Oldal kiválasztása

Hétindító – június 16 – 2025

Szerző: | 2025.jún.szo | Egyéb kategória

Inspiráló gondolatok

 

Merjünk bízni és cselekedni!

Mindannyian tapasztaljuk a félelmeket, bizonytalanságokat, aggódásokat életünkben. Mégis, Krisztus tanítása arra hív, hogy merjünk bízni és cselekedni, félelmeink ellenére.

„Ne féljetek!” – ez az evangélium egyik legfontosabb üzenete számunkra. A félelem gyakran lebénítja az embert, megakadályozza abban, hogy szeressen, reméljen, és higgyen.

Minden alkalommal, amikor kilépünk a komfortzónánkból, amikor merünk bizalommal szembenézni a kihívásokkal, Krisztus ereje működik bennünk. Bízzatok abban, hogy nem vagytok egyedül, és hogy Isten minden helyzetben mellettetek áll.

Életünk igazi bátorsága nem abban áll, hogy soha nem félünk, hanem abban, hogy Krisztusba kapaszkodva lépünk tovább. Ezáltal az életed valódi tanúságtétellé válik, amely inspiráció lehet mások számára is. Bátran lépj előre, mert aki Krisztusban bízik, annak élete legyőzi a félelmeket, és békével telik meg.

Szent II. János Pál pápa

 

Élethelyzetek – sorozat

 

Nem a helyzet számít, hanem az, amit kezdünk vele!

Vajon mihez kezdenénk, ha negyvenhat évesen egy borzalmas motorkerékpár-baleset nyomán az arcunk a felismerhetetlenségig összeégne, majd négy évvel később deréktól lefelé megbénulnánk egy repülőgép-szerencsétlenség következtében? El tudjuk képzelni, hogy ezek után milliomossá, köztiszteletben álló szónokká, boldog férjjé és sikeres üzletemberré váljunk? Lehetségesnek tartjuk, hogy vadvízi evezésre vagy ejtőernyős ugrásra adjuk a fejünket? Netán politikai küzdőtérre lépjünk?

W. Mitchell mindezt megcselekedte, sőt, még többet is azok után, hogy két rettenetes baleset a vörös minden árnyalatában virító forradások tömegévé torzította az arcát, megfosztotta az ujjaitól, és vézna, béna lábbal tolókocsiba kényszerítette.

Motorbalesete után tizenhat műtétet végeztek rajta. Testfelületének több mint 65%-a megégett, nem tudott felemelni egy villát, vagy segítség nélkül kimenni a vécére. A volt tengerészgyalogos Mitchell azonban sohasem fogadta el a vereséget.

– Magam irányítom a saját űrhajómat – jelentette ki. – Rajtam múlik, merre halad. Felfoghattam helyzetemet visszaesésként és kiindulási pontként is.

Hat hónap múlva már repülőgépet vezetett.

Vásárolt egy százéves házat Coloradóban, néhány ingatlant, egy repülőgépet és egy bárt. Később két barátjával társulva létrehozott egy fatüzeléses kályhákat gyártó üzemet, amely Vermont állam második legnagyobb magánvállalkozásává nőtt.

Négy évvel a motorbaleset után repülőgépével felszállás közben visszazuhant a kifutópályára, tizenkét hátcsigolyája eltört, s deréktól lefelé véglegesen megbénult.

– Nem értettem, mi az ördög történik velem. Mivel érdemeltem ki ezt? – fogalmazott.

Azt hiszem, ilyen kérdéseket mi is gyakran felteszünk magunknak.

Az akarata azonban nem tört meg, éjt nappallá téve dolgozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszanyerje önállóságát. A coloradói Crested Butte polgármesterévé választották, majd megmentette a várost az ércbányászattól, amely tönkretette volna addig érintetlen természeti környezetét. Később indult a kongresszusi választáson, fura külsejéből erényt kovácsolt efféle jelszavakkal: „Nemcsak egy újabb babaarc”.

Első látásra riasztó megjelenése és fizikai adottságai dacára megpróbálkozott a vadvízi evezéssel, udvarolt és megnősült, lediplomázott államigazgatásból, s továbbra is repült, előadásokat tartott, és foglalkozott a környezetvédelemmel.

Rendíthetetlenül pozitív hozzáállása révén a legnézettebb televíziós show-műsorok vendégeként szerepelt, s cikkek jelentek meg róla a Time, a New York Times és más lapok hasábjain.

– Mielőtt lebénultam, tízezer dologra voltam képes – magyarázza Mitchell. – Most kilencezerre. Rágódhatok az elveszített ezren, vagy összpontosíthatok a megmaradt kilencezerre.

Azt szoktam nyilatkozni, hogy két nagy pofont kaptam az élettől. Használhatnám ezeket ürügyül is, hogy feladjam, de másként döntöttem. Ami visszafog bennünket, az egyúttal új távlatokat is nyit előttünk. Egyet hátralépünk, így nagyobb áttekintést nyerünk a dolgok fölött, és azt mondhatjuk: „Talán nem is olyan nagy ügy ez az egész.”

Ne feledjük: nem a helyzet számít, hanem az, amit kezdünk vele.

Jack Canfield és Mark V. Hansen

 

 

GONDOLAT:

Vissza tudsz emlékezni, hányszor „kellett” már újrakezdened az életed során? Nem csak rossz dolgokból való újrakezdést értem alatta…
Ezek az újrakezdések akkor válnak a javadra, akkor gazdagítanak – legyen az kudarc, betegség, stb. -, ha engeded, hogy a Szentlélek vezessen! Ő fogja az erőt, a kitartást adni ahhoz, hogy tovább tudj haladni. 
Ne félj újrakezdeni és legyél bátor a Szentlélek segítségét kérni!

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!

 

Iránytű – június 12 – 2025

Szerző: | 2025.jún.sze | Egyéb kategória

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

” SZÍV BÁTORSÁGA”

Élethelyzetek, ahol nagy szükségünk van a bátorságra


A döntés bátorsága – vállalni, hogy választok 

 

Választani sokszor nem nagy, drámai döntéseket jelent. Nem mindig költözünk új városba, nem mondunk fel minden héten a munkahelyünkön, nem kezdünk el mindent elölről az életünkben. Néha csak annyi történik, hogy igent mondunk egy találkozásra, nemet egy kimerítő feladatra, vagy csak csendben azt mondjuk: „Most magamra figyelek.”

De bármilyen kicsi vagy nagy is, a döntés mindig bátorság. Mert minden döntés egyben lemondás is. Valamit elengedek, hogy valami mást válasszak. Valamit kizárok, hogy valami felé elindulhassak.

