Oldal kiválasztása

Hálafal – február 18.

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Dr. Pappné Csécsy Mária, Bálint Mária, Dévainé Mohr Katalin, Tóth Katalin, Tamás Istvánné, Dr. Vas Mária, Rosta Attiláné, Karácsondi Mihály, Bacsóné Lukács Katalin, Dr. Kohányi Gábor, Köbli József, Dr. Fokiné Dani Melinda, Poteczin Éva, Bánó Georgina, Sejer Gabriella, Menyhárt Sándor, Ofelláné Gyarmati Irén, Pásztor Sándorné, Tomkó Lászlóné, Seregné Nagy Marianna

***

A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is. Ezért gyakoroljuk a Heti Lélekemelő Körben a heti rendszerességű hálaadást!

Te miért adsz hálát ezen a héten? A hétfői példázatokból, vagy a csütörtöki „Láttam Istent” levelek üzeneteiből sikerült-e valamit megvalósítanod? Ez egy jó fórum arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, lelki élményeinket! Köszönöm, ha ebbe te is bekapcsolódsz!

Milyen szándékra kéred a többiek imáját? Ide leírhatod!
A NÉVTELEN hozzászólásokat töröljük!

Hálafal – február 11.

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Gál Magdolna, Frics Gyuláné, Balázsné Sinka Mária, Krencz Ferencné, Egres Katalin, Lipóczki Lászlóné, Pincze Istvánné, Molnárné Szikszai Klára, Horváth Zoltánné, Kovács Attila István, Botos István, Kincses Györgyné, Tellné Hegedűs Mária, Kertesyné Raffay Mária, Pór Edit, Szendrőné Kiss Judit, Kincses Ágnes Zsófia, Rieth Józsefné, Goda Ferencné, Bódai Zoltán

***

A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is. Ezért gyakoroljuk a Heti Lélekemelő Körben a heti rendszerességű hálaadást!

Te miért adsz hálát ezen a héten? A hétfői példázatokból, vagy a csütörtöki „Láttam Istent” levelek üzeneteiből sikerült-e valamit megvalósítanod? Ez egy jó fórum arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, lelki élményeinket! Köszönöm, ha ebbe te is bekapcsolódsz!

Milyen szándékra kéred a többiek imáját? Ide leírhatod!
A NÉVTELEN hozzászólásokat töröljük!

Hálafal – február 4

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Szeles Tünde, Szabóné Adorján Erika, Eckert Gabriella, Demjén Emília, Vadász Mária,
Máténé Sej Jolán, Juhász Ágnes,
Dr. Perger Gyula, Gyulay Lilla, Muzsay Andrea, Lajmán Gréta, Gyukics Mariann, Ludányiné Bella Szilvia, Körmendi Etelka, Dr. Prinzné Szabó Erzsébet

Te miért adsz hálát ezen a héten?
Milyen szándékra kéred a többiek imáját?
Ide leírhatod!
A NÉVTELEN hozzászólásokat töröljük!

Mit veszíthetünk, ha engedünk a gonosznak?!

Február 26. – Nagyböjt 1. vasárnap 
Olv.: Ter 2,7-9; 3,1-7; Zs 50; Róm 5,12-19 
Evangélium: Mt 4,1-11  

Három testvér elhatározta, hogy nyakukba veszik a világot, s két év alatt kitanulnak valami jó, hasznos mesterséget, amiből aztán majd királyi módon megélnek. Megbeszélték, hogy pontosan két év múlva újra találkoznak szülői házuknál, s azzal hárman háromfelé vándoroltak. A kitűzött napon valóban vissza is tértek, s örömmel üdvözölték egymást. Egyikük rögtön el is kezdett dicsekedni. „Én olyan csodatévő képességre tettem szert, amellyel egyetlen aprócska csontból elő tudom varázsolni a teljes csontvázat, ami azé az élőlényé volt, amelynek a csontját megtaláltam.” A második rögtön rákontrázott: „Én pedig azt tanultam meg egy bölcs varázslótól, hogy hogyan tudok húst, inakat és bőrt teremteni a kiszáradt csontvázakra!” A harmadik lefitymáló mosollyal ezt mondta: „Ügyes, ügyes, de mit sem érnétek az én tudományom nélkül! Én képes vagyok életet lehelni az élettelen testekbe, képes vagyok feltámasztani a halottakat!” Ezt aztán már végképp nem akarta elhinni a másik két testvér. Rögtön útra is keltek, hogy kipróbálják a képességeiket, bebizonyítsák egymás előtt, mire jutottak az elmúlt években. Alighogy kiértek városukból a szavanna szélére, máris egy nagyobb csontra bukkantak. Az első testvér azonnal elővette a tudományát, s rövid idő múlva egy teljes csontváz feküdt a fiatalemberek előtt. A második csak intett néhányat a varázspálcájával, s a csontokat hús és bőr fedte be. A harmadik fiú is égett a vágytól, hogy megcsillogtassa csodás képességét. Életet lehelt az élőlénybe, ami nem volt más, mint egy hatalmas, vérszomjas oroszlán. Amint életre kelt, hatalmas üvöltéssel rávetette magát a testvérekre, és másodpercek alatt cafatokká szaggatta őket.  

