Október 01. – Évközi 26. Vasárnap 
Olv.: Ez 18,25-28; Zs 124; Fil 2,1-11 
Evangélium: Mt 21,28-32 

Nagyon rendetlen fiú volt, ráadásul lusta is. Az iskolából folyton csak a panaszok áramlottak rá, a szülei azt se tudták, hova bújjanak szégyenükben. A szomszédok megvetették a fiút, ha tehették, elkerülték, mert féltek a csínytevéseitől. Mígnem egy nap súlyosan megbetegedett. Nem tudott rendetlenkedni, az ágyon felülni is alig bírt. „Megérdemli!” – mondogatták a szomszédok. De az orvos, akit kihívtak a fiúhoz, összevont szemöldökkel szólt rájuk: „Hogy mondhatnak ilyet?! Ez egy súlyos betegség, ilyet senki nem érdemel! Ne félj fiam, én meggyógyítalak.” A fiú furcsa megdöbbenéssel nézett fel az orvosra, aki ennyire jóindulattal volt iránta. Amikor hónapok múltán valóban meggyógyult, elhatározta, hogy orvos lesz, s ő is betegeken fog segíteni. Ettől kezdve sokkal jobban tanult, leérettségizett, s felvették az orvosi egyetemre. Elkerült otthonról, s az emberek lassan megfeledkeztek róla. Teltek-múltak az évek, s az egykori szomszédok közül ketten is súlyos szívbetegségbe estek. Bementek a városba egy híres szívspecialistához, akiről egyre többet beszéltek az egész megyében. Nagy megdöbbenéssel olvasták a rendelő ajtaján a hajdani rendetlen fiú nevét. „Hát ez engem biztos nem fog gyógyítgatni! Én ugyan nem bízom benne!” – kiáltott fel az egyik szomszéd, s azzal sarkon fordult és hazament. A másik azonban így gondolkodott: „Végül is mit veszíthetek? Lehet, hogy tényleg megváltozott, hiszen biztosan nem véletlenül tudott segíteni annyi betegnek. Kipróbálom.” Azzal bekopogott. Ez az ember fél év múlva egy súlyos műtét után talpra állt, és még évtizedekig élt. A másik azonban, aki nem bízott az orvosban, fél éven belül meghalt.  

Milyen megdöbbentőek az evangéliumban Jézus mondatai! Hát még mennyire annak tűnhettek a farizeusoknak és írástudóknak, akikhez címezte: „A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten Országában!” Nyilván nem azért, mert vámosok és utcanők, hanem azért, mert ők hisznek Keresztelő János, utána pedig Jézus bűnbánatra szólító szavának, megtérnek és megváltoztatják életüket. A farizeusok pedig úgy gondolják, nekik nincs miben változni, nincs miből megtérni. Mennyire nagy kegyelem számunkra, hogy Isten ennyire bízik bennünk! Türelemmel várja, hogy megváltozzunk, átalakítsuk életünket, ha eddig nem követtük az ő hívását. Mi emberek sokszor sajnos nem szavazunk ennyire bizalmat egymásnak! Bekategorizáljuk a másikat, a múltban szerzett rossz tapasztalataink vagy akár előítéleteink alapján megítéljük, s utána nem vagyunk képesek változtatni ezen a megítélésen. Hány és hány embertársunk jobbá válását akadályozta meg vagy legalábbis fékezte le az emberi bizalmatlanság! Talán mi is éltünk át ilyen fájdalmas élményeket. Jézus azonban nem ilyen, s ha Őt követjük, mi is lehetünk türelmesebbek azokhoz, akik számunkra nehéz esetnek tűnnek.  

A Biblia minden könyvén átvonuló, legfőbb mondanivalói közé tartozik Isten bizalma, türelme az ember iránt. Az Ószövetség talán legfontosabb története a kivonulás, az Egyiptomból történő megszabadulás és Kánaán földjének elnyerése. Mindez egy hosszú vándorlás, vagyis egy lassú átalakulás, megerősödés eredménye, amelyen soha nem mehetett volna át Izrael népe Isten türelme, szerető bizalma nélkül. De a Bírák és királyok történetei, a Babiloni fogság és a hazatérés is: mind-mind a visszaesések, újrakezdések, megtérések szakadatlan sorozata. Az olvasmányban Ezekiel próféta ráirányítja a figyelmet arra, hogy az ember nem egy mozdulatlan, változni képtelen valaki: letérhet gonosz útjáról, bár igaz, hogy a jó is beleeshet a gonoszságba. Isten vár, amíg életünk termése valóban beérik, amíg végképp eldől, hogy búza-e, avagy konkoly.  
Az Újszövetségben pedig még inkább megerősíti Isten az ő emberré lett Fia által a belénk vetett bizalmát, atyai türelmét. Az evangélium rávilágít arra, hogy sokszor nem az teljesíti a Mennyei Atya akaratát, aki az első pillanatban lelkesedik, vagy éppen színészkedik, de kitartás és valós elszántság nincsen benne. Lehet, hogy épp azok munkálják ki életükben tisztábban Krisztus arcát, akik eleinte távol voltak Tőle és az Ő egyházától, akik elzárkóztak. Ahhoz azonban, hogy megnyissák életüket Isten szeretete előtt, szükség van a mi pozitív hozzáállásunkra is. 

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

— 2023. augusztus 03. —

JELEK

Dönts a hit mellett

Hiszel a szél létezésében? Tudod, hogy van oxigén? Pedig egyiket sem láttad! Mégis meg vagy győződve róla, hogy van. Miért? Mert megtapasztaltad. Nem látod a szelet, de az ereje fákat csavar ki, felkorbácsolja a hullámokat. Nem látod az oxigént, de ha a víz alatt nem jutsz hozzá, megfulladsz. Istent sem látod, mégis jelen van és működik a világban és a te életedben is. Mit tehetsz? Hiszel benne úgy igazán, valóságosan, teljes szívvel és elkötelezetten, vagy nem.

Csak akkor fogod megtapasztalni az Ő működését az életedben, ha döntesz Isten mellett. Amíg nem döntesz mellette, addig nem érzed Isten “jótékony hatását” az életedben, és nem lesz tapasztalatod Róla.

Az Isten-tapasztalat az, ami változást hoz Neked, amitől jobban fogsz szeretni (a családod, barátaid, még a kellemetlen munkatársadat is), amitől jobb lesz az imaéleted, amitől kiegyensúlyozottabb leszel, amitől béke költözik a szívedbe.

Az Isten-tapasztalat pedig apró jelek, csodák formájában fog megnyilvánulni az életedben.

Amikor imádkozol, ismerd fel, hogy most Istennel vagy. Ott van veled, benned, melletted. Hagyd, hogy jelenléte magával ragadjon, hogy formálja gondolataidat, érzéseidet! Engedd, hogy – Máriához hasonlóan – általad vigyen véghez csodákat körülötted és benned!

***

AHOGYAN A SZENTEK LÁTTÁK

Keveset beszélt, de annál messzebbre jutott

Nem pontosan azokban a tettekben lehet követni egy szentet, amelyekben ő Istent követte, hanem sokkal inkább abban, ahogy ezt tette. Assisi Szent Klára 800 évvel ezelőtt élt.
„Klára elbujdosott, élete mégis ismertté vált; ő maga keveset beszélt, híre azonban messze földre eljutott.” Ezekkel a szavakkal illette az olasz szentet IV. Sándor pápa, aki szinte azonnal, már két évvel halála után szentté avatta. Nem véletlenül. Rengetegen követték, rendje, a klarissza rend a kezdetektől sok, elsősorban gazdag, nemesi családból származó fiatal lányt vonzott erre a teljes szegénységet fogadó, Istennek szentelt életre.