A döntés az élet sodrásában olyan, mint egy híd: összeköt a jelen pillanat és a következő között. Amint rálépek, valami visszafordíthatatlan történik bennem. Gyakran félünk a döntéstől, mert azt hisszük, hogy tökéleteset kell hozni. Hogy csak egyetlen jó lehetőség van. Hogy ha rosszul választunk, örökre elrontjuk.

Pedig a döntés nem végzet. Hanem útvonal. Isten nem csak az „ideális ösvényen” jár velünk, hanem minden lépésünkben ott van.

A döntés olyan, mint amikor az ember egy tisztás szélén áll. Az erdő mögötte sűrű, a múlt fái között ott vannak a félelmek, a csalódások, a halogatás. A tisztás előtt ösvények nyílnak – egyik sem tökéletesen látható. Némelyik kanyargós, másik sötétebb, a harmadik ígéretes, de idegen. Ott állunk, nézünk, latolgatunk, forgolódunk. Egyszer csak megszületik bennünk valami. Nem a  tökéletes bizonyosság – hanem egy belső mozdulás: „Ez lesz a jó irány”, és elindulunk.

A döntés tehát nem mindig logikus, nem mindig „észszerű”. Sokszor inkább hit. Belső figyelem. Belső válasz. Ott születik meg bennünk, ahol már nem a fejünk beszél – hanem a szívünk hallgat.

Ezért van szükség csendre a döntések előtt. Mert a zaj elnyomja a lelkünk iránytűjét.

Jézus is döntött. Mindennap. Döntött, hogy megáll egy vak mellett. Hogy megszólít egy vámszedőt. Hogy nem válaszol a vádakra. Hogy vállalja a keresztet.
Ezek nem egyszerű morális döntések voltak – hanem belső hűségmozdulatok. Valami mély, csendes igazsághoz maradt hű. Ez az, amit mi is keresünk: hogyan maradhatok hű ahhoz, amit legbelül igaznak érzek?

Sokan várnak a „tökéletes időpontra”. A biztos jelekre. A garantált eredményekre. De az élet nem laboratórium. Hanem zarándokút. A döntés az első lépés – nem pedig a megérkezés.

 

Történet – A kavics és a víz

Egy férfi egy hegyi faluban élt, és hosszú ideje őrlődött: elmenjen-e egy másik városba új életet kezdeni, vagy maradjon. Imádkozott, beszélgetett, tanácsot kért – de nem tudott dönteni. Egyik este sétálni indult, és egy patak partján talált egy apró, sima kavicsot. A víz halk csobogással mosta a köveket. Fogta a kavicsot, és hosszú percekig nézte. Aztán egyszerűen belehajította a patakba.
Akkor megértette: a döntés olyan, mint ez a mozdulat. Ameddig a kezemben szorongatom, semmi nem történik. De amint elengedem – elindul valami.

Hazament, és másnap lépett. Nem a kavics döntött helyette. De a csend és a mozdulat emlékeztette: választani annyi, mint bízni abban, hogy a „víz tovább visz”.

 

Reflexiós kérdések, gyakorlat

  1. Van most valami az életemben, ahol döntés előtt állok? Mi tart vissza a lépéstől?
  2. Szoktam-e azt gondolni, hogy csak „tökéletes” választás lehet jó döntés?
  3. Hogyan tudnék ma egy kis, de tudatos döntést hozni, ami közelebb visz önmagamhoz vagy Istenhez?

 

Gyakorlat:

Írj le egy konkrét döntési helyzetet, ami mostanában foglalkoztat. Képzeld el, hogy két út van előtted – és írd le, mit éreznél, ha az egyiket választanád. Majd a másikat. Ne logikázz, csak figyeld, milyen érzések, képek, szavak jönnek. Végül írd le: Melyik döntéshez érzem közelebb a lelkem békéjét?

 

Ima / zárógondolat

Uram, Te látod, hányszor halogatok, hányszor félek a döntéstől. Attól, hogy elrontom. Hogy rossz irányba indulok. De Te nem a hibát keresed – hanem a bizalmat. Kérlek, taníts dönteni. Ne a félelem vezessen, ne a mások véleménye, hanem a Te békéd. Ha egyszer lépek, adj erőt vállalni a választásomat, mert tudom: Te nem a biztos megoldást ígérted – hanem azt, hogy velem vagy az úton. Ámen.

„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”

Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!

Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!

A képen egy hegytetőre épült kápolna látható – az esztergomi Szent Tamás hegy -, két kereszttel az előterében – valószínűleg a Golgota-jelenetet idézve –, háttérben párába burkolózó, zöldellő dombvidék húzódik. (Fotó: Ilosvai Gábor)

A fény szelíden öleli körbe a tájat, mintha az egész jelenet egy imádságos csendben lebegne. A kis templom a hegytetőn olyan, mint egy világítótorony – útmutató azoknak, akik az emelkedőt választják.

Ez a látvány egyszerre szimbolizálja az elcsendesedést, az Istennel való találkozás helyét és az odavezető utat. A keresztutak, amelyek a hegyre vezetnek, az ember belső küzdelmeire emlékeztetnek – de a magasban béke és rend vár. A természet és az emberi hit összekapaszkodása erőt sugall: a teremtett világban mindig van hely a transzcendensnek.

A kép azt üzeni, hogy érdemes „felkapaszkodni”, a hegyre tartani – nem látványosságért, hanem hogy tisztábban lássunk és közelebb kerüljünk a Lényeghez. 

 

Gyakorlat:

Előkészület: Csendesedj el, lehetőleg egy magasabb ponton (dombon, teraszon, kilátóban), vagy képzeletben idézz fel egy hegytetőt, ahol valaha jártál.

Képmeditáció: Képzeld el, hogy egyedül haladsz felfelé a hegyre. Minden lépésed csendesedik. Nincs más, csak te, az út, és az a kis kápolna a hegy tetején.

Elmélkedés:
– Mi az az életemben, ami most emelkedést kér – időt, kitartást, csendet?
– Mi vár rám ott fenn? Meg tudom-e engedni magamnak, hogy időt szánjak az Istennel való találkozásra?
– Honnan jövök? És hova tartok igazán?

Imádság:
„Uram, vezesd a lábamat a csend hegyére. Add, hogy ne a világ zaja vezessen, hanem a szívem szomjúsága Feléd.
Taníts felmenni – nem rohanva, hanem kitartással.”

Zárás: Ha lehet, tarts egy rövid sétát csendben. Aztán csak ülj le valahol, és hallgasd a körülötted lévő világot – úgy, mintha Isten válaszolna benned.