Minden korlátot lerázni igyekvő társadalmunkban elég gyakran gondolják azt az emberek, hogy amit csak lehetséges megtenni, azt meg is kell tenni! Nem szabad kihagyni semmiféle esélyt. Ki kell próbálni mindent, hiszen ez teszi színessé, érdekessé az életet! A bűnbeesés története azonban jól példázza azt, amit meg is tapasztal minden ember – és az igazán őszinték el is ismerik: nem, egyáltalán nem helyes megtenni mindent, amire csak képesek vagyunk, vagy lennénk! Nem igaz, hogy színessé, érdekessé válik az élet, ha mindent kipróbálunk, ha mindent megengedünk magunknak. Sokkal inkább pokollá, előbb-utóbb. Nagy bölcsességre vall, amit Szent Pál ír levelében: „Mindent szabad nekem, de nem minden használ!” Bizony vannak olyan döntések, cselekedetek, folyamatok, amikre ha igent mondunk, nem hozzáteszünk valamit az életünkhöz, nem többek leszünk általa, hanem elveszítünk valamit: valami nagyobbat, jobbat annál, amit nyerhetünk a helytelen választással. Persze, hogy a bűnben – legalábbis eleinte – van valami vonzó, valami jónak, értéknek látszó, ami elcsábítja az embert. Sajnos igaz a mondás, hogy egyáltalán nem olyan fekete az ördög, mint amilyenre festik. Azonban nem azt jelenti ez, hogy nem olyan gonosz és pusztító, hanem sokkal inkább azt, hogy rafináltabb, semmint gondolnánk! Ha a bűnben, amire kísérteni akar, rögtön meglátszana mindaz a negatív következmény, mindaz a rombolás, keserűség és fájdalom, amit majd okozni fog, nyilván nem döntene mellette egyetlen ember sem! Ó nem, az ördög nem szurkos, ronda, szarvas-patás szörnyként nyilvánul meg, hanem nagyon is vonzó, érdekes és elbűvölő arcát fordítja felénk. Olyasmit kínálgat többnyire, ami nem látszik rossznak, sőt adott esetben kifejezetten fontosnak, nélkülözhetetlennek, hasznosnak is tűnik.  

Azonban, ha az ember beleegyezik, főleg ha bele is merül olyan dolgokba, amelyek Isten teremtő és szerető akaratával ellentétesek, előbb-utóbb megtapasztalja azt a rosszat, amelytől az Isten megvédeni szerette volna. Amikor Ádám és Éva elköveti az ősbűnt, a Biblia megjegyzi, hogy „megnyílt a szemük és észrevették, hogy mezítelenek”. Első olvasatra talán pozitív megállapításnak tűnhet ez a „megnyílt a szemük”: mintha valami olyasféle tudással, képességgel gazdagodtak volna, ami eddig nem volt meg bennük. Mintha teljesebbé lett volna ezáltal az életük. Azonban nem mindig jó, ha valami megnyílik. Pl. ha útközben kiszakad az ember hátizsákja és kihullik belőle sok olyan dolog, amire később még szüksége lenne, azt senki sem ítélné egy hasznos, célravezető „megnyílásnak”. Ez csak veszteség, nem nyereség. Ilyesféle megnyílás történt az első emberpár életében is: meghasadt, meghasonlott az életük, olyan veszteség érte őket, ami azóta is az emberiség legszörnyűbb vesztesége. Erre utal a mondat második része is: „Észrevették, hogy mezítelenek.” Vagyis olyasmit éltek át, amit a bűn előtt soha: kiszolgáltatottságot, a védtelenség érzését, az Istentől és egymástól való félelmet, az Istennel és egymással szembeni bizalmatlanságot. Minden rossznak, ami az emberiség életében csak előfordulhat, a gyökere ez a szörnyű, veszteségekkel teli megnyílás, meghasadás.  

