Oldal kiválasztása

A gyógyulás forrása (2. rész) – Így is átélheted a szentmisét

Most „végigmegyünk” a szentmise részein képzeletben. 
Egy fiktív személy (résztvevő) helyébe képzeljük magunkat – nevezzük Pirinek. Megfigyeljük, hogy Pirinek milyen problémái vannak a szentmisén és hogyan igyekszik a hozzáállásán változtatni.
Tarts velünk!

Piri azzal az elhatározással indult el vasárnap a szentmisére, hogy „gyógyulni szeretne”, hogy akár emberek, akár stílus, akármi más is zavarja majd a misén, egyszerűen elmondja az Úrnak, mit érez, és aztán odafigyel, hogyan válaszol rá Jézus a liturgián.

Bevonulás

– A nyolcórás mise általában sokféle gyógyulási alkalmat szolgáltat nekem – gondolta Piri -, hiszen a bevonulásra az orgonista olyan erővel játssza a „Szent az Istent”-t, hogy elakad a lélegzetem. Szívesebben hallanék valami csendes bevezetőt, ráadásul az orgonista 80 év körüli nagyothalló úriember. Aztán jön a pocakos plébános, és ránk se nézve úgy hadar, mintha negyedóra alatt kellene befejeznie a szentmisét. Mégis úgy döntöttem, hogy ennél a szentmisénél maradok, mert fájó szívvel néztem az üres padokra és haragosan kérdeztem az Urat: „Miért engeded, hogy elvadítsa a fiatalokat? Miért nem gyógyítod úgy, hogy jó eszközöd lehessen és tudja közvetíteni a te szeretetedet?”

Bűnbánati rész

Alig, hogy erre gondoltam, már a bűnbánati rész végénél voltunk. Ezúttal Jézusnak adtam haragomat, és így imádkoztam: „Uram, irgalmazz nekem és mindazoknak, akik sértenek engem.”
Ha fel tudom idézni, kik sértenek engem, és a bűnbánati szertartásban ezt át tudom adni Jézusnak, akkor megkezdődik a kiengesztelődés, a gyógyulás.

A fotó illusztráció

Miután a bűnbánati szertartásban haragosan elmondtam az Úrnak, hogy mennyire szeretném ennek a papnak a gyógyulását és megváltozását, az olvasmányokban meghallgattam, mi erről az Úr véleménye. Azt a részt olvastuk (Lk 4,16-30), hogyan nyilvánítja ki Jézus a zsinagógában küldetését: a szabadulás hirdetését a foglyoknak; és hogyan veti el őt szülőfaluja…

Kértem Jézust, hogy töltse el Lelkével ezt a szenvtelen papot, hogy szabadulást hirdethessen plébániájának. Amikor kelletlenül leültem, hogy meghallgassam a szentbeszédet, feltettem magamnak a kérdést: „Nem vagyok-e én is olyan ezzel a pappal szemben, mint a názáretiek, akik nem látták meg az ács fiában a cselekvő Istent?”

Mindenesetre ahogyan a pap belemélyedt húszperces homíliájába, amelyben nagyobb adakozásra szólított fel, kérnem kellett, hogy az Úr Lelke szabadítson meg fokozódó ellenszenvemtől. Szerencsére annyira unalmas volt a beszéde, hogy ez csak nyomatékot adott kérésemnek. Saját gyógyulásomat is elősegítette az alkudozás megfogalmazásával, hiszen ragaszkodtam ahhoz: „Jézus, én megbocsátok neki, ha legalább annyira törődik majd híveivel is, mint az anyagiakkal. Gyógyítsd meg, nehogy a templom, amit építeni akar, egészen üres legyen majd.”

Felajánlás

A felajánlásnál Jézus érzéseit próbáltam magamévá tenni, miközben nemcsak a saját adottságaimat adtam vissza neki, hanem azoknak a rejtett ügybuzgalmát is, akik sorra építik az üres templomokat. Mi lehet ennek a papnak az adománya? Ahogyan sietve végezte a felajánlást, megköszöntem Jézusnak, hogy ad nekünk olyan papot, aki tíz perc alatt is tud misézni – mint ahogyan vannak, akiknek pusztán ennyi idő adatik az életre. De ahogyan tréfálkoztam Jézussal, kezdett elpárologni a haragom és láttam, hogy ez a pap mennyire sebzett és mennyire fél önnön maga lenni. Megköszöntem Jézusnak, hogy ez a félelem nem űzte el papságából, sőt továbbra is misézik és templomot akar építeni, ahol mások imádkozhatnak. Olyan volt, mint egy durva, kidolgozatlan kehely, mely várja Jézus érkezését. Ha hiszek, Jézus eljön, akár új, akár ódon, elhomályosodott a kehely. Megköszöntem Jézusnak az öreg, érdes papnak a hitét, amellyel mégis hűségesen mondja a szentmisét és nagyobb templomról álmodik.  

