„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”

Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!

Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!

A nap már alacsonyan jár, melege mégis átölel. A tenger sima felszíne aranyban fürdik, mintha az ég leereszkedett volna a földre. Egy ember áll egy eveződeszkán, mozdulatai lassúak, ritmikusak. Nincs rohanás, nincs zaj, csak a víz halk csobbanása és a lelkét átjáró nyugalom. Ez a pillanat maga a nyár esszenciája: feltöltődés, lelassulás, csendes öröm.

A természet itt nem háttér, hanem része a megtapasztalásnak – a test, a lélek és az ég harmóniája. A vízen lebegni egyszerre jelent szabadságot és biztonságot: nincs mitől menekülni, nincs hová sietni. A nyári pihenés nemcsak a test regenerálódása, hanem a lélek újrahangolása is. Ilyenkor tanulunk meg újra jelen lenni – nem a múltba révedni vagy a jövőt szorongva fürkészni, hanem egyszerűen létezni. Ez a nyár ajándéka: a fény, a nyugalom, a kikapcsolódás, a töltődés ideje – és benne az Isten jelenléte, aki örömmel nézi, amikor végre megpihenünk az Ő világában.

GYAKORLAT

Időtartam: 10–15 perc
Eszközök: kényelmes ülőhely, csend, vagy halk tengerhangok

1. Hunyd be a szemed, és képzeld el, hogy ott állsz ezen a horvát tengerparton, vagy a Balaton partján. Érzed a meleg levegőt, a nap sugarait, hallod a tenger morajlását.

2. Képzeld el, hogy minden feszültség kiszáll belőled, mintha a tenger elsimítaná a benned lévő hullámokat is.

3. Tedd fel magadnak a kérdést:
   – Mikor engedtem meg magamnak utoljára a valódi pihenést?
   – Mi az, ami most nyomaszt, amit le kellene tennem?
   – Mire lenne szüksége a lelkemnek ezen a nyáron?

4. Majd egyszerűen maradj a csendben – ne akard megoldani, csak engedd, hogy „átsüssön” rajtad a nap és Isten szeretete.

5. Zárásként imádkozd el szívből:
   „Uram, taníts meg pihenni, taníts meg örülni, taníts meg újra élvezni az életet, amit Te adtál nekem!”

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE

Hová sietsz?

Július 20. – Évközi 16. vasárnap
Olvasmány.: Ter 18,1-10a /  Kol 1,24-28
Evangélium: Lk 10,38-42  

Egy szorgalmas, sokat dolgozó, éjjel-nappal a családjáért hajtó fiatalember észrevette, hogy fokozatosan romlik a házassága. A felesége szinte teljesen közömbössé vált iránta, amikor szólt hozzá, ingerülten válaszolt, ha egyáltalán válaszolt. Ráadásul, a gyerekei sem nagyon álltak szóba vele. Nem tudta mire vélni a dolgot, elment hát a város kolostorába egy bölcs szerzeteshez, és elpanaszolta a családi élete hanyatlását. A szerzetes végighallgatta, majd kérdéseket tett fel, és a válaszokon hosszan eltöprengett. Végül azt mondta a férfinak: „Tudod mit? Menj haza, és ahelyett, hogy utasításokat adnál a feleségednek, kérdezd meg tőle, hogy hogy van! Milyen volt a napja? Ne szólj bele, hagyd beszélni! És mindennap tegyél így az elkövetkező egy hónapban! Hallgasd meg a feleségedet, figyelj oda rá, ahelyett, hogy a magad dolgait, terveit sorolgatnád neki állandóan! Egy hónap múlva gyere vissza, és mondd el, mire jutottatok!” A férfi megfogadta a szerzetes tanácsát, majd egy hónap múlva már kisimultabb arccal jelent meg. „Működik a dolog!” – újságolta. „Már sokkal kedvesebb hozzám a feleségem. Mióta mindennap meghallgatom, mi bántja, minek örül, mit szeretne igazán, azóta jobb a kapcsolatunk. Nem mondom, hogy nincs hová fejlődni, de azért alakulunk!” A szerzetes elmosolyodott és így szólt. „Rendben van. Akkor a következő hónapban próbáld meghallani azt is, amit a feleséged nem mond ki! Hidd el, akkor még közelebb fogtok kerülni egymáshoz!” 

