Oldal kiválasztása

Az őszinte szeretet, a ráhagyatkozás és a hit példaképei

Szerző: | 2022.okt.ked | Egyéb kategória

Most az Újszövetség néhány meghatározó szereplőjét állítjuk fókuszba Dr. Sávai János, egyházmegyés pap, nyugalmazott egyetemi tanár segítségével, aki segít elmélkedni az apostolok életén, és az abból fakadó tanulságokat összefoglalja nekünk.

PÉTER APOSTOL

Őszintén szerette a Mestert, ragaszkodott hozzá és aggódott érte. Azt hitte, neki kell megvédeni a Mestert, a Mester meg győzze védeni magát Pétertől! Igen: mindabból a jóindulatú, de félreértett Messiás-képből kiinduló felfogásból kihúzni őt, amely a lelkes tanítványok szinte mindegyikében élt.

Valljuk be, hogy minket is megkísért a fájdalommentes, győzelmes Krisztus követés. Péter az egészséges ember őszinteségével vallotta meg Jézusnak: fél a kudarctól.

Óvni akarta szeretett barátját, amikor az arról kezdett beszélni, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16,21-22). Péter amíg nem fogadja el Jézus személyében az ő személyes megváltóját, addig semmit nem értett meg. A szeretet és bűnbánat tüzében égve találja meg, érti meg Jézust a helytartó udvarában.

Mit jelent az, hogy Jézus személyes megváltónk?

A választott nép istenkapcsolatát közösségben élte meg. Ez csodálatos: Isten népe! Népem lesztek, én a ti Istenetek! Jézus személyében közénk lépő Isten úgy építi népét, hogy megérteti: az üdvösség egyénenként átalakító ajándék.

Személyes kötelék, amely közösséget formál. Nem tűnik el a közösség valami önző, magányos kapcsolatban! Isten szeretetét a testvér szeretetében gyakorlom, de ehhez az erőt abból a kapcsolatból merítem, amely Krisztus által az Atyához köt.

A szőlőtő és vesszők életközössége

A Szentháromság életébe kapcsolódott (szentségi) közösség terem maradandó gyümölcsöt. Úgy adom Isten szeretetének éltető erejét, hogy benne átadom a magam küzdelmének minden gyengeségét. Krisztus gyengesége lenni – Péter szegénységében (bűnében) az Úr irgalmának örök bátorító jelévé lett. Boldog vagy Simon Péter! Isten személyes szeretetét élem meg, amikor megélem, hogy az én egyetlen szabadítóm keze emel ki a hullámokból. Szeme engem keresett, amikor mindig másfelé néztem, s közben tagadtam, hogy valaha is láttam. Az érdekli, hogy szeretem-e? Eddig mindig a többiek nevében vallottam meg Őt… Most azt akarja, hogy jobban szerethessem, mint bárki más!

Itt nem másról van szó: az Úr azt akarja, hogy a legszemélyesebb, mindentől független személyes vallomás legyen életünk.

JÁNOS APOSTOL

Szent János apostolnál diszkrétebb személyt nehéz találni! Nem mintha a többi apostol olyan sokat elmondana magáról: az örömhír nem róluk, hanem Jézus Krisztusról szól. Nincs helye a tudálékos, jól értesült sztoriknak. Néhány megszólalásában elárulja, hogy mennyire mély barátság fűzte Jézushoz.

A barátság olyan ajándék, amely úgy alakít át, hogy egyre inkább önmagunkká leszünk, ugyanakkor egyre inkább a másikhoz hasonlítunk. János csodálkozással tudja szemlélni az eseményeket: lát és hisz az üres sírba betekintve – írja róla a Szentírás. Nem keresi az Élőt a holtak között. Csodálkozással látja a gonoszság hatalmas összeomlását (Jel 17,7). Jézus Krisztussal vallja teljes bizalommal a száműzetés pusztaságában: láttam az Emberfiához hasonlót, bokáig érő ruhába öltözve, és a mellén arany övvel körülövezve (Jel 1,13). Nem tagadja helyzetét (sötét erők iszonyatos támadásaiban él), de a Megfeszített és Feltámadt Krisztussal látja a történelmet: Harcot indítanak a Bárány ellen, de a Bárány legyőzi őket, mert ő az Urak Ura és a Királyok Királya. A vele meghívottak, a kiválasztottak és a hűségesek.” (Jel 17,14) Megtérése: életének egyetlen szempontja van: Jézus Krisztus.

János apostoltól megtanulhatjuk azt, hogy Jézus hívása után, ha Vele mély baráttá válunk, és – mint János a „tizedik órától” – hűségesen Vele maradunk, akkor egyre inkább hasonlítunk Rá. Egészen biztosan így van.

A hasonlóság mindig belülről indul. A kicsi gyermek – igazán – mindenkire hasonlít. Később leginkább arra, akinek az élete, gondolkodása leginkább betölti. Ahogy egy költőnőnk írja – nem tudom sem a nevét, sem pontosan idézni, de a lényeg: Ahogy telnek rajtam az évek, egyre inkább hasonlítok anyámra. Nem, ahogyan a halántékomon előütnek az első ősz hajszálak, vagy szemem sarkának ráncai. Inkább, ahogyan becsavarom a konyhában a villanyégőt. A mozdulásom ívében.

„Képtelenség igazán szeretni Jézust az utánzás és a követés állandó, parancsoló vágya nélkül. Egyetlen példakép! Tedd úgy, ahogyan Jézus. Légy olyan, amilyen Jézus.”

Ahogyan Jézus odaadja életét barátaiért, úgy kell, hogy adjuk oda mi is életünket másokért. Valahogy olyan távoli, kicsit megközelíthetetlen, mit is jelent ez a mindennapokban. Ilyen élet átadás lehet pl. az anyává, apává válás és felelős, szerető gyermeknevelés is? Jézus követése nem elhagyni a másikat, hanem mellé állni: vállalni munkáját, küzdelmét.

Egynek lenni vele. Szent Teréz mondta a nővéreknek: Ne mondjátok folyton: Kész vagyok meghalni. Mondjátok: kész vagyok élni!

MÁTÉ APOSTOL

„Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, aki ott ült a vámnál. Szólt neki: Kövess engem! Az fölkelt és a nyomába szegődött.” Nagyon jól tudta, hogy foglalkozásánál fogva a közutálat tárgya. Mégis: vele, s a hozzá hasonlókkal érzi jól magát az a Jézus, akiről már addig is sokat hallhatott. Mondják: Ő Izrael reménysége, a Messiás! De az sem titok, hogy a farizeusok egyszerűen magukon kívül vannak a botránkozástól. Hogyan lehet ez a Jézus próféta, Messiás, ha vámszedőkkel és bűnösökkel barátkozik? Jóérzésű ember ezekkel nem ül egy asztalhoz. Arról győződik meg, hogy Jézusnak más az ízlése: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket. Jézus nem szépíti a valóságot: ezek betegek, bűnösök, akiknek Orvosra van szükségük. Értük jött.

Ugyanezt az őszinteséget várja azoktól, akik hozzá mennek: merjék kimondani: vak vagyok, béna, tisztátalan!

Ezek a betegségek – az akkori felfogásban – egyetlen dolgot jelentettek: bűnösök. A Lévi házában rendezett lakoma farizeusainak kitörése a hamis istenképük következménye. A Mester tanítványához méltatlan – gondolták –, hogy egy asztalnál együtt étkezzék a föld népével. Mi keresni valójuk van az ilyen olyan faragatlan és közönséges embereknek közöttünk, akik képtelenek a mesterek hagyományaiban előírt valamennyi ceremónia megtartására? Micsoda különbség a két csoport között: a lenézett, semminek tartott emberek nem azért jöttek, hogy próbára tegyék, nem azért, hogy okoskodjanak, hanem, hogy hallgassák Őt. Így teljesedik be, ami írva van: a vámosok és az utcanők megelőznek titeket Isten országában (Mt 21,31). „Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek”. Bennem mindig felmerül az a kérdés, amikor ezt olvasom, hogy Jézus kire gondol, ki az egészséges ebben a történetben? A farizeusok? Milyen az az ember ma, aki ebben az értelemben egészséges? Van egyáltalán ilyen? Vagy éppen azért bízván bízhat mindenki (mivel bűnös és vissza/esendő), hogy Jézushoz, mint orvoshoz újra és újra fordulhat? Mintegy krónikus betegként?

A beteget eleve bűnösnek tartották. A szegényt is, a nyomorgót is… Ha bűnös, akkor méltó az el-ítélésre, megvetésre: az ilyennek nem kell segíteni. Jézus úgy lép hozzájuk, hogy tudja: lelkükben mélyen sérült, sebzett emberek. Mégis reményteljesek, mert Őhozzá mennek. A farizeus önteltsége: önmaga tökéletességével jóllakott ember: önmaga jutalma. Különben folyton az Írást olvasták Jézus fejére.

