„…mindannyiunknak van egy történetünk, amit magunkkal cipelünk, és ami befolyásolja az összes cselekedetünket és az egész életünket.” Élete során szinte minden ember kivétel nélkül találkozik a veszteség élményével. Itt és most, a 21. században ezer szállal kapcsolódunk egymáshoz, dolgokhoz, eszmékhez, eseményekhez, mondhatni benne vagyunk az élet nagy körforgásában. Egyre több dolgot birtoklunk, rengeteg emberrel kerülünk kapcsolatba, hiszen manapság az úgynevezett kapcsolati tőke legalább olyan értékes, ha nem értékesebb, mint egy rakás pénz, vagy egy jól fizető állás. Mindemellett a tárgyi dolgokat, anyagi javakat is ki-ki a maga módján halmozza fel, így aztán számos ponton megtapasztalhatjuk milyen elveszíteni valakit, vagy valamit.

Érdekes megfigyelni, hogy az emberek hogyan reagálnak egy-egy veszteséggel kapcsolatosan, mit tesznek, hogy érzik magukat, képesek-e egyáltalán megbirkózni vele, netalán a szőnyeg alá söprik, és összeszorított foggal menetelnek tovább az élet rögös mezején. Camilla Grebe és Åsa Träff A terapeuta c. regénye mindamellett, hogy egy zseniálisan megírt skandináv krimi, ugyanannyira remek lélektani ábrázolása annak, hogy különféle emberek, hogyan dolgozzák fel – vagy éppen nem – az őket ért veszteségeket, tragédiákat.

A sztori
A harmincas éveiben járó Siri Bergman szakképzett viselkedésterapeuta, két kollégájával egy belvárosi rendelőt működtet Stockholmban. Praxisában a legkülönfélébb egyéniségek fordulnak meg, számos problémát hozva magukkal, Siri pedig higgadt modorával, megértő attitűdjével igyekszik segíteni nekik, hogy életük összegubancolódott szálait végre kibogozhassák. Azt hihetné az ember, hogy Sirinek mindene megvan, senki sem gondolná, hogy bizony ő is egy traumát hordoz a lelke mélyén, s szakember létére makacsul ellenáll, segítséget nem kérvén egyedül próbál megbirkózni férje tragikus halálával.

Siri szinte csak a munkájának él, abba temetkezik, ám egy nem várt fordulat arra kényszeríti, hogy mégis farkasszemet nézzen belső démonaival. Egyik páciensét, a hányattatott sorsú, labilis, ám éppen a gyógyulás útjára lépett Sarát pont ő találja holtan, a háza előtt elterülő öböl vízében lebegve. A hatóságok számára egyértelmű, hogy gyilkosság történt. Sirit nagyon lesújtja az eset, önmagát okolja, úgy érzi nem tett meg minden tőle telhetőt, ám mindeközben szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy valaki őt is figyeli. Fenyegető leveleket kap, s mivel érzi, hogy egy arctalan idegen les rá a sötétben, saját félelmei és szorongásai eluralkodnak rajta, a múlt egyre több teret követel magának az életében, s az elfojtott emlékek szép lassan a felszínre törnek.

A terapeuta is ember
A finoman megmunkált krimiszál mellett, nagyon erőteljes nyomot hagynak a regényben az egyes karakterek által átélt veszteségek, melyekkel ki-ki a maga módján igyekszik megbirkózni. A teljesítményorientált evészavaros Charlotte-nak a betegségét kell elengednie, Siri kollégája, Sven évekkel korábban elszúrta tudományos karrierjét, s most a felesége sikereinek árnyékában kell kormányoznia életét, miközben az el nem ért elismertség minden nap némán kísérti. S ott van maga a gyilkos is, aki szintén hatalmas veszteséget, borzalmas traumát élt át, ám fájdalmát nem a megfelelő csatornákon vezeti le, hanem tomboló dühe vezérli, teszi elvakulttá. Bosszúra sarkallja, melynek célpontját ártatlan emberek, köztük maga Siri képezik.

Ebben a történetben a terapeuta személye lekerül arról a képzeletbeli magaslatról, ahová a társadalom helyezi.

Jól látható, hogy ő is esendő ember, akinek ugyanúgy meg kell küzdenie a nehéz élethelyzetekkel, akárcsak a pácienseinek, de ettől még képes arra, hogy segítsen nekik.