A szent hosszú éveken át gyengélkedett, de mindig örömmel fogadta a fájdalomban a szenvedő Jézus látogatását. Röviddel a halála előtt, amikor igen heves fájdalmai voltak, így vigasztalta síró nővéreit: „Amióta Isten szolgája, Ferenc közvetítésével megismertem az Úr Jézus kegyelmét, semmiféle fájdalom nem teher, semmi vezeklés nem nehéz, és semmiféle betegség nem elviselhetetlen számomra.”

Hittel, bizalommal, irgalommal, elszántsággal élte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Ferencnek kellett közbeszólnia, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben.
Tudta, nem a maga önző vágyait követi, hanem Jézus az, akit mindenben követni akar.
Kitartása gyümölcseként regulájukat még életében, éppen a halála napján vehette kézbe.
„Klára, különösen szerzetesi életének kezdetén, testvéri barátságban volt mesterével, Ferenccel. Amikor két tiszta és az Isten iránt érzett mély szeretettől lángoló lélek egymásra talál, akkor a kölcsönös barátságból kapott erő segít a tökéletesség útján való előrehaladásban. A barátság az egyik legnemesebb és legkülönlegesebb emberi érzelem, amelyet az isteni kegyelem megtisztít és tökéletesít.” – XVI. Benedek pápa

forrás: Ujvarosonline

GONDOLAT:

Sok gondot okozhatnak nekünk a (túlzott) ragaszkodásaink. Képes lenni elengedni, lemondani dolgokról, igazi szabadságot hozhat számunkra. Ha megértem, mit kér tőlem Isten egy adott helyzetben, próbáljam meg teljesen átadni magam neki ezen a héten, és a saját elképzelésemet, ragaszkodásomat háttérbe helyezni.

---

 

— 2023. augusztus 10. —

JELEK

A mag elengedi

Uram, most itt vagyok előtted! Tölts be jelenléted csodájával!
Szereted az életed? Remélem, „igen” a válaszod! De miből fakad az életünk?

Mit megteszünk azért, hogy egészségesek, boldogok legyünk, hogy az életünk úgy alakuljon, ahogyan szeretnénk!
Gondoltál már arra, hogy aki nagyon ragaszkodik az általa elképzelt élethez, az nem biztos, hogy eléri? Élet, öröm fakadhat abból is, ha valami „meghal” számukra, ha valamit képesek vagyunk elengedni, és nyitottá válunk arra, amit az Isten készít számunkra, amivel Ő akar megajándékozni minket.
Legyen a jel, a mag, amely csak akkor csírázik ki, ha előtte „meghal”, ha elengedi a kemény mag voltát, és közel engedi magához az éltető vizet, ami meglágyítja a burkát és táplálja a magban lévő csírát.
Ha a mag nem engedi el a meglévő állapotát, sosem hoz gyümölcsöt! Sosem! Ezért az elengedéshez bátorság kell!

***

MÁS SZEMMEL NÉZD

A kezdet és a vég

Itt ez a vastag, kiszáradt fatörzs. Nem él már. Ágai, levelei sincsenek. Ellenben egy kis fenyő-mag meggyökerezett rajta és növekedésnek indult. Tör felfelé a magasba.

Az életünkben mindig van valami, ami elmúlik. Egy kapcsolat, egy barátság, egy munkahely, egy életkor, egy iskolai időszak, a gyerekek kirepülnek, stb. Valaminek vége szakad, de mindig kezdődik valami új. Ami elmúlik, az kiváló táptalaja lehet egy új kezdetnek, egy új életnek. Ez a mi reményünk alapja.
Nem mindegy, hogyan szemléljük az elmúlást! Lásd meg benne azt, ami számodra életet jelent! Ez az üzenete a húsvétnak, Krisztus feltámadásának is!
fotó: Lőrincz Magor

---

 

— 2023. augusztus 17. —

JELEK

Ahogyan az Isten működik benned

Kedden volt Nagyboldogasszony ünnepe, amikor az evangéliumban az a történet szerepelt, amikor Mária várandósan meglátogatta a szintén állapotos Erzsébetet (vö. Lk 1,39-56). A Szentírás tanúsága szerint a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! (…) Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Lássuk csak, miről is beszélget ez a két, gyermekét váró nő? Most belehallgathatsz a beszélgetésükbe.

Isten csodálatos működéséről – Isten jeleiről – beszélgetnek, melynek kiemelkedő példáját találják a saját életükben. Mindkettejük fogantatása egy csoda volt, Isten áldása. Egy jel, amelyen keresztül az Úr vezette őket, és amelyben hittek. Figyeld a szavaikat! Vedd észre a lelkesedésüket, a hálájukat, az alázatosságukat! Engedd, hogy hassanak rád. Talán egyikük megkérdezi most tőled, hogy te hogyan veszed észre az Isten működését a saját életedben! Hogyan tennél tanúságot előttük a téged ért kegyelmekről? Mit mondanál nekik?

Mária ujjongva magasztalja Istent azért, ahogyan az életében működik: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt…”

Visszhangra találnak a te szívedben Mária szavai, tudsz velük azonosulni!

Mária tele van élettel, szenvedélyesen szereti az igazságot és az Istent. Kérd Máriát, hogy Isten gyújtson tüzet a te lelkedben is, hogy észrevegyed az Ő áldásait!

***

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PERCEK

A fül böjtje

Beethoven némaságban „hallgatta” végig élete legnagyobb tapsviharát a IX. szimfónia bemutatóján. Nem hallotta és nem látta, mert siket volt, és az előadás végén a közönségnek háttal a kottalapokat forgatta. Egy hölgy ment oda, hátramutatott, és csak akkor hajolt meg a mester. Ez a fül kényszerű böjtje volt: már nem juthatott el hozzá hang, a siker. Volt olyan idős barátom, aki azt mondta: jobb is, hogy nem hallok már mindent. Nincs is rá szükség. Az ember második gyermekkorára leegyszerűsödik.
Azonban ez a folyamat csak akkor lehet gyümölcsöző, ha életünk delén is különbséget tudunk tenni a hangok között. Pontosabban, nem a decibelek mértéke szerint értékeljük azokat. A zaj korszakában különösen éles kérdés, vajon kihalljuk-e a csendes jeleket az autók zajából.

Egyszer gyerekekkel végeztem el a következő kísérletet: Megkértem őket, hogy ordibáljanak, lehetőleg a saját nevüket mondják minél hangosabban. Én elöl állva egy bibliai mondatot mondtam halkan. Persze csak azok tudták utána visszamondani a mondatot, akik az első sorban ültek, és tudtak a számról olvasni.
Az az ordibálás, amely csupán az egyes emberek önérvényesítéséről szól, nem ad teret semmi másnak. Nincs más út, mint a lemondásé.