A legjobb bibliaidézés, amit nem másokra olvasunk, hanem amit rólunk olvasnak le az emberek.

* * *

Kedves Bibliaiskola résztvevő!
MILYEN ÉRZÉSEK, GONDOLATOK SZÜLETTEK MEG BENNED? MILYEN TANULSÁGUL SZOLGÁLT SZÁMODRA?  ÖRÖMMEL VESSZÜK, HA MEGOSZTOD!

 

Mária által Jézushoz – 2022. októberi lelki nap

Szerző: | 2022.okt.ked | Egyéb kategória

A rózsafüzér imádkozásának hónapja van. Ez a monotonnak tűnő imádság nagyon is alkalmas arra, hogy a belső utunkon elmélyüljünk. A mai lelki napon P. Tim Ploch szalázi atyától hoztam néhány gondolatot arról, miről is szól a Rózsafüzér. Továbbá arra hívlak, hogy együtt imádkozzuk el ezen a héten Szűz Mária hét fajdalmának rózsafüzérét a békéért és a Laudetur Közösség családjaiért! Köszönöm, ha velem tartasz! 

GONDOLATOK

Elmondani a rózsafüzért annyit jelent, hogy el kell hagyni a kronológiai idő zárt dimenzióját, és el kell indulni egy titokzatos és időtlen utazásra. Ezen az utazáson átéljük Jézus misztériumának örömteli és fénylő, szomorú és dicsőséges pillanatait Máriával, aki együtt sétál most velünk, ahogy egykor Vele együtt sétált.
Tudom, hogy a szó szoros értelmében véve a rózsafüzér nem Máriáról szól, nem máriás imádság. Annak ellenére, hogy a legtöbb szó valójában neki szól, aki áldott az asszonyok között, ezek a szavak csak azért hangzanak el, hogy utat nyissanak az elmélkedésnek azokról az misztériumokról, amelyeket ő valaha, valós időben átélt, az időtlen üdvösség titkairól.

Mária imádkozta a rózsafüzért? Egyszer megijedtem ettől a túlságosan pietisztikus és alig teológiai lehetőségtől. A Port Chesterben, a Rózsafüzér Királynője plébánián eltöltött éveim alatt, nem beszélve az utazásaimról a Máriának szentelt kápolnákhoz, templomokhoz, szentélyekhez és bazilikákhoz a közép-amerikai-térség régiójában tett látogatásaim alkalmával, először megijedtem a nép egyszerű vallásossága láttán – például, hogy szentolvasót helyeznek el a Mária szoborra. Nem lehet elmenekülni a latin-amerikai nép Mária iránt érzett tapintatos szeretetétől. Számos címmel és megszólítással illetik, mint a „Madrecita”, „la Morenita”, „la Virgen”.

És semmiképpen sem zavartatják magukat, hogy ezt hangosan ki is mondják: felvonulások, szentélyek, Guadalupe tetoválások és pólók, ékszerek hirdetik. És Mária szobrai, mondjuk csak ki, sok-sok rózsafüzérrel a kezében. Micsoda anakronizmus, gondoltam én. De várjunk csak! Van itt valami mélyebb. Nem arról van szó, hogy Mária önmagához imádkozik. Ez azért van, hogy példát mutasson nekünk, meghívjon, hogy csatlakozzunk hozzá, hogy felidézzük Fia, a mi Megváltónk életének örömteli, fénylő, szomorú és dicső pillanatait: hogy jelenvalóvá tegyük; hogy elképzeljük vagy átelmélkedve átéljük őket – természetesen Mária társaságban.

Ahogy segített Jézusnak, hogy emberré váljon akkor, úgy segít nekünk, hogy kereszténnyé váljunk most.

Krisztus születésének, életének, halálának és feltámadásának titkai nem zárultak le 2000 évvel ezelőtt. Olyan jelentősen túlmutatnak a történelem puszta pillanatain, amennyire csak lehetséges. A rózsafüzér több annál, mint felidézni fontos pillanatokat Jézus élettörténetéből. Belép és átéli a misztériumot most. Bevallom, hogy merészkedtem hozzáadni a saját változatomat a rejtélyek szokásos áramlásához. A dicsőségesben szeretem a negyedik és az ötödik titkot összekapcsolni: „Aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett és megkoronázott.” Az ötödik titoknak pedig szeretek megemlékezni arról, hogy „Krisztus újra eljön”. Így a rózsafüzér bezár egy teljes kört, az első örömteli titoktól, Máriával készülve Krisztus első eljövetelére, az utolsó dicsőséges titokig, előkészülve Máriával Krisztus második eljövetelére, amikor Mária testestől és lelkestől az ő jobbján ül, segítve mindannyiunkat abban, hogy megéljük a mi saját IGEN-ünket.

Forrás: P. Tim Ploch SDB, az Interamerika Régió tanácsosa – ANS – Róma/Szaléziak.HU

Szűz Mária hét fájdalmának szentolvasója 

Ezt több pápa, de különösen XIII. Benedek és XII. Kelemen nemcsak jóváhagyta, hanem igen sok búcsúval megajándékozta. Felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a ferencesek, majd önállóbban a szerviták buzgólkodnak. A szervita rend tagjai ezt a szentolvasót szokták minden nap imádkozni. 

Ebben a rózsafüzérben Szűz Mária hét fájdalmának titkairól elmélkedünk. Minden titokhoz egy Miatyánkot és hét Üdvözlégyet mondunk. A „hétfájdalmas” rózsafüzér 7-szer 7 fekete szemet tartalmaz, a hetedek között pedig egy-egy érem található, melyen a hét fájdalom van megjelenítve. A befejezés 1+3+1 szemből áll. 

Titkok és rövid elmélkedés:

1. Akinek bemutatásakor lelkedet a fájdalom tőre járta át

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te szeplőtelen szívedet mély fájdalom járta át, amikor az agg Simeon jövendölését hallottad Jézusod bemutatásakor. Szívesen hozok-e áldozatot az Úr kedvéért? Kérem-e áldozatvállalásom közben a Szűzanya együttérző közbenjárását? Kegyelmek Asszonya, áldd meg a jótevőket nagylelkűségük e szíves ajándékáért és add, hogy az öledben szunnyadó isteni kisded vezérlő világosságuk maradjon az élet küzdelmes útjain.
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

2. Akivel Egyiptomba menekültél

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szívedet nagy aggodalom járta át, amikor Jézusoddal és Szent Józseffel Egyiptomba kellett menekülnöd — Isten akaratának megfelelően. Oda tudok-e figyelni az apró jelekre, melyek Isten akaratát jelzik számomra? Tudom-e, akarom-e Isten akaratához igazítani életemet? Kérem-e Isten akaratának követéséhez a Szűzanya segítségét?  Anyánk, akinek az egyiptomi futás oly fájdalmas tőrt döfött szívedbe, fogadd szeretetünk zálogát azért a nagy kegyelemért, hogy hozzánk a bűn örvényében fuldokló ifjúságot a dermedt, sebes lelkükbe mi ültethetjük át a jóság és tisztaság liliomát.
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

3. Akit három napon át bánkódva kerestél

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szívedet nagy bánat járta át, amikor szeretett Jézusodat három napon át nem találtad, akármerre kerested. El tudok-e újra és újra indulni bűneimmel, megkeresni Jézust, hogy a bűnbánat kegyelmében részesülhessek, meggyónhassak? 
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

4. Akit a nagy kereszttel terhelve a Kálváriára menni láttál

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szívedet mély részvét járta át, amikor a keresztet hordozó Jézusoddal találkoztál a Kálvárián. Akarom-e, tudom-e tudatosan vállalni kisebb-nagyobb keresztjeimet nap mint nap, Megváltónk példáját követve? Kérem-e a Szűzanya segítségét, hogy szívesen hordozzam keresztemet? Esedezzél, hogy amint a keresztúton Te is Jézusod vérlepte arcába nézhettél, tőlünk se vonja meg kegyelmi jelenlétét.
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

5. Akit megfeszíteni láttál

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szívedet végtelen fájdalom járta át, amikor láttad Jézusodat keresztre szegezni. Egyedül János tartott ki melletted ezen az úton, az apostolok közül. Ne hagyjam, hogy szívemet eluralja a bűneim feletti bánatom, mert akkor az isteni szeretet nehezen tudja megsebezni azt. Rá tudok-e hagyatkozni a Szűzanyára, mint ahogy János apostol tette, hogy Jézus keresztre feszítését átérezve a hitem elmélyülhessen? Együttérző szívvel állunk veled, fájdalmas Anyánk, Szent Fiad keresztje alatt és kérünk, hogy adj kegyelmet azoknak, akik az élet terhétől roskadozva erre a kegyhelyre zarándokolnak megnyugvásért, szíved melegéért és békéért.
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

6. Akinek holt Szent testét öledbe helyezték

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szívedből egy sóhaj tört fel, amikor szeretett Jézusod holttestét öledbe helyezték, miközben hulló könnyeiddel mostad azt. Részben az én bűneim miatt halt meg Krisztus. Igyekszem-e napról napra elhatározni, hogy meghalok a bűnnek? Kérem-e ehhez a Szűzanya segítségét, aki a bűneink miatt szenvedő szent Fiát siratta mély együttérzésben? 
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk!

