Kedves Klubtag Testvérem!
Közeleg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ideje, amelynek keretében a katolikus egyház – csatlakozva hozzá egyébként más felekezetek is – a fókuszba az Eucharisztiát állítja, amely a hitünk egyik legnagyobb misztériuma és egyben legfőbb erőforrása is. Azt mutatja meg a világnak, hogy Krisztus ma is köztünk él titokzatos módon, mégis valóságosan.
Az augusztusi lelki napot is az Eucharisztiának szenteljük. Ha más vallású vagy, akkor pedig tekints úgy erre a két napra, mint ami Krisztus valóságos jelenlétéről szól az életünkben.
A lelki napon megosztott gondolatokhoz segítségül hívtam “Az élet sebeinek gyógyítása” című könyvet, melyet Dennis Linn SJ és Matthew Linn SJ jezsuita atyák írtak.
***
Az életünkben – csecsemő korunktól egészen halálunkig – számtalan lelki sebet szerzünk, akár saját hibánkból, akár mások által. Ezek a lelki sebzettségek “betegséggé” változhatnak, amelyekből mindannyian szeretnénk gyógyulni.
A lelki gyógyulásokhoz hozzájárul Krisztus, aki már életében meggyógyított számos bajt és betegséget. Ugyanúgy képes ma is gyógyítani, mégpedig az Eucharisztiában lévő valóságos jelenléte és a hit által.
Feltehetjük a kérdést: ha az Eucharisztia gyógyít, mégis miért van annyi bűnös, “beteg” ember a templomokban? Istentiszteletre járó emberek komoly bűnökben, haragban élnek, szenvedélybetegek, depressziósak és még sorolhatnánk. Ha a szentmise a gyógyulás helye, miért nem alakul át az emberek élete?
Nemcsak manapság, akkor sem következett be mindig gyógyulás, amikor Krisztus ünnepelte az Eucharisztiát. Júdás az Eucharisztia vétele után árulta el, Péter pedig háromszor megtagadta.
Sokszor viszont gyógyulás következik be az Eucharisztia megünneplésekor, ahogyan ezt megtapasztalták az emmauszi tanítványok és Péter is a tónál (Jn 21).
Először gyógyítsuk az emlékeinket!
Olyan mértékben következik be a gyógyulás, amilyen mértékben megengedik a résztvevők, hogy meggyógyuljanak emlékeik.
Jézus a tanítványokkal az emmauszi úton
A Lukács evangélium eucharisztikus elbeszélése szerint Jézus olyan jól meggyógyította a kétségbeesett tanítványokat Emmauszban, hogy a főpapoknak és saját maguknak is meg tudtak bocsátani a nagypéntekért. A tanítványok nem megbocsátottak és felejtettek, hanem megbocsátottak és emlékeztek nagypéntekre, a gyógyulás erejéből, a föltámadott Úr írásmagyarázatának szemszögéből. S amikor az emlékezet gyógyulása az Eucharisztiában elérte a csúcspontot, visszatértek Jeruzsálembe, az ellenséges városba, ahonnan elmenekültek (Lk 24,47).
A kenyértörés gyógyító volt, mert Krisztus kezébe adták megtört szívüket, hogy teremtse újjá, megbocsátóvá, lángolóvá.
Az imádságaid alkalmával tedd te is Krisztus kezébe minden nyűgödet, gyötrelmedet, kétségedet, félelmedet, és kérd, hogy Ő gyógyítsa meg!
Péter gyógyulása
Nemcsak az emmausziak, hanem Péter is akkor találkozott Krisztussal, amikor csüggedt volt. A parázsló tűz melletti hármas tagadás és az elmúlt napok eseményei elbátortalanították, ezért vissza akart menni halászni, tehát azok közé a körülmények közé, ahol a Krisztussal való találkozás előtt volt (Jn 21). Judástól eltérően az eucharisztikus lakoma által lassanként megérti Péter, hogyan teszi a tagadása együttérző, irgalmas vezetővé őt a keresztény közösség számára.