Urbán Gyula költő fogalmazta meg: „Isten beszéde a csend, a többi csak fordítás.”
És egy vers tőle:
Istenes vers
Lehet, hogy az a rigó titka,
Hogy ez a kert is csak kalitka.
Szállhatnék én is más csillagra,
De ott is hullnék csillagporba.
Hamu és por, és mindörökre;
Bezárva tart az Isten ökle.
Csak csendből készült fordítást
Fog föl e szív, s rigósírást.

A fül böjtje az, amikor a hangokban megnyilvánuló különböző fordításokat visszafordítjuk a csend nyelvére.

Fekete Ágnes református lelkész

GONDOLAT / TENNIVALÓ:

Mit hallasz meg a nap során? Csak magadat hallod, vagy meghallod azt is, amit az Isten mondani akar számodra a különböző élethelyzeteken, eseményeken, a barátodon, családtagodon, a boltoson vagy éppen a szomszédodon keresztül?

---

 

— 2023. augusztus 23. —

JELEK

Amikor rád tör a harag

Mi keresztények szeretünk a szeretetről beszélni, a szeretetre törekedni, mert hát Isten is szeret bennünket, és tudjuk nekünk is szeretnünk „kell” egymást. Ez mind rendben is van így, viszont sokszor ez nem megy könnyen.

Az érzéseink, a vágyaink, a gyarlóságunk, a külső körülmények – nem is ritkán – kizökkentenek bennünket a szeretetre törekvésünkből, és azt vesszük észre magunkon, hogy tele van a szívünk keserűséggel, irigységgel, haraggal, rosszindulattal, békétlenséggel. Ez is jel lehet számunkra!

Az érzések hozzátartoznak teremtettségünkhöz. Önmagukban se nem rosszak, se nem jók, igazából az számít, hogyan válaszolunk rájuk. Amikor rád tör valami erős érzelem, például harag, képzeld el, hogy ezt az érzést karodba veszed, mint egy csecsemőt, és ringatod, míg megnyugszik. Azután add hozzá a képhez Istent, ahogy szerető karjával átölel téged és a kisbabát, megtart és megerősít téged. Képzeld el Isten szeretetét, mint egy hatalmas vízesést! Mindenkit hív, hogy menjen a közelében, „álljon alá”, és frissüljön fel. Ha az életre (az életedre) tekintesz, észre veheted, hogy tele van Isten bőkezű jóságával, amelyet sosem – egyetlen pillanatra sem – von meg tőled. Szeretete kimeríthetetlen.

Időzz el ennél a képnél, és bízom benne, hogy a benned lévő harag, neheztelés, megbántottság, irigység, stb. szép lassan oldódni kezd, és „elpárolog” belőled!

Minél inkább felfogod, megéled Isten átölelő jóságát, annál jobban érezni fogod a késztetést, hogy azt megoszd másokkal önzetlenül, nagylelkűen – ahogyan te is kaptad.

***

ÉLET-MÓD

Apró nyári örömök

A nyári időszak sokak számára hoz utazást, nyaralást, de egész nyáron nem lehetünk úton. Otthon is találhatunk kikapcsoló, lazító, örömteli pillanatokat a hosszú nappalokban elnyújtózva és lelassulva még így nyár vége felé is.

Amikor felébredünk, a reggeli kávé, vagy tea mellett gyönyörködhetünk az otthonunk különleges fényeiben. Mennyire más ez, mint télen! Melyik a legkedvesebb sarok az otthonodban? Még nincsen? Itt az alkalom, hogy megkeresd és berendezd!

Aki otthon dolgozik, annak a nyári munka talán kicsit lazább, több mozgásteret enged, hiszen a munkáját akár a kertben vagy az erkélyen is elvégezheti. A munkanapok estéinek különös ünnepi hangulatot adhat a teraszon vagy az erkélyen való szemlélődés, az esti tücsökciripelés hallgatása. Akár lakásban, akár kertes házban élünk, megteremthetjük a “nyaralós hangulatot” egy-egy évközben nem használt tárggyal vagy bútorral. Belemerülni a gyerekpancsolóba vagy a hűvös fürdőkádba, hintaágyban aludni (akár a lakásban), növényekkel körbevenni magunkat, a karácsonyi égősort kiakasztani a teraszra vagy a nagyszobába.

A természet tündököl, a világ élénk színekkel teli, a hajnali fű harmatos, az esti utcák illatosak. A nyár arra való, hogy kint legyünk, lelassuljunk és minden sejtünkkel átéljük, milyen csodálatosan összetett és ragyogó a világunk. Vár minket az erdő, a folyópartok, a mezők este és reggel. A kertünkben ugyan mindig akad munka, de a gyomlálás vagy locsolás időszakát fogadhatjuk örömmel is, nem csak kényszerként. Piknikezzünk a természetben, biciklizzünk, túrázzunk, evezzünk, ússzunk minél többet és minél többekkel!

Sétálhatunk a környékünkön, felfedezhetjük a közvetlen környezetünk kincseit: a szomszéd kertjét vagy a közeli játszóteret. Itt a lehetőség, hogy kalandozzunk, eddig ismeretlen helyeket látogassunk meg, keressük fel az ország nevezetes vagy kevésbé nevezetes helyeit. Fedezzük fel a barlangokat vagy a fürdőket, keressünk izgalmas kilátókat, várakat, múzeumokat vagy koncerteket!

A nyár bővelkedik ízekben és illatokban. Tegyük ünneppé a rutinszerű étkezéseket! Egy szépen terített asztal, egy különlegesebb étel is adhat annyi örömöt, mint egy Michelin-csillagos étterem. Keressünk recepteket hűsítő italokhoz, turmixokhoz, rágcsáljunk különféle salátákat, kortyoljunk jeges finomságokat és kényeztessük magunkat hideg édességekkel!
Egy befőzés is lehet öröm! Eltenni a nyár ízeit önbizalommal töltheti el a gondoskodó lelkűeket. Ha pedig szívesen kísérletezgetünk, fermentálhatunk, készíthetünk kovászos uborkát, eltehetünk télire lecsót, lekvárt, kompótot, készíthetünk száraztésztát.

Sokan vagyunk, akiket a nyár akkor tölt fel igazán, ha minél több, számunkra kedves emberrel töltjük meg. Legyen az a régen látott, külföldről hazalátogató legjobb barátnőnk vagy a szomszéd, akivel közösen gyomlálunk egy kicsit, az emberi kapcsolataink hálójában biztonságban és örömmel ringatózhatunk a nyár lazább keretei között.
Itt az idő nagy családi vacsorák, baráti grillezések, közös strandolások szervezésére, de ha erre éppen nincsen erőforrásunk, az estéket egy pohár bor mellett beszélgetve is tölthetjük a párunkkal vagy a felnőtt gyermekeinkkel.

A csendes hajnalok és esték magányában meglelhetjük az örömöt a bensőnkkel való találkozásban is. Itt a lehetőség, hogy rendszeressé tegyük az imaéletünket vagy a bibliaolvasási szokásainkat. Ha pedig leszáll az est, csendes beszélgetésekben vagy szemlélődésben lassíthatjuk le az elménk zakatolását, hálát adva azért, hogy békességben, biztonságban, örömökben gazdag napot zárhatunk.

