Ma van a betegek világnapja.

Mindannyian botladozó emberek vagyunk, akik lépten-nyomon elesünk, hibázunk, újra és újra megbetegszünk testileg és lelkileg is. Ezért vágyunk szinte minden nap testi-lelki gyógyulásra, mert tudjuk, hogy egészséges testben és egészséges lélekkel jó élni.

Egyúttal azt is tudjuk, hogy önerőből nem mindig vagyunk képesek gyógyulni. Szükségünk van a kegyelemre, Isten kegyelmére! Ha elég erős a hitünk, felfedezzük, hogy minden kegyelem az életünkben!

Prófétai látomásában Ezekiel egy a templom oldalánál előtörő vízforrást szemlélt, amely egyre áradóbb lett, és olyan termékenyítő erővel rendelkezett, hogy nyomában mindenütt élet fakadt (vö.: Ez 47,9). Még a holt tenger is egészséges lesz ettől a víztől, benépesedik halakkal, a körülötte lévő pusztát pedig mindenfajta fa borítja.
A látomás azt a hatékony, termékenyítő és éltető kegyelmet jelképezi, mely Krisztus átvert oldalából tör elő, hogy megtisztítson, megszenteljen és gyógyítson minket.

Ugye érezted már – amikor gyógyulásra volt szükséged – milyen tehetetlen is az ember?

Kegyelem nélkül az ember olyan elhagyatottnak érzi magát és kilátástalannak látja az életét. Amikor pedig megérint a kegyelem, kivirul benned az élet és elindulsz a gyógyulás felé.

A mai lelki napon kérjük Isten kegyelmét a testi vagy a lelki gyógyulásunkhoz

Helyezkedjünk Isten jelenlétébe!
Jézus csendben, és anélkül, hogy látnám, mindig várja, hogy a szívembe jöjjön. Beengedem. Végtelen erőt és szeretetet hoz magával. Töltsön el öröm a jelenlétében!
„Istenem, Teremtőm, légy ma közel hozzám. Lelkem sóvárog jelenléted után.”

Isten velem van, mi több, Isten bennem van, életet ad nekem. Mikor felé fordítom gondolataimat, békére lelek, és jól érzem magam.

Gyakorlat:
Isten szerető jelenlétében visszafejtem az elmúlt napot vagy az elmúlt hetet (ezt gyakorolhatod hosszabb idővel is, pl. hónap év). Onnan, ahol most vagyok, elindulok visszafelé, óráról órára (napról-napra). Hálával begyűjtök mindent, ami jó volt, ami fényt adott. Megállok az árnyékosabb részeknél, hogy megértsem üzenetüket, és gyógyulást, bátorítást, megbocsátást kérek feldolgozásukhoz.
Uram, segíts, hogy mindig figyeljek a fontos dolgokra az életben. Törődjem a körülöttem élőkkel. Keressem jelenlétedet azokban, akikkel találkozozok.

„Nagyon kevesen fogják fel, mivé tudná tenni őket Isten, ha átadnák Neki magukat, s hagynák, hogy az Ő kegyelme formálja őket.” (Loyolai Szent Ignác)

Kérem Isten kegyelmét, hogy teljesen át tudjam adni magam szeretetének!

Most Jézus néhány gyógyítását elmélkedjük át közösen, keresve, mit akar mondani nekem most az Úr, hogyan akar engem is gyógyítani

Jeruzsálembe menet Szamária és Galilea határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez szamáriai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.” (Lk 17, 11-19)

GONDOLAT:

Milyen érdekes, hogy a 10 leprás nem azonnal gyógyult meg. Jézus nem ígért nekik semmit, csak azt kérte tőlük, hogy menjenek és mutassák meg magukat. Amikor Isten akaratát teszik, közben megtörténik a csoda…

Amikor Isten akaratát teszem, Rá figyelve a belső hang szerint cselekszem, még a legnehezebb pillanatokban is Isten testi-lelki gyógyulást tud adni.

A leprások úgy örültek a gyógyulásnak, hogy megfeledkeztek a nagyobb örömről, arról, hogy csodálatos, meg nem érdemelt ajándékban részesültek. Hagyok időt magamnak, hogy számba vegyem a kapott áldásokat – még a legnehezebb időszakokban is kapunk áldásokat -, és hálát adjak értük. Mi volna, ha a bajok idején inkább az áldásokra fókuszálnánk. Talán elviselhetőbb lenne a teher, illetve nem is tehernek fognánk fel.

„Hited meggyógyított”, mondja Jézus a szamaritánusnak. Megköszönöm Istennek a hit ajándékát, ami segít szembenéznem az élet szenvedéseivel, ellentmondásaival. Kérem az Úr Jézust, erősítse hitemet.

