Megnehezítjük a saját életünket, döntéseinket. Mintha téglákat cipelnénk a hátizsákunkban. Általánosítunk, kategorizálunk és sokszor becsapjuk önmagunkat. Hogyan tudjuk mégis átvenni az irányítást az életünk felett? Ehhez bátorságra van szükségünk. Bátorság kell ahhoz, hogy kimondjam: félek, nem bízom meg senkiben, naív vagyok, stb…
Ennek a résznek a végére biztos vagyok benne, te is ki fogod tudni mondani, mitől félsz! 

Egy történettel kezdem ezt a részt, mely Béláról szól és az ő kellemetlen incidenséről a főnökével.

Béla, egy reggel, amikor felébredt, eszébe jutott valami a munkájával kapcsolatban. Erről előző nap elfelejtette felhívni a főnökének a figyelmét. Ez azért volt kritikus, mert aznap reggel a főnökkel éppen egy ügyfél prezentációt tartott és ehhez bizony nélkülözhetetlen lett volna az elfelejtett információ. Azonnal kiugrott az ágyból és felhívta a főnökét, csakhogy az nem vette fel a telefont. Béla elhatározta, hogy újra megpróbálja elérni kicsit később és ha már ilyen korán felkelt, akkor megfőzi a kávét. Pár perc elteltével megcsörrent a telefon. A főnöke hívta vissza. Béla egy gyors köszönés után belekezdett a probléma ecsetelésébe. Ebben a pillanatban azonban megjelent a konyhában Béla barátnője meglehetősen morcos arckifejezéssel és a következő kérdést tette fel emelt hangon: “Hogy mer a főnököd ide telefonálni kora reggel?”
A kérdésnek még a hangnemétől is megfagyott a vér Béla ereiben.  

Miért csinálta ezt a barátnő?
Ha figyelmesen olvastad az eddigi részeket, akkor szerintem már minden bizonnyal tudod is a választ: az előítéletei miatt. Nézzük csak meg ezt a jelenséget közelebbről! Béla barátnőjének, akárcsak mindenki másnak, van egy elképzelése arról, hol húzódnak a magánszférájuk határai. Ezeket a határokat mindannyiunk esetében az önvédelmi reflexek védik teljesen automatikusan. Ennek megfelelően, amikor a barátnő úgy érezte, hogy ezeket a határokat valaki megsértette, akkor az egy automatikus és természetes önvédelmi reakciót indított el benne. A kulcsszó az, hogy “úgy érezte…”.
Önvédelem esetén érthető a felfokozott reakció. Ám ebben az esetben kimaradt annak megállapítása, hogy valóban betolakodott-e a főnök a magánszférában. De ez nem történt meg, mert a lány magától értetődőnek vette ezt. Nem volt benne kétség. Egyszóval kifejezve: előítélete volt. Azért kezdeményezett konfliktust, mert meg sem fordult a fejében, hogy téves riasztás történt, hogy esetleg ő rosszul gondolta.

A “nem tudom” nem visz minket előre
Egy ilyen konfliktus elronthatja akár az egész napunkat. Ezért ne hagyjuk annyiban. Tegyük fel a kérdést: “miért érzett így a lány?” Az előítélet, amire ő a döntésénél támaszkodott, egy rejtett, soha ki nem mondott, soha meg nem fogalmazott előítélet.  

Másoktól elsősorban támadásra lehet számítani, ezért szükséges védekeznie. Lehet, hogy ez a nő az eddigi életében sok támadást kapott? Ezért kell agresszívan fellépnie a legkisebb gyanú esetén is? Ezért nem tud megbízni abban, hogy a saját párja helyesen kezeli ezeket a helyzeteket? Az is egy érdekes kérdés – amit érdemes feszegetni -, vajon honnan származik ez az előítélet? Lehet, hogy a gyerekkorából, mert azt látta, hogy a szüleinek gyakran volt konfliktusa? Ebben az esetben ez egy mélyen gyökerező előítélet. Természetesen, az is elképzelhető, hogy mostanában a munkahelyén gyakran érik őt sérelmek, bántások és ezt a negatív élményt hozta haza. Ebben az esetben ez egy mostanában beépült, könnyen elhagyható előítélet.
Amikor az előítéleteink után nyomozunk, akkor soha ne elégedjünk meg a “nem tudom” válasszal. Lehetnek ki nem mondott, meg sem fogalmazott előítéleteink. Ne hagyjuk annyiban, hiszen láthatjuk, az előítéletek alapján olyan gyorsan és reflexszerűen is képesek vagyunk rossz döntéseket hozni, amíg aztán elkerülhetetlenül vezetnek veszekedéshez, vitákhoz.

Kétféle gondolkodást létezik: Az előítéletes gondolkodás létrehozza a problémákat, az előítéletektől mentes gondolkodás pedig megoldja őket.

Lenne kedved cipelni 20 kg téglát?
Adott egy fiatal srác, akire azt mondják: nagy koponya, valószínűleg sokra fogja vinni, de még nem fedezték fel. Az érdeklődési területe nagyon izgalmas. Csoda, hogy egyáltalán még az országban van és nem külföldön dolgozik. Miért is nincs külföldön? Szerinte nagyon nehéz külföldön munkát találni. Egyéb más területen is lehetne még alkalmazni a tudását, de a srác szerint mindez nehézkes lenne.  A srácnak van egy olyan szokása, miszerint bizonyos alternatívákat anélkül minősít nagyon nehéznek, hogy egyáltalán végiggondolta volna azokat mélységében. Természetesen az, hogy valami nagyon nehéz, vagy sem, az csupán az ő “előítélete” volt, ami ki tudja honnan jött neki. Ezek szerint az, amikor valamire azt mondja, hogy nagyon nehéz, az olyan, mintha túrázni menne az erdőbe, de a hátizsákba előzőleg belerakott 20 kiló téglát. Tulajdonképpen oktalanul nehezíti meg a túrázását. Pontosan ugyanúgy, mint ahogy a gondolkodását is megnehezíti azzal, ha bizonyos irányokat nehéznek minősít.
Megoldás: meg kell állnia és ki kell dobálnia a hátizsákjából a téglákat.
Szinte mindannyian akadályozzuk magunkat azzal, hogy téglákat pakolunk a hátizsákunkba. Amikor előítéleteink alapján döntünk, akkor minden alkalommal egy újabb téglát pakolunk a hátizsákunkba, azaz egy újabb nehézséget, egy újabb problémát teremtünk az életünkben.

Egyetértesz azzal, hogy akkor most kezdjük el kidobálni a téglákat a hátizsákunkból?  

A tégla pakolásában a dobozok sem segítenek
Egy színésznőtől az alábbi megjegyzés hangzott el: “Ebben a szerepben azt játszom, hogy nincsenek előítéleteim.”
Ebben a pár szóban benne volt a beismerése annak, hogy neki bizony vannak előítéletei, csak bizonyos körülmények között megjátssza, hogy nincsenek.
Legtöbben azt állítjuk magunkról, hogy nincsenek előítéleteink és nem általánosítunk. Pedig az előítélet és általánosítás velünk született tulajdonságok. Amikor ezt tagadjuk, akkor azt azért tesszük, mert valamiféle társadalmi konvencióknak próbálunk megfelelni. Azonban ez a megfelelés csak a felszín. Valójában, ami ilyenkor történik, az az, hogy egyszerűen csak becsapjuk magunkat és esetleg másokat. Mindannyiunk fejében dobozok vannak, az az olyan kategóriák, amelyekbe bele pakoljuk az élményeinket. Ez azért alakult így, mert az elménk próbál gazdaságosan működni és nem akar minden alkalommal rácsodálkozni arra, hogy “jééé, ez szék, kanál, asztal, macska”. Nem akarja újra és újra felfedezni a világot. Az elménk keresi a mintát, az összefüggéseket, a törvényszerűségeket, a hasonlóságokat. Ez az agyunk természetes működése.  

