Ha meg akarod találni az életed, veszítsd el azt!

Szerző: Vereb István | 2024.szept.ked | Egyéb kategória

Jézusnak ezt az igéjét olvasva kétféle élet tárul elénk: a földi, melyet ezen a világon élünk, és a természetfeletti, melyet Istentől kapunk Jézus által: ez nem fog véget érni a halállal, és el sem veheti tőlünk senki.
Így kétféleképpen viszonyulhatunk a léthez: ha földi életünkhöz ragaszkodunk, és azt egyetlen kincsünknek tekintjük, akkor csupán saját magunkkal, saját dolgainkkal, a szívünkhöz közel álló emberekkel törődünk: csigaházunkba zárkózva önmagunk körül forgunk, aminek következménye elkerülhetetlenül a halál lesz. Viszont ha hisszük, hogy Istentől ennél sokkal mélyebb, igazi életet kaptunk, akkor lesz bátorságunk úgy élni, hogy ki is érdemeljük ezt az ajándékot, olyannyira, hogy földi létünkben képesek leszünk áldozatot hozni másokért.

Ha követni akarjuk a Mestert, és hűek akarunk maradni az evangéliumhoz, késznek kell lennünk elveszíteni életünket, vállalva a halált, akár az erőszakos halált is. Így Isten kegyelméből el fogjuk nyerni az igazi életet. Elsőként Jézus veszítette el az életét, és megdicsőült formában kapta vissza. Korábban is figyelmeztetett már, hogy ne féljünk azoktól, „akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni” (Mt 10,28).
Most pedig így szól hozzánk: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja.”

Ha figyelmesen olvasod az evangéliumot, látni fogod, hogy Jézus hatszor tér ide vissza, jelezve, mennyire fontos téma ez, milyen nagy jelentőséget tulajdonít neki.

Veszítsük el az életünket: Jézusnak ez a biztatása a keresztény élet egyik alaptörvénye is.
Késznek kell lennünk lemondani arról, hogy önmagunkat tegyük életünk fő céljává; meg kell tagadnunk önző természetünket. Ha igazi keresztények akarunk lenni, akkor a lét középpontjába Krisztust kell állítanunk. S mit kér tőlünk Krisztus? Azt, hogy szeressük a többi embert. Ha magunkévá tesszük az ő programját, biztosan elveszítjük önmagunkat és megtaláljuk az életet.

Valaki azt gondolhatná, hogy ha nem önmagunkért élünk, akkor ez passzivitást, folytonos lemondást jelent. Pedig nem így van. A keresztény elkötelezettség nagyon komoly és felelősségteljes magatartást kíván meg.

Már itt a földön megtapasztalhatjuk, hogy az élet úgy növekszik bennünk, ha önmagunkat odaajándékozzuk, és szeretetben élünk.

Ha egész napunkat mások szolgálatában töltjük, ha mindennapi – talán egyhangú és kemény – munkánkat át tudjuk alakítani a szeretet megnyilvánulásává, akkor boldogság tölt el, mert érezni fogjuk, hogy egyre jobban sikerül megvalósítani önmagunkat.

Jézus parancsait követve, melyek mind a szeretetre összpontosítanak, e rövid földi lét után meg fogjuk találni az örök életet is.
Emlékezzünk rá, hogy az utolsó napon Jézus minek az alapján fog megítélni bennünket! Így szól majd a jobbján állókhoz: „Gyertek, Atyám áldottai (…), mert éhes voltam és ennem adtatok, (…); idegen voltam és befogadtatok, nem volt ruhám és felruháztatok (…)” (vö. Mt 25,34-36).
Ahhoz, hogy az el nem múló életben részesítsen bennünket, kizárólag azt fogja nézni, hogy szerettük-e a felebarátainkat, s úgy veszi majd, hogy neki tettük mindazt, amit testvéreinknek tettünk.