—–

Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: „Állj középre!” Aztán megkérdezte őket: „Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?” Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét. (Mk 3, 1-6)

GONDOLAT:

A történetben szereplő beteg ember keze béna, de a szíve nyitott volt Jézus felé. A többiek egészségesek voltak, de keményszívűek. A szív keménysége, a vonakodás, hogy észrevegyék és átérezzék más szenvedését „felbosszantotta” Jézust. A Megváltónk azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett, meggyógyítsa azt, ami beteg. 

Vigyem küzdelmeimet, szenvedéseimet Jézus elé imámban,és hagyjam, hogy megérintse megkeményedett szívem. Ehhez szükség van a szívem nyitottságára!

Tárjam az Úr elé alázattal minden bajomat, félelmemet, szomorúságomat, reményvesztettségemet, és legyek nyitott mindarra, amit tenni akar velem!

—–

Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” „Igen, Uram!” – felelték. Erre megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Nyomban megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. (Mt 9, 27-31)

GONDOLAT:

Fontos, hogy akarjunk valamit elérni, akarjunk gyógyulni, akarjunk megváltozni. Ha lemondóan beletörődünk a helyzetünkbe, akkor a testi-lelki gyötrelmem nem fog a javamra válni, hanem  fájdalmasan fogom cipelni. Fedezzem fel, mire akar megtanítani a betegségemmel az Úr! Lehet, hogy ezt nem könnyű megtalálni. Sokat kell imádkozni érte, ugyanis Jézus is akar velem valamit. Neki is van szándéka a bajommal.
Ez a két akarat találkozhat, mint az evangéliumi vakok esetében. Hitük és vágyuk Jézushoz vitte őket. A testi-lelki gyógyulás vágya is Krisztushoz tud engem közelebb vinni. Kövessem a vágyaimat, és törekedjek rá, hogy összhangba kerüljenek Jézus vágyaival.

Melyek a legmélyebb vágyaim? Imádkozom, hogy felfogjam Jézus velem kapcsolatos akaratát, tudva, hogy vakságom ebben akadály lehet, és először attól kell, hogy megszabadítson.

—–

Nem sokkal ezután ünnepük volt a zsidóknak, s Jézus fölment Jeruzsálembe. Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdő, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák. De volt ott egy ember, aki már harmincnyolc esztendeje szenvedett. Amikor Jézus meglátta, amint ott feküdt, s megtudta, hogy már régóta beteg, megkérdezte tőle: „Meg akarsz gyógyulni?” „Uram – válaszolta a beteg –, nincs emberem, aki bevinne a tóba, amikor felkavarodik a víz. Így mire odaérek, már más lép be előttem.” Erre Jézus azt mondta neki: „Kelj föl, fogd az ágyadat és menj!” Az ember azon nyomban meggyógyult, fölvette ágyát és elindult. Aznap épp szombat volt. Ezért a zsidók rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van, nem szabad vinned az ágyadat.” Így felelt nekik: „Aki meggyógyított, az mondta: Fogd ágyadat és menj!” Erre megkérdezték tőle: „Ki volt az az ember, aki azt mondta neked: Fogd (ágyadat) és menj?!” A meggyógyított ember azonban nem tudta, hogy ki volt, mert Jézus az odasereglett népsokaság miatt elment onnét. Később Jézus találkozott vele a templomban, és azt mondta neki: „Nézd, meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, nehogy még nagyobb baj érjen.” Erre az ember elment és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus gyógyította meg. A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. (Jn 5,1-3a.5-16)

Ismét tanúi vagyunk egy gyógyításnak. A templom közelében Jézus régóta betegségben szenvedő emberekkel találkozik. Ők a szegények és bénák, akiket a templombeliek kirekesztenek. A források mellett várakoznak a templomnál, és ez a harminckilenc éve beteg ember talán már fel is adta a reményt. Gyakran történik velünk is hasonló, amikor úgy érezzük, hogy nem tudunk változtatni dolgokon, és már az Urat sem tudjuk kérni, hogy segítsen.

Jézus soha senkit és semmit sem tart megváltoztathatatlannak. Mélységesen tisztel minket, és hiszi, hogy mindig tudunk növekedni a szabadságban és a hitben. Az ima segít, hogy szabaddá váljunk a bajainktól, megkötöttségeinktől és az Úr szeretetének, gyógyító erejének szabadságában éljünk.

—–

Megosztok veled egy imádságot:

Egyedül és tele félelemmel

 Uram, tele vagyok félelemmel
és egyedül érzem magam –
olyan egyedül, mint soha korábban.
Tudom,
hogy mások gondolnak rám,
örülök, ha valaki meglátogat.

Mégis:
Úgy érzem egy áthatolhatatlan és láthatatlan fal vesz körül,
a biztató szavak se jutnak rajta át,
még az oly jó szándékú mondatok se érnek el a szívemig.
Senki sem léphet oda be, ahol én egyedül vagyok magammal.

