Oldal kiválasztása

1. állomás: Elérkezett az idő!

RÁHANGOLÓ:

A zsidó nép szolgaságban él Egyiptomban. Érzik, hogy nem jó ez az állapot. Tenni kellene valamit. Nagy dolog, ha felismerjük az életünkben, hogy valaminek elérkezett az ideje, változásra, változtatásra van szükség. Bátorság kell ahhoz, hogy elinduljunk, és megtegyük az első lépéseket!



Amikor valami nem stimmel

A Kivonulás könyvében azt olvassuk (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv. 1, 1-7): “…Izrael fiai tovább szaporodtak, és úgy megsokasodtak, mintha a földből sarjadtak volna. Annyira népesek lettek, hogy megtelt velük az ország (Egyiptom).”

Elsőre furcsának tűnik, hogy azt olvashatjuk, az emberek „Annyira népesek lettek, hogy megtelt velük az ország”. Még a fáraó is tartott Izrael fiaitól. Hogyan lehettek rabszolgák az izraeliták, ha ilyen sokan voltak? Miért nem keltek fel, és szabadították fel magukat? Hogyan lehetséges, hogy nagy erejük ellenére egy zsarnok rabszolgái voltak?

Azt gondolom, hogy Izrael népének története rólunk is szól. Akár a vágyaid, akár a technika, étel, ital vagy bármi más erő igáz is le, rabszolgának érzed magad.

Erősnek érezzük magunkat, amikor megpróbálunk egyedül eligazodni az életben, annak sok nehézségében. Ilyenkor mindent megragadunk, ami vigaszt és biztonságot jelent számunkra. Olyan tárgyakhoz vagy tevékenységekhez fordulunk, amelyekről azt gondoljuk, hogy boldoggá tesz bennünket. Vigyázat, az önámítás fogságába eshetünk. Ráébredünk arra, hogy a dolgok nem segítenek rajtunk. Vágyunk a szabadságra, de gyakran még sem sikerül. Ráébredhetünk, hogy a szabadság egyedül Istentől származik.

Az izraeliták rendkívül erősek voltak, de nem tudták kiszabadítani magukat. Ugyanebbe a helyzetbe kerülhetünk mi is. Érezzük, hogy valami nem stimmel az életünkkel, túl sok a béklyó, a szokás, a megkötözöttség, a függőség, amelyektől jó volna megszabadulni.

Hányszor tettél már elszánt kísérletet a saját erődből, elhatározásodból erre a megszabadulásra, de valahogy nem sikerült igazán. A végén mindig rájössz, hogy a magad erejéből borzasztóan nehéz minden. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne próbálkozz! Sok mindent tehetsz, és kell is tenned, amire az erődből futja, de Isten csak akkor tud téged megszabadítani, ha átadod neki az irányítást.

Legyen időd az égre nézni!

Az egyiptomiak egyre inkább meggyűlölték Izrael fiait, és gyalázatosan megsanyargatták őket. Megkeserítették életüket az agyag és téglavetés kemény munkájával.

Amikor lefoglal bennünket a rengeteg feladat, a mindennapos nehéz munka bedarál bennünket, elveszthetjük a kapcsolatunkat az Istennel. Mi történik azzal, akinek nincs ideje az égre nézni és elgondolkodni a helyzetéről?

Mi az, ami kitölti gondolkodásodat: a végtelen sok munka, a fontosnak vélt tevékenységek és az állandó kényszer, hogy előrébb lépj, hogy megfelelj a munkahelyeden, otthon?

A kudarctól való félelem, a másokkal való versengés, a pénz, a társadalmi státusz könnyen megkeseríthetik az életed. De nem kell hagynod, hogy leigázzanak. Ha úgy döntesz, hogy megtanulsz kevesebb jelentőséget tulajdonítani nekik, akkor kiszabadulhatsz a szorításukból.

Szánj arra időt, hogy meghatározd életed azon területeit, amelyeket egyszerűbbé tehetsz, amit leegyszerűsíthetsz! Hívd meg az Urat erre a beszélgetésre, és írd is le következtetéseidet!

Amikor fojtogat a kísértés

A fáraó kegyetlen parancsot ad ki: öljék meg az izraeliták fiú gyermekeit (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv. 1, 15-22), de szerencsére a bábák nem teljesítették a király utasításait. Ha a fáraót a Gonosz megtestesítőjének fogjuk fel, ő az, aki megpróbálja megfojtani bennünk a jót, az erényeket, az Isten-keresést.

