Kedves Lelkigyakorlatozó!
Szeretettel köszöntelek a 2022-es adventi lelkigyakorlatunkon.
Most Csány Péter szalézi szerzetes gondolatait hallgathatod meg:
Most Ábrahám Béla szalézi szerzetes gondolatait hallgathatod meg:
Most Kukuczka Róbert szalézi atya gondolatait hallgathatod meg:
* * *
Kedves Lelkigyakorlatozó!!
Mi az, ami megérintett ebből a beszélgetésből?
December 25. – Karácsony, Jézus születése
Olv.: Iz 52,7-10; Zs 97; Zsid 1,1-6;
Evangélium: Jn 1,1-18
A fiú előbb érkezett a randevúra, s kénytelen volt várni a menyasszonyára. Dühöngött, ki nem állhatta a várakozást. Lendületes, energikus fiatalember volt, gyűlölte az üresjáratot. Mogorván vetette le magát egy nyárfa tövébe, emésztette a türelmetlenség. Behunyta a szemét, hátha majd így egy kicsit lenyugszik. Egyszerre csak egy arasznyi szürke emberke állt meg előtte, alig látszott ki a fűből. „Tudom én, hogy mi a te bajod, mindjárt segítek rajtad!” – mondta a fiúnak. Azzal levágta a morcos fiatalember zakójának alsó gombját, s villámgyorsan egy másikat varrt a helyére. „Ha ezt a gombot elcsavarod balra, nem kell többé várakoznod. Hipp-hopp, elérsz a pillanathoz, ahol lenni szeretnél.” Azzal a kis szürke emberke el is tűnt. A fiú ujjongott örömében. Már csavarta is a gombot, s a menyasszonya azonnal ott termett. „Úgyis eldöntött tény, hogy összeházasodunk, legyünk hát az esküvőnk napján!” Egy gombcsavarás, és már végéhez is közeledett a lakodalom. „Milyenek lesznek a gyerekeim?” Egy gombérintés, és már ott is ugrándozott körülötte a fia meg a lánya. „Na és a lakás? Sikerül-e a tetőtér beépítés?” Csavarás balra, s a család már be is költözött. „Most meg a karrierem érdekelne!” Egy pillanat múlva már ott is ücsörgött a kényelmes bőrfotelben egy nagyvállalat igazgatói irodájában. A várakozás nélküli, a pillanat alatti beteljesülés mámora teljesen hatalmába kerítette a fiatalembert. Csak csavarta, csavarta a gombot, míg fel nem kiáltott rémületében: a halálos ágyán látta önmagát. „Jaj, hiszen még nem is éltem! Mit nem adnék, ha csak egy kissé vissza lehetne forgatni az egészet!” Bizony, hiába tekergette visszafelé a gombot, fordítva nem működött a dolog. Ekkor hatalmas robbanást érzett, majd egy mérges női hangot hallott. „Kisfiam, ezerszer megmondtam, hogy másfelé rugdosd azt a labdát! Látod, most felébresztetted a bácsit, pedig biztos valami szépet álmodott!”
Milyen sokan járunk hasonló cipőben, mint ez a sietős tempójú fiatalember! Nem szeretünk várni, nem szeretünk végigjárni egy folyamatot, életünk legtöbb stádiumában siettetnénk az időt, sőt, bizonyos szakaszokat legszívesebben ki is hagynánk. Szeretnénk azonnal a csúcson lenni, a célba befutni fáradság és küzdelem nélkül. Csak legyünk túl a gyerek fejlődésének sírós, hasfájós szakaszán, hogy ne kelljen éjjelenként felkelni hozzá! Jaj, csak lennénk már túl a fiunk-lányunk kamaszkorán, nehezen viseljük ezt az állandó feszültséget! Milyen jó lenne mosolyogva, pózolva megjelenni a diplomaosztón, keserves vizsgaidőszakok nélkül! Milyen jó lenne egyből főnöki beosztásból osztani az észt másoknak, s elkerülni azt a szakaszt, amikor mások ugráltatnak, netán aláznak meg engem! Egyből tudni minden fogását a munkámnak, kihagyva a sokszor kudarcokkal teli betanulási szakaszt. Milyen sok gyerek és kamasz szeretne máris felnőtt lenni, s ezért meg is próbál minden erejével annak látszani. A betegek szeretnének rögtön egészségesek lenni, átugorva a lábadozás fájdalmas és tehetetlenebb szakaszát.
Karácsony éjszakáján azt a szent eseményt ünnepeljük, hogy Jézus, az élő Isten Fia, az Atyával egylényegű fiú teljes egészében magára vette az emberi sorsot. Kicsiny, tehetetlen gyermekként kezdte, mint mindegyikünk, aki rászorult szülei gondoskodására. Nem hagyott ki életében egyetlen stádiumot sem, a nehéz és fájdalmas szakaszokat sem. Mennyivel „istenibb” lehetett volna a megváltás, gondolhatnánk, hogy ha egyből a húsvéti dicsőség felragyogtatásával kezdi, s azzal is fejezi be! Miért kellett annyi mindenen átmennie, olyan sok megalázást, fájdalmat, üldözést, fáradalmat tűrnie? Anélkül nem lettünk volna megváltva? Úgy látszik, hogy nem! Isten magára akarta venni az ember sorsát maradéktalanul, hogy megmutassa az értelmét, az értékét életünk minden egyes pillanatának, s hogy mellettünk álljon, segítsen a legnehezebb helyzetekben is.