Egyedül a félelmemmel.
Egyedül a fájdalmammal.
Egyedül a kérdéseimmel
és borús gondolataimmal.
Uram, az ima is nehéz,
az Ég is zárva előttem.

Jézusom, néha rád gondolok,
amikor te egyedül voltál, amikor féltél.
Amikor elhagyottságodban kiáltottál.
Ilyenkor tudom: te itt vagy velem,
és én nem vagyok egyedül.
Ahol senki sincs,
ott találok rád.

(Reinhard Abeln és Anton Kner – forrás: ujvarosonline.hu)

***

Kedves Klubtag!
Imádkozzunk azokért a betegkért ma, akik otthon vagy kórházban testi bajokkal küszködnek! Imádkozzunk azokért is, akik lelki megpróbáltatásokkal küzdenek és lelki fájdalmaik vannak!
imádkozzunk saját magunkért is, hogy szüntelenül vágyjunk a gyógyulásra és felismerjük Isten gyógyító erejét és kegyelmét.

Mert minden kegyelem!
Minden baj és betegség a kegyelem eszköze lehet számunkra, ha hiszünk benne!

***

EBBŐL A LELKI NAPBÓL, MI AZ, AMI LEGINKÁBB MEGÉRINTETT?
A HOZZÁSZÓLÁSOKNÁL ÍRD BE NYUGODTAN IMASZÁNDÉKODAT, IMAKÉRÉSEDET, HOGY KÖNYÖRÖGNI TUDJUNK EGYMÁSÉRT!

Február 6.  Évközi V. vasárnap 
Olv: Iz 6,1-2a.3-8 //  Zsolt 137 // 1Kor 15,1-11 vagy 1Kor 15,3-8.11 
Evangélium: Lk 5,1-11 

Mutatványosok érkeztek egy városba. Volt közöttük egy rendkívül ügyes kötéltáncos. A városháza tornya és a templomtorony között, szédítő magasságban függesztette ki kötelét. Egy rúddal a kezében nagy biztonsággal járt-kelt a hosszú kötélen, messze-messze az emberek feje fölött. Nagy tömeg verődött össze. Égre emelt szemekkel, szájtátva bámulták. Még mekkora volt a csodálkozásuk, amikor a kötéltáncos egy nagy talicska homokot tolt át a kötélen, egyik kiindulóponttól a másikig. Az emberek éljeneztek, lelkesen kiabáltak.  
A mutatványos lekiáltott hozzájuk: „Elhiszitek-e, hogy egy emberrel is meg tudom csinálni, egy embert is át tudok tolni a talicskában?” „Igen, igen!” – hangzott az egyhangú üvöltés alulról. „Akkor ki vállalkozik rá? Ki mer beleülni a talicskába?” – kérdezte a kötéltáncos. Hosszú, mély hallgatás volt a válasz. Az emberek lehajtották a fejüket, majd a tömeg lassan oszlani kezdett.  

Milyen sokan hallgathatták Jézust is a galileai tenger partján, ezért kénytelen volt a vízről, egy bárkából tanítani őket a tömeg tolongása miatt. Milyen sokan láthatták a csodáit is, amelyeket isteni erejével tett. Milyen sokan helyeselhettek neki: „Mennyire igaza van, igen, így kellene működnie a dolgoknak, ilyennek kellene lennie az embereknek!”

De vajon hányan engedték Őt be a saját életükbe, hányan voltak hajlandók valamit tenni is azért, hogy Jézus tanítása megvalósuljon, hányan igyekeztek megváltoztatni az életüket az Ő szavára?

Bizony, sokkal kevesebben! Simon Péter azonban ezek közé tartozik. Az ő bárkájából tanítja Jézus a népet, ő ül ott legközelebb a Mesterhez, s nyitott szívvel hallgatja szavait. Bizonyára őt is megérinti, fellelkesíti az evangélium. Amikor Jézus azt mondja neki: „Evezz a mélyre, és vesd ki a hálót halfogásra!” – akkor nem kezd el hangosan nevetni vagy méltatlankodni az ötlet képtelen voltán. Nem mondja, hogy azért ez mégiscsak az én mesterségem. Te egy ács vagy, vagy legföljebb egy jó tanító, de semmiképpen sem halász! Hogy is gondolod, hogy miután egész éjszaka hiába fáradoztunk és semmit sem fogtunk, majd pont most, a nagy tömeg tolongása, kiabálása közepette fognak megjelenni a halak.

Simon érzékelteti Jézussal, hogy szerinte nem sok remény van a sikeres halászatra, de nem tiltakozik. Annyira tiszteli, becsüli Jézust, hogy tétovázás nélkül mondja: „A Te szavadra kivetem a hálót.” És bekövetkezik, amire nem számított. Minden eddiginél nagyobb sikert ér el – amikor a legkevésbé várta.   