Mindent kategorizálunk
Magzati korunktól körülbelül 6-10 hónapos korunkig mindössze egyetlen kategória létezik, az “én”. Minden ebbe a dobozba kerül. A csecsemő nem tudja azt sem felfogni, hogy a pelenkázó asztal, amin fekszik, az nem az ő testének része, vagy az édesanyja nem az ő része. Később ez a doboz több részre válik és egyre több kategória és általánosítás születik meg a fejünkben. Megszületnek a színek, az emberek, a hangok, a tárgyak. Maga a nyelv, amit beszélünk, szintén kategóriákra bontja és dobozokba teszi a világot. Hiszen végtelen számú szín létezik, de a színekre vonatkozó szavaink száma véges. Nem tudunk például egy másik emberről úgy írni, vagy beszélni, hogy valódi mélységében visszaadjuk őt. Csak bizonyos dolgokat tudunk kiemelni belőle, bizonyos tulajdonságait tudjuk előtérbe helyezni. Az élmények átadása két ember között minden esetben ezeken a dobozokon, azaz kategóriákon, általánosításokon és előítéleteken keresztül történik. Én általánosítok és előítéletes vagyok. Ha nem ezt mondanám, az olyan lenne, mintha azt állítanám, hogy nem emberi aggyal rendelkezem, UFO vagyok.
Alapvetően az általánosítással és az előítéletekkel semmi baj nincs. Azzal sincs baj, hogy az ég kék. Mind a két jelenség természetes. Azonban a környezetünkben, a társadalomban ezek a fogalmak sajnos egy pejoratív jelentést kaptak, ezért legtöbben egyszerűen letagadjuk ezt. Letagadjuk önmagunkat, a saját természetünket. A környezetünk ebben a tekintetben erősebbé vált, mint mi magunk. Erősebbé vált a természetes igazságnál és legyőzött minket. Ezzel most csak egy dolgot ragadtam ki, de mindezen túl a környezetünk és a társadalom megpróbál rákényszeríteni minket rengeteg haszontalanságra. Össze sem tudnánk számolni, hány ilyen értelmetlen, sőt káros dolog van még, amiben alkalmazkodunk másokhoz. Ez a sok értelmetlen alkalmazkodás bőven okozhat problémát!

Gondoljuk csak végig: ha kényszerek hatása alatt cselekszünk, akkor az önkifejezésre való képességünk csorbul. Ha nem tudjuk kifejezni önmagunkat, akkor az önbizalmunk csorbul. Ha az csökken, akkor színházasdit kell játszanunk ahhoz, hogy elfogadtassuk magunkat a környezetünkkel.  Minél többet játszunk szerepeket, annál kevésbé fogjuk tudni, kik is vagyunk valójában. Elveszítjük a valódi céljainkat, a valódi álmainkat, a valódi vágyainkat. Ha elveszítjük mindezeket, akkor azzal feladjuk az irányítást az életünk fölött Tehát az előítéleteink nem mi vagyunk. Amikor előítéleteink alapján cselekszünk és döntünk, akkor valaki más irányít minket. Innentől kezdve a környezetünk, a társadalmunk hatása alatt éljük az életünket, de az már nem a mi életünk lesz.

Hogyan tudjuk visszaszerezni vagy megerősíteni az irányítást az életünk fölött?
A legfontosabb tényező ehhez a bátorság. Az irányításhoz bátorságra van szükség, másképpen nem megy.
“Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” – Brian Tracy (kanadai-amerikai motivációs nyilvános előadó és önfejlesztő szerző)

Az előítéleteink elhagyása valójában egyet jelent az életünk irányítása feletti ellenőrzés visszaszerzésével. Ehhez az szükséges, hogy elég bátrak legyünk ahhoz, hogy kimondjuk olyan dolgokat is magunkkal kapcsolatban, amik vélhetően nem találkoznak sem a környezetünk, nem a társadalom, sem pedig saját magunk elvárásaival. Ezzel az egyszerű, hétköznapi bátorsággal kezdődik az a folyamat, amelynek révén képesek vagyunk visszanyerni önmagunkat, elhagyni a mások által belénk ültetett előítéleteket és végül visszaszerezni az irányítást az életünk fölött. Ahhoz tényleg bátorság kell, hogy kimondjam:
“Én félek. Félek attól, hogy más emberek ártani akarnak.” Tényleg bátorság kell ahhoz, hogy kimondjam: “Én olyan kis buta vagyok, hogy végig se gondolok dolgokat, de azért persze kinyilatkoztatom, hogy nehéz.”
“A francba is! Nem bízom meg igazán senkiben. Ez egy gyengeségem.” vagy “Naiv vagyok. Túlságosan megbízom mindenkiben. Aztán persze jól pofára estem.”

Légy bátor!
Előítéleteid, mint említettem az előző fejezetben, olyanok, mint a falak a kertben. Arra valók, hogy távol tartsanak téged bizonyos dolgoktól. Ha valamitől félsz, valamitől tartasz, akkor ott nagy valószínűséggel egy talán ki nem mondott előítéleted lappang. Természetesen nem arra gondolok, amikor attól félsz, hogy megégeted magad a tűzzel, vagy megráz az áram és így tovább. Azokra a nem kézzelfogható félelmekre, melyek eredetéről hirtelen nem is tudsz számot adni. Ha mégis, akkor egy előre begyakorolt “szónoklattal” válaszolsz a “Miért is tartok én ettől?” kérdésre.

Feladat
Ha ezzel szembesülsz, akkor szedd össze magad és légy bátor! Vágj bele! Szerez tapasztalatokat! Ne hagyd, hogy valami homályos félelem irányítsa az életedet!
Igen, megeshet, hogy megsérülsz, fájni fog. Ez biztosan így fog történni. De sokkal több dologról fog kiderülni, hogy csak egy idejétmúlt előítélet volt, csak egy tégla a hátizsákodban, csak egy fal a kertedben. Ne feledd! Az életed irányításához bátorság kell. Legyél bátor! Ha felmerül benned az érzés, hogy tartasz valamitől, akkor nézz szembe vele! Légy őszinte magaddal és menj a legmélyére annak, amitől félsz. Majd vágj bele és tapasztald meg, hogy amitől tartasz, valóban úgy van-e.
Nagyon meg fogsz lepődni az eredményen!  

A lehetőségekre való koncentrálástól a biztonságig
A bátorságnak még egy jelentős területen is van szerepe az életünkben. Ez a terület a biztonság. A biztonság érzését elsősorban a tapasztalatnak köszönhetjük. Általában csak addig izgulunk bizonyos dolgokkal kapcsolatban, amíg meg nem tapasztaljuk őket. Amikor elsőként tapasztalatot szerzünk arról, milyen érzés dolgozatot írni, randevúzni, tankolni a benzinkúton az autóba, állásinterjún részt venni, vagy más hasonlóan ismeretlen területre merészkedni, akkor a következő alkalommal ennek a tapasztalatnak a birtokában már kevésbé izgulunk. Azt követően pedig még kevésbé és így tovább.
A tapasztalat teszi lehetővé számunkra, hogy biztonságban érezzük magunkat.

Még valami! A bátorság!
Ahhoz, hogy bele kerüljünk egy eddig ismeretlen szituációba, bátorságra van szükségünk. Aki nem bátor, az fél az ismeretlen helyzetektől rendszerint előítéletek alapján. Ezzel szemben, aki bátor, az kipróbálja magát új helyzetekben és ezáltal valódi tapasztalathoz jut. Ennek a bátorságnak az alapja a képességeinkbe vetett hit, hogy helyt fogunk tudni állni, bármit is hoz a helyzet. Tudjuk, hogy rendelkezünk azzal a képességgel, hogy megtaláljuk a megoldást minden helyzetben. Ezt a képességet a lehetőségekre való koncentrálás szokása adja meg. Tehát a lehetőségekre való koncentrálás hozza létre a magabiztosságot. A magabiztosság a bátorságot. A bátorság pedig a biztonságot. A teljes szemléletformáló műhely feladatait elvégezve olyan képességhez jutsz, melynek révén teljes és megnyugtató biztonságban érezheted magad életed további részében! 

Korlátaik, hiedelmeink egész tárházával rendelkezünk. Azt hisszük, csak így, vagy úgy lehet megoldani dolgokat, mert például a szüleink is így csinálták. Megvannak a „miértjeink”, a kifogásaink, a meggyőződéseink. Például azt gondolom magamról, nem vagyok elég jó, vagy engem senki sem szeret, vagy ez nekem túl nehéz.
Melyek igazából a legfőbb korlátaink? Dr. Hídvégi Márta gyógypedagógus és pszichológus így látja ezt a kérdést. 

A korlátok azt jelentik, hogy nem tehetünk meg mindent, amit szeretnénk.
A szabadságunknak vannak határai. Léteznek megváltoztatható és megváltoztathatatlan törvények az életünkben. Az utóbbira példa, hogy nem tudjuk befolyásolni, meddig éljünk. Mennyi pénzt keressünk az adott munkánkkal. Bizonyos korlátokat pedig csak közösségileg tudunk módosítani. Ilyenek akár a társadalmat érintő törvények.
Most rátérek arra, hogy az önmagunk korlátozása miként alakulhat. Sajnos az emberek gyakran korlátozzák önmagukat és a lehetőségeiket is. Ennek oka a sajátos személyiségük, a karakterük, a hiedelmeik. Mindezek miatt a mindennapi pszichés jól-létük is fenyegetve van. Kényszerű korlátozásaink az életkorunkból, családi helyzetünkből is adódik. Váratlan korlátozás például a mindenki által megélt covidból adódott.  

