Folytatom a tegnapi gondolatot! Ugye próbáltad minél többször szólítani az Urat? Minél több helyzetben felismerni az Ő jelenlétét?

Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű élményekkel gazdagodtál ezáltal, ugyanis a jelen pillanatot élni, megélni nem könnyű, de ha sikerül, fantasztikus lelki békét és örömöt képes adni. Bízom benne, hogy sikerült valamennyire megtapasztalnod!

Szeretnéd fokozni?

Jézus mondja:

Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. (Lk 12, 35-38)

 A felhívás, ami neked és nekem is szól: Égjen a lámpásom!
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Ne hagyjam kialudni a szeretet tüzét bennem!

„Aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.”

Ennél reménykeltőbb, biztatóbb üzenet nem sok van.

A szeretet szeretetet szül

Most szeretném veled megosztani Avilai Szent Teréz gondalatait:

Ha Jézus Krisztus mint jó barát és jóságos vezető ott van mellettünk, akkor mindent el tudunk viselni. Ő mindig kész rajtunk segíteni, és bennünket támogatni, senkit el nem hagy: egyszóval igazi és őszinte barátunk. Az is világos előttem, s azóta teljesen beláttam, hogy ha az Úristennek kedvében akarunk járni, és azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, akkor úgy akarja, hogy mindezt Jézus Krisztus szentséges emberi természetének révén kapjuk meg, amelyben ő szent Felségének – saját szavai szerint – gyönyörűsége telik.
Ezt számtalan esetben tapasztaltam, sőt maga az Úr is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy ő szent Felsége, az ég uralkodója nagy titkokat közöljön velünk. Nem kell keresnünk más utat, még ha föl is értünk volna már a szemlélődés csúcsára; mert ezen az úton biztonságosan és bátran járhatunk. A mi Urunk az, akitől és aki által minden jót megkapunk, ő majd személyesen fog minket oktatni. Ha az ő életéről elmélkedünk, ennél jobb és tökéletesebb mintaképet nem találunk.
Kívánhatunk-e többet annál, hogy ilyen hűséges barát legyen mellettünk, aki nem hagy bennünket cserben, mint evilági barátaink szokták, ha bajba és nehéz helyzetekbe kerülünk. Boldog az az ember, aki őt őszintén és igazán szereti, és állandóan kitart mellette. Nézzük például a dicső Szent Pál apostolt, aki – mondhatnánk – állandóan ajkán hordta Jézus nevét, annyira bele volt vésve és írva a szívébe. Amióta ezt megértettem, gondosan megfigyeltem néhány más nagy szemlélődő szentnek az életét is, és azt láttam, hogy ők is csak ezen az úton jártak, így Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Szent Bernát és Sienai Szent Katalin. Kitárt szívvel kell tehát haladnunk ezen az úton, teljesen az Úristen kezére hagyatkozva. Ha ő szent Felsége fel akar bennünket emelni kamarásainak és titkos tanácsosainak a rangjára, fogadjuk szívesen ezt a kitüntetést.

Valahányszor pedig rágondolunk Krisztusra, mindig jusson eszünkbe a szeretete is, amellyel annyi kegyelmet ajándékozott nekünk, és hogy mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Úristen, amikor szent Fiában ennek az irántunk való szeretetének a zálogát adta nekünk. A szeretet ugyanis szeretetet szül. Ezért igyekezzünk is, hogy mindig figyelemmel legyünk rá, és ezzel is élesszük magunkban a viszontszeretetet! Mert ha egyszer – az Úr kegyelméből – az ő szeretete mélyen belevésődik szívünkbe, akkor majd minden könnyűvé lesz számunkra. Hamarosan és kevés fáradsággal igen sokat tudunk majd elérni.

* * *

Kedves Klubtag!
A mai nap, amit csinálsz, tedd teljes szívből, nagy szeretetből. Ez olyan egyszerűnek tűnik, pedig nem az. Gyakran a napi teendőink igen macerásak lehetnek. Sok mindenhez nincs igazából kedvünk, vagy belefáradtunk, vagy nyűgös …
Tedd félre ellenérzéseidet egy-egy helyzetben és mondd azt: „Ezt most Jézusért!”

Este számold össze, hányszor sikerült ilyen szeretettel hozzáállni a dolgokhoz!

Örülök, ha megosztod a tapasztalataidat!