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE

A kulcs: az állandó kapcsolat

Június 15.. – Szentháromság vasárnapja
Olvasmány.: Péld 8,22-31 / Róm 5,1-5
Evangélium: Jn 16,12-15 

Egy tinédzser elkeseredetten panaszkodott Mark Twain-nek, a híres írónak: „Rettenetesek a szüleim. Főleg az apám, akivel egyáltalán nem értjük meg egymást! Állandóan veszekszünk. Begyöpösödött agyú! Még csak fogalma sincs a modern életről! Kibírhatatlan a helyzet! Az lesz a legjobb, ha elköltözöm otthonról, amint tudok!” Az író így válaszolt: „Fiatal barátom! Mélyen átérzem a helyzetét. Tudja, amikor tizenöt éves voltam, az apám ugyanilyen lehetetlen alak volt: műveletlen, berozsdásodott, önző! Azonban legyen egy kis türelemmel! A szülők nagyon lassan fejlődnek, de azért idővel megváltozhatnak! Tíz évvel később, amikor huszonöt éves lettem, már annyira jutott az apám, hogy néha egész értelmesen el lehetett beszélgetni vele. Amikor harmincöt éves voltam, már alig-alig voltak problémáink vagy vitáink egymással. Most pedig, hogy negyvenéves is elmúltam, akár hiszi, akár nem, az én öreg, fehér hajú apámhoz fordulok a legszívesebben tanácsért, ha valamilyen segítségre van szükségem. Látja, így megváltozhatnak a szülők, ha kellő türelemmel vagyunk hozzájuk!” 

Biztos, hogy a szülő változott meg az idők során az iménti példában? Nem inkább a gyermek?

A mai evangéliumban Jézus azzal indokolja a Szentlélek Isten kiárasztását a világba, hogy Ő maga nem mondhatott el mindent az embereknek, mert nem voltak még elég erősek hozzá. A megígért Szentlélek megtanít majd bennünket mindenre és eszünkbe juttat mindent, amit Jézus hirdetett korábban. A Mester azt is kihangsúlyozza, hogy amit a Szentlélek majd hirdetni fog, azt abból veszi, ami Jézusé és az Atyáé: vagyis nem fog forradalmian új, a meghirdetett evangéliumhoz képest egészen más dolgokat hozni. Ha viszont ez így van, ha a Szentlélek olyan dolgokat mond, mint korábban Krisztus, akkor miért van szükség Őrá?

Miért nem mondott el mindent Jézus kellő részletességgel, s miért nem elég, ha egyszer elmondta? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert az isteni kinyilatkoztatás emberekhez szól. Emberekhez, akik nincsenek egyszer s mindenkorra „készen”, hanem fejlődnek, bontakoznak egyénileg és társadalmilag egyaránt. Ki ne küzdött volna még azzal a kérdéssel emberi kapcsolataiban, hogy „Meg kell mondani, de mikor és hogyan? Mondjuk meg, de hogyan, hogy meg is értse?” Bizony, az ember nincs felkészülve egyformán az élete minden pillanatában bizonyos válaszokra és magyarázatokra. Ugyanígy igaz ez az egész emberi társadalomra is: a történelmi, kulturális fejlődés nem hagyható ki a képből. Isten, aki tiszteletben tartja az ember szabadságát és képességeit, tudja ezt. Ahogyan a szülő sem egyforma mélységű és teljességű válaszokat ad gyermeke egy-egy kérdésére különböző életkorokban anélkül, hogy hazudna, úgy Isten is egyre jobban megmagyarázza, megérteti a kinyilatkoztatást az emberiséggel a történelem során.

Mi szükséges ehhez a folyamatos, egyre mélyebb megmagyarázáshoz, megértetéshez? Állandó kapcsolat. Ha szülő és gyermek, férj és feleség, barát és barát között nem szakad meg a kapcsolat, akkor megadják egymásnak a lehetőséget arra, hogy idővel jobban megértsék a másiknak egy-egy korábbi döntését, szavát, cselekedetét. Isten is arra törekszik, hogy folyamatosan kapcsolatban legyen az emberiséggel. 

 Amikor ma a Szentháromságot ünnepeljük, akkor Istennek azt a velünk való folyamatos kapcsolatát is ünnepeljük: azt, hogy a történelem kezdeteitől mindmáig keresi, szereti az embert és nem szűnik meg az igazságra tanítani. A kinyilatkoztatás három korszakát szokás a teológiában egy kis leegyszerűsítéssel az „Atya, a Fiú és a Szentlélek korszakainak” nevezni. A teremtéstől kezdve a Messiás eljöveteléig elsősorban az Atyával találkozunk: a teremtő és gondviselő Istennel, aki a kiválasztott embereken keresztül megkezdi az emberiség tanítását, formálását. A Jézus születésétől mennybemeneteléig tartó időszakot, a megtestesülés és a megváltás évtizedeit nevezhetjük a Fiú korszakának, amikor maga az emberré lett Isten élt közöttünk, szólt hozzánk, s ezzel az isteni kinyilatkoztatás Jézusban elérte csúcspontját. A mennybemenetelt követően a Szentlélek kiáradásával pedig kezdetét vette a Szentlélek korszaka, amely azóta is tart. Isten működése ebben a világban az első Pünkösd óta a Szentlélek tevékenységében érhető utol.

Ő az, aki megőrzi az evangélium hirdetőit az igaz tanításban, s minden korban lelkesíti, ösztönzi a hívőket Krisztus követésére. Ő az, aki az egymást követő kulturális, társadalmi korszakokban mindig segít értelmezni és megélni ugyanazokat a keresztény igazságokat, alkalmazva azokat a mindig új kihívásokhoz. Az Ő segítségével tud az Egyház válaszokat adni az emberiség újabb és újabb kérdéseire, problémáira anélkül, hogy eltérne az evangéliumi alapoktól. A Lélek támasztja minden korban Isten barátait, a szenteket, akik hősies krisztuskövetésükkel példát adnak a lanyhulóknak. Ő tartja ébren a szentségekben Krisztus örök érvényű tetteit, ajándékait. Lényegében ugyanazt mondja és teszi, mint az Atya és a Megváltó Krisztus, de egyre jobban kibontva és megértetve az isteni kinyilatkoztatást az emberekkel a szüntelenül változó világban. 

Természetesen a háromszemélyű Egy Isten nem szűnik meg tökéletes egység lenni egyik korszakban sem: mind az Atya, mind a Fiú, mind a Szentlélek együttműködik a teremtésben, a gondviselésben, a megtestesülésben, a megváltásban és a hit hirdetésében, ébren tartásában is. Azonban az emberiség történetének és az egyes emberek életének más-más korszakaiban Isten mégis mindig valamelyik Személye által nyilvánul meg, közeledik az ember felé, hogy megértesse és megszerettesse Önmagát vele. Legyünk hálásak a Szentháromság Egy Istennek ezért a figyelmes, emberi mivoltunkat, fejlődésünket tekintetbe vevő szeretetéért, s kérjük az Ő kegyelmét, hogy soha ne utasítsuk el közeledését, mindig nyitottak legyünk a mindennapokban a Vele való találkozásra! 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

* * * * *

GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ

Olvasd el a Bibliából a következő szentírási részt: Róm 5,1-5!

