RÁHANGOLÓ:

A változáshoz legtöbbször bátorságra van szükség. Ott kell hagyni a biztosat, még akkor is, ha a biztos egy nehéz, fájdalmas dolog vagy időszak. A rosszhoz is ugyanúgy tudunk ragaszkodni, mint a jóhoz. A feladás után pedig el kell indulni a bizonytalan felé, hiszen sosem lehetünk biztosak abban, hogy úgy történnek a dolgok, ahogyan elképzeltük. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy az út, ami vár ránk, nem egy sétagalopp. Lesznek buktatók, akadályok, fájdalmas pillanatok, de ezek ellenére is érezzük, hogy mennünk kell, változtatnunk kell.

A dilemma: előre vagy hátra?

Miután a fáraó végre elengedte a népet, Isten nem a filiszteusok földje felé vivő úton vezette őket, bár az a rövidebb – azt gondolta ugyanis, hogy a nép megbánja a dolgot, amikor látja, hogy háború támad ellene, és visszatér Egyiptomba -, hanem kerülővel, a pusztai úton, a Vörös-tenger felé vitte őket. Felfegyverkezve vonultak ki Izrael fiai Egyiptom földjéről. Elindultak tehát Szukkótból, és Etámban, a puszta legszélső határán vertek tábort. Az Úr előttük vonult, hogy mutassa az utat, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy mind a két napszakban vezérelje őket az úton. A nép elől sohasem hiányzott nappal a felhőoszlop, éjjel pedig a tűzoszlop. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 13,17-14,9)

Jelentették eközben az egyiptomiak királyának, hogy megszökött a nép. Megváltozott erre a fáraónak és szolgáinak a szíve a nép iránt, és azt mondták: „Mit is tettünk, hogy elengedtük szolgálatunkból Izraelt?” Befogatott tehát harci szekerébe, maga mellé vette egész hadnépét, vett hatszáz válogatott harci szekeret, és minden egyéb harci szekeret, amely Egyiptomban volt, és mindegyikbe harcosokat helyezet.

Amikor Mózes és az izraeliták közeledtek a Vörös-tengerhez, és megtudták, hogy a fáraó seregei üldözik őket, egy óriási dilemma elé kerültek. Tovább menjenek az Úrral a szabadság és az élet felé, de akkor fennáll a veszélye annak, hogy belefulladnak az előttük álló tengerbe – hacsak az Úrnak nincs valami jobb terve, amelyet ők még nem látnak. Vagy visszatérhetnek a könnyebb útra, a korábbi szokásaikhoz. Visszatérhetnek ahhoz az élethez, amely a szolgaságba vezetett.

Te melyiket választanád? Te melyiket választod a hétköznapokban? Ilyen lehetetlen helyzetben képes vagy-e igazán átadni a vezetést az Úrnak, hogy Ő vezessen, még akkor is, ha nem látod mi lesz a végkimenetel. Visszafordulsz, vagy az Élet Urába helyezed a bizalmadat?

Az Úr tudja, mire vágysz!

Amíg a fáraó közeledett, Izrael fiai felemelték szemüket, és meglátták, hogy az egyiptomiak mögöttük vannak. Erre igen megijedtek. Az Úrhoz kiáltottak, Mózesnek pedig azt mondták „Talán nem voltak sírok Egyiptomban, hogy ide a pusztába hoztál ki minket meghalni? Miért is tetted azt, hogy kihoztál minket Egyiptomból? Nem így hangzott e a szavunk, amelyet mondtunk neked Egyiptomban: Hagyj minket, hadd szolgáljunk az egyiptomiaknak? Hiszen sokkal jobb volt szolgálni nekik, mint meghalni a pusztában!” Mózes erre azt mondta a népnek: „Ne féljetek, várjatok csak, és meglátjátok az Úr üdvösségét, amelyeket ma cselekedni fog.

A Vörös-tenger szétválasztása ismerős történet számunkra. Megfigyelhető Mózes és Isten párbeszédében, hogy az Úr pontosan tisztában van azzal, mire vágyik Mózes és az ő népe – kimondott szó nélkül. Az Isten jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Olvas szívünk vágyaiban és gondolataiban.

Isten nálunk messzebbre lát, az életünk teljességét látja, és azt akarja megadni számunkra, amire a lelkünk legmélyén a legjobban vágyunk. Meg tudod-e most fogalmazni, mi az, amire a legjobban vágyakozol?

Mi lenne az az érték, az a valódi öröm, amire valóban vágysz? Lehet, hogy te sem tudod megfogalmazni, de Isten tudja. Lehet, hogy csak annyit fogsz fel Isten hangjából, hogy “menj tovább!” Ne félj! Az Úr terve sokkal nagyobb és jobb, mint, amit te le tudsz képzelni!

Amikor imádkozol, beszélj a vágyaidról, terveidről, céljaidról, elképzeléseidről az Istennel! Figyeld Őt! Biztos vagyok benne, hogy megmutatja azt, amire szükséged van!

Amire nem számítasz!

Tele lehettek rémülettel az izraeliták, hiszen előttük a tenger, amin nem tudnak áthatolni, mögöttük az egyiptomi, vérszomjas sereg. Most mi lesz? Reménytelen helyzet.