A mentális jóllétünk nem azon múlik elsősorban, hogy milyen nehézségekkel kellett a múltban vagy most megbirkóznunk. Sokkal inkább azon, milyen erőforrásaink vannak ahhoz, hogy a nehézségeinket kezeljük. A nyári fények, illatok, ízek, érzetek, hangok olyan ajándékok, amelyeket eltehetünk magunk számára a borongósabb napokra. Ha pedig szokást formálunk abból, hogy mindezeket nyitottan befogadjuk, az ősz és a tél adományai is megerősítenek majd bennünket.

forrás: újváros

---

 

— 2023. augusztus 31. —

JELEK

Olyan vagyok belül, mint ami kívülről látszik?

Mit mutatok kifelé, az emberek felé? Valóban olyan vagyok belül is, mint ami kívülről látszik?
Mindannyiunkat megkísért az a gondolat, hogy néha másnak mutassuk magunkat, mint akik valójában vagyunk: szebbnek, okosabbnak, gazdagabbnak, jobbnak, vallásosabbnak… Ilyenkor magunkra erőszakolunk különféle “ál” viselkedéseket, erőltetett mosolyt, amelyek igazából nem is mi vagyunk, csak egy felvett szerep. Csak képmutatás. Igyekszünk olyan képet mutatni magukról a világ felé, melynek nem sok köze van a valósághoz.
Gondolkodjunk most el közösen: a napi tevékenységeim közepette, mennyire a valódi énemet mutatom mások felé? Akár az esti lelkiismeret vizsgálatban, visszatekintve a napra, végig elemezhetem a viselkedésemet: mi az, ami valódi volt, és hol vettem fel valamiféle álcát?

Nálad előfordul olyan, hogy bizonyos döntések előtt felteszed magadnak a kérdést: mit fognak szólni hozzá az emberek (a házastársam, a gyerekem, a szülőm, a barátom, a plébános…)? Ha eszedbe jut olyan, aki kritizálna érte, akkor lehet, hogy hozzá sem kezdesz, pedig te jónak tartod és szeretnéd? Tényleg ennyire számít, mit fognak hozzá szólni mások? Valójában egyetlen Valaki véleménye számít. Isten ismeri az igazságot. Ő ismeri a szándékaidat, Ő tudja, ki is vagy valójában!

Az is valamiféle képmutatás, ha mások elvárása szerint cselekszel, pedig neked teljesen más a meggyőződésed!

Tisztelnünk és szeretnünk kell felebarátainkat anélkül, hogy hagynánk, hogy igaz tanítványi életünket eltorzítsák.
Legyél hű ahhoz, aki vagy – félelem nélkül!

Olyan vagyok belül, mint ami kívülről látszik?

AHOGYAN A SZENTEK LÁTTÁK

Van olyan élő hited, mint Mózesnek?

Izrael első nagy prófétájaként – vezette ki a szolgaságba taszított zsidóságot Egyiptomból „az ígéret földje” felé. Mózes számára ez egy óriási kihívás volt. Azt mondta neki az Isten: “hozd ki a népemet Egyiptomból”.
Talán te is rengeteg olyan kihívás előtt állsz, aminél úgy érzed, hogy meghaladja az erődet. Félsz.
Mit csinált Mózes? Mit lehet tanulni Mózestől ilyen helyzetekben, amikor nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap? Mózesnek egy nagy szerencséje volt: nem volt számítógépe és azon kockázat elemező programja. Kimondva vagy kimondatlanul ma a döntéseinket az határozza meg, hogy mekkora a kockázat és milyen hasznot eredményez!
Mózesnél nem ez volt a döntési szempont, hanem az, hogy: ha velem az Isten, miközben a küldetésemet teljesítem, akkor Ő biztosan segíteni fog. Ha a hit az csak világnézet és nem bízó hit, élő hit, akkor az ember nem tudja túlélni a nehézségeket.

Mózes azért volt képes a problémás életszakaszaiban is megmaradni, mert élő hite volt. Emberileg gyakran kiborult. Saját imájában mondja, hogy „útálom ezt a népet, de mégis úgy szeretem”. De mély Isten kapcsolata miatt teljesíteni tudta a feladatát.

Abban a pillanatban, amikor elveszítjük azt az érzésünket, hogy az Isten velünk van, abban a pillanatban vége a hitünknek és a lelki erőnk is megcsappan. Nem csupán kockázatot kell elemezni, hanem imádkozni és bízni kell. És hinni, hogy velünk az Isten!

Prof. Dr Benyik György atya

GONDOLAT:

Imádkozz és kérd az Istent, növelje benned a hitet!

 

Szeptember 24. – Évközi 25. Vasárnap 
Olv.: Iz 55,6-9; Zs 144; Fil 1,20c-24.27a. 
Evangélium: Mt 20,1-16a 

Egy férfi különös tárgyat tart felakasztva a nappalija falán: egy egyszerű, szúrágta göcsörtös faágat, aminek semmi jellegzetes alakja nincs, semmi szépség nem sugárzik róla. Ha valaki megkérdezi, miért van ott, ezt a történetet szokta mesélni:  
“Gyermekkoromban a nagyapámmal jártam le sétálni a parkba, a tó környékére. Egyik nap a nagyapám mosolyogva ballagott a nyomomban, pedig nehéz súlyt cipelt a mellkasában: beteg volt a szíve, egyre rosszabb állapotba került. Hideg tél volt, és a tavat tükörsíma jég borította. Csúszkálni akartam, de a nagyapa nem engedte, mert szerinte vékony volt a jég. Én azonban kihasználtam, hogy nem tud olyan gyorsan a nyomomba érni, s leszaladtam a tóra, hogy legalább egyet csússzak. Hiába kiabált a nagyapám, én mégis nekiindultam. De ahogy futni kezdtem a jégen, beszakadt alattam, s én egy pillanat alatt már a jéghideg vízben kapálóztam. A lábam nem ért le, s azonnal merülni kezdtem. A nagyapám erején felül rohant a tóhoz, a parton leszakította az egyik fáról ezt a göcsörtös ágat, s felém nyújtotta. Nekem sikerült belekapaszkodnom, s a nagyapám rendkívüli erőfeszítéssel kihúzott. Amíg engem a járókelők gyorsan kabátokba, takarókba burkoltak, a nagyapám hosszú percekig zihálva ült a parton, s a szíve tájékát masszírozta. Még hazagyalogoltunk együtt, de ez a megpróbáltatás túl sok volt a nagypapának. Egy heves szívroham még aznap éjszaka végzett vele. Én másnap reggel sírva gyalogoltam le újra a tópartra. Megkerestem a göcsörtös faágat, amivel a nagyapám megmentette az én életemet, de elveszítette a sajátját. Azóta itt őrzöm felakasztva a falon, s ameddig élek, mindig ott is lesz fölöttem, mint az ő irántam való szeretetének nagy jele.”  

„Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, s az én útjaim nem a ti útjaitok, mondja az Úr.” Általában akkor szoktunk hasonló mondatokat idézni a Bibliából, amikor valami számunkra felfoghatatlan, nehezen elfogadható rossz dolog történik velünk. Akkor mondjuk, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”, ha valami nem tervezett kellemetlenség következik be, amikor úgy érezzük, „felülről” áthúzták a számításainkat. Vagy legföljebb akkor emlegetjük még Isten szándékainak, útjainak érthetetlenségét, amikor valami természetfölötti, csodás jelenséget tapasztalunk, ami emberileg megmagyarázhatatlan. Pedig legtöbbször nem ilyen dolgokra vonatkozik a bibliai megállapítás: nem rossz vagy felfoghatatlan dolgokra, hanem éppen Isten szeretetének és az abból fakadó, számunkra jó következményekkel járó tetteinek nagyságára. Isten szeretete minden emberi mértéket, elképzelést meghalad. Hányszor és hányszor történnek velünk jó dolgok, amelyeket egyáltalán nem érdemeltünk meg, amelyekért szinte semmit sem tettünk! Olykor emberek részéről is tapasztalunk olyan mélységű szeretetet, áldozatkészséget, odaadást, hogy az már a mai társadalom közgondolkodásában őrültségnek számít. Többnyire kiderül, hogy ezek mögött a tettek mögött mélységes hit és istenszeretet van jelen.  
Bizony, egyáltalán nem csak a kellemetlen meglepetésekre, rossz történésekre kellene mondanunk, hogy „Ember tervez, Isten végez!”, vagy hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”, hanem az emberileg már szinte felfoghatatlan szeretet megnyilvánulásokra is. Mert ezek azért gyakoribbak, csak sajnos ezekre kevésbé figyelünk fel, ezeket természetesnek vesszük.   

A meg nem érdemelt szeretet legnagyobb jele Isten részéről éppen az Ő Szent Fiának keresztáldozata, s az abból fakadó állandó készség a megbocsátásra, a boldog, örök életre való eljuttatásra. Emberileg valóban igazságtalannak, érthetetlennek tűnik a szőlősgazda magatartása, aki az utolsónak munkába álló, mindössze egy órát dolgozó szőlőmunkásoknak is ugyanannyit szán, mint a kora reggeltől dolgozóknak. Nem ugyanolyan keveset, hanem ugyanolyan sokat! Valóban nem evilági gondolkodásra vall! A példabeszéd értelme éppen az, hogy akik életük végén ismerik fel csak Isten szeretetét, s akkor kezdik viszonozni azt, akkor kezdenek válaszolni az Ő meghívására, ugyanúgy elnyerhetik az üdvösséget, mint azok, akik gyermekkoruktól a hitben nevelkedtek és éltek. 
Francois Varillon jezsuita szerző szerint Isten legfontosabb tulajdonsága nem a mindenhatósága vagy a mindent tudása, hanem a szeretete. A szeretet az egyetlen tulajdonság, amit az Újszövetség gyakorlatilag azonosít Istennel. János evangélista szerint Isten maga a szeretet. A szeretet hatja át és határozza meg minden egyéb tulajdonságát is. Mindenható, mindent meg tud tenni, de nem tesz semmi rosszat, semmit, aminek nem a szeretet lenne az indoka. Ebben jócskán különbözik a keresztény istenkép a korabeli pogány isten elképzelésektől. Isten mindent tud, mindenütt jelen van, de tudását soha nem használja valaki ellen, s ahol jelen van, ott szeretni van jelen. Éppen ezért az életünkben számos jele van ennek az ingyenes, meg nem érdemelt, emberileg már őrültségnek számító szeretetnek. Nem csak a megváltó kereszthalál, hanem a hétköznapi életünk számos apróbb-nagyobb eseménye is bizonyítja Isten irántunk való jóságát és odaadását. Kár, hogy ezekre nem figyelünk fel eléggé, nem ismerjük fel bennük az Isten jelenlétét, cselekvését.   

Pedig éppen ebben áll az igazi veszély: az ember érzéketlenségében, közömbösségében az Őt végtelenül szerető Mennyei Atya iránt! Mert bizony a szeretetnek ez is velejárója: nem erőszakos, és visszautasítható! Izaiás próféta nem véletlenül figyelmeztet az olvasmányban: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” Miért? Talán egy idő után Isten megunja a mi hívogatásunkat, csalódottan odébbáll, ha nem szíveskedünk hinni Benne és viszont szeretni? Nem, nem erről van szó! Az a Krisztus, aki az életét sem sajnálta feláldozni értünk, biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó pillanatig keres bennünket, hívogat minket. Azonban mi egyre jobban eltávolodhatunk Tőle. Egyre érzéketlenebbé lehetünk Isten jelzései iránt. Annyira leköthetnek más vonzások, elvakíthatnak evilági boldogság-ígéretek, hogy Isten meghívása elsikkadni látszik mellettük. 

Nagy kegyelem, ha az ember legalább élete vége felé belátja, hogy a boldogságkeresés Isten nélküli útjai csak tévutak. Ha ki tudja mondani az utolsóként munkába álló szőlőmunkásokkal: „Senki sem fogadott fel minket” Senkinek sem kellettünk igazán, senki sem szeretett igazán azok közül, akikre, amikre mi vágyakoztunk. Nagy fájdalom egyébként ennek felismerése: egy jórészt elhibázott élet beismerése. Ugyanakkor annál nagyobb ajándéknak érzi az ilyen ember Isten megbocsátó szeretetét, végre fölismert meghívását. Isten valóban készen áll arra, hogy az utolsó pillanatban is megbocsásson, Országába fogadjon minden embert, ahogyan a bűnbánó jobb latort is. Azonban valószínű, hogy egy Isten iránt közömbös, érzéketlen élet nem könnyen fordul teljesen más irányba épp az utolsó pillanatokban. Nem olyan könnyű beállni Isten szőlőjébe és szorgalmasan dolgozni az utolsó órában: valószínű, hogy maradtak ott tétlenül ácsorgók a piacon még a nap elmúlása után is. Számukra pedig már nem maradt remény. Ne irigyeljük tehát azokat, akik földi életük nagyobb részének elpazarlása után, sok csalódás és fájdalom útján ébrednek rá arra, hogy igazából az isteni hívásra kellett volna figyelniük kezdettől! Inkább köszönjük meg, ha mi nem vagyunk teljesen érzéketlenek Isten ingyenes, megmagyarázhatatlan szeretetére, s igyekezhetünk azt viszonozni! És kérjünk erőt Krisztustól ahhoz, hogy mi is képesek legyünk követni Őt ebben az érthetetlen szeretetben, az önfeláldozás „őrültségében”!  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

  

   

Szeptember 17. – Évközi 24. Vasárnap 
Olv.: Sir 27,33 – 28,9; Zs 102; Róm 14,7-9; 
Evangélium: Mt 18,21-35 

A közelmúlt legszebb szerelmi dalát egy amerikai lány írta. Ez a címe: „Amit nem tettél.”  
Emlékszel arra a napra, amikor elkértem a kocsidat és összetörtem? Azt vártam, hogy összeversz, de te nem tetted. És arra emlékszel-e, amikor erőszakkal vonszoltalak ki a strandra? Te nem akartál jönni, mert láttad, hogy esni fog. Amikor tényleg zuhogni kezdett, azt vártam, hogy felsóhajtasz: „Ugye megmondtam!?” – de te nem tetted. Emlékszel-e arra, amikor mindenkivel kacérkodtam, hogy féltékennyé tegyelek, és te az is lettél? Azt vártam, hogy el fogsz hagyni, de te nem tetted. Arra a kellemetlen esetre emlékszel-e, amikor az eper tortát a kocsid új üléshuzatjára kentem? Azt vártam, hogy lekensz egy pofont, de te nem tetted. Tényleg olyan sok dolog van, amit nem tettél meg. Türelmes voltál hozzám, szerettél és megvédtél. Végtelen volt a listámon a sor, amiért bocsánatot akartam kérni tőled…. Csak azt vártam, hogy hazatérj Vietnamból. De te nem tetted …  