A külső, illetve a pszichés korlátok leküzdése attól függ, hogy introvertált, vagy extrovertált személyiségek vagyunk.
Negatív, vagy pozitív a beállítottságunk. Egyesek félnek, mi lesz velük, ha kilépnek a komfortzónájukból, míg mások direkt feszegetik a határaikat, és elérik az „áramlat”-zónát, amikor nagyon boldogok, kiegyensúlyozottak tudnak lenni.
Úgy is mondhatnám, hogy a komfortzónánk olyan, mint egy sziget, melynek a partjáról egyesek nem mernek kihajózni a tengerre. Azt gondolják, jó ez így itt nekik. Nem hagyják el, mert félnek, hogy megeszik a cápák. Ha valaki kíváncsibb, kalandvágyó, akkor kihajózik, remélve, talál olyan új dolgokat, melyek érdekelhetik, felpezsdíthetik. A gondolkodásmódunk, a beállítottságunk nagyban befolyásolja, mit teszünk, hogyan viselkedünk.
Korlátozzuk-e saját magunkat, vagy a körülmények korlátoznak?
Az utóbbiakat miként tudom átalakítani?
A megváltoztatás lehetőségében optimista, vagy pesszimista vagyok?
Ez azon múlik, mennyire van önbizalmam, jó önértékelésem, hitem abban, hogy jobbá tudok válni.
Praxisom során sok olyan emberrel találkoztam, akiknek arra volt szükségük, hogy a saját korlátaikat, vagy az őket korlátozó körülményeket meg tudják változtatni, hogy ne szenvedjenek a pszichés, depressziós állapotukban. Előfordul, hogy a páciens nem tudja szorongásának az okát. A körülményeire fogja, mert nem bírja felvállalni a múltbeli eseményeit, vagy a saját személyiségét, hozzáállását. Azt gondolja, a körülmények megváltoztatásával jobb lesz neki, de nem meri még azokat sem alakítani.  

Mondanék 3 példát:
1, A pácienst a főnöke túlóráztatja, akit ő ezért undoknak tart. Azt javasoltam neki, hogy az asszertív kommunikációt felhasználva, mondja el érzéseit a főnökének a túlórákkal kapcsolatban, hogy megértő fülekre találjon. Akkor már nyert ügye lesz. Ne tekintsen úgy a főnökére, mint egy istenségre, akinek a kinyilatkoztatásai előtt feltétlenül meg kell hajlania és szenvednie tőle.  

2, Férjnek/feleségnek gondja van a házastársával, nem értik meg egymást egy ideje, sokat veszekszenek. A viták miértjét kérdezem. Kiderül, sok esetben nem azzal van baj, hogy nincs igaza a vádló félnek, inkább a „hogyan”-nal. Ugyanis, ha agresszív a kommunikációnk, az vagy agressziót vált ki a másikból vagy nagyfokú visszahúzódást, és szorongóvá válik az illető az erőszakos beszédtől. Nyuszivá húzódhat össze, mert nem akar konfrontálódni. Ez a másik félnek tetszik, hiszen így főnöki pozícióba kerül, uralja a helyzetet. Fontos, hogy asszertívek legyünk, azaz „én-üzeneteket” küldjünk a másiknak. Javasolni szoktam a következő válaszokat a pácienseimnek: “Nekem ez rosszul esett”, “Beszélj kicsit halkabban”, “Ez most rosszul érintett, kis időt kérek az átgondolásra”, stb. 

3, Beszédünkben a hangsúlynak is nagy jelentősége van. Például: a házastárs telefonon hívja a párját: agresszív, mérges, illetve lágy, kedves hangon is mondhatja: „Gyere haza!” A hangsúly is jelenthet olyan kapcsolódást a másik emberhez, mely a rossz kommunikáció miatt kialakult korlátokat le tudja fejteni, és így a hátizsákból egy-két követ már ki tudunk dobni.  

Önmagammal kapcsolatos hiedelmek
Nagyon fontos, mennyire tartom saját magamat. Mennyit érek. Ha magamról azt gondolom, hogy semmit sem érek, akkor eleve egy vesztes szituációból indulok. Az önbizalom kérdése születésünk után dől el. Milyen családba születek, és ott milyen ingerek érnek, milyen emberi kapcsolatok jönnek létre a szüleimmel, a rokonokkal. Például az anya még öltözteti a gyermeket, mert azt gondolja, nem lenne rá képes, pedig már érett erre a feladatra. Vagy nem kapott elég dicséretet, amikor jól megcsinált valamit. Vagy jó tanuló az iskolában, de ezért nem kap elismerést, mert ezt természetesnek vette a szülő. A gyerek szemüveges és emiatt csúfolják. Egyszer véletlenül ügyetlen volt, és ezt beleégeti a környezete, a szülők az ő emlékezetébe, nagyon kinevetik, többször felemlegetik neki. 
A pszichológia szerint egyfajta karakterrel születünk. A jó karaktert fel lehet erősíteni tanulással, környezeti élményekkel. Ha visszahúzódó, félénk, szorongásra hajlamos karaktert hozunk magunkkal, ezt oldani lehet egy jó közösségben, családban. Minden mindennel összefügg.  

Visszatérve a korlátozásokra, fontos, ki hogyan éli meg az adott helyzetet: tényleg korlátoz-e egy szabály?
Komfortzónámban tart a bátortalanságom, a szorongásom, a nyugtalanságom, az önbizalomhiányom. Ellenben a céltudatosság, a nyitottság, az állandó pozitív inger keresése kiléptethet jó irányba a komfortzónámból. A korlátiamat feszegetem, hogy tudjam, meddig mehetek el.
Gyermekkorban ez elkezdődik a dackorszakkal: meddig engedi a szülő, hogy ezt, vagy azt csinálja a gyermek. A társadalom meddig engedi a felnőttet. A férjem meddig engedi, hogy szabad legyek. Mennyire engedi meg a munkahelyem, hogy kreatívan gondolkodjak. Ezek mind belejátszanak abba, hogyan élem meg a saját életemet. Léteznek olyan pozitív emberek, akik a korlátokat mindig feszegetik. Ezek a művészek, az alkotók. Keresik azt az optimális élményt, amivel ki tudnak lépni a mindennapok nyugalmas, de mégis unalmas komfortzónájából.  

Csíkszentmihályi Mihály pszichológus publikált először a „flow” élményről. Ennek lényege, hogy optimális élményt adjunk magunknak a tevékenységünkkel. Ne a végeredményben testesüljön meg a jó, hanem amíg ebben a kreativitásban (finomat főzök, párnát hímzek, munkahelyemen kitalálok újabb, hatékony megoldást…) a pozitív élmény útján járok, ez adja meg az áramlat élményt. Ekkor az erőforrásainkat raktározzuk bele a jövőbe. „Huh, ezt el tudtam érni”, „Sikeres vagyok”. Ez szinte egy mámorító érzéssel tölt el minket. Az az ember boldog, aki megtalálja az életében akár hobbi szinten, akár a munkájában azokat az élményeket, amelyek feltöltik őt. Ehhez is ki kell lépni a komfortzónánkból. Azok tudják ezt megtenni, akik önbizalommal rendelkeznek, mentesek a szorongástól

Reagálás a környezeti ingerekre
Fontos még, hogy miként reagálunk a minket érő környezeti ingerekre, hatásokra! Negatívan állok hozzá? Elemzem magamban, ha egy dolog idegesít? Miért nem tudok rajta túllépni? A negatív hozzáállás humángenetikai csapda. Ugyanis az ősember több ezer évig ebben a mivoltában élt. Állandóan arra kellett figyelnie, hogy ne aludjon ki a tűz, a tigris ne egye meg, a szomszéd törzs ne törjön be az ő területére. Folyamatosan negatív dolgok elleni harcban állt, ami sok tízezer évig tartott, ezáltal beleégett a genetikánkba. Vigyáznunk kell, mindig azt kell figyelni, mikor fog valamilyen rossz történni. Viszont ma már biztonságban élünk, tető van a fejünk felett, mégis sajnos a negatív dolgokat vesszük hamarabb észre.  

A tréningjeim során szoktam kérni a résztvevőket, mondjanak egy jó dolgot, ami aznap történt velük. A reakció: néma hallgatás. Ellenpróbát is csináltam már! Mondják ki, mi zavarta őket reggel. Erre mindenki mondta a magáét. Sajnos arra vagyunk beállítva, hogy a negatív dolgokat vegyük észre hamarabb. A pozitív felett elsiklunk. Nagyon fontos lenne egyszerű dolgokra is rácsodálkozni naponta: finomat ebédeltem, szép virágot láttam, gyermekem az iskolába belépve visszaintegetett és még puszit is dobott. Nem ezekre emlékszünk, hanem arra, hogy sietni kellett reggel, hogy el ne késsünk. 

