Az alábbi két videós elmélkedés még 2021-ben készült az azóta már elhunyt Mustó Péter jezsuita atyával. 
Szeretném a figyelmedbe ajánlani az elmélkedését, amelynek a fókuszában a megérintődés van. Ennek különös jelentősége van Pünkösd közeledtével.

Péter atya igen személyes hangvételű gondolatait 2 részletben tudod megtekinteni. 

Az elmélkedése lényegét, kivonatát leírtam számodra, így talán jobban átjön a mondanivaló, de mindenképpen érdemes megnézni a videó, mert teljesen más a hangulata.
Örömmel veszem hozzászólásodat, gondolatodat, melyet az oldal alján tudsz megtenni.

1. VIDEÓ:

Úgy néz ki, hogy valamit elvesztettünk. A járvány megtapasztaltatta velünk, hogy nem tudjuk kezünkben tartani az ellenőrzést a dolgot felett.

Egy gyógyszerész egyszer azt mondta nekem: Az emberek hisznek a gyógyszerben, az oltóanyagban. Tehát, hisszük azt, hogy vannak technikai megoldások az életünk problémáira. De azt látjuk, hogy a vírus meg csak mutálódik, mintha kinevetne minket.

Amikor meghalt az édesanyám, akkor a testvéreimmel együtt megköszöntük a háziorvosnak azt, amit meg tudott tenni. A háziorvos pedig megköszönte nekünk, hogy nem voltunk hisztérikusak, és nem követelőztünk. Nem nyaggattuk folyton, hogy még csináljon valamit, amivel édesanyánkat életben tarthatja. Az orvos elmesélte, hogy a hozzátartozók gyakran azt várják el tőle, hogy csodát tegyen. 

A modern ember elvárása az élet felé, hogy mindent kézben tudjon tartani, minden fölött rendelkezhessen! Annak örülünk, ha semmi nem csúszik ki a kezünkből. 

De mi az, ami végülis az embert élteti?

Sok jót hoz az életünkbe a technika, mert segít, hogy egészségesebbek legyünk, több betegségből meggyógyuljunk, tovább éljünk, de önmagában nem a technika éltet bennünket.

Ami igazán éltet, ha kapcsolat jön létre ember és ember között, ember és a környezete között, ember és Isten között. Ezen kapcsolatok által gazdagodunk. Ez az, ami örömöt, életkedvet ad nekünk. Olyan kapcsolatok ezek, amelyek megérintenek bennünket, ahol megérintődünk. 

A megérintődésünk nem feltétlenül örömteli mindig. Az is érintődés, amikor fáj, amikor csalódok.
A modern ember dilemmája: egyrészt szeretné, ha minél több dolog fölött rendelkezne, minél több mindent irányíthatna, minél több mindent tudjon, mindig fejlődjön gazdaságilag. Másrészt szeretne élni, érintődni.

De ez a két aspektus ellentmond egymásnak: ami fölött rendelkezem, az engem nem érint meg. Érinteni az tud, aki vagy ami képes a saját hangján megszólítani engem. A vírus is a maga módján, a maga hangján érint meg minket. 

Csak akkor találkozunk igazán egymással, ha mindketten a saját szavunkkal tudjuk egymást megszólítani. Ez épp az ellenkezője annak, hogy én a másik fölött rendelkezzek.

Csak akkor tudunk igazán élni, ha mindkettőnek megvan a helye: az „uralkodásnak”, a technikai fejlődésnek és az érintődésnek is. Az érintődés meglepetés, vagyis nem lehet megrendelni. Nem rendelhetek meg például egy gyönyörű szivárványt. A játék csak addig érdekes, míg nem tudom, ki lesz a győztes. Érdekessé, széppé vagy éppen fájdalmassá az teszi az életet, amit nem én találtam ki, hanem ami nekem megmutatkozik. Az igaz szerelmet sem lehet megfizetni.

A vírusos helyzet is azt mutatja, hogy most olyan állapotba kerültünk, ami felett nem vagyunk képesek igazán rendelkezni. A vírus emlékeztet az életnek arra a tulajdonságára, hogy az mindig meglepő, nem megrendelhető. 

***

2. VIDEÓ:

Az, hogy az Isten engem megérint és én Hozzá fordulhatok, az kegyelem. Az élet végső értelmét, hogy van reményem ebben az életben, hogy Isten megszólítható-e vagy sem, hogy Ő válaszol-e vagy sem, azt ajándékba kapjuk. Nem rendelhetjük meg! 