Pál apostol ebben a részben az Istenbe vetett hitből fakadó igazságosság és annak következményei mellett érvel. Azt írja: mivel hit által megigazultunk, békében élhetünk Istennel Jézus Krisztus által. Ez a kapcsolat reményt ad, sőt, még a szenvedések is értelmet nyernek, mert kitartást szülnek, a kitartás kipróbáltságot, a kipróbáltság pedig reményt. És ez a remény nem csal meg, mert „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”.

A Római levél Pál egyik legmélyebb teológiai írása, amelyben lépésről lépésre bontja ki a megigazulás, a hit, a kegyelem és az üdvösség összefüggéseit. Az 5. fejezet fordulópont: eddig Pál bemutatta, hogy minden ember bűnös, de Isten kegyelme Jézus Krisztus által mindenki számára elérhető. Most arról beszél, hogy ennek a megigazult állapotnak mi a gyümölcse: béke, remény, szeretet – még a szenvedés közepette is.

ÜZENET:

Ez a szakasz a remény forrásáról szól – egy olyan reményről, amely nem múló illúzió, hanem mélyen gyökerezik Isten szeretetében.

A mai ember gyakran keresi a biztonságot, a békét, a megerősítést – és Pál azt mondja: mindez megtalálható a hitben. A hitből fakadó igazságosság nem pusztán erkölcsi állapot, hanem élő kapcsolat Istennel, amely békét szül.

Még a szenvedés sem értelmetlen többé, mert a hit szemével nézve ez is része a formálódásunknak. A fájdalom kitartást tanít, a kitartás mélyíti az emberi méltóságot, és ebben a folyamatban a remény nem halványul, hanem egyre erősebb lesz. Isten szeretete nem elvont eszme – hanem bennünk él a Lélek által. Ez a szeretet nem csupán vigasztal, hanem átalakít: bizalmat, türelmet, távlatot ad.

A keresztény remény nem naivitás, hanem bizalom Isten hűségében – akkor is, ha minden más bizonytalan. Ez az a remény, amely megtart, felemel, és továbbvisz az úton. A világ zaja közepette ez a csendes, erős bizalom lehet az igazi kapaszkodónk.

 

Hétindító – június 9 – 2025

Szerző: | 2025.jún.vas | Egyéb kategória

Inspiráló gondolatok

 

A hálás ember szabad

Az igazi boldogság titka a hálaadás képességében rejlik.

Amikor reggel felébredsz, vedd észre az élet mindennapi csodáit, azokat a hétköznapi ajándékokat, amelyek körülvesznek. A hálás szív képes meglátni a nehézségek között is Isten szeretetét és jelenlétét.

Hétköznapi életed során folyamatosan választanod kell, hogy a panaszkodás vagy a hálaadás útján jársz-e.
A hálaadó ember megtalálja a békét és az örömöt még a legnehezebb helyzetekben is, mert képes észrevenni Isten ajándékait.

Gondolj arra, hogy a hála nemcsak szavakban, hanem tettekben is megmutatkozik. Ezért éld úgy az életedet, hogy mások is részesüljenek belőle: adj tovább valamit a kapott ajándékokból.

A hálás ember szabad, mert nem arra koncentrál, ami hiányzik, hanem arra, amije van.

Ez a szabadság képes arra, hogy valódi örömöt teremtsen életedben és mások életében is.

Böjte Csaba

Így pünkösdkor pedig érdemes hálát adnod a Lélek ajándékaiért:

  • Bölcsesség lelkéért
    – Segít Isten dolgait helyesen értékelni, az élet eseményeit az örökkévalóság fényében szemlélni.

  • Értelem lelkéért
    – Képessé tesz bennünket a hit igazságainak mélyebb megértésére és befogadására.

  • Jótanács lelkéért
    – Irányt mutat a döntéseinkben, segít megkülönböztetni a jót a rossztól, és a helyes utat választani.

  • Tudomány lelkéért
    – Megismertet bennünket Isten teremtett világának rendjével, és segít abban, hogy azt a Teremtő szemszögéből lássuk.

  • Erősség (bátorság) lelkéért
    – Kitartást és bátorságot ad a jó megtételéhez, még nehézségek vagy üldözés közepette is.

  • Jámborság lelkéért
    – Elmélyíti bennünk az Isten iránti szeretetet és gyermeki bizalmat, érzékennyé tesz a mások iránti irgalomra.

  • Istenfélelem lelkéért
    – Nem félelem a büntetéstől, hanem mély tisztelet és alázat Isten szentsége iránt, félelem attól, hogy megbántjuk Őt.

 

Élethelyzetek – sorozat

 

Aki képes volt „újjászületni”!

Jim Colbert élete kellemesen alakult. Szép otthona volt, kedves felesége, három gyereke és jó állása. Elérte a huszonnyolc éves kort, amikorra az ember igazán megérik és kialakul az egyénisége. Azután egyszerre megtört Jim pályája. Ahelyett, hogy hazatért volna meghitt otthonába, egyre mélyebbre merült az élet útvesztőjében, mintha egy mély és sötét barlangba zuhant volna bele.
Hamarosan alig bírt járni, vastüdővel lélegzett, kórházban élt és egy koporsószerű gépezethez volt kötve. Csak a fejét tudta normálisan mozgatni. A teste kilenc hónapra mozdulatlanná merevedett. Az orvosok közölték vele, hogy gyermekbénulása van. Ha elszakadna a géptől, meghalna. Nem lenne képes lélegezni.

Jim pokoli rémálmot élt át ébren. Végigélte, amint a felesége fölé hajol a kórházban, és suttogva azt mondja, elhagyja Őt és magával viszi a gyerekeket.

– Menj csak – felelte Jim határozottan. – Én már úgysem érek semmit.

Ilyennek értékelte önmagát. Egy értéktelen ember értéktelen testtel. Elfelejtette, hogy az agya azért ér valamit. Amikor kiengedték a kórházból, kapcsolatba lépett az állami rehabilitációs intézettel, és hamarosan visszatért pszichológiai tanulmányaihoz. Bele kellett törődnie, hogy többé nem lesz képes járni.

