Oldal kiválasztása

Hétindító – 24.12.02.

Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól

 

Szabadon megkeresni a magad útját

Hit nélkül szemlélve az ember egy olyan lény, amely készen áll, csak fenn kell tartani, s ennek érdekében el kell látni mindenfélével. Hogy mi mindennel, arra ezerféle válasz született a történelem során.
Hittel szemlélve az ember nincs készen, hanem állandóan alakul. Hittel szemlélve Isten sodrásában élünk, s ezt figyelembe véve kell alakítanunk egymás életét. Hogy miként alakítottuk, arról egykoron beszámolunk személyesen Istennek. S ez a jó nekünk, nem az, hogy egy kész állapotot veszünk alapul.
Ha ezt nem fogadjuk el, akkor teljesen ötletszerűvé válik, hogy mikor mit kiáltanak ki üdvözítő igazságként. Céltalanná válik az ember, hiszen eszerint már célhoz ért, és csak azok akaratán múlik a további alakítása, akik különböző eszközökkel érvényre juttatják akaratukat.

Attól, hogy valaki hangos, még nem biztos, hogy teremt. Attól, hogy valaki állandóan beszél, még nem biztos, hogy igét hirdet. A sok melléknév, igekötő és töltelékszó abba az ábrándba sodorhatja az embert, hogy elteljen jelen állapotával, és unalmában már a legőrültebb passziókat keresi, hogy teljen az idő.

A krisztusi ember állandóan formálódik. A Szentlélek nem csinál félmunkát, hanem szalonképessé tesz bennünket Isten társaságára.

Sánta János atya


 

Élethelyzetek – sorozat

 

Egy apró ajándék

Charles atya egy házaspárról mesél, akik az aranylakodalmukat ünnepelték. Megkérdezték a férjet, mi a hosszú házasság titka. Ahogyan az idős embereknél szokásos, az öregúr egy történettel felelt.
Felesége, Sarah volt az egyetlen nő az életében. Ő maga árvaházban nőtt fel, és mindenért keményen megdolgozott. Sosem volt ideje találkákra járni mindaddig, amíg Sarah le nem vette a lábáról. Szinte maga sem vette észre, hogyan jutott el odáig, hogy megkérje a lány kezét. Miután kimondták a házassági esküt, Sarah apja félrevonta a vőlegényt, és egy apró ajándékot adott neki.
– Ebben az ajándékban minden benne van, ami a jó házassághoz kell – mondta.
Az izgatott fiatalember idegesen bontotta ki a szalagokat és a papírokat. A dobozban egy nagy aranyóra feküdt. Óvatosan kiemelte. Amint közelebbről megnézte, az óralapon észrevett egy belekarcolt, okos emlékeztetőt, mely mindannyiszor szemébe tűnt, ahányszor csak megnézte az időt. . . Ezek a szavak mindig elárulták a sikeres házasság titkát, ha szükség volt rá: „Mondj valami kedveset Sarahnak.”
Morris Chalfant
 
 
 
GONDOLAT:

Mondj valami kedveset Te is szeretteidnek, barátaidnak, de az idegennek is! A morcos szomszédnak, a bolti eladónak, stb.
Különösen most adventben!

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!

 

Adventi lelkigyakorlat 2024

Advent 1. vasárnapja

Csendes várakozás – Készülj lelkiekben

Advent a várakozás ideje. Mária csendes várakozása Krisztusra jó példa számunkra is. Sokszor túlságosan sietünk, ezer felé van a figyelmünk, de most lassítsunk le, és engedjük, hogy a csendben találkozzunk Istennel.

Ráhangoló szentírási szakasz: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, amíg eljön az Úr! Mint ahogy a földműves is türelmesen várja a föld drága termését…” (Jak 5,7)

 

 

Mária és az angyali üdvözlet

Lukács evangéliuma 1,26-38 
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott. 

Nyisd ki a szíved a várakozás idején! 

Ismerjük talán a rövid, ismételgető taizéi dalt: „Várj és ne félj, az Úr jön már! Várj és ne félj, hű szívvel várj!”. Ez a csodálatos ének arra int minket, hogy meg kell tanulnunk türelmesnek lenni magunk és mások iránt, és hogy gyakoroljuk a várakozás erényét. 

Sokan vannak, akik nem szeretnek várakozni. Minél hamarabb akarják vágyaikat kielégíteni, feladataikat rövid időn belül véghez vinni. Rengetegen vannak, akik tudják értékelni az időt. Az idő pénz, (Time is Money.) mondják. Így értelmezik az idő fontosságát. Ki hogyan használja fel az előtte álló időt?  
Az idő lehetőség, az egyik legnagyobb ajándék, amit másnak adhatunk.  
Az idő azt mutatja, hogy érzékeljük az események folyamatos sorrendjét. Az idő egyformán múlik mindenki számára, de mégis eltérő módon érzékeljük. Az idő valójában olyan érték, amely jelentős mértékben meghatározza az életünket. Éppen ezért nem szalaszthatjuk el a lehetőségeinket, nem mindegy, hogyan élünk velük! „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!” mondja a magyar közmondás. Az idő érték, amit nem lehet megvenni. Elszáll az idő, tehát legyünk éberek, készek és józanok a jó megtételére! Minden egyes adott pillanat alkalmas időnek számít a jó megtételére. 