Simon Péter a valódi hitről tesz itt tanúságot. Nem arról az úgynevezett hitről, ami kimerül abban, hogy olykor-olykor előfordulunk egy-egy vallási szertartáson, benézünk bizonyos ünnepekre, meghallgatunk egy-egy prédikációt, előadást, oktatást, esetleg még egyet is értünk az ott hallottakkal, de az életünknek ez egy nagyon pici, ritkán előforduló szegmense csupán.  

Nem. Péternek a hite messze túlmutat ezen. Ő hajlandó a saját életének az eseményeit, döntéseit is Jézus akarata szerint formálni. Minden területen, ott is, ahol szakértőnek érzi magát, ahol úgymond egyedül is helyt tudna állni. Meg is tapasztalja, hogy Isten segítségével mehetnek jobban, teljesebben, boldogítóbban a dolgok ott is, ahol azt hitte, itt nincs szükség Istenre, itt elboldogulok magam is.

Ehhez képest hányan és hányan vannak – talán vagyunk – olyanok, akik az életünk legtöbb területére nem engedjük be Krisztust, vagy az Ő tanítását. Nem akarunk változtatni az életformánkon, úgy érezzük, ehhez aztán semmi köze sincs a hitnek, főként az egyháznak. „Miért akarnak beleszólni olyasmibe, mint a munka vagy szabadidő, párkapcsolat, családi élet vagy politika? Ezekhez a hétköznapi dolgokhoz mi értünk inkább, ehhez nem kérünk vallási tanácsokat! Ez megy anélkül is!” Hát megy! Úgy, ahogy látjuk. Jézus nem kivenni akarja a kezünkből ezeket a dolgokat, hanem segíteni akar, megáldani akarja, hogy valóban jobban menjen! Értünk, az egész életünkért jött közénk!  

 Péter, miután látja, hogy olyan hatalommal áll szemben, akinek a tudása és ereje minden területre kiterjed, miután látja, hogy ez a Jézus valóban ura az egész életének, térdre hull a csónakban, bűnösnek, tökéletlennek vallja magát ahhoz a nagysághoz képest, amellyel találkozik. Jézus pedig felemeli, s nagyobbá teszi korábbi önmagánál. Többet hoz ki az életéből, mint amit Péter valaha is remélt. Mi is ezt fogjuk tapasztalni, ha életünk minden területére beengedjük Istent, ha elfogadjuk, hogy szükségünk van Rá! 

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.

A természet üzen nekünk. A természet által Isten. Csak legyen fülünk és szemünk, hogy meghalljuk és meglássuk, amit mondani akar nekünk.

Kedves Klubtag!
Tél van. Ez az évszak is számos tanulságos jelet mutat számunkra.
Készítettem néhány képet neked és elmondom, mi az, ami eszembe jutott arról, amit láttam.

1. Jégben

Amikor egy faágra, egy rügy-kezdeményre, egy levélre ráfagy az ónos eső, jég veszi körül, akkor képtelen bármire is a növény. Növekedni, fejlődni, virágozni végképp nincs esélye. Gúzsba köti a jég.

Azt hiszem, ilyen állapotba kerülünk, amikor rossz szokásaink, hibáink, gyengeségeink fagyottá teszik a lelkünket. Ilyenkor képtelenek vagyunk jól szeretni. Szükségünk van Isten közelségére, az Ő szeretetének melegére, hogy felengedjünk és megnyíljunk, virágba boruljunk és gyümölcsöt teremjünk. Százszorosat.
Melyik az a gyengeséged, rossz szokásod, ami leginkább fagyottá teszi a szívedet, a cselekedeteidet, a kapcsolataidat? Mit tehetnél ebben az évben, ebben a hónapban, ezen a héten azért, hogy oldódjon rólad a jég?

2. Madáretető

Télen nehéz helyzetben vannak a madarak. Alig találnak eledelt. Itt van ez a madáretető, melyet jóakaratú emberek raktak fel a fára, hogy segítsenek. A madarak előbb-utóbb rátalálnak és igénybe is veszik a lehetőséget.

Öröm látni, amikor az emberi gondoskodás jelét tapasztaljuk a természetben és az emberi kapcsolatokban egyaránt. Adjunk hálát azokért, akiknek a gondoskodását mi is megtapasztaljuk a mindennapokban; akik valamilyen módon segítenek rajtunk, támogatnak minket, akár a legcsekélyebb formában is.
Sokszor magától értetődőnek vesszük mások jóságát! Mondj köszönetet mindenért, amiért csak tudsz (azért is, ha valaki főzött neked egy finom meleg teát)! Ha így élsz, megváltozik körülötted a világ!