Előfordult már, hogy váratlanul olyan dolog történt veled, amire nem számítottál? Például, beadtad önéletrajzodat egy álláshirdetésre, nem te voltál az esélyes és mégis téged vettek fel. Vagy bekopogott hozzád az általában barátságtalan szomszédod és hozott neked kettő almát pusztán szeretetből.

Milyen sokszor elmondhatjuk az életünkben, hogy „nem is gondoltam volna” … Ilyen esetekben általában van egyfajta remény bennünk, hogy az életünk a megfelelő módon fog alakulni, de azért nem élhetjük bele magunkat.

Mégis szükséges bizonyos ÉBER JELENLÉT, ami felkészít bennünket azokra a dolgokra, amelyek megtörténhetnek.

Ilyen éber jelenlét az is, amikor a kisgyermekünk vagy idős szülőnk beteg. Ott fekszik az ágyában és alszik, mi pedig a másik szobában próbálunk pihenni. Amikor nyöszörög vagy köhint egyet, mi azonnal felriadunk és készek vagyunk azonnal odamenni, segíteni neki. Ismerős helyzet?

Nos, ebben a Mindenszentek-sorozatban gyakoroljuk egy kicsit az éberséget, az éber jelenlétet!

Szentírási szakaszokat hozok számodra, amelyek kapcsolódnak a Mindenszentekhez, az elmúláshoz, az éberséghez. Íme az első:

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Gondoljátok meg: Ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: »Uram bizonyára késni fog«, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” (Lk 12, 39-48)

A szentírási rész talán azt sugallhatja nekünk, hogy féljünk az Úrtól, de erről nincs szó. Jézus sosem mondja, hogy féljünk az eljövetelétől, féljünk a vele való találkozástól, hisz azért jött, hogy megmentsen minket.

De nyomatékosan kéri, hogy legyünk éberek, ne érjen készületlenül, váratlanul az Ő érkezése. Ha vendéget várok, kitakarítok, összeállítok valami harapnivalót, nem igaz? Készülök.

Úgy tudom, hogy az Istennel való kapcsolatunk minősége határozza meg a földi életünk értékét. Évtizedeken keresztül a cselekedeteinkkel „ráhangolódunk” az Istennel való találkozásra, a halál pillanatára. 

…Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap…

Tényleg, ismerem Isten akaratát? De hát mi az? 

Sokszor feltesszük magunknak ezt a kérdést, hiszen annyiszor bizonytalanok vagyunk abban, mit is kell tennünk. Pedig Jézus elmondta: aki szeretetben él, Istenben él. Tehát, Isten akarata minden esetben a szeretetben gyökerezik.

Mikor leszek igazán készen?

Úgy tudok készen állni, ha a lehető legteljesebben élem a jelen pillanatot. Igyekszem tudatában lenni Isten jelenlétének életem minden percében. Nem tudok ennél jobbat!

* * *

Kedves Klubtag!
Legyen számodra a mai nap a jelenlét napja. Próbáld meg minden esemény, döntés, találkozás, probléma esetén megszólítani az Urat:
„Hálás vagyok Uram, hogy most ebben a találkozásban / problémában … is jelen vagy. Taníts meg engem, hogyan szerethetlek most, ebben a helyzetben!”

Este számold össze, hányszor szólítottad meg az Urat és idézd fel ezeket a találkozásokat!
Hogyan érzed magad?
Örülök, ha megosztod a tapasztalataidat!

A legnagyobb és az egyik legnehezebb tanúságtétel szerintem a szeretet megélése Krisztus tanítása szerint. Missziós szempontból a szeretet kimutatása van a legnagyobb hatással másokra. Olyannyira, hogy képes megváltoztatni embertársaink életét. Ezért is nagy a felelősség rajtunk, keresztényeken, mert ha csak „ájtatoskodunk”, vallási gyakorlatokat végzünk, de a szívünkben harag, rosszindulat, közömbösség, önzés, szeretetlenség … ver gyökeret, akkor igazából farizeusi lelkület él bennük és képmutatónak tartanak bennünket a nem hívők – és igazuk van. Tehát, nem hogy segítenénk az evangelizáció munkáját, hanem még ártunk is Jézus ügyének.

Mi volt Jézus legfőbb parancsa?
Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták (Mt 22, 37-40).

Tehát, minden a szeretettől függ.