Szent Ágoston ezt az iróniát figyeli meg a kivonulás történetben: a leigázott és megfullasztásra ítélt izraeliták a Vörös-tenger vizén keresztül mennek a szabadságba. Kultúránk körülvesz bennünket és folyamatosan esztelen és önpusztító élvezetekre hív.

Éppúgy, mint az izraelitáknak, a cél, hogy szabadságban éljünk, de néha áthatolhatatlannak tűnő akadályokba ütközünk. Csak Isten erejével nyílhat meg az út előttünk. Néha “hihetetlenül” mellénk áll és gondoskodása úgy áll mellettünk, mint ahogy az izraeliták esetében a vízoszlop, mint a fal. A mi feladatunk “csupán” az előrehaladás. Hogy akkor is menjünk tovább, ha tele vagyunk félelmekkel és kétségekkel! Tudatosítsuk magunkban, hogy Isten ereje nélkül nem tudunk előre haladni! Isten neked is megnyit utakat, lehetőségeket, ha átadod neki a vezetést!

Reményt és életet kaptál

Megszületik Mózes (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv. 2, 1-10), akit a fáraó lánya magához vesz.
A reménytelenség idején Isten szabadítót küld! A reménytelen helyzetekben is gondoskodik az Isten, nem hagyja magára az embert! Megváltót küldött nekünk Jézus Krisztus személyében.

Mózes a fáraó lányától kapta a nevét: „Mert a vízből vettem ki”. Téged is kiemeltek a vízből, amikor megkereszteltek. A keresztség által Krisztusé lettél. Ő az, aki kegyelmével veled van minden nap. Minden nap új életre hív, új reménnyel, új élettel ajándékoz meg! Minden reggel add át neki az életedet, hogy Ő formáljon aznap.

A szolgálatra kaptál küldetést!

Mózes látta, mennyire sanyargatják a népét, mennyit szenved. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 2,11-25) Egyik héber testvére védelmére is kel, megöli az egyiptomi támadót. Aztán számonkéri testvérét, miért ütlegeli felebarátját. Tettei miatt menekülnie kell Egyiptomból. Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál.
Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes a lányok védelmére kelt és megitatta juhaikat.

Az Isten mindannyiunkat szüntelenül formál, alakít. Ez megedz bennünket, és képessé tesz arra, hogy eléggé erőssé váljunk ahhoz, hogy mások szolgálatára álljunk. Ha Isten kegyelmét benned arra használod, hogy másokért élj – feleségedért, férjedért, gyermekeidért, testvéreidért, szomszédjaidért -, akkor jó úton jársz.
Legtöbbünknél az a rossz szokás alakult ki, hogy saját szükségleteinket és vágyainkat helyezzük előtérbe, és mások szükségleteit legfeljebb ezt követően vesszük figyelembe. Mit jelent számodra a szolgálat? Sajátítsd el a szolgáló lelkületet, ami annyit jelent, minden körülmény közepette mások javát keresed!

 

Bevezető elmélkedés

“Az élet magától értetődően nem akkor sikerül, ha minél több minden áll rendelkezésünkre, ha egyre több lehetőségünk van, hanem – akármilyen banálisan cseng is – akkor, ha szeretjük. (Hartmut Rosa)

Ha engedjük, hogy megérintsen bennünket a napsütés, egy szép virág a fa tövében, az izgalmas feladatunk a munkahelyen, az ember, akivel találkozunk az utcán, egy váratlan betegség…, akkor vonzónak fogjuk találni az életünket, akkor értékelni fogjuk azt, ami történik velünk.

Mikor érintődünk meg?

De csak úgy tudunk megérintődni, ha átengedjük magunkat Isten vezetésének. Megengedjük Neki, hogy Ő terelgessen bennünket abba az irányba, amerre szeretne. Egy találkozásból, egy családi ünnepből sosem lesz pozitív élmény számomra, ha rendelkezni akarok afölött, mi is történjen majd ott, mi legyen a végkimenetel. Ha mindenáron a saját elképzeléseimet akarom véghez vinni, sosem fogom meghallani Isten halk suttogását, amellyel segíteni akar.

Nagyfokú nyitottságra és bizalomra van szükség ahhoz, hogy átengedjem magam Isten vezetésének, hogy megérintődjek az életem különféle eseményeiben.

Mikor válok nyitottá?