Az adventi időszak folyamán a várásra, a várakozás idejére hívja fel figyelmünket az anyaszentegyház. Az advent a készülődés ideje, készülés az ünnepekre. Gyakran a várakozást fölöslegesnek tartjuk. Valakire várni néha nehézséget okoz, nyugtalanít. Ilyenkor feszültebbek, idegesebbek vagyunk. Nem is értjük, miért késik a másik, esetleg az is felmerül bennünk, hogy talán el se jön.  
A várakozásnak tartalmas oldala is van, amely felkészít minket a szép események befogadására. A várakozás ideje előkészít bennünket arra, hogy jobban tudjunk örülni a találkozásnak vagy az előttünk álló történésnek. A várakozás képessége fontos emberi tulajdonság. A szülők nagy szeretettel és talán egyre nagyobb izgalommal vágynak arra, hogy a gyermekük megszülessen. A gyermekek várják az ünnepeket. Minden várakozás a célt elővételezi. Ezért fontos a készülődés. Az életben várni mindig jó. Várakozni kell, mert bizonyos feladatok ellátására még nem vagyunk kellően felkészültek vagy érettek. Minden adott helyzethez időre és türelemre van szükség.   

Az adventi készülődés lelki várakozást jelent. Olyan várakozást, amely a hitet és a reményt táplálja. Az adventi várakozás a karácsonyra készít fel minket, hogy ünnepelhessük a Megváltót. Isten elküldi hozzánk az Üdvözítőt. Jézus Krisztus megszületésével beteljesül az Úr ígérete. Keresztény közösség tagjaiként, mi másképpen éljük meg a várakozást. Kellő odafigyeléssel egymásra, lelkileg fel kell készülnünk a Messiással való találkozásra. Jézus, a Messiás eljön, hogy megszabadítsa világunkat a gonoszság hatalmától. Nyissuk ki szívünket e várakozás idején! Készüljünk fel és használjunk ki minden lehetőséget, hogy a Krisztussal való találkozásunkkor, karácsony napján teljes legyen az örömünk! 

Mawasala Mbela Fabien SVD káplán atya 

Ferenc pápa:  
“Adventben a csend különösen fontos, hiszen minél figyelmesebb a csend, annál erősebb a szó. Ez az időszak arra hív minket, hogy életünket egyszerűsítsük, és figyeljünk a Lélek halk sugallataira, ahogy Mária is tette. Ne csak várakozzunk, hanem a csendben valódi kapcsolatot építsünk Istennel.” 

Pilinszky János: 
Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk. 
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és az advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. 
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár. 

Most néhány percre helyezkedj el kényelmesen, csukd be a szemed, hallgasd az alábbi zenét, és engedd, hogy megérintsenek azok a gondolatok, amelyeket az előbb olvastál a szentírásból, az elmélkedésnél, a gondolatoknál!

Gondolj vissza! Az életedben milyen várakozási helyzeteid voltak, vannak? (várni az iskolai felvételi eredményére, gyermeked, unokád megszületésére, munkahely elnyerésére, egy új lakásra, a megtervezett nyaralásra, stb.) 
Mit tanít Neked Isten ezekkel a helyzetekkel? 

Iránytű – 24.11.28.

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai

Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!

4. rész: Vesd le álarcodat!

A jelenlétben való imádság megkezdése hasonlít a szentmise kezdetéhez: a Szentlélek indítására „összegyűjtjük” a szívünket és egész lényünket, tudatosan vagyunk jelen az Úr lakásában, ami mi magunk vagyunk és fölébresztjük a hitet, hogy belépjünk Annak jelenlétébe, aki vár ránk. Az összegyűjtés egyszerre jelent tudatosságot és az átengedettségre irányuló vágyat is.

Amikor a szívünk „összegyűjtéséről” beszélünk és a tudatosságot tartjuk szem előtt, akkor ezalatt egyrészt gondolkodásbeli-, másrészt cselekvésbeli tudatosságot értünk.
A gondolkodásbeli tudatosság azt jelenti, hogy tudatosítjuk magunkban, hogy a legfontosabb, amit tehetünk, hogy hisszük Isten bennünket átalakító, átváltoztató erejét, és azt, hogy ez az átalakító, átváltoztató tevékenység Isten szeretete által bennünk meg tud valósulni. Ez egy hitbeli kérdés, az erre vonatkozó hitnek a végiggondolása és a magunkban való megerősítése.
A másik eleme a cselekvésre vonatkozik, ami az Úr parancsából származik: Menj be a szobádba, zárd be az ajtót és így imádkozz a rejtekben. Ez a szoba mi magunk vagyunk, az ember. Hidd el tehát, hogy Isten át tud alakítani és tedd meg azt, hogy bemész, bezárkózol a saját szobádba, odafordulsz Istenhez önmagadon keresztül. A másik pedig az átengedettség, az átadottság, az odaadottság, ami gyakorlati értelemben azt jelenti, hogy oda kívánom adni magam Istennek, azaz el kívánom vonni magamat minden mástól, ami nem Isten. Ezért zárkóztam be a szobámba és ezért gondolok arra, hogy az alapvető célom most az, hogy Istennek adjam át magamat teljes egészében.

Ennek a belső összeszedettségnek van egy negatív és egy pozitív eleme is.
Negatív értelemben az önmagamról való elfelejtkezést jelenti, pozitív oldalról pedig azt a szilárd akaratot, elhatározást, hogy az akaratom, a gondolkodásom, a lelkem teljes egészében Istenre irányul, hogy úgy legyek önmagamban, hogy egyedül Isten számára legyek létező.
A jelenlét-ben van törekvés, szándék, akarat, de nincsen eredmény, siker és sikertelenség. Abban a pillanatban, amikor elkezdünk bármilyen eredményre fókuszálni, vagy egyáltalán azon gondolkodni, hogy sikerre vezetett-e a szívbéli szándékunk, akkor már biztosak lehetünk abban, hogy kiestünk a szemlélődő imádságból. A jelenlevő imádság egyetlen célja Isten szeretetének a szelíd, elfogadó szemlélése, valójában találkozás Istennel.