Jézus életével maga mutatott példát nekünk. Nem árt tudatosítani magunkban, hogy Isten előbb szeretett minket. A szeretetének legfőbb jele, hogy akarta, hogy legyünk!

De milyen is legyen az a szeretet, amellyel tanúságot tehetünk hitünkről?

Ezt a legjobban Szent Pál fogalmazta meg:
Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem,
csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem,
ismerjem az összes titkokat és minden tudományt, legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Osszam el bár egész vagyonomat a szegények közt s vessem oda testemet, hogy elégessenek, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Tudásunk csak töredékes, töredékes a prófétálásunk is. de amikor eljön a beteljesedés, ami töredékes, véget ér.

Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek, de mikor férfivá nőttem, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek,
ahogy én magam is ismert vagyok. Most megmarad a hit, a remény, a szeretet, – ez a három, de köztük a legnagyobb a szeretet. (1Kor 1-13)

Azt hiszem, épp elég feladat számunkra, ha az előbbi jellemzőkhöz tartjuk magunkat. Ha jóságosak vagyunk, türelmesek, nem kérkedünk, nem vagyunk tapintatlanok …. , akkor a környezetünk megérez valamit Isten szeretetéből. Ez a szeretet képes arra, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodását és elkezdjenek ők is szeretetben élni. Így lehetünk eszközök Isten kezében. Ez az igazi missziós munka.

Elhoztam neked egy idős, olasz házaspár – Carlo és Rita – történetét, akik elmesélik, hogyan élték meg tavasszal a karantén időszakát. Köszönet a történetért az ujvaros.hu -nak!

Carlo: Majdnem 85 éves vagyok, de még nem volt ilyen időszak az életemben, amikor arra lettem volna kényszerítve, hogy otthon maradjak. Ebben most az a legnehezebb, hogy nem is tudjuk, hogy meddig tart a bezártság. Mégis ajándék lett a karantén, hiszen sok mindenen el tudtam gondolkodni. A Nagyböjt kezdetén szíven talált a papunk felhívása, amikor a vasárnapi szentbeszédben arra buzdított, ismerjük fel Isten minden ajándékát. Ezután ajándéknak tudtam felfogni a napsütést, a (ritka) esőt, az erkélyrácson tollászkodó galambot – megfigyelhettem a bársonyos tollak szépségét és tökéletességét („A mennyek az Ő dicsőségét éneklik…”).

Rita és Carlo (Forrás: www.ujvaros.hu)

Még a járvány is ajándék tudott lenni, hiszen csak ez a mondat visszhangzott a fülemben: „az Istent szeretőknek miden a javukra válik.”

Ez az ige lett számomra az „antivírus”, ami segített, hogy könnyebben tudjam élni a jelen pillanatot: a napok gyorsan elszaladtak, és én nyugodt voltam. Egyre több szépséget fedeztünk fel így, hogy 24 órából 24-et együtt töltöttünk a feleségemmel, Ritával, és egyre csak mélyült az egységünk. Azt mondják, hogy a korral felerősödnek az ember hibái, ezzel szemben én úgy látom, hogy Ritának egyre kevesebb hibája van (mindegyikünknek van, valljuk be), sőt, ha jobban belegondolok, szinte el is tűntek. Úgy éreztük tehát, hogy semmiben nem szenvedtünk hiányt, és folyamatosan hálát adtunk Istennek azért, amit tőle kaptunk. Ebben a békés időszakban ösztönzést éreztem arra, hogy felhívjam a rég látott ismerősöket, főleg, akikről azt gondoltam, szenvednek a magány miatt, vagy több nehézséget okoz az előrehaladott koruk. Így telefonáltam egy régi kolléganőmnek is, aki egyedül él. Nagyon szép és mély beszélgetésünk volt, aminek a végén a kolléganőm azt mondta: „Nekem ez a telefonhívás olyan volt, mintha a Jóisten megsimogatott volna.”