Gyakran akkor válunk nyitottá az Istenre, amikor elérkezünk lehetőségeink végső határához. Itt nem tudunk mást tenni, mint átadjuk az irányítást Neki. Mózes is hányszor alkalmatlannak érezte magát egy-egy feladatra. Isten azért adta mellé Áront is…

A nagy kérdés, hogy mit tegyünk, ha minden rosszul sikerül, mit kezdjünk darabokra hullott életünkkel, és hogyan hozhatunk létre valami újat belőle. A gyengeség és a kudarc megtapasztalása hozzásegít minket ahhoz, hogy egy új, személyes kapcsolatba kerüljünk Istennel. Isten azt mutatja meg a Bibliában – Mózes által -, mire vagyunk képesek, ha ráhagyatkozunk Lelkére, és átadjuk neki az irányítást.

Erőlködéssel nem megy!

Saját erőlködésünkkel azonban nem érhetjük el Istent. A paradoxon abban áll, hogy a küszködés csupán annak a bevallásához vezet el bennünket, hogy pusztán igyekezettel nem javíthatjuk meg önmagunkat, nem juthatunk el Istenhez. Nem csinálhatunk magunkból és magunkkal azt, amit akarunk. Egyszer elérünk arra a pontra, ahol be kell vallanunk, saját erőnkből szükségképpen csődöt mondunk, és egyedül Isten kegyelme alakíthat át bennünket.

Isten ereje annál erősebben működik bennünk, minél erőtlenebbek vagyunk mi magunk. A paradoxon azonban az, hogy épp ott leszünk a legnyitottabbak Isten és kegyelme iránt, ahol gyengék vagyunk, ahol elveszítjük az uralmat önmagunk felett. A gyengeségben mentesek vagyunk attól a kísértéstől, hogy Istent a saját erőnkből akarjuk elérni. Megadjuk magunkat Istennek, mert tudjuk, hogy Isten kegyelme felemel és megtart minket.

A megtört szív nyílik meg Istennek

Az összetört, megsebzett és megtört szív nyílik meg Istennek. A gyöngy a kagyló sebében nő. Ezért csak akkor találjuk meg a kincset önmagunkban, ha elérjük bensőnkben sebeinket. Ott növekedhet a kapcsolat Krisztussal, ahol erőnk végére jutottunk, ahol nincs más hátra, mint hogy megadjuk magunkat, és ott sejthetjük meg, hogy teljes mértékben Krisztusra vagyunk utalva. Ott nő a Megváltó és az Üdvözítő utáni vágy. Kinyújtjuk kezünket az után, aki megérinti és begyógyítja sebeinket.

Ellenérzés lehet bennünk

Amikor arról beszélek, hogy engedjem át a vezetést az Istennek, akkor számos ellenérzés születhet bennünk, ugyanis azt gondoljuk, hogy az tesz bennünket boldoggá, ha minden a terveink szerint alakul. Mert mi tudjuk, hogy nekünk mi a jó! Úgy véljük, hogy amit az Isten kér tőlünk, az viszont nehéz, lemondást igényel, fel kell adnunk azt, amit szeretünk… Tehát, Isten akaratát olyannak képzeljük el, ami ránk erőltet valamit, amit mi nem igazán akarunk. Meggyőződésem, hogy Isten akarata olyan, aminek mi is örülünk, ami betölti szívünk vágyait.

Ha jobban belegondolsz, hiába akarsz te mindent kontroll alatt tartani az életedben, nem te határozod meg, mikor szüless meg, és mikor halj meg. Nem rendelheted meg a hóesést, az esőt vagy a napsütést. Arra sem volt befolyásod, milyen adottságokkal rendelkezz, kik legyenek a szüleid, rokonaid, osztálytársaid, tanáraid, milyen körülmények közt nevelkedj. Tehát, sokkal kevésbé rendelkezünk az élet és a saját életünk fölött, mint gondolnánk.

Jobban járunk, ha nem akarjuk uralni a saját dolgainkat!

Ezek figyelembevételével mondom azt, hogy mennyivel jobban járunk, ha eleve nem akarjuk feltétlenül uralni a dolgainkat – azt is, amire végképp nincs ráhatásunk -, hanem a napi imádságainkban újra és újra átadjuk a vezetést az Istennek. Így megóvhatjuk magunkat rengeteg stressztől, szorongástól, félelemtől, amelyeknek aztán számtalan negatív mellékhatása van testi-lelki életünkre.