Milyen nehezen felfogható alázat és egyszerűség mutatkozik meg az evangélium üzenetében is. József, Mária és a kisded Jézus látszólag teljes kiszolgáltatottságban vergődik a hatalmasok, a gazdagok akaratának hálójában. Augusztusz császár parancsának engedelmeskedve érkeznek Betlehembe, épp amikor a kismamának a legnagyobb nyugalomra és kényelemre lenne szüksége. Jászolba fektetik az újszülöttet, mert a gazdagok nem adnak szállást a fáradt, szegényes vándoroknak. Néhány nap múlva menekülniük kell az országból is Heródes gyilkosai elől. Mégis – ebben a látszólagos kiszolgáltatottságban, az igazságtalan indulatok és az ártatlan szenvedés hálójában vergődve is töretlenül bontakozik, megvalósul a mindenkinél hatalmasabb Isten megváltó terve. Augusztusz és Heródes, a nagyok, a hatalmasok, a gazdagok – ők az eszközök. Jézus földi életében továbbra is ez az egyszerűség, alázat, a fáradalmak és szenvedések türelmes elviselése dominál. Názáreti munkás hétköznapjai, tanítványainak türelmes formálgatása, az újra és újra, fáradhatatlanul gyakorolt megbocsátás, az igazságtalan vádaskodások elviselése, a kereszthordozás, a kínhalál keserves órái a kereszten – Jézus mindezt tudatosan és szabadon magára vette, semmit nem utasított el belőle, holott Ő megtehette volna. Jézus azzal, hogy kisgyermekként született közénk, hogy végigélte az emberi sors minden hányatottságát, türelmesen végigjárta a saját útját, annak nehéz szakaszaival együtt, megszentelte a mi életünk minden egyes percét is. Azokat a stádiumokat is, amiknek mi nem sok értelmet tulajdonítunk.
Teljes valónkkal ott lenni a jelenben, szeretni azokat, akikkel épp ott és akkor sodor össze az élet, örülni annak, aminek ott és akkor örülhetünk. Tanulni abból, amiből tanulnunk kell, sírni és bánkódni azon, ami fáj, összeszorított fogakkal végig csinálni azt, ami nehéz, hogy utána megerősödve kerüljünk ki belőle. Igen, Jézus minderre példát mutatott. Végig csinálta velünk együtt, hogy bármikor belekapaszkodhassunk, bármikor erőt meríthessünk az Ő jelenlétéből. Ne akarjunk hát kihagyni semmit az életünkből, mert fontos ajándékokat, Isten jelenlétének számos örömteli megtapasztalását szalasztanánk el vele!
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
December 18. – Advent 4.
Olv.: Iz 7,10-14; Zs 23; Róm 1,1-7;
Evangélium: Mt 1,18-24
A pitypang egyik aprócska magját kis ejtőernyőjével messze sodorta a szél, s a város egyik poros járdáján két beton kocka közé hullott. Alig talált néhány homokszemet, amiben megkapaszkodhatott, mégis sikerült gyökeret vernie. Egyre lejjebb furakodott, míg megtalálta a kemény, ledöngölt talajt, s nagy nehézségek árán beleágyazódott a földbe. Néhány nap múlva alig látható kis zöld hajtás bukkant ki a beton kockakövek közül. Ismét néhány nap, s apró levelek is feltűntek rajta. Végül elkezdett bontakozni a sárga virágocska is, holott közel s távol nem látszott más növény ebben a betonrengetegben. Épp arra sétált egy elkeseredett, haraggal és csalódással teli fiú. Hangosan káromkodott, csapkodott maga körül, bele-belerúgott a szemeteskukákba, ráüvöltött az őt csendesíteni próbáló járókelőkre. Mivel lefelé sütötte a szemeit, megpillantotta a kis virágot. Mint egy őrült, úgy esett neki taposni, gázolni. „Pusztulj te is!” – üvöltötte. Amikor azonban néhány nap múlva újra arra járt, már lecsendesedve ugyan, de még mindig szomorúan, fejét lehajtva, ismét megpillantotta a kis pitypangot ugyanazon a helyen. Kissé gyűröttek voltak ugyan a levelei, csapzott a sárga feje, de élt! Kiegyenesedve nyújtogatta szirmait a Nap felé, s nagyobbnak, erősebbnek látszott, mint amikor összetaposta. A fiú egy percig szótlanul szemlélte a virágot, majd elmosolyodott, felnézett és ennyit mondott. „Tehát nekem is lehet még újabb esélyem!” Fütyörészve indult tovább.