Amikor hálát adtam Jézusnak, a pap már az eucharisztikus imát mondta, s ez a gyógyulás ideje, hiszen ekkor éljük át Krisztus az utáni vágyát, hogy érettünk kenyérré legyen. Krisztus örvendezve lép a kenyérbe, még egészen érdes, személytelen áldozók számára is. Az első eucharisztikus lakomán – az utolsó vacsorán -, fogadja Júdást és a menekülésre kész, gyáva tanítványait. Jézus tökéletesen sebezhető – kész arra, hogy újra és újra megbántsák, amikor a kenyér színe alatt hozzánk jön.

A kenyérben teljes önmagát adja; belép az áldozók világába, és még azt sem várja el, hogy az áldozó is belépjen az övébe.

Az Eucharisztia felszólít engem is és a közösséget is, hogy szeressem ezt az öreg papot olyannak, amilyen, mindaddig, amíg olyan szeretetet nem kap, amely képessé teszi arra, hogy viszont szeressen. Lassanként megváltozott az alkudozásom, már nem azt kértem: „Jézus add, hogy úgy viselje gondját híveinek, mint az építkezésnek”, hanem: „Jézus add, hogy úgy törődjünk vele, ahogyan Te törődsz velünk az Eucharisztiában, és így megtapasztalhassa, mit jelent a gondoskodó szeretet. Bocsáss meg nekünk, gyógyíts meg minket!”  

Miatyánk – Isten báránya

Minél inkább közeledett az áldozás ideje, a liturgia annál inkább rávilágított, mennyire szükségem van megbocsátásra és gyógyulásra.

Bűnösségünk miatti depressziónk késztet a Miatyánk bocsánatkérésének kimondására, amit a „szabadíts meg a gonosztól” követ, majd a békességet kérjük és az Isten Bárányához” kiáltunk, aki elveszi a világ bűneit. Végül megvalljuk: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem!”

Közben kértem az Urat, tárja föl előttem, mennyire szükségem van a bocsánatára és a gyógyulásra. Miért háborított úgy a pap anyagiassága? Vajon nem azért, mert nekem olyan nehéz pénzt és segítséget kérni akkor is, ha valóban szükségem van rá? Könnyebb szeretet nélkül tekinteni erre a papra, mint belátnom, hogy egy kicsit jobban kellene hasonlítanom hozzá ebben.

Hát nem éppen olyan személytelen voltam én is, amikor azt kívántam, bárcsak más misére mentem volna, mint amilyen személytelenül misézett ő? Meglátom más szemében a szálkát, de a magaméban nem a gerendát?

Miatyánktól áldozásig azzal a kéréssel imádkoztam a liturgiát, hogy bocsásson meg nekem Jézus, és gyógyítsa meg azokat a sérüléseimet, amelyek passzívvá, személytelenné tesznek, gátolnak abban, hogy segítséget kérjek.

Áldozás

Áldozáskor egyszerűen megpihentem Jézusban és megköszöntem gyógyító szeretetét irántunk: a miséző pap és magam iránt. Átadtam neki érzelmeimet, kértem, vegye birtokba értelmemet, szívemet, és adja nekem az Övét, hogy egészen aszerint élhessek. Lassan hálát kezdtem adni azért, mert tiszteletet éreztem a liturgia, szeretetet a hívek, megbocsátást a személytelen, sebzett,
szenvtelen pap iránt, akit most már tudtam szeretni.

Hálát adtam azért a felismerésért, hogy szeretnem kell magamat ahhoz, hogy engedjem, tudjam: mások is szeressenek és segítsenek nekem. Aztán csendben imádtam Jézust és hagytam, hogy szeressen.

Gyakran teszem ezt, főként áldozásnál, mert ha szeretettel Jézusra tekintek, új irányt vesz az imám, és új dimenziói nyílnak meg a gyógyulásnak. Olykor Krisztus egy régi sérülést idéz fel bennem, amit most már Vele bocsáthatok meg, máskor csak csendben együtt imádjuk az Atyát. Olyan mértékben történnek gyógyulások, amilyen mértékben Jézus szeretetével nemcsak az Atya felé, hanem önmagam és mindazok felé fordulok, akik irritálnak engem.

Ha ilyen módon ünnepeljük a szentmisét, nemcsak bensőleg gyógyulnak a jelenlévők, hanem testi gyógyulások is történnek (1 Kor 11,17-34). Hiszen az eucharisztikus ima az egész személyiséget akarja gyógyítani. Áldozás előtt a pap mondja: „Ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem szolgáljon testem és lelkem oltalmára és gyógyulására…”- ezt követi a százados gyógyítást kérő
imája: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem!”