Hogyan veszítsük el életünket már mostantól, hogy meg is találjuk?
Úgy, hogy felkészülünk a nagy napra, a végső számadásra, amiért születtünk.
Nézzünk körül és töltsük meg napjainkat a szeretet tetteivel! Krisztus elébünk jön gyermekeinkben, feleségünkben, férjünkben, munkatársainkban; azokban, akikkel egy párthoz tartozunk, vagy akikkel együtt szórakozunk, és még sokféle módon. Tegyünk jót mindenkivel! És ne feledkezzünk meg azokról sem, akikkel a sajtó, a televízió vagy egyik-másik barátunk megismertet bennünket nap mint nap! Erőnkhöz mérten tegyünk valamit mindenkiért! S ha úgy látszik, hogy már az összes lehetőséget kimerítettük, akkor még imádkozhatunk értük. Csak a szeretet számít.

Próbáld gyakorolni ezt a hétköznapokban, és meglátod, megváltozik az életed!

(Az anyag elkészítéséhez felhasználtuk Chiara Lubich korábbi elmélkedését is).

Nem hétszer, hetvenszer hétszer

Szerző: Vereb István | 2024.szept.ked | Egyéb kategória

Jézus ezekkel a szavakkal válaszolt Péternek, aki miután csodálatos dolgokat hallott, ezt kérdezte tőle: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom? Talán hétszer?” Mire Jézus: „Nem mondom: hétszer, hanem hetvenszer hétszer.”
Pétert, akinek természetes jóságát és nagylelkűségét ismerjük, valószínűleg fellelkesítette a Mester beszéde, ezért elhatározta, hogy valami újat, valami egészen rendkívülit fog tenni: akár hétszer is megbocsát. […]
Jézus azonban így felelt: „hetvenszer hétszer.” Szerinte tehát nincs határ: mindig meg kell bocsátani.

Ez a mondat Ábrahám egyik leszármazottjának, Lámechnek a szavait idézi emlékezetünkbe: „Ha Káint hétszer bosszulták meg, Lámechet hetvenhétszer.” (Ter 4,24) A világ fiainak elhatalmasodó gyűlölete olyan a kapcsolatokban, mint a medréből kilépni készülő folyó.

Jézus ezzel szemben a szüntelen, a feltétlen megbocsátást hirdeti, mely képes megszakítani az erőszak ördögi körét.
A megbocsátás az egyetlen út, ami gátat vet a rossz terjedésének, nehogy elpusztítsa önmagát az emberiség a jövőben.

A megbocsátás nem egyenlő a felejtéssel, ami gyakran azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni a valósággal. Nem gyengeség, ami félelemből nem vesz tudomást a hibáról, ha nála erősebb követi el. Nem is abban áll, hogy jelentéktelen apróságnak tekintünk súlyos vétkeket, vagy jónak ismerjük el azt, ami rossz. A megbocsátás nem közömbösség, hanem tudatos, szabad, akarati cselekvés: bár testvérünk rosszat tett velünk, elfogadjuk őt olyannak, amilyen, ahogy Isten hibáink ellenére elfogad minket is, bűnösöket.

A megbocsátás abban áll, hogy a sértésre nem sértéssel válaszolunk, hanem a szerint cselekszünk, amit Pál mond: „Ne győzzön rajtad a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21) Ha megbocsátasz, lehetőséget adsz annak, aki megbántott, hogy új kapcsolatba kerüljön veled. Ezáltal ő is, te is új életet kezdhettek, és olyan jövőt remélhettek, melyben nem a rosszé az utolsó szó.

Péter azt kérdezte Jézustól: „Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek?”
Jézus válaszában leginkább a keresztényekhez szólt, vagyis egyazon közösség tagjaihoz, a köztük levő kapcsolatokról.
Elsősorban tehát ott kell így viselkednünk, ahol összeköt a hit: családban, munkahelyen, iskolában vagy a közösségben, ahová tartozunk.
Hányszor előfordul, hogy egy mozdulattal, egy szúrós megjegyzéssel viszonozni akarjuk a sértéseket.

Tudjuk jól, akik együtt élnek, gyakran szeretetlenek egymással különböző természetük folytán, ingerültségükben vagy egyéb okok miatt. Jusson eszünkbe: a béke és az egység csakis úgy tartható fenn a testvérek között, ha újra meg újra megbocsátunk.

