RÁHANGOLÓ:
A 10 csapás nagyszerű lehetőség, hogy megmutassa az Isten a hatalmát. Hiába a sok jel, hiába a sok szenvedés, a fáraó keményszívű marad. Nem hajlandó elismerni, hogy van Valaki, aki nagyobb, mint ő. Nem akarja elfogadni, hogy az Isten az élet Ura. Közben Mózes rendületlenül és hűségesen közvetíti Isten üzenetét az egyiptomiak felé. Nézzük, milyen tanulsága lehet számunkra ezeknek a történéseknek!
Legyél élettel teli!
Ezt üzeni tehát az Úr: Erről tudod meg, hogy én, az Úr vagyok: íme, ezzel a bottal, amely a kezemben van, ráütök a folyó vizére, és az vérré változik. Azután azt mondta az Úr Mózesnek: „Mondd Áronnak: Vedd botodat, és nyújtsd ki kezedet Egyiptom vizeire, folyóira, patakjaira, tavaira, és minden víztárolójára, hogy vérré változzanak, és vér legyen Egyiptom egész földjén, a fa és kőedényekben egyaránt!” Úgy is tett Mózes és Áron, amint az Úr megparancsolta. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 7,14-24)
Isten hatalma oly mértékű, hogy Egyiptomban minden víztömeg vérré válik. A víz, az emberi élet forrása most a halál és a hanyatlás forrásává válik.
Manapság állandó kísértésnek vagy kitéve, hogy testi dolgokhoz fordulj – szexualitáshoz, hatalomhoz, pénzhez – amelyek, ha nem Istenre irányulnak, elzárnak az igazi élettől. Az életünk gyakran inkább romlással teli, mint Isten életével.
Legyél tudatában, hogy Jézus képes életed poshadt vizét borrá változtatni, ha Vele tartasz, ha átadod Neki az irányítást! Imádságodban szüntelen kérd az Istent, hogy bőségesen töltsön el élettel és örömmel! Ne olyan legyél, mint ez a romlott narancs:
Gondolj másokra is!
Az Úr azután ezt mondta Mózesnek: „Mondd Áronnak: Nyújtsd ki kezedet a botoddal a folyókra, a patakokra és a tavakra, és hozd fel a békákat Egyiptom földjére!” Kinyújtotta erre Áron a kezét Egyiptom vizeire, feljöttek a békák, és ellepték Egyiptom földjét. De a varázslók is hasonlóképpen cselekedtek bűbájosságuk által, és felhozták a békákat Egyiptom földjére. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 7,25-8,15)
A fáraó nem veszi figyelembe saját népének a nehézségeit, melyeket miatta szenvednek el. Alattvalóinak nehéz helyzetével szembeni arrogáns közömbössége felfedi szíve keménységét. Nem hajlandó térdet hajtani Isten előtt vagy együttműködni vele. Amikor a békavész elmúlik, sem Mózes iránt nem mutat tiszteletet, sem Istennek nem ad hálát felfuvalkodott gőgjében.
Gyakran követhetjük el mi is azt a súlyos hibát, hogy magunkon kívül senkit sem veszünk figyelembe. Semmibe vesszük családtagunkat, munkatársunkat, a buszon velünk utazókat, a bolti eladót, az autószerelőnket. Ugye eszedbe jut Jézus szava: “Amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Azaz, amikor embertársainkkal nem bánunk jól, nem tiszteljük, lenézzük őket, ítélkezünk fölöttük, akkor Istent vesszük semmibe.
Istennek az a fontos, amit teszel (vagy nem teszel meg)! Tegyél meg mindent másokért, amire egy adott helyzetben lehetőséged van!
Ne csüggedj, inkább adj hálát!
Azt mondta ekkor az Úr Mózesnek: „Szólj Áronnak: Nyújtsd ki botodat, és üss a föld porára, hogy szúnyoggá legyen az Egyiptomnak egész földjén!” Úgy is tettek: Áron kinyújtotta a kezét a bottal, ráütött a föld porára, és szúnyog lett abból emberen és állaton. A föld minden pora szúnyoggá változott Egyiptom egész földjén (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt:: Kiv 8,12-15)
Van egy szólás, amely így hangzik: „Isten soha nem tesz több terhet a vállunkra, mint amennyit elbírunk”. Szerintem, ez így nem teljesen igaz. Nézd csak meg Mózes esetében. Isten nagyobb feladattal bízta meg, mint amivel képes volt megbirkózni. Mózes számára két lehetőség kínálkozott: vagy elmenekül a feladat elől, és azzal a gondolattal vigasztalja magát saját kudarca miatt, hogy Isten túl sokat kért tőle, vagy pedig bízik abban, hogy Isten kegyelmet nyújt számára, amikor az ő emberi ereje nem elegendő.