Persze, ki ne szeretné az életét kiszámíthatóvá tenni, mert a kiszámíthatóság biztonságérzetet ad, és akkor érezzük jól magunkat, ha biztonságban tudjuk a dolgainkat (sorsunkat, gyermekeinket, egészségünket, pénzügyeinket, stb.). Természetesen, tegyünk meg mindent, ami rajtunk áll: tervezzünk, számítsuk ki, kalkuláljunk, és cselekedjünk elképzelésünk szerint, de ne ragaszkodjunk hozzájuk nagyon. Őrizzük meg nyitottságunkat, adjunk teret annak, hogy az Isten tervei szerint bárhogyan is elsülhetnek a dolgok, és az sem lesz tragédia. Bízzunk rendületlenül abban, hogy az Úr annyira szeret minket, hogy gondunkat viseli, mellettünk fog állni, akármi is történik.

Amikor az Isten kezébe veszi az irányítást

Ha átadjuk neki törekvéseinket, terveinket, szorongásainkat, félelmeinket, akkor Ő “kezébe veszi”, és elkezdi formálni, alakítani, mint a fazekas az agyagot. Meglátod, olyan csodálatos dolog fog megszületni belőle, amire álmodban sem gondoltál volna, felülmúlja minden elképzelésedet! Ezért érdemes átadni a vezetést az Istennek! ”Egy vastag, ormótlan fatörzs sosem hinné el, hogy csodálatra méltó szobor válhat belőle, és sosem adná át magát a szobrász vésőjének, aki a maga zsenialitásával meglátja benne a mesterművet.” Loyolai Szent Ignác)

Az előbbieket olvasva: Mi az, ami elsőként megfogalmazódott benned?

Vereb István
Az előbbi gondolatokhoz felhasználtam
Mustó Péter SJ “Ami megtart” és
Anselm Grün “A mélyből forrásozó lelkiség” című könyvét

 

Hétindító – 24.03.11.

Vigasztaló

A alábbi rövid videó és hozzá a gondolat (kb. 1,5 perc) abban segít, hogy a vigasz állapotában kezd a hetedet. Ez a hozzáállás fog segíteni Téged abban, hogy észre vedd, merre visz az utad, hogyan dönts az útelágazásokban.

 

Életünk zarándoklat, kutatás


 

Embermesék – sorozat

 

Hogyan kell arányosan élni?

Apám sokszor bölcselkedett.
Az arányok a legfontosabbak – hozta fel érvül egyszer. – De az emberek nem látják be ezt, és nem élnek arányosan.
Ugyan, hogy kell arányosan élni? – kérdeztem érdeklődve.
– Hát te például szeretsz szórakozni – mondta. De ha egész nap szórakozol, nem mész semmire. Viszont azzal sem mész sokra, ha egész nap dolgozol, mert kifáradsz, és holnapra nem marad erőd. Tehát arányosan el kell osztani a napban a munkát meg a szórakozást és még hagyni is harmadnyi időt.
– Mire?
– Pihenésre. De így van ez a pénzzel is és még sok mindennel.
– A pénzzel például hogyan van?
– Arányosan kell beosztani. Ha túl sokat költesz belőle, mindig híjával leszel. Ha túl keveset, akkor meg nem tudod élvezni az élet örömeit.
– De oly nehéz megtalálni a helyes arányt!
– Bizony nehéz okosan élni. De bután élni sem könnyebb, csak veszélyesebb.

 

Máskor meg azért tartotta hátborzongatónak az embert, mert sosem a jelenben él. Vagy a múltban réved el, vagy a jövőben járnak a gondolatai, ahelyett, hogy kihasználná a mát.
– Aki elfelejti a múltját, az elveszti a gyökereit – tiltakoztam. – S üres a jövője annak, aki nem veszi számításba, mi vár rá.
– Persze hogy szükség van az emlékekre – bólogatott. – És arra is szükség van, hogy építsük a jövőt. De a jelent azért nem lehet átugrani, mert boldogság csak a jelenben van. Aki az adott perc vagy óra örömét nem tudja fenékig üríteni, mert ahelyett, hogy a kínálkozó szépségben merülne el, a jövőtől vagy a múlton kesereg, az sohasem lesz maradéktalanul boldog. Holott a boldogság az élet két célja közül az egyik.
És mi a másik?
– Hasznossá tenni magunkat. Mert senki sem hiába született erre a földre. Mindenkinek javítania kell a világon. Ha nem többet, egy fikarcnyit, hogy adómentes örökséget hagyjunk az utókorra.