Sirihez hasonlóan bárki átélheti, hogy egy mélyen eltemetett trauma, a gondosan a szőnyeg alá söpört félelmek bizony előbb-utóbb felszínre törnek, mert az élet rendkívül jól időzítve olyan helyzetet teremt, hogy kénytelenek vagyunk foglalkozni velük.

Siri esetében a megküzdés sajátos módon megy végbe, fájdalommal teli út vezet a ráismerésig. Harcolnia, rettegnie, félnie kell ahhoz, hogy kijózanodjon, s végül képes legyen legyőzni a félelmeit, elengedni az elfojtott emlékeket, hogy aztán tiszta lappal indulva felépíthessen magának egy kiegyensúlyozottabb életet.

A gyász
A regény kiválóan megjeleníti, hogy milyen nehézségekkel járhat a veszteségek feldolgozása, illetve hogy a gyásszal való megbirkózás nem egyik pillanatról a másikra megy végbe, hanem hosszadalmas folyamat, mely számos buktatót rejthet magában, így a gyászmunka segítése gyakran külső támogatást igényelhet.

A gyász megélése számos különböző tényezőn múlhat, és mindenkinél másképp zajlik le. Az elvesztett személlyel való kapcsolat minősége, a halál módja, a gyászoló neme, életkora, személyisége, pszichés állapota, vallásossága, illetve társas kapcsolatai, továbbá a kulturális környezet elvárásai is hatással vannak a gyászmunkára. Mindemellett létezik olyan modell, amely magába foglalja a „normális gyász” lezajlásának folyamatát. A népi bölcsesség a gyász idejét egy évben határozta meg, s ezt az időtartamot azóta a tudomány is alátámasztotta.

Általában körülbelül egy év szükséges ahhoz, hogy feldolgozzuk egy szeretett személy halálát, bár a folyamat hossza egyénenként és a fent leírt tényezők függvényében is változhat.

Ez alatt az idő alatt, különösen az első időszakban számos olyan érzelmi és viselkedésbeli megnyilvánulás természetesnek számít, amely számos más esetben patológiásnak minősül. Ilyen például a kezdeti sokk, az üresség és a bénultság érzése vagy éppenséggel a kontrollálhatatlanul előtörő érzelmek megélése. Később megjelenhet a harag, az önvád, a bűntudat, a félelem, a szorongás, valamint a magány érzése is, amely csökkent életkedvvel és a társas kapcsolatoktól való elzárkózással párosulhat. Emellett meghatározó lehet az elhunyttal kapcsolatos gondolatok, álmok megjelenése is. Számos gyászoló olyan testi tüneteket is mutat, mint például az izomfájdalmak, az alvás és táplálkozási zavarok, a szédülés, a szájszárazság, az energia hiánya vagy éppen a gyomorpanaszok.

Akár több hónapig is eltarthat, míg a gyászoló elkezdi érzelmileg elfogadni a szeretett személy elvesztését, valamint lépésről-lépésre alkalmazkodik az új élethelyzetekhez, új célokat tűz ki maga elé és az elhunyttal való foglakozás helyett fokozatosan új kapcsolatok felé fordul. A gyász teljes feldolgozása pedig ennél is hosszabb időt vehet igénybe. Amennyiben ez egyedül, illetve a család és a barátok támogatásával nem sikerül, vagy ez utóbbit a gyászoló elutasítja, érdemes szakemberhez fordulni. Különösen abban az esetben, ha a regény szereplőinek életéhez hasonlóan, a gyász folyamata elakad, a fent felsorolt tünetek valamelyike tartósan, vagy nagyon erőteljesen jelenik meg, esetleg öngyilkossági fantáziák merülnek fel, vagy a gyászolón eluralkodik a félelem a haláltól és a különböző betegségektől, illetve ha az alkoholhoz, a drogokhoz, esetleg a szerencsejátékhoz menekül vigasztalásért.

Veszteségeink
Veszteség nem csak halálesetek kapcsán, hanem számos más formában is érhet bennünket. Olykor az embernek a karrierje derékba törésével, egy szakítás fájdalmával vagy a gyermekkor érzelmi hiányosságaival kell szembenéznie és megbékülni vele. Bár a közhiedelem szerint a megoldás a felejtésben rejlik, vagyis akkor leszünk képesek továbblépni, ha minél mélyebbre temetjük a minket ért veszteséget, rá se gondolva többé, ugyanakkor az érzelmek elfojtása, az emlékezés elutasítása valójában nem hoz tartós megoldást.