Meríts bátorságot Szalézi Szent Ferenc szavaiból: „Ne feledd ezt az egyszerű, ám vitathatatlan igazságot: Isten sok nehézséget megenged, hogy szorongassák azokat, akik Őt szolgálni akarják, de soha nem hagyja őket a teher alatt elsüllyedni, amíg bíznak benne!” Isten szeret, ezért soha nem engedi, hogy elvesszen, vagy zátonyra fusson az életed, amíg hiszel benne! Soha ne engedj a csüggedésnek, még a legnehezebb időszakokban sem!
Ha mégis elcsüggedsz, vidd csüggedtséged az Úr elé, és adj számára teret, hogy megértsd az igazságot és gyógyíthassa lelkedet!
Ha tudnám, hogy ez az utolsó estém, és szörnyű halál vár rám, vajon eszembe jutna hálát adni? Azt hiszem, megháborodnék a rettegéstől. És ha ott állnék több ezer éhes ember előtt, és csak öt kenyerem és két halam lenne, gondolnék-e hálaadásra? Valószínű eluralkodna rajtam a pánik. Jézus pedig hálát adott. Ez emberi ésszel szinte felfoghatatlan! Végtelen bizalmat jelez az Atya iránt. Ha egy feszültséggel teli, szörnyű helyzetben odafordulsz az Atyához, és hálát adsz neki, akkor végtelenül bízol benne. Jézusnak nagyon korlátozott eszközei voltak, de szerető hálája megnyitja a bőség ajtaját, mert ez a hála lehetővé teszi az Atya számára, hogy megmutassa nagylelkűségét. Ha hálát adsz, amikor minden szétesőben van körülötted, a hálaadás segít összetartani a dolgokat, és segít, hogy önmagadat is összetartsd.
Válj szentté!
Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj be a fáraóhoz, és mondd meg neki: Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem, mert ha tovább is ellenállsz, és visszatartod őket, íme, az Úr keze nehezedik a mezőn nyájaidra, dögvészt bocsát lovaidra, szamaraidra, tevéidre, marháidra és juhaidra. Ugyanakkor csodálatos különbséget is tesz az Úr Izrael jószága és az egyiptomiak jószága között, és abból, ami Izrael fiaié, semmi sem vész el. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 9,1-7)
Milyen érdekes, hogy Isten különbséget tesz Izrael jószága és az egyiptomiak jószága között. Azt ígéri, hogy Izrael fiainak jószágai közül semmi sem vész el. Vagyis, akit az Isten kiválasztott, az az Övé, arról gondoskodik és megóvja minden bajtól.
Örülj, mert a keresztség által Isten gyermeke vagy, hozzá tartozol!. Ő arra hív minket, hogy szentté váljunk azáltal, hogy neki élünk, a napjainkat az Ő jelenlétében töltjük, a szeretet parancsa által!
A szentté válás nem valami távoli dolog, amely csak a különleges emberek kiváltsága. Mi is könnyedén válhatunk szentté! „Csak” annyit kell tennünk, hogy mindig az Isten felé fordítjuk a tekintetünket és a cselekedeteink szeretetből fakadnak.
Perlekedj az Istennel!
Fokozódnak a csapások, amelyekkel Isten sújtja az egyiptomiakat. Érdekes, hogy a fáraó szíve nem hogy meglágyulna az Úr hatalmát és erejét látva, hanem még inkább megkeményedik. Az izraeliták szíve pedig szép lassan megenyhül Isten jelenlétében.
Te hogyan reagálsz Isten jelenlétére? Ellenállsz az Ő akaratának? Nem vagy hajlandó elfogadni azt, ami veled történik, vagy úgy fogod fel, hogy az Úr keze most másként érint. Szabad perlekedni az Istennel! Lázadhatsz, kiöntheted neki a szívedet, elmondhatod Neki a benned lévő érzéseket! Ő csöndben, szeretettel meghallgat! Megérti azt, ha benned vihar dúl. Ő jobban ismer, mint te önmagadat. Ha ilyen helyzetbe kerülsz, ülj a jóságos Atya elé, és engedd, hogy az Isten békéje eltöltsön, elárassza testedet-lelkedet! Add át Neki gondjaidat, aggodalmaidat, és engedd, hogy gyógyíthasson!
Miért engedi meg az Isten?
Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és azt mondták neki: „Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarsz meghódolni előttem? Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem! Ha ellenszegülsz, s nem akarod elbocsátani, íme, holnap sáskát hozok határodra. Az úgy ellepi a föld színét, hogy semmi sem látszik ki belőle, és megeszi, ami a jégeső után megmaradt. (…)
Azt mondták erre a fáraó szolgái: „Meddig szenvedjük még ezt a veszedelmet? Engedd el azokat az embereket, hadd áldozzanak az Úrnak, az ő Istenüknek! Nem látod, hogy elpusztul Egyiptom?” (…) A fáraó azt felelte erre: „Úgy legyen az Úr veletek, ahogy én elengedlek titeket és gyermekeiteket! Ki vonhatná kétségbe, hogy a szándékotok gonosz? Nem jó lesz ez! Menjetek egyedül ti, férfiak, és áldozzatok az Úrnak, hisz magatok is ezt kértétek!” (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 10,1-20)
Az emberek gyakran kérdezik: „Miért engedi meg Isten, hogy ez meg ez megtörténjen a barátommal vagy a rokonommal vagy saját magammal?” Miért történnek rossz dolgok jó emberekkel? A pontos választ Isten tudja, de biztos vagyok benne, hogy az un. rossz dolgok – amiket mi elsőre annak gondolunk – talán hozzájárulnak ahhoz, hogy csiszolódjunk, mint a gyémánt, még jobbá váljunk, és még közelebb kerüljünk az Istenhez.
Láthatjuk, hogy a fáraó kétségbeesetten ragaszkodik ahhoz, ami még megmaradt a birodalmából. Minden áron a kezében akarja tartani az irányítást.
Nem de mi is ilyenek vagyunk? Bármibe megkapaszkodunk – akár függőségek is -, ami megadhatja számunkra az irányítás érzését! Te mihez ragaszkodsz, talán túlzottan is, és mit kellene elengedned, hogy szabadabbá válj, és bátran tudj cselekedni? Talán, azért is engedi meg az Isten a rossz dolgokat, hogy megtanuljunk megszabadulni ragaszkodásainktól, és örömmel át tudjuk adni Neki az irányítást! Ne ragaszkodj semmi máshoz, csak az Istenhez!
A sötétségből a világosságra
Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sűrű sötétség legyen Egyiptom földjén, hogy meg lehessen tapogatni!” Kinyújtotta erre Mózes a kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lett Egyiptom egész földjén három napig. Senki sem látta a testvérét, és senki sem mozdult ki arról a helyről, ahol volt. Ahol azonban Izrael fiai laktak, ott világos volt. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 10,21-29)
Amikor makacsul ragaszkodunk a saját elképzeléseinkhez – mint ahogyan a fáraó tette -, előbb-utóbb összezavarodnak körülöttünk a dolgok, azt is mondhatnám, hogy lelki sötétségbe kerülünk, amikor nem látjuk a helyes irányt, nem tudjuk, merre folytassuk tovább az utunkat. A fáraó meg van győződve arról, hogy ő tudja, mi a jó neki, és nem hallgat az Úrra.
Csak akkor kezdjük tisztábban látni az életünk irányát, ha elfogadjuk Isten vezetését, gondoskodását, amikor megbékélünk azzal, ami van, amikor megértjük, hogy Istenhez tartozunk. Ez persze nagy alázatot igényel. Nézd meg Izrael népét! Növekszik az Úr terve iránti alázatuk és fogékonyságuk, nyitottságuk, és ennek eredményeképpen a világosság ajándékában részesülnek. Most nézd meg a saját életedet! Világosságban vagy sötétségben élsz? Hol vannak az életedben sötét foltok, és hol látsz világosabban?
Isten ígérete
Az Úr megígérte Mózesnek és az izraelitáknak, hogy nem lesz több csapás. Igaz, ez az utolsó – az elsőszülöttek halála – rendkívül fájdalmas az egyiptomiak számára. (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 11,1-10)
Ez a sok próbatétel az izraelitáknak is egy kemény időszak volt. Végig a hitük és a bizalmuk volt próbára téve. Hinniük kellett abban, hogy Isten valóban szabadulást hozhat számukra. A bizalom gyümölcse az, amikor látjuk a fényt az alagút végén.
Ha engedjük, hogy az Isten vezessen bennünket, akkor olyan ajtók is kinyílnak előttünk, amelyekre nem is számítottunk. Ezt élhették meg az izraeliták és Mózes is. Te éltél már meg hasonlót? Idézd fel magadban, és időzz el ennél az élménynél az imaórádban. Ebből meríts erőt, amikor legközelebb próbatételek érnek.