“Az Úr maga ad nektek jelet: íme, a szűz fogan és fiút szül, s Emmánuelnek nevezi el, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Miféle jelre lett volna szüksége Júda népének és Jeruzsálemnek, amikor elhangzik ez a prófétai jövendölés? Egyáltalán miért lett volna szüksége jelre, s miért nem akarta azt kérni Ácház király? A remény életben tartása miatt kellett volna a jel, s éppen a szinte már teljes reménytelenség, a reményvesztés miatt nem akarta azt kérni a király. Nem hitt már abban – s vele a nép nagy része sem – hogy bármiféle segítség jöhet. Ugyanis kétségbeejtő helyzetben voltak. A kettészakadt ország északi részét már elfoglalták és elpusztították az egyik korabeli nagyhatalom, Asszíria katonái. Teljesen megállíthatatlannak tűnt a vész, hiszen hozzájuk képest Júda elenyésző erőt képviselt, s az Asszírok már Jeruzsálemet ostromolták. Ha már jelet akar adni az Úr, akkor miféle jel lett volna kielégítő és biztató? Például egy erős szövetséges hadsereg megjelenése, akik legyőzik a fenyegető ellenséget. Na de egy aprócska gyerek születése? Mi ez, valami vicc? Kárörvendő gúnyolódás? – gondolhatta a király. Mit tud nekünk segíteni egy újszülött csecsemő, aki ráadásul még ezután fogan? Ugyan már! Addigra rég halottak vagy foglyok leszünk. Pedig, ha jól belegondolunk, nagyon is biztató, valóban isteni ez a jel: egy gyermek születése. Aprócska esemény, elenyészőnek tűnik az emberiség, vagy akár egyetlen ország vagy város történelmében, mégis a legnagyobb jel.
Az élet jele, a jövő ígérete! Ha gyermek születik, akkor nem pusztul el a nép, akkor van jövőnk, akkor nem semmisülünk meg. Ezt üzente Isten Izaiás próféta híres messiási jövendölésében Ácháznak és vele egész Júdának. A gyermek születése az eltaposhatatlan élet jele. Minél több gyermek születik, annál biztosabban van jövője egy családnak, egy országnak, az egész emberiségnek. Egy gyermek születéséhez és felnövekedéséhez béke és biztonság is szükségeltetik, így ezeknek a megvalósulására is világosan utal az isteni ígéret. Valóban, történelmi tény, hogy súlyos járvány tört ki az asszír seregben, amely sok katona életét követelte. Felhagyva Jeruzsálem ostromával elvonultak Júda országából, s a nép megmenekült. Ami lehetetlennek tűnt, megvalósult.
A szűztől születő gyermek ígérete azonban nemcsak erre az egyetlen eseményre, erre az egyetlen szabadulásra, talpra állásra vonatkozott. És nem is csak a zsidó népnek szólt. A gyermek neve Emmánuel lesz, vagyis „Velünk az Isten”. A szűztől születő kicsiny gyermek nem akárki, hanem maga az örökkön élő Isten. Az Isten beleszületése ebbe a világba, a történelembe minden ember biztató jövőjét jelenti. Isten jelenléte elpusztíthatatlanná teszi azok életét, akik hisznek benne és beleépülnek az Ő életébe. Mindenki számára van talpra állás, újrakezdés, mindenkinek újraépülhet az élete a keserű romokból, ha közel engedi magához az értünk született Istenembert.
Persze a jövőért, az újrainduló életért nekünk is meg kell küzdenünk. El kell fogadnunk a jelet, Akit Isten küld. Együtt kell működnünk az Ő szándékaival, még ha nem is értjük, mit akar vele, még ha lehetetlennek tűnik is. Mária, aki által világra született a megígért Emmánuel, szintén nagyon nehéz, emberileg kilátástalan helyzetben volt. Biztosan számíthatott arra, amit jegyese, József már el is tervezett magában: tudniillik, hogy elzavarja maga mellől. Sőt, még ez volt a legjobb variáció, amire számíthatott a korabeli társadalmi viszonyok között. Mégis vállalta, hogy Jézus édesanyja legyen. Miután pedig az angyali üzenetből József is megtudta a születendő gyermek származását és küldetését, ő is igent mondott Isten akaratára, felvállalta Máriát és a gyermeket, aki testileg nem tőle származott. Mária és József igent mondtak az isteni ígéretre, s igent mondtak egymásra is, a már előre látható és a még nem látható nehézségekkel együtt.
Hányszor és hányszor megtapasztalhatta volna az emberiség, s benne a mi magyar nemzetünk, vagy a mi családunk, akár csak én magam is az Isten szabadító, felemelő erejét hamarabb és teljesebben is, ha együtt tudtunk volna működni Isten akaratával! Ha igent mondunk többször a születendő életekre, ha a jövő biztonságát legalább annyira fontosnak tartjuk, mint a jelen jólétét és kényelmét! Ha egymás mellé állunk a nehézségekben és bizonytalanságokban, s nem lépünk le, elutasítva a másik terheinek cipelését, az önzetlen szeretetet. Köszönjük meg Istennek a nekünk is szóló jelet, a Krisztus által megszentelt jövő ígéretét, az újrakezdés, a bűntől és a szenvedéstől való szabadulás ígéretét. Ugyanakkor kérjük, hogy őszinte hittel, áldozatkész szeretettel tudjunk együttműködni ezzel az ígérettel, lehessünk hordozói, továbbadói ennek a jelnek!
