A gyógyulás forrása (2. rész) – Így is átélheted a szentmisét
Most „végigmegyünk” a szentmise részein képzeletben.
Egy fiktív személy (résztvevő) helyébe képzeljük magunkat – nevezzük Pirinek. Megfigyeljük, hogy Pirinek milyen problémái vannak a szentmisén és hogyan igyekszik a hozzáállásán változtatni.
Tarts velünk!
Piri azzal az elhatározással indult el vasárnap a szentmisére, hogy „gyógyulni szeretne”, hogy akár emberek, akár stílus, akármi más is zavarja majd a misén, egyszerűen elmondja az Úrnak, mit érez, és aztán odafigyel, hogyan válaszol rá Jézus a liturgián.
Bevonulás
– A nyolcórás mise általában sokféle gyógyulási alkalmat szolgáltat nekem – gondolta Piri -, hiszen a bevonulásra az orgonista olyan erővel játssza a „Szent az Istent”-t, hogy elakad a lélegzetem. Szívesebben hallanék valami csendes bevezetőt, ráadásul az orgonista 80 év körüli nagyothalló úriember. Aztán jön a pocakos plébános, és ránk se nézve úgy hadar, mintha negyedóra alatt kellene befejeznie a szentmisét. Mégis úgy döntöttem, hogy ennél a szentmisénél maradok, mert fájó szívvel néztem az üres padokra és haragosan kérdeztem az Urat: „Miért engeded, hogy elvadítsa a fiatalokat? Miért nem gyógyítod úgy, hogy jó eszközöd lehessen és tudja közvetíteni a te szeretetedet?”
Bűnbánati rész
Alig, hogy erre gondoltam, már a bűnbánati rész végénél voltunk. Ezúttal Jézusnak adtam haragomat, és így imádkoztam: „Uram, irgalmazz nekem és mindazoknak, akik sértenek engem.”
Ha fel tudom idézni, kik sértenek engem, és a bűnbánati szertartásban ezt át tudom adni Jézusnak, akkor megkezdődik a kiengesztelődés, a gyógyulás.

A fotó illusztráció
Miután a bűnbánati szertartásban haragosan elmondtam az Úrnak, hogy mennyire szeretném ennek a papnak a gyógyulását és megváltozását, az olvasmányokban meghallgattam, mi erről az Úr véleménye. Azt a részt olvastuk (Lk 4,16-30), hogyan nyilvánítja ki Jézus a zsinagógában küldetését: a szabadulás hirdetését a foglyoknak; és hogyan veti el őt szülőfaluja…
Kértem Jézust, hogy töltse el Lelkével ezt a szenvtelen papot, hogy szabadulást hirdethessen plébániájának. Amikor kelletlenül leültem, hogy meghallgassam a szentbeszédet, feltettem magamnak a kérdést: „Nem vagyok-e én is olyan ezzel a pappal szemben, mint a názáretiek, akik nem látták meg az ács fiában a cselekvő Istent?”
Mindenesetre ahogyan a pap belemélyedt húszperces homíliájába, amelyben nagyobb adakozásra szólított fel, kérnem kellett, hogy az Úr Lelke szabadítson meg fokozódó ellenszenvemtől. Szerencsére annyira unalmas volt a beszéde, hogy ez csak nyomatékot adott kérésemnek. Saját gyógyulásomat is elősegítette az alkudozás megfogalmazásával, hiszen ragaszkodtam ahhoz: „Jézus, én megbocsátok neki, ha legalább annyira törődik majd híveivel is, mint az anyagiakkal. Gyógyítsd meg, nehogy a templom, amit építeni akar, egészen üres legyen majd.”
Felajánlás
A felajánlásnál Jézus érzéseit próbáltam magamévá tenni, miközben nemcsak a saját adottságaimat adtam vissza neki, hanem azoknak a rejtett ügybuzgalmát is, akik sorra építik az üres templomokat. Mi lehet ennek a papnak az adománya? Ahogyan sietve végezte a felajánlást, megköszöntem Jézusnak, hogy ad nekünk olyan papot, aki tíz perc alatt is tud misézni – mint ahogyan vannak, akiknek pusztán ennyi idő adatik az életre. De ahogyan tréfálkoztam Jézussal, kezdett elpárologni a haragom és láttam, hogy ez a pap mennyire sebzett és mennyire fél önnön maga lenni. Megköszöntem Jézusnak, hogy ez a félelem nem űzte el papságából, sőt továbbra is misézik és templomot akar építeni, ahol mások imádkozhatnak. Olyan volt, mint egy durva, kidolgozatlan kehely, mely várja Jézus érkezését. Ha hiszek, Jézus eljön, akár új, akár ódon, elhomályosodott a kehely. Megköszöntem Jézusnak az öreg, érdes papnak a hitét, amellyel mégis hűségesen mondja a szentmisét és nagyobb templomról álmodik.