Isten előtt nem lehetünk máshogy, csak álarc nélkül.
Persze ezt nem mindig tudatosítjuk magunkban. Valamikor ugyan eljutunk odáig, hogy talán még azt is megkérdezzük magunktól, hogy: ”Álarc? Nekem? Milyen álarcom lenne, én őszinte ember vagyok?”
Ezzel az önbecsapással csak ideig, óráig élhetünk, mert ez olyan feszültséget okoz, hogy ezt a terhet úgysem tudjuk elhordozni, hacsak nem találunk ki újabb és újabb, mindenféle földi eszközöket arra, hogy elnyomjuk ezt a feszültséget. Igen, így élünk, vagy – és a szemlélődő imádságban erre hívjuk és erre bátorítjuk egymást – álljunk oda Isten elé minden álarcot levetve és bevallva az alkalmatlanságunkat, a rászorultságunkat, a gyengeségünket. Nem hivalkodva ezzel, nem provokálva az Úristent, egyszerűen csak tudomásul véve, hogy én ilyen vagyok Uram és hálás vagyok, hogy Te így is szeretsz és elfogadsz engem.

Emiatt a gyötrő, igaz önvallomás miatt van az, hogy az imádság, a jelenlét mindig egy picit önismeret is. Ráébredünk, elismerjük és aztán megvalljuk azt, hogy álarcaink vannak, amiket szeretnénk levenni. Ez azt is jelenti, hogy számot vetettünk azzal, hogy milyen álarcaink is vannak, és akkor bizony akarva-akaratlanul is kicsit közelebb kerülünk saját magunkhoz. Ezért van az, hogy a tiszta ima a mentális egészséget is elősegítő folyamattá alakulhat. Hangsúlyozom, hogy ez azonban egy lehetséges mellékszál, mellék-adomány vagy ajándék, semmiféleképpen nem célja az imádságnak, de számolhatunk vele.

(Zakariás, bencés szerzetes)

GYAKORLAT:

A következő héten próbáld az imádságaidban levenni az álarcaidat! Valld be az alkalmatlanságodat, a rászorultságodat, a gyengeségedet, de nem hivalkodva ezzel, nem provokálva az Úristent, és nem is mérgelődve, hogy miért vagy olyan, amilyen. Csendesen tedd Isten kezébe egész önmagadat! Legyél csendben ebben az állapotban, és adj hálát, hogy az Úr elfogad és szeret téged!
Bízom benne, hogy nagy béke és megnyugvás lesz a termése ennek az imaidődnek! De ha nem úgy alakul, az sem baj.

Így küzdheted le az ítélkezésedet!

Az ítélkezés soha nem arról szól, akiről ítélkezünk, hanem mindig magunkról, a saját személyiségünkről árulkodik. Az ítélkezés adott esetben függőséget okozhat, és meg is keserítheti az életünket. Éppen ezért nem mindegy, tudunk-e élni nélküle. Íme, 9 tipp a leküzdésére:
 
Ne hibáztassuk magunkat!
Túlélésre születtünk, és pont ezért természetes reakciónk a védekezés, és esetenként ebből adódóan az ítélkezés is. Ahelyett, hogy ostoroznánk magunkat emiatt, inkább tárjuk fel az ítélkező énünk mögöttes motivációját.
 
Legyünk körültekintők!
Bár az ítélkezés ösztönösen jön, mégis próbáljuk meg elejét venni. Lépjünk mindig egy lépést hátrébb, mielőtt megosztanánk a másikkal ítélkező gondolatainkat! Ne feledjük, ha már kimondtuk, képtelenség visszaszívni, ezért jobb előre számolni a következményekkel.
 
Személytelenítsünk!
Abban az esetben, ha valaki barátságtalan, nem ért velünk egyet, vagy a habitusával megnehezíti az életünket, ne felejtsük el, hogy az ő viselkedése nem ellenünk szól! Ha ezt sikerül tudatosítanunk, akkor sokkal könnyebben lépünk túl a problémán.
 
Keressük egymásban a jóságot!
Ez bizony igényel némi gyakorlást, hiszen sokszor a negatív dolgok feltűnőbbek a másikban. Azonban, ha célzottan figyelünk az illető pozitívumaira, akkor sokkal boldogabb életet élhetünk. Igen, mi, mert a pozitív gondolkodás elsősorban ránk hat.
 
„Pont olyan, mint én”
Ha eleget ismételjük magunkban a fenti mondatot, közelebb jutunk ahhoz, hogy megértsük a másikat. Végső soron mindannyian egyformák vagyunk, vannak vágyaink, céljaink és álmaink. Ha csak egy közös pont van két ember között, máris könnyebben megértik egymást.
 
Felejtsük el az előítéleteket!
Ha valaki olyasmit csinál, ami nekünk nem tetszik, egyszerűen csak gondoljunk arra, hogy neki ez a módszere a boldogságkereséshez vagy épp a problémamegoldáshoz. Attól, hogy az emberek különböző utakon keresik a boldogságot, még ugyanazt keresik!
 
Figyeljük meg a saját viselkedésünket!
Sokszor pont azokat a dolgokat ítéljük el a másikban, amiket mi magunk is rendszeresen elkövetünk. Mielőtt legközelebb kiabálnánk másokkal például a vezetési stílusuk miatt, gondoljuk arra, amikor mi is hibázunk vezetés közben! Így máris megértőbbek leszünk.
 