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
December 11. – Advent 3.
Olv.: Iz 35,1-6a.10; Zs 145; Jak 5,7-10;
Evangélium: Mt 11,2-11
Egy középkorú férfi igen furcsán viselkedett egy nagyváros főterén. Ide-oda rohangált, mindent és mindenkit megbámult, s közben újra és újra harsányan felnevetett. „Micsoda gyönyörű virágok! Milyen szép színesek!” – nevetett rá a virágágyásban árválkodó néhány hervadt tulipánra. „De gyönyörű szobor!” „Milyen érdekes kirakatok! És látom a tükörképemet is!” „Milyen magasra lövell ennek a szökőkútnak a vize!” Hangos, örömteli kiáltozása sok embert megállított. Némelyek szánakozó, némelyek inkább bosszús tekintettel méregették, és megjegyzéseket tettek. „Miért engedik szabadon az őrülteket a nyílt utcán?” – Kérdezte valaki. „Szerencsétlen! Teljesen elment az esze!” – mondta egy másik járókelő. „Vagy csak részeg, esetleg be van lőve!” – vihorászott egy bőrkabátos fiatal. Egy komoly tekintetű hölgy azonban ezt mondta: „Nem, egyáltalán nem őrült. Nem is részeg, drogozni sem szokott. Ő az én férjem. Néhány napja végre sikeres műtétet hajtottak végre a szemén. Több, mint tíz éven át semmit sem látott, és most újra lát.”
Azt gondolom, igazi örömet elsősorban az tud átélni, aki ismeri a szenvedést, a fájdalmat, a nyomasztó terhek szorítását is. Nem véletlen, hogy korunk embere, noha általában véve sokkal kevesebb fizikai fájdalom, társadalmi igazságtalanság vagy egyéb baj éri, mint az évszázadokkal ezelőtt élt embereket, mégis oly sokat panaszkodik, olyan kevés örömet tapasztal a mindennapokban. Ha az ember számára megszokottá válik valamilyen jó dolog, már nem annyira tudja azt ajándéknak tekinteni: sokkal inkább természetesnek veszi, magától értetődőnek, olyasminek, ami csak úgy „jár nekünk”. Ha azonban valaki súlyos, esetleg hosszan tartó betegségből gyógyul meg, az rögtön másként értékeli az egészséget! Ha valaki valamilyen szörnyű elnyomástól, igazságtalanságtól szabadul meg, az valóban tudja értékelni a szabadságot. Ma, Advent III. vasárnapján az örvendezés vasárnapját ünnepeljük. Érdemes odafigyelni arra, kiket biztat örömre a próféta az Olvasmányban: „Örvendjen a puszta és a kiaszott vidék!” Nem a dús kert, vagy a buja erdő, hanem a sivatag örüljön, mert forrás fakad benne, vizek öntözik majd és életre kel! Örüljön a sánta, mert ugrándozni fog, a vak, mert megnyílik a szeme, a süket, mert hallani fog! Vagyis a szenvedő, az elnyomott, a beteg örvendezzen, mert az eljövendő Messiás szabadulást hoz a nyomorúságukból!
Advent legfőbb üzenete olvasható ki ezekből a sorokból is: a remény ébren tartása azokban, akik szebb, boldogabb jövőre vágynak. Valójában mindannyiunknak vannak terhei, fájdalmai, sebei: minden ember vágyakozik a Megváltóra, a szabadítóra, aki segíteni tud olyan helyzetekben is, amelyekben az emberi erők, képességek már elérték határaikat. Ezért Izaiás üzenete mindannyiunknak szól: örvendezzünk, mert közeleg az Eljövendő! Megvalósul az az ország, amelyben tökéletes boldogság vár reánk! Vegyük észre, hogy Istennek máris sok-sok ajándéka kibontakozott az életünkben, s ezekért nap mint nap hálásak lehetünk! A családtagjainkért, akiken sokszor bosszankodni szoktunk! A munkánkért, amelybe belefáradunk, amelyet sokszor megununk! A lakásunkért, amin mindig akad valami szépíteni, javítani való! Az egészségünkért, ami persze mindig lehetne tökéletesebb! Igen, gondoljunk csak bele, mi lenne, ha nem lennének ezek nekünk, ha teljesen nélkülöznünk kellene őket! Nem is olyan természetes, hogy annyi szép és jó máris a birtokunkban van: örüljünk nekik!