Mária és Márta története rendkívül aktuális korunk társadalma számára. Gary Chapman szeretetnyelvekről szóló írása szépen kielemzi, hogy az emberek más és más módon mutatják ki a szeretetüket, illetve más és más dolgokban, magatartásokban ismerik fel az irántuk gyakorolt szeretetet. Vannak, akik a cselekedetekben, a másokért végzett munkában, hozzátartozóikért vállalt áldozatokban mutatják meg szeretetüket. Mások inkább az együtt töltött minőségi időt értékelik. Hiteles és fontos lehet mind a kettő, azonban nem szabad teljesen elhanyagolni egyiket a másik rovására! Nagy kísértése napjaink emberének, hogy a lázas tevékenység tengerébe belevesszen! Persze, a felgyorsult életritmus, a túl sok és túl sokféle elvárás is jócskán ebbe az irányba tereli a mindennapokat. Tenni, rohanni, vészes gyorsasággal termelni, azután szintén gyorsan és meggondolatlanul fogyasztani, élvezni … ez jellemzi az emberek többségének életét. Tagadhatatlan, hogy van szeretet a másokért tenni akarás, az anyagi javak megtermelése, ajándékozása mögött, azonban ha a szeretetnek csak ez a megnyilvánulási formája kerül túlhangsúlyozásra, akkor a lényeg, a személyesség könnyen kiveszik belőle.  

Az Istennel való kapcsolatot is meghamisítja, vagy legalábbis eléggé felszínessé, üressé teszi a felfokozott tevékenység, az emberek által tervezett, szervezett, lebonyolított programok túlzásba vitele. Jézus nyilván nem rosszallja Márta sürgés-forgását, de amikor az elégedetlenkedik, azt mondja Máriára: „A jobbik részt választotta … nem is veszíti el soha!” Micsoda ez a „jobbik rész”? Mária ott ül Jézus lábainál, és nagy figyelemmel hallgatja az Ő tanítását. Fontosabbnak tartja ezt, mint a testi igények kielégítését. Ő többet értett meg Jézusból, valamiképpen teljesebben szerette a Mestert, mint a nővére.

Ha valaki Isten iránti szeretetét szinte csak az egyházban való sürgés-forgásban éli meg, könnyen elkövetheti azt a hibát, hogy olyasmin dolgozik, ami nem is Isten akarata, vagy legalábbis kevésbé lényeges Isten szándékai szerint. Saját terveit, elképzeléseit hajszolhatja, azokat gondolva Isten terveinek. Az elmélyült imádság, az Istennel való beszélgetés hiánya megtévesztheti őt. Másrészt a fáradtságban, az óhatatlanul előforduló kudarcokban nem lesz lelkiereje a kitartáshoz, a vigasztalódáshoz. Keserű és türelmetlen lesz, mint Márta. Azonban a Jézus szeretetét élvező, abban elmerülő ember türelmesebb marad a megpróbáltatások közepette. 

Az emberi kapcsolatokban is mindenképp káros a minél több együtt töltött idő, az elmélyült meghallgatás, odafigyelés, beszélgetés hiánya. Milyen sok házasságot épít le a megfelelő kommunikáció nélküliség?! Milyen sok szülő konstatálja csodálkozva, hogy a gyermeke hűvös hozzá, közömbös iránta, pedig hát ő „mindent megad neki”?! Mindent? Ó nem … anyagi javakat talán túl sokat is! De önmagából keveset, vagy szinte semmit nem ad! Tanuljunk Máriától, aki nem vész bele a rohanásba, a sürgés-forgásba, hanem tudja, hogy a szeretet legalább annyira igényli a személyes meghallgatást, megismerést, odafigyelést, mint az áldozatkész tetteket! 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

* * * * *

GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ

Olvasd el a Bibliából a következő szakaszt – Ter 18,1-10a:
Egy alkalommal az Úr megjelent Ábrahámnak Mamre terebintjénél, amikor az a déli forróság idején sátra bejáratánál ült. Ábrahám fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, a sátor bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Mindjárt hoznak egy kis vizet. Mossátok meg lábatokat, és telepedjetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” Ábrahám besietett a sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt!” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, és odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott, meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. Míg ettek, ő ott állt mellettük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” Akkor az Úr így szólt: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, feleségednek, Sárának addigra már fia lesz.”