„Gondolj a végső dolgokra, s hagyd a gyűlölködést! Gondolj a halálodra, s tartsd meg a parancsokat!” – olvassuk az olvasmányban. Az egyik legjobb módszer arra, hogy az ember megszabaduljon a bosszankodástól valamely embertársa kisebb-nagyobb hibája, beszólása, dühítő vagy megsebző magatartása miatt, az, ha arra gondolunk: neki is, nekem is már csak egy óránk van hátra a földi életből. Ezt a kis időt, ami adatott nekünk, valóban ezzel és így akarjuk eltölteni? Tényleg erről szólt az életünk? A harag képes arra, hogy tönkretegye egy kapcsolat múltját, s teljesen megmérgezze, megölje a jövőjét is.  Hányszor tapasztaljuk, hogy valami egészen apró, szinte jelentéktelen – legalábbis a kapcsolatunk egészéhez viszonyítva elhanyagolható – nézeteltérés feldúlja családok életét, tönkretesz barátságokat, szépnek mutatkozó párkapcsolatokat, szembefordít egymással testvéreket, osztálytársakat. Pedig nem csak erről, nem ennyiről szólt a kapcsolat! Sokkal több szépet, jót kaptak már egymástól! Miért kell ezt ilyenkor egyik pillanatról a másikra elfelejteni?   

Sirák fia utálatosnak nevezi a haragot, s felhívja a figyelmet arra, hogy az Istentől akkor kérhetjük jogosan önnön bűneink bocsánatát, ha mi is tudunk megbocsátást gyakorolni. Jézus pedig méginkább megerősíti ezt a tanítást a szolgák tartozásáról szóló példabeszédben. Nem is csak egyszeri alkalommal, hanem állandó jelleggel késznek kell mutatkoznunk az irgalmasságra! Természetesen az ember az érzelmeit nehezen tudja kontrollálni. Egy fájdalmas szúrás, főleg olyasvalakitől, aki közelebb áll hozzánk, valóban rosszul eshet. Nehezen lehet kivédeni a méregbe gurulást, a mérges szóváltásokat. A Biblia azonban nem is annyira ennek veszélyességéről beszél, hanem inkább a haragtartásról, a dédelgetett, táplált, egyre gyarapodó, személyiségünket mindinkább birtokba vevő haragról, ami már nem csak érzelmi kitörés, hanem tudatos döntés eredménye, s rossz cselekedetek is fakadnak belőle.  
A hirtelen méregbe gurulás és az ebből fakadó kisebb szóváltások akár még pozitív hatással is járhatnak, amennyiben beszélgetés indul belőlük, s viszonylag gyorsan helyre kerül, ki mit is tett valójában, hogyan is és mennyire gondolta komolyan, s a másiknak pedig mi és miért esett rosszul. Az ilyen beszélgetések, akár éppen dühös szóváltások megelőzhetik a haragtartást, s kivédhetik azt a sajnos gyakori emberi hibát, amikor valaki túlreagálja a dolgokat, mai szóval elkezd „kombinálni”, s olyan dolgokat feltételez a másikról, magyaráz bele a másik magatartásába, amit annak esze ágában sem volt tenni vagy gondolni. Általában ez a haragtartás legnagyobb veszélye: a bolhából csinál elefántot, s hamis, vagy csak nagyon részben igaz feltételezések alapján leépíti az egész kapcsolatot, aminek addig sok szép gyümölcse volt, és még mennyi lehetett volna!  

Az olvasmányok 2 okot is adnak arra, hogy megbocsátók legyünk, s egyben ezek módszerek is a haragtartás elkerülésére:
1, Mi is sokszor szorulunk irgalomra, adott esetben súlyosabb dolgok miatt is, mint amelyektől mi szenvedünk. Ha Isten nekünk mindig megbocsát, és sokszor embertársaink is megbocsátanak, akkor nekünk ugyanígy törekedni kell az irgalmasságra. Ha valaki a lelkiismeretvizsgálatban és a gyónásban rendszeresen szembesül saját bűneivel, s újra és újra átéli örömmel Isten megbocsátó szeretetét, akkor neki is könnyebb lesz megbocsátania embertársainak.   

2, Mindenki Istennek él és Istennek hal meg, vagyis minden ember Isten gyermeke. Mindenkivel terve van az Atyának, szép és értékes életre akarja segíteni itt a Földön, s örök üdvösségre hívja meg halála után. Ha Isten mindenkinek jót akar, s mindenkiből a legjobbat akarja kihozni, akkor én miért nem tudom feltételezni róla a jót, miért nem akarom segíteni abban, hogy igazabb, értékesebb életet éljen? Márpedig aki iránt haragot táplálunk, azzal kapcsolatban egyre kevésbé leszünk képesek bármi jót is feltételezni, még a legfehérebbet is feketére magyarázzuk az életében. Ez fájdalmat okoz Istennek, akinek ő is gyermeke, akinek üdvösségéért szintén meghalt Krisztus a kereszten. Ha imában újra és újra odavisszük a bennünket megbántó ember életét Isten elé, akkor könnyebben készek leszünk meglátni benne a jót, az esetleg nagyobb és több jót annál a rossznál, amit mi elszenvedtünk tőle. Ez a tapasztalat gyógyíthatja a vele kapcsolatos fájdalmas érzelmeinket.   

Végül, de nem utolsósorban keresztény emberként nem ragadhatunk le ott, hogy igyekszünk a mindennapi kapcsolatokban nem megsérteni egymást, illetve megbocsátani a sértéseket. Arra kell törekednünk, hogy szóvá tegyük a másikban jelen lévő jót, hogy megköszönjük azt, amit tőle kapunk, elismerjük az áldást, amelyben általa részesülünk. Erre hívja fel a figyelmünket a kezdeti kis történet! Ne halogassuk a köszönetet, a dicséretet, a bocsánatkérést! Ki tudja, meddig lesz rá alkalmunk? Ha a szépet és jót is szóvá tudjuk tenni, akkor a másik nem fogja annyira szívére venni az esetleges feszültségeket, súrlódásokat sem, amik közöttünk óhatatlanul történnek.  

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

 

Szeptember 10. – Évközi 23. Vasárnap 
Olv.: Ez 33,7-9; Zs 94; Róm 13,8-10; 2 
Evangélium: Mt 18,15-20  

Egy fiatal lány egyre reménytelenebbül süllyedt bele a kábítószer rabságába. Füvezéssel, szipuzással kezdte, de egy-két éven belül eljutott a heroinig. Végig érezte a keserves, szorongató kínlódást a lelkében, hogy nem lesz ez így jó, hogy szabadulnia kellene, de nem volt ereje hozzá. Egy barátnője, aki látta a gyötrelmeit, végül nagy nehezen rábeszélte, hogy keressen fel egy tudós papot, aki ráadásul komoly pszichológiai képesítéssel is rendelkezik, s kérje az ő segítségét. A tudós pap számos alkalommal beszélt a lánnyal, de nem haladtak semmire. Az atya nagyon óvatos volt: véletlenül sem akarta megbántani a lányt, nehogy elriassza. Mindig másokra, külső okokra hárította a felelősséget a lány drogfüggőségével kapcsolatban, s megoldani is úgy próbálta a helyzetet, hogy a külső körülmények megváltoztatására biztatta a lányt. Mintha neki magának szinte semmi köze sem lenne a dologhoz. Miután hosszas kezelés sem vezetett semmi eredményre, a lány egyszerre csak hirtelen eltűnt a városból. Teltek a hónapok, lassan egy-két év is, és a tudós pap már elfelejtette a lányt. Egyszer csak összefutott a városban a barátnővel, aki elhozta hozzá, s akkor eszébe jutott egykori páciense. Kérdezősködni kezdett róla. „Ja, az a barátnőm! Nagyszerűen van!” – lelkendezett a barátnő. „Már egy éve leállt a droggal. Valami szociális munkát végez, mélyen hívő lett. Minden vasárnap jár templomba, s olyan leveleket ír nekem, mint valami apáca. 
” Hogyan lehetséges ez? – kérdezte magától az atya. Elkérte a lány címét, s elhatározta, hogy meglátogatja. Amikor betoppant hozzá, a lány nagy örömmel fogadta. Amikor a pap faggatózni kezdett a szabadulásáról, a lány ezt mondta: „Tudja atyám, maga nagyon kesztyűs kézzel bánt velem. Nem döbbentett rá engem arra, hogy alapvetően én vagyok a hibás az állapotomért, s nekem kell tenni is azért, hogy megmeneküljek. Amikor ebbe a városba költöztem, még súlyosan drogoztam. Minden nap egy pizzériába mentem enni és az ottani szakács felfigyelt az állapotomra. Egyszer azt mondta nekem: “Te lány! Nem mehet ez így tovább! Teljesen tönkre teszed magad! Isten segítségével megmenekülhetsz! Mikor kezded már el végre olvasni a Bibliát? “ 
Én először csak gúnyolódtam rajta, de már annyira kapaszkodtam volna minden szalmaszálba, hogy végül mégiscsak vettem egy Bibliát. Olvasgattam, és hetekig semmit nem kaptam belőle. De egyszer csak Jézus kilépett a könyv lapjai közül, és belépett az életembe. Azóta minden más lett.” A tudós pap szégyenkezve ismerte be, hogy őt minden tudományával együtt lefőzte egy pizzéria szakácsa, mert bátrabb és őszintébb volt.   

Hányszor és hányszor félünk attól, hogy a szeretettel ellenkezik az, ha figyelmeztetjük embertársainkat a hibáikra, emberi gyöngeségeikre! Pedig éppen az ellenkezője igaz. Ezekiel prófétát őrnek állítja Istent Izrael népe mellé: figyelmeztetnie kell népe fiait istentelen életükre, s ezzel szolgálhatja mind az ő üdvösségüket, mind a sajátját. Jézus az evangéliumban szintén felhívja a figyelmünket arra, hogy testvéri szeretetből szembesítenünk kell szeretteinket életük árnyoldalaival, elkövetett botlásaikkal, mert ez kötelességünk feléjük. Természetes, hogy van bennünk egyfajta félelem, ódzkodás ezzel kapcsolatban, hiszen nem kellemes része ez a szeretet gyakorlásának. Tartunk a másik reakciójától, s bizony lehetnek is rossz tapasztalataink. Nem mindenki tudja jól kezelni, ha nyíltan beszélnek a hibáiról. Az is igaz, hogy tévedhetünk, hogy nem látjuk át teljesen a helyzetet, az okokat, hogy rosszul ítélhetünk meg eseményeket. Félünk attól, hogy csak ártunk a kapcsolatnak, netán veszélyeztetjük is, ha őszintén beszélünk arról, amit rossznak tartunk a másikban. Pedig hosszabb távon mindenképp igazolódik, hogy érdemes bevállalnunk az igazi testvéri szeretetnek ezt a fájdalmas velejáróját is.   

Mi szükséges ahhoz, hogy valóban keresztényi módon juttassuk kifejezésre a fájó véleményünket?  

– Mindenekelőtt az, hogy eléggé ismerjük azt, akivel beszélünk. Legyen mögöttünk már közös múlt, közös élmények, amelyekben világossá vált már előtte, hogy szeretettel vagyunk iránta, hogy jót akarunk neki. Ha közelebbi kapcsolatban vagyunk vele, s már számos jelét adtuk a jóindulatunknak, akkor könnyebben fogja elfogadni tőlünk a kritikát is, és mi is bátrabban ki merjük mondani.  

– Azután ne feledkezzünk meg a pozitívumok, a jó dolgok elismeréséről sem! Ne csak a rosszat mondjuk ki, hanem tudjuk észrevenni és szóvá tenni a másik emberben jelen lévő szépet, igazat, jót is! Ezzel szintén megmutatjuk, hogy nem ártani akarunk neki azzal, ha a rosszat is előhozzuk.  

– Nagyon fontos a hangnem, a kifejezésmód is. Ne valamiféle földbe döngölés, „felülről való ledorongolás” legyen részünkről az őszinte vélemény, mintha sokkal különbek lennénk nála. Legyünk készen mi is saját hibáink és korlátaink beismerésére!   

– Nem szabad az illető háta mögött beszélni, hanem először mindenképp neki kell elmondani, ha valami fájdalmasat észlelünk benne!   

– Ha másoknak is szólunk, akkor olyanoknak tegyük, akik szintén jól ismerik, szeretik, jót akarnak neki. Kérjük az ő segítségüket is, és velük együtt lépjünk oda hozzá!   

– Végül az is nagyon fontos, hogy ne csak figyelmeztessük, hanem próbáljunk is segíteni neki! Tartsunk ki mellette, s tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy azt a rosszat, ami az életében jelen van, ki tudja küszöbölni! Ha így cselekszünk, akkor lehet, hogy először megbántódik a szavainktól, visszahúzódik, de előbb-utóbb felismeri a jó szándékot és nem fog tőlünk elhidegülni.   

– Akkor beszéljünk, ha lelkiismeretünkben meg vagyunk győződve arról, hogy amit tesz, valóban rossz, nemcsak ahhoz képest, ahogyan mi cselekednénk, viselkednénk hasonló helyzetben! Vigyük Isten elé imádságban a másik embert és élethelyzetét! Tudjuk kimondani mi is Jézus szavaival: „Az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”  

Ha mindezt igyekszünk megtartani, biztosak lehetünk benne, hogy a negatívumokra irányuló észrevételeink, figyelmeztetéseink is a szeretet keresztényi cselekedetévé lesznek, s talán a címzettjeik is könnyebben fogadják el akként.  

  *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A kifogásaink gyakran visszatartanak sok értékes dologtól, és „igazolják”, hogy miért vagyunk még mindig ott, ahol, pedig már máshol szeretnék lenni. Ez a cikk segít abban, hogy más „szemüvegen” keresztül nézd az életedet.

A kifogás körébe tartozik mindenféle olyan hiedelem, meggyőződés, korlátolt vélemény, amelyek visszatartanak, igazolják, hogy miért vagyunk még mindig ott, ahol, pedig már máshol szeretnék lenni. Ezekre mindig vannak magyarázataink. Nevezhetjük ezt kifogásnak, vagy önigazolásnak.
Kifogások közé tartozik például:
“túl öreg vagyok én már ehhez”, “nincs nekem ehhez erőm”, “nincs nekem ehhez pénzem”, “nem segít nekem ebben senki”, “beteg vagyok én, már sok nyűgöt megéltem”, “én már nem igazán tudok ebben hinni”, “ahol én élek, Itt ez nem megvalósítható”, stb. 
Kicsit áttoljuk még mindezt a vádaskodás, a hibáztatás irányába, megmagyarázzuk, miért vagyunk ebben a helyzetben.
“Igen, ha mások lennének a politikusok, meg az ország vezetés, meg a főnök, meg a munkatársak… Minden miattuk van.” “Ha a párom megértőbb lenne…” “A gyerekem rugalmasabb lenne….” Ezek is kifogások. Kicsit önigazolások. Például: “Én mindent megteszek, ami csak rajtam múlik.” “Én már százszor megpróbáltam és még mindig nem működik.”  

Létezik egyfajta magyarázatunk arra, mi miért vagyunk még mindig abban az állapotban, amiben vagyunk. Lehetnek korlátozó meggyőződéseid, amelyek a képességeidre irányulnak:
“Én nem vagyok erre képes, ezt nem tudom megcsinálni.” “Nem vagyok olyan okos, nem tudok ilyen szépen beszélni.” “Nem vagyok vállalkozó típus.” 
Ezzel megint kibeszéljük magunkat abból a vágyból, reményből, hogy miért is nem vagyok még mindig ott az ígéret földjén?!

Ezek a fajta magyarázatok, érvek, kibeszélések, okoskodások mind korlátozó tényezők. Olyanok ezek, mint a szemlélet, a látásmódunk. Mit látok? Azt látom, hogy túl sötét, borongós. Ennek nincs értelme. Amúgy se sikerülne. A pesszimista, visszahúzó, korlátozó gondolatok az egy szemléletmód. Olyan, mintha egy sötét szemüveget viselnénk. Általa mindent sötétnek látok. Így látom az életemet, a másik embert, a szomszédomat, a munkatársamat, a gyerekeimet és sokszor még a jövőt is.  

Mítosz a 100 méteres futásról
Sokáig úgy gondolták, hogy a 100 méteres síkfutás végső teljesíthető ideje 10 másodperc. Élő ember nem tudja lefutni 10 másodperc alatt. 80 éven keresztül tartotta magát ez a meggyőződés. Ez egy hiedelem. Olyannyira erős volt, hogy a 80 év alatt soha senki nem döntötte meg a 10 másodpercet bűvös határt egészen 1968-ig. A mexikói olimpián egy fiatal atléta, Jim Hines, aki mintha tudomást sem vett volna arról, hogy ez a képzeletbeli fal áll, megdöntötte. 9,98 másodperc alatt futotta le a 100 méteres távot. 

Mi történt ezután?
A következő években rendre döntik meg a rekordokat. 10 év alatt 20 világcsúcs született miután egy valaki áttörte ezt a képzeletbeli falat, ami csak egy hiedelem, egy korlátozó meggyőződés volt. Néha képességeink, vagy korlátaink hátterében, vagy kijönni egy megfeneklettségből, elakadásból, tehetetlenségből, válságból, sokszor az áll, hogy nem is hisszük el, különböző érveket hozunk fel, kifogásaink, önigazolásaink vannak.
Idézném Picasso szavait, aki azt mondta: “Ha az ember akar valamit, megtalálja a módját. Ha nem akar valamit, megtalálja a kifogásokat.”
A kérdés végül is az: ”Tényleg akarom?” “Mit akarok úgy igazán?” Amikor elkezdem feltenni ezt a kérdést, egy picit a szemléletem, a látásmódom átalakul. Ha azt teszem fel: “Mit tehetnék annak érdekében, hogy elérhessen ezt?”, akkor ez olyan, mintha egy másik szemüveget vennék fel.
Ha anyagi nehézségeim vannak, gondolkodhatom így is: “Akárhogy beleszakadok, én nem tudok több pénzt keresni! Drágaság van, mennek fel az árak. Ezt lehetetlenség tartani, nem lehet követni, ez megnyomorítja az egyszeri normális embert.” Ez a korlátozó gondolkodás szemüvege.
Ellenben, ha azt kérdezem: “Mit tehetnék én annak érdekében, hogy anyagilag rendeződjön a családi helyzetünk, több pénzt tudjak keresni, stabilabb megélhetést tudja biztosítani?”, akkor ez azt jelenti, hogy tehetek valamit, rajtam múlik, hogy tetszek. Van lehetőség a megoldásra. Ezzel máris átléptem a kifogásoknak, a magyarázkodásoknak a korlátozó falát, határát. Új kapuk, új lehetőségek nyílnak meg előttem.

Ez nemcsak a pénzügyekkel van így, hanem minden egyébbel is. Elakadt a házasság? “Megpróbáltunk már mindent!” Mi mindent próbáltunk meg? Volt-e tanácsadás, családterápia, átbeszélgetések? Elmentünk-e kirándulni, kértünk-e ima segítséget? Mentünk-e Isten elé, hogy mutasson bölcsességet nekünk? Mindig vannak dolgok, amelyeket még nem próbáltunk meg és amiben hihetünk, hogy ez lehet a megoldás.
Hihetünk abban, hogy a tanulásnak, a fejlődésnek vannak olyan hozadékai, ami megnyit olyan utakat, kapukat, amelyeket eddig nem láttunk, nem értettünk, nem ismertünk, de az hozhatja meg a megoldást. Egy könyv, egy tanfolyam, egy egyéni tanácsadás.

Korlátozó hiedelmeink, mint szűrők
Tanácsadói munkám során sokszor tapasztaltam mindezt. Eljönnek hozzám emberek, akik meg vannak fenekedve, megrekedve évek óta valamilyen élethelyzeti problémával. Beszűkült a látásuk. Nem látnak már, csak forogna körbe-körbe, topognak egyhelyben. Elkezdek velük beszélgetni, kérdéseket feltenni. Kinyitunk egy-egy ajtót, ablakot és rácsodálkoznak: “Jéé, nem is gondoltam volna…!”
Bizony, mindig vannak olyanok, amiket nem gondolunk. Korlátozó hiedelmeink olyanok, mint a szűrők. Nem engedik észre venni, meglátni azokat a lehetőségeket, információkat, amelyek körülöttünk vannak. Csak bekorlátozzuk, beszűkítjük és nem látjuk.

Ezért jó a közösség, a kapcsolat, más emberek, más gondolkodásmód megismerése, visszajelzések, tanulás, egy képzés, egy tanfolyam, egy olvasmány, mind-mind a látásunkat, az értékrendünket, a döntéseinket, a cselekvőkészségünket támogatja. Ezek segítségével, ezek révén tovább tudunk lépni az életünk útján, egy újabb szakaszra.
Nagyobb teljességet, tartalmasságot, életörömet, megelégedettséget, mondhatnánk úgy is, boldogságot élhetünk meg. Hiszem hitem és vallásom szerint a Jóisten áldásával és segítségével megvalósulhat. Tegyük meg ugyanakkor azt, ami a mi részünk a változásban, a tanulásban, a fejlődésben. Szembe megyünk ezzel a próbatétellel is, a kifogások, a korlátozó meggyőződések sárkányával és tovább lépünk. Átlépjük ezeket a falakat, megismervén azt az igazságot, ami szabaddá tesz. Azokat az új utakat és lehetőségeket, amelyek átrajzolják az élet csodás térképét! 

Dr. Magyar Lóránt állandó diakónus, mentálhigiénés szakember