A veszteségeinkkel való szembenézés, az érzelmek átélése elengedhetetlenül fontos a saját mentális egészségünk, illetve a jövő generációja szempontjából, ugyanis az el nem gyászolt veszteségek a következő nemzedékekre is bénító hatást gyakorolhatnak.

A gyászfolyamatot segíti, ha olyan támogató családtagok és barátok vesznek bennünket körül, akik nem akadályozzák az érzelmek átélését, és akikkel őszintén meg tudjuk osztani gondolatainkat, érzéseinket.

Sokat adhat az is, ha lehetőségünk van olyan önsegítő csoporthoz csatlakozni, amelynek a résztvevői a miénkhez hasonló veszteséget éltek át, így meg tudjuk osztani egymással a tapasztalatainkat, történeteinket, érzéseinket. Az érzelmek feldolgozásában segíthet a napló vagy levél írása is, amelyben megfogalmazhatjuk azokat a dolgokat, amelyeket szerettünk volna elmondani, de végül soha nem került rá sor, és ezáltal elbúcsúzhatunk attól a személytől, helyzettől, vagy tárgytól, akinek vagy aminek az elvesztését gyászoljuk.

Érdemes végigtekinteni azon is, hogy eddigi életünkben milyen tragédiákkal, krízisekkel kellett szembenéznünk, mi segített a nehézségek és az elgyászolandó veszteségek feldolgozásában, hiszen ezek az erőforrások a jelenlegi élethelyzetünkben is segítségünkre lehetnek a szembenézésben, a megbékélésben, a lezárásban, valamint az újrakezdésben egyaránt.

Németh Zsófia pszichológus

Forrás: képmás.hu

A beszélgetőtárs, szakértő: Csernák Krisztina, egészség szakpszichológus, pszichoterapeuta-jelölt, gyászfeldolgozás-módszer specialista.

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:
– A mai fogyasztói társadalomban, ahol a szerzésen és birtokláson van nagy hangsúly, nehezebb veszíteni, elveszíteni?
– Ön a praxisában milyen veszteségekkel találkozott: Pl.: haláleset, válás, költözés, családalapítás, örökbefogadás, vetélés, munkahely váltás, háziállat elvesztése, véget ér egy életszakasz, kirepülnek a gyerekek, stb.? Ezek közül néhányat közelebbről is megvizsgálunk.
– Mit élünk át ilyenkor? Hogyan lehet ezeket jól kezelni, feldolgozni?
– Mi köze a veszteségnek a kudarchoz? Kudarcként is megélhetjük a veszteséget?
– Gyógyít az idő vagy nem gyógyít? Hogyan is van ez?
– A veszteség, kudarc megélésekor gyakran úgy érezzük, hogy magunkra maradtunk, egyedül vagyunk. Hogyan lehet feloldani ezt a helyzetet? 

Arra bátorítalak, hogy oszd meg bátran gondolataidat, véleményedet, tapasztalataidat ezen előadással kapcsolatban!

Néhány szemponttal szeretnélek segíteni, hogy az interjúban és a többi anyagban szereplő gondolatokat hatékonyabban át tudd ültetni a gyakorlatba.
Ezzel az útmutatóval csak akkor kezdj el foglalkozni, ha megnézted az interjút, illetve a többi anyagot!

• Volt-e már krízis az életedben? (Biztosan). Tarts egy-két perc csendet és Idézd fel a legutóbbit!

Emlékezz vissza, mi történt akkor? Mi válthatta ki a krízist? (Figyelj arra, hogy közben ne ítélkezz senki fölött!)
Hogyan élted meg? Engedtél-e a kísértésnek, hogy beleragadj az önsajnálatba vagy pótcselekvésbe menekültél?
Milyen tanulsággal szolgált számodra, milyen felismerésed született? Kérlek, ezt írd le magadnak!
Miben változtál vagy miben kellett volna változtatni (amit aztán nem tettél meg)?

• Mi az igazán fontos az életedben – elgondolkodtál már ezen? Írd össze azt a 3 dolgot, ami igazán fontos – sorrendben!

