Bevezető ima:

Boldogságos Mária! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel fordulunk hozzád és közbenjárásodat kérjük. Isten kiválasztott teremtményeként kérünk, ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád fohászkodunk! Eszközöld ki Istentől számomra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérek.

Elmélkedés:

A hegyi út poros és emelkedős. Mária mégis „sietve útnak indul”, miután meghallja a hírt Erzsébetről. Nem azért siet, mert kapkod; azért, mert a szeretet időérzéke éles. Megkülönbözteti a sürgetőt a fontos­tól, és tudja, hogy vannak pillanatok, amikor a jelenlét nem halasztható. A látogatás története olyan, mint egy kézikönyv az odaforduláshoz: felismerni a jelzést, mozdulni a másik felé, és megmaradni mellette úgy, hogy közben Isten is teret kap közöttük.

Mária nem okítani érkezik, hanem hordozni. Magában viszi az Ígéretet, és nem teszi magamutogatóvá. A szeretet első mozdulata nem a tanács, hanem a köszöntés. „Áldott vagy te az asszonyok között” – feleli Erzsébet, és az öröm visszhangot talál. A két asszony között létrejön az, ami a kapcsolatok mélyén a legnagyobb ajándék: a kölcsönös megerősítés. Nem verseny, nem összevetés, hanem egymás méltóságának felragyogtatása. Az odafordulás lényege ez: a másik szíve hallhatóvá válik, és nem marad visszhangtalan.

Mária figyelme éles, de nem tolakodó. Tudja, hogy a másik ember jelzése gyakran félmondat, sóhaj, tekintet. Az odafordulás nem tolakszik be a másik történetébe, de nyitva tartja az ajtót: „Itt vagyok.” A jelenlét néha kancsó víz, máskor hallgatás, vagy kérdés, amiben tisztelet lakik: „Meséld el.” A szeretet ilyenkor láthatóvá teszi, hogy a másik fontos – nem azért, mert teljesít, hanem mert van. A legtöbb sebet nem a megoldások hiánya növeszti nagyra, hanem az, amikor a jelzéseink lepattannak valakiről. Mária jelenléte azért gyógyító, mert rugalmas: teret ad, és csak annyit kérdez, amennyit hordozni lehet.

A köszöntésből hálaének sarjad: a Magnificat. Érdemes észrevenni: az ének közös örömből fakad. Amikor valaki jó hírt hoz, a szeretet nem csupán gratulál; megáll, rákérdez, kibontja a részleteket, és megjelöli a pillanatot. Az öröm akkor kap mélységet, ha valaki segít újra átélni. Egy rövid: „Mesélj, mit mondtak pontosan?”; egy tükrözés: „Ragyogsz, látom, mennyit jelent neked”; és egy kis ünnep: „Jelöljük meg ezt – igyunk egy teát, menjünk egy kört sétálni.” A közös öröm megvéd a mindent relativizáló cinizmustól, és megmutatja, hogy a jó nem magánügy: ajándék, amely közösséget épít.

„Sietve útnak indulni” a hétköznapokban sokszor egészen kicsi mozdulatot jelent. Leteszed a telefont, amikor a másik beszél. A szemed szintjére emeled a gyerek rajzát. Megállsz a konyhaajtóban egy fél percre, és kimondod: „Hallom, fáradt vagy.” Mindegyik gesztus azt üzeni: a te világod fontos nekem. Az odafordulás nem hosszban mér – van, hogy tíz másodperc is elég –, hanem minőségben. Egy tiszta tekintet többet gyógyít, mint egy fél órás, de szórt figyelem.

Az odafordulásnak van tartása is. A szeretet nem olvad egybe; nem azt jelenti, hogy feloldódunk a másik problémájában. Mária jelenléte úgy teljes, hogy közben Isten felé nyitva marad. Nem veszi ki Erzsébet kezéből az életét, nem ő vállalja a feladatát, de vele van abban, ami nehéz és örömteli. Ez a tartás óv meg a kiégéstől: nem helyetted, hanem melletted. Aki így fordul oda, az nem fogy el, mert nem a saját erejét osztogatja korlátlanul, hanem forrásból él, és vissza is tér oda.

Mitől lesz ez mind valóság? Attól, hogy szokássá érleljük. Válassz ki ma három embert, akinek a jelzésére tudatosan figyelsz. Amikor észreveszed a sóhajt, a felvillanó szemet, a megosztott kis hírt, adj rá választ: kérdezz egy részletre, tükrözd az érzést, tegyél egy apró gesztust. Este röviden gondold át: mikor sikerült, mikor siklott el a figyelmed, mit tanultál. 

Van a történetnek egy halk, de fontos tanulsága: aki odafordul, az maga is ajándékot kap. Erzsébet nemcsak fogad, hanem megáld; Mária nemcsak ad, hanem megerősítést nyer. A szeretet nem zéró összeg: ha jól adod, közben nem csökken, hanem nő. „Sietve útnak indulni” tehát nem a feladatlista újabb tétele, hanem belső mozdulat: kinyitom a szívem ajtaját, és meghallom a kopogást. Néha odabent csend lesz, máskor hálaénekké duzzad – a lényeg, hogy a találkozás terében Isten is jelen van.