GONDOLAT:

Mennyire élsz a múltban vagy aggódsz a jövő miatt? Élj tudatosabban! Figyelj oda arra, mit és miért teszel! Szánj több időt az elcsendesedésre, hogy megértsd, merre is kell tovább haladnod!
Ha szeretnéd a saját zarándokutadat jobban megélni, vedd igénybe az alábbi lehetőséget.

Te miként tudsz hasznos lenni a szűkebb és a tágabb környezetedben? Hol van még javítani valód?

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!

 

Evezz a mélyre – 24.03.07.

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Kezdjük az ÚTITÁRS FOHÁSSZAL, amelyet minden csütörtökön elmondunk magunkért és egymásért:

Hozzád emelem lelkemet, Uram, Istenem! Benned bizakodom!
Eléd hozom most mindazt, amim van és ami vagyok.
Hálát adok Uram minden ajándékodért, amit eddig kaptam Tőled.

Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról, és kegyelmedről, mely kezdet óta vezet!
Ne ródd fel nekem bűneimet és tévedéseimet! Jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal!
Uram, te mindig megbocsátasz és hűséges vagy, megmutatod az utat a bűnösnek.
Az engedelmeseket igazságban vezeted, az alázatosokat megtanítod ösvényeidre.

Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre! Vezess igazságod szerint és taníts engem, hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom, minden időben benned bizakodom!

Uram, minden utad kegyelem! Tekints rám irgalommal, mert elhagyatott vagyok és szegény! Jóságosan megmutatod nekem, mely utat válasszam. Szemem ezért mindig az Úrra néz! Szabadítsd meg lábam a botlástól!  Adj enyhületet szívem gyötrelmének és szabadíts ki bajaimból, korlátaimból, megkötözöttségeimből!
Uram, add kegyelmedet, hogy el tudjak engedni mindent, amihez ragaszkodom! Ne gátoljam Lelked szabad mozgását bennem! Működj bennem úgy, hogy mint Mária, vigyelek el mindazokhoz, akiknek életével ma kapcsolatba kerülök!

Félelmeim és elvárásaim magam felé sokszor gátolnak abban, hogy szabad legyek.
Megszokott, automatikus reakcióim akadályozzák, hogy a fejlődés új lehetőségei után kutassak.
Nagyobb belső szabadságért imádkozom, és azért, hogy odaforduljak az új kihívások felé, melyeket nekem szánsz Istenem.

Uram, imádkozom most Útitárs-testvéreimért is!
Nyisd meg szívüket a mindent átható szereteted előtt! Engedjék, hogy te vezesd és irányítsd az életüket a teljessége felé, hogy sugárzó boldogságot tapasztalhassanak meg!
Atyám, segíts mindannyiunkat, hogy ne a magunk feje szerint válasszunk irányt, mert így belső sötétséghez érhetünk, hanem maradjunk éberek, hogy lássuk Jézust, aki „a világ világossága”.
Amen.

Saját imaszándékodat a levél aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYMUTATÓ:
(kattints a fülekre!)

Ez a bejegyzés az imádság gyakorlásában segít téged, hogy az utadon egyre jobb kapcsolatod legyen az Istennel!

BEVEZETŐ IMA, amely segít a ráhangolódásban:
// Előtte tartsunk fél perc csendet! //
“Állj meg és tudd, én vagyok az Isten!”
Uram add, hogy Lelked vezessen, mialatt mindenben a te jelenlétedet keresem, mert csak nálad találok megnyugvást és felüdülést ebben a zaklatott világban! Ki kell rekesztenem a zajt, fölé kell emelkednem a lármának, annak, amely most megakaszt, elszigetel, felzaklat. Engedd, hogy csak Rád figyeljek csendben, nyugalomban!
Uram, segít, hogy újra és újra meg tudjak nyugodni a Te jelenlétedben!

