Ráhangolódás:
Isten itt van, most ahogy elkezdem az imát. Itt van körülöttem, az érzéseimben, a gondolataimban, mélyen a bensőmben. Egy pillanatra megállok, hogy tudatosítsam Isten életadó jelenlétét.

Elmélkedés:
Egy gyermek hallotta, hogy egy felnőtt megjegyzi, milyen szépen sütött a Hold előző éjszaka. A gyermek megszólalt: „A Holdnak nincs saját fénye, nem tud sütni. Azért fényes, mert a Nap fényét tükrözi vissza”.

Milyen igaz! Mi olyanok vagyunk, mint a Hold. Vannak napok, amikor egyáltalán nincs saját fényünk. Előfordul, hogy teljesen sötétek vagyunk. Ha olyankor magunkra nézünk, laposnak, és fénytelennek látjuk magunkat.

Más napokon másként hasonlítunk a Holdra: nincs saját fényünk, de egy kicsit ragyogunk. Ilyenkor mások fényét tükrözzük vissza a világra: a másoktól kapott szeretetet, barátságot, támogatást. Legyünk bár kissé laposak és fénytelenek, ezeken a napokon könnyebben érezzük magunkat, és remélhetőleg ezt mások is észreveszik rajtunk.
Nagyon fontos, hogy legyenek emberek az életünkben. Velük való összekapcsolódásunk segít továbbhaladni, a valóságra összpontosítani. A nehéz napokon a víz fölött tartják a fejünket. Állj meg most, és adj hálát azokért az emberekért, akiktől fényt kapsz, hogy visszatükrözd a világ felé.

Most arra vagy azokra gondolj, akiknek az életébe te tudsz egy kis fényt vinni. Ne feledd, a többiek is olyanok, mint a Hold.

Az élet lelki útjához hozzátartozik, hogy elfogadjuk, valóban olyanok vagyunk, mint a Hold: nincs saját fényünk. Minden fény máshonnan érkezik. Mi hisszük, hogy Istentől. És azt is hisszük, hogy Isten mindnyájunkra ragyogtatja a fényét. Nem kell mást tennünk, csak nyíljunk meg előtte, és engedjük be a fényt.

A szentírásból:
» Mt 5,16
Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!
» Jn 8,12
Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
» 1Jn 1,5-7
Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással.

Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Mi az a fény, amely által élnem kell (milyen hamis fényforrások vannak az életemben)?
2. Hogyan tudnám jobban tükrözni a fényt?
3. Hová kellene ragyogtatnom a fényemet?

Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.

Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.
Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.

Ráhangolódás:
Ahogy itt ülök, szívem dobogása, légzésem ritmusa, gondolataim áramlása mind azt jelzi, hogy Isten folyamatosan teremt engem. Megállok egy percre, hogy tudatosítsam Istennek ezt a fajta jelenlétét bennem.

Elmélkedés:
Egy ír jezsuita atyánál olvastam az alábbi élményét:

Egy hangulatingadozással küszködő barátom olyan mélyre került néha, hogy úgy érezte, teljesen haszontalan az élete, nem szereti senki, még Isten sem. Ijesztő élményként emlegeti ezt az állapotot, az elme rejtett mélységeiről beszél, és a mérhetetlen elhagyatottságról.
Gyakran gondolt arra, hogy ki kéne szállni ebből a „pokoli létből”. Sötétség vette körül, a teljes kétségbeesés fenyegette, foggal-körömmel kapaszkodott a hitébe. Az ilyen vészhelyzetekben szüksége volt valami támaszra, mentőövre.
Próbáltam segíteni, elmondtam, hogy az ilyen sötét órákban összpontosítson a pozitív dolgokra, az eddigi teljesítményeire, az emberekre, akik szeretik – de ez alig hatott.

Az egyetlen biztatás, az egyetlen mentőöv, ami működött, az volt, hogy Jézus mindig ott van vele, ő átélte ugyanazt a fájdalmat. Nem kell semmit se tennie azért, hogy kiérdemelje szeretetét. Jézus, aki maga a tiszta szeretet, érzi a fájdalmát, vele van a sötétségben, vigaszt, megkönnyebbülést akar nyújtani neki. Legfontosabb az volt, hogy tudatosítsa, nem kell tennie semmit, nem kell megváltoznia, nem kell másként éreznie.

Ez segített enyhíteni a szorongását, a feszültségét. Horgony volt a vihar idején. Képzeld magad elé a kedvenc Jézus-ábrázolásodat. Lélegezz mélyen, és tudatosítsd, hogy nem vagy egyedül.
Nézd hosszan a képet, Jézus arcát, haját, bőrét.

Figyeld a szemét, mely rád tekint – Jézus lát téged, és olyannak lát, amilyen vagy. Csak a jót nézi benned, és tekintete tele van együttérzéssel, törődéssel. Azt akarja, tudd, mennyire szeret téged.

Gondolj arra, hogy a fájdalom, a szenvedés elmúlik, de az ő szeretete örökre veled marad. Maradj így, amíg át tudod élni szeretetét a szívedben. Végül köszönd meg, amit kaptál, indítsd fel a hálát a szívedben, még ha érezned nehéz is. Ehhez a képhez bármikor visszatérhetsz.

A szentírásból:
» Iz 40,28–31
Erőt ad a fáradtaknak, és gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, ellankadhatnak, az ifjak is összeeshetnek erőtlenül. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.
» Mk 14,32–42
Majd így szólt hozzájuk: „Halálos szomorúság fogta el lelkemet. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel odébb ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, maradjon el ez az óra. „Abba, Atyám! – fohászkodott –, te mindent megtehetsz. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!”
» 2Kor 4,8–9
Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk.

Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Voltak-e mélysötét időszakok az életemben?
2. Mi segített, hogy kiszabaduljak?
3. Észreveszem-e Isten működését az ilyen időszakokban?

Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.

Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.
Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.

Ráhangolódás:
Lelkem vágyik jelenlétedre, Uram. Mikor Feléd fordítom gondolataimat, békére lelek, és jól érzem magam. Mikor Hozzád jövök, Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél.Hajszálaim számát is ismered.

Elmélkedés:
Életünk tele van olyan emberekkel, akik igent mondtak. Igent a helyes cselekvésre. Igent egy nehéz, de értékes útra. Igent a szeretetre és önfeláldozásra. Igent mondtak Istennek. Néhány percig gondolj ezekre az emberekre. Lehetnek ők a szüleid vagy nagyszüleid. Lehet a férjed vagy a feleséged. Lehet egy barátod vagy egy tanárod. Vagy egy híres ember, akit ismersz.

Istennel való kapcsolatunk létfontosságú eleme az igent mondás. Ahogy az is, hogy szabadságunk van nemet mondani. Visszatekintve világosan látom, mikor mondtam nemet (igaz, talán nem is fogtam fel akkor, hogy Istennek mondom). De Istennek hála, az is megtörtént, hogy igent mondtam.

Ha igent mondunk Istennek, lehetővé válik, hogy szeretetet, örömöt, irgalmat vigyünk a világba. Igenünk mindig arra indít, hogy szeressük és értékeljük magunkat, másokat, a minket körülvevő világot.

A kereszténység történetében és hagyományában számos embert ismerünk, akik igent mondtak: közéjük tartozik Mária, Jeremiás, Mózes és Péter. Az ő igenük sokat jelentett. Nem is mindig tudták, mire mondanak igent, vagy hogy ennek milyen következményei lesznek (fájdalom és megdicsőülés egyaránt). De elég bölcsek voltak, hogy tudják, Isten kéri őket valamire, és igent kell mondaniuk.

Ha egy nehéz igen kimondása előtt állsz, jusson eszedbe a fent említettek jeles társasága. És valamit még tudnod kell: azok, akik igent mondtak, nagy ajándékot kaptak érte (gondolj csak Péterre, a tanulatlan halászra, aki bölcs vezető, egy új mozgalom zászlóvivője, és végül szent lett). Téged is megajándékoz Isten igenedért.

A szentírásból:
» Mt 4,18-22
Épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá.
» Lk 5,8-9
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!” Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el.
» Mt 10,1
Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget.

Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Mire kellene nemet mondanod?
2. Mire kellene igent mondanod?
3. Honnan fogod tudni, Isten milyen választ vár tőled?

Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.

Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.
Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.

Ráhangolódás:
Először is, keress egy jó helyet az imára. Ha nem hagyhatod el a szobádat, nem sok választásod van, de ne feledd, hogy az ima a valódi kapcsolatról szól, nem arról, hogy minden külső körülmény tökéletes legyen. Vedd úgy, hogy a lehető legjobb helyen vagy.
Minél gyakrabban hívjuk az Urat, annál erősebben érezzük jelenlétét. Napról napra közelebb von szerető szívéhez.

Elmélkedés:
Kevés dolog biztos az életben, de a bizonyosságok közé tartozik, hogy követünk el hibákat. Nagyon sok hibát. Életünk korai szakaszaiban bűntudatunk van, szégyelljük miattuk magunkat, úgy gondoljuk, ez csak velünk esik meg. Aztán, ahogy telik az idő, rájövünk, hogy a hibázás – valaminek az elrontása és a kudarc – hozzátartozik mindenki életéhez. Nem kell törekedni a hibázásra, de a kudarc nem jelenti a történet végét.
A hibákból tanulni kell, túl kell nőni rajtuk. Alkalmat adnak arra, hogy megbocsátást és támaszt keresve, kisnyuszikként, alázatosan és véglegesen visszatérjünk Istenhez. Amit Nála keresünk, minden esetben megtaláljuk, és erőt fogunk kapni, hogy egy jobb úton haladjunk tovább.

Az Újszövetség legszebb mondata a kudarccal összefüggésben a tékozló fiú – vagy újabban egyre inkább a megbocsátó apa – történetében található. A lázadó fiú, aki valóban mindent elrontott, hazaindul apjához bocsánatában reménykedve. És az apa mit tesz? „A nyakába borult és megcsókolta”.
Milyen csodálatos, hogy olyan Istenünk van, aki nyakunkba borul és megcsókol, amikor hibát követünk el és bocsánatot kérünk tőle! Nincs jobb módja annak, hogy őt képviseljük a világban, mint ha mi is így teszünk másokkal.

Idézd fel egy hibázásod, kudarcod nem épp kellemes emlékét, maradj nála, és próbálj gondolatban egy képet találni, ami tökéletesen ráillik. Ismerd el sebezhetőségedet abban az élményben. Lásd be, hogy szükséged van Isten segítségére. Éld ezt át teljesen. Ne egy távoli Istenhez szólj, hanem könyörögj az élő, rád figyelő, veled érző Istenhez. Saját szavaiddal fogalmazd meg kérésedet. Ilyenformán: „Istenem, ezt nagyon elrontottam. Nem tudom helyrehozni, nagy szükségem van a segítségedre.” Éld át, és öntsd szavakba, mekkora szükséged van rá, és mennyire vágyol utána.

Képzeld magad elé Jézust a kereszten. Próbálj érzelmileg bekapcsolódni Jézus szörnyű, fájdalmas passiójába. A projekt elbukott. Barátai ellene fordultak, egyikük elárulta, a többiek, egy-két kivétellel, magára hagyták. Mégis talált egy lehetőséget: átadta magát Istennek (a zsoltáros szavaival: „Kezedbe ajánlom lelkemet”), hűséges maradt az imádságban, és minden látható jel ellenére hitte, hogy Isten ereje át fogja formálni ezt a helyzetet.

Az összes erőszak, gonoszság és gyűlölet megbocsátássá és együttérzéssé változott. A halál, a katasztrófa nem a vég, hanem valójában egy új kezdet volt. Képzeletedet használva nyújtsd át Jézusnak kudarcodat, hogy átváltoztassa. Ehhez teljes bizalomra és önátadásra van szükség.

A szentírásból:
» Lk 15,11-32
Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.
» Jer 8,4
Ezt mondja az Úr: Ha valaki elesik, tán nem kel föl újra? És aki eltéved, többé nem tér vissza?
» Péld 3,5-6
Szíved minden bizalmát Istenbe vesd, saját értelmedre ne igen hagyatkozz. Minden utadon próbáld fölismerni, akkor egyenessé teszi ösvényedet.

Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Milyen látszólagos kudarcokat éltem meg eddig?
2. Hogyan tekint rájuk egy együttérző Isten?
3. Mihez kell kérnem Isten gyógyítását és megbocsátását?

Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.

Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.
Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.

Ráhangolódás:
Hogy valóban jelen lehess a mai imában, szánj egy kis időt a felkészülésre: csendesítsd le magadat szó szerint és átvitt értelemben is.
Uram, segíts, hogy teljesen átadjam magam szent jelenlétednek. Burkolj be szereteteddel. Hadd legyen eggyé szívem a Tiéddel.

Elmélkedés:
Egy hideg, derűs tavaszi délelőtt egy asszony nekilátott az egyik legfontosabb aznapi tennivalójának: meg akarta locsolni és rendbe akarta tenni a hátsó kertjét. „Ilyen időben pillanatok alatt elkészülök vele” – bizakodott.
Előkészítette a földet a locsoláshoz: kapált, lapátolt, gereblyézett. Tíz perc alatt már egészen belejött – kezdett kialakulni a terep a keze alatt, és ez jó érzéssel töltötte el. A locsolás következett. Odament a kerti csaphoz, amelyhez a slag csatlakozott. Megnyitotta a csapot, és… semmi. Pár pillanatig összezavarodottan álldogált, hol a csapot, hol a cső végét nézte, mintha igyekezné zavarával (és növekvő bosszúságával) működésre bírni. Majd kicsit megrángatta a csövet, de az sem használt.

Ellépett a csaptól, és közben rátaposott a slagra. Szokatlan, recsegő hangot hallott. Arrébb lépett a csövön, és ott is ugyanezt hallotta. Hirtelen rájött, mi a baj: a csőbe belefagyott a víz. Az egész tele volt, nem volt mit kezdeni vele. „Hát, legalább már tudom, mi a gond – mondta magának. – De hogy fogom megoldani?” Tizenöt perc fel s alá mászkálás következett, tekergette, rázogatta a slagot. Még forró vizet is öntött rá, de nem tudott a cső teljes hosszára elegendő hőt juttatni, hogy bármi változást elérjen.
Megállt, és elismerte vereségét. Semmit sem tehetett, hogy a slag működjön, és ő befejezhesse a munkát. Ám amíg ott állt, valami eszébe jutott: a korábbi öröme, hogy ilyen szép derűs napon dolgozhat. Fölnézett a kék égre és a hét ágra sütő tavaszi napra, és rájött a megoldásra.
Annyi volt a feladata, hogy pihenjen egyet, és ne csináljon az égvilágon semmit – bármennyire hajtja is a munkavágy.

Bizonyos szempontból ő is olyan volt, mint a cső: tele gondolatokkal, tervekkel, aggodalmakkal, és a jeges félelemmel, hogy nem készül el a munkával. Nem volt más tennivalója, mint hogy hagyja a napot, tegye a maga dolgát: melegítsen, hogy a merevség felengedjen, és megoldódjon minden nehézség. Ő maga volt az akadály, azzal hogy túl sok felelősséget vett magára. Így hát lefektette a csövet a napra, és hagyta, hogy a nap végezze a maga csendes munkáját.

Megreggelizett, és eltűnődött a bölcsességen, melyre ez a helyzet megtanította. Idővel aztán a cső kiolvadt, az asszony pedig kipihenten látott neki újra a munkának.

A szentírásból:
» Mt 11,28-30
Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”
» Zsolt 51,12
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bennem!
» Mt 6,13
És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!

Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Hol szoktam gyakran elakadni?
2. Mi az a szabadság, amelyet Isten szán nekem?
3. Hogyan imádkozhatnék szabadulásért, felengedésért?

Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.

Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.
Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.