Aztán Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé, az Úr erős és forró szél által, amely egész éjjel fújt, elhajtotta és szárazzá tette a tengert, s a víz kétfelé vált. Erre Izrael fiai bementek a kiszáradt tenger közepébe, miközben a víz olyan volt jobbjuk és baljuk felől, mint a kőfal. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 14,21-31)

Habár a víz halálnak tűnt az izraeliták számára, Isten ezt használta fel életük megmentésére. Az egyiptomiak szorításában léptek be a Vörös-tengerbe, és megmentve jöttek ki a másik oldalon. Isten olyan dolgot tett, amire az emberek nem számítottak.

Azt hiszem, hogy mindannyian megtapasztalhatjuk Isten ilyen “csodáit”, amikor olyan dolog történik velünk a legreménytelenebb helyzetekben is, amire nem számítunk. Ez azt bizonyítja, hogy ha átadod az Úrnak életed irányítását, biztos lehetsz abban, hogy a kellő időben olyan megoldást mutat számodra, amely felülmúlja várakozásaidat! Ne feledd, Isten mindig nagyobb!

Mondj köszönetet!

Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak: „Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt, lovat és lovast a tengerbe vetett! Az Úré az én erőm és dicsérő énekem, mert ő lett az én szabadulásom. Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem, Atyámnak Istene, hadd magasztaljam! (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 15,1-21)

Isten megszabadította népét Egyiptom sok-sok istenének uralma, befolyása, és a fáraó elnyomása alól. Ezért méltán adott hálát Izrael népe. Ez volt az első teendőjük, amikor átértek a túlpartra.

Legyél hálás minden nap! Szánj egy percet arra, hogy őszinte köszönetet mondj az Úrnak, amiért idáig elvezetett. Köszönd meg neki a családod ajándékát. Köszönd meg neki azt a vágyad, hogy jobb emberré válj. Köszönd meg neki a levegőt, amelyet belélegzel. Bármiért is lehet panaszunk, de sokkal több mindenért lehetünk hálásak. A hála csökkenti a stresszt, a szorongást az életünkben. Hozzájárul, hogy más színben lássuk a velünk történt eseményeket.

Amikor köszönetet mondasz, emlékezz arra, hogy jó az Isten! Ennek elmélyítésében segít ez az ének:

RÁHANGOLÓ:

Az, hogy mennyire fontos a jelenben élni, a jelenben ráfigyelni az Istenre, az Ő hangjára, nem véletlenül hangzik el annyiszor. Ugyanis ez nem egy könnyű dolog, viszont ha sikerül, rendkívül gyümölcsöző az életünkre. Nem könnyű, mert rendre a múltunkon bánkódunk, és a jövőnk miatt aggódunk. Előfordul, hogy néha ezt igen intenzíven tesszük, és az negatívan hat a lelki állapotunkra és a cselekedeteinkre is, aminek még esetleg testi vonatkozásai is lehetnek, például betegség kialakulása.

Várod már a hajnalt?

Akkor az Úr azt mondta Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: „Ez a hónap legyen nálatok a hónapok kezdete, ez legyen az első az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izrael fiainak egész közösségéhez, és mondjátok nekik: Ennek a hónapnak a tizedik napján vegyen mindenki, családonként és házanként, egy-egy bárányt! Ha háznépének száma kevés egy bárány elfogyasztásához, vegye maga mellé háza legközelebbi szomszédját, annyi személyt, amennyi elég egy bárány elfogyasztásához. A bárány hibátlan, hím, egyesztendős legyen! Ugyanezen szabály szerint kecskegidát is vehettek. Aztán tartsátok őrizet alatt ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig! Akkor estefelé vágja le azt Izrael fiainak egész sokasága! Vegyenek a véréből, és kenjék be mindkét ajtófélfát és a szemöldökfát azokban a házakban, amelyekben elfogyasztják. A húsát pedig egyék meg azon az éjszakán, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel, keserű salátával! (…) ( Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 12,1-20)

A zsidó nép most már tényleg itt van a szabadulás kapujában, de mielőtt fejvesztve rohannának Egyiptomból a vágyott ígéret földjére, Isten azt kéri tőlük, legyenek még egy kicsit türelemmel, és ünnepeljék meg méltóan a kivonulásukat, amelyre utána nemzedékről-nemzedékre emlékezzenek meg.

Könnyű állandóan elégedetlennek lenni a jelennel. Legtöbben belerögzültünk abba a szokásba, hogy mindig a „következő legjobb dologra” tekintünk, amelyről azt hisszük, hogy majd végül megadja számunkra, amire leginkább vágyunk. Türelmetlenségünkben nem szeretjük és semmibe vesszük a jelent, miközben egy jobb holnapra vágyunk. Így élve viszont hátat fordítunk magának az életnek. Keresztényként arra vagyunk hivatottak, hogy a jelen pillanatban éljünk teljes életet, még akkor is, ha a jelen küszködésből, bánatból vagy fájdalomból áll.

Miközben az izraeliták a hajnalra készülnek, amikor végre elindulhatnak Egyiptomból, előtte megtapasztalják Isten “átvonulását”, jelenlétét.

Szánj minden nap megfelelő időt arra, hogy csöndben vagy, nem csinálsz semmit, csak jelen vagy Isten számára, kinyitod a szívedet a kegyelem számára, hogy befogadd mindazt az ajándékot, melyet az Úr adni akar neked.

