„…mindannyiunknak van egy történetünk, amit magunkkal cipelünk, és ami befolyásolja az összes cselekedetünket és az egész életünket.” Élete során szinte minden ember kivétel nélkül találkozik a veszteség élményével. Itt és most, a 21. században ezer szállal kapcsolódunk egymáshoz, dolgokhoz, eszmékhez, eseményekhez, mondhatni benne vagyunk az élet nagy körforgásában. Egyre több dolgot birtoklunk, rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba, hiszen manapság az úgynevezett kapcsolati tőke legalább olyan értékes, ha nem értékesebb, mint egy rakás pénz, vagy egy jól fizető állás. Mindemellett a tárgyi dolgokat, anyagi javakat is ki-ki a maga módján halmozza fel, így aztán számos ponton megtapasztalhatjuk milyen elveszíteni valakit, vagy valamit.
Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan reagálnak egy-egy veszteséggel kapcsolatosan, mit tesznek, hogy érzik magukat, képesek-e egyáltalán megbirkózni vele, netalán a szőnyeg alá söprik, és összeszorított foggal menetelnek tovább az élet rögös mezején. Camilla Grebe és Åsa Träff A terapeuta c. regénye mindamellett, hogy egy zseniálisan megírt skandináv krimi, ugyanannyira remek lélektani ábrázolása annak, hogy különféle emberek, hogyan dolgozzák fel – vagy éppen nem – az őket ért veszteségeket, tragédiákat.
A sztori
A harmincas éveiben járó Siri Bergman szakképzett viselkedésterapeuta, két kollégájával egy belvárosi rendelőt működtet Stockholmban. Praxisában a legkülönfélébb egyéniségek fordulnak meg, számos problémát hozva magukkal, Siri pedig higgadt modorával, megértő attitűdjével igyekszik segíteni nekik, hogy életük összegubancolódott szálait végre kibogozhassák. Azt hihetné az ember, hogy Sirinek mindene megvan, senki sem gondolná, hogy bizony ő is egy traumát hordoz a lelke mélyén, s szakember létére makacsul ellenáll, segítséget nem kérvén egyedül próbál megbirkózni férje tragikus halálával.
Siri szinte csak a munkájának él, abba temetkezik, ám egy nem várt fordulat arra kényszeríti, hogy mégis farkasszemet nézzen belső démonaival. Egyik páciensét, a hányattatott sorsú, labilis, ám éppen a gyógyulás útjára lépett Sarát pont ő találja holtan, a háza előtt elterülő öböl vízében lebegve. A hatóságok számára egyértelmű, hogy gyilkosság történt. Sirit nagyon lesújtja az eset, önmagát okolja, úgy érzi nem tett meg minden tőle telhetőt, ám mindeközben szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy valaki őt is figyeli. Fenyegető leveleket kap, s mivel érzi, hogy egy arctalan idegen les rá a sötétben, saját félelmei és szorongásai eluralkodnak rajta, a múlt egyre több teret követel magának az életében, s az elfojtott emlékek szép lassan a felszínre törnek.
A terapeuta is ember
A finoman megmunkált krimiszál mellett, nagyon erőteljes nyomot hagynak a regényben az egyes karakterek által átélt veszteségek, melyekkel ki-ki a maga módján igyekszik megbirkózni. A teljesítményorientált evészavaros Charlotte-nak a betegségét kell elengednie, Siri kollégája, Sven évekkel korábban elszúrta tudományos karrierjét, s most a felesége sikereinek árnyékában kell kormányoznia életét, miközben az el nem ért elismertség minden nap némán kísérti. S ott van maga a gyilkos is, aki szintén hatalmas veszteséget, borzalmas traumát élt át, ám fájdalmát nem a megfelelő csatornákon vezeti le, hanem tomboló dühe vezérli, teszi elvakulttá. Bosszúra sarkallja, melynek célpontját ártatlan emberek, köztük maga Siri képezik.
Ebben a történetben a terapeuta személye lekerül arról a képzeletbeli magaslatról, ahová a társadalom helyezi.
Jól látható, hogy ő is esendő ember, akinek ugyanúgy meg kell küzdenie a nehéz élethelyzetekkel, akárcsak a pácienseinek, de ettől még képes arra, hogy segítsen nekik.
Sirihez hasonlóan bárki átélheti, hogy egy mélyen eltemetett trauma, a gondosan a szőnyeg alá söpört félelmek bizony előbb-utóbb felszínre törnek, mert az élet rendkívül jól időzítve olyan helyzetet teremt, hogy kénytelenek vagyunk foglalkozni velük.
Siri esetében a megküzdés sajátos módon megy végbe, fájdalommal teli út vezet a ráismerésig. Harcolnia, rettegnie, félnie kell ahhoz, hogy kijózanodjon, s végül képes legyen legyőzni a félelmeit, elengedni az elfojtott emlékeket, hogy aztán tiszta lappal indulva felépíthessen magának egy kiegyensúlyozottabb életet.
A gyász
A regény kiválóan megjeleníti, hogy milyen nehézségekkel járhat a veszteségek feldolgozása, illetve hogy a gyásszal való megbirkózás nem egyik pillanatról a másikra megy végbe, hanem hosszadalmas folyamat, mely számos buktatót rejthet magában, így a gyászmunka segítése gyakran külső támogatást igényelhet.
A gyász megélése számos különböző tényezőn múlhat, és mindenkinél másképp zajlik le. Az elvesztett személlyel való kapcsolat minősége, a halál módja, a gyászoló neme, életkora, személyisége, pszichés állapota, vallásossága, illetve társas kapcsolatai, továbbá a kulturális környezet elvárásai is hatással vannak a gyászmunkára. Mindemellett létezik olyan modell, amely magába foglalja a „normális gyász” lezajlásának folyamatát. A népi bölcsesség a gyász idejét egy évben határozta meg, s ezt az időtartamot azóta a tudomány is alátámasztotta.
Általában körülbelül egy év szükséges ahhoz, hogy feldolgozzuk egy szeretett személy halálát, bár a folyamat hossza egyénenként és a fent leírt tényezők függvényében is változhat.
Ez alatt az idő alatt, különösen az első időszakban számos olyan érzelmi és viselkedésbeli megnyilvánulás természetesnek számít, amely számos más esetben patológiásnak minősül. Ilyen például a kezdeti sokk, az üresség és a bénultság érzése vagy éppenséggel a kontrollálhatatlanul előtörő érzelmek megélése. Később megjelenhet a harag, az önvád, a bűntudat, a félelem, a szorongás, valamint a magány érzése is, amely csökkent életkedvvel és a társas kapcsolatoktól való elzárkózással párosulhat. Emellett meghatározó lehet az elhunyttal kapcsolatos gondolatok, álmok megjelenése is. Számos gyászoló olyan testi tüneteket is mutat, mint például az izomfájdalmak, az alvás és táplálkozási zavarok, a szédülés, a szájszárazság, az energia hiánya vagy éppen a gyomorpanaszok.
Akár több hónapig is eltarthat, míg a gyászoló elkezdi érzelmileg elfogadni a szeretett személy elvesztését, valamint lépésről-lépésre alkalmazkodik az új élethelyzetekhez, új célokat tűz ki maga elé és az elhunyttal való foglakozás helyett fokozatosan új kapcsolatok felé fordul. A gyász teljes feldolgozása pedig ennél is hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben ez egyedül, illetve a család és a barátok támogatásával nem sikerül, vagy ez utóbbit a gyászoló elutasítja, érdemes szakemberhez fordulni. Különösen abban az esetben, ha a regény szereplőinek életéhez hasonlóan, a gyász folyamata elakad, a fent felsorolt tünetek valamelyike tartósan, vagy nagyon erőteljesen jelenik meg, esetleg öngyilkossági fantáziák merülnek fel, vagy a gyászolón eluralkodik a félelem a haláltól és a különböző betegségektől, illetve ha az alkoholhoz, a drogokhoz, esetleg a szerencsejátékhoz menekül vigasztalásért.
Veszteségeink
Veszteség nem csak halálesetek kapcsán, hanem számos más formában is érhet bennünket. Olykor az embernek a karrierje derékba törésével, egy szakítás fájdalmával vagy a gyermekkor érzelmi hiányosságaival kell szembenéznie és megbékülni vele. Bár a közhiedelem szerint a megoldás a felejtésben rejlik, vagyis akkor leszünk képesek továbblépni, ha minél mélyebbre temetjük a minket ért veszteséget, rá se gondolva többé, ugyanakkor az érzelmek elfojtása, az emlékezés elutasítása valójában nem hoz tartós megoldást.
A veszteségeinkkel való szembenézés, az érzelmek átélése elengedhetetlenül fontos a saját mentális egészségünk, illetve a jövő generációja szempontjából, ugyanis az el nem gyászolt veszteségek a következő nemzedékekre is bénító hatást gyakorolhatnak.
A gyászfolyamatot segíti, ha olyan támogató családtagok és barátok vesznek bennünket körül, akik nem akadályozzák az érzelmek átélését, és akikkel őszintén meg tudjuk osztani gondolatainkat, érzéseinket.
Sokat adhat az is, ha lehetőségünk van olyan önsegítő csoporthoz csatlakozni, amelynek a résztvevői a miénkhez hasonló veszteséget éltek át, így meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat, történeteinket, érzéseinket. Az érzelmek feldolgozásában segíthet a napló vagy levél írása is, amelyben megfogalmazhatjuk azokat a dolgokat, amelyeket szerettünk volna elmondani, de végül soha nem került rá sor, és ezáltal elbúcsúzhatunk attól a személytől, helyzettől, vagy tárgytól, akinek vagy aminek az elvesztését gyászoljuk.
Érdemes végigtekinteni azon is, hogy eddigi életünkben milyen tragédiákkal, krízisekkel kellett szembenéznünk, mi segített a nehézségek és az elgyászolandó veszteségek feldolgozásában, hiszen ezek az erőforrások a jelenlegi élethelyzetünkben is segítségünkre lehetnek a szembenézésben, a megbékélésben, a lezárásban, valamint az újrakezdésben egyaránt.
Németh Zsófia pszichológus
Forrás: képmás.hu