Rita: Mivel már elmúltunk 80 évesek, kötelezően be kell tartanunk az előírásokat: az életünk otthon zajlik, 0-tól 24 óráig együtt, csak mi ketten. Ezekben a napokban nagyobb gondot fordítottunk a telefonos vagy interneten keresztüli kapcsolattartásra, ezáltal tudtuk a családot, barátokat, ismerősöket szeretni. Sőt, még jobban szeretni, mivel a régen látott, egyedül élő, vagy akár konkrét nehézséggel küzdő ismerősöket is felhívtuk. Így megtapasztaltuk, hogy semmi sem lehet akadály, ha szeretni akarunk. Ami pedig a kettőnk kapcsolatát illeti, most újra felfedezzük a lelki megosztás szépségeit. Carlo, aki nem egy beszédes típus, és nehezen beszél magáról, most könnyebben megnyílik, és megajándékoz engem a legbelsőbb gondolataival. Én, aki ezzel szemben olykor túl sokat is beszélek, most azon kapom magam, hogy érdeklődve hallgatom őt, mindig tanulok abból, amiket a töprengései nyomán megoszt velem. Úgy érezzük, hogy kölcsönösen gazdagítjuk egymást. Több időnk van arra, hogy nyugalomban és elmélyülve kövessük a televízióban a vallási műsorokat, és aztán elmélkedjünk ezekről.

Próbálok mindent úgy végezni, a legegyszerűbb, nap nap után visszatérő kis dolgokat is, hogy mindig kapcsolatban maradjak Istennel.

Amikor ez sikerül, azt veszem észre, hogy nem érzem szükségét a klasszikus értelemben vett elmélkedésnek, mert az egész napot Isten jelenlétében töltöttem. Nyilván van, amikor elszomorodom, rosszul érzem magam, szenvedek, fáj, amikor megfertőződésről, halálesetről, bármilyen egyéb nehézségről kapunk híreket. Egyik nap, amikor a szekrényeket és a fiókokat rendezgettem, megtaláltam néhány régi fotót. Az egyik fénykép egy ünnepi estét örökített meg, a felvételen ott volt a plébániánkról egy olyan házaspár is, akikkel már jó ideje nem találkoztunk. A férj időközben elhunyt, a feleségről meg azt hallottam, hogy nagyon beteg. Gondoltam, biztos örülne, ha megkaphatná ezt a fényképet (ez jó ürügy is volt arra, hogy felvegyük a kapcsolatot), de nem tudtam, mi módon oldjam ezt meg, tekintettel a megszorításokra. De nem tudtam a telefonszámát se, címét se. Jézushoz fordultam, hogy Ő mutasson utat, hogy tudnám elérni ezt a hölgyet. Néhány nap múlva, amikor el kellett mennem elintézni valamit, összetalálkoztam vele! A távolságot betartva, el tudtam neki mondani, hogy van nálam egy fénykép, amit neki szeretnék adni. Nagyon örült! Kiderült, hogy nem is lakunk messze egymástól, így nem sokkal a találkozásunk után be tudtam dobni a postaládájába a fotót.

Imádkozzunk most közösen Szent Ágostonnal:
„Isten szeretet, s aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.” Én benned vagyok Istenem, hogy általad éljek. Te bennem laksz, hogy fenntarts és ne engedj elesni. Te gyógyszer vagy a betegnek, életszabály a bűnösnek, világosság a vaknak, otthon az elhagyatottnak. Mindent megadtál tehát nekem. Hadd értsem meg, hogy nem én adok neked valamit, amikor Hozzád jövök, s hogy még csak saját magammal sem rendelkezem…”

 Imádkozzunk most közösen egy tized rózsafüzért ezzel a titokkal: „Akit értünk keresztre feszítettek”. Azért ezt a titkot választottam, mert Jézus szeretete a kereszten vált teljessé.

* * *

Kedves Klubtag!
Te hogyan, milyen módon tapasztaltad már meg Isten szeretetét és hogyan próbáltad tovább adni a környezetedben? Van erről élményed, emléked? Megosztanád velünk?

Az eleven hitből fakad a remény. A keresztény úgy tesz tanúságot hite szilárdságáról, hogy a homály ellenére is kitart a hitben. Reménye erősségét pedig azzal bizonyítja, hogy a nehéz körülmények között sem szűnik meg remélni.

Sőt, maguk a viszontagságok növelik a reményt. Ezért mondhatta szent Pál: „még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység”. A végkövetkeztetése: „A remény pedig nem csal meg” (Róm 5, 3-5).

Tehát, a remény soha nem csal meg, még akkor sem, tele van az életünk viszontagságokkal.

Eszembe jut Jób története, aki megpróbáltatott gyermekeiben, javaiban, akit elhagyott a felesége, barátai, aki a legmélyebb nyomorba és magányosságba zuhant, akinek egész testét lepra borította.

Miért engedte meg mindezt az Isten?