Életéből ki kellett iktatnia a feleségét, a gyerekeit és meghitt otthonát. Tolószékbe kényszerült, és két mozgássérült szobatársával lakott együtt egy Los Angeles-i lakásban. Ekkor igazán elveszíthette volna az életkedvét. Sokat kellett tanulnia, és két szobatársa imádott bulizni. Egyikük szintén tolószékben ült. A másik egy cisztikus fibrózis nevű, végzetes betegségben szenvedett. Hárman együtt mégis hamar beletanultak, hogyan érezzék jól magukat és hogyan csináljanak őrültségeket. A mozgáskorlátozottság nem volt akadály. Még sivatagi táborozáson is részt vettek.

Jim félembernek tartotta magát, amióta tolószékben ült. Önértékelése akkor kezdett változni, amikor észrevette, hogy a nők visszamosolyognak rá. Ettől megkönnyebbült. Talán életének ez a területe mégsem zárult le teljesen. Valóban nem.

Néhány év múlva Jim főállású pszichológus lett. Árvaházak létrehozásában segédkezett. Dolgozott fiatalkorú bűnözőkkel. Végül magánrendelőt nyitott, jómódra és közelismerésre tett szert.

Évek teltek el, majd egy éjjel verítékezve ébredt. Idősebb lett, és hirtelen beléhasított a felismerés, hogy nem valósította meg az életcélját. A bökkenő csupán az volt, hogy nem tudta, mi az. Annyit azonban tudott, hogy élete értelme nem merülhet ki abban, hogy bőségben él és köztiszteletnek örvend.

Elkezdte osztogatni anyagi javait, ahogyan a kígyó levedli régi bőrét. Ennek ellenére továbbra sem volt világos számára, mit is kellene tennie. A választ a barátai és kollégái találták meg számára. Azt javasolták menjen el a megyei árvaházba, ahol a gyerekeket ideiglenesen szállásolják el, olvassa el azoknak a gyerekeknek az aktáit, akik nem tudnak kijutni onnan.

Rájött, hogy a tartós nevelőotthoni elhelyezést nélkülöző gyerekeknek általában súlyos egészségügyi problémáik vannak. Vagy halálos betegségben szenvednek, vagy állandó ápolásra szorulnak valamilyen krónikus betegség miatt.

Különösen mély benyomást tett rá egy tizenhét éves fiú, aki tolószékben ült, és egész nap a fejét verte a falba. Sosem kapott végleges nevelőotthoni elhelyezést, egész életét az ideiglenes intézményben töltötte. Semmi szeretet. Semmi melegség.

Másnap Jim feladta a lakását, és megnyitotta benne az első árvaházat krónikus illetve halálos beteg gyerekek részére. Négy év alatt négy otthont nyitott, tolószékében kerekezve barátaikkal tárgyalt az olcsó bérek kialkudásáért. Tolószékében kerekezve megszervezte az igazgatótanácsot. Tolószékében kerekezve tárgyalt emberekkel, akik felajánlották idejüket és adományaikat.

Nevelőotthonait rendkívül szűkös anyagi keretekből kellett fenntartania, ennek ellenére sikerült elérnie, hogy alkalmazottai a szakmán belül a legmagasabb bérezést kapják — ami persze még mindig nem magas. A nevelőotthonok (köztük egy süket gyerekeket gondozó intézet) alapelve, hogy minden egyes gyerek a lehető legtöbb szeretethez részesüljön. Íme, egy a gyerekek története közül:

A tizenhét éves Carlos cisztikus fibrózissal került az intézetbe. Haragos és megkeseredett gyerek volt. Gyűlölte az otthont. Gyűlölte a személyzetet. Amikor azonban rájött, hogy azok nem hagyják magára, kimutatta mélyen elrejtett érzelmeit, szeretetét. Nem telt bele sok idő, és ő lett a Samadana árvaház lelke. Az egész személyzet odavolt érte. Mielőtt meghalt, számos barátját elveszítette különféle betegségek következtében. Azt álmodta, egy szikláról figyeli őket, azok pedig integetnek neki. „Ne félj — mondták neki a barátai álmában. — Itt sokkal könnyebb lélegezni. Ha felkészültél, egy fehér ló jön majd érted, és áthoz ide, hozzánk.” Ebben a hitben halt meg. Úgy ment el, hogy érezte mások szeretetét.

Jim sikere ellenére még mindig aggódik. Öregszik. Sok gyereken kell segíteni. Biztos akar lenni benne, hogy a programja halála után is tovább fog működni, hogy lesz elég pénz a finanszírozásra, és lesznek, akik továbbviszik művét. Ha ezt sikerül biztosítania, megtalálta élete igazi értelmét.

Diana Chapman

 

GONDOLAT:

Figyeld meg, hogy a Lélek hogyan vezette Jim életét! Ugyanígy vezeti a tiédet is!

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!

 

„A megtartó Lélek” pünkösdi intenzív lelki műhely – 2. rész

Szerző: | 2025.jún.szo | Egyéb kategória

Pünkösd van. A Lélek eljövetelét, a Lélek ajándékait ünnepeljük!
Vajon tudunk-e tudatosan figyelni Isten Lelkének és a bennünk működő léleknek a működésével, amely valamilyen szinten össze is kapcsolódik.

Ebben a lelki műhelyben szeretném veled megosztani Mustó Péter SJ gondolatait, amelyek nagyszerűen megvilágítják, milyen helyet foglal el az életünkben a lélek, és milyen hatással van ránk Isten Lelke, ha engedjük!

 

Hol a lélek, amikor lábunk alól kicsúszik a talaj?

A lélek mindig működik. Működésében tudjuk tetten érni. Mégis, amikor nehéz dolgok történnek velünk, amikor elbizonytalanodunk, félünk, nem tudjuk rögtön, mit is jelent ebben a helyzetben, hogy számíthatunk az ép és sérthetetlen lelkünkre. Nem magától értődő, hogy bizalommal tudunk az eljövendők elébe nézni.

Amikor krízisbe kerülünk, a kétségbeesés arra serkenthet minket, hogy jobban odafigyeljünk a lelkünkre.

Amikor az élet próbára tesz minket, eltűnik szemünk elől annak biztonsága, hogy számolhatunk a lélek megtartó erejével.
Azzal könnyebben kapcsolatba kerülünk, hogy a testünk fél, hogy szorongunk. De azt nem egykönnyen érzékeljük, hogy minden látszat, minden félelmünk ellenére talaj van a lábunk alatt.

Mit jelent bízni a bennünk működő lélekben, amikor krízisben vagyunk?

 

A lélek rendezi, amin a jóra törekvés nem segít

Amikor bajba kerülünk, ösztönösen két gyötrő kérdés nyugtalanít minket. Mit nem tettünk elég jól, hogy idejutottunk? S mit tegyünk most, hogy a helyzetünk jóra fordulhasson? Hogyan kell jól reagálnunk?

