Július 02. – Évközi 13. vasárnap 
Olv.: 2Kir 4,8-11.14-16a; Zs 88,2-19; Róm 6,3-4.8-11 
Evangélium: Mt 10,37-42 

Egy szegény földműves családjával együtt egyik napról a másikra tengette az életét, sok nélkülözés közepette. Azonban egyszer csak rámosolygott a szerencse! Épp kapálgatott aprócska földjén, mikor egy kissé odébb, az úton díszes hintó haladt el mellette. A környék leggazdagabb földesurának hintója volt ez, két gyönyörű ló húzta. A lovak azonban – ki tudja mitől, talán egy bögölycsípés miatt – megbokrosodtak. Össze-vissza hánykolódtak, rángatták a hintót a rémülten kiáltozó földesúrral együtt. A kocsis már leesett a bakról, s ájultan hevert a földön. A szegény paraszt látta, hogy itt mindjárt még nagyobb baj lesz, ezért odaugrott, megragadta a lovak kantárszárát, s minden erejét latba vetve megfékezte őket. A földesúr, miután kissé visszanyerte lélekjelenlétét, megköszönte a szegény földművesnek, hogy megmentette őt. Örömében azt is megígérte, hogy hálából neki ajándékoz egy akkora földdarabot, amit napkeltétől napnyugtáig körbe tud gyalogolni. Bezzeg, hogy örült most a mi szegény emberünk! Vége a koplalásnak, a nélkülözésnek: gazdag ember lesz belőle! Másnap, amint felkelt a nap, már ott állt a kiindulási helyen, s vidáman, fütyörészve útnak eredt. „Oda építem majd fel a házamat! Ott meg egy nagy istálló fog állni! Ott lesz a gyümölcsösöm! Oda meg veteményeskertet telepítek!” – tervezgette magában. Dél körül azonban rádöbbent, hogy már csak egy fél napja maradt. Egy fél nap – és még mennyi minden jó lenne! Soha nem gazdagodom meg, ha ilyen mamlasz vagyok! Azzal futásnak eredt, hogy még több földet, még nagyobb birtokot ki tudjon kanyarítani magának. Futott, futott, s egyre jobban kifulladt. Azonban nem akart pihenni. Ott van az a kis tó – az is kell! Az a sűrű erdő – arra is szükség lesz! Az a jó füves legelő – azt meg végképp meg kell szerezni! Így hát rohant, ahogyan csak a lába bírta. Már ereszkedett alá a Nap, s kezdett szürkülni a világ, de a mi földművesünk csak nem elégedett meg. Épp eltűnt az utolsó kis fénysugár is, amikor nagy lihegve, izzadva befutott a kiindulási helyre. Azonban alig hogy odaért, a szíve felmondta a szolgálatot, és holtan esett össze a földesúr lábai előtt. Most hát íme, övé lett az a darab föld, amit használ: az a két négyzetméter, ami alá eltemették.   

Az ember igazi értékét nem az mutatja meg, hogy mit birtokol, hanem az, hogy miért és miről képes lemondani! Miért képes áldozatot hozni. Jézus mondja: „Aki megtalálja életét, elveszíti azt, de aki értem elveszíti életét, megtalálja azt.” Első hallásra nagyon radikálisnak, szinte ijesztőnek tűnnek ezek a szavak! Mintha a keresztény élet lényege az állandó lemondás, önsanyargatás lenne. Pedig igazából mindenki hoz áldozatokat! Nézzük meg, mennyi mindenért milyen komoly küzdelemre, mennyi lemondásra képesek emberek! Olyannyira igaz ez, hogy sokan a szó valódi értelmében elveszítik az életüket, még az örök életüket is, mert nem az igazán fontos, az örök értékekért hoznak áldozatokat.   

A mértéktelen anyagi gyarapodás vágya: minden időnket lefoglalja a munka, az egészségünk is rámegy!  
A mind nagyobb, mind kényelmesebb ház: nem tudjuk élvezni, mert haza se jutunk, vagy túl fáradtak vagyunk.  
Amikor egy nyaraláson is a luxus a lényeg: épp arra nem figyelünk, ami kikapcsolhatna: a természet szépségeire, az emberi kultúra kincseire.  
Amikor lemondunk egy már stabil párkapcsolatról az új, érdekesebb szerelem, az érzések kedvéért.  
Amikor lemondunk a gyerekeink „szeretetéért” a helyes nevelésükről, a szükséges fegyelmezésről, számonkérésről.  
Ezek mind haszontalan, romboló lemondások – mégis milyen sokan megteszik ezeket!  

Igazából Jézusért, az Ő tanításának követéséért érdemes leginkább áldozatot hozni, mert Ő semmi fontos értéktől nem akar megfosztani minket! Amikor azt kéri, hogy jobban szeressük Őt még legközelebbi családtagjainknál is, akkor is valójában arra biztat, hogy helyesen szeressük embertársainkat. Ha kilépünk az isteni szeretet légköréből, akkor minden összezavarodik az életünkben. Ha azonban mindent és mindenkit a Jézus iránti legfőbb szeretet szemüvegén keresztül nézünk, akkor minden és mindenki a valódi, neki való, őt megillető helyre kerül az életünkben.  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A névtelen hozzászólásokat töröljük!