A halogatással lehetőségeket veszítünk el és problémákat hozunk létre. Ebben a részben választ kapsz arra, hogyan lehet motiváló célokat kitűzni a halogatás elkerülésére. Mi köze van a halogatásnak a kudarcaidhoz. 5 példa olvashatsz arra, hogyan veszítheted el a meglévő értékeidet a halogatás miatt. Mit tudsz tenni konkrétan a halogatás ellen.

Mit gondolsz, mi az az óriási hiba a gondolkodásunkban, ami a problémáink nagy részét okozza? Mit gondolsz, ha megkérdeznénk száz embert arról, mi az, ami leginkább akadályozza őket az életben, akkor mit tennének a legtöbben az első helyre? Arról a hibáról, amit a legtöbben mondanának, azért beszélne szinte mindenki, mert ez a legszembetűnőbb.
Hogy teljesen világos legyen, mire gondolok, megosztok veled egy rövid, szívfacsaró történetet Károlyról.

Károly a metrón utazott, amikor az egyik megállóban felszállt egy gyönyörű lány, majd leült tőle kicsit távolabb. A táskájából elővett egy könyvet, amit Károly már a borítója alapján felismert: a kedvenc könyve volt. Talán már vagy harmincszor is elolvasta. Elhatározta, odaül a lány mellé és beszélgetni kezd vele, hiszen nyilvánvalóan van közös témájuk. Miközben azon gondolkodott, milyen frappáns mondattal szólítsa meg a lányt, már más valaki le is ült mellé. Károly úgy gondolta, hogy ilyen helyzetben nem érdemes odamennie. Egész úton nem tudta levenni a szemét a lányról és amíg utaztak, a ruházatából, a viselkedéséből és a nála lévő táskából arra a következtetésre jutott, hogy a lány egyetemista, ezért ugyanott fog leszállni a metróról, ahol ő. Így vagy a mozgólépcsőn, vagy a villamosmegállóban meg fogja tudni szólítani. Ahogy ezt kifundálta, nem is gondolta, hogy a történet milyen váratlan fordulatokat tartogat még számára.
A lány a megfelelő megállónál leszállt a metróról. Károly is ezt tette, de a tömegben mégis csak elveszítette őt szem elől. Rohant a mozgólépcsőhöz, és amint felért a felszínre, a villamosmegálló felé vette az irányt, hogy utolérje. Sikerült, de a lány, már szállt is fel a villamosra. Károly is felszállt. Csakhogy a bonyodalmak a villamoson is folytatódtak. Ahogy megpróbált közelebb jutni a lányhoz, azt látta, túl sokan vannak a villamoson, így inkább szemmel tartotta. Természetesen nem akarta feltűnően bámulni, ezért csak bambult kifelé az ablakon. Közben azon gondolkodott, hogy amikor leszállnak a villamosról, melyik lesz a legeslegjobb pillanat arra, hogy megszólítsa. A megállóban Károly leszállt, de hiába nézett körül, nem látta a lányt sehol. Kétségbeesetten kereste, de minden igyekezete ellenére sem találta meg. Végül csalódottan elsétálva arra a következtetésre jutott, hogy a lány valószínűleg mégsem egyetemista lehetett és így leszállt már korábban, miközben ő az ablakon bambult kifelé. Károly azóta sem látta azt a csodálatos lányt, aki az ő kedvenc könyvét olvasta.

A történet tanulsága:
Sok tanulsága van, de a legfontosabb: kudarcaink óriási részét a halogatás okozza.
Fel kell ismerned, hogy rajtad áll, mit kezdesz a pillanattal, a lehetőségeiddel. Te döntöd el, hogy megragadod-e a lehetőséget, vagy kifogásokat gyűjtesz helyette. Te döntöd el, hogy vajon a tökéletes pillanatra vársz, vagy úgy határozol, hogy a tökéletes pillanat az most van. Ha valamit meg akarsz csinálni, akkor arra a tökéletes pillanat a “most”. Amíg várakozol, amíg kifogásokat gyűjtesz, amíg agyalsz a legeslegjobb megoldáson, addig csak lehetőségeket szalasztasz el és ez még csak nem is az összes veszteség, amit a halogatás jutalmul tartogat számodra.

Halogatás: egyenlő halál
A halogatás szavunk nem véletlenül hasonlít a halál szóra. Megöli az életünket. Boldog pillanatok, rengeteg pénz, sikerélmények, barátok és párkapcsolatok, vagy akár az egészségünk is rámehet a halogatásra. A halogatás kétféle módon foszt meg mindettől. Elveszítjük azokat az előnyöket, amelyekben sohasem lesz részünk, mert a halogatás miatt elszalasztjuk az esélyt. Illetve azokat az előnyöket, melyekre már egyszer fáradságos munkával szert tettünk. Ezeket örökre elveszíthetjük a halogatásunk miatt. Ha sok mindent halogatunk, akkor egy nap rádöbbenünk, hogy annyira nem is élünk már, hogy ezzel az erővel teljes nyugalommal tekinthetnénk akár halottnak is magunkat. De komolyan!

Elmondok 5 példát arra, hogyan veszítjük el a meglévő értékeinket a halogatás miatt.

1. Egy cégvezető évekig halogatta a rendrakást az asztalán és a fiókjaiban.
A halogatás eredménye: mikor végül rendet tett, akkor annyi költségszámla került elő a szemét alól és a fiókokból, amelyeket ha időben leadott volna a könyvelőjének, akkor kb. 800.000 Ft tal kevesebb adót kellett volna befizetnie.

2. Egy középkorú férfi az orvosi vizsgálatot halogatta közel nyolc évig.
Mikor végül elment, olyan kritikus állapotban volt már, hogy csak egy súlyos műtéttel tudták növelni az életben maradásának az esélyeit. A műtét után négy hónapig tartott a rehabilitációja és korábbi jól fizető állásában sem tudott már visszatérni.
A halogatás eredménye: tönkrement egészség, rengeteg elveszített munkabér, ennek következtében kényszerű lemondás nyaralásokról. Valamint szinte bizonyosan nem fogja már megérni, hogy elmehessen unokája esküvőjére.

3. János annyi ideig halogatta, hogy megkérje élete első szerelmének a kezét, míg a lány egyre türelmetlenebb lett.
Egyfolytában az iránt érdeklődött, hogy mennyire komoly a kapcsolatuk, ha mindenféle dologra hivatkozva halasztgatja az eljegyzést. Egy idő után ezek a beszélgetések szóváltásokká alakultak és a barátnő meggyőződésévé vált, hogy János nem is gondolja komolyan a közös jövőjüket. Majd elhagyta.
A halogatás eredménye: Másfél év szerelmi bánat János fiatalságának legszebb évei helyett.

4. Egy hölgy hitelkártya adósságot halmozott fel.
Egy pénzügyi szakértő barátja azt javasolta neki, hogy váltsa ki jelzáloghitellel. A hölgy háromnegyed éven keresztül hezitált, és ezen időtartam alatt minden hónapban fizette a hitelkártya pofátlanul magas kamatait.
A halogatás eredménye: a bank gazdagabb lett félmillió forintnyi kamattal, a hölgy pedig szegényebb lett ugyanezen összeggel. Pedig ezt ő kereste meg napi nyolc-tíz óra munkával.

5. Zsolt jó néhány évvel ezelőtt kitalált egy olyan terméket, amire nagyon büszke volt, de nem kezdett vele semmit.
Négy éven át halogatta, hogy belefogjon az eladásába, és mikor végre elkezdte, azzal kellett szembesülnie, hogy egy külföldi cég néhány hónapja megkezdte a forgalmazását.
A halogatás eredménye: a külföldi cég egy éves árbevétele 30 millió euro volt.

Kétféle gondolkodás létezik:
A halogatást létrehozza a problémákat, a cselekvést megoldja őket.
Hallottál már valaha is olyan emberről, aki utólag azt mondta:
“bárcsak tovább maradtam volna a kórházban”. Vagy “bárcsak tovább dolgoztam volna azon a szörnyű munkahelyen”. “Bárcsak hetekig elhúztam volna azt, hogy leüljek a másik féllel megbeszélni a problémáinkat”.
A halogatás egyik érdekes tulajdonsága, hogy utólagosan teljesen értelmetlennek tűnik. Nem igazán tudjuk megindokolni, miért is nem hoztuk meg az adott döntést, miért nem tettük meg az adott lépést. Szerintem te is biztosan fel tudnál sorolni jó pár ilyen alkalmat az életedben. Ha már az értelemnél tartunk, én személy szerint hiszek abban, hogy életünknek van valamiféle magasabb rendű feladata, célja is. Úgy gondolom, hogy vannak, akik ezt az életfeladatot még keresik, míg mások már ott tartanak, hogy megvalósítsák. Ha azonban halogatunk fontos dolgokat, akkor szinte bizonyos, hogy sem rátalálni nem fogunk erre a célra, sem megvalósítani nem fogjuk.

Mit tudsz tenni a halogatás ellen?
A halogatás legnagyobb átka, hogy egy öngerjesztő folyamat. Minél több mindent halogatsz, annál kevesebb értelme van az új dolgokba belevágni. Ezért az első lépés: az összes halogatott dolog felszámolása az életedben.
Ez nem egyszerű feladat, de létezik rá egy technika. Íme!

Feladat:
Vegyél elő pár lapot, egy tollat és írd fel az összes halogatott teendődet, ami csak eszedbe jut!
Például:
– a kölcsön könyveket, amelyeket vissza kell adnod
– a szánkót, amit meg kell javítanod
– a szervizt, amibe el kell vinni az autót
– az ajándékot, amit meg kell venned valakinek a születésnapjára
– a régóta esedékes ruhavásárlást
– a lakás kifestését
– a befizetlen számlákat
– rendrakást a szekrényben
– régi barátok meglátogatását
stb.

Ha szerencséd van, akkor ezen a listán nincs sokkal több tétel száznál.
Miután végeztél ezzel, vedd elő a telefonod és nézd benne végig az összes nevet, hátha valakivel kapcsolatban eszedbe jut valami, amit el kell intézned. Ezt követően vedd elő a számítógépeden a levelezésedet és nézd át, hogy van-e olyan dolog, amit el kell intézned, de lemaradt a listáról. Vedd elő a jegyzetfüzetedet, nézz át mindent még egyszer, nehogy lemaradjon valami. Miközben olvasod, újabb elintézendő dolgok fognak eszedbe jutni. Ezeket írd a lista végére. Meg fogsz döbbenni, de ez a teendőlista nagyon hosszú lesz.
Ezzel nincs vége! Most kezdődik a lényegi munka.
Miután kicsodálkoztad magad, hogy a fenébe halmozódhat fel egy ember életében ennyi elintézetlen dolog, kezdd el kigyomlálni a listát. Nézd végig egyenként és hozzál néhány kegyetlen döntést!
Hozd meg azt a döntést, hogy nem fogod megjavítani a rozoga szánkót, hanem inkább kidobod. Húzd ki a listáról ezt a tételt és írd mellé: „kidobni a szánkót a kukába”. Nézd végig a teljes listát és dobj ki mindent, amit csak tudsz. Hidd el, óriási megkönnyebbülés lesz!

A maradékkal a dolgod a következő!
Döntsd el, mikor fogod megcsinálni és írd az adott tétel mellé.
Ne feltételeket írj! Mint például: Majd, ha jó idő lesz! Írj pontos dátumot. Nyilván vannak dolgok, melyek másoktól vagy más dolgoktól függenek. Akkor ezt is írd bele a listádba, mint elintézendő dolgot. Egy ilyen listát összeszedni több órás munka. Sőt! Valamikor két három napig is eltart. Viszont utána óriási a megkönnyebbülés. Azt fogod érezni, mintha egy tonnás súlytól szabadultál volna meg. Ennek oka az, hogy valahol a lelkünk mélyén az összes szőnyeg alá söpört dolog nyomaszt minket és most, hogy elővettük őket és szembenézünk velük, eltűnik a nyomasztó hatás is. Minél több dologgal nézel szembe, annál több teher szűnik meg és a szó legszorosabb értelmében megkönnyebbülsz.

Egy fontos dolog: az elképzelés
Ha valamit azért halogatsz, mert nincsen rá pénzed, az nem halogatás. Az egy elképzelés. Hogy ezekkel az elképzelésekkel mit érdemes tenned, arról egy későbbi fejezetben fogok szólni. Ha olyan valami van a listádon, amire tulajdonképpen még meg is lenne a pénzed, de másra kell költened, akkor ott prioritásbeli döntést kell hoznod. Állítsd fontossági sorrendbe a halogatott dolgokat és ennek megfelelően írj hozzá dátumokat!

A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.
Innentől kezdve már csupán arra kell ügyelned, hogy ne kezdj el a halogatás miatt ismét lelki terheket a nyakadba venni. Határozd el most, hogy innentől kezdve ha valamit el kell intézned, akkor a következőképpen jársz el:
Ha az adott dolog két percnél kevesebb időt vesz igénybe – például egy telefon vagy egy email megírása -, akkor intézd el azonnal. Ha nem, akkor írd be a naptáradba mikor fogod elintézni.
Ne legyenek illúzióid!
A halogatás nem egy olyan dolog, ami holnap délután kettőre elmúlik! Ez egy hosszabb folyamat. Ez a lista az első lépés ehhez és ráadásul óriási lépés. Ha van egy pár mosatlan edényed, akkor nyilvánvalóan nem lesznek tiszták maguktól, ugye? Csinálnod kell valamit velük. Nevezetesen el kell mosnod őket. Ugyanez a helyzet a halogatott dolgaiddal! El kell kezdened csinálni őket.

Lesz egy kis bibi: “nincs rá időm”
Az a tapasztalat, hogy az emberek 90%-a ilyenkor hihetetlenül lelkes. Mégis felhoznak egy ellenérvet: “nincs rá időm”. Ez a legnagyobb halogatás a világon. Ezért marad az életünkben minden a régiben, mert sosincs rá időnk, hogy másképp csináljuk. De a megoldás nagyon egyszerű! Időt kell rá szakítani, hogy legyen valami változás.
“Ha 8 órám lenne arra, hogy kivágjak egy fát, hatot a baltám élesítésével tölteném.” – Abraham Lincoln
Természetesen egyszerű dolog egy baltával nekiesni fát vágni, azonban ugyanúgy, ahogy a balta élesítésével érdemes időt tölteni, úgy a megfelelő észjárás elsajátítására is érdemes. Pontosan azért, mert mindkét esetben sokkal könnyebb dolgunk lesz utána.

Egy 9 lépésből álló gyakorlatsort kapsz ehhez az anyaghoz, melynek segítségével motiváló célokat tudsz kitűzni magadnak. Ezáltal egyenesen a legféltettebb álmaid megvalósítására ösztönzöd magadat. A kitűzött célok annyira vonzóak és erőteljes tudnak lenni, ami miatt érdemes akár minden nap órákkal korábban felkelni. Ezek rendíthetetlen erőt biztosítanak nemcsak a halogatás, de bármely útközben felmerült akadály elhárításához. A vonzó célokat kommunikálva könnyedén lehet támogatókat, társakat is szerezni azok megvalósításához. Ezen felül ezek a komoly célok egy mély megnyugvást is adnak, hogy nem hiábavaló dolgokkal töltöd az idődet.

A gyakorlatsort ide kattintva olvashatod: https://laudeturklub.hu/almokbol-celok-9-lepesben/

Szeptember 03. – Évközi 22. Vasárnap
Olv.: Jer 20,7-9; Zs 62; Róm 12,1-2
Evangélium: Mt 16,21-27 

Egy rendkívüli módon aggályoskodó férfi soha semmit nem bízott a véletlenre. Például sokáig már a lefekvés előtt egy órával azon kezdett aggódni, hogy mi lesz, ha holnap reggel nem találja meg a ruhadarabjait? Hogyan fog felöltözni? Ez a probléma annyira izgatta, hogy fél éjszaka nem tudott aludni. Egyszer aztán kitalálta a megoldást: fel fogja írni, hová tette le este az egyes ruhadarabokat, s akkorr reggel biztosan megleli őket. Így is tett. Másnap aztán rögtön az éjjeliszekrényre rakott cetlit kapta fel, s elégedetten olvasgatta: „Zokni a középső szekrény alsó fiókjában. Nadrág összehajtva a fotelben. Ing a jobb szélső szekrény felső polcán. stb. stb.” Szép sorjában fel is öltözködött. Már a sapka is a fején volt, amikor hirtelen összerándult a gyomra ijedtében: „És én? Hol vagyok én magam?” Kétségbeesve keresgélte saját magát, de nem találta meg.   

Nem kevés ember éldegél így a világban: tudja, hogyan öltözzön, hogyan viselkedjen, hogyan dolgozzon, mozogjon, vagy hogyan mutatkozzon be. Arról azonban fogalma sincs, hogy kicsoda is ő valójában. Mi adja az élete igazi tartalmát, lényegét.  

„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?” Vajon hogyan lehet kárt szenvedni lélekben? Vagy mit értenek az emberek azon, amikor ilyesmit mondanak: sérült a lelkem, vagy hogy valaki elveszítette a lelkét? Mert a testi sérüléseket értjük, látjuk, érezzük. A lélek sebesülése vagy elvesztése azonban nem annyira egyértelmű állapot. Pedig a lélek kárt szenvedése is hasonló a testi sebesüléshez, noha átfogóbb és összetettebb. Ha valamelyik testrészünk vagy szervünk károsodik, akkor nem tudja ellátni a feladatát, és ez valamiképp kihat a test egészére is. A lélek sebesülésének is ez a lényege, csak méginkább kihat az egész emberre. Nem pusztán járni nem tud, mint a láb sérülésekor. Nem pusztán látni, mint amikor a szem károsodik. A lélek sebesülése az alapvető hivatásában ingatja meg az embert. Elbizonytalanodik nagy céljaiban, élete értelmében. Lefékeződik vagy leáll azokban a tevékenységekben, amelyek korábban fontosak, boldogítóak voltak számára. Hanyagolja azokat a kapcsolatokat, amelyekből annyit gazdagodott. Elhanyagolja vagy teljesen mellőzi is önként vállalt kötelességeit. Nem leli semmi örömét bennük. Ha pedig valaki „elveszíti a lelkét”, akkor teljesen szembe is fordulhat korábbi önmagával. A lélek szenvedését lehet látni abban, amikor az ember nem marad hűséges élete nagy, önként vállalt döntéseihez, legyen szó akár kapcsolatokról, akár hivatástudatból fakadó tevékenységekről.  

Igen, sok olyan ember van, aki úgy gondolja, attól lesz valaki, amit birtokol. Ezért gazdagságra, látványos jólétre törekszik, és sok mindent valóban be is szerez magának. Ugyanakkor mégis keserű és elégedetlen. Mások azzal próbálják palástolni életük igazi értelmének hiányát, hogy „rajongókat” gyűjtenek. Olyan emberek sokaságát akarják maguk körül tudni, akik valamiért felnéznek rájuk, csodálják, netán irigylik őket. Hogy miért, az viszont szinte mindegy …Akár olyasmiért is, amit valójában nem éreznek a magukénak, nem boldogítja őket, csak éppen mások körében népszerű. Ezek mind pótcselekvések, amelyekkel igyekeznek önmaguk előtt is takargatni, hogy valójában nincsenek a helyükön. A lélek károsodása meggátolja az embert abban, hogy élete igazi küldetését, legfőbb célját keresse, kövesse, megélje. Jézus az evangéliumban a kereszt felvállalását, hordozását jelöli meg az ember élete céljának. Persze nem maga a fájdalom, az áldozat a cél, a küldetés, hanem a mögötte lévő szeretet és odaadás! Minél inkább kerüli az ember a másokért hozott áldozatokat, minél inkább kihasznál önző módon másokat, anélkül, hogy viszonozná az odaadásukat, annál inkább elveszíti a lelkét: vagyis szembefordul saját boldogságával. 

A kereszthordozás, Jézus követése minden ember útja, hiszen mindenki a szeretetben történő önajándékozásban találja meg élete értelmét. Ebben a földi lét keretei között mindig van szenvedés, áldozat is, de ugyanakkor az igazi boldogságot sem találhatjuk meg másként. Jézus nem annyira a kereszttől, sokkal inkább a kereszt teljes elhanyagolásától óv minket, mert tudja, hogy aki elutasítja a másokért vállalt fájdalmat, az a szeretetet és a vele járó boldogságot is elutasítja.  

***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

— 2023. augusztus 07. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

A tengerek megmentője

Mi minden úszik az óceánban? Általában lenyűgöző halrajok, bálnák, delfinek, cápák képe sejlik föl előttünk, nem beszélve a szebbnél szebb korallzátonyokról. A tenger érintetlen, páratlan természeti kincs – gondolnánk.
A valóság azonban sajnos rendkívül lesújtó. A Föld tengeri vizeinek nagy része mára viszont telítve van különféle szennyeződésekkel, melyek közül az egyik legsúlyosabb problémát az úszó-lebegő műanyagok és a mikroszkopikus méretű műanyagrészecskék okozzák. A tengeri élővilág és a vízhez kötött madarak számára halálos fenyegetést jelentenek a műanyag zacskók, flakonok, szívószálak, fülpálcikák, de az olyan nagyobb tárgyak is, mint a lavórok, vécédeszkák, fröccsöntött kerti székek. Mindezeknek felszámolása jelenti a 21. század egyik gigantikus környezeti kihívását.

2012-ben egy mindössze tizennyolc éves holland fiú, Boyan Slat – akinek a hobbija a búvárkodás és nagyon szereti a tengert – nagyszabású vízióval állt elő: szeretné megtisztítani a világ óceánjait a műanyagtól. A videó vírusként terjedt a neten, óriási ismertséget szerzett a fiatal srácnak. Az ismertség és népszerűség hullámait meglovagolva az ambiciózus terv nem maradt vágyálom, ugyanis 2013-ban Slat megalapította a The Ocean Cleanup („Az óceán-nagytakarítás”) elnevezésű nonprofit szervezetet, amely hosszú tervezést és fejlesztést követően néhány évvel később már akcióba lendült, és élesben kezdte kipróbálni, hogyan tud minél hatékonyabban minél több szemetet összehalászni a tengerekből és a legnagyobb folyókból. A gigantikus projekthez világszerte rengeteg adományozó és támogató csatlakozott, és mivel az általuk képviselt ügy az egész emberiség érdeke, az átlagemberek érdeklődését is hamar felkeltette.
A The Ocean Cleanup célja, hogy 90%-ban eltávolítsa a tengeri hulladékot.

Az Ocean Cleanup sikeressége több mindenben rejlik, de egy tettre kész lelkes fiatal nélkül nem jöhetett volna létre, nem válhatott volna ilyen világméretű kezdeményezéssé. Manapság rengeteg a klímaaktivista, akik valamilyen módon igyekeznek fölhívni a figyelmet a környezetszennyezésre, de Boyan Slat nem csak vészvillogókat akart villogtatni, nem csak beszélt arról, hogy mit akar tenni, hanem minden erejével azon volt, hogy valami kézzelfogható, valóban hasznos akciót hívjon életre.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Boyan nem csak vágyakozott valamire, nem csak gondolkodott egy szép célról, hanem cselekedett is. Lépéseket tett a megvalósítás felé.
Nem elég csak álmodozni arról, hogy egy szeretettel teli környezetben éljek – a családban, a munkahelyen, a szomszédokkal… Nézzem meg, mit tudok tenni érte tenni a mai nap, aztán holnap is. Ha pedig meghatároztam, mit tehetek, akkor tegyem meg az első lépést! Ne holnap, hanem ma, most!

***

KAPCSOLATAINK

Így szabadulhatsz meg a rágódástól!

Köztudott, hogy a negatív gondolatok, a rágódás, mérgezőek tudnak lenni.
A rágódás azt a mozzanatot takarja, amikor valaki szükségtelenül és állandóan túl sokat gondolkodik önmagáról, az érzéseiről, a problémáiról. Tipikus rágódó kérdés szokott lenni, amit oly sokszor felteszünk magunknak: „Mire gondolt valójában azzal a megjegyzésével?”
Az effajta gondolatokat tanácsosabb visszaszorítani, mivel képesek a motivációnkat rombolni, a problémamegoldó készségünket rontani, illetve negatív hangulatba taszítani minket. Ezen jelenség negatív hatásainak kivédésére következzen most 3 módszer:

1, Ne hagyd elszabadulni a rágódást keltő gondolatokat!
Ennek a tanácsnak a megfogadásához több technika van. Az egyik gyakorlat az, amikor eltéríted a gondolataidat különböző módokon: például olvasással vagy fizikai aktivitással. Tehát, a figyelmedet másra irányítod, nem arra, amin legszívesebben rágódnál.
A másik hasznos gyakorlat a Stop technika, ami abból áll, hogy amikor rád tör a rágódás, akkor „Állj!”-t mondasz saját magadnak, a gondolataidnak.

2, Cselezd ki a rágódást kiváltó dolgokat!
Teheted ezt többféleképen is: meditációval, ami által eltávolítod magadtól a rágódó gondolatokat, vagy írhatsz listát azokról a helyzetekről, amelyek előidézik benned a rágódást. Így tudatosítod magadban, hogy min szoktál rágódni. Ezáltal később ezeket talán könnyebb elkerülöd.

3, Vedd figyelembe a nagyobb „képet”!
A problémáid jelentéktelenségére egy nagyobb perspektívából világíts rá. Amikor felüti a fejét a rágódás, „lépj hátra kettőt”, és kérdezd meg magadtól, hogy: „Fog ez számítani egy-öt-tíz év múlva?”. Ha valóban felteszed magadnak ezt a kérdést, és meg is válaszolod, akkor rájöhetsz, hogy a gondod tényleg elhanyagolhatónak tekinthető.

forrás: Erős Zoltán pszichológus

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Ha sikerül a rágódástól megszabadulni, biztos vagyok benne, hogy lelkileg megkönnyebbülünk, és sokkal több mindenre tudunk figyelni, hiszen amíg rágódunk, nem veszünk észre fontosabb dolgokat.

---

— 2023. augusztus 14. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Mikor tud az élet növekedni bennem?

Augusztus 6-án elhunyt Mustó Péter SJ atya. Személyesen is ismertem. Fiatal koromban lelkivezetőm is volt. Több alkalommal beszélgettem vele és a gondolatait megosztottuk akkor olvasóinkkal is.
Péter atyától származik az a gondolat is, hogy az élet növekedni akar bennünk és erre figyeljünk.
A hétköznapi életben miként tudjuk elérni, hogy arra figyeljünk, ahol az élet növekedni akar bennünk? Hol és milyen módon fedezhetjük fel? – kérdeztem egyszer Péter atyát. Ő akkor így válaszolt:
„Egy nagyon egyszerű példát mondanék. Egyszer nem túl vidám hangulatban mentem az erdőn keresztül az úti célomhoz. Lógattam a fejem, néztem a köveket a lábam előtt és lefoglaltak a sötét gondolataim. Idővel észrevettem, ha felemelem a fejem, akkor meglátom a fák lombjait, a napsütést. Már nem a rossz érzéseimre figyeltem. Ezért is helytálló a bölcs mondás: ‘Fel a fejjel!’ Ezt szó szerint kell érteni! Amíg a hátgerincem összekuporodik, a fejemet lógatom, úgy sokkal nehezebb észrevenni a szépet, a jót, ami engem körülvesz. Kihúzott háttal, vállakkal, mély légzéssel, emelt fejjel egészen mást veszek észre, más perspektívából látom a dolgokat.

Senki sem szeret beteg lenni. A betegség, a baleset mindig egy krízis, ami a változásnak a lehetősége. A betegség megállásra kényszerít. Gondoljam át, mi mindent kell csinálnom, mi szükséges, mi kevésbé. Mit kellene másképp tennem. Az akadályok fájdalmasak, kellemetlenek, mégis lehetőségek, hogy tudatosabban, figyelmesen észrevegyem, miként érdemes élni. Ha a mindennapi életem közepette tudok arra figyelni, ami engem megérint, legyen ez akár betegség, akár napsütés, jó és rossz dolog, akkor szép lassan arra fog irányulni a figyelmem, ami az élet növekedését eredményezheti bennem, nem pedig külső eseményektől, történésektől várom a megoldást. Azzal kell foglalkozni, ami megérint!

Arra figyeljek, ami megérint, és amerre érzem, hogy az élet vezetni akar engem, arra menjek. Tegyem meg a lépést! Ezt lehet döntésnek hívni. Így szépen kialakul az életem. Visszafelé tekintve azt tudom mondani, minden úgy volt jó, ahogy történt, hiszen mindig lelkiismeretem szerint cselekedtem, jó úton jártam. Utólag semmiképpen sincs értelme azon rágódni, hogy korábban jól döntöttem, vagy sem. Vállald fel magadnak a döntéseidet! Számomra ez is az élet bölcsessége. Akkor válok igazán felnőtté, ha a saját döntéseimet nem akarom újra és újra kétségbe vonni. Amit felfedezünk magunkban, ahhoz nem kell különösebb hókuszpók, tanulás, csak a figyelemnek az irányítása. Ha megtanuljuk a figyelmünket arra irányítani, ami megérint bennünket, akkor ott valamiképpen magunkról kapunk információt, magunkról tanulunk meg dolgokat.”
Isten Veled Péter atya!

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Péter atya gondolataiból mi az, ami most a legnagyobb hatással volt Rád?

***

KAPCSOLATAINK

A közösség tövis és rózsa is egyben

Pár napja zárult le a 37. Ifjúsági Világtalálkozó. Erre reflektálva olvashatod most Pécsi Rita neveléskutató gondolatait a közösség megtartó erejéről.
„A közösség tövis és rózsa. Az áldozat, a fájdalom és a virágba borulás öröme egyazon tőről fakad. Miért van ez így? Az ember társas lény, azaz létszükséglete a másokhoz tartozás. Olyan ez, mint a levegő, nélküle nem tudunk élni. Hurrá, akkor ez itt a földre szállt menny! Hiszen szinte számolatlanul társulhatunk rengeteg emberhez. Egy falunyi lakó él a házunkban, és szinte sehol nem vagyunk egyedül. Együtt utazunk, dolgozunk, tanulunk, szórakozunk. A templomban időnként még egymás kezét is megfogjuk. Tömegtársadalomban élünk. És éppen ez a legnagyobb veszély, mert azt hisszük, hogy a sok ember egyszersmind közösség is. Azaz szeretnénk azt hinni. Csakhogy a tapasztalat hamar kijózanít. „A világban nagyobb az éhség a szeretetre és az elfogadásra, mint a kenyérre” (Teréz anya).

Milyen az igazi közösség? Mi az, amire annyira szomjazunk?
Organikus, élő összetartozás, összefonódás. Amikor egy test tagjaiként élünk. A tagok nem cserélhetők, nem rangsorolhatók, nem versenyeznek. Ha sérül az egyik, az a többieknek is fáj. Az egymásban, egymásért való lét. Amikor otthon lehetünk egymás szívében, és „hordozzuk egymás terhét” (vö. Gal 6,2). Erre az elfogadottságra és fogadókészségre vágyunk. Hogy szeressenek és szerethessünk. Ám hamar megsejtjük, hogy ez rendkívül kockázatos. Amint fölemelem a sorompóimat, láthatóvá válnak gyengeségeim, kitakarom lelkem érzékeny pontjait – és ez túlságosan sebezhetővé tesz. Ugyanakkor, ha valaki megajándékoz ezzel a közelséggel, az elköteleződéssel, felelősséggel is jár.

Az igazi közösséget a szeretet és nem a közös feladat vagy érdek tartja össze.
Lehetnek közös ügyeink, de nem ez a megtartó erő. A valós közösséget azért szeretjük, mert nem a teljesítményünk avat odatartozóvá, hanem azért szeretjük egymást, mert összetartozunk. Ha hibázik valaki, vagy gyenge, egy vállalatnál kirúgják. A közösség pedig hordozza őt, segít visszatalálnia eredeti énjéhez. Ez nagy titok, és mégis mindenki számára megtapasztalható fényes valóság.
Szerető közösségben nem viccelődünk negatív dolgokkal, tilos a cinizmus, kimondom a jót, másokról távollétükben sem mondok rosszat, nemcsak használom, hanem szolgálom is a közösséget.
Az eseménytelen hétköznapokon is hűségesen jelen vagyok számukra, szívemben hordozom apró-cseprő ügyeiket, sőt csendesen és rendszeresen teszek is a közös ügyekért. Sokrétű kommunikáció valósul meg. A kommunikáció legmélyebb szintje a közösség.
Ez több mint szavak, több mint beszéd, több mint fogalom. Egy régóta meglévő azonosságra bukkanunk rá. Már egyek vagyunk.

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

A legkisebb közösség a család. Kívánom, hogy otthon, a plébániai közösségedben, a munkahelyeden nap mint nap éld át a szeretetnek ezt a csodálatos érzését. Amikor te meg én mi leszünk. Bár ezért tenni is kell!

---

 

— 2023. augusztus 21. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

A mi sorsunk olyan, mint a csillagoké

Gyerekeimmel minden nyáron, augusztus közepén, esti program meglesni az égbolton a hulló csillagokat. A Perseidák meteorraj maximuma idén augusztus 12-13-ra esett, így ekkor lehetett a legtöbb hullócsillagot látni az égen. A csillagokról jutottak eszembe Chiara Lubich gondolatai arról, miért olyan a sorsunk, mint a csillagoké, milyen is a hiteles felebaráti szeretet, és honnan merítkezik. “A szeretetben maga a szeretet az értékes. Így van ez ezen a földön. A szeretet – a természetfölötti szeretetről beszélek, amely nem zárja ki a természeteset – nagyon egyszerű és egyben nagyon összetett dolog. Megköveteli a te közreműködésedet, és várja a másikét is.
Ha megpróbálsz szeretetből élni, rá fogsz jönni, hogy e földön azt kell megtenned, ami rajtad áll. A másikról nem tudod, megteszi-e valaha. És nem is okvetlenül szükséges, hogy megtegye. Talán időnként csalódni fogsz, de sohasem veszíted el bátorságodat, hogy meggyőzd magad arról, hogy a szeretetben maga a szeretet az értékes.

Jézust kell szeretni a testvérben, Jézust, aki mindig viszonozza ezt neked, bár talán más úton. Így Ő megedzi lelkedet a világ viszontagságaival szemben, és meglágyítja szeretetben mindazok felé, akik körülvesznek. Föltéve, hogy szem előtt tartod: a szeretetben maga a szeretet az értékes.

Van, aki „szeretetből” cselekszik. Van, aki úgy cselekszik, hogy igyekszik „szeretetté válni”. Aki szeretetből teszi a dolgokat, az jól csinálhatja, de esetleg abban a hitben, hogy nagy szolgálatot tesz egy beteg testvérnek, untathatja őt fecsegésével, tanácsaival, segédkezésével: nem nagyon szerencsés, terhes szeretetével. Szegényke! Magának ugyan érdemet szerez, de más hordja a terhét.

Ezért kell „szeretetté válni”. A mi sorsunk olyan, mint a csillagoké. Ha keringenek, vannak, ha nem keringenek, nincsenek.
Mi akkor vagyunk – abban az értelemben, hogy nem a mi életünk, hanem az Isten élete él bennünk –, ha nem szűnünk meg egy pillanatra sem szeretni. A szeretet belemerít bennünket Istenbe, és Isten a Szeretet.

De a Szeretet, ami Isten: fény. És a fénynél látszik, hogy Isten Szíve szerint közeledünk-e a testvérhez és így szolgáljuk-e őt. Úgy, ahogy a testvér kívánná, ahogy ő álmodná, mintha nem mi lennénk mellette, hanem Jézus.”
Részlet Chiara Lubich: Elmélkedések c. könyvéből

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Tartsd szem előtt a héten: a szeretetben maga a szeretet az értékes. Ne szűnj meg szeretni, akkor sem, ha éppen „nincs kedved hozzá”!

***

KAPCSOLATAINK

Hogyan mentsük át a nyári stresszmentességet az őszi hétköznapokba?

A nyári mindennapok lazaságában talán sikerült a mindennapi stresszt is csökkenteni. De mi lesz, ha a becsengetéssel a stresszes helyzetek is visszaérkeznek az életünkbe?
Fontos tudnunk, hogy nem minden stressz negatív. Az izgatott készülődés egy prezentációra növeli a hatékonyságot, ahogy a gyermekszületést is elősegíti az anyai stresszhormonok növekedése. Azokat a stresszhelyzeteket kell kezelnünk, amelyekben nem tudunk tudatosan működni, hanem engedelmeskedünk az üss–fuss–hibernálódj ösztönparancsok valamelyikének. Ha tudatosítjuk, melyek ezek a helyzetek, akkor tudunk jól reagálni. Ahhoz azonban, hogy tudatosak legyünk, bele kell pakolnunk a lelki dobozunkba rögtön ható és hosszanható módszereket.
A stresszkezelésnek számos eszköze van, amelyek segítségével csökken a sebezhetőségünk és nő a hatékonyságunk.
Ezek egyike a hála.
Vedd számba, milyen kincseket gyűjtöttél a nyáron? Mi adott a legtöbbet? Készíts listát arról, miért vagy hálás a nyáron!
Hosszú esték? Napfürdő? Barátokkal való együttlét? Finom, ráérősen elkészített ételek? Több idő egymással? Több idő magunkkal? Csend? Új élmények? Mi az, ami ezekben leginkább megérint?

8 praktikus tipp a stresszmentesség átmentéséhez:
1, Válasszunk egyet a nyáron feltöltő tevékenységeink közül, és a naptárban rögzítve, szent időként számon tartva, rendszeresen gyakoroljuk!
2, Különítsünk el időt, amikor nem végzünk feladatot, hanem csak és kizárólag, teljes figyelmünkkel a szeretteink felé fordulunk!
3, Szervezzünk kirándulásokat a közösségeinkben, amelyek összekötik a szociális, lelki és testi szükségleteinket!
4, Tervezzük tudatosan az időnket! Használjunk időstrukturáló eszközöket!
5, Tervezzük ALUL a hetünket! Készítsünk listát a tennivalóinkról, és a felét egyből dobjuk tovább a következő hétre! Előbb-utóbb ki fognak peregni a nem annyira fontos dolgok.
6, Tartsuk tiszteletben a pihenőidőnket! Jelöljük ki a lefekvés idejét, és legyünk magunkkal szigorúak! A hétvégét igyekezzünk fenntartani a töltődésre!
7, Figyeljünk a határainkra! Ne vállaljunk túl sokat!
8, Tervezzük meg a válsághelyzeteket! Ha minden kötél szakad, mik azok a pontok, amelyekből nem engedünk, és mik azok, amelyek nem olyan fontosak?
Forrás: ujvaros

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

Az előbb említetteket építsd be fokozatosan a hétköznapjaidba!

---

— 2023. augusztus 28. —

TÖRTÉNET, ELMÉLKEDÉS

Belső konfliktusaink megoldásáról vall Ferenc

Ferenc egy évvel ezelőtt kapta kézhez a súlyos diagnózist: daganat nőtt a nyakán tüdőáttétekkel. Ez új útra vezette belső és másokkal megélt konfliktusai, valamint Istennel való kapcsolata terén.
Így vall minderről:
“A rák és más betegségek kiváltó oka a ránk törő váratlan, erős konfliktus, amit magányosan élünk meg hosszabb ideig. A konfliktus valójában nem valakivel vagy valamivel szemben jön létre, hanem bennem, ahogyan reagálok valamire, még ha valaki más is volt az, aki kiváltotta. Az én konfliktusom nem a kiváltóval oldható meg, hanem bennem.

Amikor megoldom magamban a konfliktust, akkor kezdődik a betegség gyógyulása is. Legjobb azonnal vagy rövid időn belül megoldani, és akkor elmarad a megbetegedés. A konfliktus megoldásának folyamata: megismerés, elfogadás, elengedés, megbocsátás, hálaadás. Beleértve saját magam iránt, a bennem keletkezett konfliktus iránt, és az iránt a személy vagy bármi iránt is, aki/ami kiváltotta. Érzelmileg kell átélnem a megoldási folyamatot. Nem elég mondanom vagy gondolnom, át is kell élnem ahhoz, hogy megoldódjék bennem a konfliktus. Eljutni addig, hogy valóban hálás legyek.

Imában átgondoltam a komoly konfliktusaimat, és szívből hálát adtam Istennek azokért, akik kiváltották. Új, érzelmileg is átélt szeretet született bennem irántuk. A legnehezebb dolgom a saját magammal szembeni konfliktusokkal volt.

Az imában az jutott eszembe, hogy Isten úgy szeret, ahogyan vagyok. Jézus meg is halt értem, szeretetből. Szóval szerethető vagyok, Isten végtelenül szeret, megbocsát. Akkor én is szerethetem magamat, elfogadhatom magam, elengedhetem az önmagammal való konfliktusomat, megbocsáthatok magamnak, hálát adhatok Istennek, amiért olyannak teremtett, amilyen vagyok. Jézus meghalt értem, hogy elérjen hozzám a szeretete, és bevonzzon a Szentháromság szeretet-kötelékébe. És ha engedem magam bevonzani, akkor benne lévén én is bevonzóvá válhatok.
Immár a betegségemért is hálás tudok lenni, mert megújítja, mélyíti a kapcsolatomat Istennel. Leginkább arra vágyom, hogy szeressek, aztán meg arra, hogy mindannyian szeressük egymást.”

forrás: újvárosonline

GONDOLAT/TENNIVALÓ:
Ferenc igazán mély gondolatokat hozott most elénk. Mi az, ami megfogalmazódott benned az elmélkedés elolvasása után? Mi az, ami megmozdult a szívedben?

***

KAPCSOLATAINK

Ami haragot szít és elválasztja még a barátokat is

Sokszor arra utasítjuk egymást: „Nem szabad pletykálkodni!” Miközben mi magunk is tesszük. Az az igazság, hogy ha valaki felcsap egy újságot, és az egyik oldalon azt olvassa, egy fontos politikai esemény történt, a másik oldalon pedig egy híres költő megcsalta a feleségét, akkor egészen biztosan ezt a második oldalt fogja megnézni.
Az ember szereti a titkokat. A pletyka egyfajta szenvedély, de ezzel mégis lehet normálisan együtt élni. Azt gondolom, sok emberrel megtörténhetett már, hogy féltésből elmondott mondatai egy pletykaszövevénybe kerültek, és akarata ellenére maga is részese lett egy titokzatos és rosszindulatú szóhálónak.
Érdemes megvizsgálni, hogy miért nem tudunk egy-egy helyzetben őszintén beszélgetni. Miért van az, hogy a szavaink mögött túlságosan sok a rejtett tartalom? Miért nem tudunk együttműködni, és bízni abban, hogy szavainkat ki lehet igazítani? Ezeket a mély bizalmi töréspontokat kellene megvizsgálnunk, és akkor elkerüljük azt a csapdát, hogy áltassunk magunkat és másokat is.

Az álember az, aki viszályt támaszt. Az álarcokból lesznek igazából a rosszindulatú pletykák. Nem az a baj, hogy beszélünk valamit valakiről, hanem az az indulat, ami bennünk van, az a háló, amibe ez a szó belekerül. A hálóban pedig kettős erő van. Az egyik erő összetartja, összeköti az egyes kis részeket, a másik pedig széthúzza a kis elemeket, az erőt elhordja egyiktől a másikig. Húz és köt. Amikor álarcaink alól beszélünk, amikor a szándékunk valamiképpen önzésünket növeli, akkor a háló szakadozik. Széthullanak a barátságok is.

A Biblia a gonosz erőt széthúzó erőnek is nevezi. Jézusról azt olvassuk, hogy jóllehet szavai sokszor kemények voltak, de azok mindig az összetartás, a kooperáció, az együttműködés felé terelték az embereket. Kihozta a fényre az emberek dolgait, és onnan menekültek a bogarak. Volt, aki ettől megijedt, de volt, aki örült ennek. De jó lenne, ha szavaink áldottak lennének, amikkel építünk, és nem a széthúzást erősítjük!
Fekete Ágnes református lelkész

GONDOLAT/TENNIVALÓ:

A héten különösképp figyelj szavaidra! Ne mondj másról rosszat, kerüld a pletykát! Mondj jót a másikról, keresd benne az értéket!

 

Augusztus 13. – Évközi 19. vasárnap
Olv.: 1Kir 19,9a.11-13a; Zs 84; Róm 9,1-5;
Evangélium: Mt 14,22-33 

A mostani vasárnapi evangéliumban látjuk, hogy Jézus visszavonul a hegyre, hogy éjjel ott imádkozzon. Az Úr távol van az emberektől és a tanítványoktól, s kinyilvánítja az Atyával való kapcsolatát és azt, hogy szüksége van a magányos imára, arra, hogy távol legyen a világ zűrzavarától. Máté beszámol arról, hogy Jézus hajóba parancsolta tanítványait és azt mondta, hogy „evezzenek át a túlsó partra” (Mt 14,22), ahol majd újra találkoznak. Közben a hajó „jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.” (Vö 24.) És a „negyedik őrváltás idején (Jézus) a víz tükrén elindult feléjük (25.) a tanítványok megrémültek és azt hitték, kísértetet látnak és „félelmükben kiabáltak”. (Vö. 26.) Nem ismerték fel, nem tudták, hogy az Úr az. 

Jézus azonban így szólt hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Vö. 27.) Ez az epizód az egyházatyák által gazdag értelmet nyert. A tenger az életet jelképezi és ennek a világnak a bizonytalanságát; a vihar mindenféle megpróbáltatást és nehézséget, amely az emberiséget szorongatja. S ezzel szemben a hajó az Egyházat jelzi, amit Krisztus épített és az apostolok kormányoznak. Jézus azt akarta tanítani a tanítványoknak, hogy bátran viseljék el az élet hányattatásait, bízzanak Istenben.  

Péter apostolt megérint a Mester iránti szeretet, s kéri, engedje meg, hogy Hozzá menjen a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: „Uram, ments meg!”  Szent Ágoston magyarázatában az apostolhoz szól: Az Úr „lehajolt és megragadta kezedet. A magad erejéből nem tudtál volna fölkelni. Fogd szorosan a kezet, amely lenyúlt érted!” (En. in Ps. 95, 7: PL 36, 1233), és e szavakat nemcsak Péternek mondja, hanem mindnyájunknak! 

Péter nem saját erejéből, hanem inkább az isteni kegyelem hatására járt a vízen. Amikor kételkedni kezdett, amikor nem Jézusra tekintett, akkor megrémült az erős szél láttán, amikor nem bízott az Úr szavában teljesen, akkor belsejében eltávolodott a Mestertől és süllyedni kezdett az élet tengerében.
Így van ez velünk is, amikor csak magunkra tekintünk, akkor ki vagyunk szolgáltatva a szeleknek és nem tudunk átkelni az élet viharain. A nagy gondolkodó, Romano Guardini írta, hogy „az Úr mindig közel van, lényünk gyökere Ő! Mégis meg kell tapasztalnunk az Istennel való kapcsolatunkban a távolság és közelség pontjait. Az Ő közelsége erőt ad, a távolsága próbára tesz.”   

Mielőtt az Urat keressük vagy hívjuk, előbb Ő jön, hogy találkozzon velünk, kinyújtja felénk kezét, hogy fölemeljen a magasba, s amit tőlünk vár az annyi, hogy bízzunk Benne teljesen, s valóban fogjuk ezt a kezet.  

Az Úr kinyújtja kezét felénk. Ezt teszi a vasárnap szépségében, ezt teszi az ünnepi liturgiában, ezt teszi, amikor valaki Hozzá imádkozik, ezt teszi, amikor valaki találkozik Isten Igéjével, ezt teszi a mindennapi élet sok-sok helyzetében – kinyújtja felénk a kezét. És csak akkor, ha megfogjuk az Úr kezét, ha hagyjuk, hogy irányítson, akkor leljük meg az igaz és jó utat. Ezért imádkozzunk Hozzá, hogy újra és újra megtaláljuk az Ő kezét.
Kérjük Szűz Máriát, az Istenben való teljes bizalom mintáját, hogy az aggodalmak özönében és életünk tengerének háborgása között is meghalljuk azokat a szavakat, amelyeket Jézus mindig hozzánk intéz: „Bátorság, ne féljetek!” és így növekedjünk hitünkben!
Maga László plébános 

***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

Augusztus 27. – Évközi 21. vasárnap 
Olv.: Iz 22,19-23; Zs 137; Róm 11,33-36; 
Evangélium:Mt 16,13-20 

A pszichiátriai intézet parkján sétáltam keresztül, amikor a sok valóban zavarodott arcú, mindenféle furcsaságot művelő beteg között egyszer csak megláttam egy fiatalembert. Egy félreeső padon üldögélt, és elmélyült arccal olvasgatott egy filozófiai művet. Hinni sem akartam a szememnek. Közelebb léptem, s látva, hogy ránézésre kiváló mentális állapotnak örvend, odaköszöntem neki. Ő összerezzent, s erősen meglepődve, kicsit talán ijedten is nézett rám. De amikor meglátta, hogy nem vagyok orvos, immár nyugodtabban visszaköszönt. Leültem mellé és így szóltam hozzá: „Ne haragudjon, de úgy gondolom, önnek nem itt volna a helye! Mit keres itt?” „Tudja, nagyon egyszerű oka van.” – válaszolta. „Az apám, aki ragyogó ügyvéd, azt szerette volna, ha olyan leszek, mint ő. A nagybátyám, akinek egy csomó üzlete van, azt akarta, hogy az ő nyomdokaiba lépjek. Az anyám csak orvosnak tud elképzelni engem. A húgom állandóan sógorommal példálózik nekem. A bátyám pedig szüntelenül azt duruzsolta a fülembe, hogy én is élsportoló legyek, mint ő maga. Senki sem tekintett rám önálló személyként: mindannyian csak egy tükröt kerestek bennem, akiben önmagukat láthatják. Így hát ide jöttem: itt legalább önmagam lehetek.”  

Nyilvánvaló, hogy azoknak a válaszoknak a többségében is, amelyeket a megkérdezettek adtak Jézus kérdésére, tudniillik, hogy „kinek tartják az emberek az Emberfiát?”, benne van az ő egyéni elképzelésük, vágyakozásuk, álmodozásuk. Annak látják Jézust, akinek látni akarják: egyesek Illésnek, mások Jeremiásnak, ismét mások Keresztelő Jánosnak vagy valamelyik másik prófétának. Azt várják Tőle, amit maguk is tennének a helyében, amit szerintük tennie kell most egy prófétának. Még maga Péter apostol is, aki pedig helyesen válaszolja meg a Mester kérdését – te vagy a Messiás, az élő Isten Fia – félreérti a Messiás küldetését, helytelen saját elképzelést alakít ki róla. Úgy gondolja, a szenvedés, a megaláztatás, a kínhalál nem fér bele a Messiás életművébe. Ezért is rója meg Jézus kemény szavakkal: „Távozz tőlem Sátán!” Minél népszerűbb valaki, minél többen ismerik, tekintenek fel rá várakozással, annál nagyobb a kísértés, hogy meg akarjon felelni a tömegeknek, vagy legalábbis minél többeknek a rajongói közül. Jézus azonban nem enged ennek a kísértésnek: Ő nem hajlandó más lenni az emberek számára, mint akinek az Atya küldi: Messiás, Megváltó, Üdvözítő.   

Mi mindent várnak Jézustól zsidó kortársai? Kinek, minek akarják látni Őt? Legtöbben egyfajta politikai szabadítónak, vallási alapokon nyugvó lázadónak, aki élére áll a római elnyomás és a korrupt Főpapok elleni mozgalomnak. Mások olyan királyt akarnak csinálni belőle, aki mindig kész és képes megtömni a hasukat. Ismét mások a betegek gyógyítójának, minden földi szenvedések megszüntetőjének akarják látni. Király, aki gazdag, szabad, vallásilag is újjászülető földi országot, egyfajta „dávidi” Izraelt teremt. Próféta, aki Isten Lelkével összefogja az elégedetlenkedőket és utat mutat a politikai és vallási függetlenség irányába. Aki megszünteti az éhséget, szegénységet, betegséget, elnyomást itt a Földön. Jézus azonban – bármennyire is szép álmok ezek – nem áll bele ezeknek az elképzeléseknek a sodrába. Sokkal több akar lenni: Megváltó, Aki a bűnök rabságából szabadítja meg az embert. Üdvözítő, Aki nem földi összkomforttal, kényelemmel, hanem az Örök élet végtelen boldogságával akarja és tudja megajándékozni teremtményeit. Aki nem csak Izrael, hanem a gyűlölt rómaiak, sőt minden nép és minden ember életét össze akarja fűzni az igaz Istennel.   

Ma is sokan nem annak gondolják Krisztust, Aki lenni akar az életükben! Ma is nem kevés a félreértés a küldetésével kapcsolatban, pedig mi már ismerjük az Ő evangéliumát, földi életének alakulását, halálának és feltámadásának gyümölcseit. Mégis sokan pusztán olyan jóakaró Istent látnak benne, aki a földi gondokban-bajokban segít: meggyógyítja a betegségeinket, anyagi sikert biztosít, távol tartja a katasztrófákat, veszedelmeket stb. Mindezt persze úgy, hogy az ember mindezért semmi mást nem tesz, csak elfogadja Jézus létezését és a bajban esetleg imádkozik hozzá. Mások ellenségeik büntetőjét, a szerintük gonoszok megverőjét látják Jézusban. Egyre többen vannak azok is, akik egyfajta rossz pszichológust keresnek Jézusban és az ő papjaiban, aki végighallgatja vég nélküli lamentálásukat, segítséget nyújt ahhoz, hogy állandóan magukkal foglalkozzanak, maguk körül forogjanak, s lehetőleg minden bűn, elkövetett hiba alól kimosogatja őket, más emberekre vagy a „körülményekre” hárítva a felelősséget. Nem, Jézus ma sem megy bele abba, hogy ilyen félreértett szerepekbe kényszerítsék! Ő a ma embere számára is a Messiás, a Megváltó, az élő Isten Fia. Ura az életünknek, Aki emberré születve példát ad arra, hogyan, miként éljünk helyesen Isten gyermekeiként. Bűneinket nem elkendőzi, letagadja, hanem feláldozza magát miattuk, hogy bocsánatot nyerhessünk. Nem ránt ki minket minden evilági bajból, megpróbáltatásból, szenvedésből, hanem erőt ad azok hordozására és formál minket általuk. Nem anyagi bőséget és minden fájdalom nélküli jólétet, kényelmet ad a Földön, hanem örök, boldog életet a Mennyben!   

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

Augusztus 20. – Szent István Király 
Olv.: Péld 4,10-15.18-27; Zs 65; Ef 4,17-24; 
Evangélium: Mt 7, 24-29 

Egy béka egy szép, kövér legyet üldözve betévedt egy ház tágas udvarába. Az udvaron tágas üstben tiszta víz melegedett, a gazdasszony éppen most gyújtotta meg alatta a tüzet. „Nahát! Egy csodálatos, tiszta vizű medence! És csakis nekem!” – ujjongott a béka, s nagy lendülettel belevetette magát az üstbe. Békésen úszkált, és egyszer csak érezte, hogy a víz melegedik. „Éljen! Ráadásul meleg vizű medence!” – örvendezett. Nem zavartatta magát, tovább úszkált, élvezkedett a vízben. Ám a víz egyre melegebb és melegebb lett. „Hm, ez már kicsit kényelmetlen! Na de egy kis kényelmetlenségre nem adunk! Csak mert a szokásosnál melegebb a víz, még nem fogok elhagyni egy ilyen nagyszerű fürdőhelyet.” – biztatta magát a béka. Az üstben azonban hamarosan felforrt a víz, a béka pedig lassacskán annyira elgyengült, hogy most már hiába akart, nem tudott kiugrani belőle. Szépen megfőtt a forró vízben. Bezzeg, ha kezdetben nem a langyos vízbe, hanem egyből a száz fokos forróságba veti magát, rögtön olimpiai bajnokokat megszégyenítő magasugrással menekült volna ki belőle! Azonban a szép lassan halálossá forrósodó víz veszélyét nem érzékelte.  

Minden magára hagyott anyag vagy dolog törvénye az, hogy szép lassan pusztulásnak indul. Amire nem figyelnek, amivel nem törődnek, az bizony leépül, folyamatosan romlik. Így van ez a használati tárgyakkal, házakkal, kertekkel, gyümölcsösökkel, de így van az emberi kapcsolatokkal is. Sőt, így van az egyes országokkal, nemzetekkel, nagyobb közösségekkel is. Ha sokáig eltűrünk valamilyen pusztító, lassan, de biztosan romboló állapotot, ha nem teszünk időben ellene, akkor később már lehetetlen lesz megfékezni a teljes összeomlást. Bármilyen divatos is ma arról beszélni bizonyos körökben, hogy milyen erős, nagyszerű, legyőzhetetlen volt a pogány kori Magyarország, és hogy a kereszténység felvétele rontott el mindent, a valóság éppen ennek az ellenkezője. Aki valóban ismeri a korabeli források alapján az ezredforduló Európájának történelmét, és átlátja az összefüggéseket, az tudja, hogy a törzsekre széttagolt, jórészt kalandozásokból élő Magyarságnak nem lett volna jövője a kereszténység felvétele és a királyság megalapítása nélkül. Szükség volt arra a merész, nagy áldozatot követelő ugrásra, amit Szent István megtett, hogy kiragadja nemzetét az egyre forróbbá váló katlanból. Ő nem tűrte némán és tétlenül az eleinte talán még nem annyira fenyegető, de egyre fokozódó romlást. Tudta, mit kell tennie, és meg is merte tenni, noha valóban „ugrásszerű” változásra, hirtelen és radikális átalakulásra volt szükség. Ez pedig soha nem megy fájdalom és értetlenkedés nélkül.  

Kár lenne azonban azt gondolnunk, hogy István részéről a keresztény egyház és államszervezet kiépítése pusztán politikai meggondolások következménye volt. Nem, ő nem csak népe földi túlélésére, jólétére gondolt, hanem sokkal inkább az örök üdvösségére. Ő valóban elkötelezett Krisztushívő volt, aki szívvel-lélekkel akarta azt, amiről a mai szentleckében Pál apostol ír: elhagyni a pogányság tunyaságát és erkölcstelenségeit, s magára ölteni az új embert, aki Krisztusban újjászületett. Ezt akarta magyar nemzete minden tagjának. Belső megújulást, átalakulást akart, aminek aztán következménye lesz a nemzet evilági megmaradásához szükséges intézmények kialakulása és megerősödése is. Ezért mindenekelőtt életpéldájával, személyes életszentségével és családi élete szentségével járt elöl. Mind rövid, mind hosszú távon a történelem igazolta nagy ugrásának helyességét, elkerülhetetlenségét.  

Ma azonban a magyar nemzet – és valójában Európa minden népe és számos más ország is – rászorulna egy hasonló hirtelen és radikális változásra ahhoz, hogy kikerüljön az egyre forrósodó, egyre ártalmasabb helyzetből, amibe süllyedt. A pogányság, amelynek tüneteit Pál felsorolja, egyre inkább elhatalmasodik ugyanis azokon a népeken is, amelyek több, mint egy évezrede meg vannak jelölve a kereszt jelével. „Hiábavalóságokon járatják az eszüket. … Lelkileg eltompulva kicsapongásra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot művelnek.” Mit is jelent valójában a pogányság? Egy Jézus Krisztust és az Ő tanításából fakadó életformát nem ismerő, vagy azt elfelejtő állapotot, amelyben az igaz Isten helyére bálványokat tesz az ember. Ezek a bálványok pedig főként az anyagiasság, a testiség bálványai: a gazdagságra és a földi élvezetekre való eltúlzott törekvés bálványai, amelyek eltompulttá, az igazi értékek iránt érzéketlenné tesznek. Önzővé formálnak, s így a közösségek szétesését, lerombolását idézik elő. Bizony, súlyosan megfertőzte ez az újpogányság magyar nemzetünket is. Persze egy ideig még biztosan kényelmes, sőt kényeztető lehet tocsogni a langyos vízben, de azért már érzékelhetően közelít a forróság! Ideje lenne az elrugaszkodásnak, méghozzá ugyanabba az irányba, amelyet Szent István is felismert és követett: Jézus Krisztus evangéliumának irányába. Kérjük első szent királyunk közbenjárását, hogy az ő példáját követve minél több magyar válassza Krisztus útját, az örök élet útját a kapzsiság, anyagiasság, az eltúlzott testi élvezetek hajszolása helyett, s ezzel segítsen másokat is abban, hogy irányt tudjanak változtatni, mielőtt mindent elveszítenek!  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.