A bárány vére Krisztus áldozatára utal, amelyet újra és újra átélünk a szentmisében. 
A szentáldozás egy óriási ajándék számunkra, amely minden nap a kegyelem forrása lehet számunkra.

Ha szentmisén veszel részt a jövőben, gondolj ezekre, és ezzel a lelkülettel vegyél részt rajta! A szentmise egy rendkívül jó alkalom arra, hogy újra és újra átadd a vezetést az Istennel a szentáldozás csendjében!

A következő dicsőítő ének segít téged, hogy a jelenben megszólítsd az Urat, és emlékezz arra, hogy megváltott téged, szeretetével folyamatosan jelen van számodra:

Miért halogatsz?

A fáraó el is hívatta Mózest és Áront még azon az éjszakán, és azt mondta: „Keljetek fel, és menjetek ki népem közül, ti is, Izrael fiai is! Menjetek, áldozzatok az Úrnak, amint mondtátok. Juhaitokat és jószágaitokat is vigyétek magatokkal, ahogy kívántátok! (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 12,31-36)

Az izraelitáknak nagyon kevés idejük volt arra, hogy elmeneküljenek Egyiptomból, ezért gyorsan kellett cselekedniük.

Te hogyan viszonyulsz az időhöz? Néha egy-egy betegség, baleset, hozzátartozó halálhíre, az öregedés jele elgondolkodtat bennünket, hogy bizony nem élünk örökké. Jobban kellene bánnunk a rendelkezésre álló idővel!

Lehet, hogy legyőz a szorongás, amikor először felismered, hogy földi életed nem végtelen? Válaszként talán – az izraelitákhoz hasonlóan – sietség lesz úrrá rajtad, rendbe akarod hozni a dolgokat, különösen a személyes életedet.

Mi az, amit most tehetsz, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen? Ne halogasd a jót, amit megtehetsz! Ne halogasd a megtérést, az odafordulást az Istenhez! Ne halogasd a megbocsátást! Ne halogasd, hogy szembenézz önmagad gyengeségeivel, sérüléseivel, szomorúságaival! Most mit érzel, mi az, amit meg kell tenned?

RÁHANGOLÓ:

A 10 csapás nagyszerű lehetőség, hogy megmutassa az Isten a hatalmát. Hiába a sok jel, hiába a sok szenvedés, a fáraó keményszívű marad. Nem hajlandó elismerni, hogy van Valaki, aki nagyobb, mint ő. Nem akarja elfogadni, hogy az Isten az élet Ura. Közben Mózes rendületlenül és hűségesen közvetíti Isten üzenetét az egyiptomiak felé. Nézzük, milyen tanulsága lehet számunkra ezeknek a történéseknek!

Legyél élettel teli!

Ezt üzeni tehát az Úr: Erről tudod meg, hogy én, az Úr vagyok: íme, ezzel a bottal, amely a kezemben van, ráütök a folyó vizére, és az vérré változik. Azután azt mondta az Úr Mózesnek: „Mondd Áronnak: Vedd botodat, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire, folyóira, patakjaira, tavaira, és minden víztárolójára, hogy vérré változzanak, és vér legyen Egyiptom egész földjén, a fa és kőedényekben egyaránt!” Úgy is tett Mózes és Áron, amint az Úr megparancsolta. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 7,14-24)

Isten hatalma oly mértékű, hogy Egyiptomban minden víztömeg vérré válik. A víz, az emberi élet forrása most a halál és a hanyatlás forrásává válik.

Manapság állandó kísértésnek vagy kitéve, hogy testi dolgokhoz fordulj – szexualitáshoz, hatalomhoz, pénzhez – amelyek, ha nem Istenre irányulnak, elzárnak az igazi élettől. Az életünk gyakran inkább romlással teli, mint Isten életével.

Legyél tudatában, hogy Jézus képes életed poshadt vizét borrá változtatni, ha Vele tartasz, ha átadod Neki az irányítást! Imádságodban szüntelen kérd az Istent, hogy bőségesen töltsön el élettel és örömmel! Ne olyan legyél, mint ez a romlott narancs:

Gondolj másokra is!

Az Úr azután ezt mondta Mózesnek: „Mondd Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a botoddal a folyókra, a patakokra és a tavakra, és hozd fel a békákat Egyiptom földjére!” Kinyújtotta erre Áron a kezét Egyiptom vizeire, feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. De a varázslók is hasonlóképpen cselekedtek bűbájosságuk által, és felhozták a békákat Egyiptom földjére. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 7,25-8,15)

A fáraó nem veszi figyelembe saját népének a nehézségeit, melyeket miatta szenvednek el. Alattvalóinak nehéz helyzetével szembeni arrogáns közömbössége felfedi szíve keménységét. Nem hajlandó térdet hajtani Isten előtt vagy együttműködni vele. Amikor a békavész elmúlik, sem Mózes iránt nem mutat tiszteletet, sem Istennek nem ad hálát felfuvalkodott gőgjében.

