Bevezető ima:
Boldogságos Mária! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel fordulunk hozzád és közbenjárásodat kérjük. Isten kiválasztott teremtményeként kérünk, ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád fohászkodunk! Eszközöld ki Istentől számomra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérek.
Elmélkedés:
A hegyi út poros és emelkedős. Mária mégis „sietve útnak indul”, miután meghallja a hírt Erzsébetről. Nem azért siet, mert kapkod; azért, mert a szeretet időérzéke éles. Megkülönbözteti a sürgetőt a fontostól, és tudja, hogy vannak pillanatok, amikor a jelenlét nem halasztható. A látogatás története olyan, mint egy kézikönyv az odaforduláshoz: felismerni a jelzést, mozdulni a másik felé, és megmaradni mellette úgy, hogy közben Isten is teret kap közöttük.
Mária nem okítani érkezik, hanem hordozni. Magában viszi az Ígéretet, és nem teszi magamutogatóvá. A szeretet első mozdulata nem a tanács, hanem a köszöntés. „Áldott vagy te az asszonyok között” – feleli Erzsébet, és az öröm visszhangot talál. A két asszony között létrejön az, ami a kapcsolatok mélyén a legnagyobb ajándék: a kölcsönös megerősítés. Nem verseny, nem összevetés, hanem egymás méltóságának felragyogtatása. Az odafordulás lényege ez: a másik szíve hallhatóvá válik, és nem marad visszhangtalan.
Mária figyelme éles, de nem tolakodó. Tudja, hogy a másik ember jelzése gyakran félmondat, sóhaj, tekintet. Az odafordulás nem tolakszik be a másik történetébe, de nyitva tartja az ajtót: „Itt vagyok.” A jelenlét néha kancsó víz, máskor hallgatás, vagy kérdés, amiben tisztelet lakik: „Meséld el.” A szeretet ilyenkor láthatóvá teszi, hogy a másik fontos – nem azért, mert teljesít, hanem mert van. A legtöbb sebet nem a megoldások hiánya növeszti nagyra, hanem az, amikor a jelzéseink lepattannak valakiről. Mária jelenléte azért gyógyító, mert rugalmas: teret ad, és csak annyit kérdez, amennyit hordozni lehet.
A köszöntésből hálaének sarjad: a Magnificat. Érdemes észrevenni: az ének közös örömből fakad. Amikor valaki jó hírt hoz, a szeretet nem csupán gratulál; megáll, rákérdez, kibontja a részleteket, és megjelöli a pillanatot. Az öröm akkor kap mélységet, ha valaki segít újra átélni. Egy rövid: „Mesélj, mit mondtak pontosan?”; egy tükrözés: „Ragyogsz, látom, mennyit jelent neked”; és egy kis ünnep: „Jelöljük meg ezt – igyunk egy teát, menjünk egy kört sétálni.” A közös öröm megvéd a mindent relativizáló cinizmustól, és megmutatja, hogy a jó nem magánügy: ajándék, amely közösséget épít.
„Sietve útnak indulni” a hétköznapokban sokszor egészen kicsi mozdulatot jelent. Leteszed a telefont, amikor a másik beszél. A szemed szintjére emeled a gyerek rajzát. Megállsz a konyhaajtóban egy fél percre, és kimondod: „Hallom, fáradt vagy.” Mindegyik gesztus azt üzeni: a te világod fontos nekem. Az odafordulás nem hosszban mér – van, hogy tíz másodperc is elég –, hanem minőségben. Egy tiszta tekintet többet gyógyít, mint egy fél órás, de szórt figyelem.
Az odafordulásnak van tartása is. A szeretet nem olvad egybe; nem azt jelenti, hogy feloldódunk a másik problémájában. Mária jelenléte úgy teljes, hogy közben Isten felé nyitva marad. Nem veszi ki Erzsébet kezéből az életét, nem ő vállalja a feladatát, de vele van abban, ami nehéz és örömteli. Ez a tartás óv meg a kiégéstől: nem helyetted, hanem melletted. Aki így fordul oda, az nem fogy el, mert nem a saját erejét osztogatja korlátlanul, hanem forrásból él, és vissza is tér oda.
Mitől lesz ez mind valóság? Attól, hogy szokássá érleljük. Válassz ki ma három embert, akinek a jelzésére tudatosan figyelsz. Amikor észreveszed a sóhajt, a felvillanó szemet, a megosztott kis hírt, adj rá választ: kérdezz egy részletre, tükrözd az érzést, tegyél egy apró gesztust. Este röviden gondold át: mikor sikerült, mikor siklott el a figyelmed, mit tanultál.
Van a történetnek egy halk, de fontos tanulsága: aki odafordul, az maga is ajándékot kap. Erzsébet nemcsak fogad, hanem megáld; Mária nemcsak ad, hanem megerősítést nyer. A szeretet nem zéró összeg: ha jól adod, közben nem csökken, hanem nő. „Sietve útnak indulni” tehát nem a feladatlista újabb tétele, hanem belső mozdulat: kinyitom a szívem ajtaját, és meghallom a kopogást. Néha odabent csend lesz, máskor hálaénekké duzzad – a lényeg, hogy a találkozás terében Isten is jelen van.
Kis ima: „Mária, aki sietve elindultál, taníts engem is észrevenni a hívást, időben mozdulni és megmaradni a másik mellett. Add, hogy jelenlétem békét lélegezzen, szavaim megerősítsenek, és minden találkozásban helyet készítsek Istennek. Ámen.”
Gondolat:
Ó, adj kegyelmet nekünk,
hogy csak azt szeressük, ami neked tetszik,
hogy minden gondolatunk és akaratunk
tökéletesen egy legyen a tiéddel!
Milyen jó Istennek szolgálni!
Milyen gazdagon jutalmazza
már e földön azokat, akik szeretik őt!
Add meg, fölséges Teremtőm,
hogy szent kegyelmed segítségével
minden erőmmel neked szolgáljak,
dicsőségeden dolgozzam,
hiszen ez életemnek legfőbb kötelessége!
(De la Salle Szent János)
Záró imádság:
Imádkozzunk a saját vagy mások imaszándékára:
Üdvözlégy… Oltalmad alá futunk Istennek szent Anyja …