Kis ima: „Mária, aki sietve elindultál, taníts engem is észrevenni a hívást, időben mozdulni és megmaradni a másik mellett. Add, hogy jelenlétem békét lélegezzen, szavaim megerősítsenek, és minden találkozásban helyet készítsek Istennek. Ámen.”

Gondolat:

Ó, adj kegyelmet nekünk,
hogy csak azt szeressük, ami neked tetszik,
hogy minden gondolatunk és akaratunk
tökéletesen egy legyen a tiéddel!
Milyen jó Istennek szolgálni!
Milyen gazdagon jutalmazza
már e földön azokat, akik szeretik őt!
Add meg, fölséges Teremtőm,
hogy szent kegyelmed segítségével
minden erőmmel neked szolgáljak,
dicsőségeden dolgozzam,
hiszen ez életemnek legfőbb kötelessége!

(De la Salle Szent János)

Záró imádság:

Imádkozzunk a saját vagy mások imaszándékára:
Üdvözlégy… Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja …

Bevezető ima:
Boldogságos Mária! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel fordulunk hozzád és közbenjárásodat kérjük. Isten kiválasztott teremtményeként kérünk, ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád fohászkodunk! Eszközöld ki Istentől számomra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérek.

Elmélkedés:

Képzeld el Názáret délutáni csendjét. A ház félhomályában egy fiatal lány teszi a dolgát, nem keres reflektorfényt, nem ír nagy terveket, csak él. A látogatás nem dörgő mennydörgés, hanem szelíd megszólítás: „Üdvözlégy…” Az első mozdulat nem a lelkes ugrás, hanem a megilletődött kérdezés: „Hogyan lehetséges ez?” Mária nem gépiesen bólint; mérlegel, hallgat, rábízza magát Istenre. A „fiat” – „legyen nekem a te igéd szerint” – nem passzív belenyugvás, hanem érett, szabad igen. Olyan igen, amely mögött csend van és tisztánlátás. Olyan igen, amely nem söpri félre a félelmet, de nem engedi, hogy az döntsön helyette.

Ez az igen megkülönböztetésből születik. Mária kérdez, nem kötözködik; nem a lehetetlenséget bizonygatja, hanem a lehetőség módját keresi. A hit itt nem rózsaszín szemüveg, hanem tiszta tekintet: helyzetfelismerés, amely hozzáteszi – „és mégis Istenre támaszkodom”. A történet ritmusa egyszerű és tanítható: meghallani – átgondolni – kimondani – megtenni. Mária nem sieti el, de nem is halogatja; amikor a döntés megérik, mondata olyan, mint amikor a zárba beleillik a kulcs. A szeretet mindig így talál formát: nem szorít, hanem helyet készít.

Az igennek ára van, és Mária nem álcázza ezt. Az igen nemcsak angyal-arcot hoz, hanem mások értetlenségét is: mit szól József, mit gondolnak az emberek? A szívben mégis valami világossá lesz: az Isten szava tágasabb, mint az emberi ítélet. Aki így mond igent, nem lesz gondtalan; csak tudja, kihez tartozik. Az igen nem menekül a következmények elől, hanem vállalja őket – és közben rábízza a jövőt arra, aki kezdeményezett.

Mária igenje határokat is rajzol. A tiszta igen együtt jár a gyógyító nemmel. Nem a szeretet ellen, hanem érte. Názáret hosszú, rejtett évei azt jelentik: nem minden felkérés az én feladatom; nem minden sürgetés az én időm. Az igen nem lehet végtelen: formáját a nem őrzi. Amikor az ember nemet mond valamire, valaki másra mond igent – Istenre, a családjára, a küldetése belső ritmusára. A kertben a kerítés nem a szomszéd ellen van, hanem azért, hogy belül élet sarjadjon. Így őrizte Mária a Fiú gyermekkorát: nem mindent tett látványossá, voltak dolgok, amelyeket „a szívében forgatott”.

Hogyan fordítható ez a hétköznapokra? Úgy, hogy az igened előtt megállsz egy pillanatra. Tedd fel a kérdést: „Mi történik bennem most? Mi az, ami valóban rám van bízva? Mi az a kis lépés, amellyel ma Istenre válaszolhatok?” Ha erre rászoktatod a szíved, a mondataid megtisztulnak. A „persze, megoldom” helyett megszólal benned: „Szívesen, de csak holnapra tudom elvállalni.” A „majd valahogy lesz” helyett: „Igen, ha átszervezzük, hogy legyen benne pihenő is.” A szeretet nem az, hogy ész nélkül igent mondunk mindenre; a szeretet az, hogy van bátorságunk úgy igent mondani, hogy az valóban életet adjon.