Gyakran követhetjük el mi is azt a súlyos hibát, hogy magunkon kívül senkit sem veszünk figyelembe. Semmibe vesszük családtagunkat, munkatársunkat, a buszon velünk utazókat, a bolti eladót, az autószerelőnket. Ugye eszedbe jut Jézus szava: “Amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Azaz, amikor embertársainkkal nem bánunk jól, nem tiszteljük, lenézzük őket, ítélkezünk fölöttük, akkor Istent vesszük semmibe.

Istennek az a fontos, amit teszel (vagy nem teszel meg)! Tegyél meg mindent másokért, amire egy adott helyzetben lehetőséged van!

Ne csüggedj, inkább adj hálát!

Azt mondta ekkor az Úr Mózesnek: „Szólj Áronnak: Nyújtsd ki botodat, és üss a föld porára, hogy szúnyoggá legyen az Egyiptomnak egész földjén!” Úgy is tettek: Áron kinyújtotta a kezét a bottal, ráütött a föld porára, és szúnyog lett abból emberen és állaton. A föld minden pora szúnyoggá változott Egyiptom egész földjén (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt:: Kiv 8,12-15)

Van egy szólás, amely így hangzik: „Isten soha nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk”. Szerintem, ez így nem teljesen igaz. Nézd csak meg Mózes esetében. Isten nagyobb feladattal bízta meg, mint amivel képes volt megbirkózni. Mózes számára két lehetőség kínálkozott: vagy elmenekül a feladat elől, és azzal a gondolattal vigasztalja magát saját kudarca miatt, hogy Isten túl sokat kért tőle, vagy pedig bízik abban, hogy Isten kegyelmet nyújt számára, amikor az ő emberi ereje nem elegendő.

Meríts bátorságot Szalézi Szent Ferenc szavaiból: „Ne feledd ezt az egyszerű, ám vitathatatlan igazságot: Isten sok nehézséget megenged, hogy szorongassák azokat, akik Őt szolgálni akarják, de soha nem hagyja őket a teher alatt elsüllyedni, amíg bíznak benne!” Isten szeret, ezért soha nem engedi, hogy elvesszen, vagy zátonyra fusson az életed, amíg hiszel benne! Soha ne engedj a csüggedésnek, még a legnehezebb időszakokban sem!

Ha mégis elcsüggedsz, vidd csüggedtséged az Úr elé, és adj számára teret, hogy megértsd az igazságot és gyógyíthassa lelkedet!

Ha tudnám, hogy ez az utolsó estém, és szörnyű halál vár rám, vajon eszembe jutna hálát adni? Azt hiszem, megháborodnék a rettegéstől. És ha ott állnék több ezer éhes ember előtt, és csak öt kenyerem és két halam lenne, gondolnék-e hálaadásra? Valószínű eluralkodna rajtam a pánik. Jézus pedig hálát adott. Ez emberi ésszel szinte felfoghatatlan! Végtelen bizalmat jelez az Atya iránt. Ha egy feszültséggel teli, szörnyű helyzetben odafordulsz az Atyához, és hálát adsz neki, akkor végtelenül bízol benne. Jézusnak nagyon korlátozott eszközei voltak, de szerető hálája megnyitja a bőség ajtaját, mert ez a hála lehetővé teszi az Atya számára, hogy megmutassa nagylelkűségét. Ha hálát adsz, amikor minden szétesőben van körülötted, a hálaadás segít összetartani a dolgokat, és segít, hogy önmagadat is összetartsd.

Válj szentté!

Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj be a fáraóhoz, és mondd meg neki: Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem, mert ha tovább is ellenállsz, és visszatartod őket, íme, az Úr keze nehezedik a mezőn nyájaidra, dögvészt bocsát lovaidra, szamaraidra, tevéidre, marháidra és juhaidra. Ugyanakkor csodálatos különbséget is tesz az Úr Izrael jószága és az egyiptomiak jószága között, és abból, ami Izrael fiaié, semmi sem vész el. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 9,1-7)

Milyen érdekes, hogy Isten különbséget tesz Izrael jószága és az egyiptomiak jószága között. Azt ígéri, hogy Izrael fiainak jószágai közül semmi sem vész el. Vagyis, akit az Isten kiválasztott, az az Övé, arról gondoskodik és megóvja minden bajtól.

Örülj, mert a keresztség által Isten gyermeke vagy, hozzá tartozol!. Ő arra hív minket, hogy szentté váljunk azáltal, hogy neki élünk, a napjainkat az Ő jelenlétében töltjük, a szeretet parancsa által!

A szentté válás nem valami távoli dolog, amely csak a különleges emberek kiváltsága. Mi is könnyedén válhatunk szentté! „Csak” annyit kell tennünk, hogy mindig az Isten felé fordítjuk a tekintetünket és a cselekedeteink szeretetből fakadnak.

Perlekedj az Istennel!

Fokozódnak a csapások, amelyekkel Isten sújtja az egyiptomiakat. Érdekes, hogy a fáraó szíve nem hogy meglágyulna az Úr hatalmát és erejét látva, hanem még inkább megkeményedik. Az izraeliták szíve pedig szép lassan megenyhül Isten jelenlétében.