S miközben Krisztus egy újonnan parázsló tűz mellett megtöri a kenyeret – ez a tagadás jelenetére emlékeztet -, Péter háromszor vallja meg, hogy képtelen a szeretetre (agape), s csak a Krisztusért való buzgalomra (phileo) képes. S éppen ez a vallomás teszi lehetővé Krisztusnak, hogy Pétert a nemzetek apostolává tegye. Péter, aki megtapasztalta saját gyarlóságát, el tudja fogadni a pogányok gyengeségeit, akiket már amiatt lenéztek, hogy nem tartották meg a Törvényt (ApCsel 10).
Az eucharisztikus lakoma gyógyító erejéből Péter fájdalmas emléke meggyógyul, s így többé már nem csüggedt halász, hanem az egyház erős vezetője lesz.
Krisztus ma is gyógyít – Agnes Sanford életében is
Krisztus ma is folytatja az emlékezet gyógyítását az Eucharisztián át, ahogyan Emmauszban és Péterrel tette.
Agnes Sanford, aki pasztorációs iskolájában sokakat tanított meg gyógyulásért imádkozni, az Eucharisztiát ajánlotta régmúlt emlékek gyógyítására. Ő minden szombaton időt szentel arra, hogy életének egy-két évét átgondolja, és vasárnap ezeknek minden sebzettségét átadja az eucharisztikus Jézusnak. Hazatérte után már nem bénítják ezek az évek, és lehetővé válik az eucharisztikus szeretet továbbadása.
Konkrét példa, gyakorlat
Előfordulhat, hogy nem tudunk visszamenni a múltba, mert a jelen szorongat. Volt egy indián nagymama, aki nem tudott megbocsátani férje részeg gyilkosának. Ezt a kínlódást hozta az Eucharisztiához, és az Úrral végigjárta a gyilkosságot követő napok rémületét és magányát. Aztán arra kérte az Urat, segítsen neki megbocsátani, és fakasszon új életet ebből a tragédiából. A közösséget arra kérte, hogy ők is bocsássanak meg a gyilkosnak. S végül kérte, hogy neki is bocsássanak meg, amiért ennyire maga körül forgott és nem vette észre, milyen helyzetbe került a részegségében lövöldöző ember családja. Azóta azzal foglalkozik, hogy felkeresi az elmagányosodó időseket és gyerekeket.
Ha van bármi, ami a te életedet is szorongatja, csináld hasonlóan, ahogyan ez az indián nagymama!
Ha mi mindannyian – az indián nagymama, Agnes Sanford, Péter és az emmauszi tanítványok – Krisztussal gyógyítjuk az emlékezetünket az eucharisztikus lakomán, csak a nagycsütörtöki parancsot teljesítjük: “Vegyétek és… Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé, amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (1 Kor 11,25; Mt 26,28). S az “ezt cselekedjétek” nemcsak azt jelenti, hogy kenyeret és bort nyújtunk egymásnak, hanem, hogy ugyanúgy nyújtjuk önmagunkat a másiknak, ahogyan Krisztus tette az Utolsó Vacsorán, vagy Emmauszban, vagy a tóparton a bűnök bocsánatára.
Miközben megbocsátunk magunknak és másoknak, és megtanuljuk kínos emlékeinket ajándékként szemlélni, önmagunkat is megtanuljuk feltétel nélkül átadni. Úgy, ahogyan Krisztus adta magát Péternek és Júdásnak.
Krisztus azért volt képes az Eucharisztiát megosztani az árulásra készülő Júdással, mert ajándékként fogadta el a halál kínzó tudatát, mely által bebizonyíthatja a bűnösök iránti nagy szeretetét (Róm 5,8). Amikor az Eucharisztia ünneplésekor életadóvá válik az, ami eddig halált hozó volt, megvalljuk, hogy Krisztussal együtt meghalva, vele együtt fel is támadunk.