Képezzük magunkat!
A zavaró dolgok mögött olykor pszichés problémák is állhatnak. Olvassunk utána a különféle betegségeknek, zavaroknak! Ha ismerjük a bajok okozóját, akkor egy fokkal könnyebb megértően viselkedni a másikkal.
 
Érezzük jól magunkat!
Ha jól érezzük magunkat a munkában, a párkapcsolatban, a gyereknevelésben, akkor kisebb az esélye annak, hogy másokat ostorozzunk, mondván szerintünk nem elég jók ezekben a tevékenységekben. Azok az emberek, akik jól érzik magukat a bőrükben, nem törődnek azzal, hogy mások rossz döntéseket hoznak, vagy (számukra) furcsa dolgokat művelnek. A boldog ember érdeklődését többek között az optimizmus, a pozitív életszemlélet határozza meg.
nlc.hu
 

GYAKORLAT: Határozd el, hogy adventben törekszel arra, hogy ne ítélkezz, ne mondj még magadban se véleményt a másikról, a másról!

Mint egy jó iránytű

“C” ÉV
December 01. – Advent 1. vasárnapja
Olv.:  Jer 33,14-16; Zs 24; 1Tessz 3,12 – 4,2;
Evangélium: Lk 21,25-28.34-36 

A munkába temetkezett édesapa egyszer egyedül maradt otthon három rosszcsont gyermekével. A gyerekek állandóan rajta lógtak, mindig volt valami kérdeznivalójuk, hangoskodni valójuk, sehogyan sem engedték dolgozni. Az apa egyre idegesebb lett. Végül hirtelen megakadt a szeme az asztalra dobott újságokon, s az egyik újság dupla oldalán megpillantott egy nagyméretű, színes világtérképet. Ollót ragadott. s az egyes országok határai mentén felvágta a világtérképet. Összekeverte a darabkákat, majd a gyerekek elé szórta, s azt mondta: „Tanultatok már a földrészekről és országokról! Most hát rakjátok ki a térképet, keressétek meg minden egyes országnak a helyét, s addig ne is lássalak benneteket, amíg ezzel készen nem vagytok!” Azzal visszavonult a dolgozószobájába, s folytatta a megkezdett munkát. Nem sokáig! A gyerekek 20 perc múlva ott voltak a pontosan kirakott térképpel. Az apa annyira elcsodálkozott a teljesítményükön, hogy még bosszankodni is elfelejtett. „Ezt meg aztán hogy csináltátok?” – kérdezte leesett állal. A legidősebb fiú válaszolt. „Tudod, az országokkal nemigen tudtunk mit kezdeni, az túl bonyolult volt. Azonban észrevettük, hogy az újságlap hátoldalán egy ember van. Mi inkább összeállítottuk az embert egy kartonlapon, aztán ráfordítottuk erre a másik kartonra. Miután az embert pontosan összeraktuk, a világ magától rendbejött.”  

Hányszor és hányszor panaszkodunk, hogy mekkora káosz, összevisszaság van a világban! Kaotikus a politikai rendszer, a gazdasági élet! Katasztrófa a közlekedés, összeomlás szélén az egészségügy, szétesnek a családok stb.stb. Mindig a „világ” a hibás, vagy a „politika”, vagy a „rendszer”. Pedig ez a nagy szétcsúszottság alapvetően az ember rendezetlensége miatt van. Ha az egyes emberekben minden a helyére kerülne, akkor a világ „magától” rendbe jönne. A Biblia első mondatai úgy írják le a teremtést, mint rendcsinálást a káoszból: Isten rendezett világot alkot a „tohuva-bohu”-ból. A teremtett világban pedig minden jó, minden a helyén van egészen addig, amíg az ember el nem követi a bűnt. A bűn következményeinek elharapódzása miatt szűnik meg a világ „édenkert” lenni. Minél inkább szétcsúszik az ember, annál inkább válnak élhetetlenné a mindennapok az élet egyre több területén.     

Isten, a Teremtő Atya azonban nem nyugszik bele ebbe a rendezetlenségbe! Újra rendet akar alkotni a káoszból. Ezért küldi el az ember megváltására egyszülött Fiát, aki emberré lesz. A Messiás azért jön, hogy az embert tegye rendbe: nem a politikai életet, bármilyen sokan várják ezt Tőle. Nem a gazdasági életet, bármennyire is királlyá akarja tenni a tömeg a csodálatos kenyérszaporítás után. Jézus a gyökerénél ragadja meg a problémát: az embert akarja visszavezetni önmagához és Istenhez, igazi céljához, rendeltetéséhez. Miben is áll az ember rendezettsége? Abban, hogy értékrendjében az első helyet az örök boldogság foglalja el. Az üdvösség legfőbb céljának rendel alá minden mást, s ennek a célnak a vonzásában építi bele a többi értéket, a többi célt a mindennapjaiba.
Az „üdvösség” szó alapvető jelentése: egészség. Az egészség alatt azonban nemcsak a testi életünk betegségtől való mentességét értjük, hanem az egész ember teljes boldogságát: vagyis az örökkévalóságot, a halál utáni életet is. Erről az „egészségről” feledkezett meg korunk embere: az örök élet távlatáról, a teremtő és üdvözítő Istennel való kapcsolatról. Márpedig enélkül, csak a földi életre és annak értékeire fókuszálva az ember végzetesen összekavarodik. Megpróbálja megtalálni a boldogságát pusztán evilági határok közé zárva, ami egy teljesen hiábavaló, kudarcra ítélt kísérlet. Erről beszél Jézus nagyon is érzékletes képekkel illusztrálva Advent I. vasárnapjának evangéliumában. Kozmikus összeomlás, a múlandó világ végének szinte elrémisztő bemutatása. Jézus azonban ezzel nem ijesztgetni akar, egyszerűen elmondja, ami elkerülhetetlen: véget ér mindaz, ami véges! Ha pedig olyan dolgokhoz tapad a szívünk, amik múlandók, akkor felborul az értékrendünk, s egyre inkább eltávolodunk mindattól, ami igazán a boldogságunkat szolgálná: az Isten és az emberek iránti szeretet konkrét tetteitől, megnyilvánulásaitól.
 