Mindig hajlamosak leszünk arra, hogy testvéreink hibáira, múltjára gondoljunk, és másnak akarjuk őket, mint amilyenek igazán… Váljon szokásunkká, hogy új szemmel nézzük, újnak lássuk őket, mindig azonnali és teljes elfogadással, akkor is, ha nem bánják meg, amit tettek!

Mondhatjuk, hogy „ez nehéz”. Bizony így van! De éppen ezért szép a kereszténység. Hiszen Krisztust követjük, és Ő a kereszten az Atya bocsánatát kérte azok számára, akik a halálát okozták, és aztán feltámadt.
Bátorság. Kezdjünk el így élni! Biztos, hogy soha nem tapasztalt béke és túlcsorduló öröm fog eltölteni bennünket, új, még ismeretlen öröm, amikor ezen a területen egy picit előrébb lépni.

Gondold most át, ki/kik azok, akikkel a családban, a munkahelyen, a plébánia és egyéb közösségben nem jössz ki jól, akivel kapcsolatban valami tüske van benned. Nézz rá új szemmel! Próbáld elfogadni őt úgy, ahogyan van, a hibáival együtt! Gondolj arra, hogy isten is elfogad téged! Amikor alkalmad adódik rá, mutasd ki felé a szeretetedet, akár egy apró gesztus formájában!

Próbáld gyakorolni ezt a hétköznapokban, és meglátod, megváltozik az életed!

(Az anyag elkészítéséhez felhasználtuk Chiara Lubich korábbi elmélkedését is!)

Lásd önmagadat a másik emberben!

Szerző: Vereb István | 2024.szept.ked | Egyéb kategória

Jézus egy kérdésre felel ezzel a mondattal: „Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Mt 22,39). Válasza a próféták és Izrael tanítóinak hagyományaival teljes összhangban áll, ők ugyanis a Tóra, a Bibliában megfogalmazott isteni tanítás alapját keresték. Hillel rabbi, Jézus egyik kortársa ezt mondta: „Ne tedd felebarátodnak azt, ami gyűlöletes számodra: ebben áll az egész törvény. A többi mind ennek a magyarázata.”

A zsidó tanítók szerint a felebarát szeretete az Isten iránti szeretetből fakad, aki saját képmására és hasonlatosságára teremtette az embert. Nem szerethetjük tehát Istent anélkül, hogy ne szeretnénk a teremtményét. Ez az igazi gyökere a testvér iránti szeretetnek, s ez az, ami „a törvényben általános érvényű alapelv.”

Jézus megerősíti ezt, és hozzáfűzi, hogy a felebaráti szeretet parancsa hasonló az első, a legfőbb parancshoz, vagyis hogy szeressük Istent teljes szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből. A hasonlóságot hangsúlyozva Jézus végérvényesen eggyé forrasztja ezt a két parancsot, s ugyanígy tesz az egész keresztény hagyomány is, amint az János apostol tömör megfogalmazásából kiderül: „Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.”

Az evangélium világosan megmondja, hogy minden létező ember – legyen férfi vagy nő, barát vagy ellenség – a felebarátunk, akit tisztelnünk, becsülnünk, méltányolnunk kell. Az embertárs iránti szeretet egyszerre egyetemes és személyes. Átöleli az egész emberiséget, ugyanakkor konkrét: a mellettünk élők szeretetében ölt testet.

De ki adhat nekünk olyan nagy szívet, ki támaszthat bennünk akkora jó szándékot, hogy közelállónak – a felebarátunknak – érezzük azokat is, akik nagyon távol vannak tőlünk? Ki az, aki segít legyőzni önszeretetünket, olyannyira, hogy képesek legyünk saját magunkat látni a másikban? Csak Isten ajándéka lehet, sőt Isten szeretete, és ez „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe.”