Saját magunkat, és a természet törvényeit is nem mi találtuk ki, hanem csak felfedezzük.

Milyen mértékben válik örömmé, ajándékká a testünk, az életünk, az embertársaink, a természet?Vegyük észre, hogy hálózatban vagyunk: minden mindennel összefügg.

Képesek vagyunk-e az Istent szerető Atyának felfogni? Látunk-e jóindulatot a világban, a természet törvényeiben? Látunk-e jóindulatot az Istenben, még akkor is, ha vannak vírusok, fájdalmak, betegségek, természeti katasztrófák és halál? 

Szeret-e az Isten? Annak ellenére, hogy annyi baj van a világban? A kérdésre a válasz attól is függ, hogy én szeretem-e azokat az embereket, akikkel találkozom.

A Mennyei Atya sokszor olyan helyzetekbe sodor bele minket, amelyeket nem tudunk azonnal megszeretni, elfogadni. Meg tudjuk-e szeretni az embereket, a helyzeteket? Meg tudom-e szeretni a vírust? Az Istent fel tudjuk-e fogni szerető Atyának a sok baj, nehézség ellenére, ez a nagy kérdés?

Nem rendelkezünk minden fölött! Ez a vallásos hit alapja. Istenben próbálom látni a másik embert. Azokat is, akik nem akarnak jót nekem. Engedjem meg, hogy a másik legyen az, aki ő valójában. Ne akarjam a saját képemre formálni!

Ha valami baj történik, akkor elsőként az Úr segítségét kérjük a mi szándékunkhoz.
Ez sem rossz, de mi lenne, ha az adott helyzetben inkább azt kérdeznénk az Istentől, hogy Uram, most mi a te terved velem? Mire akarsz tanítani engem?

Isten megszólítható, de a válaszát nem én szabom meg. Úgy fog engem megszólítani és úgy fog válaszolni nekem, ahogy Ő akarja. Az Úr „reakciója” megérinthet engem fájdalmasan vagy örömmel. De ez fog éltetni engem. Ha úgy történnek a dolgok, ahogyan én szeretném, akkor örülhetek a sikeremnek, de magányos maradok.

Ha szeretnék kapcsolódni másokhoz, Istenhez, akkor engedjem, hogy a másik ember és Isten is a saját szaván, a saját módján, a saját eszközein keresztül szóljon hozzám!

NÉHÁNY KÉRDÉS HOZZÁD, AMIT MA ÉRDEMES ÁTGONDOLNOD, AMIRŐL ITT IS ELMONDHATOD A VÉLEMÉNYED:

• Mennyire „ragaszkodsz” ahhoz, hogy mindent te irányíts az életedben? (Ez nem bűn, ez egy természetes „hajlam”.) Mi történik, amikor valami nem úgy alakul az életedben, ahogyan eltervezted? Hogyan reagálsz? (Legyél őszinte magadhoz!)
• Voltál már olyan helyzetben, amikor minden bizonytalanná vált az életedben? Féltél, aggódtál és valami vagy valaki mégis megérintett, elgondolkodtatott, vigaszt, reményt adott? Ha tudod, idézd fel! Akár fel is fedezheted, hogy ekkor hogyan volt számodra jelen az Isten!
• Téged mi az, ami megérintett már, mi az, ami éltetett, erőt adott?
• Amikor valami megérintett téged, mi volt az, amit utána felfedeztél vagy megértettél az életedből, ami megmutatkozott, megvilágosodott számodra?
• Meg tudtad-e szeretni azokat a helyzeteket, körülményeket, amelyekbe belesodort az élet és nem volt kellemes? „Érezted-e” ilyenkor valahogy Isten „érintését”, jelenlétét, az Ő szeretetét?

Tarts csöndet és gondold át, mit válaszolnál ezekre a kérdésekre!

Természetesen, akutális imaszándékodat is beírhatod a hozzászólásba!

BEVEZETŐ:

Helyezkedj Isten jelenlétébe! Csendesedj el! Engedd, hogy megnyugodj! Ebben segít, ha figyelsz a légzésedre: próbálj egyenletesen, mélyen lélegezni!

Uram, segíts, hogy megnyíljak most Feléd egészen, mialatt félreteszem evilági gondjaimat!
Tölts el békéddel, szereteteddel!

SZEMLÉLD A KÉPET EGY PERCIG!

Milyen érzéseket vált ki belőled? Mondd ki!

Az éjszaka sötét. Nem látunk semmit. Milyen nagyszerű dolog, amint a nap, a világosság úrrá lesz a sötétségen, amikor megpillantjuk az első napsugarakat, eloszlik a homály és kitisztul az ég és úgy láthatjuk a dolgokat, amint vannak.

A Szentírás így tanúskodi húsvét hajnaláról:
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.(Jn 20, 1-10)

Szükségünk van fényre, hogy megláthassuk a dolgok igazi lényegét, hogy lássuk a valóságot. De szükségünk van a hitre is, hogy ha már egyszer felfedezzük az igazságot, akkor legyen bátoságunk aszerint cselekedni is.
Péter látta és hitt. Nem kellett neki újra és újra bizonygatni, hogy Jézus valóban Megváltó. Világosság lett az ő szívében és fejében is.

Szeretnék most néhány gondolatot megosztani Mustó Péter jezsuita atya „Ahol otthon vagy” című könyvéből:
Ott, ahova két nappal előtte egy hatalmas követ hengerítettek, most csak egy üres sír tátongott. A leplek össze voltak hajtva. Sokan kételkedtek, néhany azonban hittek. A feltámadás-elbeszélések arról beszélnek, hogy a tanítványoknak mit jelentett a feltámadás.

Mit tapasztalhattak meg tehát a tanítványok, amiért azt tudták mondani, hogy Jézus él és feltámadt? Örömöt, felszabadulást, bátorságot, tettrekészséget, jövőbe tekintést, összetartást. Hirtelen volt mondanivalójuk. Bennük történt valami.

Önmagukban tapasztaltak meg változást. Nem azért, mert valaki azt mondta nekik, hogy Jézus feltámadt és ők hittek neki, hanem azért mert lángolt a szívük. Félelem helyett bizalom született bennük. Csüggedés helyett remény.

Jézus valósága kézzelfogahatóvá lett számukra. „Érinthető”. Abban érték tetten őt, ahogyan működni tudtak a húsvéti események után. Jézushoz fűződő kapcsolatuknak az életük tapasztalataihoz volt köze. Ebben erősítette meg őket Jézus szava, amit az asszonyok közvetítettek: „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába…” (Mt 28, 10). 

Krisztus él, működik és hat ma is!

Kétezer év óta milliók keresztelkedtek meg Jézus nevére. Az élet szolgálatába álltak, mint Ő tette. Az árvát és az özvegyet védelmükbe veszik. Megvédik a gyengét, befogadják a menekültet …

Akik Jézust komolyan veszik, az élet mellett döntenek. Az életet erősítik, támogatják. A keresztényeknek Krisztus világossága szétoszlatja szívük és elmélyük homályát!

Mindannyiunknak van tapasztalata a feltámadásról. A biológiai életünk megújulásáról éppúgy, mint a lelkünk újjáéledéséről.

Amikor az imádságban erőlködés nélkül egyszer csak felegyenesedsz.
A sötétség kivilágosodik.
A halálfélelemben bizalom születik.
A háborgó lélek megbékél, lecsendesedik.
Amikor a kételyek után oda jutsz, hogy mégis érdemes élni.
Érdemes feladatokat vállalni.
Van értéke az életnek.
A halálod sem annyi csupán, hogy „becsukod a boltot”, hanem Isten tenyerébe hullasz.

Az igazi reményt Jézus hozta el számunkra szenvedésével, halálával és feltámadásával. Akkor élünk a feltámadás örömében, ha el tudjuk mondani és megtapasztaljuk a hétköznapjainkban, hogy Krisztus él, működik és hat az én életemben is!

Most mit látsz ezen a képen? Milyen érzéseket vált ki benned? Szemléld 1 percig!

Az élettelen ágak új élettel telnek meg. A nap fénye, melege (Isten szeretete) rügyeket sarjaszt, virágok nyílnak, majd gyümölcs érlelődik.

Kedves Testvérem!
Kívánom neked és családodnak, hogy a húsvét öröme a te életedet is új erővel, vigasztalással töltse el!

Mit hozott elő benned a mai elmélkedés?
Örülök, ha megosztod velem, mennyire volt hasznos számodra ez a négy nap! Tudtál töltekezni, vagy mást vártál?