Jézus azért lépett be az emberi történelembe, hogy saját példájával mutassa meg, mit is tesz, hogyan is él az az ember, akiben még nem romlott el az iránytű, aki még a legfőbb és örök cél felé tart. Óv bennünket attól, hogy „elnehezüljön a szívünk”, hogy lefelé húzzanak az anyagi világ véges eszközei. Csak a szükséges és elégséges mértékben törődjünk a fogyasztási javakkal, ne engedjük, hogy eluralkodjanak rajtunk! Ne vegye el minden időnket ezek termelése és élvezete!

Szánjunk időt az imádságra, a felebarátaink szolgálatára, kapcsolataink ápolására! Ha az Adventi időszakban jobban tudunk figyelni ezekre, s kevésbé állunk bele a felgyorsult világ száguldó mókuskerekébe, meg fogjuk tapasztalni, hogy egyre inkább helyére kerül az életünk. Ha már legalább magunkon tudunk változtatni, ha már a mi életünk kicsit rendeződik, akkor egy picivel a világ is jobb lesz, szebb lesz általunk!   

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

Hétindító – 24.11.25.

Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól

 

Aki nem birtokol, hanem megoszt

Krisztus Király ünnepe összegzi az egész egyházi évet, amelynek során Isten világának titkait sokféle szempontból ünnepeljük. Mindegyik ünnep arról szól, hogy Isten akarja a mi üdvösségünket, ezért egyre inkább beavat isteni természetébe.

Az egyházi év csúcspontja Húsvét ünneplése. Húsvét kifejezi, hogy Jézus mindnyájunké, mert megmutatja mindnyájunknak az elképzelhető legboldogabb jövőt, a feltámadt, dicsőséges életet. Ennek viszont egyenes következménye, hogy Krisztus a mi királyunk. A királyságról persze emberi fogalmaink vannak. Trónus, palást, alattvalók, sok arany, hadsereg, hatalom, és más effélék. Az, hogy egy vezető embernek nagy háza és sok pénze van, még nem feltétlenül baj, de ha csak ezekben hisz, az már nagy baj, mert kizsákmányoló lesz.

Jézus, aki maga szegénységben élt közöttünk, megmondta, hogy a földi értékek nem rosszak, de ha rosszakarattal használjuk, akkor anyagiasak, és egyre inkább telhetetlenek leszünk. Lélekben függetlennek kell lenni az anyagiaktól, hogy ne gátolják, hanem segítsék az égi értékekhez való ragaszkodásunkat. Krisztus azért a királyunk, mert övé a legtöbb, maga az istenség, és ráadásul nem is birtokolja, hanem megosztja, hogy minden teremtmény még inkább éljen.

Sánta János atya


 

Élethelyzetek – sorozat

 

Az öreg halász

A házunk éppen szemben volt a baltimore-i Johns Hopkins kórház épületével. Az alsó szinten laktunk, a felső szintet pedig bérbe adtuk a klinika járóbetegeinek. Egy nyári estén éppen a vacsorát készítettem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, és egy ritka csúnya öregembert pillantottam meg. Alig magasabb nyolcéves fiamnál, gondoltam, miközben végigmértem görnyedt, összeaszott testét. A legvisszataszitóbb az arca volt, mely az egyik oldalon feldagadt, és vörös vadhús borította. A hangja meglepően kedvesen csengett:
– Jó estét. Azt szeretném megtudni, volna-e kiadó szobájuk egy éjszakára. Ma reggel érkeztem kezelésre a keleti partról, de csak holnap reggel megy busz visszafelé.
Elmondta, hogy dél óta igyekszik szobát szerezni sikertelenül.
– Gondolom, az arcom miatt van. Tudom, hogy rémesen néz ki, de a doktor azt mondja, még néhány kezelés….
Egy pillanatig tétováztam, de amit ezután mondott, az meggyőzött:
– Elalszom a hintaszékben is a verandán. A buszom kora reggel indul.
Biztosítottam róla, hogy találunk neki ágyat, de addig is lepihenhet a verandán. Bementem a házba és befejeztem a vacsorakészítést. Amikor elkészültem, megkérdeztem az öreget, hogy csatlakozik-e hozzánk.
– Köszönöm, nem. Van elég ennivalóm – mondta, és felmutatott egy barna papírzacskót.
Miután befejeztem a mosogatást, kimentem hozzá beszélgetni a verandára. Hamar észrevettem, hogy ennek a pici embernek a testében hatalmas szív dobog. Elmondta, hogy halászatból él. Segíti a lányát, akinek öt gyermeke van és a férje egy súlyos gerincsérülés következtében nyomorék. Mindezt nem panaszkodva mondta. Minden második mondatában hálát adott Istennek az áldásaiért. Hálás volt azért, mert a betegsége, mely valószínűleg valamilyen bőrrák, nem jár fájdalommal. Megköszönte Istennek, hogy erőt ad neki a munkához.
Lefekvés előtt beállítottunk neki egy tábori ágyat a gyerekszobába. Amikor reggel felkeltem, az ágynemű takarosan összehajtogatva feküdt az ágyon, és a kis öreg kint volt a verandán. Visszautasította a reggelit, de mielőtt elindult a buszhoz, akadozva, mintha valami nagy szívességet kérne, azt mondta:
– Lehetséges lenne, hogy legközelebb is itt szálljak meg, amikor kezelésre jövök? Nem okozok felfordulást, elalszom egy székben is.
Rövid szünetet tartott, majd így folytatta:
– A gyerekeinek hála nagyon otthonosan éreztem magam. A felnőttek általában megriadnak az arcomtól, de úgy tűnik, a gyerekeket nem zavarja.
Közöltem vele, hogy szívesen látjuk újra.
A következő alkalommal valamivel reggel hét után érkezett. Egy nagy halat és egy kiló gyönyörű osztrigát hozott ajándékba, még sosem láttam ekkorákat. Azt mondta, aznap hajnalban fogta őket indulás előtt, így biztosan finomak és frissek lesznek. Tudtam, hogy a busza hajnali négykor indult, és elgondoltam, hánykor kellett felkelnie, hogy halászhasson előtte.
 