Mit kellene tenned annak érdekében, hogy az életedben a fontos dolgok jobban érvényre is jussanak (mert biztosan vannak olyan időszakok, amikor ezek elhalványulnak)?

• Szoktál-e szorongani valami miatt? Ért-e olyan trauma, ami miatt állandóan van benned félelem, hogy ez újra megtörténhet veled? (Pl. egyszer autóbaleset ért és azóta is félsz vezetni). Mit gondolsz, hogyan tudnád feloldani ezt a félelmedet, hogy ne bénítson meg a cselekvésben? (Nem baj, ha rögtön nem jut eszedbe semmi sem! Vedd elő ezt a kérdést többször is – akár hetente – és gondolkodj rajta! Imádságban kérd az Urat, hogy vezessen és mutasson rá azokra a tényezőkre, amelyek „megbénítanak”).
  Biztos vagyok benne, hogy egy idő után – ha kitartó vagy – megvilágosodnak benned a dolgok.

• Vannak-e pozitív fogódzóid? Ha például hiszel abban, hogy minden okkal történik, akkor könnyebb a kilábalás. Mibe szoktál „kapaszkodni”, milyen pozitív dolgokra tudsz gondolni, amikor nehéz helyzetben vagy? Mi ad neked erőt?

Keress olyan pillanatokat az életedben, amikor valamilyen probléma jól oldódott meg! Emlékezz olyan helyzetekre, amikor reménytelen állapotban voltál, Istenhez fordultál, és Ő segített …

• Legyél őszinte magadhoz a krízis idején és tedd fel magadnak a kérdést: Tényleg olyan kilátástalan a helyzeted, tényleg olyan rossz az életed, mint amilyennek most érzed, vagy lehet megoldás? Valld be gyengeségeidet, butaságaidat…, akár egy jó gyónás keretében…, akár csak egy mély baráti, házastársi beszélgetésben!

Van legalább egy olyan barátod, ismerősöd, családtagod, akivel teljesen őszinte tudsz lenni? Akkor kérj tőle időpontot és beszélgess vele! Sokat fog segíteni!

• Krízisek idején sokat segíthet, ha furcsa helyzetekbe hozod magad vagy különleges élményekkel ajándékozod meg magad, ami kibillent a megszokásaidból, hétköznapi menetrendedből. Például egy új hobbi kipróbálása, elutazni egy vadregényes vidékre sátorozni, télen fagyit enni. A lényeg, hogy kibillentsen a komfortzónából.

• Mikor szoktál leginkább stresszes lenni? Miben nyilvánul meg? Mi az, amivel le szoktad vezetni a stresszt? Van-e olyan dolog, amire „rászoktál” az általad említett stresszes helyzetek miatt?Függőségi teszt: Mi van akkor, ha csak egy napig nem csinálom azt, amire „rászoktam”? Kibírom-e? Csinálj magaddal te is ilyen tesztet a szokásaiddal kapcsolatban!
  Mivel oldjuk a stresszt? Ha sok a bizonytalanság az életedben, akkor tegyél olyat, ami kiszámítható, pl. minden nap elolvasol 3 oldalt a kedvenc könyvedből vagy minden este iszol a kedvenc teádból!
  Ragaszkodhatunk a családi hagyományokhoz, szokásokhoz (pl. hétvégente mindig együtt ebédelünk). Megtartó ereje van.

Vizsgáljuk meg, mire van szükségünk (pl. pörgős nap után nyugalomra vágyunk, ezért hallgassunk zenét, vagy ha túl csendesek a napjaid, akkor vállalj egy kis plusz munkát, akár a háztartásban vagy más módon keress több elfoglaltságot). Ami hiányzik, azt pótold! Ha valaki egész nap ül a munkahelyén, akkor este mozogjon egy kicsit … stb. Úgy érzed, stresszes időszakot élsz át?

• Keress alkalmat arra, hogy kapcsolódhass másokhoz (találkozz emberekkel), kérjél tőlük segítséget vagy éppen te legyél mások szolgálatára. Így a stresszreakcióid egészségesebbekké válnak és gyorsabban épülsz fel a stresszből. Segíts többet rokonaidnak, barátaidnak, szomszédodnak és szépen oldódni fog a stressz benned!
  Amikor stresszes helyzetbe kerülsz, azt ne tragédiaként, rosszként, hanem lehetőségként éld meg és az utált stresszből áldott stressz lesz! Minden azon múlik, hogyan tekintesz a stresszre!
• Szoktál ilyet mondani magadnak: „majd, ha lesz elég fizetésem, akkor többet pihenek…” ? Majd, ha ez vagy az lesz, akkor majd csinálsz valamit…
  Próbálj erről leszokni! Ne halogasd a dolgokat, hanem igyekezz a jelenben cselekedni! Teremts magadban nyugalmat és békét és akkor minden rendben lesz lesz.