3. Élelem után kutatva

A fekete rigónak biztosan sokkal több erőfeszítésébe kerül, hogy életben maradjon télen, mint a többi évszakban. Többet kell dolgoznia azért, hogy valami kis eledelt találjon a havas, jeges földön. Talán jól sem lakik egész télen és szerényebb, kevésbé finom táplálékkal is be kell, hogy érje.

Az életünknek szerves része a kitartás. Nem mindig úgy alakulnak a dolgaink, ahogyan szeretnénk. Van, amikor kevesebbel is be kell, hogy érjük. A rigó kitartóan keres, kutat, megtesz mindent, amit csak tud. Ne adjuk fel mi sem a próbálkozást, ne essünk kétségbe, amikor az életünk gödörbe kerül és akár testileg, akár lelkileg szűkölködünk. A Laudetur Klub is számos anyaggal segít. Hol érzel most egy kis megtorpanást az életedben? Mihez kellene kitartás számodra?

4. Mégis zöld

Kopaszak a fák télen. Lehulltak a levelek. Szürke a vidék. Vagy mégsem? Nézd csak a képet! Zöld leveleket találsz ezen a bokron. Hogyan lehetséges ez? Egészen elképesztő dolgokra képes a természet. Olyanokra, amelyeket nem is gondolnánk.

Isten mindenható, soha ne feledd! Ő mindig nagyobb annál, mint mi azt gondoljuk! Ő képes a tél közepén is zöld leveleket adni a növénynek. Isten az élet, mely éltet és erőt ad a minden-napokhoz. Ő képes a legnehezebb pillanatokban is reményt és örömöt adni az életedben!
Előfordult már az életedben, hogy egy adott helyzetben megmagyarázhatatlan módon jó irányt vettek a dolgaid? Ne feledd, Isten gondoskodása mindig velünk van!

5. Teher alatt

A hó és a jég alatt roskadozik ez a bokor és ez a fa. Szinte a földig meghajlanak a súly alatt. Vannak ágak, amelyek nem is bírják és letörnek. Kemény küzdelem a természet erői és a növények között.

Ugyanilyen küzdelemben van részünk nekünk is gyakran. Van, amikor nehéz a terher, amit hordozunk, majd megszakadunk alatta. Úgy érezzük, kibírhatatlan. Meghajlunk, térdre roskadunk… Lehet, hogy „letörik” belőlünk valami, de kibírjuk, és amikor jön az éltető napsugár és leolvad rólunk a teher, újra felegyenesedünk. Csak legyünk türelmesek a kereszthordozás idején. Volt már ilyen tapasztalatod?

6. Kacsák

Mindig elcsodálkozom rajta, amikor ilyenkor télen kacsákat látok a vízben, hogyan bírják ezt a rettentően hideg vizet. Órákig elúszkálnak szépen, nyugodtan. Nem fáznak? Nem.

Isten megáldotta őket olyan tollazattal, „zsírpárnával”, amely megfelelő védelmet nyújt nekik a hideggel szemben. Ha hagyjuk, akkor Isten bennünk is „kifejleszt” olyan védőréteget, amely megmenti életünket a „zord”, küzdelmekkel teli időben. 2 eszközt ajánlok az új évben az ellenállóképességed kifejlesztéséhez: az imádságot és a szeretet gyakorlását! 

7. Nyugalomban

Ha szeretsz kirándulni, felfigyelhetsz rá, hogy a nyári mozgalmassághoz képest, télen milyen nyugodt, csendes a természet. A fák többsége lehullajtja levelét, vegetatív állapotba kerül, megnyugszik, „téli álmot alszik”. Olyan, mintha nem is lenne élet benne. Erőt gyűjt a tavaszi hajtáshoz.

Nekünk, embereknek is szükségünk van a nyugalomra, elcsendesedésre, befelé fordulásra időről-időre. Ha állandóan csak pörgünk, mert sok a tennivalónk, előbb-utóbb kiégünk, megbetegszünk, kimerülünk. 
Találj időt a pihenésre, aludd ki magad, szánj időt a kikapcsolódásra, mozgásra (télen is)! Gyűjts erőt, hogy amikor szükség lesz rá, akkor legyen tartalékod! Ebben segít téged folyamatosan a Laudetur Klub is!

8. Tisztán látás

Ősszel, télen gyakori jelenség a köd, ami azért sem kívánatos jelenség, mert nem látunk el messzire (van, amikor csak az orrunkig), minden olyan homályos, szürke.