Amikor hálát adtam Jézusnak, a pap már az eucharisztikus imát mondta, s ez a gyógyulás ideje, hiszen ekkor éljük át Krisztus az utáni vágyát, hogy érettünk kenyérré legyen. Krisztus örvendezve lép a kenyérbe, még egészen érdes, személytelen áldozók számára is. Az első eucharisztikus lakomán – az utolsó vacsorán -, fogadja Júdást és a menekülésre kész, gyáva tanítványait. Jézus tökéletesen sebezhető – kész arra, hogy újra és újra megbántsák, amikor a kenyér színe alatt hozzánk jön.
A kenyérben teljes önmagát adja; belép az áldozók világába, és még azt sem várja el, hogy az áldozó is belépjen az övébe.
Az Eucharisztia felszólít engem is és a közösséget is, hogy szeressem ezt az öreg papot olyannak, amilyen, mindaddig, amíg olyan szeretetet nem kap, amely képessé teszi arra, hogy viszont szeressen. Lassanként megváltozott az alkudozásom, már nem azt kértem: „Jézus add, hogy úgy viselje gondját híveinek, mint az építkezésnek”, hanem: „Jézus add, hogy úgy törődjünk vele, ahogyan Te törődsz velünk az Eucharisztiában, és így megtapasztalhassa, mit jelent a gondoskodó szeretet. Bocsáss meg nekünk, gyógyíts meg minket!”
Miatyánk – Isten báránya
Minél inkább közeledett az áldozás ideje, a liturgia annál inkább rávilágított, mennyire szükségem van megbocsátásra és gyógyulásra.
Bűnösségünk miatti depressziónk késztet a Miatyánk bocsánatkérésének kimondására, amit a „szabadíts meg a gonosztól” követ, majd a békességet kérjük és az Isten Bárányához” kiáltunk, aki elveszi a világ bűneit. Végül megvalljuk: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én lelkem!”
Közben kértem az Urat, tárja föl előttem, mennyire szükségem van a bocsánatára és a gyógyulásra. Miért háborított úgy a pap anyagiassága? Vajon nem azért, mert nekem olyan nehéz pénzt és segítséget kérni akkor is, ha valóban szükségem van rá? Könnyebb szeretet nélkül tekinteni erre a papra, mint belátnom, hogy egy kicsit jobban kellene hasonlítanom hozzá ebben.
Hát nem éppen olyan személytelen voltam én is, amikor azt kívántam, bárcsak más misére mentem volna, mint amilyen személytelenül misézett ő? Meglátom más szemében a szálkát, de a magaméban nem a gerendát?
Miatyánktól áldozásig azzal a kéréssel imádkoztam a liturgiát, hogy bocsásson meg nekem Jézus, és gyógyítsa meg azokat a sérüléseimet, amelyek passzívvá, személytelenné tesznek, gátolnak abban, hogy segítséget kérjek.
Áldozás
Áldozáskor egyszerűen megpihentem Jézusban és megköszöntem gyógyító szeretetét irántunk: a miséző pap és magam iránt. Átadtam neki érzelmeimet, kértem, vegye birtokba értelmemet, szívemet, és adja nekem az Övét, hogy egészen aszerint élhessek. Lassan hálát kezdtem adni azért, mert tiszteletet éreztem a liturgia, szeretetet a hívek, megbocsátást a személytelen, sebzett,
szenvtelen pap iránt, akit most már tudtam szeretni.
Hálát adtam azért a felismerésért, hogy szeretnem kell magamat ahhoz, hogy engedjem, tudjam: mások is szeressenek és segítsenek nekem. Aztán csendben imádtam Jézust és hagytam, hogy szeressen.
Gyakran teszem ezt, főként áldozásnál, mert ha szeretettel Jézusra tekintek, új irányt vesz az imám, és új dimenziói nyílnak meg a gyógyulásnak. Olykor Krisztus egy régi sérülést idéz fel bennem, amit most már Vele bocsáthatok meg, máskor csak csendben együtt imádjuk az Atyát. Olyan mértékben történnek gyógyulások, amilyen mértékben Jézus szeretetével nemcsak az Atya felé, hanem önmagam és mindazok felé fordulok, akik irritálnak engem.
Ha ilyen módon ünnepeljük a szentmisét, nemcsak bensőleg gyógyulnak a jelenlévők, hanem testi gyógyulások is történnek (1 Kor 11,17-34). Hiszen az eucharisztikus ima az egész személyiséget akarja gyógyítani. Áldozás előtt a pap mondja: „Ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem szolgáljon testem és lelkem oltalmára és gyógyulására…”- ezt követi a százados gyógyítást kérő
imája: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem!”
Szent Ágoston azt hitte, hogy a gyógyulások csak az első keresztények nemzedékének adattak. Később kénytelen volt megváltoztatni nézetét, amikor megtapasztalta az Eucharisztia által végbemenő gyógyulásokat. Az Eucharisztia naponkénti kiszolgáltatása közben én is tanúja voltam gyógyulásoknak, olyanoknak is, amiket orvosi műszerekkel is dokumentáltak.
De akár dokumentálható testi gyógyulásról beszélünk, akár a plébános iránti megváltozott érzületről, az Eucharisztia akkor gyógyít, ha átadjuk Krisztusnak a mi kemény, kiengeszteletlen kőszívünket, és elfogadjuk az Ő Golgotán átszúrt hússzívét.
Mert a kereszten ígérete szerint kiárasztotta ránk a megbocsátás Lelkét: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek” (Ez 36,26). Akkor gyógyulnak az emlékek, ha a Kálvárián megvalósul a szívcsere.
A szentmise szertartásrendje is ezt segíti elő.
Bűnbánati liturgia: A tagadás feldolgozása, sebzettségem és haragom felismerése.
Igehirdetés és felajánlás: A harag feldolgozása, miközben Jézust hallgatom, és védekezésem átadása.
Eucharisztikus ima: Feladom feltételeimet, feltétel nélkül fogadom el azokat, akiket Krisztus is így fogad el az Eucharisztiában.
Miatyánk, áldozás: Felismerem bűneim miatti depressziómat és bocsánatot kérek.
Áldozás után: Megköszönöm Jézusnak a sebzettségből fakadó ajándékokat, és kérem, hadd élhessek és cselekedhessem úgy, mint Ő.
De az is előfordul, hogy nem megyek át egy szentmise alatt mind az öt szakaszon, hanem elidőzöm egynél. Például a depressziós szakaszban a szentmise nagy részét azzal töltöm, hogy elmondom az Úrnak bűnösségemet, és figyelem, hogyan válaszol erre a liturgiában. Nem az a fontos, hogy egy liturgián belül mind az öt fázist átéljem, hanem az, hogy folyamatosan megbeszéljem az Úrral, hogyan érzek, s aztán felismerjem válaszát, és így békében indulhassak szeretni és szolgálni őt.
„A szentmise véget ért, menjetek békével” felszólítás számomra azt jelenti: „Menj békével szeretni és szolgálni az Urat!”, hiszen a szentmise gyógyító hatása folytatódik azzal, ahogyan hazavisszük Krisztust.
Nemcsak az oltár körül történnek gyógyulások, hanem a közösségben is, ha Krisztus szeretetében találkozunk egymással. Krisztus feltétlen szeretetével tudunk úgy szeretni sebzett embereket, hogy felszabadítjuk őket félelmeikből azokkal szemben, akikre emlékeztetjük őket. Ha ilyesmit hallunk: „Szeretném, ha a barátom hasonlított volna hozzád!” akkor barátságunk a másik barát által okozott sebeket gyógyította.
Szükségünk van arra, hogy teljes egészében átadjuk életünket; úgy, ahogyan Jézus tette a kereszten és teszi ma is az Eucharisztiában.
Mindegy, hogy kinek mire van szüksége egy közösségben. Szükségünk van erre a közösségre, mert egyedül semmiképpen sem tudjuk azt a szeretetet és gondoskodást nyújtani a rászorulóknak, amit Krisztus nyújtott.
Ha egy szerető közösségben gondoskodással figyelünk egymás bajaira, gyógyulni kezdenek emlékeink és megéljük az Eucharisztiát.
A cél, hogy egy plébánián olyan szerető közösség legyen, amely arra törekszik, hogy átélje a szentmisét és hordozza egymás nyomorúságát. Fontos, hogy megtapasztaljuk: az Eucharisztia annyit jelent: hálát adni. Hálát adni Krisztus gyógyító testéért, és így képessé válni Krisztus Testének gyógyítására.
Így a férjek, feleségek kibékülnek házastársukkal, a tinédzserek szüleikkel, akik már nem is beszélnek velük. Így egyre több ember megtapasztalja Krisztus gyógyító szeretetét a szentmisében. A résztvevők pedig a következő hónapban a barátjukat is magukkal hozzák. A kábítószeres fiatalok felfedezik Krisztust, és elhozzák hitetlenkedő szüleiket, akik nem tudják elképzelni, mitől változott meg gyermekük.
* * *
Kedves Klubtag!
– Téged milyen területen érintett meg ez az elmélkedés – Piri szentmisén való részvétele?
– Mi fogalmazódott meg benned? Mi az, amiben szeretnél változtatni?
Oszd meg bátran gondolataidat, véleményedet, saját gyakorlatodat, ezzel (hogy kiírod magadból) már elindul a gyógyulás benned is, illetve seggíteni tudsz másoknak is!
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Vidd tovább az életedben azt, ami megérintett!
* * *
A Hozzászólásnál bártan megoszthatod imaszándékodat is, amiért kéred a többi klubtag imádságát!
IMAKÉRÉSEM:
Azt kérem tőled, hogy mondj el egy Miatyánkot az 53 éves Sallai Zsuzsiért, aki az életéért küzd!
2018-ban másfél centis daganatot fedeztek fel a bal mellében – most, három évvel később, 7-8 cm-es lett, áttéttel a májában és a csontjaiban. A tavalyi Bátorság Hetében is készítettem vele egy megható, tanulságos interjút. Köszönöm!