Te hogyan reagálsz Isten jelenlétére? Ellenállsz az Ő akaratának? Nem vagy hajlandó elfogadni azt, ami veled történik, vagy úgy fogod fel, hogy az Úr keze most másként érint. Szabad perlekedni az Istennel! Lázadhatsz, kiöntheted neki a szívedet, elmondhatod Neki a benned lévő érzéseket! Ő csöndben, szeretettel meghallgat! Megérti azt, ha benned vihar dúl. Ő jobban ismer, mint te önmagadat. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, ülj a jóságos Atya elé, és engedd, hogy az Isten békéje eltöltsön, elárassza testedet-lelkedet! Add át Neki gondjaidat, aggodalmaidat, és engedd, hogy gyógyíthasson!

Miért engedi meg az Isten?

Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és azt mondták neki: „Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarsz meghódolni előttem? Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem! Ha ellenszegülsz, s nem akarod elbocsátani, íme, holnap sáskát hozok határodra. Az úgy ellepi a föld színét, hogy semmi sem látszik ki belőle, és megeszi, ami a jégeső után megmaradt. (…)

Azt mondták erre a fáraó szolgái: „Meddig szenvedjük még ezt a veszedelmet? Engedd el azokat az embereket, hadd áldozzanak az Úrnak, az ő Istenüknek! Nem látod, hogy elpusztul Egyiptom?” (…) A fáraó azt felelte erre: „Úgy legyen az Úr veletek, ahogy én elengedlek titeket és gyermekeiteket! Ki vonhatná kétségbe, hogy a szándékotok gonosz? Nem jó lesz ez! Menjetek egyedül ti, férfiak, és áldozzatok az Úrnak, hisz magatok is ezt kértétek!” (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 10,1-20)

Az emberek gyakran kérdezik: „Miért engedi meg Isten, hogy ez meg ez megtörténjen a barátommal vagy a rokonommal vagy saját magammal?” Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel? A pontos választ Isten tudja, de biztos vagyok benne, hogy az un. rossz dolgok – amiket mi elsőre annak gondolunk – talán hozzájárulnak ahhoz, hogy csiszolódjunk, mint a gyémánt, még jobbá váljunk, és még közelebb kerüljünk az Istenhez.

Láthatjuk, hogy a fáraó kétségbeesetten ragaszkodik ahhoz, ami még megmaradt a birodalmából. Minden áron a kezében akarja tartani az irányítást.

Nem de mi is ilyenek vagyunk? Bármibe megkapaszkodunk – akár függőségek is -, ami megadhatja számunkra az irányítás érzését! Te mihez ragaszkodsz, talán túlzottan is, és mit kellene elengedned, hogy szabadabbá válj, és bátran tudj cselekedni? Talán, azért is engedi meg az Isten a rossz dolgokat, hogy megtanuljunk megszabadulni ragaszkodásainktól, és örömmel át tudjuk adni Neki az irányítást! Ne ragaszkodj semmi máshoz, csak az Istenhez!

A sötétségből a világosságra

Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sűrű sötétség legyen Egyiptom földjén, hogy meg lehessen tapogatni!” Kinyújtotta erre Mózes a kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lett Egyiptom egész földjén három napig. Senki sem látta a testvérét, és senki sem mozdult ki arról a helyről, ahol volt. Ahol azonban Izrael fiai laktak, ott világos volt. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 10,21-29)

Amikor makacsul ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez – mint ahogyan a fáraó tette -, előbb-utóbb összezavarodnak körülöttünk a dolgok, azt is mondhatnám, hogy lelki sötétségbe kerülünk, amikor nem látjuk a helyes irányt, nem tudjuk, merre folytassuk tovább az utunkat. A fáraó meg van győződve arról, hogy ő tudja, mi a jó neki, és nem hallgat az Úrra.

Csak akkor kezdjük tisztábban látni az életünk irányát, ha elfogadjuk Isten vezetését, gondoskodását, amikor megbékélünk azzal, ami van, amikor megértjük, hogy Istenhez tartozunk. Ez persze nagy alázatot igényel. Nézd meg Izrael népét! Növekszik az Úr terve iránti alázatuk és fogékonyságuk, nyitottságuk, és ennek eredményeképpen a világosság ajándékában részesülnek. Most nézd meg a saját életedet! Világosságban vagy sötétségben élsz? Hol vannak az életedben sötét foltok, és hol látsz világosabban?

Isten ígérete

Az Úr megígérte Mózesnek és az izraelitáknak, hogy nem lesz több csapás. Igaz, ez az utolsó – az elsőszülöttek halála – rendkívül fájdalmas az egyiptomiak számára. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 11,1-10)

Ez a sok próbatétel az izraelitáknak is egy kemény időszak volt. Végig a hitük és a bizalmuk volt próbára téve. Hinniük kellett abban, hogy Isten valóban szabadulást hozhat számukra. A bizalom gyümölcse az, amikor látjuk a fényt az alagút végén.

Ha engedjük, hogy az Isten vezessen bennünket, akkor olyan ajtók is kinyílnak előttünk, amelyekre nem is számítottunk. Ezt élhették meg az izraeliták és Mózes is. Te éltél már meg hasonlót? Idézd fel magadban, és időzz el ennél az élménynél az imaórádban. Ebből meríts erőt, amikor legközelebb próbatételek érnek.

RÁHANGOLÓ:

Mózes elindul azon az úton, amellyel Isten megbízta. Felvállalja a küldetését. Már a kezdet kezdetén akadályokba ütközik, melyek alázatra kényszerítik. Nézzük csak, mihez kezd a kezdeti nehézségekkel!