Nem hétköznapi szeretet, nem is egyszerű barátság vagy puszta emberszeretet, hanem az a szeretet, ami a keresztséggel kezd szívünkbe áradni: maga Isten, a Szentháromság élete, és ebben a szeretetben mi is részesedhetünk.

Egyszóval: a szeretet a minden. Ahhoz azonban, hogy jól élhessük, ismernünk kell a tulajdonságait, ahogy az evangélium és a Szentírás elénk tárja.

A szeretet alapvető vonásait a következőkben foglalhatjuk össze:

Jézus, aki mindenkiért meghalt, és mindenkit szeretett, először is arra tanít minket, hogy az igazi szeretet mindenkire irányul.

Nem olyan, mint amit mi élünk sokszor; nem egyszerű emberi megnyilvánulás csupán, amely a családra, a barátokra, a szomszédokra terjed ki… Az igazi szeretet, amit Jézus kér, nem tűri, hogy különbséget tegyünk az emberek között: számára nem létezik rokonszenves vagy ellenszenves, szép vagy csúnya, felnőtt vagy gyerek; nem nézi, hogy ki honfitárs és ki idegen, ki tartozik az én egyházamhoz és ki másikhoz, a vallási különbségeket sem veszi figyelembe. Ez a szeretet mindenkit szeret. Tegyünk így mi is: szeressünk mindenkit, aki az adott nap az utunkba kerül!

Az igazi szeretet másik jellemzője, hogy elsőként szeret.

Nem várja, hogy szeressék, mint az emberi szeretet esetében szokásos: azt szeretjük általában, aki bennünket szeret. Nem! Az igazi szeretet kezdeményez, amint az Atya tette: amikor még bűnösök voltunk, vagyis nem szerettünk, elküldte Fiát a megmentésünkre.

Mindenkit szeretni tehát, és elsőként szeretni.

Az igazi szeretet továbbá Jézust látja minden felebarátban.

„Nekem tetted” – mondja majd Jézus az utolsó ítéletkor. És ez vonatkozik a jóra, amit teszünk, de sajnos a rosszra is. Az igazi szeretet a barátját és az ellenségét is szereti: jót tesz vele, imádkozik érte.

Az igazi szeretet úgy szereti a másikat, mint saját magát.

És ez szó szerint értendő: valóban önmagunkat kell látnunk a másikban, és azt tenni neki, amit magunknak tennénk. Az igazi szeretet tud szenvedni a szenvedővel, és örülni az örvendezővel; kész a másik terheit hordozni, és – mint Pál mondja – képes eggyé válni azzal, akit szeret. Tehát nem csupán érzelmekben, szép szavakban fejeződik ki, hanem valódi tettekben.

Aki más hitet vall, az is törekszik megélni az úgynevezett „aranyszabályt”, melyet minden vallásban megtalálunk. Ez azt kéri, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. Gandhi nagyon egyszerűen és kifejezően így fogalmazza meg a lényegét: „Nem tehetek rosszat neked anélkül, hogy magamat meg ne sebezném.”

A szeretetnek oly sok arca van: hol szomszédunkban vagy iskolatársunkban, hol barátunkban vagy legközelebbi rokonunkban ismerhetünk rá. De felebarátunk egy-egy arcát fedezhetjük fel a háborúban élő emberekben, a természeti katasztrófa sújtotta területek lakosaiban, értesülünk az ő szenvedéseikről is a televízióból. Azelőtt nem ismertük őket, és nagyon távol voltak tőlünk, de immár közel vannak, felebarátaink lettek ők is.

Figyelj a belső hangodra, a Szentlélek sugallatára! Ő alkalomról-alkalomra meg fogja súgni neked, hogy mit tegyél, és fokozatosan ki fogja tágítani szívedet!

Próbáld gyakorolni ezt a hétköznapokban, és meglátod, megváltozik az életed!

(Az anyag elkészítéséhez felhasználtuk Chiara Lubich korábbi elmélkedését is!)

Ez segít a reménytelen helyzetekben

Szerző: Vereb István | 2024.szept.ked | Egyéb kategória

Amikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, ő megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” (vö. Lk 1,34) Az angyal ezt válaszolta: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idős kora ellenére gyermeket fogant.

