is az, hogy ezeket fejleszd: hogyan lehetne az adott szolgáltatás magasabb színvonalú, hatékonyabb. Hogyan lehetne hatékonyabb, magasabb színvonalú az iskola, a sarki kisbolt, a parkoló, a munkahely, a strand, a focimeccs, a sportszerbolt, a cipőbolt, a hőlégballonos-klub, stb.?
Válassz egyet tetszés szerint azok közül, melyekkel napközben kapcsolatba kerültél, és az előző gyakorlathoz hasonlóan vegyél elő egy papírt, majd írd össze tíz pontban, hogy milyen módon lehetne azt fejleszteni, hatékonyabbá tenni. Ne add fel! Ki tudsz találni tizet! (Sőt, többet is!)

4. Mire jó?
Nap, mint nap használati tárgyak garmadáját veszed kézbe, nyomkodod, csavarod, felveszed, leteszed, egyszóval használod egy darabig. A legtöbb tárgyat azonban nem csak a rendeltetésének megfelelően lehet használni. Mire lehet még jó a csavarhúzó, kanál, ásványvizes palack, térkép, zseblámpa, pizzás doboz vagy akár maga a pizza?

Válassz egyet tetszés szerint azok közül a dolgok közül, amelyeket éppen használtál, vegyél elő egy papírt, és írj össze tíz dolgot, hogy mi másra lehetne még használni az adott holmit! Ne fogd vissza magad! A töltőtollat ugyanúgy lehet kémkedésre is használni, ha mikrofont teszünk bele, mint bűvészmutatványra. A villával a hátunkat ugyanolyan jól meg tudjuk vakarni, mint amennyire jól ki tudjuk vele támasztani az ajtót. Nem baj az sem, ha hosszabb lesz a lista, mint tíz!

5. Nem bosszant többé
Mi volt az a dolog, ami legjobban felbosszantott ma (vagy ha még reggel van, akkor tegnap)? Sorban állás? Nem tudtak visszaadni tízezresből? Nem volt elég parkolóhely? Megbüntettek a villamoson? Elhagytad a sapkádat? Sokat kellett vesződni egy feladattal a munkahelyeden? Ha megvan, akkor vegyél elő egy A4-es papírt, és írj össze tíz olyan dolgot, ami jó volt, vagy jó lehetett volna ebben a bosszantó dologban!
Például, sorban állás közben volt időd felhívni Klárika nénit, mert eszedbe jutott, hogy a héten van a születésnapja, akkor írd le. Aztán írd hozzá, hogy mi mindenre lett volna még jó a sorban állás: bevásárló listát írni, vagy szóba elegyedni az előtted állóval, kipiszkálni egy kavicsot a cipőd talpából, vagy megszámolni, hogy akkor most mennyi aprópénz is van nálad összesen, stb.
Legyen meg mind a tíz, de írhatsz többet is, ha nagyon belelendültél.