Ami pedig nyomaszt bennünket, ami fájdalmat, feszültséget okoz, attól megszabadít bennünket az Úr, csak várjuk türelmesen az Ő művének beteljesülését! A szentlecke és az evangélium központi gondolata a türelem, az állhatatosság! Enélkül kevés igazi öröme lehet az embernek, hiszen akinek nincs türelme kivárni az életében valamilyen jó gyümölcs megérlelődését, valamilyen pozitív folyamat beteljesülését, az sok mindent elveszít, ami pedig az övé lehetett volna! Meggyőződésem, hogy a mai embernek azért is kevesebb az öröme, mint az elmúlt korok emberének, mert nincs elég türelme kivárni az igazán fontos értékek kibontakozását az életében. A „mindent azonnal” mentalitás nehezen tud mit kezdeni az állhatatosság erényével. Pedig enélkül Isten terveit nem értjük meg és nem is tudjuk kivárni azok megvalósulását. Még Keresztelő Jánost is megkísérti a türelmetlenség, amikor megkérdezteti Jézustól: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Jézus válasza nekünk is szól: Isten már jelen van, már működik az életünkben! Vegyük észre ajándékait, s legyünk állhatatosak a megváltás beteljesülésének kitartó várásában!
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
December 04. – Advent 2.
Olv.: Iz 11,1-10; Zs 71; Róm 15,4-9;
Evangélium: Mt 3,1-12
Két anya beszélget:
– És a lányod, hogy van?
– Ah, a drágám! Nagyszerűen! Férjhez ment, és mondhatom, a világ legnagyszerűbb férjét kapta. Az eljegyzésre vett neki egy autót. Születésnapjára, névnapjára ékszereket kap tőle. És reggel fel sem engedi kelni, ágyba viszi neki a reggelit. A rengeteg munkája mellett állandóan segít még a háztartásban is.
– És mi van a fiaddal?
– Hát az én szegény fiam! Ő is megházasodott. A felesége egy totál katasztrófa! A fiam vett neki egy kocsit az eljegyzésre. Születésnapra, névnapra ékszerekkel kénytelen elhalmozni a telhetetlen libát! A sok munkája mellett még a háztartásban is güriznie kell, amennyit csak tud. És képzeld! A menyem még azt is elvárja tőle, hogy ágyba vigye neki a reggelit!
„A tények beszélnek.” – tartja a közismert szólás. Azonban mindig az igazságot mondják? Helyesebben: az ember, aki értelmezi a tényeket, mindig az igazságot olvassa ki belőlük?
Az előbbi kis beszélgetésben szereplő két élethelyzet valójában ugyanazokról a tényekről szól. A megítélése mégis gyökeresen különböző – ráadásul ugyanannak a személynek a részéről. Hiába teszi mind a két férj, mind a két feleség ugyanazt, a szemlélő részéről mégsem ugyanaz. Úgy látszik, az ember nem az alapján ítél végső soron, „amit a szem lát és amit a fül hall”, hanem sokkal inkább az alapján, amit a látottak-hallottak révén a szív érez és az elme gondol. Izaiás próféta az eljövendő Messiásról is azt hirdeti, hogy nem az alapján ítélkezik majd, amit a szem lát és amit a fül hall. Az ugyanis csak a látszat. Az emberi érzékszervekkel tapasztalható tények természetesen fontosak, de nagyon sokszor csak a történések, események felszínét mutatják, az emberről magáról pedig végképp keveset árulnak el. Ezért van nekünk, Isten képére teremtett személyeknek egy belső látásunk is, az Antoine de Sant’Exupery által híressé vált „szív szeme”, melynek segítségével kiolvashatjuk az igazságot a tényekből.
Bonyolult, összetett dolog ez a „szív szeme”: magában foglalja az ember értékrendjét, a korábbi hasonló történésekre és azok következményeire való emlékezetet, valamint a történésben részt vevő személyek ismeretét és a velük kapcsolatos egyéb tapasztalatokat, érzéseket is. Az Izáj törzsökéből fakadó hajtásról, Dávid Fiáról, a várva-várt Messiásról azt állítja a próféta, hogy Ő igazságot fog szolgáltatni, vagyis az Ő belső látása eléggé tiszta lesz ahhoz, hogy a tapasztalati tényekből a helyes következtetéseket vonja le. Általában véve azonban nem mondható el minden emberről, hogy mindig igazságosan ítélne, hogy mindig helyes lenne a belső látása. Mi kellene ahhoz, hogy a lehető legtisztább legyen a szívünk szeme? Először is helyes értékrend, az erkölcsi szabályok helyes alkalmazása a konkrét eseményekre. Ezen kívül elégséges tapasztalat, valamint az emberek minél mélyebb, teljesebb megismerése. Természetes, hogy Jézus ítélete igazságos minden esetben, hiszen Ő maga az Igazság, vagyis nemcsak ismerője, hanem alkotója az erkölcsi törvényeknek, letéteményese a tiszta értékrendnek. Jézus helyesen ítél, mert jól ismeri az embereket, belelát mindegyikünk szívébe. Helyesen ítél, mert tudása mindenre kiterjed, semmi nem maradhat rejtve előtte. Mi emberek hiába is vágynánk ilyen tökéletes tisztánlátásra. Azonban mi is tehetünk azért, hogy ítéleteink mind igazabbak legyenek.