Nem szeretjük, ha korlátoznak minket, akár a mozgásban, cselekvésben vagy akár a látásban. A köd pedig ilyen, korlátoz minket. Nem látjuk tisztán azt, ami előttünk van. Minden olyan bizonytalannak tűnik.
A legalapvetőbb vágyunkra mutat rá a köd: szeretünk látni, tisztán látni, messzire látni – mert így biztonságban érezzük magunkat. Emlékszel az életedből olyan helyzetekre, amikor biztos voltál a dolgodban; amikor tudtad, mit kell tenned; amikor tisztán, világosan láttad, mi a helyes döntés? 
A Szentlélek a tisztánlátásért van! Ő segít abban, hogy világosan megértsük, mi az utunk és jól cselekedjünk! Kérd az Ő segítségét az új évben is!

***

A nyolc pont közül melyik az, ami leginkább megérintett? Hol van most szükséged leginkább megerősítésre? Mi az, amiért most imádságot kérsz a többiektől? Írd le nyugodtan itt a hozzászólásnál:

Január 30.  Évközi 4. vasárnap 
Olv: Jer 1,4-5.17-19  / Zsolt 70  /  1Kor 12,31–13,13 v. 1Kor 13,4-13
Evangélium: Lk 4, 21-30 

Rongyos koldusasszony botorkált végig egy kis angliai falun. Ételért könyörögve kopogott be a házak ajtaján. A legtöbb háztól elkergették, ráuszították a kutyákat, köveket dobáltak utána. Néhány háznál gúnyosan penészes kenyérhéjat, krumplihéjat öntöttek elébe.
Csak egy szegényes viskóban, ahol egy öreg házaspár lakott, talált szíves fogadtatásra. Itt betessékelték a konyhába, megosztották vele egyszerű, de tápláló ételüket. Csak másnap reggel engedték útjára. Néhány nap múlva hírnök érkezett a faluba, aki hangos szóval hirdette, hogy a falu minden lakója meghívást kap a királyi palotába fényes díszebédre.

Az emberek hitetlenkedve hallgatták, de mindenki felöltözött a legjobb ruháiba, s elindultak a főváros felé. Amikor asztalhoz ültek a palotában, csak ámultak-bámultak a gyönyörű, gazdag terítéken, az arany-ezüst evőeszközökön. Amikor azonban kihozták az ételeket és leemelték a fedőket a csillogó tálakról, megdöbbenve, bosszankodva látták, hogy penészes kenyérhéj, krumplihéj és kövek kerültek eléjük. Csak a viskóban lakó öreg házaspár kapott ízletesnél ízletesebb ételeket. Hangos méltatlankodásban törtek ki a falusiak. Ekkor belépett a falujukba érkezett rongyos koldusasszony. Néhány mozdulattal ledobta rongyait, kiegyenesedett, s íme előttük állt maga a királynő. Mindenki mélységesen elszégyellte magát és elnémult.  

Vajon felismerjük-e Isten küldötteit egyszerű külsőben, magunkfajta hétköznapi emberek képében is? Jézus szavait a messiási ígéretek beteljesüléséről megbotránkozva, felháborodva hallgatják a názáretiek, saját városkájának lakói. „De hát nem Józsefnek, az ácsnak a fia ez?” Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy magukfajta egyszerű, szegény senkiházi által valósuljanak meg a próféták jövendölései. Ugyanaz a megvető, előítéletekkel teli magatartás ez, amely eleinte Natanael, a későbbi Bertalan apostol szavaiból kitűnik: „Jöhet valami jó Názáretből?” Azért az Isten küldöttjének mégis különb embernek kell lennie: előkelőbb származású, gazdag, hatalommal bíró embernek, akire odafigyel a világ. De ez a Jézus nem ilyen. Hiszen ismerik jól, közöttük nőtt fel, ismerik apját, anyját, rokonait.   

Jézus szembesíti hallgatóit azzal a ténnyel, hogy őseik is hányszor elkövették azt a hibát, hogy nem akarták felismerni, elfogadni Isten intéseit az egyszerű, hétköznapinak tűnő emberek szájából. A careftai özvegyasszony pogány létére hisz Illésnek, az üldözött, szakadt prófétának, akit saját népe nem támogatott elég hatékonyan a gonosz királlyal és királynővel szemben. Utolsó falatját is kész megosztani Illéssel, mert elfogadja az általa alig ismert Isten akaratát. A szíriai Naaman azért tisztul meg leprájától, mert hallgat a szolgája szavára, aki biztatja, hogy engedelmeskedjen Elizeus próféta szavának, s fürödjön meg hétszer a Jordánban. Ez a szintén pogány nagyúr egy szolga biztatására le tud mondani saját elképzeléseiről, s elfogadja Isten intéseként egy egyszerű, alárendelt ember szavát. A választott nép soraiból sokan akkor sem képesek erre. Jézust is azért nem fogadják el legtöbben Messiásnak, mert olyan saját elképzeléseik vannak Isten küldöttjéről, amelyekbe Jézus „nem fér bele” a maga valóságos, hétköznapi emberi mivoltával.   