// Jó lenne, ha most tudnál tartani 5 perc csendet!
Ne gondolj semmire, ne mondj semmit! Az előbb elimádkozott szavak visszhangozzanak benned! Figyelj Istenre!  //

ELMÉLKEDÉS/IMÁDSÁG:

Oravecz Imre: Örömóda
Már csak az egyszerû, világos dolgoknak akarok örülni,
a fénynek, mely reggel beárad a házba,
az ablaknak, melyen át kinézek,
a levegõnek, melyet belélegzek,
az ételnek, melyet magamhoz veszek,
a víznek, mellyel szomjam oltom,
a tûznek, melynél melegszem,
a ruhának, mely befedi testem,
az ajtónak, melyen át a szabadba lépek,
a földnek, melyen járok,
az útnak, melyen sétálok,
a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
a falevélnek, mely elém hull,
a fûnek, melyet nyírok,
a magnak, melyet elültetek,
a zöldségnek, melyet magam termesztek,
a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
az erdõnek, melybe vágyom,
a papírnak, melyre írok,
a ceruzának, melyet közben fogok,
a terasznak, hova munka után kiülök,
a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
a széknek, melyben helyet foglalok,
az estének, mely felváltja a nappalt,
a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
a tücsökciripelésnek, melyet sokáig hallgatok,
már csak elkerülhetetlen, szükségszerû örömök éltessenek.

ÚTRAVALÓ:

Az Istenre való figyelésnek a jutalma a béke és a nyugalom, amely elönti a szívedet, lelkedet, egész lényedet. Amikor ezt megtapasztalod az az igazi boldogság.
Ezen a héten figyelj, és keresd az Urat mindenben, ami körülvesz (a kutya, macska, aki a lábadhoz telepszik, az esti sötétség, a tavaszi virág vagy a meleg leves illata…). Időzz el néhány pillanatot ezekben a helyzetekben, és ne felejts el hálát adni Isten jelenlétéért!

 

A csúcson

Tóth László Ausztriában kirándult a hegyekben. A fotó a Hochkönigről lefelé készült, amikor megcsodálhatta a pengeéles gerincet. Lélegzetelállító látni az előtérben a kis pontoknak tűnő turistákat, a távolban pedig az Alpok távolba vesző rétegeit.
(Forrás: turistamagazin.hu)

***

A kép jól mutatja a kontrasztot az életünkben: az ember a teremtés koronája, egyúttal milyen parányi élőlények vagyunk mi is a teremtett világban, hiszen a távolban lévő hegycsúcsok óriások hozzánk képest. Jó tudatában lenni kicsinységünknek, törékenységünknek! Mégis, Isten az, aki „naggyá” tud tenni minket. Az Ő erejével, kegyelmével „csúcsokat” hódíthatunk meg! Hát, nem csoda ez? Viszont nélküle semmit sem tehetünk.
Hányszor érezted már az életedben picinek magad és Isten hányszor felemelt! Vegyük észre a Gondviselés ezen alkalmait a mindennapokban!

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

Még időben tekintsünk fel a szabadító Krisztusra

Március 10. – Nagyböjt 4. vasárnapja 
Olv.: 2Krón 36,14-16.19-23; Zs 136; Ef 2,4-10 
Evangélium: Jn 3,14-21 

A dereka majdnem beleszakadt, ahogy a nehéz kőlapot felemelte. „Várj, segítek!” – kiabált át a szomszéd. „Nem kell! Tudom magam is!” – válaszolta nyögve a férfi. Pár nappal később egy kávéházban már félórája kereste a térképen az egyik kis eldugott utcát. A pincér udvariasan fölé hajolt: „Segíthetek?” – kérdezte. „Nem kell, tudom magam is!” – felelte a férfi bosszúsan. Tavasszal egy kerti metszegetés következtében az ujjából ömleni kezdett a vér. Megpróbálta bekötözni egy rongydarabbal. Felesége aggódva mondta: „Az úgy nem lesz jó! Majd én segítek.” A válasz most is ugyanaz volt: „Nem kell! Tudom magam is!” Fél év múlva a magas létra tetején állt éppen, kezében az új, nehéz függöny, meg egy csavarhúzó. A karnist tartó csavarokat kellett szorosabbra húzni. A fia, látva a veszélyes egyensúlyozást, megkérdezte: „Segíthetek?” A férfi épp belefogott szokásos visszamordulásába: „Nem kell, tudom magam …”, amikor a létra elbillent, és teljes hosszában végigvágódott a földön, maga alá gyűrve a szerencsétlen embert. Néhány hónap múlva egy tolókocsit hajtva megállt a járda szélén: „Kérem, lenne szíves áttolni a másik oldalra!” – kérte az egyik odaérkező járókelőt.  