Keresztelő János például meglátja a farizeusok és írástudók cselekedetei mögött a fals és hiányos szándékot. Az ő alámerülésük a Jordánban nem igazi bűnbánatból fakad, mert életük nem termi a bűnbánat valódi gyümölcseit. Ahhoz, hogy János meglássa a tények mögött az igazságot, szükséges volt az ő „pusztába vonulása”, az anyagi világ csábításaitól való elszakadása és az a mélységes csönd, amelyben oly sokszor és oly elmélyülten találkozhatott Istennel. Nekünk is el kell vonulnunk a pusztába, legalábbis időnként, hogy tisztán tarthassuk szívünk szemét. Mit jelent ez konkrétan?
Nem szabad, hogy engedjük magunkat sodortatni az árral, a manipulált közvélemény áradatával. Ez úgy lehetséges, ha igyekszünk kivonni magunkat az átlagos emberi fecsegésekből, és tudatosan megválogatjuk, mit, mikor, mennyit használunk a média kínálatából. Kevesebb időt tölteni a világ forgatagában, zajában, s több időt szánni az elcsendesülésre. Ez a csönd azonban ne süket csönd legyen, ne is egykedvű magunk elé meredés, még kevésbé a megbántott vagy kétségbeesett emberek világtól elfordulása és magukba zuhanása! Legyen inkább az imádság csöndje, a találkozás alkalma azzal az Istennel, Aki mindig helyesen ítél. Az elmélkedés csöndje az emberré lett Jézus tetteiről és tanításairól, hogy ezáltal formálódjék az értékrendünk. A bűnbánat csöndje, amelynek segítségével észrevesszük és tudatosítjuk kisebb-nagyobb önzéseinket, szimpátiából vagy unszimpátiából fakadó előítéleteinket. Az elmélyültebb átgondolás csöndje, amelyben a hirtelenül kimondott, és ezért legtöbbször helytelen vagy félig-meddig igaz megítélés helyett jobban megvizsgáljuk belső látásunkkal a testi szemmel-füllel látott és hallott dolgokat, s lecsillapítva első érzelmeink viharát helyesebb döntést tudunk hozni.
A pusztába vonulás a több elcsöndesedés mellett jelenti az anyagi értékektől való nagyobb távolságot is, a kevesebbel való megelégedést. Ez egyrészt segít minket abban, hogy több időt találjunk az imádságra és a csöndre, másrészt pedig az emberekre való odafigyelést, a mélyebb, személyesebb megismerésüket is előmozdítja. Ez pedig szintén nélkülözhetetlen a tisztánlátáshoz.
Az adventi időszak nekünk is jó lehetőséget biztosít a „pusztába vonulásra”, a több csönd és imádság gyakorlására, a hangos és értelmetlen fecsegések elkerülésére, a fogyasztói termékek csábításának való ellenállásra. Ezek pedig együttesen hatékonyan segítenek bennünket abban, hogy élesítsük a szívünk látását, és igaz módon ítéljük meg a környezetünkben élő embereket és lezajlott eseményeket.
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.
A természet üzen nekünk. A természet által Isten. Csak legyen fülünk és szemünk, hogy meghalljuk és meglássuk, amit mondani akar nekünk. Vegyük észre, hogy minden kegyelem az életünkben!
Kedves Klubtag!
Ősz van. Ez az évszak is számos tanulságos jelet mutat számunkra.
Az elkészült képek az újszegedi Holt-Maros sétányon és közvetlen közelében készültek. Elmondom, mi az, ami nekem eszembe jutott arról, amit láttam; mi az, ami engem megérintett, hátha neked is hasznodra válik.
Olvasd el a bevezető szöveget, majd pár másodpercig nézd az adott képet és engedd, hogy hasson rád! Utána folytasd a kép alatti szöveggel!
Megszoktuk, hogy tavasszal, nyáron minden kizöldül, virágba borul. Üde, friss a természet. Zöldségek, gyümölcsök érnek be. Burjánzik a természet, főleg, ha van elég eső. Szép, harsogó zöldek a fák levelei. Ehhez képest ősszel minden megváltozik. Már nem nőnek olyan gyorsan a növények, illetve le is áll a fejlődésük. Minden lelassul. Elveszítik a szép zöld színüket, besárgulnak, rozsdabarnává változnak, majd lehullanak a fákról. Míg tavasszal és nyáron tele van az erdő madárcsiripeléssel, addig ősszel nagyon csendes, nem hallani madárszót.
Az élethez hozzátartozik a születés (ahogyan a természetben ez tavasszal figyelhető meg), de az elmúlás, az elengedés is. Annyira szeretnénk, ha az életünk olyan élettel teli, virágzó lenne mindig, mint a természet tavasszal és nyáron. De nem lehet. Az élethez hozzátartozik az elengedés, az elmúlás. Viszont nem érdemes ezen szomorkodni!