• Hogyan teremtheted meg magadban a derűt és a nyugalmat? Elfogadod a dolgokat (embereket) olyannak, amilyenek. Mondogasd többször magadban: „Ha ezen tudok változtatni, miért aggódom? Ha ezen nem tudok megváltoztatni, akkor miért aggódom?”

Nem helyes, ha abban a hiú reményben élünk, hogy bármi is megváltozhat a mi aktív beavatkozásunk nélkül. A mai stresszes világban sokan a körülményeket okolják, és passzívan várják a változást, ami elhozza a lelki nyugalmukat. A belső béke azonban egy olyan állapot, amit önmagunkban találunk meg – így el sem veszíthetjük.

Nem ritka, hogy olyan mondatokat hallunk, mint: „Majd, ha befejezem a tanulmányaimat, körbenézek, hogy találjak egy jól fizető munkát”, „Amikor majd nyugodtabb életem lesz, keményebben fogok dolgozni”, „Túl kell jutnom ezen a negatív időszakon ahhoz, hogy a tanulásnak szentelhessem magam”, „Majd akkor fogok időt szánni a családra, ha kiegyensúlyozottabb leszek”, és így tovább.

Az ilyen frázisokat ismételgetve elszalasztjuk a pillanatot, hogy felelősséget vállaljunk, és szembenézzünk a nyugtalanító helyzetekkel. A „majd” szó használata a mindennapi életünkben azt jelenti, hogy magát az életet hagyjuk elsiklani, és így azt nem megéljük, hanem csak elszenvedjük. A „majd” azt jelenti, hogy elviseljük az adott helyzetet, és azt mondjuk magunknak: „Majd, ha túl leszek ezen, akkor…”

Abban a reményben élünk, hogy valami megváltozik, de a mi aktív beavatkozásunk nélkül. Amikor azt mondjuk, hogy „majd”, azzal átruházzuk a felelősségünket az időre, ezzel szinte arra számítunk, hogy az idő oldja meg helyettünk az életünk nehezebb helyzeteit. Az idő múltával pedig abban reménykedünk, hogy majd megváltoznak a helyzetek, a körülmények, vagy épp a másik ember. A „majd” szó használata gyakran a jelenben való állandó elégedetlenség állapotát teremti meg, ezt felismerve még inkább meg kell győznünk magunkat arról, hogy

csak a jelen pillanatban van lehetőségünk cselekedni, mert nem lesz „majd”.

Mindezek után felmerül a kérdés: „Hogyan hagyhatjuk magunk mögött ezt a hárító gondolkodásmódot?”

Természetesen ahhoz, hogy valaki a saját életéért felelős emberré váljon, elérendő célokat kell kitűznie, de ezek önmagukban nem elegendőek. Az elérésükhöz kulcsfontosságú a befektetett munka. Az összes cél közt azonban van egy, amit különösen nehéz elérni, és ez a békés, derűs élet. Megkockáztathatjuk, hogy nincs olyan ember, aki ne állítaná, hogy békésen akar élni.

Valójában azonban a nyugalom nem egy cél. Sokkal inkább egy állapot, egy életforma. Olyasvalami, amit nem lehet elveszíteni. Mert ha elveszítjük a nyugalmat, akkor az azt jelenti, hogy soha nem is volt nyugalmunk. Minden cél, amit kitűzünk magunk elé, általában kifelé irányul. Az egy külső dolog, hogy van munkánk, házunk vagy autónk. Mindezt el lehet veszíteni, de a nyugalmat nem. Még szélsőséges helyzetekben is meg lehet őrizni a nyugalmat.

Hogyan? Először is, kezdjük azzal, hogy felismerjük: meg kell tanulni elfogadni a dolgokat olyannak, amilyenek. A következő idézet talán jobban megvilágítja, mit jelent ez: „Ha valamit meg tudsz változtatni, miért aggódsz? Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, miért aggódsz?” Ez minden bizonnyal az egyik olyan mondat, amely a legtöbbet tanít nekünk a valóság elfogadásáról, megtanít megkülönböztetni azokat a dolgokat, amelyeken változtathatunk, azoktól, amelyeken nem.

Pontosan erről szól Assisi Szent Ferenc imája: „Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.”

Ezzel párhuzamba állítható Buddha tanítása is: minden mulandó. Ezzel azt állítja, hogy a mulandóságnak köszönhetően, annak, hogy semmi sem tart örökké, minden folyamatosan változik, a szenvedés is jelen van az életünkben. Az a fontos, hogy megtanuljuk legyőzni ezt a szenvedést.

A mulandóság legyen minden ember számára egy kiindulópont, egy lehetőség. Pozitív irányba lehet fordítani mindent, ami első látásra rendkívül negatívnak tűnik. Minél hamarabb elfogadjuk ezt a valóságot, annál hamarabb adjuk meg magunknak a lehetőséget arra, hogy pozitívabb módon éljük az életünket.

Mindenekelőtt meg kell értenünk, hogy a belső derű egy olyan állapot, amely tőlünk függ, és nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ezt a körülményektől tesszük függővé. Esetleg azt gondoljuk, hogy a zavaró körülmények miatt nincs bennünk béke, vagy mert van valami, amitől kényelmetlenül érezzük magunkat. Ennek épp a fordítottja igaz:

ha nincs béke bennünk, akkor körülöttünk sincs.

Ahogy a cikk elején említettem, gyakran halogatjuk és egy ideális jövőbe helyezzük jelenlegi vágyainkat és céljainkat, remélve, hogy azok majd valóra válnak.

A belső békével kapcsolatban is hajlamosak vagyunk azt mondani: „Majd, ha minden rendben lesz, meglelem a nyugalmat”, holott a legjobb hozzáállás az lenne: „Élj nyugalomban, és minden rendben lesz!”

Forrás: Città Nuova / ujvarosonline.hu
Fordította: Sisák Zita

Arra bátorítalak, hogy oszd meg bátran gondolataidat, véleményedet, tapasztalataidat ezen cikkel kapcsolatban!

A beszélgetőtárs, szakértő: Tóth Dániel, pszichológus.

Ezekről a kérdésekről lesz szó az interjúban:
– Igaz az, hogy erősebben reagálunk, nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a negatív dolgoknak, mint a pozitívumoknak? Miért van ez?
– Milyen jellegű elakadásaink válhatnak krízissé? Milyen jellegű dolgokat élünk meg krízisként?
– Mikor beszélhetünk krízisről? Mi okozhatja ezeket a kríziseket?
– Tényleg „népbetegség” a stressz? Hajlamosak vagyunk stresszelni, befeszülni dolgokon. Miért van ez?
– Milyen hatása van a stressznek az életünkre? Mit tehetünk?
– Van-e köze a mai felgyorsult világnak, a modern technológiának (pl. mobilfüggőségnek) a stresszhez? Ha igen, hogyan lehet kezelni?

 
Arra bátorítalak, hogy oszd meg bátran gondolataidat, véleményedet, tapasztalataidat ezen előadással kapcsolatban!

Stressz. Szívünk gyorsabban ver tőle, légzésünk felgyorsul, homlokunk pedig az izzadságtól gyöngyözni kezd. A stresszt mind ez idáig a közegészségügy ellenségeként kezelték, egy új kutatás azonban felfedi, hogy a stressz csak abban az esetben van rossz hatással egészségünkre, ha így gondolkodunk róla.

Kelly McGonigal pszichológus arra sarkall, hogy pozitívumként tekintsünk a stresszre, és bemutatja a stressznek eddig ismeretlen eszközét: a másokkal való kapcsolatteremtést.
Kelly felnyitja a szemünket, hogyan lehet a stresszre egészen másképpen tekinteni, mint ahogyan ezt megszoktuk.

Feltétlenül érdemes megnézni, végiggondolni, amiket mond és az életedbe beépíteni ezt a szemléletet.
(A magyar feliratot alul, a hangerő melletti gombon tudod beállítani.)

Arra bátorítalak, hogy oszd meg bátran gondolataidat ezen előadással kapcsolatban! Volt olyan tapasztalatod, amiről Kelly is beszélt, amikor sikerült a stresszhez másképp hozzáállni?