Ami alázatra indít

Ezután Mózes és Áron bementek, és azt mondták a fáraónak: „Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem a pusztában!” Ám az így felelt: „Ki az az Úr, hogy hallgassak szavára, és elengedjem Izraelt? Nem ismerem én az Urat, és nem engedem el Izraelt!” (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 5,1-4)

A fáraó semmibe veszi Mózes és az Isten kéréseit. Gőgössé vált, hiszen tudja, hogy ő egy hatalmas királyság vezetője. Az emberek azt teszik, amit mond. Nem hajlandó fejet hajtani a Teremtő akarata előtt!

Mindannyiunknak vannak erősségei, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Viszont érdemes óvatosnak lenni, mert ha egyre inkább engedünk a büszkeségünkből fakadó belső késztetéseinknek, annál inkább eltávolodunk Isten szándékától. Ennek az lesz az eredménye, hogy előbb vagy utóbb az élet mégis térdre kényszerít bennünket, alázatra kényszerülünk, mert megtapasztaljuk saját magunk korlátait, határait, és azt is, hogy egyedül Isten az, aki felemelhet bennünket.

Ha hagyjuk, hogy a büszkeségünk irányítson – mint a fáraót is -, mert akkor tehetetlenül gyöngévé fogunk válni. Kérdezd meg magadtól: Milyen helyzetekben szoktam túlságosan büszke, szinte gőgös lenni?

Mert az ember ott nyílik meg az isteni kegyelem ajándéka előtt, ahol semmije sincs. Jézus boldognak nevezi a szegényeket, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, akik szomorkodnak, akik nem támaszkodhatnak önmagukra és saját erejükre, hanem teljes mértékben Isten kegyelmére szorulnak. Ők öröklik az Isten országát: van érzékük arra, hogy felfedezzék Isten uralmát a lelkükben.

Isten emberré válása Jézus Krisztusban már maga is a mélyből forrásozó lelkiség jele. Jézus istállóban születik, nem palotában. Nem a fővárosban akar világra jönni, hanem vidéken, Betlehemben, a bennünk levő jelentéktelenben. C. G. Jung újból és újból hangsúlyozza, hogy mi csak az istálló vagyunk, amelyben Isten megszületik. Bensőnk olyan piszkos, mint egy istálló. Nem tudunk semmit felmutatni Istennek. De épp ott akar Isten bennünk élni, ahol szegények és gyengék vagyunk.

Minden érzelmünket, szükségletünket, szenvedélyünket és fantáziaképünket oda kell tartanunk Istennek, hogy átalakítsa őket. Az átváltozás annyit tesz, hogy gondolataink és érzelmeink megnyílnak Istennek, és végső konzekvenciájukban Istenre irányulnak. Isten jelenléte a gyógyír gondolatainkra és érzelmeinkre. Minden gondolatunk és érzelmünk a jelen lévő Isten előtt zajlik, Isten előtt, aki jóindulattal tekint ránk, és aki mélyére lát gondolatainknak és érzelmeinknek. Isten előtt és Istenben ismerjük fel, hogy végső soron minden gondolatunkban és érzelmünkben Isten után vágyakozunk, aki egyedül képes vágyainkat beteljesíteni. (Forrás: Anselm Grün: Mélyből forrásozó lelkiség)

Ne térj ki gyengeséged és tehetetlenséged elől, hanem békülj ki kedvetlenségeddel és ürességeddel, és tárd Isten elé minden gondodat! Ezt érdemes folyamatosan gyakorolnod!

Ha a dolgok rosszabbra fordulnak

A fáraónak még ennyi sem volt elég. Elvárta az izraelitáktól, hogy ugyanannyi téglát készítsenek, mint eddig, de úgy, hogy nekik kell még a szalmát is összegyűjteni. Tehát, növelte a fizikai és a lelki nyomást is feléjük.

Ha engedünk a bennünket elérő kísértéseknek – ahogyan a fáraó is engedett a hatalomféltéséből fakadó kísértésnek -, ahelyett hogy megnyugodhatnánk, egyre elégedetlenebbek, békétlenebbek leszünk. Vágyainknak engedve „gyors megoldásokat” keressünk. A dolog iróniája az, hogy minél többet engedünk, annál kevésbé vagyunk elégedettek. A kísértés azt az illúziót kelti, hogy vágyaink kielégülnek, ha legközelebb csak még egy kicsit többet beleadunk. Ezáltal vágyaink egyre mélyebb szolgaságba sodornak minket.

Jól idevágnak Szent Pál szavai: „Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök” (Róm 7,15).

Mózes odaáll a fáraó elé és elkezd dolgozni azért, hogy a népét felszabadítsa a szolgasorból, tehát Isten akaratát cselekszi, és különös módon éppen ekkor válnak egyre nehezebbé a dolgok számára, hiszen a fáraó ellenállásába ütközik. Nem furcsa ez? Isten miért nem könnyíti meg az ember életét akkor, amikor a jóra törekszünk?