7. Akit (a feltámadás hitében) sírba tenni láttál

Ó, Szentséges Szűzanyánk, a te Szeplőtelen Szíved keserves vergődést élt át, amikor szeretett Jézusodat sírba tenni láttad. A Te feltámadásba vetett hited tartotta csak benned a lelket.  Kérem-e a Szűzanyát, hogy a feltámadásba vetett hitet élessze fel bennem éppúgy, mint ahogy János apostolban és a többiekben felélesztette, ébren tartotta? 

Hétfájdalmas Szűz, aki erős szívvel tartottad öledben meghalt Krisztusunkat, adj nekünk is lelkierőt, hogy türelmes szenvedésünk érdeméül ajándékozza meg az Isten az emberiséget igazságos békével, adjon írt fájdalmainkra, lobbantsa lángra a világot megújító szeretet zsarátnokát és így Őbenne mindnyájan egyek lehessünk.
Dicsőség…
Fájdalmas Szűzanyánk könyörögj érettünk! 

Befejezés:

Üdvözlégy (3 -szor)… Hiszekegy…
Üdvözlégy titok (3-szor): Akit sok könnyhullatással megsirattál
Hiszekegy.
A meghalt hívek lelki üdvéért: Miatyánk… Üdvözlégy. 

Imádkozzál érettünk, fájdalmas Szűzanya, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. 

Könyörögjünk.
Uram Jézus Krisztus! Most és halálunk óráján esedezzék érettünk a te kegyességednél szent anyád, a boldogságos Szűz Mária, kinek szentséges lelkét a fájdalom tőre általjárta. Teáltalad, Úr Jézus Krisztus, világ megváltója, ki az Atyával és Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen. 

(Források: Bálint Sándor Ünnepi kalendárium, Jánossy Gábor szerk. Rózsafüzér imakönyv) 
Kukuczka Robert SDB http://szentkereszt.szaleziak.hu/

A remény útja – 6. állomás: Kudarc és öröm

Szerző: | 2022.okt.ked | Egyéb kategória

Egy lelki zarándokút, hogy a remény emberévé válhass ebben a remény nélküli világban.

Ez történt az úton

A következő nap örömmel ébredtem. Gyönyörű volt az idő. Reggeliztem, felkerekedtem és máris indultam. Szépen haladtam a turistautakon. Bíztam benne, hogy le tudom dolgozni a hátrányomat, ami a vihar miatt keletkezett. Azután egy útelágazásnál döntésre kényszerültem. Sehol nem láttam a turistajelzést. Elővettem a térképemet. Néztem, tájoltam, de nem lett egyértelműbb a helyzet. Igaz az is, hogy a térképem legalább 8-10 éves lehetett.

Olyan kicsi különbség volt a két út között. Így irányban mindkettő jónak tűnt. Jobbra vagy balra? Nem tudom. Dönteni kell. Viszont féltem attól, hogy egy rossz döntés miatt hátrányba kerülök vagy eltévedek. Mit tegyek?

Aztán a bal oldalit választottam, mert az mégis felfelé mutatott és én pedig szintén felfelé, a csúcsra törekedtem. Húh, nem szeretem a kockázatos döntéseket. Elindultam tehát a bal oldali ösvényen. Mentem, mentem. Gyönyörű helyeket láttam, olyanokat, amelyeket eddig sosem, de valami nem stimmelt. Egy idő után mindig csak lefelé haladtam és egy völgyben egy patakhoz értem. Egyértelmű lett számomra, hogy nem jó úton járok. Szomorú lettem, mert azt éreztem, kudarcot vallottam. Rosszul döntöttem az útelágazásnál. Újra megnéztem a térképet, újra tájoltam és megtaláltam, hol is vagyok. Arra is rájöttem, miért döntöttem rosszul. Visszamentem az útelágazáshoz. Ez a tévedésem közel 2 órámba és plusz 7 kilométerbe került.

Nem könnyen vállalok kockázatot! Talán, nem vagyok egyedül vele. Eszembe jutott, hogy Izrael népe az ószövetség ideje alatt is fájdalmasan megtapasztalta, hogy történelme nem sikertörténet. Az összeomlás rádöbbentette, hogy megbízhatatlan, de arra is, hogy Isten újból és újból felemeli és felépíti. Ilyen összeomlások előfordulnak egy család, illetve az egyén életében is, de normális körülmények kötött elhallgatjuk őket. Nem akarunk tudni félresikerült kudarcainkról.

„Sokan épp az élet útjának felén érzik úgy, hogy egy halom törmelék előtt ülnek, és rendszerint lemondással reagálnak. De a cserepeket újból össze lehet rakni. Életünk korábbi edénye talán túl szűkké vált, el kellett törnie. A kudarc új lehetőségek forrása lehet. Kudarcainkból gyakran többet tanulunk, mint sikereinkből.” (Anselm Grün)

Kedves Zarándoktársam!
Bizonyára neked is volt már kudarcélményed vagy rossz döntésed, amit megbántál. Fel tudsz idézni egyet? A felidézés ideje alatt figyeld meg, hogyan hat rád a saját történeted! Megbékéltél már vele, elfogadtad vagy még felkavar? Ha mostanában volt kudarcélményed vagy rossz döntésed, tedd Isten kezébe és menj tovább. Isten meg fogja adni a szükséges kegyelmet a szükséges időben!

A zarándokút ezen napján egy csodálatos dolog történt velem. Kijutottam egy nagyobb tisztásra, ahol valami elképesztő élményben volt részem. Szinte meghatódtam a látványtól, ami elém tárult. Levettem a hátizsákom és leültem.

Leültem a tisztáson és csodáltam a gyönyörű kilátást: a fantasztikusan zöld füvet, a hegyek ormait, a meredek sziklafalakat, a napsütést. Arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy mindezt láthatom és átélhetem ezt az élményt. Nem is jól mondtam: nem szerencsés vagyok, hanem áldott. Amikor felismertem, mennyire áldott vagyok, egyúttal el is szégyelltem magam. Hányszor nem veszem észre Isten gondoskodását, hányszor nem értékelem azt, ami van. Hányszor nincs bennem elég hit.
Eszembe jutott Szűz Mária. Mária hitben élt. Erzsébet nem azért dicséri, mert megfogant benne Jézus, hanem mert hitt az angyal szavának. Imádkozzunk erős hitért, amire ezekben a zavaros időkben oly nagy szükségünk van. Isten képes megvalósítani azt, amit mi lehetetlennek látunk.
Nagyon tetszik nekem az, amikor Mária meglátogatja Erzsébetet és a dicséretet nem magának tulajdonítja, hanem rögtön Istenre mutat, Őt dicséri. Ez nem hamis alázatosság, csak az igazság elismerése. Minden jónak, ami az életemben van, Isten az alkotója.

Kedves Zarándoktársam! Adjunk hálát együtt mindazért, ami van! Mikor érezted utoljára, mennyire áldott vagy? Mikor örültél annak, amid van: a természet szépségének, az esőnek, az asztalodra került ételnek, a gyümölcs finom ízének, egy ismerős mosolyának…? Itt az ideje, hogy ezeket jobban értékeljük és felfedezzük benne Isten végtelen irgalmát!
Mindez képes a kudarcok idején örömöt vigasztalást adni számunkra!

Elmélkedés, gondolatok: Mi az értelme a bukásnak?

Most ismét hozom Anselm Grün bencés szerzetes gondolatait, aki arról elmélkedik, mi az értelme a bukásnak, a kudarcnak, a bűnnek. Lehetnek-e ezek nevelő eszközök, amelyek az Istenhez vezető útra irányítanak bennünket.

Anzelm Grün abban próbál megerősíteni bennünket – és ez lehet a reményünk egyik alapja is -, hogy minden nehézségnek, kudarcnak megvan a maga értelme. Ebben kell hinnünk.

 

MI AZ ÉRTELME A BUKÁSNAK, A KUDARCNAK, ÉS HOL KEZDŐDIK A REMÉNY? / Kattints ide a megnyitáshoz, ill. a bezáráshoz »

Épp a bukás, a kudarc, a bűn lehetnek azok a nevelőeszközök, amelyek az Istenhez vezető útra irányítanak bennünket. A bennünket érő nehézségeknek, de akár a bukásnak vagy a kudarcnak is, megvan a maga értelme:

„Isten tudta, hogy így jó az én lelkemnek, azért történt így. Mert nincs semmi célszerűtlen abban, amit Isten történni enged, épp ellenkezőleg, minden rendkívül értelmes és célnak megfelelő. Így tehát még a nagyon súlyos viszontagság esetén sem szabad csüggednünk, hiszen minden az isteni gondviselésnek van alávetve, és annak szent céljait szolgálja.”