A szenvedés a bűn gyümölcse, de egyúttal tisztulás is és engesztelés magunk és mások bűneiért. A fájdalmas csapások alatt nyögő ember számára egy csöppet sem világos az Isten akarata. Könnyen hatalmába keríthet bennünket ilyenkor a gondolat, hogy Isten elhagyott. No, ez az a pillanat, amikor minden látszat ellenére remélni kell, és visszaemlékezni, hogy a „remény nem csal meg”, mivel Isten szeretetére számítunk. Ez a szeretet pedig már kiáradt a szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által (Róm 5,5).

Biztos vagyok benne, hogy minél jobban remélünk, annál inkább eláraszt bennünket az Úr a javaival. Olyanokkal, amelyeket álmunkban sem reméltünk. Lehet, hogy sok-sok ajtó bezárul előttünk, de olyan nincs, hogy kitartásunk ellenére az Isten ne nyitna meg előttünk egy ablakot. Elképzelhető, hogy ez nem az lesz, mint amire számítottunk, de ha kellő „távolságból” nézzük az életünket, meglátjuk, milyen ajándékot készített nekünk.

Tapolyai Emőke a Bátorság Hetén beszélt a reményről is. Úgy fogalmazott, hogy ha egy fiatal pár Istenbe vetett bizalommal reménykedik a gyermekáldásban, egészen más minőségű életet él, mint aki nem így tesz. Lehet, hogy Isten nem adja meg azt, amiben remélünk, de reménykedve sokkal több felismerünk születik, egészen másképp állunk egymáshoz, a látszólagos kudarcokhoz és nem a mások hibáztatása, a kiábrándultság, a depresszió lesz az osztályrészünk.

Az egyik kedvenc képem a Szentírásból a búzaszem hasonlata.
„Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre” (Jn 12, 24-25).

Amikor a földműves beveti a földjét ilyenkor ősszel búza maggal, csak reménykedni tud abban, hogy ki fog kelni, szárba szökken és termést hoz. Biztosíték nincs. Lehet fagy, lehet belvíz vagy jégeső és még számtalan dolog, ami kárt tehet a növényben. Mégis reménykedik, mert nem tehet mást. Ha nem lenne benne remény, nem lenne értelme a munkájának és így az életének sem. 

A remény számomra azt is jelenti, hogy a növekedést, a reményeim beteljesülését rá bízom a Gondviselőre. Engedem, hogy a Lélek szabadon mozogjon, tevékenykedjen belátása szerint.

Lisieux-i Szent Teréz azt mondta: „Istenben soha nem lehet eléggé bízni, hiszen Ő olyan hatalmas és olyan irgalmas! Pontosan annyit nyertünk el tőle, amennyit remélünk.”

Imádkozzunk most közösen a remény ajándékáért!
Imádkozzunk egy egy tized rózsafüzért ezzel a titokkal: „Aki a mennybe fölment”.

* * *

Kedves Klubtag!
Számodra, a te életedben mit jelent vagy jelentett a remény? Megosztanád velünk?

Izajás próféta az Úr teremtő művéről szóló szavait így zárja: „Emeljétek fel fejeteket és lássátok: Ki alkotta mindezeket! Ő …., aki néven szólítja valamennyit. Hatalma és nagy ereje miatt egy sem mulasztja el, hogy válaszoljon neki.” (Iz 40, 16).

Aki hisz, az nem lógatja az orrát, az felfelé néz, felemeli a tekintetét! Aki hisz, az tudja, hogy Isten mindig nagyobb, mint amit valaha is el tudunk képzelni. Aki hisz, az meg van győződve arról, hogy az Isten csodálatos és titokzatos módon működik és jelen van az életünkben, minden pillanatban, minden sejtünkben, minden történésben.

Ha jól körbenézünk magunk körül, láthatjuk, hogy Isten mindenható, aki mindent megtehet, amit és ahogyan és amikor akarja. Tevékenységét semmi sem akadályozhatja, számára semmi sem nehéz: „Istennél semmi sem lehetetlen” (Lk 1,36).

Ha felfogjuk, hogy az életünk Isten kezében van, akkor megnyugodhatunk, hiszen a legjobb kezekben van. Nagy alázat kell ennek elismeréséhez, hiszen a világban minden az ember nagyságáról szól. Minden fölött uralkodni akarunk, mindent birtokolni szeretnénk – még mások jóindulatát is. De ez nem lehetséges. Ez jó is vagy így! Igen is jó, hogy nem lehet minden a miénk, amit szeretnénk.