Hogyan ünnepeljük úgy az Eucharisztiát, hogy valóban azt tegyük az Ő emlékezetére, amire szólít bennünket; hogy megtapasztalhassuk a gyógyulást, ahogyan Péter megtapasztalta a párton, és az indián nagymama a kórházban?
Hogyan válhat gyógyítóbb hatásúvá az Eucharisztia ünneplése?
Talán már sokszor járultunk szentáldozáshoz, és mégsem tapasztaltunk olyan gyógyulást, mint Péter. Talán úgy érezzük magunkat, mint valaki abban a tömegben, amelyből egyedül a vérfolyásos asszony gyógyult meg (Lk 8,43-48). Miért pont ő nyert gyógyulást a tolongó tömegben?
Ez az asszony abban különbözött a tömegtől, hogy nemcsak a szenvedését hozta magával, hanem a reményt is, hogy ha megérintheti Krisztust, meggyógyul. Nemcsak szemlélője volt a látványosságnak, hanem vágyakozott a gyógyulás után.
Mi pedig nézőközönségként elégedetlenül lessük az óránkat: Még mindig nem történt semmi, pedig telik az idő!” Ha odaviszszük fájdalmunkat és vágyódunk a gyógyulásra, ami biztosan bekövetkezik, ha megérintjük Krisztust, mi is azt halljuk: „Hited meggyógyított, menj békével!”
Agnes Sanford a múltbeli eseményeket, az indián nagymama a jelen gyötrelmeit hozta a szentmisére a férje elvesztése miatt, de ugyanígy kérhetünk gyógyulást arra a szenvedésre is, amit az Eucharisztia ünneplése közben szerzünk. Az Eucharisztia – görög szó – hálaadást jelent.
Fedezzük fel, mit akar meggyógyítani bennünk az Úr az eucharisztikus lakomán. Ezt rögtön felismerhetjük, ha megkérdezzük: „Miért a legnehezebb hálát adnom?”
Olykor nehéz hálát adni a padszomszédunkért, vagy a szentmise stílusáért.
Nincs senki, aki mindig mindenért hálás tudna lenni. Kivel lennék legkevésbé szívesen egy lakatlan szigeten? A szenilis öreg hölggyel, aki hangosan morzsolja a rózsafüzért, vagy a tinédzserrel,
aki kézbe se fogna ilyesmit? Olykor pedig nem a szomszédaim, hanem a szentmisét végző pap irritál – akár azzal, hogy prédikál, akár azzal, hogy nem. Talán hiányoljuk valakinek a jelenlétét, vagy valaki túlontúl terhünkre van. Ha felfedezünk bárkit, akivel szemben ellenérzésünk van, ez már jó alkalom arra, hogy kérjük a gyógyulást, és a teljes misztikus testhez közelebb kerüljünk.
* * *
Kedves Klubtag!
– Te mit tudsz az Eucharisztia elé hozni? Milyen nehézségedet, vágyadat, fájdalmadat?
– Mi az, ami a múltból szorongat?
– Miért a legnehezebb hálát adnod mostanság?
– Mi az, ami megérintett ebből az elmélkedésből? Oszd meg bátran, ezzel (hogy kiírod magadból) már elindul a gyógyulás benned!
* * *
Holnap folytatjuk …
* * *
A Hozzászólásnál bártan megoszthatod imaszándékodat is, amiért kéred a többi klubtag imádságát!
IMAKÉRÉSEM:
Azt kérem tőled, hogy mondj el egy Miatyánkot az 53 éves Sallai Zsuzsiért, aki az életéért küzd!
2018-ban másfél centis daganatot fedeztek fel a bal mellében – most, három évvel később, 7-8 cm-es lett, áttéttel a májában és a csontjaiban. A tavalyi Bátorság Hetében is készítettem vele egy megható, tanulságos interjút. Köszönöm!