Minél közelebb kerülök Istenhez, annál fájdalmasabban tárul fel előttem az igazság önmagammal kapcsolatban. És minél inkább érzem a kudarcban az igazságot önmagamról, annál nyitottabb leszek Isten iránt. Jézus azt mondja, hogy aki alászáll, azt felemelik. Az emelkedik fel Istenhez, és éri el az igaz Istent, aki leszáll saját valóságába, tudattalanjának mélyébe, árnyoldalainak sötétjébe, saját törekvéseinek tehetetlenségébe, aki megéli emberségét, kudarcait és földhözragadtságát. Minden lelki út célja az, hogy felemelkedjünk Istenhez. 

Az Istenhez vezető úton semmit sem szabad átugornunk, hanem fokról fokra kell felemelkednünk. Jákob álmában pillantja meg a létrát, amelyen Isten angyalai le- és feljárnak (Ter 28,12-15). Az álom nyitja meg a szemét Isten jelenlétére saját életében. Jákob épp menekül. A mélypont, a kudarc, saját terveink megsemmisülésének tipikus helyzete ez, amelyben Isten álomban mutatja meg önmagát. Álmában Isten elmondja neki, hogy szent az a hely, ahol fekszik, és Isten megígéri, hogy nem hagyja el Jákobot, hogy minden útján vele jár, míg be nem teljesíti ígéretét. Az álom megmutatja annak az útnak a célját, amely először Lábánhoz és az ott elszenvedett csalódáshoz vezet.

A vigasztalan sivatagban megmutatja neki életének reményteli, világos oldalát.

Ha gyengének érzem magam, az álomban felismerem erős oldalamat. Az álom arra tanítja Jákobot, hogy azon a ponton, ahol lehetőségeinek végső határához érkezik, Isten mindent saját jóságos kezébe vehet. Jákobnak nem kell többé menekülnie, hiszen érzi, hogy Isten oltalmazza és kíséri útján. A sivatagban útjába kerülő kő, a botlás köve, amelyen elbukhatna, lesz Isten hűségének és könyörületességének emlékköve számára.

Minden érzelmünket, szükségletünket, szenvedélyünket és fantáziaképünket oda kell tartanunk Istennek, hogy átalakítsa őket. Az átváltozás annyit tesz, hogy gondolataink és érzelmeink megnyílnak Istennek, és végső konzekvenciájukban Istenre irányulnak. Isten jelenléte a gyógyír gondolatainkra és érzelmeinkre. Minden gondolatunk és érzelmünk a jelen lévő Isten előtt zajlik, Isten előtt, aki jóindulattal tekint ránk, és aki mélyére lát gondolatainknak és érzelmeinknek.

Isten előtt és Istenben ismerjük fel, hogy végső soron minden gondolatunkban és érzelmünkben Isten után vágyakozunk, aki egyedül képes vágyainkat beteljesíteni. 

Az a megfelelő hozzáállás, ha nem térek ki gyengeségem és tehetetlenségem elől, hanem kibékülök kedvetlenségemmel és ürességemmel, és Isten elé tárom, amikor a zsoltárossal így imádkozom: „akár a barom, olyan voltam színed előtt, de most már mindig nálad maradok” (Zsolt 73,22). Ha kibékülök saját kudarcaimmal, felfedezem, hogy a kínos kudarcokon vagy akár a bűnön át nyílok meg Istennek, hogy épp így találok rá a helyes útra. 

Egy rövid mesét is hoztam neked a végére:

„A kicsit bugyuta hőst messze földre küldi az apja, hadd tanuljon valami okosat. Háromszor egymás után tér haza és válaszol apja kérdésére, hogy mit tanult. Először azt feleli: »Apám, én megtudtam hogy mit ugatnak a kutyák«, másodszor »hogy mit beszélnek a madárkák«, harmadszor hogy »mit brekegnek a békák«. Erre az apa, a tökéletesen racionális hozzáállás megtestesítője, aki nem tud mit kezdeni ezzel a mesterséggel, mérhetetlen dühbe gurul és kitagadja őt.”
A fiú vándorútra indul. Útközben egy várhoz érkezik, ahol az éjszakát akarja tölteni. A vár ura azonban csak abban a toronyban tudja elhelyezni, amelyben a vadul ugató kutyák tanyáznak, amelyek már sok embert felfaltak. A fiú nem fél. Magához vesz valami harapnivalót és bemerészkedik a toronyba. Jóindulatúan beszél a vadul ugató kutyákkal, mire azok elárulják neki, hogy azért olyan vadak, mert kincset őriznek. Megmutatják neki a kincshez vezető utat és segítenek neki a kiásásban. 

A saját kincsemhez vezető út tehát az ugató kutyákkal, azaz szenvedélyeimmel, gondjaimmal, félelmeimmel, sebzettségemmel és mindazzal folytatott párbeszéden át vezet, ami bennem nyüszít és felemészti energiáimat. 
Mindaz, amit elnyomunk vagy elfojtunk, hiányzik elevenségünkből. Ha üvöltő kutyáinkat idealizmustól hajtva elzárjuk, állandóan abban a feszültségben élünk, hogy kitörhetnek. Magunk elől kell menekülnünk, mert félünk önmagunkba tekinteni, ahol szembetalálkozhatunk az ugató kutyákkal. Minél inkább elzárjuk őket, annál veszedelmesebbé válnak. A tét tehát az, hogy bemerészkedjek, bemásszak a toronyba, és szépen, barátságosan beszéljek a vonító kutyákkal. Akkor majd elárulják, milyen kincset őriznek. A kincs lehet valami új elevenség és őszinteség is, igazi valóm, az a kép, amelyet Isten rólam alkotott. 

Ha az életben kilátástalan helyzetbe kerülünk, segít, ha egyszerűen csak elengedjük magunkat, és Istenre hagyatkozunk.

Szemléletmód fejlesztés:
A jövőbelátás helyett fókuszálj a lehetőségeidre

Van egy réges-régi történet, amely egy öreg gazdálkodóról szól. Nagyon tanulságos, ezért elmesélem neked, mert közvetlen összefüggésben áll az egyik legfontosabb gondolkodási stratégiával: a lehetőségekre fókuszálással, amivel az emberek többsége – szerintem a keresztények is – általában nem igazán erősek.

Most néhány szemponttal abban szeretnélek segíteni, hogy megtanulj a lehetőségekre fókuszálni akkor is, amikor minden alapja megvan az aggodalomnak. 

Kedves Zarándoktársam!

Mi az, ami megérintett ezekből az anyagokból? Mi az, ami felidéződött benned vagy eszedbe jutott? Fontos, hogy ezeket megfogalmazd és kimond magadnak, hiszen azzal dolgod van! A legjobb, ha egy kis füzetbe ezeket le is írod!
Határozd el magad, hogy a felismeréseid után mi az, amit tenni fogsz, amin változtatni akarsz, és azt hogyan csinálod, hogyan építed be a hétköznapjaidba! Akár csinálhatsz egy megvalósítási tervet, amit beírsz a naptáradba, így nem felejtődik el!

 

Ha van valami, amit örömmel megosztanál velünk (felismerés, jó gyakorlat) itt a hozzászólásnál, a többi zarándoktársaddal, azt hálás szívvel fogadjunk, ugyanis sokat tanulhatunk egymástól!

A remény útja – 5. állomás: Amikor próbatételekkel találkozol

Szerző: | 2022.okt.vas | Egyéb kategória

Egy lelki zarándokút, hogy a remény emberévé válhass ebben a remény nélküli világban.

Ez történt az úton

Az éjszakai bolyongás megpróbáltatásai után azt gondoltam, hogy végre nyugisabb nap következik és mindenféle probléma nélkül haladhatok a kitűzött célom felé. Tévedtem. Nem így történt. Dél körül egy iszonyatos borulás jött nyugat felől. Bíztam benne, hogy nem lesz eső. Vittem ugyan esőkabátot, de azért nem örültem volna, ha nyakamba zúdul a zivatar. 

Megszaporáztam lépteimet, hátha találok valami épületet, vagy menedéket, ahová behúzódhatok. A viharfelhők egyre sötétebbek lettek és egyre gyorsabban jöttek. Egy hatalmas csattanás az égen eloszlatta azt a reményemet, hogy ezt „épp bőrrel” megúszhatom. A hegyoldalnál már zuhogott – jól látszódott az eső-függöny. Figyeltem a mozgását, de a következő pillanatban már elárasztott. Kb. 8-10 méterre láttam csak magam előtt. Éppen egy tisztáson voltam. Ennek ellenére mentem tovább, hogy legalább az erdőbe bejussak. Amire a fákhoz értem, nem volt száraz felület rajtam. Mérges voltam. Visszagondoltam az elmúlt napokra: köd, szomjúság, sötétség, most meg ez a vihar. Mi jön még? Elegem van.