Ábrahámhoz három titokzatos látogató érkezik a déli forróságban. Ábrahám készségesen és bőkezűen fogadja őket: vizet, ételt, pihenőt kínál. A vendégek közül egyikük bejelenti a nagy ígéretet: Sárának, az idős asszonynak, egy éven belül fia születik. A történet az isteni ígéret beteljesüléséről szól. Ábrahám és Sára ugyanis már hosszú ideje várták a gyermekáldást, Isten pedig korábban már többször ígéretet tett utódról. Most, amikor az ígéret beteljesülni látszik, minden természetes körülmény – kor, meddőség – lehetetlennek tűnő helyzetet mutat. A három látogató egyúttal Isten jelenlétét és áldását is hordozza.

ÜZENET:

Ez a szakasz arra tanít, hogy Isten gyakran a legváratlanabb helyeken és helyzetekben látogat meg minket. Ábrahám nem kérdez, nem kételkedik – csak szolgál, vendégül lát, figyelmes és nagylelkű. Ábrahámban megvan a nyitottság, a figyelem és a befogadás lelkülete. Nem tudhatjuk, mikor találkozunk „angyalokkal” – olyan emberekkel vagy pillanatokkal, akik által Isten szól hozzánk.
A csoda nem mindig látványos. Isten gyakran a mindennapi cselekedeteink hűségében, szeretetben végzett apró gesztusaiban lép be az életünkbe. A reménytelennek látszó helyzetek is megfordulhatnak – Sára története a remény diadala. A hit azt jelenti: akkor is kész vagyok bízni, amikor még nem látom, mit hoz az ígéret. Ábrahám nemcsak vendéget látott – Isten arcát ismerte fel. Ma is ezt kérdezi tőlünk az Úr: felismered-e, ha meglátogatlak?

„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”

Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!

Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!

Ez a kép nem a földről készült. Valaki felemelkedett – talán drónnal, talán más eszközzel –, és onnan fentről nézett rá az apátságra és a tóra. A látvány lenyűgöző. De nem csak azért, mert szép – hanem mert szokatlan nézőpontból mutatja meg azt, amit már jól ismerünk. A templom, amely lentről nézve emelkedik, innen nézve kiegyenesedik – beleolvad a tájba, mégis uralja. A fény, ami oldalról csak elvakítana, fentről vezető ösvényként tükröződik a vízen. Ez az egész azt súgja: ha máshonnan nézed, másképp látsz. Sokszor az élet dolgai is csak akkor értelmeződnek helyükre, ha merünk eltávolodni – és feljebb emelkedni. A magasság nem fensőbbség – hanem tisztább látás.

GYAKORLAT:

Válassz ki egy élethelyzetet, amely most foglalkoztat – lehet öröm, kihívás vagy bizonytalanság. Képzeletben „emelkedj fölé”: mintha egy dombtetőről vagy madártávlatból szemlélnéd.

Tedd fel a kérdéseket:
– Mi látszik ebből másként, ha nem „benne”, hanem „felette” vagyok?
– Milyen részletek válnak világossá, amit lent nem vettem észre?
– Mit jelent ebben a helyzetben „Isten nézőpontja”?

Írd le egy mondatban:
„Ha felülről nézem, akkor meglátom benne, hogy…”

+1: Ha van lehetőséged, fizikailag is keress egy magas pontot a nap folyamán (kilátó, domb, templomtorony, erkély), és nézz rá egy megszokott tájra. Figyeld meg, mi változik benned, ahogy a látószög megváltozik.