Mária hitt, és így az Úr Édesanyja lett. Hitt a lehetetlenben, az elképzelhetetlenben és ez az üdvösségére vált. A hit nem könnyű életet hozott számára, hanem beteljesedett életet. Nem könnyű  hinni, az Istenre hagyatkozni akkor, amikor úgy érezzük minden elveszett, amikor tragédia ért, amikor kilátástalannak látszik az életünk, amikor olyan kihívás elé állít bennünket az élet, amelyet – úgy érzünk – nem tudunk megugorni… Ilyenkor ismételd magadban ezt a mondatot: „Istennél semmi sem lehetetlen”!

Isten mindenható: gyakran olvassuk ezt a Szentírásban. A kifejezés Isten hatalmára utal, hogy megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, amelyek révén megvalósítja terveit. Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatósága érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Ő akaratával gyengévé válik, holott hivatása szerint osztoznia kéne Isten erejében.

Az angyal ezen ígérete: „Istennél semmi sem lehetetlen.” felébreszti szívünkben az Atyaisten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozzunk. Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat.

Megadja azoknak is, akik kérik, és azoknak is, akik nem, mert – amint az evangélium mondja – Ő Atya, aki „fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt” (vö. Mt 5,45). Tőlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Ő, és higgyük el: az „Istennél semmi sem lehetetlen.”

Tehát, ez az ige Isten határtalan szeretetére irányítja a figyelmünket. Ha pedig Isten ekkora szeretettel van irántunk, akkor ezt a szeretetet a saját életünkben is meg kell mutatnunk, mert akkor leszünk igazán boldogok, és akkor fogjuk Isten szándékát, tervét a legjobban megérteni. Időről-időre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, mind személyes életünkben, mind kapcsolatainkban. Sokszor teljesen tehetetlenek vagyunk, mert ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban a dolgokhoz vagy emberekhez, és szeretnénk megszabadulni tőlük, ám érezzük, hogy gúzsba kötnek. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, amelyek mintha meghaladnák az erőnket, ezért inkább feladjuk a harcot.

Az ilyen pillanatokban jöhet segítségünkre az Isten, aki hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: „Istennél semmi sem lehetetlen”;

azért, hogy előkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erőnkből semmire nem megyünk.

Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük magunkban – „Istennél semmi sem lehetetlen.” -, felszabadul mindaz az energia, amelyet Isten igéje hordoz, és valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont itt egy feltétel: Isten akaratát kell élnünk, sugározva magunk körül a Tőle kapott szeretetet. Így összhangban leszünk Isten mindenható szeretetével, melyet teremtményei iránt táplál, és ezáltal hozzájárulhatunk az egyénekről és az emberiségről alkotott tervének megvalósulásához.

Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tőle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik, azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását! Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Ő fogja kérni az Atyát, és ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.

Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, akinek minden lehetséges. Ez nem jelentheti, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk.

Ő Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják, akár nem. Egyetlen dolog számít: gyakoroljuk a testvéri szeretetet akkor is, ha „semmi kedvünk hozzá”, amikor csüggedtek vagyunk, illetve egyúttal tápláljuk magunkban a bizonyosságot is, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, és akkor soha nem tapasztalt béke fog eltölteni bennünket, és Isten irányt mutat számunkra.

Ez a hozzáállás kettő fontos dolgot is magában foglal: egyrészt, elsőként megtesszük azt, ami rajtunk áll, vagyis szeretettel cselekszünk a legkülönfélébb élethelyzetekben. Másrészt, amire nincs ráhatásunk, azt teljes egészében az Isten gondoskodására bízzuk, mert tudjuk, hogy Neki semmi sem lehetetlen.

Próbáld gyakorolni ezt a hétköznapokban, és meglátod, megváltozik az életed!

(Az anyag elkészítéséhez felhasználtuk Chiara Lubich korábbi elmélkedését is!)

7. Aktívan hallgass, értően figyelj!

Szerző: Vereb István | 2024.szept.ked | Egyéb kategória