Ne ijedj meg, ha az imádságaid, a jóra törekvésed ellenére a dolgok rosszabbra fordulnak! Nem arról van szó, hogy az Úr nem hallgat meg, nem figyel oda rád! Tudatában kell lenned annak az ilyen helyzetben is, hogy a megváltás egyedül Istentől származhat, és nem feltétlenül az ima-teljesítményed és jócselekedeteid jutalma. Tehát, a szabadulásod nem magadnak, hanem Istennek köszönhető, amikor Ő jónak látja. Azáltal, hogy az Úr hagyja folytatni a nehéz robotot, lehetőséget ad az izraeliták számára, hogy az értékes leckét megtanulják: csak Ő szerezheti meg szabadságukat. Így minden kétséget kizáróan megtudják, hogy az Úr az ő Istenük, és hogy semmit sem tehetnek nélküle.

A próbatételek is arra valók számunkra, hogy megtanuljuk: Isten nélkül semmit sem tehetünk. Tévesen azt gondolhatjuk, hogy Isten segítsége nélkül is képesek vagyunk jól irányítani az életünket. Ha engeded, ha átengeded az irányítást az Úrnak, akkor gyengeségeid által fontos dolgokat veszel észre magadban. Megtaníthatnak rá, hogy szükséged van Istenre. Még a gyengeségeink is lehetnek Isten ajándékai számunkra!

Kérlek, nézd meg ezt a pár másodperces videót (nincs benne hang)! Jól érzékeltetni, hogy mi mindig egyre feljebb akarunk jutni, ehhez összeszedjük minden erőnket, ügyességünket, okosságunkat. De gyakran ez sem elég! Isten az, aki megtart minket!

Nincs könnyebb út!

Az Úr akkor így szólt Mózeshez és Áronhoz: „Ha azt mondja nektek a fáraó: Mutassatok jeleket, akkor mondd Áronnak: Vedd a botodat, dobd a fáraó elé, és kígyóvá változik!” Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és úgy tettek, ahogy az Úr megparancsolta. Áron odadobta a botot a fáraó és szolgái elé, és az kígyóvá változott. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 7,8-13)

A fáraó megpróbálta kisebbíteni, jelentéktelenné tenni Isten erejét, hogy összezavarja az embereket, illetve alternatívákat kínált Isten útja helyett.

Annyi “recept”, könnyűnek ígérkező megoldás van az interneten: ha például ezt a tablettát, étrend kiegészítőt beveszed, akkor mozgás nélkül 3 hét alatt lefogysz. Ha ezzel kened az arcod, örökké fiatal maradsz, stb. A legvégső vágyunkat azonban csak Isten képes betölteni.

Amikor sok-sok könnyebb utat kipróbálsz, rá fogsz jönni, hogy igazából nincs könnyebb út. Az üdvösséghez csak a kereszten át vezet az út. Ettől el is csüggedhetünk. Néha át kell élnünk a kereszt fájdalmát, hogy aztán a feltámadás öröme is a részünk lehessen!

De mi történik, ha nem bírunk önmagunk megbirkózni a keresztjeinkkel, ha nem tudunk jobbá válni és nincs könnyebb út? Akkor csak a kétségbeesés marad számunkra? Aggódhatunk, ha csak a saját erőfeszítéseinkre tekintünk, ha nem számolunk Isten kegyelmével. Persze, hogy nem könnyű hűségesnek maradni a szeretetben, kitartani a hitben – akkor is, ha nincs kedvünk hozzá.

Jézus nem véletlenül mondta el annyiszor, hogy “ne félj!” Ne félj, mert Isten él, cselekszik az életedben a jelen pillanatban is, még akkor is, ha ennek a hatását még nem érzed.

RÁHANGOLÓ:

Isten szól Mózeshez. Olyan feladatot kap, amelyről úgy érzi, meghaladja az erejét, tudását. Tele van bizonytalansággal, félelemmel. Nehezen tud a helyzettel mit kezdeni, de elkezd bízni az Istenben.

Amikor Isten megmutatkozik

Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midián papjának a juhait legeltette. Egyszer, amikor behajtotta a nyájat a puszta belsejébe, eljutott Isten hegyéhez, a Hórebhez. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. Látta ugyanis, hogy a csipkebokor lángol, de nem ég el. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 3,1-6)

Figyeled? Nem Mózes kereste Istent, hanem Isten mutatkozott meg Mózes számára. Mózes a szokásos napi dolgát végzi, amikor Isten nevén szólítja. Mózes csak a szólításra válaszol. Avilai Szent Teréz gyakran használta ennek leírására a napraforgó metaforáját. Amikor a reggeli fény elárasztja a világot, a napraforgó a fejét a nap felé fordítja. De ez csak azután következik be, miután megérintette az első napsugár.

Isten az, aki hívott és minden nap hív téged. Mivel először Ő hívott, Ő is fog gondoskodni rólad. Minden áldott nap minden egyes pillanatában felkínálja neked a kegyelmeket és a segítségét.
Ne magaddal foglalkozz, hanem tekints az Úrra, és fogadd el kegyelmi ajándékait. A te feladatod, hogy válaszolj Isten szavára! Válaszolj úgy, ahogy Mózes tette: „Itt vagyok.” Minden reggel az ébredéskor mondd ezt: “Itt vagyok, Uram!” Kérd meg Őt, hogy minden eddiginél jobban tárja fel magát és szándékaid előtted. Ezután pedig tedd az irányítást az Ő kezébe!