Belénk ivódott, hogy törekedjünk a jóra. Ez fontos is. De nem a saját erőfeszítésünkkel érdemeljük ki a lélek erejét. Nem a jóra törekvésünk jutalmaként tapasztaljuk meg, hogy rendeződik bennünk valami.

Azzal a bizalommal élek, hogy a lélek rendez. Rábízom, hogyan. S amikor a lélek működésére hagyatkozom, azt is jobban meglátom, mit tudok megtenni.

SAJÁT GONDOLAT:
Ez számomra elképesztően nehéz. Nem tudom, te hogy vagy ezzel? Mindig az az érzés kerít hatalmába, hogy nekem kell a dolgaimat megoldani, még azt is, ami lehetetlennek tűnik. Nagyon nehezen akarom átadni az irányítást Istennek, mert valahogy azt gondolom, még nem tettem meg mindent, még többet is tehetnék. 

Hogy milyen belső munka zajlik bennünk, sokszor tudatos erőfeszítésünktől függetlenül is, azt csak a lélek tudja. Később ismerünk rá.

Mit jelent bízni a bennünk működő lélekben, amikor krízisben vagyunk?
Már pusztán a kérdés felvetése jó irányt ad figyelmünknek.

 

A lélek kibírja a bizonytalanságot

Egy könnyű autóbaleset után annak szomorúsága szakadt rám, hogy ettől kezdve lehet, hogy nem fogok autót vezetni. S ez azt jelenti számomra, hogy beszűkül az életterem.
Temetésként éltem meg az autó elszállítását. Mintha egy életszakasz ért volna véget ezzel.

Magamhoz engedtem annak szomorúságát, hogy lehet, hogy most valaminek vége. Tudomásul vettem annak félelmét, hogy ezután bizonyos dolgokat nem tudok megvalósítani.
S lehetséges, hogy ez tényleg így lesz. Nem akartam megszüntetni sem a félelmet, sem a szomorúságot.

Már abban, hogy magamhoz tudtam engedni mindezt, a lélek mozdult bennem, és én nem akadályoztam.

Rosszul viseljük a bizonytalanságot. Nehéz elfogadnunk azokat a helyzeteinket, amelyek kimenetele több esélyes. Szívesebben keresünk gyors megoldást, hogy szabaduljunk a szorongástól.

Amikor a jövő többesélyes, nehezen viseljük, ha ki kell várnunk, mi valósul majd meg. Inkább választanánk a biztos rosszat, mint a bizonytalanságot.

Ha a biztos kimenetelbe kapaszkodunk, eltakarjuk a valóságot. Elkerüljük a lelket.

A lélek kibírja a bizonytalanságot. Nem tünteti el.

Amikor elfogadjuk, hogy nem látjuk, hogyan tovább, akkor már a lélek működését tapasztaljuk. Az is a lélek ereje, hogy a várakozás élhető állapot, s nem merő gyötrődés és kétségbeesés.

Az élet akkor megy tovább, ha megengedjük, hogy a helyzetünknek többféle kimenetele is lehet.
Lehet, hogy valamit elveszítünk.
De a valóság talaján maradunk. S akkor a léleknél vagyunk.
Akármi lesz is.

 

Egyszerre bízni és elengedni

Amikor nem viseljük el az elbizonytalanodást, szélsőségekbe menekülünk. Mindegyikünk a rá jellemző ösztönös reakciója szerint.
Vagy vakon bízunk abban, hogy jóra fordulnak a dolgaink.
Vagy rezignáltan feladjuk, hogy esélyt adjunk: kudarcban a továbblépésnek, betegségben a gyógyulásnak, egy kapcsolat krízisében a megújulásnak.

Ha gyorsan azt mondjuk: „Úgyis Isten kezében vagyunk!”, vagy a fejünket meghajtva belenyugszunk Isten akaratába, akkor önkéntelenül is felmentjük magunkat az alól, hogy észrevegyük a lélek mozdulását.

A lélekre figyelve jobban észrevehetjük, hogy a helyzetünk mit kér tőlünk.

El kell viselnünk, hogy valami még nem dőlt el. Nem könnyű megtalálni azt a viszonyulást, amely összhangban van az élet rendjével: szükséges bizakodva élnünk. Szabad ragaszkodnunk az élethez. Szabad szeretnünk az életünket, kapcsolatainkat. Ez az egyik pillér.

A másik pillér az, hogy elfogadjuk: az élet veszteségekkel jár, s elengedjük, amit elvesz tőlünk.

Krízisben pánikba esünk, lebénulunk, beszűkül a látóterünk. Ha késszé válunk arra, hogy kapkodás helyett lelassuljunk, akkor kioldódunk a dermedtségből, tágasság születik bennünk. Lehetőségek nyílnak. Ez a lélek működése.

A lélek munkálkodik bennünk, amikor nem mondunk le idő előtt arról, hogy jóra fordulnak a dolgaink, s bizalommal esélyt adunk annak, hogy van jövőnk. A lélek munkálkodik bennünk akkor is, amikor meg tudunk békülni azzal, hogy el kell engednünk, amit szívesen megtartanánk.

Döntünk arról, kire-mire hagyatkozunk

Egyszerre bízni és elengedni. Nem kapkodva segítség után.

Békét az teremt bennünk, ha döntést hozunk.

Elsősorban nem arról, mit teszünk, hogyan akarunk változtatni elbizonytalanító helyzetünkön. Arról döntünk, hogy mire, kire hagyatkozunk. És odafordulunk a figyelmünkkel.
Döntés születik bennünk arról, hogy kiben-miben bízunk.
Békét az teremt bennünk, ha döntést hozunk. Sokszor észrevétlenül. Rábólintunk.

Bár látszólag nem változik semmi, és marad a bizonytalanság. De döntöttünk, s ebben békénk van. Még akkor is, ha később újra megkérdezzük, jól döntöttünk-e. Anélkül, hogy gyötörnénk magunkat.

Kedves Útitárs!
Mi az, ami leginkább megérintett ezekből a gondolatokból? Mondd el a véleményed, a tapasztalatod!

 

Iránytű – június 5 – 2025

Szerző: | 2025.jún.pén | Egyéb kategória

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

” SZÍV BÁTORSÁGA”

Élethelyzetek, ahol nagy szükségünk van a bátorságra


A csend bátorsága – Hallgatni és hallgatva lenni

 

A csend sokak számára kényelmetlen. Kínos. Üres. Pedig a csend nem a hiány, hanem a jelenlét tere. A csend az, ahol megszűnik a zaj, és előlép az, ami addig rejtve maradt: a valódi gondolataink, az érzéseink, a szívünk halk dobbanása – és Isten hangja is.