Jézus azonban, aki hozzánk hasonlóan „mindenben kísértést szenvedett”, rámutat arra, hogy a sátáni vonzás legyőzhető! Isten útmutatást adott a Szentírásban, kinyilatkoztatott Igéje által, melynek segítségével a csapdák elkerülhetők. A Sátán Jézus számára is olyan ajánlatokat tesz, amelyek az adott pillanatban nagyon is csábítók, célravezetőnek tűnők voltak. Egy éhes embert arra buzdít, hogy változtassa kenyérré a köveket, hiszen megteheti! Vesse le magát a templom párkányáról, kápráztassa el az emberek tömegeit, hiszen végülis éppen arra készül, hogy minél több embert megnyerjen a saját követésére! Mi lenne hasznosabb egy látványos csodánál, ami rögtön megmutatná a nagyságát, az erejét, amiért csodálni lehetne? Boruljon le és imádja a Gonoszt, hiszen miért ne hozhatná meg ezt a kis áldozatot, ha egyszer az egész emberiséget, az egész világot maga mellé akarja állítani? Jézus azonban mindig Isten Igéjével, törvényével válaszol, amely éppen az ellentétét írja elő annak, amire az ördög csábítgat. Ezt a lehetőséget mi is megragadhatjuk: megvizsgálni Isten törvényeinek mérlegén azt, amire vonzást érzünk, amit tenni készülünk. Még így is sokszor bizonyulunk gyengének, engedünk a kísértésnek, azonban Jézushoz imádkozva, Tőle erőt kérve megtapasztalhatjuk azt is, hogy ellent tudunk állni. Főleg, ha azon is elgondolkodunk, mit veszíthetünk, mit kockáztatunk azzal, ha megnyílunk a Sátán mesterkedései előtt

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A NÉVTELEN hozzászólásokat töröljük! 

A legszebb és legfontosabb küldetésünk

Február 19. – Évközi 7. vasárnap 
Olv.: Lev 19,1-2.17-18; Zs 102; 1Kor 3,16-23 
Evangélium: Mt 5,38-48  

Egy idős néni szokott módon besétált dél körül az egyik olcsó önkiszolgáló étterembe, s vett magának egy tányér levest. Már odavitte az egyik asztalhoz, sőt a kis táskáját is a szék karjára akasztotta, amikor észrevette, hogy kanalat nem hozott. Visszatipegett hát a pulthoz, majd amikor elindult a kanállal a kezében az asztalhoz, döbbenten vette észre, hogy egy sötét bőrű fiatalember vidáman kanalazgatja az ő levesét. „Hát ez már nem igaz! Mit meg nem engednek maguknak ezek a bevándorlók!?” – méltatlankodott magában a néni. „Lennék csak bátrabb és erősebb! Majd megmondanám én neki a magamét! Azért a levesemet mégse hagyom!” – gondolta. Odalépett, leült a szemben lévő székre és szúrós tekintettel ő is belemerítette a kanalát a levesbe. Hol a fiú, hol a nénike kanalazott ugyanabba a tányérba. A néni közben végig forrongott magában, s gondolatban mindennek elhordta a fiatalembert. A fiú azonban szélesen mosolygott, ki-ki villant fekete arcából a hófehér fogsora. „Még röhög is rajtam!” – duzzogott a néni. Amikor már csak egy kevéske maradt a tányér alján, a fiatalember felugrott és búcsút intett, meghagyva a néninek az utolsó kanál levest. A nénike nagyon mérges volt és kissé éhes is maradt. Odavitte a tányért a mosogatóhoz, s amikor visszaindult a székéhez a táskájáért, akkor vette észre, hogy a táska egy másik szék karfáján lóg, egy másik asztalnál. Az asztalon pedig ott gőzölög egy tányér érintetlen leves: az, amit ő maga vitt oda. Iszonyatos szégyenérzet fogta el. Ez a szerencsétlen fiatalember, akit ő nem győzött magában szapulni, valójában a saját levesét osztotta meg vele, szelíden, szó nélkül és mosolyogva. Nem a fiú kanalazott bele az ő levesébe, hanem ő a fiúéba, aki még egy görbe tekintetet sem vetett őrá. A nénit a szégyen mellett egy másik érzés is kerülgetni kezdte: rádöbbent, hogy mennyire szeretné ő is így szeretni az embereket: ismeretlenül, előfeltételek és viszonzás nélkül is.  

„Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is?” Milyen sokszor hajlamos az ember arra, hogy csak a viszonzás reményében adjon bárkinek bármit is. Illetve legalábbis feltételekhez kötjük a jóindulatunkat, a segítőkészségünket: ismerjem az illetőt, szimpatikus és megbízható legyen, olyan valaki, akire adott esetben én is számíthatok. Valójában az ilyen cselekedet nem az igazi szeretet jele, hanem egyszerű üzlet: adok-kapok viszony. Természetesen nem tilos azokat szeretni, azokkal jót tenni, akiket ismerünk, akiket kedvelünk, illetve akiktől mi magunk is remélünk valamit, azonban, ha csak ezekre az emberekre tekintünk jóindulattal és csak őket segítjük, akkor messze állunk Isten szeretetének ingyenességétől és mélységétől. Valóban nehéz felfogni ennek az isteni szeretetnek a dimenzióját! Emberek esetében még talán jobban meg is lehetne érteni az egyforma jóindulatot és áldozatkészséget mindenki felé, hiszen az ember tévedhet felebarátai megítélésében. 

Mi nem látunk bele a jövőbe, nem tudjuk, kinek az élete milyen fordulatot vesz, hogyan teljesedik ki vagy épül le a végére. Lehet, hogy olyanokat találunk szimpatikusnak, ígéretesnek, akik végül rossz irányba fordulnak, míg mások, akikből nem sok mindent néztünk ki, akiket taszítónak találtunk, éppen, hogy pozitív irányba változnak, megérdemlik a szeretetünket. Igen, nálunk embereknél még csak-csak érthető a mindenki iránti szeretet, hiszen nem tudjuk, végül ki lesz méltó rá. Lehet, hogy „jó befektetésnek” bizonyulhat egy olyan jó tett is, amit az illető most még egyáltalán nem érdemelt ki. Na de Isten?? Hát, ha valaki, akkor Ő tudja, kinek miként ér véget a földi léte, ki lesz majd a végén tiszta búza és ki marad konkoly! És mégis! „Fölkelti Napját jókra és gonoszokra, esőt ad igazaknak és gonoszoknak egyaránt.” Ez valóban teljesen ingyenes szeretet. Nem csak hogy előítélet, előzetes elvárás nincs benne, de még az életünk utólagos gyümölcseitől, eredményeitől sem függ. Bármilyen furcsa hallani, kimondani, de ebből az következik, hogy Isten a pokolra jutott embereket is változatlanul szereti! Örök szenvedésüket nem Neki köszönhetik, hanem saját maguknak. Isten szeretete értük is éppen úgy mindent megtett, mint a Mennybe jutottakért: odaadta még az utolsó csepp vérét is! Mi tehát ennek a szeretetnek az igazi mozgatója, indító oka? Nem az ember bármilyen teljesítménye, vagy tőle várható viszonzás, még csak nem is az a vágy, amit Isten magának az embernek a tökéletesedése, boldogsága iránt érez. Nem valami külső ok, hanem egyedül és csakis Isten maga: az Ő természete. Istennek lényege a szeretet: nem tud más lenni, nem tud, nem akar nem szeretni bárkit is.    

Jézus azért biztat bennünket ennek a mélységes isteni szeretetnek a követésére, mert tudja, hogy egyáltalán nem lehetetlen számunkra! Nem tudunk ugyan annyira szeretni, mint Isten, olyan kitartóan, minden áldozatra készen, de azért igenis képesek vagyunk arra, hogy ne csak „üzletként” fogjuk fel és éljük meg a legszebb és legfontosabb küldetésünket, a felebaráti szeretetet. Mi is képesek vagyunk ajándékozni magunkból olyan embereknek is, akiktől semmi viszonzást nem várhatunk. Képesek vagyunk előítéletek nélkül tenni a jót másokkal, sőt még arra is képesek vagyunk, hogy újra és újra megbocsássunk azoknak, akikben csalódtunk. Minél jobban átéljük, megtapasztaljuk, közel engedjük magunkhoz Isten szeretetét, annál inkább képesek leszünk utánozni is azt, hiszen az Ő képére és hasonlatosságára teremtettünk, s Lelke által részesültünk Isten természetéből. 

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 
A NÉVTELEN hozzászólásokat töröljük!