A modern életérzés és gondolkodás egyik nagy bálványa az „önállóság”. A teljesítményhajhász, sikerorientált ember minden oldalról ezt hallja, ezt látja: „Menni fog! Meg tudod csinálni! Meg fogod szerezni! Le fogod győzni!” stb. stb. Ez a propaganda is hozzátartozik ahhoz a törekvéshez, amely az individualizmust, az egyénieskedést tolja előtérbe a közösségi gondolkodással és cselekvésmóddal szemben. Nem véletlen, hogy a vallásosság tekintetében is népszerűek azok a zavaros és hamis vallási elgondolások, amelyek az önmegváltást hirdetik, sőt valamiképpen azt sulykolják az embernek, hogy „benned van az isten, te magad vagy az isten!” Pedig mind az emberiség történelme, mind az egyéni sorsok vizsgálata azt mutatja, hogy az élet rengeteg helyzetében kevés az ember önmaga: mások segítségére, támogatására, sokszor nem emberi erőre, kegyelemre van szükség ahhoz, hogy bizonyos bajokból kilábaljunk.   

Még inkább igaz ez a bűnök, főként a halálos bűnök okozta sebzettségre, sőt lelki halálra vonatkozóan! Az olvasmány a Krónikák Könyvéből olyan tömör és szűkszavú, mint egy pár soros tudósítás: azonban hosszan elhúzódó, óriási drámát foglal össze ebben a pár mondatban. A dávidi-salamoni kor dicsőségét követően Izrael és Júda letért az Isten törvényeinek útjáról, egyre inkább szembefordult a szövetséggel, amelyet az Úrral kötött. Sőt, ebben élen jártak a választott nép vezetői, királyai és papjai. Éppen azok, akiknek leginkább kellett volna őrködniük az Isten és népe kapcsolata fölött. A krónikás pár szóban visszaemlékezik arra sok-sok próbálkozásra is, amit az Úr prófétái által eszközölt a nép irányában, hogy visszatérítse őket önmagához, hogy visszatartsa pusztulásukat. Azonban, ahogyan a szövegben olvassuk: „Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult.” Ismét pár mondat a tragédiáról, arról, hogy hogyan semmisült meg szinte teljesen egyik pillanatról a másikra mindaz, amit évszázadokon át építettek, s hogyan pusztult el szinte utolsó szálig a nép, amely azt az ígéretet kapta, hogy számosabb lesz, mint az ég csillagai! Isten haragja!

Hogyan értelmezzük ezt? Isten képes haragudni? És haragjában ilyen keserves bosszút állni?
Az ószövetségi szemlélettől nem idegen ez az istenkép, azonban jó, ha tudjuk, hogy a keresztény gondolkodás is tud mit kezdeni az „Isten haragja” kifejezéssel. A harag egyfajta felháborodás valami iránt, szembenállás, ellenállás valamivel szemben. Isten felháborodása a gonoszság iránt, ellenállása a bűnnel, a rosszal szemben teljesen érthető. Noha az embert – a bűnös embert is – mindig végtelenül szereti, magát a bűnt és az általa kiváltott rosszat mindig elutasítja.
A krónikás passzív szerkezetet használ, amikor azt írja, hogy Isten haragja népére „zúdult”. Nem ő „zúdítja” a rosszat a nép nyakába, hanem engedi, hogy az a sok baj és nyomorúság, amit nem Ő teremtett, nem Ő okozott, sőt amitől hosszú időn át óvni próbálta választott népét, végül mégis kifejtse romboló hatását.  Isten „haragszik” a rosszra, amit a bűn, a törvénytelenség okoz. Ezért cselekszik is ellene: cselekedete pedig az újjáéledésre, a szinte semmiből való újrakezdésre vonatkozik. A zsidó nép nemzeti és vallási újjáépülésére emberileg szinte semmi eshetőség nincs. És íme mégis megtörténik! Itt azonban Isten már aktívan cselekszik: Ő ébreszti föl Kürosznak, a perzsák királyának lelkét, hogy elrendelje Jeruzsálem és a templom újjáépítését és a nép maradékának hazatérését. Isten megváltó, üdvözítő szeretetének, és nem saját magának köszönheti ezt a hazatérő közösség.  