Csendben lenni nem semmittevés, nem azon embereknek a „gyengesége”, akik nem tudnak cselekedni, hanem bátorság. Mert a csendben „meztelen lesz a lélek”. Nem tudunk mibe kapaszkodni – sem szóba, sem hangulatba, sem kifogásokba. Ott vagyunk magunkkal és Istennel. Ez talán ijesztőbb, mint egy nehéz beszélgetés vagy egy zajos vita, mert a csendben nem tudunk elbújni sem önmagunk elől, sem isten elől.

A hallgatás nemcsak azt jelenti, hogy nem beszélek. Hanem azt, hogy helyet adok másnak, más Valakinek. Meghallgatom. Nem vágok közbe. Nem javítom ki. Nem okoskodom. Csak jelen vagyok. Ez érvényes, amikor egyedül imádkozom, és akkor is, ha valakit meghallgatok.

A csend olyan szempontból is bátorság, hogy nem én irányítok. Nem tudom meghatározni, milyen érzések, gondolatok jöjjenek elő bennem. Engedem, hogy a jelenlét pillanata vezessen.

Jézus is tudott csendben lenni. Nemcsak akkor, amikor a pusztában imádkozott, vagy amikor hajnalban egyedül kiment – hanem akkor is, amikor megvádolták. Nem mentegetőzött. Nem kiabált vissza. Csak nézett – és csendje beszédesebb volt minden szónál. Gondolj csak Pilátussal vagy Heródessel való találkozására.

A csend mélyen kapcsolódik a bizalomhoz. Mert ha bízom, nem kell mindent kimondanom. Nem kell bizonyítanom.

A hallgatva-lét – az a fajta jelenlét, amikor valaki érzi, hogy figyelnek rá, hogy meghallják, hogy értik még akkor is, ha nem mond ki dolgokat. Ez nagy ajándék.

A csend nem passzív, hanem teremtő erejű. Gyógyító. Megengedő. Szerető. A bátorság néha nem azt jelenti, hogy kimondunk valamit – hanem hogy nem mondunk ki valamit. Hogy helyet adunk a Léleknek. Hogy beengedjük a szívünkbe. Hogy elcsitulunk – és engedjük, hogy Isten szóljon.

Történet – A fiú és az apa

Egy fiatal fiú elkövetett egy nagy hibát. Félve ment haza, mert tudta, az apja tudni fog róla. Amikor belépett a házba, az apja csak annyit kérdezett: „Szükséged van arra, hogy beszéljünk?” A fiú megrázta a fejét.
Az apja leült mellé. Egyikük sem szólt. Csak ültek.

Két ember ült egymás mellett a fájdalom és a szeretet közös csendjében.

Másnap a fiú azt mondta az apjának: „Soha nem voltam még ilyen meghallgatva, mint akkor, amikor egy szót sem szóltál.”

 

Reflexiós kérdések, gyakorlat

  1. Mikor éltem meg úgy a csendet, hogy nem ijesztő, hanem megtartó volt?
  2. Kivel kapcsolatban érzem már olyat, hogy nem kellett többet mondanom – csak jelen lennem?
  3. Tudok-e úgy hallgatni, hogy a másik érezze: fontos, amit nem mond ki?

Gyakorlat – „Csendgyakorlat”

Ma szánd rá magad legalább 10 perc valódi csendre. Kapcsold ki a zajforrásokat, tedd le a telefont. Ülj le, és figyelj: milyen gondolatok jönnek? Milyen érzések? Aztán mondd csendben: „Uram, itt vagyok. Beszélj hozzám, ha akarsz. Én hallgatok.”

 

Ima / zárógondolat

Uram, taníts engem csendben lenni! Nem csak kívül, hanem belül is. Hogy ne akarjak mindig beszélni, bizonyítani, irányítani. Adj bátorságot hallgatni – másokat, magamat, Téged. Mutasd meg, hogy a csend nem az üresség, hanem a jelenlét helye. És segíts, hogy ne féljek ettől a tértől – mert ott találkozhatunk. Ámen.


„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”

Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!

Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!

A képen egy gyönyörű, halványrózsaszín virágcsokor látható – talán cseresznye- vagy mandulavirág –, amely éles kontrasztban, mégis harmóniában jelenik meg a háttér lágy rózsaszín ködével. Tavasszal a virágok finoman kibomlottak, szirmaikon apró sárga porzók nyújtóznak a fény felé,. Hirdetik, hogy egy új élet születik.

Minden egyes virág szelíd, mégis teljes – nem versenyez, csak ragyog a maga idejében. A kép azt sugallja, hogy a szépség sokszor csendes, nem hivalkodó – de annál mélyebb hatást gyakorol. A virágzás pillanata nem örök, de éppen ezért értékes: emlékeztet arra, hogy az élet is múló, és minden mostban rejlik valami ajándék.

A természet e képe megtanít arra, hogy nem kell bizonygatnunk értékünket – elég, ha kifejlődik bennünk az, amire születtünk. Ezen egy életen át „dolgozunk”.

Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a valódi növekedést Isten adja. Az Ő kegyelme az a „napsütés”, amely a virágunkból gyümölcsöt érlel. Ez a virágzás gyakran belül történik, csendben, láthatatlanul, és csak később mutatja meg magát a világ felé. Ez a kép a reményről, a türelemről és a megengedésről mesél: hagyjuk, hogy kivirágozzon bennünk Isten akarata, szeretete magunk és mások javára!

GYAKORLAT:

Elcsendesedés: Keress egy nyugodt helyet. Ülj le kényelmesen, hunyd le a szemed, és vegyél három mély lélegzetet.

Képmeditáció: Képzeld el, hogy benned is van egy bimbó – egy gondolat, egy érzés, egy vágyakozás, amely lassan bontakozni kezd. Ne siettesd, csak figyeld!

Elmélkedés:
– Mi az a belső ajándék, ami most kezd kifejlődni bennem?
– Milyen félelem vagy elvárás akadályozhatja ezt a virágzást?
– Mit jelent számomra „megengedni” a kibontakozást – anélkül, hogy irányítanám?

Imádság:
„Uram, segíts elhinni, hogy van helyem és szépségem ebben a világban.
Add, hogy ne siettessek semmit – csak engedjem, hogy történjen.
Taníts türelmes virágzásra, és alázatra a növekedésben.
Ámen.”

Lezárás: Nyisd ki a szemed. Nézz meg valamit magad körül úgy, mintha először látnád. Tartsd meg ezt a frissességet a nap folyamán is: nem kell többnek látszanod – elég, ha valóban vagy.

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE

Ne félj, a Lélek képessé tesz!