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE

Támasza másoknak

Július 13. – Évközi 15. vasárnap
Olvasmány: MTörv 30,10-14  /  Kol 1,15-20     
Evangélium: Lk 10,25-37

Egy házaspárnak nem születhetett gyermeke. Hosszas várakozás, próbálkozás után úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy gyermeket. El is mentek egy árvaházba, s miután minden hivatalos procedúrát elintéztek, az árvaház igazgatója ezt mondta nekik. „Rendben van, akkor most menjünk, és válasszuk ki a legszebb, legaranyosabb csecsemőt az intézetünkből!” Nagy meglepetésére a házaspár tiltakozott: „Ó nem! Nekünk a legrondább, leggyengébb, legfejletlenebb kisbaba kell, az, akit senki nem kíván örökbe fogadni, aki senkinek sem hiányzik. Mi neki akarjuk biztosítani azt a szeretetet, amit mástól nem kaphatna meg.” 

„Ki az én felebarátom?” – teszi fel a kérdést a törvénytudó a mai evangéliumban Jézusnak. Jézus pedig az irgalmas szamaritánus jól ismert példabeszédével válaszol. Igen, jól ismert, mégis oly kevéssé megszívlelt példabeszéd ez! A valóban keresztényi szeretet természetéről ad tanítást, ami sokszor fényévekkel múlja fölül a szeretetnek azt a mértékét, amit általában a mai ember ért szeretet alatt. Oly könnyű kimondani, hogy szeretni minden ember képes, meg hogy a szeretet teszi igazán boldoggá az embert stb. stb. Valójában mégis mit értünk e mögött a sokszor elcsépelt, lejáratott fogalom mögött? Legtöbbször csak a szimpátiát, a pozitív érzelmek játékát, a megkívánást és birtokolni vagy élvezni akarást – csupa olyasmit, ami elsősorban rólunk szól, nem a másikról.

Amikor a szeretet már komoly lemondást, áldozatot kívánna tőlünk, amikor olyasvalakire kellene irányulnia, aki nem szimpatikus, sőt valami miatt ellenszenves számunkra, akkor kihátrálunk az ilyen kapcsolatokból. Pedig Jézus éppen arra hívja fel követői figyelmét nemcsak példabeszédeivel, hanem tetteivel is, hogy a szeretetnek azokban a helyzetekben is meg kell nyilvánulnia, amelyek nem kellemesek, sőt nehezek számunkra, amikor nem pozitív érzelmektől vezettetve cselekszünk. Biztosak lehetünk benne, hogy a szamaritánus, akit a zsidók megvetettek és elkerültek, nem érzelmi fellángolásból segíti az összevert zsidó férfit, hanem látva szorongatott helyzetét, egyszerű emberi kötelességtudatból karolja fel.

Könnyű szeretni azokat, akik nem rászorulók, nem elesettek, akik viszonozni, sőt netán felülmúlni tudják minden udvarias gesztusunkat. Bezzeg nehéz szeretni a valóban elesetteket, a nyomorultakat, akik huzamos, komoly odafigyelésre, segítségre szorulnak, akik miatt sokszor és sok mindenről kell lemondanunk. Ilyenek lehetnek a súlyos betegek, a magatehetetlen idősek, a bűnös szenvedélyeik rabságában szenvedők. Jézus érdekes módon leginkább őket karolta fel és segítette, mert tudta, hogy nekik van igazán szükségük támaszra, segítségre, megértésre, elfogadásra. Hányszor és hányszor lehajolt a betegekhez, meggyógyította a szenvedőket, megbocsátott a bűnösöknek, közösséget vállalt a megvetettekkel. Erre hívja meg a benne hívőket is, amikor a felebarát szeretetének parancsát egy sorba állítja az Isten iránti szeretet parancsával. Ez többet követel tőlünk, mint amit általában a mai, vagy akár az akkori átlagember értett a szeretet fogalma és tartalma alatt. „Ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, mi többet tesztek? Ha csak a viszonzás reményében adtok kölcsön, miben vagytok különbek? Ezt megcselekszik a vámosok és bűnösök is!”