Nem volt kedvem tovább menni. Sajnáltattam magam. Ahogy így magamba roskadtam, eszembe jutott Illés próféta története.

„Illés megrettent, útra kelt, és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál!” Ezzel lefeküdt és elaludt.” (1Kir 19, 3-5)

Az elhunyt aacheni püspök Klaus Hemmerle 1993-as karácsonyi levelében írja. „Igazán csak akkor vagyok ott, igazán csak akkor adom magam, ha eközben a határaim is látom és vállalom. Mert éppen a határaimban érek el Istenhez, ahhoz, aki a döntő dolgot teszi meg. ”Fontos, hogy ne váljak keserűvé amiatt, hogy valamit nem tudok teljesíteni vagy megoldani, hanem még többet bízzak Rá.

Benne bízzak. Jó, ezt könnyű mondani, de borzasztó nehéz megélni a nehézségek idején. Isten végtelenül nagyobb, mint a mi erőnk. Ő működik akkor is, amikor minden kilátástalan. Behatároltságaim, kudarcaim és bizonytalanságaim Isten megnyilvánulásának helyei a világban. Ahol a határaimba ütközöm, valójában Istenbe ütközöm. Ez az alap – nem a kevesebb, hanem a több reményre.
„Egyszer csak angyal érintette meg Illést, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette és azt mondta: „Kelj fel és egyél, különben túl hosszú lesz neked az út.” (1Kir 19, 5-7) A puszta Izrael hagyományában a megvilágosodás, az Istennel való találkozás helye. A kilátástalan helyzet közepén Illés megtapasztalhatja Isten útmutatását. Megérintik és további útjához erőt kap. Összeszedi bátorságát és megkockáztatja az elindulást. Illés bízik abban, hogy az isteni útmutatás az élethez vezet és továbbmegy.

Nagyon mély tartalmúak az Illéssel történt események! Érdemes csendet tartanod és forgatni magadban ezeket a mondatokat – akár elővenni pár nap múlva, és újra olvasni.
Kedves Zarándoktársam!
Voltál már olyan helyzetben, amikor megtapasztaltad a korlátaidat? Kérlek, idézd fel! Milyen érzésekkel gondolsz vissza rá? Melyek ezek a korlátaid? Tudsz velük együtt élni? Volt már olyan, amikor a korlátaid ellenére megérezted Isten gondoskodását, útmutatását, mint ahogyan Illés is egy „küldött” által kenyeret és vizet kapott, hogy folytathassa az útját?

Ahogy elmúlt a vihar és elállt az eső, úgy döntöttem, hogy csurom vizesen nem megyek tovább. Ott az erdő szélén kerestem egy alkalmas helyet és felállítottam a sátram. Összeszedtem ágakat és tüzet raktam, hogy átmelegedhessek és megszáríthassam a ruháimat. Az volt a furcsa számomra, hogy míg korábban tartottam a sátorozástól kint a természetben, most minden további nélkül belementem. Nem volt bennem félelem sem a sötéttől, sem az éjjeli vadaktól. Ahogy ott ültem a tűz mellett arra gondoltam, annyi mindenen keresztül mentem. Teszem a dolgom, amit a legjobbnak érzek és nem aggodalmaskodom amiatt, hogy a mai távot nem sikerült teljesítenem. Az eső miatti bosszankodásom is elmúlt.

Teltek a percek. Néztem a tüzet, hallgattam a sistergését, pattogását. Közben besötétedett és én csak ültem. Csendben. Igazából nem gondolkodtam semmire, csak élveztem a csendet. Eszembe jutott egy mondat: „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” Nagyon szíven ütött ez a gondolat. Átéreztem a szavak fenségét. Ahogy telt az idő, egyre inkább nyugalmat és békét éreztem. Talán kijelenthetem, hogy Isten jelenléte és békéje töltött el. Ebben az állapotban ültem a tűz mellett sokáig. Nem zavartak az erdőből jövő zajok sem. Azt hiszem, imádkoztam – szavak nélkül.

Van, amikor kell a vihar a megnyugváshoz!
Kedves Zarándoktársam! Teremts csendet magad körül, legalább egy kis időre és meglátod, a csöndben elkezd Isten beszélni hozzád.„A csend gyümölcse az ima, az ima gyümölcse a hit, a hit gyümölcse a szeretet, a szeretet gyümölcse a szolgálat, a szolgálat gyümölcse pedig a béke.” (Teréz anya) Milyen tapasztalataid vannak a csenddel kapcsolatban?

3 próbatétel, ami a reményünk útjában áll

A következő videóban Dr. Magyar Lóránt, állandó diakónus, orvos, mentálhigiénés szakember, tréner három olyan fontos tényezőre, próbatételre hívja fel a figyelmedet, amely útjában áll annak, hogy a remény erősödhessen benned. Ezek a következők:

  • Sérelmeink elengedése – a megbocsátás, mint a remény eszköze
  • Kifogásaink, hiedelmeink, korlátozó meggyőződéseink, önigazolásaink
  • Túllépés a komfortzónánkon, a megszokásainkon

9 tipp a reményteli élethez – Rakonczay Gábor nyomán

Rakonczay Gábor magyar evezős, kenus. extrém sportoló, aki többszörös világrekorder és az óceánt is átszelte, továbbá ultrafutó. Rendszeresen teljesít többszáz kilométeres ultrafutásokat – legutóbb, 844 kilométerrel megdöntötte a magyar 6 napos nemzeti csúcsot – így pontosan tudja, hogy a fizikai edzettség sokszor nem elég, mentálisan is fel kell készülni egy komolyabb megmérettetésre. 

Ilyen megmérettetés maga az élet is. Így az ajánlásai a reményteli élethez is megfontolandóak.

9 TIPP A REMÉNYTELI ÉLETHEZ / Kattints ide a megnyitáshoz, ill. a bezáráshoz »

Rakonczay Gábor nevéhez a futáson kívül is számos eredmény fűződik, nem hiába kétszeres Guinness világrekorder és hatszoros óceánátkelő hajós, továbbá az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa. Kétszer átkelt Grönlandon és egy 44 napos expedícióval elérte a Déli-sarkot. 4 könyv szerzője és eddig 5 országban, több mint 200 ezer ember hallotta célmegvalósítással kapcsolatos előadásait.

Mindezek alapján érdemes elgondolkodni a szemléletmódján, a tanácsain, az ajánlásain, amelyek természetesen a futáshoz kapcsolódnak. Én pedig egy kis kiegészítéssel az életre vonatkoztatom.

1. Sokkal többet kibírunk, mint azt a legvadabb álmainkban gondolnánk. Amikor azt érzed, hogy már nem tudsz tovább menni, akkor embertípustól függően, csak a teljesítő képességed 40 – 80%-a között vagy. Amikor úgy érzed, hogy már nincs több benned…, emlékeztesd magad, hogy a lábaddal mindig tudsz még egy lépést tenni.

Amikor tragédiákról, betegségek elviseléséről olvasok, gyakran megdöbbenek, mi mindent képesek az emberek elviselni lelkileg (és fizikailag is). Egy földrengés következtében még több nap vagy hét után is találnak túlélőket, akik étlen-szomjan várták a megmentőket. Azt gondolom van igazság Gábor állításában: amikor már összerogyunk a lelki és fizikai tehertől, amit nap, mint nap hordozunk, akkor is képesek vagyunk valahonnan erőt meríteni. Meggyőződésem, hogy ez az erő a reményből, a hitből fakad. Akinek nincs reménye, ereje sincs a további küzdelemhez.
Amikor úgy érzed, hogy már nincs több benned…, emlékeztesd magad, hogy a lábaddal mindig tudsz még egy lépést tenni.

Szeretettel ajánlom a VÉGLETEN HIT című filmet, melyet itt nézhetsz meg. Ha láttad már, nézd meg újra!

2. A fájdalom mindig átmeneti, de az eredmény végleges lesz. Holnap már nem fog fájni, csak akkor, ha feladod. A kudarc vagy a győzelem érzését holnap is fogod cipelni. És a te szempontodból cseppet sem mindegy, melyik fog megvalósulni. Ez az amit most döntesz el. Ilyen nagy a tét!

A fájdalom mindig átmeneti. Akkor is, ha valaki már hosszú évek óta szenved egy betegségben. Átmeneti, mert egyszer minden véget ér, és a fájdalom, a halál után jön a feltámadás. Jézus pont ezt mutatta be nekünk nagypénteken és húsvétkor. A nagypénteket mindig a húsvét követi. Mindig. Ez a mi hitünk és ebben van a mi reményünk.

3. Tudatosítsd, hogy miért csinálod! Tudd mennyit tettél bele eddig. Időt épp úgy, mint energiát. Tartozol magadnak annyival, hogy megtudd, milyen a célodat elérni.