Mire figyelünk?
Arra, ami frusztrál, amitől nem érzem jól magam. Nagyon kellenének az ellensúlyok, a kis gyönyörűségek, melyek körülvesznek.  

Elmondanám hatásosnak tartott technikámat, melyet nagyon negatív, szorongó páciensemnek szoktam javasolni.
Dedósan hangzik, de ténylegesen működik a naplórendszerezés. Azt szoktam kérni, naponta legalább 5 dolgot írjon le egy füzetbe kézírással, ami neki aznap jól esett. Például jól működött ma az autója, amit előző nap megszerelt. A fodrász szép frizurát készített neki. Este összeírja őket. Reggel pedig el kell olvasnia, hogy lám, erre az 5 dologra érdemes visszaemlékezni. Mindez 5 percet vesz igénybe. Ennek az a célja, hogy a figyelmét arra irányítja, hogy a jót vegye észre. Már három hét gyakorlás után hátrébb kerül a gondolataiban a negatív észrevétele. A jót könnyebben meglátja, amitől jobban is érzi magát.  

Amire fókuszálok, az erősödik
Mondhatjuk azt, hogy a kulcs abban rejlik, milyen a negatív és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásunk. Tágíthatom, ha több pozitívumot veszek észre magam körül. Ha változtatok a szemléletmódomon, akkor másképp fogom látni azokat a sebeimet, hiedelmeimet, melyeket gyermekkorból hozok. Nyitottabbá válok, mert a fókuszom a pozitívon lesz.
Mindez persze nem egyszerű. Bennünk vannak az emlékeink, a személyiségünk. Sajnos megesik az is, hogy a páciensem kilép a rendelésről és már el is felejtette a naplóírás feladatát. Vagy rálegyint: „Ez gyerekes, nem csinálom.”
Fontos kutatni, mitől vagyok akadályozott, honnan származnak külső-belső korlátaim. Elengedhetetlen ezeket elemezni. A kevésbé szorongó embernél természetes a pozitív beállítódás. Aki élményeket keres, és nem gubózik be, az feldobódik, nem válik szorongóvá. Akit tudásvágy hajt, akár kíváncsi, hogyan kell a diót megtörni, arra nem jellemző a negatív beállítódás. Fontos, hogy legyen önkontrolunk, meddig feszegethetem úgy a határaimat, hogy ezzel másokat nem bántok meg. 

Nagyon fontos, hogy a saját önelemzésem meglegyen. Ha ez nincs meg, akkor vegyek valamilyen segítőt igénybe annak érdekébe, hogy az önelemzésemet segítse. Miért tartok itt? Miért kerültem ebbe a helyzetbe? Saját természetem, reakcióim megértése előbbre visz abban, hogy lépni tudjak. Dobjam ki a “visszahúzó köveket”, hogy könnyebb legyen a “táskám”. Ha már nem annyira nehéz, akkor egyszerűbb lesz a többi követ is kidobni, mert erőre kapok. Mindebben a szűkebb, tágabb környezet segíthet, vagy a szakember. 
Fontos, hogy kis lépésekkel kezdjünk. Először csak az első követ dobjuk ki. Például írjak naplót. Ennek hatására megtapasztalom, hogy még a hangulatom is jó irányban változik. Ezután lépjek egy újabb lépést. Szükséges az önismeret. Sokaknak hasznos egy meditáció, jógagyakorlat. Másnak a küzdősport válik be. Ismernem kell magamat, hogy tudja, mi jön be nekem, miben érzem jól magam. Keresni kell a flow-élményeket, amelyek által ki tudok jönni a lagymatag közérzetemből.  

Zárás 
Azt tanácsolnám, hogy semmiképpen sem szabad beletörődni a rossz közérzetbe! Ne tartsuk hosszan fenn ezt az állapotot, mert az romboló és egyre mélyebbre süllyedünk benne! Mindig célszerű a saját önértékelésünket, önbizalmunkat fejleszteni. Legyen meg az önbecsülésünk! A pozitív beállítódás alkalmait keressük! Érdemes tudni, hogy mindenki képes kilépni a negatív komfortzónából, ha máshogy nem, akkor segítséggel. Jó lenne, ha az emberek figyelnének egymásra és segítenék egymást. 

Rengeteg hiedelem van a fejünkben, melyek korlátoznak bennünket céljaink elérésében, a boldogságunkban. Miként lehet az előítéleteinket, mint egyfajta betonfalakat ledönteni, arra kapsz ebben a részben megoldásokat. Megismersz 3 óriási hibát, amely problémateremtővé teszi az észjárásodat. Tudtad, hogy a fájó hát, a beállt nyak az előítéleteinknek is köszönhető? Hogyan tudsz más szemmel nézni magadra és a körülményeidre? Ebből a részből kiderül!

Ismered a következő viccet?
Egy férfi elmegy az orvoshoz és elkezd panaszkodni. Hozzáér a térdéhez és azt mondja: “Itt fáj.” Majd hozzáér a vállához és megszólal: “Itt is fáj.” Aztán a mellkasához: “Itt is fáj.” A páciens végig mutogatja az egész testét és mindenhol megjegyzi, hogy “fáj”. Az orvos mindezt türelmesen végig hallgatja, majd felállítja a diagnózist.
“Uram, Önnek el van törve az ujja.”

Ha az alapoknál baj van, akkor az egész ház veszélyben van. Gyakori helyzet, hogy minden problémának egy és ugyanaz a gyökere. Ha az ujjunk fáj, akkor mindenhol fájdalmat érzünk. Ha gyakran ütközünk problémákba, akkor nagy valószínűséggel a gondolkodásunk a ludas. Miért is? Mert ahelyett, hogy a gondolkodásunk megoldaná a problémákat, inkább létrehozza őket. Ennek felismerése azért esik különösen nehezünkre, mert mindig is létrehoztuk a problémákat, ezért számunkra ez a természetes állapot. Ezt látjuk másoktól. Ezt az észjárást tanultuk meg a szüleinktől és így tovább.

Az észjárásunkat 3 óriási hiba teszi problémateremtő észjárássá.
1.  halogatás.
2. rövidlátás, azaz, ha nem gondolkodunk előre.
3. hiba azonban rendszerint nagyon mélyen gyökerezik bennünk és a gondolkodásunk alapjait kezdi ki. Hasonlóképp, mint a törött ujj a viccben, ami a páciens minden észlelésében szerepet játszott. Ez a hiba is minden döntésünkben szerepet játszik. Úgy fészkeli be magát a gondolataink közé, mint egy vírus és megfertőzi a világlátásunkat. Olyan, mintha egy szemüveget vennénk fel, amit csak azokat az utcákat mutatja, ahol forgalmi dugó van és elfedi előlünk azokat az utcákat, ahol egy autó sincsen és szabadon haladhatnánk. Szerintem már rá is jöttél, milyen jelenségről van szó.

Mielőtt leírnám, elmesélek ezzel a különös hibával kapcsolatban egy történetet:
Egy alkalommal a közeli szupermarketben vásároltam és az alábbi jelenetnek voltam tanúja. Egy idősebb hölgy zöldségeket válogatott. Mellette állt a korosztályára oly jellemző kerekes szatyor és egy 100 Ft-ossal kölcsönözhető bevásárlókocsi. A két bevásárló alkalmatosság a zöldségeket válogató hölggyel megspékelve egy elháríthatatlan közlekedési akadályt képzett a szupermarket ettől kisebb terhelésre méretezett ösvényén. A helyzet hamarosan válságossá vált, ugyanis egy másik idősebb hölgy is a zöldség vásárlást forgat a fejében. Ezt a szándékát nyomatékosítva, bevásárló kocsijával nagy lendülettel elindult a zöldséges pult felé. Természetesen nem jutott el az áruhoz az ott található akadályok miatt. Ekkor kezdetét vette egy emelt hangú szóváltás. Ebben hamarosan különös módon valahogy még az unokák is szóba kerültek, melyet az úttorlaszt emelő hölgy így próbálta lezárni:
– A kocsit nem lehet máshova tenni.
Ezen a szóváltáson gondolkozzunk csak el egy pillanatra!
Ha ez igaz lenne, akkor a szupermarketekben egyszerre csak tucatnyi ember tudna vásárolni. Ha egy bevásárlókocsi és egy kerekes szatyor így meg tudja akasztani a vevők szabad áramlását az áruház egy pontján, akkor minden árucikk megvásárlásához hosszú perceket kellene sorban állnunk, mire hozzáférünk. A hölgy megállapítása nyilvánvalóan nem egyezik a hétköznapi tapasztalatokkal. Nem kétséges viszont, hogy ő komolyan úgy gondolta, a kocsiját és a szatyrát máshova nem lehet elhelyezni. Nem rosszindulatból mondta ezt, hanem mert ez volt a meggyőződése. Ő ezt teljes mellszélességgel valóban így gondolta.

Nevezzük nevén a gyereket
Azt a nézetet, amit a hölgy képviselt, korlátozó hiedelemnek hívjuk. Egy sokkal hétköznapibb elnevezése az előítélet. Ha annak az előítéletnek a rabjai vagyunk, hogy a bevásárló kocsinkat nem lehet máshova pakolni, csak olyan helyre, ahol elzárja az utat mindenki más elől, akkor ez kizárja annak lehetőségét, hogy további számtalan praktikus lehetőség jusson eszünkbe.
Ha ezek a lehetőségek nem jelennek meg a fejünkben, úgy természetesen nem is választhatjuk őket. Az előítéleteink így hozzák létre a problémáinkat és fosztanak meg minket attól, hogy megoldjuk őket. Ha az az előítéleted, hogy minden férfi vagy nő hűtlen, akkor nem leszel képes arra megoldást találni, hogyan tudj tartós párkapcsolatot kialakítani, mert az előítéleted megfoszt a probléma megoldásától. Ha az az előítéleted, hogy a főnököd egy bunkó, akkor nem fogsz arra megoldást találni, hogyan kommunikálj vele konfliktusoktól mentesen, mert az előítéleted megfoszt attól, hogy megtaláld a megoldást. Ha az az előítéleted, hogy sok pénzre nem lehet becsületes úton szert tenni, akkor nagy eséllyel tartósan anyagi problémáid lesznek, mert az előítéleted megfoszt attól, hogy erre a helyzetre megoldást találj, becsületes úton persze.

Előítéletek, mint betonfalak
Ha az életet egy virágoskertnek képzeljük el, akkor az előítéleteink olyanok ebben a kertben, mint a betonfalak. Ezek a falak megakadályozzák, hogy belássuk az egész kertet és azt is, hogy bárhova elsétáljunk. Sőt! Lesz a kertnek olyan része is, aminek a létezéséről fogalmunk sincs, mert a falak elrejtik előlünk. Így soha nem fogunk arra vágyni, hogy a kert eme csodálatos szegleteit meglátogassuk. Hiszen az előítéleteink alkotta falak miatt nem is tudunk arról, hogy mi az, ami iránt amúgy érdemes lenne vágyakozunk.

Az előítéleteink a harmadik óriási hiba. Ráadásul ez egy olyan hiba, ami akár fizikailag is meg tud betegíteni minket.
Ezzel kapcsolatban van egy ártatlannak induló történetem, ami egész véletlenül szintén kamionokról szól.

Ferenc egy cégvezetővel vacsorázott egy olasz étteremben. Amikor a vacsora mellé dukáló ital kiválasztására került a sor, Ferenc egy szicíliai bor mellett döntött. Erre a vacsora partner arca szabályosan elszürkült és megkérdezte: – Ez most komoly? Elképesztő, mert én csak magyar bort iszom – jelentette ki nyomatékosan.
Ferenc csodálkozott, mert a cégvezető ötlete volt az olasz étterem. Egyébként kiváló bort választott. Gyorsan bedobott Ferenc egy másik témát, amivel sikerült megmentenie magukat, a beszélgetést és a pincért is a jelenet folytatásától. A vacsora végeztével persze Ferenc rákérdezett, mi az oka annak, hogy partnere kizárólag magyar bort iszik. Ez azért is érdekes, mert a beszélgetés során kiderült, hogy nem különösebben patrióta. Nem mondható el az sem, hogy kifejezetten támogatná a hazai ipart, vagy netán személyes ismerőse lenne a borász, akinek a pincészetéből választotta a bort. A kérdésre adott válasz így hangzott:
– Idegesítenek a kamionok. Hozzák a borokat külföldről, elfoglalják az utakon a sávokat, én meg nem tudok miattuk haladni.
Ferenc megköszönte a választ, de nem kérdezte meg tőle, hogy vajon élvezte volna-e a mai vacsoráját a háromféle olasz sajt, az olasz tészták, az olasz olívaolaj és a többi olasz alapanyag nélkül is, melyek szintén olyan kamionokkal érkeznek az országba, amelyektől nem tud haladni. Ehelyett inkább elgondolkodtató, hogy vajon miért is lett ezen ideges a vacsorapartner. Rövid töprengés után Ferenc arra jutott, hogy az előítéletei miatt. Vannak nézetek, melyek nyitottabbá tesznek minket új élményekre, új gondolatokra és vannak nézzetek, melyek inkább korlátoznak és emiatt a minket érő élményeket oly módon értelmezzük, melyek idegessé és nyugtalanná tesznek minket. Az előítéletek tipikusan ez utóbbi kategóriába tartoznak.

Elérni az elérhetetlen az izmaid nélkül
Ennek oka az akaratra vezethető vissza. Amikor akarsz valamit, akkor az agyad egy bizonyos központja jeleket küld az izmaidnak és azok megfeszülnek, hogy megvalósítsák az akaratodat. Ha fel akarod emelni a poharat, akkor felemeled. Ha szádhoz akarod húzni, akkor odahúzod. Az akarat megvalósító szerve az izom. Eddig ez rendben is van. Ám léteznek olyan dolgok, melyeket nem tudsz az izmaid segítségével elérni.

Izmaiddal nem tudod elérni, hogy a főnököd nagyobb fizetést adjon neked. Vagy valaki megbízzon benned, hogy ne zavarjanak meg munka közben, vagy a kisgyermeked abbahagyja a hisztit. Nem tudod megváltoztatni az időjárást és természetesen az izmaiddal nem tudod eltüntetni a kamionokat az utakról.
Amikor olyasvalamit akarsz, amit nem tudsz az akaratoddal, tehát az izmaiddal megvalósítani, akkor a következő folyamatok zajlanak le.
Az agyad üzenetet küld az izmaidnak, ám azok hiába kerülnek feszített állapotba, nem tudsz tenni semmit. Ha sokszor csinálod ezt, akkor előbb – utóbb az izmaid a megfelelő pontokon begörcsölnek, becsomósodnak. A masszőrök erre mondják azt: “Jól látom, Önnek stresszes az élete, igaz?!” Mivel nem tudtad megvalósítani azt a dolgot, amit akartál, ezért ott helyben és azonnal egy kudarcélmény ér. Minél több a kudarcélmény az életed egy bizonyos területén, annál nagyobb lesz benned a vágy, hogy változtatást érjél el azon a területen. Emiatt a vágy miatt legközelebb még jobban akarod majd ugyanazt, így a dolog megint kezdődik elölről. Ennek következtében egyre idegesebb leszel az idő előrehaladtával. Elindul egy önmagát gerjesztő negatív folyamat. Az előítéleteid szorosan összefüggnek azzal, amit nap mint nap akarsz.
Emlékezz csak vissza a kertes példára! Azokat a dolgokat akarod, azokra vágysz, amiket az előítéleteid megengednek számodra.

Kétféle gondolkodás létezik
Az előítéletes gondolkodás létrehozza a problémákat, az előítéletektől mentes gondolkodás pedig megoldja őket. Ha például idegesítenek a külföldi árukat szállító kamionok, akkor ez azt jelenti, hogy rendelkezel egy olyan előítélettel, amely visszahúz téged egy önmagát gerjesztő negatív folyamatba. Fontos látnod, hogy az előítéleteid nemcsak mentálisan, de fizikálisan is hatást gyakorolnak rád. A fájó hát, a begörcsölt hátizmok és az emiatt nehezen mozgó és elmeszesedett csigolyák, a beállt nyak és az ennek következtében fájó fej bizony gyakran ezeknek az előítéleteknek köszönhetően alakulnak ki.
A stresszt az esetek túlnyomó részében az előítéleteink miatt éljük át.
“A felfedezés igazi kalandja nem abban áll, hogy új tájakat fedezünk fel, hanem abban, hogy új szemmel nézünk körül.” Marcel Proust

Ezzel el is jutottunk a lényeghez. Másképpen, más szemmel kell néznünk a világot ahhoz, hogy megszabaduljunk az előítéleteinktől és így kiküszöböljük ezt a harmadik bénító hibát a gondolkodásunkban. A szemlélet fejlesztésében az előítéletek elhagyása a legnagyobb akadály, de ugyanakkor ez rejti magában a legnagyobb kiugrás lehetőségét is.

Megszabadulni az előítéletektől
Régóta közkézen forog egy történet egy nőről, aki húskészítéskor mindig levágott a hús széléből két jókora darabot és úgy tette be a lábasba főzni. Megkérdezték tőle, miért tesz így. Erre azt válaszolta: “Így tanultam az anyukámtól.”
Felhívták az anyukáját, akinek szintén feltették ezt a kérdést. Nem meglepő módon ő is ugyanezt válaszolta: “Így tanultam az anyukámtól.” Szerencsére a nagymama még élt és őt is fel tudták hívni. Ő ezt válaszolta: “Jaj kedveskéim! Azért vágtam le a húst kétszélét, mert olyan pici volt a lábasom, hogy csak úgy fért bele a hús, ha mindig levágtam belőle.”
Az előítéleteink szinte kivétel nélkül pont ilyenek, mint ebben a történetben. Nem ritkán homályba vész az eredetük.

