Amikor az angyal hírül adta Máriának Jézus születését, ő megkérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” (vö. Lk 1,34) Az angyal ezt válaszolta: „Istennél semmi sem lehetetlen”. Bizonyítékul Erzsébet példáját idézte, aki idős kora ellenére gyermeket fogant.
Mária hitt, és így az Úr Édesanyja lett. Hitt a lehetetlenben, az elképzelhetetlenben és ez az üdvösségére vált. A hit nem könnyű életet hozott számára, hanem beteljesedett életet. Nem könnyű hinni, az Istenre hagyatkozni akkor, amikor úgy érezzük minden elveszett, amikor tragédia ért, amikor kilátástalannak látszik az életünk, amikor olyan kihívás elé állít bennünket az élet, amelyet – úgy érzünk – nem tudunk megugorni… Ilyenkor ismételd magadban ezt a mondatot: „Istennél semmi sem lehetetlen”!
Isten mindenható: gyakran olvassuk ezt a Szentírásban. A kifejezés Isten hatalmára utal, hogy megáldja, megítéli és irányítja az eseményeket, amelyek révén megvalósítja terveit. Egyetlen dolog akadályozhatja mindenhatósága érvényesülését: az ember szabadsága, aki szembehelyezkedve az Ő akaratával gyengévé válik, holott hivatása szerint osztoznia kéne Isten erejében.
Az angyal ezen ígérete: „Istennél semmi sem lehetetlen.” felébreszti szívünkben az Atyaisten szeretetébe vetett határtalan bizalmat. Hiszen ha Isten a Szeretet, akkor ennek logikus következménye, hogy teljesen ráhagyatkozzunk. Neki hatalmában áll megadni bármilyen kegyelmet: világi és lelki javakat, lehetséges és lehetetlen dolgokat.
Megadja azoknak is, akik kérik, és azoknak is, akik nem, mert – amint az evangélium mondja – Ő Atya, aki „fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt” (vö. Mt 5,45). Tőlünk is azt kéri, hogy ugyanazzal az egyetemes szeretettel tegyünk mindent, mint Ő, és higgyük el: az „Istennél semmi sem lehetetlen.”
Tehát, ez az ige Isten határtalan szeretetére irányítja a figyelmünket. Ha pedig Isten ekkora szeretettel van irántunk, akkor ezt a szeretetet a saját életünkben is meg kell mutatnunk, mert akkor leszünk igazán boldogok, és akkor fogjuk Isten szándékát, tervét a legjobban megérteni. Időről-időre mindannyiunknak szembe kell néznünk nehéz, fájdalmas helyzetekkel, mind személyes életünkben, mind kapcsolatainkban. Sokszor teljesen tehetetlenek vagyunk, mert ragaszkodásokat fedezünk fel magunkban a dolgokhoz vagy emberekhez, és szeretnénk megszabadulni tőlük, ám érezzük, hogy gúzsba kötnek. Gyakran a közönyösség és az egoizmus falaiba ütközünk, vagy olyan események történnek, amelyek mintha meghaladnák az erőnket, ezért inkább feladjuk a harcot.
Az ilyen pillanatokban jöhet segítségünkre az Isten, aki hagyja, hogy szembesüljünk tehetetlenségünkkel. Nem azért, hogy elbátortalanodjunk, hanem hogy jobban megértesse velünk: „Istennél semmi sem lehetetlen”;
azért, hogy előkészítsen minket kegyelme rendkívüli erejének megtapasztalására, mely éppen akkor nyilvánul meg, amikor belátjuk: saját erőnkből semmire nem megyünk.
Ha a legkritikusabb pillanatokban ezt ismételjük magunkban – „Istennél semmi sem lehetetlen.” -, felszabadul mindaz az energia, amelyet Isten igéje hordoz, és valamiképpen részesedünk Isten mindenhatóságából. Van viszont itt egy feltétel: Isten akaratát kell élnünk, sugározva magunk körül a Tőle kapott szeretetet. Így összhangban leszünk Isten mindenható szeretetével, melyet teremtményei iránt táplál, és ezáltal hozzájárulhatunk az egyénekről és az emberiségről alkotott tervének megvalósulásához.
Jézus azt mondta, hogy bármit kérünk nevében az Atyától, meg fogja adni. Kérjük tehát tőle mindazt, ami leginkább a szívünkön fekszik, azzal a szilárd hittel, hogy számára semmi sem lehetetlen: kérjük a reménytelen helyzetek megoldódását, a világ békéjét, a súlyos betegek gyógyulását, a családi és társadalmi konfliktusok elsimulását! Ha pedig kölcsönös szeretetben, teljes egyetértésben többen fohászkodunk ugyanazért, akkor maga Jézus lesz köztünk; Ő fogja kérni az Atyát, és ígérete szerint megkapjuk, amiért imádkoztunk.
Ha életünk eseményeit mindig határtalan bizalommal fogadjuk, érezni fogjuk, hogy egy olyan Atya tart bennünket a karjában, akinek minden lehetséges. Ez nem jelentheti, hogy mindig megkapjuk, amit kérünk.
Ő Atya; mindenhatóságát mindig és csakis gyermekei javára használja, akár tudják, akár nem. Egyetlen dolog számít: gyakoroljuk a testvéri szeretetet akkor is, ha „semmi kedvünk hozzá”, amikor csüggedtek vagyunk, illetve egyúttal tápláljuk magunkban a bizonyosságot is, hogy Istennél semmi sem lehetetlen, és akkor soha nem tapasztalt béke fog eltölteni bennünket, és Isten irányt mutat számunkra.
Ez a hozzáállás kettő fontos dolgot is magában foglal: egyrészt, elsőként megtesszük azt, ami rajtunk áll, vagyis szeretettel cselekszünk a legkülönfélébb élethelyzetekben. Másrészt, amire nincs ráhatásunk, azt teljes egészében az Isten gondoskodására bízzuk, mert tudjuk, hogy Neki semmi sem lehetetlen.
Próbáld gyakorolni ezt a hétköznapokban, és meglátod, megváltozik az életed!
(Az anyag elkészítéséhez felhasználtuk Chiara Lubich korábbi elmélkedését is!)