Szükség van a hitre, hogy igaz életet tudjunk élni. Mert mi is a hit? 
„A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem láttunk” (Zsid 11,1)

Tehát, a hit ajándéka által az ember úgy ismer meg, gondolkodik és ítél – túlhaladva a véges emberi látásmódon -, amint Isten ismer, gondolkodik és ítél. A hit szemüvegén keresztül valamit megsejthetünk, felfedezhetünk Istenből, az Ő terveiből. Nagyszerű dolog ez.

Erre a másfajta szemüvegre, látásmódra van oly nagy szükség ebben a világban, hogy az ember ne mindig önmaga körül forogjon, hanem képes legyen felfedezni egy másik dimenziót.

A missziós lelkület azt jelenti, hogy megmutatom – elsősorban a saját életem, hitem által – másoknak, ennek az önző világnak, hogy aki hisz, annak van kiben bíznia (még a legnagyobb tragédia közepette is), annak van célja és értelme az életének, hiszen az Úr ígérete alapján örökké élhetünk.

GYAKORLAT: Próbáld ki a mai nap, hogy vedd fel Jézus szemüvegét! Az Ő szemével nézd a dolgaidat, amelyek történnek veled! Figyelmeztetlek, nem lesz könnyű! Amikor történik veled valami – akár jó, akár rossz -, tedd fel magadnak kérdést: Jézus mit mondana most? Ő hogyan cselekedne?

Kérjük közösen Jézustól, hogy növelje bennünk a hitet. Miért jó, ha erősödik a hitünk? Mert minden lehetséges annak, aki hisz (Mk 9,22). Ízlelgesd ezt a mondatot egy pár percig. (Természetesen, Jézus itt nem az emberi hatalomra gondol.)
Minél elevenebb a hit, annál nyilvánvalóbb Isten mindenhatósága.
Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek itt, menj innét oda, odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen” (Mt 17, 20).

Az életben gyakran találkozunk megmászhatatlan hegynek tűnő nehézségekkel. Hibák, amelyeket nem tudunk legyőzni, erények, amelyeket képtelenek vagyunk gyakorolni, megpróbáltatások, amelyeket nem tudunk elfogadni. Mindezek miatt elbátortalanodunk, elveszítjük a bizalmunkat, pedig elég lenne csak egy kis mustármagnyi hit … és növekedhetne, jobbá válhatna az életünk.

Néha tapasztalod, hogy nem segít az Úr, hiába kéred tőle?
Valóban, Isten késedelmes lehet az ember megsegítésében, mert nem talál eleven, élő, biztos hitet bennünk. Gondoltál már erre, hogy ez lehet az oka?

Ő ezt kérdezi: „Hiszed, hogy meg tudom tenni?”, s az ember képtelen ezt válaszolni: „Igen, Uram!” Vagy lehet, hogy rávágjuk, hogy „igen”, de nincs mögötte igazi meggyőződés és az Isten ezt tudja.

Bárcsak olyan hitem lenne, mint Ábrahámnak Izsák feláldozásakor, vagy az evangéliumi két vaknak, meg a kánaáni asszonynak, hogy ezt hallhassam: „Nagy a te hited. Legyen hát akaratod szerint” (Mt 15, 28).

Az erős hit nem hirtelen születik. Amint a gyermek növekszik és felnőtté válik, ugyanúgy a hitnek is el kell jutni a gyermeki állapotból az érettségre, amely meggyőződésből fakad és hatással van az egész életemre.

Imádkozzunk most közösen az erős hit ajándékáért, hogy méltóképpen tegyünk tanúságot róla ott ahol élünk:
Add Uram, hogy életem egészen a hit élete legyen, hogy ez a hit váljék életté gondolataimban, tetteimben, beszédemben! Hadd cselekedjem kizárólag a hit alapján, tanításod és szavaid alapján!
Mondjunk el egy tized rózsafüzért, ezzel a titokkal: „Aki halottaiból feltámadt”. Emlékezve arra, hogy a hitünk alapja Jézus feltámadása.

* * *

Örülnék, ha megosztanád velünk itt a hozzászólásban, neked mi az, ami erősíti a hitedet.
Van-e olyan történeted, amikor megtapasztaltad a hit erejét?