Szent Ágoston azt hitte, hogy a gyógyulások csak az első keresztények nemzedékének adattak. Később kénytelen volt megváltoztatni nézetét, amikor megtapasztalta az Eucharisztia által végbemenő gyógyulásokat. Az Eucharisztia naponkénti kiszolgáltatása közben én is tanúja voltam gyógyulásoknak, olyanoknak is, amiket orvosi műszerekkel is dokumentáltak.  

De akár dokumentálható testi gyógyulásról beszélünk, akár a plébános iránti megváltozott érzületről, az Eucharisztia akkor gyógyít, ha átadjuk Krisztusnak a mi kemény, kiengeszteletlen kőszívünket, és elfogadjuk az Ő Golgotán átszúrt hússzívét.

Mert a kereszten ígérete szerint kiárasztotta ránk a megbocsátás Lelkét: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek” (Ez 36,26). Akkor gyógyulnak az emlékek, ha a Kálvárián megvalósul a szívcsere.  

A szentmise szertartásrendje is ezt segíti elő.  

Bűnbánati liturgia: A tagadás feldolgozása, sebzettségem és haragom felismerése.  

Igehirdetés és felajánlás: A harag feldolgozása, miközben Jézust hallgatom, és védekezésem átadása.  

Eucharisztikus ima: Feladom feltételeimet, feltétel nélkül fogadom el azokat, akiket Krisztus is így fogad el az Eucharisztiában.  

Miatyánk, áldozás: Felismerem bűneim miatti depressziómat és bocsánatot kérek.

Áldozás után: Megköszönöm Jézusnak a sebzettségből fakadó ajándékokat, és kérem, hadd élhessek és cselekedhessem úgy, mint Ő.

De az is előfordul, hogy nem megyek át egy szentmise alatt mind az öt szakaszon, hanem elidőzöm egynél. Például a depressziós szakaszban a szentmise nagy részét azzal töltöm, hogy elmondom az Úrnak bűnösségemet, és figyelem, hogyan válaszol erre a liturgiában. Nem az a fontos, hogy egy liturgián belül mind az öt fázist átéljem, hanem az, hogy folyamatosan megbeszéljem az Úrral, hogyan érzek, s aztán felismerjem válaszát, és így békében indulhassak szeretni és szolgálni őt.

„A szentmise véget ért, menjetek békével” felszólítás számomra azt jelenti: „Menj békével szeretni és szolgálni az Urat!”, hiszen a szentmise gyógyító hatása folytatódik azzal, ahogyan hazavisszük Krisztust.

Nemcsak az oltár körül történnek gyógyulások, hanem a közösségben is, ha Krisztus szeretetében találkozunk egymással. Krisztus feltétlen szeretetével tudunk úgy szeretni sebzett embereket, hogy felszabadítjuk őket félelmeikből azokkal szemben, akikre emlékeztetjük őket. Ha ilyesmit hallunk: „Szeretném, ha a barátom hasonlított volna hozzád!” akkor barátságunk a másik barát által okozott sebeket gyógyította.

Szükségünk van arra, hogy teljes egészében átadjuk életünket; úgy, ahogyan Jézus tette a kereszten és teszi ma is az Eucharisztiában.

Mindegy, hogy kinek mire van szüksége egy közösségben. Szükségünk van erre a közösségre, mert egyedül semmiképpen sem tudjuk azt a szeretetet és gondoskodást nyújtani a rászorulóknak, amit Krisztus nyújtott.

Ha egy szerető közösségben gondoskodással figyelünk egymás bajaira, gyógyulni kezdenek emlékeink és megéljük az Eucharisztiát.
A cél, hogy egy plébánián olyan szerető közösség legyen, amely arra törekszik, hogy átélje a szentmisét és hordozza egymás nyomorúságát. Fontos, hogy megtapasztaljuk: az Eucharisztia annyit jelent: hálát adni. Hálát adni Krisztus gyógyító testéért, és így képessé válni Krisztus Testének gyógyítására. 

Így a férjek, feleségek kibékülnek házastársukkal, a tinédzserek szüleikkel, akik már nem is beszélnek velük. Így egyre több ember megtapasztalja Krisztus gyógyító szeretetét a szentmisében. A résztvevők pedig a következő hónapban a barátjukat is magukkal hozzák. A kábítószeres fiatalok felfedezik Krisztust, és elhozzák hitetlenkedő szüleiket, akik nem tudják elképzelni, mitől változott meg gyermekük.

 

* * *

Kedves Klubtag!
– Téged milyen területen érintett meg ez az elmélkedés – Piri szentmisén való részvétele?

– Mi fogalmazódott meg benned? Mi az, amiben szeretnél változtatni?