Akkor élünk teljes életet (vagyis akkor válunk igazán boldoggá), ha megtapasztaljuk, megéljük az ősz szépségét a mindennapjainkban. Mert igenis van szépsége az elengedésnek és az elmúlásnak is, csak észre kell venni. Emlékezz csak rá: ha Krisztus nem hal meg, akkor nem is támad fel, és akkor nincs megváltás sem, ami egyedüli reménye az életünknek! De Krisztus meghalt valóságosan és teljesen. Megélte Ő is az elmúlást, a veszteséget. Egyúttal értelmet adott neki.
A halállal, az elmúlással nincs vége mindennek. Csak egy állomás, ahogyan a természetben is csak egy évszak. Ezen keresztül juthatunk el az életre! Ennek örvendj, kedves testvér!
Fedezd fel most velem, mennyi gyönyörűsége van ennek az évszaknak – az elmúlásnak!
Ahogyan a képeken is látod, a különböző fák, növények nem egyszerre kezdenek el sárgulni és lehullajtani a levelüket. A fűzfa kezd el először rügyezni tavasszal és ő szabadul meg a legkésőbb a leveleitől. Sőt, a különböző fáknak, különböző árnyalatúak az őszi levelei: citromsárga, narancssárga, rozsdabarna, élénkvörös, stb.
Ahogyan a fák, úgy mi is emberek, sokfélék vagyunk. Különbözőképpen éljük meg az örömöket, a sikereket, az élet ajándékait, vagy éppen a nehézségeket, a veszteségeket, a kudarcokat. De ez rendben van így. Ezzel semmi probléma.
Talán sokkal elfogadóbbnak kellene lennünk embertársaink felé, akik esetleg érzékenyebbek, temperamentumosabbak, lassabbak, pörgősebbek, halk szavúbbak, harsányabbak, hosszabb ideig gyászolók, rövidebb ideig gyászolók … Ugye, érted?
Tanuljuk meg a természettől, hogy az a jó, ha nem vagyunk egyformák, ha nem gondolkodunk, nem érzünk egyformán! Ettől lesz színes, változatos és szép az élet, ahogyan az őszi természet is. Ne támasszunk fölösleges, látszat elvárásokat másokkal szemben! Engedjük meg, hogy ő is szabadon élhesse meg hitét, meggyőződését, érzéseit akkor is, ha az esetleg tőlünk távol áll!
A képen lombhullató fenyőket látsz, akik mint egy sorfalként állnak a járda két oldalán. Az ágaik boltívet alkotnak. Így aki itt elhalad, annak egy csodálatos élményben lehet részre. Nagyon szeretem ezt a helyet. Magával ragad, felemel, erőt ad! Mintha egy katedrálisban lépkednék! A színösszhang pedig rendkívülivé teszi: alul szép zöld a fű, majd következnek a barna fatörzsek és végül a vörös lombkorona.
Neked van kedvenc helyed a lakókörnyezetedben, ahová ilyenkor ősszel szívesen kilátogatsz, ami feltölt, kikapcsol, ahol élvezni tudod az ősz színeit?
Ugye hogy nem csak lehangoló tud lenni a őszi táj? Ugye, hogy nem csak az elmúlásra emlékeztet? A színek kavalkádja az élet gazdagságát mutatja számomra.
Vegyük észre mindenben Krisztus jelenlétét, az Ő szépségét, ajándékait és akkor egészen más szemszögből tekintünk a saját küzdelmeinkhez is!
Ha képesek vagyunk meglátni, felfedezni az életünk ajándékait, gazdagságát, sokszínűségét, és nem a bajra fókuszálunk, akkor egy sokkal örömtelibb életünk lehet!
A Holt-Maros melletti sétányon vannak néhol padok, ahová le lehet ülni, megpihenni, vagy csak egyszerűen szemlélődni, gyönyörködni a természet szépségében. Szükségesek ezek, mert ha gyorsan elrohanunk a part mellett, akkor nem veszünk észre olyan dolgokat, amelyek hatással lehetnének az életünkre.
A felgyorsult világunkban, életünkben akkor tudunk észrevenni fontos, értékes momentumokat, ha megállunk, ha időt szánunk arra, hogy rátekintsünk arra, ami körülvesz minket – akár jó, akár rossz dolog.
Amikor teheted, állj meg a napi forgatagban! Lassíts! Muszáj rohanni?
Szánj időt arra, hogy reggel kinézel az ablakon és figyeled egy percig a ködöt, az esőt, vagy éppen a napfényt! Utána apró kortyokban iszod a teát vagy a kávét. Hogyan hat rád a melegsége, íze? Bármit is ebédelsz, edd lassan, élvezve az ízeket! Ha teheted, sétálj, legalább pár percet. Közben ne gondolkozz semmin, hanem figyeld a környezetedet: a fákat, a mohát a kerítésen, a víztócsát a járdán …
Este gyújts egy kis gyertyát és szemléld pár percig csöndben!