Megkérdőjelezni döntéseidet
Az előítéletek egy része mélyen gyökerezik bennünk. Megszabadulni tőlük azzal a módszerrel lehet, ha szokásoddá teszed, hogy megkérdőjelezed minden döntésed alapját. Gyakorlással elsajátítod, hogy mindenhol, minden körülmények között, minden alkalommal tedd fel magadnak a kérdést: “Ezt most miért csinálom? Ennek vajon mi az alapja?”
Ha a vállalkozásod, a karriered, vagyoni helyzeted területén szeretnél lendíteni az életeden, akkor a pénzzel és a pénz érzésével kapcsolatos hiedelmeidnek és előítéleteidnek nézz utána tüzetesen.

Egy gyors tipp!
Ha azt hiszed, hogy csak pénzből lehet pénzt csinálni, vagy a pénz csak oda megy, ahol már amúgy is sok van belőle, vagy netán az a meggyőződésed, hogy az otthonról végezhető munkákkal nem lehet pénzt keresni, akkor elárulom, egyik sem igaz. Az előítéletek felfedezése elég komoly odafigyelést igényel, de megéri megtenni, mert a három gondolkodási hiba közül ennek elhagyása lendít téged legjobban előre.

Azt hisszük, csak így, vagy úgy lehet megoldani dolgokat, mert például a szüleink is így csinálták. Megvannak a „miértjeink”, a kifogásaink, a meggyőződéseink. Melyek igazából a legfőbb korlátaink?
Ezek feldolgozásában, a megoldások megtalálásában segítenek az itt található gyakorlatok::https://laudeturklub.hu/korlataidat-hiedelmeidet-igy-dobd-ki-a-hatizsakodbol/

Lehetőségek ott is vannak, ahol a legtöbb ember nem látja. Sőt, ott vannak csak, hiszen azok az igazán kiaknázatlan lehetőségek, amiket nem látnak mások! Ezen lehetőségek meglátására kis gyakorlással bárki képes – így Te is! Itt olyan gyakorlatokat találsz, melyek segítenek abban, hogy „rágyúrj” elmédnek azokra a képességeire, melyek a kreativitásodat növelik. 

A lehetőségekre való koncentrálás képessége és a kreativitás nem állnak különösebben szoros kapcsolatban egymással. Kétségtelen, hogy a kreatív emberek bizonyos feladatokban több megoldást tudnak találni, de a lehetőségekre való koncentrálás elsősorban az optimizmussal, a derűs világlátással köthető össze. Márpedig a kreatív emberek túlnyomó része a kreativitását kifogások keresésére fordítja.

Természetesen, amennyiben elkezded a lehetőségekre való koncentrálás szokását elsajátítani, a kreativitásod is nőni fog. Azt veszed majd észre, hogy olyan megoldásokat találsz bizonyos problémákra, amelyek addig eszedbe sem jutottak. 5 gyakorlatot olvashatsz a lehetőségekre való koncentrálásra, melyeket tetszés szerint alkalmazhatsz. Vannak köztük olyanok, melyeket akár utazás közben is gyakorolhatsz, és vannak, amelyeket akár társaságban játékos formában!

1. Adj megoldást
Vegyél elő egy újságot, és olvass el benne egy cikket, ami valamilyen aktuális kérdést feszeget. Ezután vegyél elő egy A4-es papírt, és írj össze tíz megoldást az adott problémára. Ne ijedj meg, elég hamar el fogsz akadni, és törni kell majd a fejedet újabb és újabb megoldásokon. Ne add fel semmiképpen! Embertől függ, de körülbelül a felénél már jellemzően elég erőltetett ötletek születnek, viszont aztán jön egy igazán kreatív szakasz, és emiatt végül ragyogó ötleteid lesznek! Lehet, hogy meg sem fogsz állni tíznél.

2. A tökéletes
Bármilyen dologgal is kerülsz kapcsolatba napközben, biztosan. találkozol azzal a jelenséggel, hogy lehetne jobb is. Milyen lehet a tökéletes autó, ágynemű, bicikli, számítógép, fényképezőgép, olló, óra, kenyérsütő, hűtőgép, napszemüveg, stb.?

Válassz egyet tetszés szerint azok közül a dolgok közül, melyekkel napközben találkoztál! Vegyél elő egy papírt, és írd össze tíz pontban, hogy milyen tulajdonságokkal kellene rendelkeznie ahhoz, hogy tökéletes legyen számodra. Ereszd el a fantáziádat! Ha olyan napszemüveget szeretnél, amibe térkép és kis ventilátor is be van építve, akkor nyugodtan írd le!
És legyen meg mind a tíz!

3. Hatékonyság
Napközben valószínűleg több szolgáltatást is igénybe veszel. Hasonlóan az előző gyakorlathoz, a feladat itt is az, hogy ezeket fejleszd: hogyan lehetne az adott szolgáltatás magasabb színvonalú, hatékonyabb. Hogyan lehetne hatékonyabb, magasabb színvonalú az iskola, a sarki kisbolt, a parkoló, a munkahely, a strand, a focimeccs, a sportszerbolt, a cipőbolt, a hőlégballonos-klub, stb.?
Válassz egyet tetszés szerint azok közül, melyekkel napközben kapcsolatba kerültél, és az előző gyakorlathoz hasonlóan vegyél elő egy papírt, majd írd össze tíz pontban, hogy milyen módon lehetne azt fejleszteni, hatékonyabbá tenni. Ne add fel! Ki tudsz találni tizet! (Sőt, többet is!)

4. Mire jó?
Nap, mint nap használati tárgyak garmadáját veszed kézbe, nyomkodod, csavarod, felveszed, leteszed, egyszóval használod egy darabig. A legtöbb tárgyat azonban nem csak a rendeltetésének megfelelően lehet használni. Mire lehet még jó a csavarhúzó, kanál, ásványvizes palack, térkép, zseblámpa, pizzás doboz vagy akár maga a pizza?

Válassz egyet tetszés szerint azok közül a dolgok közül, amelyeket éppen használtál, vegyél elő egy papírt, és írj össze tíz dolgot, hogy mi másra lehetne még használni az adott holmit! Ne fogd vissza magad! A töltőtollat ugyanúgy lehet kémkedésre is használni, ha mikrofont teszünk bele, mint bűvészmutatványra. A villával a hátunkat ugyanolyan jól meg tudjuk vakarni, mint amennyire jól ki tudjuk vele támasztani az ajtót. Nem baj az sem, ha hosszabb lesz a lista, mint tíz!

5. Nem bosszant többé
Mi volt az a dolog, ami legjobban felbosszantott ma (vagy ha még reggel van, akkor tegnap)? Sorban állás? Nem tudtak visszaadni tízezresből? Nem volt elég parkolóhely? Megbüntettek a villamoson? Elhagytad a sapkádat? Sokat kellett vesződni egy feladattal a munkahelyeden? Ha megvan, akkor vegyél elő egy A4-es papírt, és írj össze tíz olyan dolgot, ami jó volt, vagy jó lehetett volna ebben a bosszantó dologban!
Például, sorban állás közben volt időd felhívni Klárika nénit, mert eszedbe jutott, hogy a héten van a születésnapja, akkor írd le. Aztán írd hozzá, hogy mi mindenre lett volna még jó a sorban állás: bevásárló listát írni, vagy szóba elegyedni az előtted állóval, kipiszkálni egy kavicsot a cipőd talpából, vagy megszámolni, hogy akkor most mennyi aprópénz is van nálad összesen, stb.
Legyen meg mind a tíz, de írhatsz többet is, ha nagyon belelendültél.

Sokszor rossz irányba haladunk. Kríziseket élünk át, melyekből nehéz kikecmeregni. Miért van ez? Fel lehet-e készülni az elképzelhetetlenre? Találhatsz-e megoldást véglegesen a problémáidra, ha nem akarod, hogy ismét ugyanott megcsússz? Ezekre a kérdésekre kapsz választ ebben a részben.

Egy mese szerű kis történettel kezdeném, melyet nem régen hallottam:

Egy csiga és egy teknős mennek egymás mellett. Egyszer csak megszólal a csiga:
“Még szerencse, hogy ilyen lassan haladunk!” – majd némán haladnak tovább egymás mellett. Pár óra elteltével ismét megszólal a csiga: “Még szerencse, hogy ilyen lassan haladunk.”
Ezt követően újfent rendben haladnak tovább, azonban másnap megint megszólal a csiga: “Még szerencse, hogy ilyen lassan haladunk.” Nem bírja már ezt a teknős és megkérdezi:
– Mondd, miért szerencse, hogy lassan haladunk?
– Azért, mert rossz irányba megyünk.