Mi a te hited és reményed alapja? Nyugodtan felteheted magadnak ezt a kérdést? Vajon, mi a válaszod? Csak azért hiszel, mert ilyen neveltetést kaptál, vagy felnőtt hittel rendelkezel, aki tudatosan mond igent az Istennek, ahogyan Mária is tette? Mi teszel azért, hogy növekedjen benned a hit és a remény?

4. Kerüld a B vagy C terveket, hogy a fele is jó lesz, vagy ez már majdnem az. Egy konkrét célért vagy úton és nem csak egy próbáért. A próbáknak se kockázata se eredménye nincs.

Egy életed van. Nincs másik, egy B vagy egy C élet. Ezt éld „teljes erőbedobással”, ne fél szívvel! Ma szeress teljes szívvel, mert nem tudni, holnap lesz-e rá alkalmad!

5. Ne hisztizz! Egy ponton túl, mindenkinek nehéz, maximum van, aki kevésbé mutatja.

A legkönnyebb panaszkodni, elégedetlenkedni, mérgelődni. Nehezebb elfogadni azt, ami van, mert nincs más lehetőséget! Ha állandóan a miérteket keresed, soha nem jutsz előrébb, mert nincs mindenre válasz. Jobban jársz, ha nem „hisztizel” az élet megpróbáltatásai miatt, hanem gyakorlod a teljes ráhagyatkozást Istenre. Békésebb, kiegyensúlyozottabb lesz az életed.

6. All in! Vagyis mindent tegyél fel egy lapra. Tudd, ha még el is ájulsz, hamar magadhoz fogsz térni és tovább tudsz majd menni.

Ne félj a nehézségektől! A hited legyen erősséged! A hited lesz az, amely minden küzdelmen átsegít!

7. Kockáztass! És vállald be a fájdalmat! Egy nagy cél elérése ritkán komfortos, és ezzel semmi baj sincs. Kapaszkodj abba a ténybe, hogy a biztonság és a kényelem sosem teremt kiemelkedő eredményt!

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen engem!” – mondja Jézus. Az Úr nem „fotel-kereszténységre” hív! Nem azt ígéri, hogy ha követed, akkor kényelmes és nyugodt lesz az életed! Változnod kell, javulnod kell, fejlődnöd kell – ezt nem lehet megspórolni, ha tényleg követni akarod Jézust!

8. Készülj a legrosszabbra, és arra, hogy megtudod oldani! Sose arra készülj, hogy a nehézséget elkerüld! Konkrétan a nehézségre készülj, mert a nehézségen keresztül vezet az út. A nehéz helyzet megoldása mindig egy nagy lehetőség. Lehetőség önmagad megismerésére és a célod elérésére.

Én azt mondom, törekedj arra, hogy reálisan lásd az életed! Legyen megfelelő önismereted! Tudd, mik az erősségeid, adottságaid és melyek a gyengeségeid! Hol vannak a határaid és a korlátaid? A gyarlóságaidat tedd egészen az Isten elé, alázatos szívvel! Borulj le előtte, de utána a tekintetedet egészen az Úrra irányítsd és ne vedd le Róla a szemed, amíg élsz, bármilyen nehéz időszakon is vezet keresztül! Ha Rá tekintesz, minden megpróbáltatásban észre fogod venni a lehetőséget, az Ő kegyelmét!

9. Mindenki annyit ér, amekkora problémát megtud oldani! Ha megnézed, hol tartasz most, az pontosan megmutatja, mennyire vetted eddig komolyan magadat. Ez rendszerint egy igen kínos felismeréssel jár, de egyben magával hordozza a lehetőséget a változásra. Egyszerűen, tűz ki nagyobb célt és dolgozz érte keményebben! 

Isten értékes teremtménye vagy, számos adottsággal, talentummal. Ő nem alkotott selejtet! Ehhez tartsd magad! Emeld fel a fejed és küzdj a céljaidért, azokért a vágyakért, amelyeket az Isten fogantatásod pillanatától fogva beléd oltott! Ne add fel, akkor sem, ha elsőre (vagy másodikra, harmadikra) nem sikerül! Persze, imádkozz folyamatosan, hogy adjon számodra világosságot az utadon, hogy valóban az Ő tervei szerint járd az élet útját!

Kedves Zarándoktársam!

Mi az, ami megérintett ezekből az anyagokból? Mi az, ami felidéződött benned vagy eszedbe jutott? Fontos, hogy ezeket megfogalmazd és kimond magadnak, hiszen azzal dolgod van! A legjobb, ha egy kis füzetbe ezeket le is írod!
Határozd el magad, hogy a felismeréseid után mi az, amit tenni fogsz, amin változtatni akarsz, és azt hogyan csinálod, hogyan építed be a hétköznapjaidba! Akár csinálhatsz egy megvalósítási tervet, amit beírsz a naptáradba, így nem felejtődik el!

 

Ha van valami, amit örömmel megosztanál velünk (felismerés, jó gyakorlat) itt a hozzászólásnál, a többi zarándoktársaddal, azt hálás szívvel fogadjunk, ugyanis sokat tanulhatunk egymástól!

A remény útja – 4. állomás: Mit tegyél, hogy ne bénítsanak meg a félelmeid?

Szerző: | 2022.okt.vas | Egyéb kategória

Egy lelki zarándokút, hogy a remény emberévé válhass ebben a remény nélküli világban.

Ez történt az úton

Egyik nap olyan sokáig kerestem az ideális szállás lehetőséget, hogy csak mentem, mentem és arra lettem figyelmes, hogy már kezd sötétedni. Hol aludjak? Sátorban vagy bekopogjak valakihez? Aztán furcsa dolog történt. A térképen láttam én, hogy nemsokára lennie kell egy kis falunak. Azt gondoltam, majd ott keresek szállást. Így mentem tovább. Azonban nem gondoltam, hogy még az erdőben rám sötétedik. Ilyen még sosem történt velem. Elkezdtem kutakodni a hátizsákomban, ahol megtaláltam a zseblámpámat. Nélküle alig láttam valamit. Kicsit ijesztő volt.

Csönd szállt az erdőre. Olyan óvatosan lépkedtem az ösvényem, mint amikor az alvó gyermekem szobájába lépek be. Persze, a motoszkálások a bokrokban, az ágreccsenések hangja felerősödött. Igen, féltem. Kétségbe nem estem, de olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint még soha.
Befurakodott a fejembe egy gondolat, ami erőt adott: most minden reményemet Istenbe kell vetnem. Nincs más választásom! Hagyjam, hogy Ő vezesse lépteimet. Az Úrhoz fohászkodtam. Kikapcsoltam a zseblámpámat. Igen, féltem. Mégis kikapcsoltam. Magam sem tudtam, miért csináltam. Így mentem lassan. Ahogy megszokta a szemem a sötétet – azért az ég felől valamennyi világosság mégis csak szűrődött a fák közé -, már láttam az ösvényt. Mentem, mentem. Körülbelül 5 perc múlva, ahogy körbenéztem, jobb kéz felől észrevettem valami fényt. Néhány lépés múlva odaértem egy erdei úthoz.

Gondoltam egyet, letértem a turistaútról és elfordultam jobbra, a fény irányába. Kb. 500 métert mehettem és megérkeztem egy erdészházhoz, ahol éppen voltak. Innen szűrődött a fény. Bekopogtam. Egy erdész-öltözetű férfi nyitott ajtót és szívélyesen fogadott. Még egy kupica pálinkával is megkínált. Adott egy ágyat, sőt még némi vacsorát is felajánlott. Ilyen élmények után nehezen jött álom a szememre.

Megértettem: „Ott növekedhet a kapcsolat Krisztussal, ahol erőnk végére jutottunk, ahol nincs más hátra, mint hogy megadjuk magunkat, és ott sejthetjük meg, hogy teljes mértékben Krisztusra vagyunk utalva”. (Anselm Grün)

Gondolat, elmélkedés

 

Mit tegyünk, ha minden rosszul sikerül, mit kezdjünk darabokra hullott életünkkel? Mit tegyünk, ha úgy érezzük, sötétben botorkálunk? Hogyan hozhatunk létre valami újat? Hogyan kaphatunk erőre? Mi az, ami reményt adhat? Amikor ilyen kérdések vetődnek fel bennünk, akkor igazából az alázatosság útján járunk, amely megtanít bennünket a reményre. Anselm Grün bencés szerzetes sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. Nagyon ajánlom, hogy elmélkedd át az ő gondolatait.