A szentleckében Szent Pál világosan tanítja, hogy a megváltás egyedül Krisztus érdeme: a bűn okozta állapotot „halálnak” nevezi. Olyan helyzetnek, amelyben az ember már semmit nem tud tenni önmaga vagy mások érdekében, sőt más emberek sem tudnak tenni érte semmit. És ezt az állapotot mindenkire vonatkoztatja! Bennünket, „bűneink miatt halottakat” kelt életre Krisztus az Ő megváltó keresztáldozata révén. A bűn okozta halál és tehetetlenség minden ember sorsa lesz: azonban közös jövőnk lehet az örök boldog életre való feltámadás is, ami „nem a mi érdemünk, hanem Isten ajándéka”.   

Az evangéliumban Jézus saját keresztjét a póznára tűzött rézkígyóhoz hasonlítja. Ahogyan a kígyómarásban szenvedő embereket csak a rézkígyóra a gyógyulás hitével való feltekintés tudta megmenteni teljesen reménytelen helyzetükből, úgy a bűn halálos marását is csak a megváltó Krisztusba vetett hit tudja meggyógyítani. Krisztus nem ítélni jön, hanem üdvözíteni. A rossz eredményeként bekövetkező pusztulás nem Isten műve, de a felépülés, az új, megváltott élet teljes egészében az.  

Ne hódoljunk hát be az „önállóság”, az „önmegváltás” népszerű, de hamis bálványának! Ne akarjunk, mert nem tudunk mindent „magunk megcsinálni”! Addig tekintsünk föl a szabadító, segítő Krisztusra, amíg túlságosan késő nem lesz, és higgyünk abban, hogy minden nyomorúságból, emberileg már reménytelen helyzetből képes lesz felemelni minket! 

Dr. Finta József atya

Hétindító – 24.03.04.

Vigasztaló

A alábbi rövid videó és hozzá a gondolat (kb. 1,5 perc) abban segít, hogy a vigasz állapotában kezd a hetedet. Ez a hozzáállás fog segíteni Téged abban, hogy észre vedd, merre visz az utad, hogyan dönts az útelágazásokban.

 

A húsvét emberei vagyunk

 


 

Embermesék – sorozat

 

A világ olyan, amilyenné mi tesszük

Amikor sok-sok év múlva arról olvastam a lapokban, hogy a Patyolat Vállalat fiókjaiban dolgozók számára kötelezővé tették a köszönést, azaz hivatalosan elrendelték, hogy a belépő ügyfélnek köszönni kell, a posta meg mosolytanfolyamot inditott a náluk dolgozók számára, s katedráról oktatja az ügyfelek barátságos kezelését, azt hittem, ugrat a cikkíró.
Hát három év alatti gyerekek dolgoznak a Patyolatnál, akiket eddig még nem sikerült ránevelni, hogy köszönjenek? És depressziós idegbetegek tevékenykednek a postán, akik elfelejtettek mosolyogni? Hol élek én?
Magyarországon éltem, és nem is rosszul. Ha beléptem egy boltba, köszöntem, és visszaköszöntek. Ha rámosolyogtam az eladóra, visszamosolygott rám. Vajon ki felejtett el először köszönni és mosolyogni? Aki belépett, vagy aki már bent volt? Hisz a régi magyar faluban még az idegenül odatévedttől sem sajnáltak egy „Adjonisten!”-t, ha az utcán szembejött.
Egyszer a buszra, amin utaztam, felszállt egy öreg néni. A mellettem ülő fiatalember felpattant, hogy átadja a helyét, a néni azonban közölte, hogy átmelegedett helyre nem ül.
– Akkor üljön a jegesmedve tomporára – tanácsolta a fiatalember, és mindenki nevetett, csak én nem.
Én ugyanis arra gondoltam, hogy ez a fiatalember soha többé nem fog udvariaskodni a buszon senkivel, mert arra következtet, hogy nem érdemes. Pedig attól, hogy egy szem néni kerge, attól még érdemes.
 
Mindig voltak visszataszítóan viselkedő emberek, mindig lesznek is, fiatalok és öregek között egyaránt. Nem körülöttük pörög a világ. A morált a többség tartja egyensúlyban. És a többség a jó mellett szavaz. Hiszek benne, ahogy mindenben.
 
GONDOLAT:

Ha valaki nem köszön nekünk, az még nem ok rá, hogy mi se köszönjünk másoknak. Ha valaki otromba velünk, az még nem ok rá, hogy magunk is otrombává legyünk. Felül kell emelkedni a kínos helyzeteken. Ne engedjük, hogy letöröljék arcunkról a mosolyt. Mert egyet nem szabad elfelejteni: a világ önmagában nem rossz és nem jó. A világ olyan, amilyenné mi tesszük.

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!