Sétáljunk vissza egészen a kályhához!
A szakemberek munkájuk során sokszor találkoznak rossz irányba tartó, megcsúszott emberekkel. Például cégvezetőkkel, akiknek a vállalkozása egy nap egyszer csak megtorpant. Párokkal, akiknek váratlanul válságban jutott a házassága. Menedzserekkel, akik egy nap arra ébredtek, hogy nincs kedvünk bemenni a munkahelyükre. Vannak olyanok is, akik hitelt vettek fel és csak nagyon nehezen tudják fizetni a törlesztőrészleteket.

Mondok egy hétköznapi példát.
Képzeld el, hogy te is egy olyan ember vagy, aki felvett egy frank alapú hitelt és most a nadrágod is rámegy a törlesztésekre. Mi lehet a valódi problémád?
Azt látjuk, hogy hova estél, de hol csúszhattál meg?!
Ez most durván fog hangzani, de amint visszakövetjük az eseményeket a gyökerükig, amint visszatérünk a kályhához, látni fogod, hogy nem a pénztelenség a probléma eredete. A valóság az, hogy olyan döntéseket hoztál sorozatban, melyek végül ide vezettek és közben te mindvégig azt hitted, jól döntesz. Szerinted hoztál volna olyan döntést, amire azt mondod: “Ez rossz döntés lesz, de most mégis megteszem?” Ugye, hogy nem!
Mivel végig azt hitted, hogy jól gondolkodsz és ennek ellenére mégis lehetetlen helyzetbe kerültél, ezért erre csak egyféle magyarázat lehetséges. Nyilvánvaló, hogy a döntéseid során nem vettél figyelembe olyan tényezőket, melyek fontosak lettek volna.

Krízisből sokféle lehet!
Ki gondolta volna, hogy felmegy a frank hitel törlesztőrészlete? Ki gondolta volna, hogy hűtlen lesz a párod? Ki gondolta volna, hogy leépítés lesz a munkahelyeden? Ki gondolta volna, hogy megjelenik egy konkurens a piacon és olcsóbban adja ugyanazt a terméket, amit a te céged is árul?
Elképzelhető, hogy talán azzal nyugtatod magad: ezek előre nem látható dolgok voltak, melyeket egyszerűen nem tudtál figyelembe venni és így önhibádon kívül kerültél ebbe a szituációba. Legtöbbünket sajnos ez a magyarázat meg is nyugtatja és ezért aztán éljük szépen tovább az átlagos életünket, melyben a hasonló esetek néhány évente menetrendszerűen megismétlődnek. Hiszen az ilyesfajta magyarázat révén nem jutunk el a valódi megoldandó problémáig.

Ássunk csak egy kicsit még lejjebb!

Történet a jó kamionsofőrökről
Az USA-ba invitállak gondolatban. Az amerikai Gallup Intézet nem csak közvélemény kutatásokat végez, hanem komoly kutatómunkát is. Egy alkalommal egy furcsa megbízást kaptak egy nagy szállítmányozó cégtől. A feladat az volt, hogy találják meg azokat a kritériumokat, melyek alapján a sok hozzájuk jelentkező sofőrből kiszűrhetőek azok, akik a legjobb kamionsofőrök lesznek. Ez egy érthető kívánság, hiszen a cégnél több ezer sofőr dolgozott, de bizony voltak köztük olyanok, akik lassúak voltak, akik baleseteket okoztak és persze senkinek nem volt a homlokára írva, kiből lesz jó kamionsofőr. A Gallup első lépésben számítógépre vitte a többezer sofőr elmúlt évekbeli adatait és objektív statisztikákat készíttek róluk. A balesetmentesen levezetett km-ek száma, az adott távolság megtételéhez szükséges átlagos idő, a helytelen szállításból adódóan az elveszett áruk mennyisége és még jó pár hasonló paraméter alapján megállapították, kik a legjobb sofőrök, kik az átlagosak és kik a rosszak. Ezt követően egy összetett, több tucat kérdésből álló kérdőívet töltöttek ki a sofőrök ezreivel, hogy megtalálják azokat a kérdéseket, melyekre az adott választok összhangban vannak a statisztikákkal. Ez a munka hetekig tartott és szintet teljes eredménytelenséggel zárult. A Gallup szakemberei újabb és újabb kérdéseken törték a fejüket, így végül azt találták, hogy egy teljesen ártatlan kérdés az egyetlen olyan, ami összefüggést mutat az objektív adatokkal. Ez a kérdés a következő volt: mire gondol a sofőr vezetés közben?
Erre a kérdésre nagyon sokszínű válaszok érkeztek – a barátnőmre, zenét hallgatok, stb -, a legjobb sofőrök válassza nagyjából egy sémát követett. Ők ugyanis vezetés közben ilyesfajta kérdéseket tettek fel maguknak:
– Mi történne akkor, ha az az autót defektet kapna?
– Mi lenne akkor, ha az a gyalogos átszaladna a piroson?
– Vajon elképzelhető, hogy valaki előzésre adta a fejét ebben a beláthatatlan kanyarban, ami most következik?
A legjobb sofőrök gondolatai tehát állandóan akörül jártak, vajon a többi közlekedésben résztvevő tudna-e valami olyat csinálni, amire nekik előre fel kell készülniük. Mivel ezen gondolkodtak, ezért már automatikusan, előre fel is voltak készülve a lehetséges helyzetek legtöbbjére. A Gallupnál le is vonták a következtetést, melyet egy mondatban így lehet megfogalmazni:
A legjobb vezetőket ez a fajta előre gondolkodás különbözteti meg a kevésbé jó sofőröktől.

Felkészülni az elképzelhetetlenre
Hasonló a helyzet veled is! Ha nem gondolkodsz előre, ha nem teszed fel magadnak a kérdést: “vajon mi fog történni ha…?”, akkor ezekre a helyzetekre nem is tudsz felkészülni.
Lehetsz átlagos kamionsofőr vagy jó kamionsofőr, ez rajtad áll. Nyilvánvaló, ha az életedben felkészületlenül ér téged valamilyen hatás, akkor annak te látod a kárát. A felkészülésért te vagy a felelős, ez a te feladatod. Úgy is fogalmazhatnék: az előre gondolkodás hiánya valójában egyet jelent azzal, hogy nem érdekel a saját jövőd.Az előre gondolkodás hiánya az egyik súlyos hiba, aminek a legtöbben nincsenek is tudatában Soha eszünkbe nem jutna, hogy ilyen mélységben kell előre gondolkodnunk. Így nem is tesszük és ez nem a te hibád, hogy így alakult. Sajnos életünk során gyakorlatilag nincs olyan forrás, ahonnan ezt meg tudnánk tanulni. A szüleink, a tanáraink erre nem hívják fel a figyelmünket. Sőt! A sikerkönyvekben sincs erről egy szó sem. Vannak ugyan könyvek, melyek érintőlegesen utalnak erre, de azokban is elveszik a lényeg.

Akik öntudatlanul is alkalmazzák az életükben az előre gondolkodást, minden döntésük előtt előre gondolkodnak, sokkal több kudarctól kímélik meg magukat. Kevésbé érik meglepetések. Ha előre gondolkodsz, akkor eldöntheted, hogy akarsz-e “B” tervet, vagy “C” tervet készíteni. Így, ha másképp alakulnak a dolgok, nem leszel bajban.Ha nem gondolkodsz előre, akkor soha nem lesz “B” terved. Ez a jelenséget a rövidlátás.

Gyakorlatilag az életünket is pontosan ugyanúgy kell vezetnünk, mint a kamionosnak a vezetést. Az előre gondolkodás ugyanis hasonlatos a látótávolsághoz. Te vezetnél úgy autót, hogy külön kéred, a lehető legkisebb legyen a látótávolság? Vagy kössék be a szemed egy kendővel? A rövidlátóknak nem véletlenül nem adnak jogosítványt.