Isten pedig legtöbbször egyszerű embereket választ üzenete közvetítőinek, nagyszerű tervei végrehajtóinak. Erről tanúskodik az egész Szentírás.

Az embernek ki kell lépnie saját Istennel kapcsolatos elgondolásaiból, képzelgéseiből, hogy felfedezze Isten valóságos jelenlétét, igazi közeledését, valódi küldötteit. Mi el tudunk-e fogadni Isten szava közvetítőinek olyan embereket, akikről soha nem feltételeznénk, hogy Isten kiválasztottjai? Akik kicsinek, jelentéktelennek tűnnek a szemünkben? Meg tudjuk-e látni Isten akaratát a teljesen hétköznapi, egyszerű eseményekben is, vagy csodákra, természetfölötti jelekre, nagyszabású fordulatokra várunk?

Ezekre legtöbbször hiába várunk. Isten többnyire nem így nyilatkozik meg. Talán épp a szüleim vagy a gyermekem, az osztálytársam vagy a munkatársam, netán épp a nem túl tisztelt főnököm vagy a szomszédom lesz egy-egy helyzetben Isten akaratának közvetítője. Mint ahogy én is lehetek az mások számára. Mi mindannyian, egyszerű emberként is lehetünk Isten küldöttei mások felé, ha merünk beszélni, tanúságot tenni Róla.

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.

Január 23.  Évközi 3. vasárnap
Olv: Neh 8,2-4a.5b.8-10  /  Zsolt 18  /  1Kor 12,12-30 v. 1Kor 12,12-14.27
Evangélium:  Lk 1,1-4;4,14-21 

Egy férfi őserdei túrára indult a kirándulócsoportjával. A vezető szigorúan lelkükre kötötte, hogy ne térjenek le a kijelölt útvonalról, még csak véletlenül se szakadjanak el egymástól, mert könnyen eltévedhetnek a veszélyes rengetegben.

A férfi ajkbiggyesztve hallgatta ezeket a szavakat. Ugyan, majd pont te fogod nekem megmondani, mit csináljak és mit ne! – gondolta magában. Épp eleget túráztam, kirándultam otthon a hegyekben, erdőkben. Nem vagyok én olyan elveszett ember. Csak azért is megmutatom, hogy többet fogok látni az őserdőből, mint ezek a nyápic, gyáva alakok! Így aztán néhány órányi séta után észrevétlenül lemaradt a mi emberünk a csoporttól. Letért az útról, elővette direkt erre a célra vásárolt vadonatúj machetáját, s egyre mélyebbre hatolt az áthatolhatatlannak tűnő sűrűben. Örömmel fedezte fel egy-egy új virág szépségét, izgalommal hallgatta az állatok neszezését. Még kitalálok, hiszen visszamegyek a magam vágta ösvényen – mondogatta magának. Igen ám, de a vártnál jóval gyorsabban besötétedett. A hirtelen leszálló éjszakában a férfi elvesztette a saját visszafelé vezető nyomát. Rettegve töltötte az éjszakát egy fa villás ágai között.

Másnap egész nap kóborolt, egyre fáradtabban. Többször menekülnie kellett a fenyegető vadállatok elől. A következő éjszakát is a vadonban töltötte. Harmadnapra tarisznyája kiürült. Ruháját is szinte cafatokra tépte a sok ág, tüske. Egyre inkább kétségbeesett. Egyszerre csak csörtetést hallott szemből: el akart bújni, de látta, hogy egy ember közelít. Végre! – Ujjongott fel. Tudomást sem véve arról, hogy a másik férfi még nála is szakadtabb, koszosabb, elvadultabb, örömmel ölelte át, s így kezdett hadarni. „Jaj, drága uram! Segítsen kijutni ebből az erdőből. Három napja itt bolyongok, s nem találok ki!” „De jó magának!” – válaszolta a másik. „Én már két hét óta próbálok kijutni innen, de nem megy! Higgye el, meg tudom osztani magával számos tapasztalatomat arra vonatkozóan, hogy hogyan, milyen utakon nem lehet kijutni ebből a vadonból!”  

Így járunk Isten törvényeinek be nem tartásával is. Először izgalmasnak, szórakoztatónak tűnik azt tenni, amiről tudjuk, hogy nem szabad. Ráadásul saját képességeinket, erőnket is túlértékeljük. „Tudom én, hogy hol a határ, tudom én, hogy mi az ami már valóban árt! Ebből a kis szabályszegésből még nem lesz semmi baj! Le tudok én állni!” stb. stb. Azután amikor szinte észrevétlen betévedünk a sűrűbe, egyre inkább megtapasztaljuk azt a rosszat, amitől Isten törvényei óvni akartak minket. Akkor azonban már nem is olyan könnyű kilábalni belőle, mert a bűn bizony elvégzi a maga romboló munkáját.   

A mai olvasmányban azt halljuk, hogy Ezdrás pap felolvassa a Törvény Könyvét a babiloni fogságból hazatért nép előtt. Az emberek pedig sírnak, amikor hallják az Úr törvényének szavait. Miért sírnak? Azért, mert ők átélték, saját bőrükön tapasztalták a fogságban, hogy hova is vezetett az isteni parancsok semmibe vétele. A romba dőlt Jeruzsálem üszkös falai előtt, halottaikat és egykori gazdagságukat, dicsőségüket siratva hallgatják az Úr szavait. A bűnbánat könnyei ezek, mert nagyon jól tudják, hogy elkerülhették volna ezt a sorsot, ha korábban atyáik és ők maguk is hűségesen betartják a most hallott, akkor is ismert parancsokat. Ó igen! Mennyivel másabb úgy hallani, olvasni Isten parancsait, hogy már megtapasztaltuk a megszegésükből származó rosszat! Sok – még tapasztalatlan – kamasz, fiatal, vagy akár felnőtt ember gúnyosan, talán bosszankodva hallja az egyház által közvetített isteni parancsokat. „Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy nekem dirigáljanak, hogy beleszóljanak az életem ilyen-olyan területeibe? Csak azért tartsak valamit rossznak, mert ők azt mondják?! Na nem! Attól még nem lesz semmi bűnné, hogy valamiféle Isten vagy egyház ezt a cimkét ragasztja rá! Meg akarnak tiltani mindent, ami jó, ami élvezetes! Kínozni akarnak minket!”   

Idővel azonban ugyanezek az emberek – saját bűnös kívánságaik útján járva – ráébredhetnek, hogy keservesen eltévelyedtek, rengeteg mindent elrontottak. Ilyenkor már nem feltétlenül gúnyolódnak Isten szavain, sokkal inkább a fájdalom emészti őket amiatt, hogy bizony elkerülhették volna az őket ért és általuk okozott rossz legtöbbjét. A bölcs a más kárán tanul, a buta meg sokszor még a magáén sem! – tartja a régi mondás. A mai – önmagát oly okosnak, felvilágosultnak tartó – ember miért gondolja úgy, hogy előbb saját magának is ki kell próbálnia mindazt, amit a régiek rossznak tartanak és tiltanak? Miért kell feltétlenül nekiugrani mindenféle késnek, hogy elhiggyük, valóban megsebez?   

Tévedés azt hinni, hogy Isten törvényei kívülről, felülről ránk erőszakolt zsarnoki rendelkezések, céljuk az, hogy Isten hatalmasnak és erősnek érezhesse magát, mert mi „úgy táncolunk, ahogy Ő fütyül”. Nem. Istennek nincs erre szüksége. Törvényei természetes irányulásként, a jóra való természetes törekvésként eleve benne vannak a szívünkben, a lelkiismeretünk hangjában.

Akkor kell őket világosan megfogalmazni és „kőbe vésni”, amikor az emberek egyre nagyobb tömegei nem hallgatnak a lelkiismeret szavára és a korábbi nemzedékek tapasztalataira, vagyis amikor egyre többen követnek el sérelmet az alapvető, mindenki számára fontos emberi értékek ellen. Jól mondja Szent Pál apostol, hogy a „Törvény a bűn miatt van”. Óvni akar minket a rossztól, amit magunknak és másoknak is okozhatunk. Isten törvényei tehát nem a hatalmaskodó zsarnok önkényes rendelkezései, hanem a gyermekeit féltő, szerető atya óvintézkedései.    

Ráadásul ez a minket szeretve óvó Atya nem vonja meg tőlünk irgalmát és gondviselését a bűneink ellenére sem. Újra és újra felajánlja ugyanazt az utat, elénk tárja ugyanazokat a törvényeket, mondván: „Még most sem késő! Még most is felállhatsz. Újra felépíthetitek a romokból az életeteket, mert én veletek vagyok. Igen, sok mindent elrontottatok, sok minden elpusztult, de az én igéim az élet igéi! Ha megtartjátok, újra élni fogtok!”

Ezért biztatja Ezdrás örvendezésre az Úr népének maradékát. A Törvény szavainak felolvasása és a nép bűnbánó sírása az egymásra találás élményét adja. Isten és népe újra átölelik egymást, s ez okot ad a szívből jövő örvendezésre. „Ne szomorkodjatok, hiszen az Úrban való örvendezés a ti erősségetek!” Ne a múlton rágódjatok: tekintsetek előre, építsétek föl a romokból a várost azon az úton járva, amit a Törvényben hallottatok!
Isten veletek és köztetek van. Isten ígérete megvalósul, hiszen a benneteket ért bánat és rombolás is az Ő szavainak igazságát, csalhatatlanságát mutatja. Ő hűséges ahhoz, amit kimondott, az Írás beteljesedik.

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.