Oszd meg bátran gondolataidat, véleményedet, saját gyakorlatodat, ezzel (hogy kiírod magadból) már elindul a gyógyulás benned is, illetve seggíteni tudsz másoknak is!

Köszönöm, hogy velem tartottál!
Vidd tovább az életedben azt, ami megérintett!

* * *

A Hozzászólásnál bártan megoszthatod imaszándékodat is, amiért kéred a többi klubtag imádságát!

IMAKÉRÉSEM:
Azt kérem tőled, hogy mondj el egy Miatyánkot az 53 éves Sallai Zsuzsiért, aki az életéért küzd!
2018-ban másfél centis daganatot fedeztek fel a bal mellében – most, három évvel később, 7-8 cm-es lett, áttéttel a májában és a csontjaiban. A tavalyi Bátorság Hetében is készítettem vele egy megható, tanulságos interjút. Köszönöm!

 

 

A gyógyulás forrása (1. rész) – Hogyan gyógyított Krisztus?

Kedves Klubtag Testvérem! 

Közeleg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje, amelynek keretében a katolikus egyház – csatlakozva hozzá egyébként más felekezetek is – a fókuszba az Eucharisztiát állítja, amely a hitünk egyik legnagyobb misztériuma és egyben legfőbb erőforrása is. Azt mutatja meg a világnak, hogy Krisztus ma is köztünk él titokzatos módon, mégis valóságosan. 

Az augusztusi lelki napot is az Eucharisztiának szenteljük. Ha más vallású vagy, akkor pedig tekints úgy erre a két napra, mint ami Krisztus valóságos jelenlétéről szól az életünkben. 

A lelki napon megosztott gondolatokhoz segítségül hívtam “Az élet sebeinek gyógyítása” című könyvet, melyet Dennis Linn SJ és Matthew Linn SJ jezsuita atyák írtak. 

*** 

Az életünkben – csecsemő korunktól egészen halálunkig – számtalan lelki sebet szerzünk, akár saját hibánkból, akár mások által. Ezek a lelki sebzettségek “betegséggé” változhatnak, amelyekből mindannyian szeretnénk gyógyulni.  

A lelki gyógyulásokhoz hozzájárul Krisztus, aki már életében meggyógyított számos bajt és betegséget. Ugyanúgy képes ma is gyógyítani, mégpedig az Eucharisztiában lévő valóságos jelenléte és a hit által. 

Feltehetjük a kérdést: ha az Eucharisztia gyógyít, mégis miért van annyi bűnös, “beteg” ember a templomokban? Istentiszteletre járó emberek komoly bűnökben, haragban élnek, szenvedélybetegek, depressziósak és még sorolhatnánk. Ha a szentmise a gyógyulás helye, miért nem alakul át az emberek élete? 

Nemcsak manapság, akkor sem következett be mindig gyógyulás, amikor Krisztus ünnepelte az Eucharisztiát. Júdás az Eucharisztia vétele után árulta el, Péter pedig háromszor megtagadta.
Sokszor viszont gyógyulás következik be az Eucharisztia megünneplésekor, ahogyan ezt megtapasztalták az emmauszi tanítványok és Péter is a tónál (Jn 21).  

Először gyógyítsuk az emlékeinket!

Olyan mértékben következik be a gyógyulás, amilyen mértékben megengedik a résztvevők, hogy meggyógyuljanak emlékeik. 

Jézus a tanítványokkal az emmauszi úton

A Lukács evangélium eucharisztikus elbeszélése szerint Jézus olyan jól meggyógyította a kétségbeesett tanítványokat Emmauszban, hogy a főpapoknak és saját maguknak is meg tudtak bocsátani a nagypéntekért. A tanítványok nem megbocsátottak és felejtettek, hanem megbocsátottak és emlékeztek nagypéntekre, a gyógyulás erejéből, a föltámadott Úr írásmagyarázatának szemszögéből. S amikor az emlékezet gyógyulása az Eucharisztiában elérte a csúcspontot, visszatértek Jeruzsálembe, az ellenséges városba, ahonnan elmenekültek (Lk 24,47).  

A kenyértörés gyógyító volt, mert Krisztus kezébe adták megtört szívüket, hogy teremtse újjá, megbocsátóvá, lángolóvá. 

 

Az imádságaid alkalmával tedd te is Krisztus kezébe minden nyűgödet, gyötrelmedet, kétségedet, félelmedet, és kérd, hogy Ő gyógyítsa meg!