Nyolc látogatás a mobilszolgáltatónál
Elmesélek neked egy kellemetlen sztorit, ami Lajossal történt meg.
Lajos régen egy multinál dolgozott és kapott vállalati telefonta munkájához. Amikor azonban otthagyta a céget, szerette volna megtartani a telefonszámot. Itt kezdődött a “kálváriája”. Elment a mobilszolgáltatóhoz, ahol azt mondták, szükség van a céges papírokra ahhoz, hogy meg tudják oldani az átírást. Lajos visszament cége pénzügyi osztályára, ahol sok papírt kapott. Másnap boldogan visszasétált a szolgáltatóhoz. Az ügyintéző hölgy átnézte a papírokat, majd azt mondta, hogy ez mind rendben is van, de szükséges még egy meghatalmazás is, ami Lajos nevére szól, hogy intézkedhet a cég nevében erre a mobilszámra vonatkozóan. Nyelt egy nagyot, majd visszament a pénzügyi osztályra, ahol adtak neki egy meghatalmazást, melynek birtokában fülig érő vigyorral ballagott vissza másnap a szolgáltatóhoz. Ott a hölgy mosolyogva közölte vele, hogy egy aláírási címpéldányra is szüksége lesz. Itt már idegessé vált Lajos. A cégtől kért egy aláírási címpéldányt is. Egy nap elteltével munkaidő után bevitte a szolgáltatóhoz, ahol örömmel fogadták, majd a papírok áttekintése után közölték vele, hogy az aláírási címpéldány másik cégre vonatkozik, nem arra, aki a meghatalmazást adta. A multicég ugyanis több leányvállalatból állt, de pénzügy csak egy volt és ott együtt kezelték az összes leányvállalatot. Így fordulhatott elő, hogy nem a megfelelő aláírási címpéldányát kapta meg. Visszament a pénzügyre és kicserélték, majd egy újabb nap elteltével felkereste Lajos a mobil szolgáltatót, immár ötödszörre is.

Végre minden stimmelt, egyetlen dolgot kivéve: nem volt nála a személyi igazolványa. Addig ezt senki nem mondta neki, hogy erre is szükség lesz. Lajos szinte sohasem hordja magánál, csak ha szükség van rá. Az újabb körben végre minden megvolt. A mobil szolgáltatónál az ügyintéző belépett a rendszerükbe és megállapította, hogy Lajos kérésének semmi akadálya. Csakhogy időközben lezárták a számlázási időszakot, így jelenleg számlatartozás áll fent és amíg ezt nem rendezi a cég, addig nem tudják Lajos nevére írni a telefonszámot. Ő ebben a másodpercben elég közel állt ahhoz, hogy valamibe bele rúgjon.
Lajos másnap megérdeklődte, mikor fizeti be a cég a mobil számlát és beírta a naptárába a dátumot. A szóban forgó napon elkérte a pénzügyes kolléganőtől a befizetés tényét igazoló dokumentumot, amit hozzárakott a paksamétához és a munkaidő végeztével újabb látogatás tett a mobilszolgáltató irodájában, ahol már régi ismerősként üdvözölték. Minden papír megvolt, a számla be volt fizetve, nála volt a személyije is, minden stimmelt, egyetlen aprócska dolgot kivéve: az egyik céges papírból a mobilszolgáltatónak 30 napnál nem régebbi példányra volt szüksége, de a huzavona ideje alatt a dokumentum elévült. Itt már Lajos tényleg nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy inkább nevessen. A pénzügyön a kolléganő adott egy frisset a kérdéses dokumentumból, melynek segítségével végül elhárult az összes akadály és így a nyolcadik körben végre valahára sikerült megszereznie Lajosnak a hőn áhított telefonszámot.

Hogy lehetett ennyire szerencsétlen Lajos?
Utólag persze nyilvánvaló volt Lajosnak, hogy nem gondolkodott előre. Rövidlátóként sok órát elpazarolt az életéből, ahelyett, hogy egyszer jó alaposan tájékozódott volna az eljárás felől. Ha az első alkalommal leült volna az ügyintézővel és végig vette volna vele, hogyan fest a teljes procedúra, akkor ez nem történhetett volna meg. Az igazán lesújtó az, hogy még a negyedik vagy ötödik alkalommal sem tette ezt meg. Minden esetben azt gondolta, hogy már csak ez az egy papír kell.

Csak kevesen követnek el ilyen ostoba hibát, mint Lajos. Az átlagos emberekre sajnos jellemző, hogy hozzá hasonlóan nem gondolkodnak előre. Eszünkbe se jut. Mivel nem jut eszükbe, ezért nem is döbbennek rá, hogy ez mekkora baklövés. Lajos utólag belátta, hogy óriási hülyeséget követett el. Megérdemelte, hogy ez történjen vele. Viszont cserébe egy életre megtanulta, mit jelent az előre gondolkodás. Azt jelenti, hogy felmérem jó előre, mi minden lehet hatással arra, amit meg akarok valósítani. Mindenre, de legalábbis a legtöbb dologra fel tudjak készülni.

Kétféle gondolkodás létezik: az előre gondolkodás megoldja a problémákat, a rövidlátás pedig létrehozza őket.
Természetesen, nem a te hibád, ha nem így gondolkodsz, hiszen ezt az észjárást nem tanítják az iskolákban, nem tanulhatjuk el az átlagos szülőktől, barátoktól, rokonoktól. Csak nagyon kevesen vagyunk kiegyensúlyozott emberekkel kapcsolatban, akik követendő példaként szolgálhatnának előttünk. Valamiért legtöbbször eszünkbe sem jut, hogy kifaggassuk őket arról, ők hogyan gondolkodnak, hogyan döntenek, hogyan intézik az ügyeiket. Azonban ezek után mit kezdesz, kizárólag rajtad múlik. Eldöntheted, hogy szeretnéd-e megoldani a problémáidat véglegesen, mert nem akarod, hogy ismét ugyanott csússz meg, ahol eddig. Dönthetsz amellett is, hogy minden maradjon a régiben.

“Kétszer mérj, egyszer vágj!” tartja a közmondás. Az előregondolkodó emberek észjárására pontosan ez a mondás a jellemző. A döntéseikkel kapcsolatban előzetesen tüzetesen tájékozódnak addig, amíg elég tapasztaltnak nem érzik magukat ahhoz, hogy megalapozott legyen a választásuk. Több lépéssel előre gondolkodnak, úgy, mint a sakkozók. Ha szükséges, akkor van “B” tervük. Esetleg próbaképpen elsőre csak egy kisebb kockázatot vállalva vágnak bele egy dologba. Például üzletbe, azért, hogy abban tapasztalatot szerezzenek és csak azután vállalnak nagyobb kockázatokat is: például fektetnek be nagyobb összeget, ha ezt a tapasztalatot megszerezték.
Olyan dolgokra is gondolnak, olyan helyzetekre is felkészülnek, amelyekre az átlagosan gondolkodó emberek gyakorlatilag soha nem gondolnak.

Hogyan legyél tapasztalt tapasztalat nélkül?
Amikor már elég sok tapasztalat van mögötted, akkor könnyű mélységében átgondolni a dolgokat. Amikor ez még hiányzik, és valamilyen új dologba vágsz bele, akkor használhatod az alábbi módszert:
Minden alkalommal, amikor valamilyen döntést kell meghoznod, előre írj össze kérdéseket. Írj össze lehetőség szerint minél több “Mi lesz akkor, ha…?” típusú kérdést és tedd fel ezeket a kérdéseket annak, aki segíteni tud neked az ügyben. Légy felkészült és ha szükséges, kérdezd meg az ismerőseidet, a rokonaidat, a barátaidat, hogy ők mit kérdeznének az adott helyzetben. Tegyél szert másféle nézőpontokra is.

Házi feladat:
Ragadj meg minden lehetséges alkalmat arra, hogy ezt gyakorold és az események lehetséges kimenetelein töprengj.
Gondolkozz el azon, mi van akkora:
– Ha lezárták a kedvenc útvonaladat?
– Ha nem jár az a villamos, amivel munkában szoktál menni?
– Ha bezár az a pékség, ahol minden nap megvetted a reggelidet?

Azt fogod tapasztalni, hogy ezen kérdések hatására hamarosan kialakul benned a rutin arra, hogy minőségében gondolj át dolgokat és így egy különös magabiztosság birtokába kerülsz. Rövid idő alatt ez a magabiztosság természetessé válik és lehetővé teszi számodra majd, hogy olyan dolgokba is belevágj, amit eddig még soha meg sem próbáltál. Ez a magabiztosság segít a halogatás elhagyásában éppúgy, mint az előre nem látható problémák csípőből való kezelésében is.

Az első részben tárgyalt halogatáshoz hasonlóan a “Hol csúszol meg” Szemléletformáló Műhely a rövidlátást is mélyen, a gondolkodási szokások szintjén kezeli. Az előre gondolkodás gyökerét a motiváló célok és a lehetőségekre való koncentrálás hozza létre. A lehetőségekre való koncentrálás fejlesztésére olyan gyakorlatokat találsz az alábbi linken, melyek segítségével elérhető az a szint, hogy minden szituációban meglássd, hogyan visz közelebb a célodhoz!

A gyakorlatsort ide kattintva olvashatod: https://laudeturklub.hu/5-gyakorlat-a-lehetosegekre-valo-koncentralasra/