Az első igen után sok kicsi igen következik. A hétköznapokban ritkán jönnek angyalok; inkább apró meghívások kopogtatnak. Hajnali csöndben öt perc figyelem egy gyerekre; délben egy türelmes válasz, amikor sietségben szólnak hozzánk; este egy belső „igen” a bocsánatkérésre, mert fontosabb a kapcsolat, mint a diadal. A szeretet nem egyszeri ünnepi mozdulat, hanem szokás. 

A „fiat” megőrzi az emberi méltóságot. Mária nem eszköz, hanem partner. A te igenedben is ez a méltóság lakik, amikor nem a félelem, nem az elvárások, hanem a szeretet és a józanság vezet. A tiszta igen nem csupán neked ad irányt, hanem a környezetednek is. Ha így döntesz, a másik is könnyebben találja meg a saját igenjét – nem azért, mert ráerőlteted, hanem mert a te szabadságodban a saját szabadságát is sejti.

Esténként érdemes röviden visszanézni: „Hol mondtam ma igent a szeretetre? Hol csúszott ki a számon egy üres igen? Hol lett volna helye egy gyógyító nemnek?” Ez a halk önvizsgálat nem vád, hanem hangolás. A következő nap ettől lesz tisztább: a szív emlékezni fog, milyen jó volt ma, amikor időt kértem, mielőtt válaszoltam; amikor kimondtam a szükségletem, mielőtt megígértem valamit; amikor a „legyen” nem teherként, hanem ajándékként esett a helyére.

A végén visszatérünk Názáret csöndjéhez. A „fiat” nem harsány szó. Nem önmagát ünnepli, hanem azt, akinek kimondták. És ez a titka: nem szorít, hanem tágít. Nem összezár, hanem megnyit. Nem ígér könnyű utat, de biztos társaságot igen. Az igen, amelyikből szeretet nő, mindig teret ad: Istennek, a másiknak, és annak, aki kimondta.

Kis ima: „Mária, a tiszta igen asszonya, taníts minket kérdezni, hallgatni és szabadon dönteni. Segíts, hogy igenjeinkből élet fakadjon, nemet mondásaink pedig megőrizzék, ami ránk van bízva. Ámen.”

Záró imádság:
Üdvözlégy…
Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja …

Az életünk sikerességét gyakran az anyagiakban mérjük és másokat is aszerint ítélünk meg. Azt gondoljuk, ha megvan mindenünk, jómódban élünk, akkor élünk helyesen.

Pedig a birtoklás, a vagyon, a csillogás gyakran megtéveszt bennünket.

Nézd csak, mit mond Jézus:

Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” Majd a néphez fordult: „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Példabeszédet is mondott nekik: „Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűreimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? – Így jár az, aki vagyont halmoz fel magának, ahelyett, hogy az Istenben gazdagodnék.” (Lk 12, 13-21)

Teljesen rendben van az, ha többet akarunk elérni az életben, ha „nagyobbat akarunk építeni”. Egy a fontos, hogy ne ezt tartsuk a legfontosabbnak az életünkben, ne ez mozgassa cselekedeteinket, hanem az, hogyan tudunk Istenben gazdagodni.

* * *

Kedves Klubtag!
A mai nap vizsgáld felül ragaszkodásaidat! Mi az az anyagi dolog, ami esetleg túlzottan fontos számodra (pénz, autó, étel, telefon, tárgyak, stb.)?

„Uram, köszönöm mindazt, amit adtál nekem! Segítsd, hogy akaratod szerint, mások javára fordíthassam javaimat!”

* * *

Szívből ajánlom a mai evangéliumot is számodra:

A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok! Így üldözték előttetek a prófétákat is. (Mt 5, 1-12)

Ma a liturgia a boldogmondásokat hozza elénk. A szentségről szóló írásában Ferenc pápa a boldogságokat a keresztények személyi igazolványának mondja. A boldogságok szerinti élet, teszi hozzá a pápa, választ ad a kérdésre, hogy mit tegyünk, ha jó keresztények akarunk lenni.

* * *

Kedves Klubtag!
A boldogságok ugyanakkor nyomasztóan hathatnak ránk: nagyon sűrűnek érezzük a felsorolást. Ezért most arra kérd Jézust, mutassa meg számodra, ma melyikre figyelj, melyik boldogmondással foglalkozz az Ő jelenlétében, kérve, hogy a lehető legteljesebben aszerint élj, és megértsd, hogyan jelent áldást, boldogságot. Igyekezd egész nap észben tartani az így átelmélkedett boldogmondást!

* * *

Végezetül egy különleges filmet szeretnék ajánlani számodra

A címe: Csillagainkban a hiba

Itt tudod megnézni: https://videa.hu/videok/film-animacio/csillagainkban-a-hiba-Olh5o6pUrcPbyPqL

Két (illetve több) tizenéves, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő fiatal barátságáról, illetve szerelméről, az élethez, a halálhoz való viszonyáról szól. 
Azt hiszem, nagyon sok tanulságos, elgondolkodtató, esetleg vitaindító gondolatot tartalmaz.

Ha végignézed, másképpen fogsz a saját életedre, szenvedéseidre is tekinteni.