 

 

Péter gyógyulása 

Nemcsak az emmausziak, hanem Péter is akkor találkozott Krisztussal, amikor csüggedt volt. A parázsló tűz melletti hármas tagadás és az elmúlt napok eseményei elbátortalanították, ezért vissza akart menni halászni, tehát azok közé a körülmények közé, ahol a Krisztussal való találkozás előtt volt (Jn 21). Judástól eltérően az eucharisztikus lakoma által lassanként megérti Péter, hogyan teszi a tagadása együttérző, irgalmas vezetővé őt a keresztény közösség számára.
S miközben Krisztus egy újonnan parázsló tűz mellett megtöri a kenyeret – ez a tagadás jelenetére emlékeztet -, Péter háromszor vallja meg, hogy képtelen a szeretetre (agape), s csak a Krisztusért való buzgalomra (phileo) képes. S éppen ez a vallomás teszi lehetővé Krisztusnak, hogy Pétert a nemzetek apostolává tegye. Péter, aki megtapasztalta saját gyarlóságát, el tudja fogadni a pogányok gyengeségeit, akiket már amiatt lenéztek, hogy nem tartották meg a Törvényt (ApCsel 10).
 

Az eucharisztikus lakoma gyógyító erejéből Péter fájdalmas emléke meggyógyul, s így többé már nem csüggedt halász, hanem az egyház erős vezetője lesz. 

Krisztus ma is gyógyít – Agnes Sanford életében is

Krisztus ma is folytatja az emlékezet gyógyítását az Eucharisztián át, ahogyan Emmauszban és Péterrel tette.
Agnes Sanford, aki pasztorációs iskolájában sokakat tanított meg gyógyulásért imádkozni, az Eucharisztiát ajánlotta régmúlt emlékek gyógyítására. Ő minden szombaton időt szentel arra, hogy életének egy-két évét átgondolja, és vasárnap ezeknek minden sebzettségét átadja az eucharisztikus Jézusnak. Hazatérte után már nem bénítják ezek az évek, és lehetővé válik az eucharisztikus szeretet továbbadása.

Konkrét példa, gyakorlat  

Előfordulhat, hogy nem tudunk visszamenni a múltba, mert a jelen szorongat. Volt egy indián nagymama, aki nem tudott megbocsátani férje részeg gyilkosának. Ezt a kínlódást hozta az Eucharisztiához, és az Úrral végigjárta a gyilkosságot követő napok rémületét és magányát. Aztán arra kérte az Urat, segítsen neki megbocsátani, és fakasszon új életet ebből a tragédiából. A közösséget arra kérte, hogy ők is bocsássanak meg a gyilkosnak. S végül kérte, hogy neki is bocsássanak meg, amiért ennyire maga körül forgott és nem vette észre, milyen helyzetbe került a részegségében lövöldöző ember családja. Azóta azzal foglalkozik, hogy felkeresi az elmagányosodó időseket és gyerekeket. 

 

Ha van bármi, ami a te életedet is szorongatja, csináld hasonlóan, ahogyan ez az indián nagymama!

Ha mi mindannyian – az indián nagymama, Agnes Sanford, Péter és az emmauszi tanítványok – Krisztussal gyógyítjuk az emlékezetünket az eucharisztikus lakomán, csak a nagycsütörtöki parancsot teljesítjük: “Vegyétek és… Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (1 Kor 11,25; Mt 26,28). S az “ezt cselekedjétek” nemcsak azt jelenti, hogy kenyeret és bort nyújtunk egymásnak, hanem, hogy ugyanúgy nyújtjuk önmagunkat a másiknak, ahogyan Krisztus tette az Utolsó Vacsorán, vagy Emmauszban, vagy a tóparton a bűnök bocsánatára.

Miközben megbocsátunk magunknak és másoknak, és megtanuljuk kínos emlékeinket ajándékként szemlélni, önmagunkat is megtanuljuk feltétel nélkül átadni. Úgy, ahogyan Krisztus adta magát Péternek és Júdásnak.

Krisztus azért volt képes az Eucharisztiát megosztani az árulásra készülő Júdással, mert ajándékként fogadta el a halál kínzó tudatát, mely által bebizonyíthatja a bűnösök iránti nagy szeretetét (Róm 5,8). Amikor az Eucharisztia ünneplésekor életadóvá válik az, ami eddig halált hozó volt, megvalljuk, hogy Krisztussal együtt meghalva, vele együtt fel is támadunk.  

Hogyan ünnepeljük úgy az Eucharisztiát, hogy valóban azt tegyük az Ő emlékezetére, amire szólít bennünket; hogy megtapasztalhassuk a gyógyulást, ahogyan Péter megtapasztalta a párton, és az indián nagymama a kórházban?
Hogyan válhat gyógyítóbb hatásúvá az Eucharisztia ünneplése?  