Az elkövetkezendő évek során többször megszállt nálunk egy-egy éjszakára, és sosem jött üres kézzel. Mindig hozott nekünk halakat vagy osztrigát vagy zöldséget a kertjéből. Máskor csomagokat küldött, mindig expressz küldeményt, halat és osztrigát vagy friss parajt, kelkáposztát, melynek előzőleg minden levelét gondosan megmosta. Mivel tudtam, hogy három mérföldet kell gyalogolnia a postáig és nagyon kevés a pénze, kétszeresen értékesnek éreztem ezeket a küldeményeket. Miközben időről időre átvettem figyelmessége apró bizonyítékait, gyakran eszembe jutott a szomszédom megjegyzése, melyet akkor tett, amikor a halász először hagyta el a házunkat: „Maguknál aludt az a borzalmas külsejű öregember a múlt éjjel? Én kiutasítottam. Elveszítheti a vendégeit, ha ilyeneket szállásol el.”
Lehet, hogy igaza volt, hiszen időnként néhányan miatta álltak tovább. De ha ismerték volna őt, talán könnyebben viselték volna a betegségeiket. Tudom, hogy a mi családunk mindörökre hálás lesz neki, amiért ismerhettük. Megtanultuk tőle, hogy a rossz dolgokat panasz nélkül kell elfogadni, a jó dolgokért pedig hálát kell adni.
 
Nemrégiben meglátogattam egy barátomat, akinek melegháza van. Megmutatta a virágait. A legeslegszebb egy éppen nyíló, arany színű krizantém volt. Legnagyobb meglepetésemre egy horpadt, rozsdás vödörben állt. Azt gondoltam magamban, ha az enyém lenne ez a virág, a legszebb cserepembe tenném. A barátom szavai azonban jobb belátásra térítettek:
– Elfogytak a cserepeim, és mivel tudtam, hogy ez milyen szép lesz, úgy döntöttem, jó lesz neki ez a régi vödör is – magyarázta. – Nem kell sokáig benne maradnia, úgyis nemsokára kiültetem a kertbe.
Biztosan elcsodálkozott rajta, amiért olyan jót nevettem szavain, de éppen ilyen jelenetet képzeltem el a mennyben:
„Itt ez a különlegesen szép lélek. Nem bánja, ha ebben a kicsi, rút testben kell élnie.” De ez már régi történet. Isten kertjében régóta biztosan büszkén magasodik ez a drága lélek!
(Ismeretlen szerző)
 

GONDOLAT:

„A legszörnyűbb börtön egy bezárt szív.” II. János Pál pápa
Sajnos gyakran vagyunk előítéletesek, elutasítóak mindazzal szemben, ami eltér a megszokottól. Ha nem nyitjuk ki a szívünket mások felé, akkor nem is tudjuk felfedezni a körülöttünk lévő mindennapi kis csodákat sem, melyekért hálásak lehetnénk.

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!

 

Iránytű – 24.11.21.

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai

Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!

3. rész: Ne azt nézd, ami látszik

A szándékommal az Isten felé fordulok

„Az ember (…) azt nézi, ami látszik, az Úr azonban a szívet tekinti.” (1Sám 16,7)

A következő lényeges lépés: szándékommal Isten felé fordulok. Így fejezem ki, hogy a jelenlét ideje alatt nem magammal akarok foglalkozni, hanem tőlem telhetően a jelenlétre irányulok és Jézus neve felé fordulok. Kifejezem tehát készségemet és elszántságomat, hogy Istent figyelmem középpontjába állítom és ráhagyatkozom: „Neked adom ezt az időt!”, „Te vezess engem!”, „Te működj bennem!”, „Itt vagyok, a tied vagyok!”. Ez a szándék erőfeszítéseimet Istenre irányítja.

Ez döntő fordulat. Itt mondom ki, hogy az Ő akarata legyen meg, és ne az enyém (Mt 6,10). Ez a szándéknyilatkozat teszi a jelenlétemet imává. Fáradozásaim eredményét Istenre bízom.

Elengedem saját világomat

Bár az ember Isteni felé akar fordulni a jelenlétben, mégis azt tapasztalja, hogy állandóan visszahajlik önmagára: gondolataira, érzéseire, elképzeléseire, gondjaira, terveire, álmaira, hibáira, hiányosságaira. Arra a törekvésre, hogy mindent az ellenőrzése alatt tartson és ő dönthesse el, minek szabad megtörténnie és minek nem. Visszahajlik továbbá vágyára, hogy gyorsabban haladjon előre, mindent jól és helyesen végezzen, vagy pedig arra a kívánságára, hogy más legyen, mint amilyen most, a jelen pillanatban. Mindezt el kell engedni. Az itt felsoroltak hatására könnyen azt gondolhatja valaki: „Én erre képtelen vagyok. Nem tudok ezektől elszakadni.”
Ez reális elgondolás, hiszen saját erejéből valóban képtelen rá. Végső soron kegyelem, vagyis ajándék, ha sikerül megszabadulni saját kis világunktól, mely annyira eltölt minket. Senki nem ajándékozhatja meg ezzel önmagát. De a befogadására felkészülhetünk.

Egy képpel szeretném a mondottakat szemléltetni, amelyet a jelenlét megvalósítására alkalmazok:
az a szándékom, hogy egy gyertya lángját nézzem. A gyertya fénye most Isten jelenlétének fényét jelképezi. Szándékommal figyelmemnek egyértelmű irányt szabok. Ugyanakkor miközben figyelmemet a fényre irányítom – nem foglalkozom vele, mi minden van még a helyiségben, ahol vagyok. Nem kell tehát előbb kiürítenem vagy rendbe raknom a  helyiséget ahhoz, hogy zavartalanul nézhessek a gyertyára.

Így önmagunkat sem kell kiüresíteni és rendbe rakni. Ráhagyatkozom „Isten rendbehozó szeretetére” (Clara Maria von Oy), ahogy vagyok. Ő teremt bennem rendet.
Mindazzal, ami bennem van, Isten felé fordulok. A jelenlét imádsága alatt jelentkező úgynevezett akadályokat nem nekem kell az útból elhárítanom. A szemlélődő imádságban az elengedés abban áll, hogy megengedek mindent, ami bennem történik, anélkül, hogy foglalkoznék vele.

GONDOLAT:

A héten próbálj ezen gondolatok alapján egy gyertya előtt imádkozni! Imádság elején mondd ki a szándékodat, hogy ezt az időt most Istenre szánod, és próbáld elengedni a saját világodat, azt, ami éppen foglalkoztat!

 

Így vetheted le makacsságodat!

A makacsság vagy makrancosság egy megosztó tulajdonság. Egyesek szerint csak így lehet előrejutni az életben.
Kinek van igaza? Ahogy az életben sok területen, úgy a makacsság esetében is önmagad megismerése és a helyes mérték, az arany középút megtalálása a legjobb megoldás.
 
Mikor érdemes makacsnak lenni?
Érdemes makacsnak lenned akkor, ha nagy változást szeretnél az életedben, és ezzel kapcsolatban fontos döntéseket kell hoznod. Milyen egyetemre akarsz járni, kit szeretnél életed párjának, munkahelyet akarnál váltani, vagy egyszerűen egészségesebb életmódra akarsz váltani.
Fontos, hogy a kényelmes környezettel szembe tudj menni – habár ezt a fajta makacsságot inkább eltökéltségnek nevezzük, és ez egy nagyon tiszteletreméltó tulajdonság.
 
Mi a helyzet a valódi makacssággal?
Azzal a magatartással, amikor egyszerűen azt mondja valaki, hogy „nem, akkor sem, és csak azért sem”? Ez a fajta csökönyösség egyértelműen a ló túloldala, és ha gyakran előfordul, akkor pszichológiai rugalmatlanságot jelezhet.
A makacsság hátterében gyakran a változástól való félelem áll. Az illető félti megszokott biztonságát, és az efölötti kontrollját feladni. Ez eredhet bizonytalanságból vagy a változással kapcsolatos tévhitekből, ami pedig múltbeli rossz tapasztalatokban gyökerezhet.
Ezzel az a probléma, hogy a fejlődés is változás, így a csökönyösség ennek is útjába állhat. Elvégre személyiséged és környezeted fejlődése pont azon múlik, hogy mennyire vagy képes felülvizsgálni az eddigi helyzetet, kételkedni, gondolkodni, önkritikát gyakorolni és a jó irányba változtatni.
 
A makacsság sokszor az empátia hiányával jár együtt, amikor képtelen az illető a másik helyébe képzelni magát, az ő szemével látni az eseményeket, együttérezni vele – így az emberi kapcsolatok kárára is válhat ez a tulajdonság.
 
Mit tegyél, ha túl makacs ember vagy?
1. Ismerd meg önmagad! Gondolkozz el rajta, milyen helyzetben váltasz védekező üzemmódba és kezdesz ragaszkodni a saját igazadhoz. A munkahelyen? A pároddal szemben? Ezzel felderítheted a gyenge pontjaidat, és ezek tudatosítása máris egy óriási lépés a megoldás felé. Gyakorold az empátiát! Próbáld meg, hogy nem a saját pozíciódból, hanem a másik szempontjából nézel rá a helyzetre: ő miért csinálhatja ezt? Mit érezhet, hogy eshet neki, amit én mondok?
 
2. Tévedni emberi dolog! Ezt sokaknak nehéz elfogadni, de nagyon felszabadító érzés, ha végre elfogadod, hogy ember vagy, hogy hibázhatsz. Ezzel nincsen semmi baj!
Ez még nehezebb lesz: ismerd is be, ha hibázol. Ez az egyik legvonzóbb emberi tulajdonság, és – elsőre paradoxnak tűnhet, de – a bölcsesség alapja.
 
3. Merd kimondani: „Nem tudom.” Előfordulhat, hogy csak mondod a saját igazadat, de közben érzed is, hogy annyira nem is vagy benne biztos. Ilyenkor szabad ezt elismerni, ezzel utat nyitsz mások ötleteinek, teret kaphatsz és adhatsz a tanulásra, a fejlődésre. És, bár sebezhetőnek érezheted magad először, de valójában ez bizalmat ébreszt önmagadban és másokban is.

Vous.hu 

Az igazságra kell rátalálnunk

November 24. – Krisztus Király 
Olv.:  Dán 7,13-14; Zs 92; Jel 1,5-8;  
Evangélium: Jn 18,33b-37 

Egy híres matematikus egy alkalommal ezt mondta New-York bíborosának „Nézetem szerint eljön majd a nap, amelyen matematikailag bizonyítani tudjuk, hogy Isten léte egy képtelen feltételezés. Mit szólna akkor, bíboros úr, ha egy bonyolult egyenlet segítségével kimutatnánk, hogy nincs Isten?” A bíboros így válaszolt: „Szép nyugodtan megvárnám, amíg fölfedezik az egyenletükben a hibát.”  

„Igen, én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra.” Nagyon könnyen elfelejtjük, hogy az igazság nem valami olyasmi, amit nekünk embereknek kell kitalálni! Nekünk az igazságra kell rátalálnunk. Az igazság értünk van, nekünk szól, tehát nem független tőlünk. Azonban mi még kevésbé vagyunk függetlenek tőle. Nincs az a hamis szándék, igaztalan ügy, téves döntés, amit ha valaki nagyon akar, meg ne tudna indokolni magának, esetleg másoknak is – attól azonban az indokai még nem lesznek igazak, mint ahogy a döntése, a cselekedete sem. Úgy gondolom, lassan kezd belefáradni, sőt talán inkább belepusztulni a világ és az emberiség abba, hogy megkérdőjelez alapvető, minden korban és minden emberre vonatkozó igazságokat, s megpróbál helyettük másokat, sokszor egészen ellentéteseket keresni. A társadalom szétesettsége, alapvető közösségeink felbomlása, a természeti környezetben és az emberi életben okozott károk mind-mind azt mutatják, hogy a modern ember minden hangzatos érve és átmenetileg vonzónak, sőt nélkülözhetetlennek tűnő anyagi kütyüje ellenére nagy erővel pusztít és rombol. Nem tudjuk egész mássá lecserélni önmagunkat ahhoz képest, amilyenek vagyunk. Nem tudjuk a világot sem teljesen kiforgatni a sarkaiból és egész mássá tenni, mint amilyen. Bizonyos változtatásokra van lehetőség, sokszor szükség is akár az egyes emberek, akár a társadalom, akár az anyagi világ létében, de ha az alapokat rugdossuk ki, akkor nem valami „újat hozunk létre”, hanem csak pusztítunk.   

Miféle igazságról, igazságokról van itt szó?   
Az igazság nem elvont állítások halmaza, hanem mindig személyhez kötődő, sőt maga is személy: Jézus Krisztus. Az igazság, vagyis az „igaznak lenni” tulajdonság, amely elsősorban személyre, személyekre vonatkoztatható. Állításokra, tettekre csak annyiban, amennyiben igaz személyektől származnak.  

Az igazság nem ideiglenes, hanem örök. Nem csak életünk bizonyos szakaszaiban, hanem mindig érvényes. A kezdettől a végig. Jézus mondja: „Én vagyok az alfa és az omega.” Sok kijelentés, megállapítás lehet igaz, amennyiben megfelel a valóságnak, ugyanakkor mégis lényegtelen vagy csak kevesek számára, ideiglenesen fontos. A nagy „igazságok” azonban, amelyeken az emberi élet és társadalom léte, fennmaradása, boldogsága nyugszik, mindig, mindenhol, mindenki számára nélkülözhetetlenek.  

A nagy igazságok, amelyek megnyilvánulnak az erkölcsi értékekben és az igaz magatartásformákban, nem mások, mint a Teremtő Isten által belénk és a világba ültetett törvényszerűségek. Ezeken nem változtathatunk rombolás nélkül. Az emberek letértek ennek az igazságnak az útjáról, eltorzították az emberarcot és a világ arculatát. Ezért lett Isten emberré Krisztusban, hogy újra „tanúságot tegyen az igazságról”. Hogy megmutassa, hogyan viszonyul Istenhez, embertársaihoz és a teremtett világhoz az az ember, akit Isten eredetileg megálmodott.   

Amikor királyról beszélünk, akkor elsősorban olyasvalakit értünk alatta, aki törvényeket hoz és kér számon. Krisztus Király ünnepén arra a Jézusra irányítjuk a figyelmünket, Aki helyreállította, újra meghirdette a Teremtő Atya által alkotott törvényszerűségeket, és Aki majd ezek alapján megítéli életünket. Ő azonban nemcsak felülről diktálva hirdeti ki az isteni igazságokat, hanem elénk is éli: velünk együtt, sőt nálunk sokkal tökéletesebben teljesíti ezeket a törvényeket. Ő olyan király, Akinek valóban hatalma is van érvényre juttatni az igazságot, Aki meg tudja adni azt a boldogságot, amit ígér a törvényeit betartóknak, s Akire ezért mindig érdemes hallgatni. 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa