Ebben a 6 és fél perces videóban dr. Benyik György nyugalmazott biblikus professzor beszél egy egészes különleges megközelítésből az ószövetségi Juditról és Holofernészről:
Kedves Bibliaiskola résztvevő!
MILYEN ÉRZÉSEK, GONDOLATOK SZÜLETTEK MEG BENNED? MILYEN TANULSÁGUL SZOLGÁLT SZÁMODRA? ÖRÖMMEL VESSZÜK, HA MEGOSZTOD!
Mátrai Vanda – szakértő coach, önismereti tréner, zarándok – egy önismereti folyamaton vezet téged végig gondolatébresztő szempontokkal, példákkal, gyakorlatokkal, így lépésről-lépésre megérted az összefüggéseket, a miérteket a saját életedre vonatkozóan.
5. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: Megnézzük ebben a részben, hogy mi van a határainkon kívül. Melyek azok a helyzetek, kapcsolódások, amelyekben benne vagyunk, megéljük, hatásunk lehet rá, de jó lenne eljutnunk oda, hogy elfogadjuk ezeket a helyzeteket. Léteznek olyan folyamatok az életünkben, amelyre nem igazán van ráhatásunk, inkább az elfogadás a kulcsszó. Egy ilyen élethelyzet például az öregedés. Mit is kezdjünk vele? Mit tehetünk mi magunk és mit nem? Mit jelent az elfogadás és az elengedés az életünkben? Hogyan viszonyulnak egymáshoz a határaink, korlátaink és a hitünk? Hogyan viszonyuljunk a betegségeinkhez? Hogyan dolgozzunk a gyógyulásunkért?
* * *
6. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: Foglalkozunk a bennünk élő gyermekkel konkrét gyakorlatokon keresztül, hogy jobban megértsük a vágyaink, a határaink és a korlátaink összefüggéseit. Beszélünk arról is, hogyan kapcsolódunk érzelmileg a bennünk élő gyermekhez. Választ kapunk arra, mikor és milyen módon jönnek elő bennünk a gyermeki érzelmi reakciók és ezeket hogyan érdemes kezelni. Konkrét gyakorlat lesz ahhoz, hogyan tudsz kapcsolódni a gyermeki énedhez.
3 jezsuita szerzetes vall önmagunk és Isten akaratának megismeréséről, a jó döntésekről és a megkülönböztetés ajándékáról.
Patsch Ferenc jezsuita atyával beszélgettem a boldogság kereséséről, vágyainkról, Isten vezetéséről az életünkben. Mit nevezhetünk Isten akaratának és azt miként különböztethetjük meg “önző” elképzeléseinktől? Ferenc atya személyes tapasztalatait és gyakorlati tippjeit is megosztotta.
– Keressük a boldogságunkat, a lelki békénket … Mit is keresünk igazából?
– Szerintem, egy kicsit mindenki mást keres! A boldogság nem mindenkinek ugyanaz. Van, akit az egyedüllét tölt fel, mások inkább a közösséget keresik. Van, aki testi, van, aki lelki élvezeteket keres. Persze, vannak közös pontok is: például a természet gyógyító hatását alighanem minden egészséges ember megérzi. Különösen a mai teljesítmény-orientált világban!
Lehet, hogy a vágyainkat különbözőképpen fogalmazzuk meg, mégis a három évtizedes lelkipásztori tapasztalatom azt mutatja, hogy legbelül mindannyian ugyanarra vágyunk: feltétel nélkül szeressenek bennünket. A maffiafőnöktől a római pápáig, a prostituálttól a kilencven éves szentéletű apáca néniig mindenki ezt keresi! Előbb-utóbb mindenki meg fogja tapasztalni, hogy a legmélyebb vágyait itt a földön senki sem tudja betölteni. A legszeretőbb anya, a legromantikusabb szerelem is csak ideig-óráig adja meg a beteljesülés érzését. Sőt, valójában ezek a tapasztalatok leplezik le leginkább, hogy minden elmarad Istentől, akire a szívünkbe oltott vágy irányul.
– Hogyan vezet minket Isten a vágyainkon, a megpróbáltatásokon, a kudarcokon keresztül?
– A kudarcon keresztül is vezet… igen, ebben nagyon hiszek! Hadd mondjak egy személyes példát. Én az akadémiai tudományosság elvont világában élek, ami a teljesítményekre és a versenyre épül. Állandóan összehasonlítanak másokkal és a legnagyobb érték az elismertség, a hírnév. Kezdetben nekem is nagy ambícióim voltak: világhírű akartam lenni. Azt terveztem, hogy megírom a szakterületem legfontosabb kézikönyvét, amitől aztán az egész „teológus-szakma” megismeri a nevemet, keresett előadó leszek a konferenciákon. Tizenöt-húsz év főiskolai-egyetemi munka után egy kicsit alázatosabb lettem. Írtam néhány tanulmányt, könyvet is, szerepeltem néhány konferencián, itthon és külföldön, de megismertem a korlátaimat is és egyre jobban megtanulok együtt élni velük.
Hálás vagyok azért, hogy Isten megismertetett a korlátaimmal, még ha fájdalmas volt is a velük való szembesülés. Az ő mérhetetlen kegyelme segített elfogadni, hogy elég, ha csak annyit teszek, amire Ő képessé tett. Ő nem vár tőlem többet.
Felszabadító az a tudat, hogy nem kell a teológia egész épületét felhúznom – amit úgysem tudnék. Elég, ha csak egy-két téglát hozzá tudok tenni az életidőm alatt. Ez valamiféle oldottságot hozott.
– Hogyan tudom felismerni az életemben Isten vezetését és átengedni magam neki? Hogyan tudok “rezonálni”, válaszolni rá? Hogyan tapasztalta meg Isten vezetését a saját életében?
– Örülök a „rezonálni” szónak – ez sokat mond nekem! Egy német szociológus, Harmut Rosa szerint a többi emberhez és általában a világhoz való viszonyunk akkor jó, ha nem állunk teljes harmóniában velük, mert akkor egyszerűen feloldódunk, de nem is helyezkedünk gyökeresen szembe, mert akkor megkeményedünk, „befeszülünk”, esetleg fel is morzsolódunk a konfrontációban.
A jó hozzáállás ehelyett inkább az, ha rezonálunk a bennünket körülvevő eseményekre és személyekre. A megérintődéshez persze figyelem kell, időre és lélekjelenlétre van szükség. Olyan könnyű érzéketlenné válni! Hiszek abban, hogy Isten a bennünket körülvevő embereken és eseményeken keresztül beszél, csak legyen fülünk meghallani…
Nekem például általában sűrű napjaim vannak: emberekkel találkozom, előadásra készülök, tanárként „hivatalból” sokat beszélek. A napom legfontosabb időszaka azonban az, amikor csendben leülök a szobám egyik sarkában és nem csinálok semmit.
Az imaidőm azzal telik, hogy próbálom magamat kitenni annak, hogy Isten mondhasson valamit – ha akar. Én csak hűségesen próbálok rá figyelni, megnyílni, jelen lenni előtte. Ilyenkor lassan leülepednek a nap eseményei, felmerülnek apró részletek, amik mellett egyébként elmentem volna. Szinte automatikusan rezonálni kezdek, észreveszem, hogy hol érintődtem meg a találkozások során.
Évtizedek óta fokozatosan hosszabbodik ez az imára szánt idő az életemben, most naponta 1 óra 45 percnél tartok. Majdnem mindig úgy állok fel, hogy valami kitisztult, megvilágosodott bennem, és azt is tudom, mit kell tennem, mi a következő lépés. Egy kicsit szégyenlősen beszélek erről, de gyakran kapok konkrét sugallatokat is, hogy mit kell tennem egy-egy személyes kapcsolatban.
– Hogyan tudjuk megkülönböztetni Isten akaratát a saját “néhol önző” elképzeléseinktől, motivációinktól?
– Szerintem, ha észrevesszük az önzésünket, az már nagyon jó jel! Szóval, ha ez a kérdés felmerül, hogy hogyan tudom megkülönböztetni Isten akaratát a magamétól, akkor már jó úton járok. Mert az igazán önző emberek – az az érzésem – egyáltalán nincsenek tudatában az önközpontúságuknak. Gátlástalanul használják ki a körülöttük élő embereket a saját céljaik elérésére és nemigen vannak aggályaik.
Szóval, akinek feltűnik a saját önzése, az már nem is önző igazán. A személyes motivációinkba pedig mindig keverednek önző célok – ez elkerülhetetlen.
Én például szerettem volna misszióba menni. De nem csak az a szent vágy motivált, hogy így sokakat vezethetek Krisztushoz, szerettem volna világot is látni, csak ezt éppen magamnak sem vallottam be…
Nagyon kreatívak vagyunk, hogy letagadjuk – kimagyarázzuk, megideologizáljuk – a saját indítékainkat, döntéseinket. A csendben viszont, ha leülünk imádkozni, lassan közelebb kerülünk önmagunkhoz. Ez szinte elkerülhetetlen. Ha eleget “ülsz”, lehullanak az álarcok, egy kicsit világosabban kezdesz látni.
Ami persze fájdalmas is, mégis gyógyító. Ebben a közegben lassan megbocsátóbbakká válunk másokkal és önmagunkkal szemben is…
Önmagunkhoz közelebb kerülni, indítékaink jobb megismeréséhez Nagy Zsolt önismereti tréner, pszichodramatista, coach, a következő feladatot ajánlja:
Estefelé vegyél elő egy füzetet, idézd fel a napodat, volt-e benne olyan helyzet, amit negatívan éltél át. Például a buszon ráléptek a lábadra és ezért rossz érzések csapódtak le benned. Lehet, hogy először megijedtél, majd mérges, vagy szomorú lettél. Ezt követően milyen gondolatok keringtek a fejedben? „Nem lehet igaz, mindenki az én lábamra lép rá!” „Miért nem figyel jobban a másik?” „Mi a baja velem?” Végül azt is vesd papírra, milyen reakcióid voltak. Kiabáltál a másikkal, vagy elfordultál, meg se mertél szólalni. A negatívan megélt helyzetek felidézésével, leírásával kapcsolatba kerülök vele és elkezdem tudatos szintre emelni. Ugyanis változtatni csak azon lehet, amit már ismerek.
A napközben megélt negatív szituációban egy érzelmileg felfokozott állapotba kerültem. Bekapcsolt az érzelem, a gondolat, és a cselekvés hármasa, és automatikusan, reflex-szerűen reagáltam. Viszont este, nyugodtabb körülmények között, átgondolva az aznapi történteket – akár több héten át leírva az eseteket – születhetnek bennem felismerések, megértések, belátások. Már tudok kompenzálni. A buszon nem is direkt lépett az illető a lábamra, hiszen fékezett a busz és megbillent. Sokan is voltunk, alig volt hely, stb.
Ha egy nyugodtabb állapotomban meg tudom vizsgálni az érzéseimet, gondolataimat és cselekvéseimet, amiket egy felfokozott érzelmi állapotban éltem át, így felimerésekre, belátásokra teszek szert. Láthatom, hogy sokszor nem is úgy van, ahogy én gondoltam. Ezáltal másfajta gondolatok, tapasztalások születnek meg bennem.
– Amit szeretnénk, arra könnyen rásüthetjük, hogy biztos ez Isten akarata, de valóban az?
– Ez tényleg így van – könnyen rásütjük!
Egy szerzetesi elöljárótól hallottam egyszer, hogy nagyon fél az olyan rendtársaktól, akik azzal jönnek hozzá, hogy „meg vagyok győződve, hogy ez az Isten akarata!” Aki így beszél – mondta -, az általában nem szabad arra, hogy mást is csináljon, mint amit ő maga talált ki saját magának, és ráadásul nincs is tudatában ennek az elfogultságának.
Szerzetesnek lenni szabadságra való törekvést jelent, vágyat a szabadulásra a megkötözöttségeinktől.
A jezsuiták különösen is nagy hangsúlyt helyeznek erre: először dolgozz magadon, próbálj minél magasabb szabadsági fokot elérni, akkor talán jobban fogod tudni tenni Isten akaratát is. Az elmélet persze mindig szép és idealizált, a valóság pedig az, hogy harcolunk önmagunkkal – és olykor Istennel is…
– Mit nevezhetünk Isten akaratának? Hogyan tudjuk felfedezni az életünkben?
– Ha a Szentírást kérdezzük, akkor ott az áll, hogy „Isten akarata [például az], hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4). Ez nekem azt mondja, hogy Isten szeretné, hogy az életünk sikerüljön, virágozzon és gyümölcsöt hozzon. Vagyis, hogy értelmesen teljék és a szó tejes értelmében: “boldoguljunk”.
Szerintem Isten nem csak „odaát” akarja, hogy boldogok legyünk, hanem valamiképpen már itt is. Az az Ő akarata, hogy megérkezzünk hozzá, de már addig is vele éljünk!
Hasznos felismerésekhez juttat ez a 6 oldalas munkafüzet, amely tele van gyakorlatokkal, amelyek érdemes megcsinálnod, amikor van egy kis szabadidőd.
Érdemes velük foglalkoznod, mert támogatnak téged a belső utadon.
Itt nézheted meg, töltheted le a munkafüzetet »
***
Meditáció – meghallgatható 20 perces hanganyag zenével és tennivalókkalHogyan találkozhatsz a benned élő gyermekkel? Ezen visz végig Vanda egy 20 perces meditáció formájában, amely egy rendkívül különleges élményt fog jelenteni számodra.
Itt hallgathatod meg a meditációt – kattints a hangjegyes ikonra:
Mit tanultál a videókból, a jezsuita atya gondolataiból? Mit indított el benned? Mi az, ami megvilágosodott számodra? Milyen cselekvésre indít? Milyen elhatározás született meg benned?
Örülök, ha megosztod gondolataidat!
Mátrai Vanda – szakértő coach, önismereti tréner, zarándok – egy önismereti folyamaton vezet téged végig gondolatébresztő szempontokkal, példákkal, gyakorlatokkal, így lépésről-lépésre megérted az összefüggéseket, a miérteket a saját életedre vonatkozóan.
3. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: Hogyan alakulnak ki a határok bennünk, a gyerekkorunkban, és hogyan tudnak sérülni ezek a határok? Visszamegyünk egy kicsit a gyerekkorunkba, amikor ezek a határok sérülhettek. Megvizsgáljuk az egyes életkorokban a kötődéseink kialakulásának módjait. Több olyan élethelyzetet is említünk, amikor a határaink sérülhetnek. Ezekben konkrétan magadra ismerhetsz, és így jobban megérted, miért is viselkedsz úgy, ahogyan.
***
4. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: Milyen típusú, milyen működésű emberekké válhatunk akkor, ha a határaink sérülnek vagy nem vagyunk velük tisztában, vagy gyengék a határaink? Hogyan kapcsolódunk ilyenkor magunkhoz és másokhoz? 4 típust vizsgálunk meg. Nagyon hasznos a jövődre nézve, ha egyik vagy másik típusban felfedezed magadat. A 4 típus, ahol felismerhetjük magunkat: engedékenyek, elkerülők, irányítók, figyelmetlenek. Amiről még szó lesz: Milyen szabályszerűségek jellemzők a határainkra? Ezen kérdések tisztázása azért is fontos, hogy elakadásainkban pontosan lássuk, mi az, ami végbemegy bennünk.
3 jezsuita szerzetes vall önmagunk és Isten akaratának megismeréséről, a jó döntésekről és a megkülönböztetés ajándékáról.
Keressük az utunkat, Isten jelenlétét az életünkben, a helyes döntést, ami előre visz bennünket, ahol vigaszban lehetünk. Mindezekben segítséget nyújt gyakorlati példákkal is Nagy Bálint SJ atya.
– Mit jelent az útkeresés az életünkben?
– Az útkeresést nagyon trükkösnek találom. Ha pusztán arról lenne szó, hogy saját magadnak kell keresned az utadat, ott még csak te vagy és az utad. Ez nem a valóságunk. Igazából arról van szó, hogy az utadon veled megy az Isten is. Keresztény emberként hisszük, hogy Ő az út. Vele élünk. Az Istennel való létre csak akkor tudunk ráhangolódni, ha kapcsolódunk önmagunkhoz, a környezetünkhöz, és az élő Istenhez. Isten folyamatosan keres téged.
Úgy is mondhatnám, hogy az út keres téged, nem csak te keresed az utat.
Ha a valóságot szeretnénk látni, akkor ne feledkezzünk meg a minket kereső Istenről. Ő velünk jár az életünk minden pontján. Tartsuk szem előtt, hogy Istent keressük az utunkon, mert így könnyebben rátalálunk. Ha nem tudjuk, mit keresünk, akkor elveszettnek érezzük magunkat és nem is fogunk találni semmit!
– Az utunkon jelen levő Isten vezetését miként tapasztaljuk meg?
– Elsődlegesen szükséges lenne tudatosítani magunkban, hogy nem csak én, hanem az Isten is keres engem. Ő is vágyik rám. Nem csak te gondolkozol azon, hogyan ismerheted fel az akaratát, hanem Isten is veled akar lenni. Segíteni akar neked.
Ő tényleg jó. Közel akar kerülni hozzád. Engedd meg Neki! Miként tehetem ezt meg? Engedjem el a görcsös félelmet, hogy nem találom meg Őt. Nem csak az én erőfeszítésemre van ehhez szükség. Ugyanis, ha rá görcsölök az életemre, befeszülök, beszűkül a figyelmem iránya egy dologra, akkor nem fogom észrevenni Istent.
Korábban láttam a Láthatatlan gorilla elnevezésű kísérletről egy rövid kisfilmet. Ebben 4 fehér és 4 fekete ruhás ember kosárlabdát passzolgat egymásnak. A néző feladata volt megszámolni, hányszor passzolnak a fehér ruhások egymásnak. A végén kiírták a számot és megkérdezték, láttad-e közben a gorillát átmenni a pályán. A kísérletben részt vett emberek mindegyike azt kérdezte: Milyen gorillát? Ugyanis közben egy gorilla maszkos ember többször átsétált a kosarasok között. A kísérletben résztvevő emberek persze, hogy nem vették észre a gorillát, mert a passzoló kosarasokra fókuszáltak. Mindez azt szemlélteti, hogy ha egy problémára fókuszálsz, akkor hiába jelenik meg az életedben Isten, nem fogod észrevenni, mert nem Rá figyelsz.
Hogy tudjuk az Isten vezetését felismerni? Először inkább az a kérdés, hogyan tudjuk a szimpla jelenlétét felismerni?
A jezsuita lelkiség erre a kérdésre a következő választ adja: Isten jelenlétét érzékelted-e a mai nap folyamán? Miként lehet érzékelni? Például, ha hálás voltál valamiért. Voltál-e érintett valahol? Volt-e benned öröm? Éltél-e ma igazán? Megérintett-e az Ő szépségével? Ha a kérdésekre van „igen” válaszod, az még nem feltétlenül jelenti azt, hogy jelen is volt az Isten.
Willi Lambert SJ, A valóság szeretete című könyvében ahhoz hasonlítja ezt, mint amikor egy vadász nyomokat talál a földön. Ilyenek a napunk eseményei is: nyomokat hagynak a lelkünkben. A nyomok egy része származik csak az Istentől. Azokat a nyomokat, érintettségeket kell megkeresnünk, melyek az Isten jelenlétéhez vezetnek, illetve Tőle jönnek. Ilyen a hála, a mély, belső öröm. Ezeket megtalálva elindulhatunk abban a reményben, hogy Ő ott van. Nem mindig, de gyakran találhatunk oda az Ő jelenlétéhez.
Innen jön a vezetés, amit nem úgy kell elképzelni, hogy elmondja Isten, mit akar tőlem. Sokszor rám bízza a döntéseket. Bízik bennem, mit akarok én. Ez vezetésnek tekinthető? Igen.
Például az evangéliumban József konkrét vezetést kap Istentől: „Ne félj feleségül venni Máriát!”
Péter esetében Jézus nem azt mondja: „Én vagyok az Isten Fia, akivel jó együtt lenni. Van kedved engem követni?” Ehelyett szinte parancsolja: „Péter, gyere, kövess engem!” Ebből is látszik, hogy Isten tud konkrétan is hívni.
Ellenben léteznek olyan helyzetek is, amikor nem ennyire direkten nyilvánul meg Isten hívása. Isten jelenlétében megtapasztalhatom, hogy így szól hozzám: „Figyelj csak, nekem az a fontos, ami neked. Mondd, mi legyen?”
Egyik megnyilvánulását se könnyű érzékelnünk. A konkrét megnyilvánulására reagálhatok így: „Miért pont engem hív? Miért nem a Jóskát, vagy a Pistát?” Ha meg indirekt módon szólít meg, akkor meg inkább azt szeretnénk, Ő mondja meg, mit vár el tőlünk. A konkrét és a rám bízott meghívásra is reagálok valamilyen formában.
Legyél érintett és maradj benne. Ahogy Mária is visszakérdezett: „Hogy történik ez? Nem értem.” Ezt nevezzük imádságnak. Kifejezem Istennek azt, ami történik bennem. Ő pedig mindezekre válaszol. Nem feltétlenül szavakkal, hanem csak a jelenlétével, a nyugalmával. Nem arról van szó, hogy Ő vezet és ha nem követem, akkor elrontom. A vezetettségben egyfajta együttműködés van. Az Isten bevon a vezetésbe. Fontos neki, ki vagyok én, mit gondolok. Lehet, hogy van konkrét vágya velem kapcsolatban, amitől megijedhetek, de fontos, hogy párbeszédben maradjak Vele. Ebből az együttlétből születik meg a hívás az életedre.
Mindez nemtől, kortól zajlik bennünk mindaddig, amíg élünk.
Egy-két gyakorlati példát mondanék:
Munkába menet menj be egy templomba 5 percre. Gondold végig, miért vagy hálás az elmúlt napodból. Lélekben időzz el ezekben a hálatelt eseményekben, majd mehetsz tovább.
Este, lefekvés előtt írj fel 3-4 dolgot, amiért hálás vagy. Akár ilyen egyszerűt, hogy finom volt az étel, kaptál egy ölelést, szépet láttál. Keresd, ahol érintett voltál, ahol öröm volt benned! Ezeknél az érintettségeknél időzz el, ízleld őket. Ezek a hálanyomok segítenek odatalálni ahhoz a jelenléthez, Aki aztán bevonzza a szívünket és megvált bennünket. Kérheted is: „Vonj be Uram a szereteteddel!” „Szeretném engedni, hogy engem is megválts!” “Hívj” Érints meg!” Akár térdelj le szavak nélkül, és fejezd ki ezt a vágyadat.
Ha meg elbotlok, akkor legyen bennem irgalom. Ne a kudarcaim körül forogjak, engedjem el, és vigyem az Úr elé. Ne feszülj rá a bűnre! Ne arra fókuszálj! Irányítsd a figyelmedet Istenre, mert ott, Nála történik a gyógyulás! Ő megbocsát, megvált! Mindig szeretni akar!
– Az Isten akarata szempontjából sokszor azt éljük meg, hogy abba – ha kell, ha nem -, bele kell állnom. Azt kell csinálnom, amit szerintem Isten mond, még ha gyötrődöm is miatta. Például egy betegség, egy gyász, munkanélküliség esetében. Ekkor feltesszük a kérdést: miért ez Isten akarata? Pedig Isten be akar vonni a tervébe, együtt akar élni velem. Jól gondolom?
– Kirúgnak a munkahelyemről, vagy szakítanak velem, az nagyon rossz érzés. Betegségben kiszolgáltatottá válok. Mindez félelmetesen rossz. Körülvesz a háború rettenete.
Amikor Isten akaratának nevezzük a háborút, a munkanélküliséget, vagy a betegséget, akkor itt egy kicsit lelassítanék. Honnan tudod, hogy az Ő akarata ez?
A keresztény lelkiségben létezik a bűn fogalma. Ha minden az Isten akarata lenne, akkor nem létezne bűn.
Lehetséges számunkra, hogy ne az Isten akarata szerint éljünk. Meglepő, de az Isten kiszolgáltatott, gyenge. Őt keresztre lehet feszíteni. Ezt látjuk Jézusban.
Az Isten annyira szeret minket, hogy megengedi a bűn elkövetését, és ez nagyon mély megindultságot ébreszt bennünk. Mi nem akarunk Neki rosszat, nem akarunk bűnt elkövetni.
Amikor beteg vagy, Ő veled együtt szenved! Nem akarja a betegségedet. Nem akar háborút, de abban velünk van. Ha akarná a betegséget, a szenvedést, akkor kegyetlen, durva Isten lenne.
Keresztényként azt mondjuk, mindez hittitok számunkra. Olyan titok, ami nem ad választ a szenvedésünkre, csak meghívást ad, hogy bármi, amit átélsz, azt Vele együtt élheted át. Nem tudunk mindent kontrollálni az életben. Jézussal át tudunk menni a földi életen az égi, örök élet felé. A fájdalomban, a szenvedésben együtt sírunk, miközben közösen haladunk át az úton. Ez nem oldja fel a fájdalmat, de lényünk legmélyén érezzük, hogy a helyünkön vagyunk.
Szent Ignác szerint három alkalmas idő van a jó döntés meghozatalára. Az első, amikor egyértelmű Isten akarata számomra. Mint például Saul megtérése. Nagy fény, leesik a lóról, minden egyértelmű, nem lehet megkérdőjelezni, hogy ez Isten műve. Egyértelmű a helyzet, “Igen”-t kell mondani. Ez a ritkább.
Gyakoribb, amikor a vigasz és a vigasztalanság tapasztalatai bennünk váltakoznak. Akár perceken belül. Érzünk egy meghívás-élményt, majd hirtelen elmozdulok tőle, félni kezdek, megijedek, ellenkezek. Ez a lelki idő is alkalmas a jó döntés meghozatalára. Itt arra kell figyelni, mi történik a vigaszban, amikor Isten jelenlétét érzékeled. Ha megvan, akkor válaszd azt, ami Felőle jön.
A harmadik lehetőség a jó döntés meghozatalára Ignác szerint, amikor nincsenek benned belső mozgások. Nem érzékeled az Isten jelenlétét. Nem azért, mert nem imádkozol, vagy bűnösen élsz. Az irányod jó, de nincsenek belső megmozdulások. Ilyenkor nézd meg az alternatíváidat, milyen döntéseket hozhatsz, és figyeld meg, melyik segít jobban célod elérésében, az Istennel megélt együttléted felé. Válaszd azt!
Ezek mind alkalmas állapotok a jó döntés meghozatalához. Még akkor is, ha nem mindig érzékeljük Isten jelenlétét, nem egyértelmű a “szellő”!
Ignác szerint olyan idő, állapot is létezik, amikor nem hozhatsz döntést. Előfordul, hogy távol érezzük magunkat Istentől, sötétség vesz körül. Ilyenkor, ha lehet, nem szabad döntést hozni. Várni kell, hogy ismét a vigasz állapotába kerülj.
Összegzésképp: Vegyük észre az Isten jelenlétét. A finom, halk szellőt, ahol a hálát érzékeljük, és ott időzzünk el! A szellő fúj! Ott van veled Isten az utadon, segíteni akar! Azt akarja, hogy az életedet Vele együtt éld! Mit jelent ez számodra? Keresd!
Hasznos felismerésekhez juttat ez a 6 oldalas munkafüzet, amely tele van gyakorlatokkal, amelyek érdemes megcsinálnod, amikor van egy kis szabadidőd.
Érdemes velük foglalkoznod, mert támogatnak téged a belső utadon.
Itt nézheted meg, töltheted le a munkafüzetet »
***
Meditáció – meghallgatható 20 perces hanganyag zenével és tennivalókkalHogyan találkozhatsz a benned élő gyermekkel? Ezen visz végig Vanda egy 20 perces meditáció formájában, amely egy rendkívül különleges élményt fog jelenteni számodra.
Itt hallgathatod meg a meditációt – kattints a hangjegyes ikonra:
Mit tanultál a videókból, a jezsuita atya gondolataiból? Mit indított el benned? Mi az, ami megvilágosodott számodra? Milyen cselekvésre indít? Milyen elhatározás született meg benned?
Örülök, ha megosztod gondolataidat!
Mátrai Vanda – szakértő coach, önismereti tréner, zarándok – egy önismereti folyamaton vezet téged végig gondolatébresztő szempontokkal, példákkal, gyakorlatokkal, így lépésről-lépésre megérted az összefüggéseket, a miérteket a saját életedre vonatkozóan.
1. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: Vannak vargabetűink, elakadásaink? Félünk megtenni a lépéseinket? Vannak belső sémáink, hiedelmeink? Érdemes lenne tisztázni, mi van a határaidon belül és kívül? Néha érdemes gyakorolni a nemet mondás képességét. Ehhez szükséges a megfelelő önbecsülés. Fontos, hogy építsünk a határainkat, hogy tudjunk önazonosak maradni és az értékrendünk szerint megnyilvánulni. Fontos megkülönböztetni a határainkat a korlátainktól. Ezek hogyan szolgálnak minket? Foglalkozunk azzal is, hogy a határaink stabilizálásával, kiépítésével hogyan tudjuk a korlátainkat meghaladni.
Megnézzük, hogy mi az, amin nem tudunk változtatni az életünkben. Mi az, amit meg lehet változtatni? Hogyan tudunk a legbelsőbb énünkhöz, a bennünk lévő Istenhez kapcsolódni? Tudnunk kell, hogy a határaink nem falak, hanem jelző rendszerek, amelyek megmutatják, mi az, amivel dolgom van és mivel nincs.
***
2. VIDEÓ:
Amiről szó lesz a videóban: A második videóban azt vizsgáljuk meg: Miért fontosak a határaink? Mik lehetnek a határaink? Hogyan alakulnak ki? Milyen dolgok vannak a határainkon belül? Vajon, jogos-e ha határt szabok valaminek? Lehet-e elutasítani, nemet mondani valakire vagy valamire? Mit jelent az, ha a határainkat képviseljük? Miért tartozunk felelősséggel és miért nem? Hogyan tudunk kiállni magunkért? Mi van akkor, ha nincsenek határaink?
3 jezsuita szerzetes vall önmagunk és Isten akaratának megismeréséről, a jó döntésekről és a megkülönböztetés ajándékáról.
Forrai Tamás jezsuita atyával beszélgettem a jó döntések meghozataláról, a kudarcról. Gyakorlati példákkal segít abban, miként tudok figyelni, csendet teremteni magamban, hogy észrevegyem Isten vezetését a mindennapjaimban.
– Honnan tudom, hogy jó úton vagyok, jó döntést hozok?
– Érdekes emberi tapasztalat, hogy amikor növekedünk, akkor azt tapasztaljuk, hogy valami lényeges dolog formálódik az életünkben. Ez persze nem egy sima autópályán való haladáskor történik, hanem a rázós úton. A megtorpanások, a zökkenők, az akadályok, a kudarcok fontos szerepet játszanak az életünkben. Lehetőséget adnak a tovább jutáshoz, jó vagy rossz irányba terelhetnek.
Nézzük például Szent Ignácot, akinek az életében radikális megtérés történt. A karrierje elején álló lovag a spanyol-francia háborúban be akarja bizonyítja, milyen nagy hős és általa elnyerje választott hölgye szívét. Álmait keresztbe töri súlyos lábsérülése. Innen veszi kezdetét az egy évig tartó keresési folyamat. Ágyúgolyó effektusnak hívjuk az olyan történéseket, melyek teljesen megváltoztatják az életünk addigi menetét.
A lábsérülés általi kudarc szembesíti Ignácot azzal, hogy különbség van az ő és az Isten akarata között. Ahogy ő szeretne boldog lenni és ahogy Isten akarná őt boldoggá tenni.
A kérdés az, mi történik igazán a kudarcot követően? Hogyan tudok valamit tenni ebben a kudarcban? Hogyan ismerhetem fel, mi segíthet? Ignácot az ágyhoz kötöttség, a lelassulás segítette.
Mindaz, ami a felgyorsult világunkkal szembe megy, segít lelassítani, csendet találni, az jó irányba visz. A figyelem és a csend segít felismeri az apró jeleket.
A kérdés: tudok-e figyelni, csendet teremteni az életemben. Mikor jutok el oda, hogy elkezdek figyelni? Először is, nehezen ugyan, de csendet teremtek magam körül. Gyakran előfordul, hogy az imában is mondom-mondom a magamét és nem állok meg figyelni arra, hogy Isten mond-e valamit.
Itt jön a tudatosság! Akarjam, hogy vezessen az Úr. Hogyan? Ha felteszem a kérdést Istennek, ne én válaszoljam meg.
Figyeljek a jelekre, melyeket érezhetek mindenben: a teremtett világban, a körülöttem élő emberekben, a kapcsolataimban végbemenő változásokban, és mindezek hatnak a belső folyamataimra is. Egyszóval figyelek arra, hogyan hatnak rám a külső események és ezekben miként keresem tudatosan, kitartóan az utamat. Merre vezet az Isten? Figyelek magamra, a másikra, és Istenre.
– Varga László kaposvári püspöktől olvastam egy ide illő gondolatot: az odafigyelés magamban történő megteremtését segíti, ha megkérdezem – akár kis dolgoknál is – a napi teendőim közepette, hogy „Uram, ezt most jól gondolom? Te mit tennél ebben a helyzetben?” “Ha így döntök, az jó lenne?” A mindennapi egyszerű tevékenységeimbe, döntéseimbe is bevonom az Istent. Megkérdezem és figyelek. Hiszek abban, ha megvan a figyelem, akkor szinte észrevétlenül vezethet az Isten.
– Felteszem a kérdést: Mi a figyelem ellentéte? Amikor nincs figyelem, csak sodródok az eseményekkel, nem tudom utolérni magamat, nem követem, hogy mit miért csinálok.
Ezt az állapotot a következő módon szűntethetem meg és érhetem el a figyelmet: mikor vége a napom egy eseményének, egy munkának, találkozásnak, akkor egy pillanatra álljak meg, és tegyem fel azt a kérdést: „Hol volt ebben Isten?”
Például egy beszélgetésben ott volt Isten Lelke, mert mi nyitottak voltunk egymásra, vagy tudtam figyelni a társamra. Fontos: megállni egy pillanatra, és gondoljam végig, mi történt az elmúlt eseményben, és hogyan érzem most magam. Érzem-e azt, hogy ebben Isten erősített, vezet, inspirál? Ha igen, akkor köszönjem meg, ha nem, akkor sajnálkozom. Ez egy mini examen. Majd tekintsek az előttem álló következő feladatra. Mielőtt abba belekezdek, mondjak el egy rövid imát. Kérem az Urat, hogy vezessen, legyen velem. Mindez pár másodpercet igényel.
Ha mindezt be tudom gyakorolni, akkor nem folynak szét a dolgaim, hanem lesz eleje és vége. Mit jelent az, hogy Krisztus nevében kezdek neki a tevékenységeimnek? Szimbolikusan Rá bízom magam, a mindennapjaimat.
Azt érzem, hogy jó pár lépés volt a saját életemben is, amelyeket „aha” élmények sorozatának tekintek. Mit jelent ez? Észrevenni azt, hogy már ráléptem egy útra, ami jó, nem kell tőle megijedni, és tudok benne döntést hozni. Egy „aha” élmény érzése: ez jó, én ezt akarom. Isten megmutatta, hogy velem van, tudom tenni a dolgomat, akkor mondjam is ki rá, hogy akarom. Jönnek a jó tapasztalatok, amiket vajon észreveszek-e, és kimondom-e, akarok-e ezzel élni?
Mindez az összeszedettségemet erősíti. Egyfajta szüntelen imádság. Az odafigyelésem, a röpimák, jelenlétem tudatosítása, olyan kiegyensúlyozottságot, Istenre fókuszálást adnak, hogy ez magával hozza a ráhagyatkozást az Ő vezetésére. Folyamatosan visszatekintve a napjaimra, heteimre, egyre inkább látom, hogy van értelme az életemnek. Jó úton járok, mert nem csupán a saját fejem után megyek, hanem Isten „keze vezet”.
Ez mindannyiunk számára a hétköznapi, keresztény életben egy járható és tanulható út. Ez azt jelenti, ha napközben meg tudok állni, figyelek az eseményekre, benne volt-e Isten, akkor az esti nagyobb megállásnál egymás mellé teszem a napom fontosabb tapasztalásait, és keresem ezekben, hol érintett meg Isten szerető közelsége. Ha ezt a vizsgálódást napról napra megteszem, akkor sokkal könnyebb lesz az úton maradni, észrevenni a jeleket, figyelmesebbé válok. Napközben 1-2 percre, esténként 10-15 percre, hétvégén 1-2 órára megállni, amikor az utamat keresem. Hétvégén keressem fel a természetet, sétáljak, és ott gondoljam végig a hetemet. Ez az út egy egységes Isten kereséshez és megtaláláshoz vezet el.
– Mit jelent a megtérés?
– Azt gondoljuk, ha valaki megkérdezi tőlünk, megtértünk-e, az bizonyára csak szektás lehet! Katolikus ilyet nem kérdez. Pedig ez baj! Azt gondolom, ez nem magától értetődő. A vasárnapi templomba járás nem egyenlő a megtéréssel. A megtérés nem más, mint a vasárnap és vasárnap közötti időben is ott vagyok Istennel. Nem csak heti egy órát próbálok több-kevesebb sikerrel eltölteni Isten jelenlétében, és figyelni a pap papolására, hanem a hétköznapokban is.
Amikor azt a vágyat tapasztalom meg, hogy szeretném Isten jelenlétét az életem minden pillanatában. Adok egy prioritást Istennek, szeretném, hogy az életem része legyen. A megtérésemnek kell, hogy legyen egy látható jele a külvilág számára. Ahogy élek, ahogy kapcsolódok másokhoz. Elkezdem követni Jézust, és ezzel nem a saját utamat járom. Mi áll ezzel szemben? A saját, önfejű vezetésem. Mint az önvezető autók, melyek ne legyenek a mi példáink.
Mi történik akkor, ha a saját elképzeléseimet követem, amikor magam körül forgok? Az, hogy tudom, mi az én utam, ezért nem kell meghallgatnom Istent. Formálissá válik a kérdés: “Uram, merre menjek?” Azt tapasztalom, hogy saját erőből építkezem és nem Isten erejéből. Ezek világos jelei annak, hogy nem vagyok megtért. Amikor erőltetek valamit, és ha kudarc ér, azt érzem, a világ gonoszkodik felettem, megsértett engem. Pedig csak saját vágyamból cselekedtem. Megtérés az, amikor érzékelem a különbséget, tudok dönteni újra és újra Jézus követése mellett. Isten követésének vágya átszövi a mindennapjaimat, ráhagyatkozom.
Nemes Ödön SJ atyának volt egy visszatérő kifejezése, a “SZÖSZ”: “Szabadon, Örömmel, Szeretettel”! Ezek a jelei annak, amikor megtért úton vagy, amikor az életedet, a döntéseidet le tudod ezekkel az alapvető tapasztalatokkal írni.
Munkafüzet (elektronikus, letölthető) – megvalósítandó gyakorlatokkal.Hasznos felismerésekhez juttat ez a 6 oldalas munkafüzet, amely tele van gyakorlatokkal, amelyek érdemes megcsinálnod, amikor van egy kis szabadidőd.
Érdemes velük foglalkoznod, mert támogatnak téged a belső utadon.
Itt nézheted meg, töltheted le a munkafüzetet »
***
Meditáció – meghallgatható 20 perces hanganyag zenével és tennivalókkalHogyan találkozhatsz a benned élő gyermekkel? Ezen visz végig Vanda egy 20 perces meditáció formájában, amely egy rendkívül különleges élményt fog jelenteni számodra.
Itt hallgathatod meg a meditációt – kattints a hangjegyes ikonra:
Mit tanultál a videókból, a jezsuita atya gondolataiból? Mit indított el benned? Mi az, ami megvilágosodott számodra? Milyen cselekvésre indít? Milyen elhatározás született meg benned?
Örülök, ha megosztod gondolataidat!
Szeptember 25. – Évközi 26.
Olv.: Ám 6,1a.4-7; Zs 145; 1Tim 6,11-16;
Evangélium: Lk 16,19-31
Egy zsugori, a pénzét mindig élére állító férfi egy éjszaka álmot látott. Azt álmodta, hogy feljutott a Mennybe, s ott gazdagabbnál gazdagabb asztalok, polcok álltak, soha nem látott gyönyörű ruhákkal, műszaki eszközökkel, soha nem kóstolt, gusztusos ételekkel. A bevásárló standok mögött egy-egy fényes angyal volt az eladó. A fösvény, gazdag férfi benyúlt a zakója egyik zsebébe, előhúzott egy bankjegyköteget és vásárolni akart az egyik asztalnál. A mögötte álló angyal azonban bájos mosollyal megrázta a fejét: „Sajnos itt ez a valuta nem érvényes.” A férfi erre egy másik zsebében kotorászott, előhúzott egy másfajta pénznemet, s azzal akart fizetni. Az angyal azonban csak tovább rázta a fejét: „Itt a Mennyországban ez a valuta sem érvényes.” A férfi kezdett megijedni. Asztaltól asztalig, polctól polcig szaladgált, próbálkozott mindenféle pénznemmel a dollártól a forintig, az eurótól a japán yenig, de az angyalok egyik ország valutáját sem fogadták el. Végül kétségbeesetten felkiáltott: „De hát akkor hogyan tudok itt vásárolni?” Egyik angyal végül kedvesen felvilágosította: „Tudja uram, itt csak az a pénz érvényes, amit földi életében önzetlenül másoknak adott vagy másokra költött.”
Sajnos milyen ismerős gondolatsor számunkra az olvasmányban Ámosz próféta által ostorozott gazdag emberek logikázása: meghamisítjuk a mérleget, növeljük a sékelt, megvesszük egy pár saruért a szegényt, eladjuk a gabona ocsúját stb.stb. Ma persze valahogy így hangzana: játszadozunk a forint és a valuta árfolyammal, növeljük a kamatot, behozatjuk külföldről az ócskább hústermékeket, amelyek már ott senkinek se kellenek, s azt áruljuk a Tescóban, így nyomjuk le a magyar gazdák árait stb. stb. Bizony ismerős okoskodás! Legtöbben az emberek közül persze inkább áldozatai ennek a mértéktelen harácsolásnak, de bizony sokan vannak az okozói is. És még azok között is, akik magukat szegénynek tartják, hasonló okoskodásra látunk-hallunk példát szinte napról-napra. Talán kicsiben, nem olyan jelentős mértékben, de ők is az anyagi boldoguláson és a jobb-lét megteremtésén járatják szinte csakis az eszüket, ekörül forog minden gondolatuk, és sokszor nem kevésbé kegyetlenek és embertelenek, mint a „nagy halak”. Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen anyagiassá, pénzközpontúvá vált az emberek életmódja, s hogy ez mennyire nem egyezik a jézusi értékrenddel, a Mennyország „társadalmi rendjével”. Pedig lehet jól viszonyulni is az anyagi javakhoz! Lehet úgy élni velük, úgy használni őket, hogy az valamiképp a mennyei örök boldogságunkat is szolgálja. Miképpen? Erre tanít bennünket Jézus a mai evangéliumban.
Első hallásra nagyon furcsának tűnik Jézus példabeszéde …. A hűtlen intéző, aki lebukik ura vagyonának eltékozlásával, elsikkasztásával, meglehetősen kifogásolható módot választ helyzetének megmentésére. Úgy akarja bebiztosítani a jövőjét, hogy meghamisíttatja azoknak adóslevelét, akik a gazdájának tartoznak. Aki száz korsó olajjal tartozik, azzal ötven korsónyi tartozást írat az adóslevélre, aki száz véka búzával tartozik, azzal nyolcvan véka búza tartozást írat alá. Miért dicséri meg a gazda ezt a nyilvánvaló csalást? Mit tart okosnak rajta? Természetesen nem feltételezhetjük, hogy az úr ne tartotta volna rajta a szemét még intenzívebben az intézőjén, aki már egyszer olyan csúnyán lebukott. Ezért csak úgy biztosan nem sinkófálhatta volna el az ötven korsó olaj vagy a húsz véka búza tartozást. Egyedül akkor érthető a gazda elfogadó magatartása és az adósok hálája, ha a tartozás hiányzó részét az intéző a saját összeharácsolt vagyonából pótolta ki. Vagyis a dicséretre méltó a hűtlen sáfár magatartásában az, hogy végre rájött: kiérdemelheti az emberek háláját, megbecsülését, megmutathatja irántuk való szeretetét azzal, ha megosztja a javait, ha adakozik abból, ami az övé. Ez teszi érthetővé Jézus tanítását: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból!” Vagyis használjátok fel a szeretetre, az emberi kapcsolatok jobbítására a múlandó földi javakat! Ne magatoknak harácsoljatok csupán, hanem tanuljátok meg megosztani azt, amitek van! Így a Mennyország felé vezető utat kövezhetitek ki azzal, ami ellenkező esetben csak az önzésetek eszköze lenne!
Érdemes azonban tudatosítani azt, hogy a földi javaink megosztása, mint az embertársi szeretet egyik leggyakoribb és legkézenfekvőbb eszköze nem csak a mennyei boldogságnak, de az evilági boldogságnak is eszköze lehet. Miért? Egyrészt azért, mert a megosztott öröm mindig dupla öröm! Mennyivel jobban esik egy egyszerűbb étel is másokkal közösen fogyasztva, mint a legdúsabb lakoma magányosan! Mennyivel boldogítóbb egy egyszerűbb lakásban a szeretteinkkel együtt élni, mint egy bármekkora luxuspalotában egyedül! Igen, a földi javak egyszerű fogyasztásánál sokkal emberhez méltóbb azoknak valódi élvezete. Márpedig az élvezet abban különbözik a fogyasztástól, hogy örömet szerez az ember számára, nem csömört. Az öröm csak akkor valódi és tartós, ha a lelkünk is örül: ez azonban csak úgy lehetséges, ha másokkal együtt örülünk, másokkal együtt élvezzük Isten adományait. Másrészt abban is előremozdítja az anyagi javainkból való adakozás a földi boldogulásunkat, hogy ezzel kiválthatjuk mások háláját, és szükség esetén viszonzásra számíthatunk. Ezt látjuk a hűtlen intéző okos taktikázásában. Persze sokszor szembesülünk hálátlansággal, a szeretet viszonzatlanul maradásával, de azért nem mindenki részéről! Aki nem adja fel, aki mer szeretettel viszonyulni másokhoz akkor is, ha többször csalódnia kell, mindig kap annyi hálát, annyi viszonzást, ami ébren tartja benne az emberekbe vetett alapvető bizalmat. És ha ő kerül szükségbe, még mindig nagyobb eséllyel számíthat embertársai segítségére, mint az, aki maga sem segített szinte soha senkin.
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
A névtelen hozzászólásokat automatikusan töröljük!