Talán már sokszor járultunk szentáldozáshoz, és mégsem tapasztaltunk olyan gyógyulást, mint Péter. Talán úgy érezzük magunkat, mint valaki abban a tömegben, amelyből egyedül a vérfolyásos asszony gyógyult meg (Lk 8,43-48). Miért pont ő nyert gyógyulást a tolongó tömegben?

Ez az asszony abban különbözött a tömegtől, hogy nemcsak a szenvedését hozta magával, hanem a reményt is, hogy ha megérintheti Krisztust, meggyógyul. Nemcsak szemlélője volt a látványosságnak, hanem vágyakozott a gyógyulás után.

Mi pedig nézőközönségként elégedetlenül lessük az óránkat: Még mindig nem történt semmi, pedig telik az idő!” Ha odaviszszük fájdalmunkat és vágyódunk a gyógyulásra, ami biztosan bekövetkezik, ha megérintjük Krisztust, mi is azt halljuk: „Hited meggyógyított, menj békével!”

Agnes Sanford a múltbeli eseményeket, az indián nagymama a jelen gyötrelmeit hozta a szentmisére a férje elvesztése miatt, de ugyanígy kérhetünk gyógyulást arra a szenvedésre is, amit az Eucharisztia ünneplése közben szerzünk. Az Eucharisztia – görög szó – hálaadást jelent.

Fedezzük fel, mit akar meggyógyítani bennünk az Úr az eucharisztikus lakomán. Ezt rögtön felismerhetjük, ha megkérdezzük: „Miért a legnehezebb hálát adnom?”

Olykor nehéz hálát adni a padszomszédunkért, vagy a szentmise stílusáért.

Nincs senki, aki mindig mindenért hálás tudna lenni. Kivel lennék legkevésbé szívesen egy lakatlan szigeten? A szenilis öreg hölggyel, aki hangosan morzsolja a rózsafüzért, vagy a tinédzserrel,
aki kézbe se fogna ilyesmit? Olykor pedig nem a szomszédaim, hanem a szentmisét végző pap irritál – akár azzal, hogy prédikál, akár azzal, hogy nem. Talán hiányoljuk valakinek a jelenlétét, vagy valaki túlontúl terhünkre van. Ha felfedezünk bárkit, akivel szemben ellenérzésünk van, ez már jó alkalom arra, hogy kérjük a gyógyulást, és a teljes misztikus testhez közelebb kerüljünk.

* * *

Kedves Klubtag!

– Te mit tudsz az Eucharisztia elé hozni? Milyen nehézségedet, vágyadat, fájdalmadat?
– Mi az, ami a múltból szorongat?

– Miért a legnehezebb hálát adnod mostanság?

– Mi az, ami megérintett ebből az elmélkedésből? Oszd meg bátran, ezzel (hogy kiírod magadból) már elindul a gyógyulás benned!

* * *

Holnap folytatjuk …

* * *

A Hozzászólásnál bártan megoszthatod imaszándékodat is, amiért kéred a többi klubtag imádságát!

IMAKÉRÉSEM:
Azt kérem tőled, hogy mondj el egy Miatyánkot az 53 éves Sallai Zsuzsiért, aki az életéért küzd!
2018-ban másfél centis daganatot fedeztek fel a bal mellében – most, három évvel később, 7-8 cm-es lett, áttéttel a májában és a csontjaiban. A tavalyi Bátorság Hetében is készítettem vele egy megható, tanulságos interjút. Köszönöm!

 

 

A csodák napjai – 3. nap

TEHETSZ AZÉRT, HOGY CSODA TÖRTÉNJEN VELED

Jégen

Keszthelyi Zoltán egy fagyos téli napon Balatonlellén járt. Jégre kellett mennie a kép elkészítéséhez, mely végül is a jégen hasalva történt meg. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Előfordul, hogy ingoványos, csúszós helyen járunk az életünkben, ahol könnyű elveszíteni az egyensúlyunkat, belső harmóniánkat. Bátorság kell ahhoz, hogy felvállaljuk a bizonytalanságot, kényelmetlenséget, a veszélyeket. Gyakran bátorság kell a szeretethez, a hitünk felvállalásához is. Biztos vagyok, hogy a bátorság meghozza a gyümölcsöt az életünkben!

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

Templomrom

Bosnyák János egy nyári estén úgy döntött, hogy megnézi a zeleméri templomromot. Megérte. A látvány földöntúli volt. A felhők nagyon szépen mintázták az eget, s a vasútállomás lámpája egy fán keresztül hasonló ritmusban világította meg a holdfényben úszó romot.

***

A fények játéka szemet gyönyörködtető tud lenni. A fény, a csillogás néha talán túlságosan is elkápráztat bennünket. Észre sem vesszük az életünkben a mennyeit, mert a szemünk a földire, anyagiakra figyel. Ez a kép egy kicsit talán rávilágít arra, hogy a földi „szépségek” mögött – ha akarjuk – ha még egy kicsit homályosan is, de felfedezhetjük a mennyei boldogságot. Ezt olvassuk a Szentírásban: „ahol a kincsed, ott a szíved”. Neked hol a kincsed? Hová irányul a figyelmed? 

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

Magasan

Orliczki Attila egy télies napon eljutott Bükkszentkeresztre, amely 600 m magasan fekszik. Csodálatosan tiszta időben tudott felszállni a drónja a Kis-dél hegyről (666 m). A fotó alsó részén, a deres fákon látni, hogy éjjel még az is ködben volt. Viszont a nap által megvilágított Bükk-fennsík (900 m) nem. A kép bal felső részén, a távolban a Kékes csúcsa emelkedi ki a felhőpárnából.

***

Magasból minden egészen másképpen néz ki. A felhőpárna alatt a városokban, falvakban élő emberek napi hangulatára kihat a borult, párás, felhős idő. De ha felülemelkedünk a felhőn, a ködön – a saját magunk korlátain -, gyönyörű látvány tárul elénk. Olyan dolgokat is fel tudunk feledezni magunkban, az életünkben, a körülményekben, amire eddig sosem figyeltünk.

Próbáld meg más szemszögből, egy magasabb perspektívából rátekinteni az életedre! Magasabbról talán jobban megértjük az Isten szándékát! Jó felfedezést kívánok!

Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. (Iz 55, 6-9)

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

A kislány feltámasztása

Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel!” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken. (Mt 9,18-26)
 

***

Ezekben az időkben, amikor a járvány ráébreszt magunk és családunk sérülékenységére, a zsinagóga elöljárójához csatlakozva Jézus elé tárjuk lehetetlennek tűnő kéréseinket, vágyainkat. Hitért imádkozunk, kérjük Istent, hogy bármi történjék is, bízni tudjunk abban, hogy Jézus sosem hagy el, és imádságaink mindig meghallgatásra találnak. 
Igen, bátran tárd Isten elé minden gondodat, félelmedet és hidd, hogy Ő valamilyen módon gondoskodik – csodát tesz benned, ha nem is feltétlenül úgy, ahogyan te azt előre gondoltad.

„Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Jézus gyöngéden szól, mialatt nagy csodát művel. Elképzelem az asszony félelmét és zavarát, aki meri hinni, hogy elég megérintenie Jézus ruháját, de hirtelen ráterelődik a figyelem. És azonnal meggyógyul. Csodálattal szemlélem a jelenetet, osztozom az asszony és a tömeg örömében, bámulatában.

Most a hozzászóláshoz beírhatod imaszándékodat, amelyre kérheted a többiek imádságát!

A csodák napjai – 2. nap

A CSODÁK BELÜL TÖRTÉNNEK

Kökörcsin

Kesztyűs András a fűben hasalva készítette ezt a képet. Előtérben a fű életlensége, háttérben az erdő a délutáni nap fényeivel megfestve. A fűből pedig a leánykökörcsin emelkedik ki. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Van, amikor „le kell hasalni”… kicsivé kell válni … meg kell alázkodni … ki kell üresedni ahhoz, hogy észrevegyük a körülöttünk lévő szépséget, harmóniát, értéket. Mert csak akkor fog megmutatkozni számunkra az Isten, ha meg van bennünk ez az alázat, a hit és a szeretet.

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

Menj közelebb!

Mádi József szereti közelről megfigyelni a dolgokat. Egy nyári hajnalon az aljnövényzeten lett figyelmes egy fűszálon pihenő csigára. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Ne félj közelebb menni a dolgokhoz! Ne félj szeretni! Ne félj kezdeményezni! Ne félj jobban megismerni valamit! Ne félj elindulni! Ne félj felállni!
… mert ha nem félsz, feltárul előtted a csoda: az az ajándék, amit a félelem mögött az Isten készített számdra!

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

Napkelte


Lakatos Krisztián a Duna árterében járt, az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna között. Nagyon szereti a hajnal hangulatát: látni és hallani, ahogyan ébred a természet. Ezen a kora nyári hajnalon pára borította a szigetközi tájat, és a felkelő nap sugarai utat törtek a fák ágai között. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Az gondolom, az ember életében az igazán nagy csoda az újrakezdés. Adjunk hálát minden reggel az új napért, hiszen Isten számtalan ajándéka vár ránk a mai nap! Lehet, hogy nem csak jó dolog fog érni. Lehet, hogy küzdelmekben, bosszúságokban lesz részünk! Lehet, hogy elbukunk, „elesünk”, de Isten erőt ad, hogy újrakezdjünk! Kivezet bennünket a sötétségből az Ő világosságára!

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

A két vak

Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” „Igen, Uram!” – felelték. Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Nyomban megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. (Mt 9, 27-31)

***

Fontos, hogy akarjunk valamit elérni. Tudom, mit akarok, energiát gyűjtök, hogy végbevigyem, ez visz előre. Jézus is akar velem valamit. Ez a két akarat találkozhat, mint az evangéliumi vakok esetében. Hitük és vágyuk Jézushoz vitte őket. Kövessem őket, ismerjem fel, hogy Jézus tudja úgy alakítani vágyaimat, hogy összhangba kerüljenek az övéivel.

Mik a legmélyebb vágyaim? Mennyire hatékonyak krisztuskövető életemben? Imádkozom, hogy felfogjam Jézus velem kapcsolatos akaratát, tudva, hogy vakságom ebben akadály lehet, és először attól kell, hogy megszabadítson. A hit az igazi csoda, mely képes felnyitni a szemünket és észrevenni azt, ami fontos, ami előrevisz bennünket.

Most a hozzászóláshoz beírhatod imaszándékodat, amelyre kérheted a többiek imádságát!

A csodák napjai – 1. nap

VÁGYUNK A CSODÁKRA

Jég a virágon

Sztricskó Tamás készítette ezt a fotót a kedvenc virágjáról. Egy fagyos áprilisi reggelen fél 6-kor kiment a mezőre a Barakonyi-patak völgyében. A képen jól megfigyelhető, amint a jég kiül a fagyos liliom külső felszínére. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Van, amikor korán kell kelni, hogy észrevegyük a csodát az életünkben. Korábban, mint mások. Fel kell adni a kényelmet, a biztonságot adó közeget, hogy olyat vegyünk észre, olyat éljünk meg, amit már később nem lehet. Amikor felkel a nap és rásüt a virágra, a jégszálkák is el fognak tűnni.

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

Búbos banka

Szabó Zoltán egy szép áprilisi napon egy földúton bandukolt, amikor észrevett maga előtt egy földön csipegető búbos bankát. Egészen közel engedte magához a madár, majd tovább reppent. Hol mellette, hol előtte cikázott, néha megült. A búbos banka „tánca” persze nem a fotósnak szólt, sokkal inkább a földön lévő rovarvilágnak. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Nagy dolog az életben, amikor megtanuljuk „felcsipegetni” az életünkben mindazt a tudást, szeretetet, tapasztalatot, amire szükségünk van. Amikor pedig van elég muníciónk, képessé válunk „repülni, szárnyalni”, új világokat felfedezni. Azt gondolom, igazi csoda, amikor megtanulunk „repülni” – Isten megad nekünk minden kegyelmet, hogy felülmúljuk önmagunkat, mert többre vagyunk képesek, mint amit elsőre gondolunk magunkról.

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

 

A csúcson

Tóth László Ausztriában kirándult a hegyekben. A fotó a Hochkönigről lefelé készült, amikor megcsodálhatta a pengeéles gerincet. Lélegzetelállító látni az előtérben a kis pontoknak tűnő turistákat, a távolban pedig az Alpok távolba vesző rétegeit. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

A kép jól mutatja a kontrasztot az életünkben: az ember a teremtés koronája, egyúttal milyen parányi élőlények vagyunk mi is a teremtett világban, hiszen a távolban lévő hegycsúcsok óriások hozzánk képest. Jó tudatában lenni kicsinységünknek, törékenységünknek! Mégis, Isten az, aki „naggyá” tud tenni minket. Az Ő erejével, kegyelmével „csúcsokat” hódíthatunk meg! Hát, nem csoda ez? Viszont nélküle semmit sem tehetünk.
Hányszor érezted már az életedben picinek magad és Isten hányszor felemelt! Vegyük észre a Gondviselés ezen alkalmait a mindennapokban!

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

 

A béna kezű meggyógyítása

Jézus ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. (Mk 3, 1-6)

***

A példabeszédben szereplő ember keze béna, de a szívében hit van, ezért válik nyitottá Jézus számára. A többiek egészségesek voltak, de keményszívűek. Nincs bennük nyitottság. A szív keménysége, a vonakodás, hogy észrevegyék és átérezzék más szenvedését, felmérgesítette Jézust. A szív keménysége szabályok és törvények közé zárja a vallást, rögeszmévé a szombat megtartását. A szombat törvénye elsőbbséget élvezett egy ember szörnyű bajával szemben.

Ott történik meg a csoda az életünkben, ha nyitottá, befogadóvá válunk Jézus üzenetére. Ha kinyújtjuk felé kezünket, Ő megfogja azt és meggyógyít!
Isten folyamatosan szól hozzánk, rajtunk múlik, meghalljuk-e!

Most a hozzászóláshoz beírhatod imaszándékodat, amelyre kérheted a többiek imádságát!