Az angyal szólt Mózeshez, ahogy szólt Máriához is. Milyen sok a hasonlóság Mózes és Mária reagálása között.
Ajánlom figyelmedbe a Taizé-i énekek közül a Magnificatot! Imaórádban énekeld, imádkozd át magad is!

Isten erőt ad a nyomorúságban

Isten látta népe nyomorúságát. Tisztában volt küzdelmeivel, fájdalmaival. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 3,7-22) Az Úr elhatározta, hogy megszabadítja a népét az egyiptomiak kezéből, és kivezeti őket egy jó és tágas földre, egy tejjel és mézzel folyó földre. Mózes küldetést kap: neki kell lennie annak, aki kihozza népét a rabszolgaságból. Érthető módon Mózes megretten az erejét meghaladó feladattól: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és kivezessem Izrael fiait Egyiptomból?” – mondja perlekedve Istennel. Ám az Isten biztosítja afelől Mózest, hogy mindvégig vele lesz és segíti. Mózes az Úr ezen ígéretét elhiszi, és eszerint cselekszik.

Isten látja, tisztában van minden gyengeségünkkel, nyomorúságunkkal, ennek ellenére végtelenül szeret bennünket. Fel sem tudjuk fogni, mennyire! Azt gondoljuk, hogy a bajban Isten távol van tőlünk, hiszen azért vagyunk bajban. Ha szeretne, akkor nem lennénk bajban. De ez nem így van. A gondok idején is a szeretetével jelen van, csak mi nem Őrá, hanem a saját kínlódásunkra fókuszálunk és ezért nem fogjuk fel az Úr közelségét, gondoskodását!

Az Isten meg akar szabadítani, el akar vezetni bennünket a “bőség földjére”, a boldog életre. Isten boldognak akar látni bennünket.

El tudod képzelni, mit gondolt Mózes a küldetését látva? Így reagált Istennek: „Ki akarsz szakítani minket a fáraó fogságából – amit erősen kétlek, hogy sikerülni fog -, csak azért, hogy az összes többi ellenségünk közé dobj?”

De Mózes hitt! Akkor is bízott Istenben, amikor teljesen értelmetlennek tűnt. Húh, de nehez ez! Állj meg egy pillanatra az olvasással, és gondolj bele!
„Ne félj, csak higgy” – mondja Jézus nekünk is (Lk 8,50)!

Ne feledd, Isten veled és érted harcol! Add át neki magad, az életed irányítását! Hiszed-e, hogy egyedül az Úr az Isten? Tényleg Ő a legfontosabb a számodra? Fedezd fel a hétköznapjaidban, milyen csodálatos dolgokat tesz érted! Szánj rá egy hetet és írd le minden nap, szerinted ma mit tett az Isten érted! Ha utólag visszaolvasod a heti bejegyzéseidet, teljesen más szemszögből fogod látni az életedet! Vidd az Úr elé a hitedet, és kérd Péter apostollal együtt: “Uram, erősítsd az én hitemet”!

Ha alkalmatlannak érzed magad

Mózes ezt mondta az Úrnak: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere, sem tegnap, sem tegnapelőtt nem voltam az, sem azelőtt, mielőtt szolgáddal beszéltél volna. Nehéz ajkú, nehéz beszédű ember vagyok én!” (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 4,10-17) (…) „Kérlek, Uram, küldj mást, ha valakit küldeni akarsz!” Megharagudott ezért az Úr Mózesre, és így szólt: „Tudom, hogy Áron, a te levita bátyád ékesen szóló. Íme, ő eléd fog jönni, és ha meglát, szívből fog örülni. Beszélj majd vele, add szájába szavaimat, és én a te száddal és az ő szájával leszek, s megmutatom nektek, mit kell tennetek!

Mózes úgy érzi, Isten valami olyasmit kér tőle, aminek megvalósítására ő képtelen, túl nehéznek érzi a terhet. Kifogásokat hoz: nem ékesszóló, biztos nem fognak majd rá hallgatni az emberek.

Isten sokféleképpen tesz próbára minket az életünk során. Ezt nem azért cselekszi, hogy “szórakozzon” velünk, mert Ő örömét leli abban, ha vergődni lát bennünket. A próbatételek azért vannak, hogy valami többet megtudjunk saját magunkról és az Istenről. Hinnünk kell abban, hogy az Úr képes pótolni a hiányosságainkat! Ő a kellő időben mindig megadja azt az erőt és kegyelmet, amire szükségünk van! A kellő időben! Nem előbb! Ezért a hit és a türelem szorosan összekapcsolódik az életünkben.
Amikor túlságosan félünk a jövő kihívásaitól, túlságosan aggodalmaskodunk, akkor elfordulunk Istentől és magunkra figyelünk, megpróbáljuk magunk megoldani a dolgokat a saját erőnkből. Aztán azt tapasztaljuk, hogy csak nem megy.
Talán Isten azért küld minket néha a “pusztába”, hogy megtanuljunk ráhagyatkozni, és nem azért hogy kínozzon! Engedd ki a gyeplőt a kezedből, és add át az irányítást az Istennek, és megváltoznak a dolgok! Sok mindenre képes vagy a magad erejéből, de Istennel még többre leszel képes! Vizsgáld meg a kapcsolatodat Istennel! Az elmélyült imádsággal, a Rá való figyeléssel még szorosabbá válhat a kapcsolatod!