Ez az áldozatkész, lemondó önátadás, amit sokszor bizony nem kísérnek érzelmi fellángolások, ez érdemli meg igazán a keresztény szeretet elnevezést. Teréz anya mondja: „Isten szereti azt, aki örömmel ad, de még inkább szereti azt, aki engedelmességből, kötelességtudatból ad.” Ezt ugyanis nehezebb megtenni, nagyobb szeretetet követel tőlünk. Bár megértenék ezt a mai társadalom önző, élvezetközpontú, elkényelmesedett tagjai is!

Higgyük el, valamennyiünk életében lesznek helyzetek, amikor mi leszünk rászorulók, elesettek, nem szimpatikusak, megvetendők! Ha ilyenkor mindenki messze elkerül minket, ha nincs olyan valaki, akibe minden körülmények között kapaszkodhatnánk, akkor végképp kicsúszik a lábunk alól a talaj. Fontos, hogy mi is megadjuk tőlünk telhetően ezt a biztos támaszt másoknak, ezzel példát adjunk, s így nem veszíti el az emberiség az igazi szeretet mélységét és szilárdságát. 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

* * * * *

GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ

Kérlek, olvasd el a Bibliából ezt a szakaszt – MTörv 30,10-14:

„Engedelmeskedj az Úr, a te Istened szavának, és tartsd meg a parancsokat és rendelkezéseket, amelyek e törvénykönyvben írva vannak. Térj meg szíved, lelked mélyéből az Úrhoz, a te Istenedhez. Ez a törvény, amelyet ma adok neked, nem túlságosan nehéz, és nem is elérhetetlen számodra. Nem az égben van, hogy azt mondhatnád: »Ki hatol fel érte az égbe, ki hozza le és hirdeti, hogy hozzá szabhassuk tetteinket?« De a tengeren túl sincs, hogy azt mondhatnád: »Ki kel át érte a tengeren, ki hozza el és hirdeti, hogy hozzá szabhassuk tetteinket?« Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.”

Ez a rész Mózes búcsúbeszédének egyik legmeghatóbb és legreménytelibb pillanata. Mózes arra buzdítja a népet, hogy teljes szívéből térjen vissza Istenhez, és tartsa meg a törvényt. A törvény nem valami elvont, elérhetetlen parancs, hanem „egészen közel van”: ott van az ember szívében és ajkán. Nem kell érte az égbe szállni vagy messzi tengereken átkelni – Isten akarata belülről ismerhető meg, és megvalósítható.

A Második Törvénykönyv Izrael népéhez intézett hosszú tanító és figyelmeztető beszédek gyűjteménye, amikor a nép az ígéret földje határán áll. A 30. fejezet a választásról szól: élet vagy halál, áldás vagy átok. Itt Mózes világossá teszi, hogy az Istenhez való hűség nem valami misztikus vagy kiváltságos tapasztalat, hanem minden ember számára lehetséges út.

ÜZENET:

Ez a szakasz felszabadító örömhír: Isten akarata nem titokzatos és elérhetetlen, hanem belülről ismerhető és megélhető.

A mai ember sokszor túlkomplikálja a lelki életet – miközben Isten egyszerű, világos szeretetre hív. Nem kell csodákra várnunk vagy külső bizonyítékokat keresnünk: a lelkiismeretünk, a szívünk mélye hordozza az isteni iránytűt. Isten hangja nem harsány, hanem csendes – de ott van bennünk, ha figyelünk rá.

A szabadság nem abban áll, hogy bármit tehetünk, hanem abban, hogy választhatjuk a jót, az életet, a szeretetet. Ez a belső szabadság az, ami formál, vezet és erősít. A törvény nem külső kényszer, hanem Isten szeretetének térképe – amely hazavezet. Nem kell tökéletesnek lennünk – csak nyitottnak, elindulni képesnek. Isten nem kíván tőlünk lehetetlent, csak hűséget és szívet. És ha a szívünk már tudja az utat, a lábunk is követni fogja.