Június 8. – Pünkösd
Olvasmányok:  ApCsel 2,1-11 / 1Kor 12,3b-7.12-13 vagy Róm 8,8-17
Evangélium: Jn 20,19-23 vagy Jn 14,15-16.23b-26  

Az egyetemi klinika műtőjébe betoltak egy hordágyat. Egy beteg feküdt rajta, akinek a sebész elmagyarázta a hamarosan elvégzendő műtétet. „Önnek egy elég súlyos daganat van a hangszálain. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalanul el tudjuk azt távolítani, így megmentjük az ön életét. Azonban a hangszálait is ki kell műtenünk, így ön sajnos soha többé nem tud majd beszélni.” Az orvos kis szünetet tartott, hogy a beteg férfi fel tudja fogni a rettenetes tényt. Azután folytatta: „Ha szeretné kimondani élete utolsó szavait, akkor most, az altatás előtt még megteheti.” A hordágyon fekvő beteg nagyot sóhajtott, és egy pár pillanatig csöndben maradt. Azután tiszta, éles hangon így kiáltott: „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” 

Mennyire másképp hangozhatott ott és akkor ez a sokak számára oly megszokott, többnyire figyelmetlenül és áhítat nélkül elhadart köszöntés! Pünkösd ünnepén a szentleckében ezt olvassuk: „Senki sem mondhatja magától, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által!” Miért? Hát csak képesek vagyunk már egy fél mondatot kimondani!? Igen, persze – de nem mindegy, hogy hogyan!! Nem mindegy, milyen tartalom, milyen odaszánás van mögötte! Ígéretekkel teli van a padlás mindenkinél, ahogy szoktuk mondani – de mennyit ér egy ígéret? Mennyit ér egy „szeretlek” vallomás? Mennyit ér egy oltár előtt kimondott eskü? Ez attól függ, hogy ki mondja és hogyan mondja. Milyen lélekkel mondja, és a cselekedetei mennyire felelnek meg a lelkületének. 

 Az embernek vannak képességei, adottságai, de nem mindegy, mire és hogyan használja őket. Vannak szavaink – de dicsőítünk vagy káromkodunk velük? A kedves szó megelevenít, de a durva szó ölni is képes. A hazug szó tönkretehet életeket, de a helyes időben kimondott igaz szó gyógyít.

Van testi erőnk – de szolgálunk vagy erőszakoskodunk vele? Segítünk másoknak vagy magunk alá gyűrjük, kihasználjuk őket? Van értelmünk – de használunk vagy ártunk vele másoknak? Mennyi tudós hozott létre igazán nagyszerű találmányokat, technikai újításokat, amik megkönnyítették az emberiség életét. Mások hatékony gyógyszereket, gyógymódokat fedeztek fel értelmük segítségével a betegségek kezelésére. Sok tudós azonban arra fordította szellemi erőforrásait, hogy fegyvereket gyártson, bosszúterveket forraljon, önző érdekei mentén elpusztítson másokat. Isten a teremtésben már eleve sok értékkel, adottsággal ruházott fel bennünket. A Szentlélek kiáradása, amit a mai napon különösen is ünneplünk, nem feltétlenül új adottságok elnyerését, eddig tőlünk idegen képességek megkapását jelenti. Sokkal inkább azt, hogy a meglévőket helyesen, igaz módon, a jóra használjuk, s azok kiteljesednek életünkben és elérik a céljukat. Mindenki szorgalmas valamiben – de vajon abban-e, amiben tényleg szükséges? Mindenki tud szeretni – de vajon mennyire és kiket?  

 A Szentlélek tesz képessé arra, hogy Istentől kapott adottságainkat valóban Isten szeretetére és szolgálatára, valamint embertársaink szeretetére és szolgálatára fordítsuk. Ez a „mindennél értékesebb ajándék”: a szeretet karizmája. A Lélek által lesz imádság az ajkunkon Isten neve, s nem káromkodás vagy üres szófordulat.

A Lélek által lesz a munkánk másokat segítő szolgálat, és nem izzadságos pénzhajhászás. A Lélek által lesz a szerelem visszavonhatatlan önátadás, nem puszta élvezet. A Lélek által lesz a barátság komoly, áldozatra is képes, hűséges kapcsolat, nem csupán együtt ökörködés, ivócimboraság vagy érdekszövetség. Vagyis a Lélek által tudunk emberi adottságainkkal Krisztus nyomában járni, Istennek tetsző keresztény életet élni, Jézust igazán utánozni. Ez szolgálja leginkább emberségünk kiteljesedését, vagyis a boldogságunkat! 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

* * * * *

GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ

Olvasd el a Bibliából a következő szentírási részt: ApCsel 2,1-11

Ez a rész a pünkösd eseményét írja le: a Szentlélek kiáradását a tanítványokra. Amikor eljön az ötvenedik nap Húsvét után, a tanítványok együtt vannak, és hirtelen hatalmas szélzúgás támad, majd „tűznyelvek” ereszkednek le rájuk. Mind betelnek Szentlélekkel, és különböző nyelveken kezdenek beszélni, ahogyan a Lélek adja nekik. A városban tartózkodó zarándokok – sokféle nemzetből – döbbenten hallják, hogy mindenki a saját nyelvén érti az apostolok Istenről szóló tanúságtételét.

A tanítványok Jézus mennybemenetele után visszavonultan, imádságban és várakozásban töltenek tíz napot. Jézus megígérte nekik, hogy elküldi a Szentlelket, aki erőt ad, és képessé teszi őket arra, hogy tanúi legyenek a világban. Pünkösd a zsidó vallásban az aratás ünnepe volt, valamint a Törvény adásának emléknapja is – így különösen is jelentőségteljes, hogy Isten épp ekkor adja az új szövetség Lelkének ajándékát.

ÜZENET:

Ez a szakasz arra emlékeztet, hogy a Szentlélek az Egyház szíve és valamennyiünk életének mozgatórugója. A Lélek kiáradása nem csupán látványos esemény, hanem a bátorság, a közösség és a megértés forrása. A mai ember is gyakran él bezárkózva – félelmekkel, kételyekkel –, mint a tanítványok pünkösd előtt.

De a Lélek képes kitágítani a szívet, átjárni a gondolatokat, és kapcsolatokat építeni emberek között.

A Lélek nyelve mindenki számára érthető: a szeretet, az irgalom, az igazság és a megbocsátás nyelve. Pünkösd ma is folytatódik minden nyitott szívben, ahol van készség meghallani Isten hívását. Az Egyház nem múzeum, hanem élő test, amelyet a Lélek tart életben. A Lélek nem egy múltbeli csoda, hanem ma is hat – benned és bennem, ha engedjük. Bátran kérhetjük: „Jöjj, Szentlélek!” – és ő ma is képes újjáteremteni az életünket. Mert ahol a Lélek van, ott szabadság, egység, öröm és új kezdet van.