AZ ALÁZATOSSÁG ÚTJA A REMÉNY ÚTJA / Kattints ide a megnyitáshoz, illetve a bezáráshoz »

Az életünk előrehaladtával rá kell jönnünk, hogy saját erőlködésünkkel nem érhetjük el Istent. A paradoxon abban áll, hogy a küszködés csupán annak a bevallásához vezet el bennünket, hogy pusztán igyekezettel nem javíthatjuk meg önmagunkat, nem juthatunk el Istenhez. Nem csinálhatunk magunkból azt, amit akarunk. Egyszer elérünk arra a pontra, ahol be kell vallanunk, saját erőnkből szükségképpen csődöt mondunk, és egyedül Isten kegyelme alakíthat át bennünket. 

Az Ószövetség nagy, jelentőségteljes és útmutató személyeinek (Ábrahám, Mózes, Dávid) először bűnük és tehetetlenségük mélypontján kellett túljutniuk, hogy reményüket egyedül Istenbe vessék és hagyják, hogy Isten átalakítsa őket, ezáltal a hit és az Isten iránti engedelmesség eszményképeivé váljanak.
Jézus is nem jámbor és megbízható apostolokat választott ki, hanem igenis bűnös, gyarló férfiakat. (Ez adhat számunkra is reményt!) Szent Pál nagy becsben tartotta a farizeusok eszményeit, minden parancsot és előírást pontosan betartott, hogy rajtuk keresztül teljesítse Isten akaratát. Amikor azonban a Damaszkuszba vezető úton a földre zuhan, életének egész építménye összeomlik. Ebben a sötétségben szembesül önmagával és saját semmiségével. Ugyanakkor megtapasztalja, hogy maga Krisztus működik benne, és alakítja őt át. 

Pál megtérése után sem teljesen gyógyult, átalakult ember. Valamilyen betegség kínozza, amely nyilvánvalóan megalázó a számára. Pál egyenesen dicsekszik gyengeségével. Tudja, hogy elég neki Isten kegyelme. A szemmel láthatóan kínos betegség megtapasztalása nyitottá teszi Isten kegyelmére. 

A nehézségeknek, a reménytelen helyzeteknek az óriási „haszna”, hogy nyitottá tesznek minket arra, Aki nagyobb, mint mi. A remény ott kezdődik, hogy Isten felé fordulva nyitottá válunk az Ő vezetésére, az Ő üzenetére. Így növekszünk egyre jobban az alázatban! Csodálatos „utazás” ez!
Hogyan állsz a nyitottsággal az életedben? Mennyire vagy befogadó? Mennyire engeded, hogy Isten működjön az életedben? Az a jó, ha konkrétan megfogalmazod, mit tehetnél a nyitottság érdekében a következő időszakban!

A paradoxon azonban az, hogy épp ott leszünk a legnyitottabbak Isten és kegyelme iránt, ahol gyengék vagyunk, ahol elveszítjük az uralmat önmagunk felett. Az összetört, megsebzett és megtört szív nyílik meg Istennek.

És ez jó hír nekünk, hiszen azt jelenti, hogy a legnagyobb bajban is van reményünk! A reményünk alapja maga Krisztus.

A kincsünket, saját lényünket, azt a képet, amelyet Isten magának alkotott rólunk, épp a szántóföldön, a földben, a szemétben találhatjuk meg (Mt 13,44-46). A gyöngy Krisztus képe bennünk. A gyöngy a kagyló sebében nő. Ezért csak akkor találjuk meg a kincset önmagunkban, ha elérjük bensőnkben sebeinket. A seb azonban nemcsak az a hely, ahol kapcsolatba kerülünk saját valónkkal. Ott növekedhet a kapcsolat Krisztussal, ahol erőnk végére jutottunk, ahol nincs más hátra, mint hogy megadjuk magunkat, és ott sejthetjük meg, hogy teljes mértékben Krisztusra vagyunk utalva.

Kinyújtjuk és kinyújthatjuk kezünket az után, Aki megérinti és begyógyítja sebeinket. Ez a mi reményünk!

Aki hibátlan szeretne lenni, az szenvedélyével együtt elevenségét is kiirtja, gyengeségével együtt erejét is megsemmisíti. Sok idealista keresztény annyira el van foglalva a lelkében növő konkollyal (lásd a konkolyról szóló példabeszéd: Mt 13,24-30), annyira akörül forognak állandóan a gondolatai, hogy hibáit kiirtsa, hogy ettől maga az élet szenved csorbát. Ki kell tehát békülnünk a konkollyal, hogy növekedhessen a búza életünk szántóföldjén. 

Mert az ember ott nyílik meg az isteni kegyelem ajándéka előtt, ahol semmije sincs. Jézus boldognak nevezi a szegényeket, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, akik szomorkodnak, akik nem támaszkodhatnak önmagukra és saját erejükre, hanem teljes mértékben Isten kegyelmére szorulnak. De épp ott akar Isten bennünk élni, ahol szegények és gyengék vagyunk. 

Hogyan fejleszthetjük a reményhez való hozzáállásunkat? – a pszichológus gondolatai, tapasztalatai

A jó jövőkép élettel teli. A fókuszban az életnek kell állnia, akármelyik szakaszban is vagyunk. Itt belép a hit is. Egy keresztény ember jövőképe nem zárul le a ravatalnál. Ez csak egy szakasz lezáródása és ott kezdődik az örök élet. Ha ebben a perspektívában gondolkodunk, az egy életigenlés. Ez a hosszú távú cél átsegít minket az egzisztenciális alapküzdelmeken.

Mindezek megértésében segít Tapolyai Emóke klinikai- és pasztorál szakpszichológus.

HOGYAN FEJLESZTHETJÜK A REMÉNYHEZ VALÓ HOZZÁÁLLÁSUNKAT? / Kattints ide a megnyitáshoz, illetve a bezáráshoz »

A jó jövőkép élettel teli. A fókuszban az életnek kell állnia, akármelyik szakaszban is vagyunk. Itt belép a hit is. Egy keresztény ember jövőképe nem zárul le a ravatalnál. Ez csak egy szakasz lezáródása és ott kezdődik az örök élet. Ha ebben a perspektívában gondolkodunk, az egy életigenlés. Ez a hosszú távú cél átsegít minket az egzisztenciális alapküzdelmeken.

– Hogyan fejlesszük a jövőképünket? Milyen jellemzői lehetnek?

– A jó jövőkép a múlt kiértékelésén alapszik. Érdemes önvizsgálatot tartani, hogy honnan jöttem, hol vagyok most és merre szeretnék menni. Az eddig megtett út megelégedettséggel tölt-e el?

Esetleg elégedetlen vagyok? Megállapítom, hogy hány évemet tettem tönkre. Az első lépés ahhoz, hogy a jövőn tudjunk gondolkodni, a múlt átvizsgálása, hiszen nem a mából megyünk a jövőbe, hanem a múltból.

Viszont ennek a jelen az egyedüli megfogható pillanata. Az életünkre visszatekintve látnunk kell az áldásokat is. Miben voltam ügyes, mit sikerült jól megoldanom, mit harcoltam meg? Kell a vállveregetés „Azta…, ezért megküzdöttem!” Minden elrontott életben is vannak legalább apró sikerek.
A megtett útnak negatívumai is lehetnek. „Ott mi történt? Hol csúsztam el? Hol indultam rossz irányba?” Mindezeket kiértékelve megláthatjuk, hol is vagyunk ma. Innen kezdődik a jövőkép kialakítása. Most itt vagyok, de hol szeretnék leni 1, 10, 20 év múlva? A legtöbb ember ebbe nem gondol bele, csak sodródik. Szókratész azt mondja: „Egy át nem gondolt életet nem érdemes élni.”

A tudatos jövőképhez ezeket érdemes megfontolni: Mit szeretnék ki-építeni a saját életemben, a kapcsolataimban. Mire vágyom? Mi tart vissza attól, hogy az a vágy ne csak álom legyen, hanem egy cél?

– Mennyire változhat a jövőképem?

– Az életünk dinamikus, még akkor is, amikor úgy érezzük, hogy stagnálunk. Mi magunk is folyamatosan változunk. Annyi minden befolyásolja azt, hogy ki vagyok. Azt mondhatom, ma már nem az vagyok, aki tegnap voltam. A kitűzött céljaink változásának oka, hogy mi magunk formálódunk. Sőt! A körülöttünk lévő világ sem egészen az, ami tegnap volt. Az az ember, akinek nem változnak a céljai, az lehet nagyon kitartó, de makacs, vagy akár kényszeres is. Az egészséges ember tud alkalmazkodni az élethez, a szituációkhoz, a változásokhoz.

Éppen ezért a vágyai, céljai is folyamatosan csiszolódnak, ahogyan ő maga is. Mindenkit arra bátorítok, hogy időről időre érdemes átgondolni, hogy az az irány, amerre haladok, tényleg az való nekem?

– Mennyire „engedhetjük meg” magunknak, hogy optimisták legyünk?

– Sokszor mondják az optimista emberre, hogy naiv. Pedig ez nem igaz. Vegyük a klasszikus félig teli, vagy félig üres pohár esetét! A pesszimista azt mondja, hogy félig üres és az is mindjárt elpárolog. Az optimista pedig úgy gondolja, hogy félig tele van és még lehet is rá tölteni. A reálisan optimista azt mondja: „Látom, hogy nincs tele, hiszen csak félig van.” Erre a gondolkodásmódra az jellemzői, hogy látom az élet küzdelmeit, nehézségeit, azokat nem tagadom le, nem kamuzok magamnak. Tudomást veszek a negatívumokról, de közben látom a pozitívumokat is. Látom azt, hogy a küzdelmeim lehetőségek a fejlődésemhez. A próbatételekben kibontakozhatok. Összegezve: a reálisan optimista nem azt mondja, hogy csak a pozitív létezik. Elismeri a negatívat, amiben jó is van. Meglátja mind a kettőt. Ráadásul a rosszra, a kihívásra nem azt mondja, hogy itt mindennek vége, hanem, hogy lennie kell valamilyen megoldásnak. Hisz ebben. Van benne egy folyamatos, nyitott, reményteli kutatás.

Olyan, mint egy „kincsvadászat”. Vajon, hol találhatom meg a megoldást arra, ami most negatív? Itt megszoktam említeni Assisi Szent Ferenc imáját. Azt mondja: „Uram, adj türelmet, hogy elfogad-jam, amin nem tudok változtatni…” – elismerem, hogy vannak ilyenek. „Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet…” – ez az a reményteli optimista viszonyulás, hogy a dolgokon tudok módosítani; „és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.” A pesszimista szerint semmin nem lehet változtatni, fogadd el így! Ez van. Az élet nyomor, szenvedés, aztán meghalunk.

– Lehet-e és hogyan fejleszteni az optimista hozzáállásunkat?

– Igen, lehet fejleszteni. Az érzelmi intelligenciának a része az optimizmus, ami fejleszthető. Ha már felfedezzük, hogy pesszimista a hozzáállásunk, az már a fejlődés kezdeti lépése. Sőt! Felismertem és be is láttam. Még őszinte is vagyok magammal. Következő lépés az elhatározás, ki akarok ebből nőni. Például, az elém kerülő próbatételekre mindig azt mondom: hiába. Amikor ezt a szót kiejtem magamban, akkor felteszek egy provokáló kérdést: „Biztos, hogy hiába? Nincs más alternatíva?” Érdemes észrevenni a gondolati rutinjainkat és azokat kihívás elé állítani, módosítani. Nem azt kell helyette mondogatni, hogy megoldható, megoldható, hiszen az önámítás lenne. A „belső kazettáinkat” nem lehet csak úgy átírni, mert meggyőződésből fakadnak. Tegyem fel a kérdést: „Nekem tényleg soha semmi sem sikerül? Hogy jutottam mégis idáig? Van otthonom, házastársam, gyermekeim.” Ne kidobáljunk, értéktelenítsünk, hanem értékeljük az eddig megtett utat. Igazából az optimizmus reménnyel való viszonyulás a holnaphoz.

Érdekes a Bibliában, amikor Isten valamilyen útra küldi Izrael népét, azzal kezdi: „Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomból.” Miért mutatkozik be újra és újra? Ekkora demens lenne a népe? Nem. Azt akarja ezzel mondani, hogy ott volt velük a pusztában, a küzdelemben. Nem változott, ugyanaz az Isten, aki kihozta a szolgaságból, átsegítette a próbatételeken. Nézzen vissza, adjon hálát és bízzon benne, mert Ő ma is ugyanaz. Kísérni fogja továbbra is.

– Hogyan kapcsolható össze az optimizmus és a remény?

– Az optimizmus egy viszonyulás. A remény éltet, érzelmekkel teli. Ez gyengédebb, testesebb érzés. A remény nagyobb ívet ír le, nagyobb perspektíva, érzelmi hozzáállás. Olykor a megoldhatatlanon is túlmutat. Például, minden diagnózis ellenére hiszem a gyógyulást. Az optimista ember reménnyel tervez, gondolkodik. Bízik abban, hogy előbb-utóbb megtalálja a működőképes megoldást. Képes azt is mondani, hogy „reális vagyok, ezt el kell engednem.” Vannak megoldhatatlannak tűnő dimenziói az életünknek.

A remény belekapaszkodik abba, ami túlmutat az emberi dimenzión. Ez az Isten. A remény azt mondja, egyszer találkozunk akkor is, ha most a földi életben elválunk. Ez már nem optimizmus. Sokkal több. Egy hittel töltött, mélyebb viszonyulás ahhoz, hogyan alakul a holnapunk.

Előfordul, hogy reménykedünk párkapcsolatban, gyermekáldásban, gyógyulásban, kibékülésben, egzisztenciális biztonságban, stb. Ennek a reménykedésnek több aspektusa van.

Nem csak a remény beteljesülése, hanem az az érzelmi állapot, ahogy az életet közben élem. Az tévedés, hogy a remény csak akkor válik hasznossá, ha beteljesül. Ha nem realizálódik, akkor csalódunk, de az odáig elvezető út élettel telibb volt.

Ha én reménykedem a gyermekáldásban, akkor a házastársammal mindent megteszünk, ami emberileg megtehető. Akarunk adni egy plusz hozzáállást, ahol az ember és a világ képességei véget érnek, mert ott kezdődnek a csodák. Persze van, amikor Isten nem adja meg a csodát. A remény ekkor nem azt mondja, hogy minden hiába való volt. Mindezzel együtt meg kell keresnünk azokat a dolgokat, amelyekben reménykedhetünk.

Ha csalódunk a reményünkben, akkor a legegészségesebb dolog odamenni Istenhez és azt mondani: „Nem adtad meg, pedig annyira kapaszkodtam beléd. Nem értelek. Fáj.” Az Isten válla elég erős, hogy elbírja viselni a könnyeinket, tombolásainkat, dühünket. Én sem értem ilyenkor, de egyet tudok, egyszer majd érteni fogom. Most csak azt tudom, hogy Istenbe akarok kapaszkodni a legnagyobb mélységben is.

Ha a földi vágyaimat nem is teljesíti, van még egy reményem, amiben biztosan nem fogok csalódni. Egyszer, Veled, Istenem, találkozok. A reménynek több szintjét különböztethetjük meg. A földi vágyakat és ami mindezt felülírja és túlmutat rajtuk, az örök életbe vetett reményt. Nem szabad általánosítani, hogy ha egy reményben csalódok, akkor mindegyikben fogok. Hangsúlyoznám, hogy a csalódást fel kell dolgozni, amihez idő kell. Nem lehet úgy, hogy ma csalódtam, holnap már új reményt keresek.

A léleknek is van gyógyulási ideje, nem lehet sürgetni. Ezt engedjük meg magunknak. A Bibliában az első laptól az utolsóig egy gyönyörű ív mutatkozik meg, aminek a lényege az, amit Isten mond: „Veled vagyok!” Visszanéz velem a múltra és kinyilvánítja, hogy velem volt minden küzdelemben. Támogatott, hamarabb szeretett, mint azt én tudnám. Ne félj, most is veled vagyok! Amerre mész, arra is veled leszek! Azt szoktuk kérni, hogy mentsen ki a sötét, nyirkos veremből. A jobb ima az lenne, ha azt kérnénk, gyere mellém, mutasd meg magad itt a sötét veremben. A legcsodálatosabb beteljesedés annak a tudata, hogy egy nap én leszek Ővele, de az már örökké fog tartani.

Az Isten jelenléte az életünkben az igazi reménységünk. A vágyak, a célok emberiek. Kellenek, hiszen ez az élet! Isten mindig is velem akar lenni. A múltban, a jelenben, a jövőben és az örökkévalóságban. Ha ebbe tudunk kapaszkodni, akkor sokkal többet ki-bírunk, mint amit el tudnánk képzelni.

Békességgel, élettel betelve bírjuk elhordozni az élet terheit. Azt kívánom az Olvasónak, találja meg azt az élettel teli jövőképet, ami az Isten jelenlétéről beszél a múltunkban, a jelenünkben, a jövőnkben és az örökkévalóságban.

Kedves Zarándoktársam!

Mi az, ami megérintett ezekből az anyagokból? Mi az, ami felidéződött benned vagy eszedbe jutott? Fontos, hogy ezeket megfogalmazd és kimond magadnak, hiszen azzal dolgod van! A legjobb, ha egy kis füzetbe ezeket le is írod!
Határozd el magad, hogy a felismeréseid után mi az, amit tenni fogsz, amin változtatni akarsz, és azt hogyan csinálod, hogyan építed be a hétköznapjaidba! Akár csinálhatsz egy megvalósítási tervet, amit beírsz a naptáradba, így nem felejtődik el!

 

Ha van valami, amit örömmel megosztanál velünk (felismerés, jó gyakorlat) itt a hozzászólásnál, a többi zarándoktársaddal, azt hálás szívvel fogadjunk, ugyanis sokat tanulhatunk egymástól!