Lefekvés előtt nézz ki az ablakon, és figyeld a kinti sötétet, az utcai lámpák fényét .. és adj hálát mindenért!
Ilyenkor ősszel rengeteg falevél hullik le a földre. Szép lassan elkorhad, ebben a csapadék is segít. Ebből lesz a legjobb minőségű erdei termőtalaj, amely azután nagyszerű energiaforrása lesz a tavasszal előbújó növényeknek, virágoknak, facsemetéknek. Az elrothadt falevelekből tehát új élet fakad.
A veszteségeink, a megélt fájdalmaink, kudarcaink olyanok, mint a falevelek, amelyek részünkké válnak, de utána el kell őket engedünk, mert különben sose bújik elő a helyükön új rügy, amely új gyümölcsöt fog teremni. Csodálatos az életnek ez a körforgása!
Nem kell azonban szomorkodnunk a „lehullott leveleink” miatt, ugyanis azok mások számára életet, erőforrást jelenthetnek.
Figyeld csak meg a képet! Egy ködös novemberi reggelt látsz magad előtt. Az egy-két száz méterre parkoló autókat is alig lehet látni. Ébred a természet is. A fa ágai között a Nap fényessége feltűnik. Erőlködik. Próbál áthatolni a sűrű ködön, hogy aztán ő uralja az egész napunkat.
Arra gondoltam, hogy ez a szituáció mennyire jellemző ránk, emberekre. A bűn homályában, az önző érdekeink vezérelte ködbe burkolózva tengetjük a napjainkat. Ahogy telnek az éveink, előbb-utóbb ráébredünk, hogy valahogy nem jó ez így, és a bennünk lévő jó, az Isten hangja szeretne áttörni a homályainkon.
Isten mindent megtesz értünk – „erőlködik” -, hogy az üdvösségre vezessen bennünket, hogy az Ő világossága betöltse az életünket. Ezért született meg és ezért vállalta a kereszthalált!
Engedd be az életedbe a Szentlélek fuvallatát, hogy megtisztítsa a lelkedet a bűn és az önzés ködétől, és helyette az Isten kegyelme töltsön be!
Megfigyelted már, milyen mesterművet képes alkotni a pók? Olyan szövevényes hálót tud készíteni, hogy nincs az a kis légy vagy más bogár, ami fenn ne akadna a hálójában.
Amikor a novemberi reggeli pára, köd vízcseppjei kicsapódnak a háló fonalain, egészen különleges látványt nyújt.
A pók fantasztikusan kihasználja azokat a képességeket, amelyekkel az Isten megajándékozta.
Vajon, én mennyire teljesítem be a küldetésemet?
Isten arra hívott bennünket, hogy a szeretet töltse be az életünket! A szeretet szője át az hétköznapjaink, a tetteink, a gondolataink, érzéseink minden apró zugát, hogy a gonosz, a bűn fennakadjon rajta, és biztosítva legyen az üdvösségünk.
Erről a fáról már az összes levél lehullott. Teljesen felkészült a téli, nyugalmi időszakra. Így nem tűnik valami szépnek, de ha úgy tekintünk rá, mint aki erőt gyűjt a fejlődése következő szakaszához (a tavaszhoz), amikor sok energiára lesz szüksége, akkor már nem a fa „szépsége” a lényeg.
A fának nem az a fontos, hogy minden évszakban pompázzon, hanem hogy éljen, fejlődjön és olyan gyümölcsöt hozzon, amelyre teremtetett. Ehhez van, amikor erőgyűjtésre és nyugalomra van szüksége.
Nem hasonló az ember élete is a fáéhoz?
Nekünk is újra és újra meg kell újulnunk. Szükségünk van erőgyűjtésre (erre kiváló alkalom lesz az advent), töltekezésre (ezért is nagyszerű a Laudetur Klub), hogy amikor ott az idő, akkor ki tudjunk „rügyezni”, virágozhassunk és gyümölcsöt hozhassunk Isten akarata szerint!
„Aki áll, vigyázzon hogy el ne essen!” – mondja a Szentírás. Ezzel arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy a folyamatos lelki fejlődésre mindannyiunknak szüksége van.
* * * * *
EGY KÉRÉSEM LENNE HOZZÁD:
Mivel igen zűrzavaros, zaklatott világot élünk, amelyben mi keresztények is keressük a helyünket, ezért szeretnélek jobban megismerni – problémáidat, lelki fejlődési igényeidet természetesen a többi klubtag esetében is –, hogy a jövőben még jobb, értékesebb, igazán neked szóló anyagokat tudjak készíteni.
Ezért arra kérlek, segíts nekem az alábbi két kérdésre adott válaszaiddal.
KATTINTS IDE A VÁLASZADÁSHOZ »
* * * * *
Kedves Klubtag!
Az előbbiek közül melyik az a téma, fotó, ami leginkább megérintett? Hol van most szükséged leginkább megerősítésre? Mi az, amiért most imádságot kérsz a többiektől? Írd le nyugodtan itt a hozzászólásnál: