Május 8. Húsvét 4. vasárnap 
Olv.: Jel 7,9.14b-17 // ApCsel 13,14.43-52 
Evangélium: Jn 10,27-30 

Michael Ende „Momo” című felnőtt meséjének főszereplője egy rongyos, csavargó kislány, aki szegénysége, egyszerűsége ellenére is óriási hatással lesz a városka életére, amelynek határában letelepedik. Egyik nagyszerű tulajdonsága abban áll, hogy csodálatos, izgalmas játékokat talál ki gyerektársai számára. Játékokat, amikhez nem kellenek különösebb eszközök, főleg nem drága játékszerek, csak képzelőerő, aktivitás és közösségi érzés. Ezekben a játékokban mindenkinek van szerepe, mindenkire szükség van, mindenki fontosnak érezheti magát. A gyerekek minden nap örömmel keresték fel Momót, s órákig játszottak önfeledten. Azonban a szürke urak, akik a másoktól ellopott időből éltek, felismerték, mekkora veszély a számukra Momó, és mindaz, amit a gyerekekkel és a felnőttekkel csinál. Hiszen aki csak kapcsolatba került Momóval, az mind leállt egy kicsit a rohanással. Nem hajtotta állandóan a pénzt, kilépett egy-egy kis időre az őrült hajszából, hogy beszélgessen, másokon segítsen, játsszon és nevessen. A szürke urak felkeresték Momót és a többi gyereket is, hogy drága, csillogó-villogó játékszerekkel árasszák el őket. Babákkal, akik tudtak mondani néhány mondatot – mindig csak ugyanazt! – és volt néhány cserélhető ruhájuk. Villogó, szirénázó autókkal, melyek önműködően gurultak előre-hátra. A cél az volt, hogy a gyerekek ezekkel a játékokkal játsszanak, otthon, egyedül. Ne keressék egymás társaságát, ne fecséreljék az időt közös fickándozásra! Momót persze nem nyűgözték le ezek a drága csecsebecsék. Ő gyorsan átlátott a szitán. Kis társai azonban, akik többnyire szintén a szegény gyerekek közül kerültek ki, eleinte lelkendezve fogadták a soha nem látott, drága és szép játékszereket. Valóban otthon maradtak, széles mosollyal próbálták ki az új babákat, autókat, egyéb szerkentyűket. Azonban igen hamar észrevették, hogy valami gond van. Ezeket a dolgokat csak arra lehetett használni, amire gyártották őket. Csak azt tudták mondani, ami beléjük volt programozva. Csak addig gurultak, amíg az elem ki nem fogyott. A gyerekek rövid időn belül félelmetesen unatkozni kezdtek. Pár nap múlva sarokba hajították az új játékszereket, és szomorúan üldögéltek. Valami nagyon, de nagyon hiányzott nekik. 

„Juhaim hallgatnak szavamra … követnek engem, és én örök életet adok nekik.” Az emberiség fejlődése során még nem következett el olyan idő, amikor az emberek többségére ne lett volna jellemző a nyáj-szellem, vagyis az, hogy sokakat egy irányba lehessen vezetni. Mivel ez egy állandó jellemzőnek tűnik, nem is biztos, hogy önmagában tragédia lenne. Az ember közösségi beállítottsága inkább pozitív, mint negatív tulajdonság. Inkább az a nagyon nem mindegy, hogy akik a vezetők, a pásztorok szerepét töltik be, azok milyen irányba vezetik a tömegeket? Milyen kínálmányokkal vonzzák őket, milyen értékeket ajánlanak? Jézus is a követésére hív meg minden embert. Pásztornak, jó pásztornak nevezi magát, és őszintén szeretné, ha mind többen járnának a nyomában. Azonban amit Ő tud ajándékozni, arra valóban nem képes senki más! Jézus nem valami csillogó-villogó, tetszetős, de értéktelen bóvlit húzgál el az orrunk előtt, ami vonzónak tűnik ugyan első látásra, de nem ad hozzá semmit a boldogságunkhoz. Ő örök életet ajándékoz nekünk. Az örök élet elnyerése persze nem egy gyorsan végbemenő, kényelmes folyamat, ami szinte semmi erőfeszítést nem követel tőlünk. Bizony, ha Jézus nyomába szegődünk, sok mindenre nemet kell mondanunk. Rögös és szűk ösvényre lépünk, amelyen nem mindig könnyű a járás. Áldozatokat kell hoznunk, amelyeket az Isten és az emberek iránti szeretet követel tőlünk. 

Voltak időszakok, nem is egyszer és nem is ritkán, amikor a keresztény hitet, Jézus meggyőződéses követését erőszakkal próbálták akadályozni. Amikor hatalmi eszközökkel igyekeztek elérni, hogy Jézus nyájához ne csatlakozzon szinte senki. Azonban nem ezek voltak feltétlenül a legveszélyesebb idők a kereszténységre nézve. Az egyház történelme azt bizonyítja, hogy nagyobb gondok származtak abból, amikor a kereszténység gyakorlása szabad volt ugyan, de sok más pásztor teljesen ellenkező irányokba is vezetni igyekezett az embereket. Amikor mindenféle hamis értékek, olcsó bóvlik kikiáltói sokkal hangosabban kínálgatták a maguk, Jézus útjától eltérítő boldogság-pótlékait. Igen, amikor az örök élet igazi boldogsága helyett a tömegek a földi élet rövid lejáratú örömeinek nyomába szegődtek …. az ilyen időszakok számítottak mindig a legnehezebbnek a Krisztusban hívők számára. Legyünk őszinték, bizony most is ilyen helyzetet élünk meg, legalábbis az európai „civilizáció” országaiban! Amikor a plázák vasárnap is „szentebb helynek” számítanak a többség szemében a templomoknál, amikor az üres idejükben szinte kivétel nélkül telefonjaikat nyomogató fiatalokat úgy próbálják védeni a túlterheltségtől, hogy a nagy nehezen kiharcolt hittan vagy etika órát akarják mindenekelőtt újra eltörölni, akkor valóban nem lehet kétségünk afelől, hogy a tömeg Jézus útján jár-e vagy sem! 

Azonban afelől sem lehet kétségünk, hogy a bóvliról előbb-utóbb kiderül, hogy bóvli. Ami nem tudja betölteni az ember örök boldogság utáni vágyát, az előbb-utóbb a sarokba kerül. Ha nem is azok vannak a legtöbben, akik Jézust, a Jó Pásztort követik, mégis fontos, hogy ők mutatják a jó irányt! Ők járnak a tényleg célhoz vezető úton. Fontos, hogy kitartsanak, mert ha valaki végképp belefárad a sok-sok hiábavalóság hajszolásába, végképp értelmetlennek érzi sokat csalódott életét, talán lesz kikre föltekintenie. Talán lesz még olyan hiteles értékekre törekvő közösség, amely képes új reményt, igazi életcélt adni neki.    

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

Május 29.  Urunk mennybemenetele  
Olv.: ApCsel 1,1-11 // Zsolt 46 Ef 1,17-23 vagy Zsid 9,24-28;10,19-23      
Evangélium: Lk 24,46-53 

Egy állami gondozottakat nevelő otthonban volt egy fiú, akit Ignácnak hívtak. Nagyon kedves, segítőkész srác volt, mindig lehetett rá számítani. A többiek bármit kértek, szinte azonnal teljesítette. Ha veszekedés tört ki, ő volt az első, aki békítgetni próbálta a társait. Ha bántották, soha nem szólt vissza haragosan vagy durván, inkább tréfával ütötte el. Mindenét megosztotta másokkal. Társai persze sokszor ki is használták a jószívűségét, de ő észre sem vette. Esténként mindig elővette a Bibliáját, s olykor még lámpaoltás után is azt olvasgatta zseblámpafénynél a takaró alatt. Havonta egyszer a közeli templom plébánosa misét is tartott a nevelőotthonban. Ezen mindig ott volt egy pár tucat fiú a nevelőkkel együtt. Az egyik misén, amikor a könyörgések következtek, az egyik kisebb fiú hangosan felkiáltott: „Istenem, add, hogy én is olyan legyek, mint Ignác! Hadd legyek olyan jó és vidám, mint Ignác!” A plébános kissé furcsán nézett a fiúra és ezt mondta: „Nem azt kellene inkább kérned, hogy olyan lehess, mint Jézus?” A fiúcska gondolkodás nélkül rávágta: „Miért? Jézus talán olyan volt, mint Ignác?” A plébános megértette, hogy a kisfiú Ignácban látta meg a legjobb embert, akit valaha is ismert. Jézusról csak hallott, de az igazi szeretetet és jóságot Ignác példáján látta megvalósulni. Ezért így felelt a fiúnak: „Igen, Jézus olyan jó és igaz volt, mint Ignác, sőt még nála sokkal jobb. Ignác is azért olyan jó, mert Jézust szereti és követi, Őhozzá akar hasonlítani. 

Jézus mennybemenetelének ünnepén az olvasmány és az evangélium is beszámol arról az eseményről, amikor az Úr elbúcsúzik tanítványaitól és elhagyva ezt a földi világot, felemelkedik az Atya Országába. Nem örökre akar elköszönni az emberektől, s nem is azért megy el, mert magukra akarja hagyni őket. Jézus előremegy oda, ahol majd a mi otthonunk is lesz, helyet készít számunkra a Mennyben, hogy mi is egy örökkévalóságon át boldogan élhessünk Vele és szeretteinkkel.  
Az angyalok meg is vigasztalják a szomorúan felfelé bámuló apostolokat: „Jézus, Aki most közületek fölment a Mennybe, úgy jön el ismét, ahogyan a szemetek láttára Mennybe szállt.” 

Azonban Jézus Földön maradt követőinek nem az a sorsa, hogy tétlenül várják az Ő visszajövetelét. Mindkét szentírási beszámolóban halljuk, hogy Jézus felszólítja a tanítványokat, hogy legyenek tanúk: tanúi az ő életének, szenvedésének, halálának és feltámadásának. Mit jelent tanúnak lenni, tanúskodni? Beszámolni valamiről, amit láttunk és hallottunk. Egy eseményről, aminek résztvevői voltunk. Vannak dolgok, amikről hallgatni kell, amikről nem szabad beszélni, még ha tudomásunkra is jutottak. Ilyenek a titkok. Ezeknek az elárulása legtöbbször bajt, szenvedést okoz. Azonban vannak olyan dolgok, események is, amelyekről nem szabad hallgatni, amiket mindenképpen meg kell osztani másokkal, mert számukra is fontos, jelentős örömhír. Jézus élete és megváltó kereszthalála, feltámadása ilyen. A küldetés, hogy tanúságot tegyenek róla, nemcsak az apostoloknak és az első keresztényeknek szólt, akik látták, hallották Jézust és találkoztak vele feltámadása után. Minden keresztény felszólítást kap, hogy tanúskodjon Jézusról.

Akik elsőáldozók lesznek, akik magukhoz veszik Jézus testét és vérét, azokat különösen is erre buzdítja ez a nagy ajándék. Itt nemcsak ti kaptok valami nagyon jelentős értéket, a Jézussal való bensőséges találkozást, hanem ezentúl nektek is adnotok kell: méghozzá magát Jézust kell adnotok a környezeteteknek.  
Kérdezhetnétek: „Mi hogyan tanúskodjunk Jézusról, hiszen nem láttuk, nem hallottuk őt? Nem voltunk ott egyetlen csodájánál sem, de a keresztje alatt sem.” Mégis tudtok Róla tanúságot tenni, hiszen megismertétek a tetteit az evangéliumból a felkészülésetek során. Megtanultátok, miben és hogyan kell úgy élnetek, ahogyan azt Jézus tette és ma is tenné. Most pedig, amikor magatokhoz veszitek Jézus testét a Szentostyában, még el is tölt benneteket az Ő ereje. Az életetek egyesül az Ő életével, Ő maga tud és akar cselekedni általatok, ha ti ezt engeditek, akarjátok. Tudtok olyan jóságosak lenni mindenkihez, amilyen Ő volt. Meg tudtok bocsátani másoknak, ahogyan Ő tette. Áldozatokat tudtok hozni az emberekért, ahogyan Jézus. Türelmesek, békések tudtok lenni akkor is, ha mások esetleg nem olyan jók veletek, mint ti elvárnátok. Ha rendszeresen gyóntok és áldoztok ezután, akkor Jézus egyre jobban beépül a ti életetekbe, egyre nagyobb hasonlóság alakulhat ki közte és közöttetek, így a szavaitok és tetteitek által az emberek megláthatják, milyen volt Jézus, ahogyan a nevelőotthon lakói is megismerték Ignác tettein keresztül a Megváltót. 

*** 

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.   

Május 22. Húsvét 6. vasárnapja 
Olv.:  ApCsel 15,1-2.22-29 // Zsolt 66 // Jel 21,10-14.22-23      
Evangélium: Jn 14,23-29 

Egy-két évvel ezelőtt láttam egy filmet, amelyben az egyik szereplővel érdekes eset történt meg. Hosszas munkanélkülisége során sokat imádkozott, hogy legyen végre munkája. Amikor nagy nehezen felvették egy textilgyárba raktárosnak, nagyon megörült. Egy jó hónapja dolgozott még csak ott, és természetesen próbaidős volt, amikor a gyár igazgatója és helyettesei maguk elé hívták. Elmondták neki, hogy elégedettek a munkájával, szorgalmasan dolgozik, és a lelkiismeretessége is példás. Felvázoltak előtte egy nagyszerű lehetőséget: amint lejár a próbaideje, véglegesíteni fogják, sőt a fizetését is megemelik, ha szemet huny afölött, hogy a gyár igazgatója és az igazgatóhelyettesek olykor kivisznek egy-egy nagyobb csomagot vagy egy-egy raklap készárut a raktárból anélkül, hogy azt valahova is feljegyeznék. A fiatalember ereiben meghűlt a vér! Ezek itt arra akarják kényszeríteni, hogy legyen cinkostársuk a tolvajlásban! Minden idegszála tiltakozott ez ellen. Ha azonban nem teljesíti a kérésüket, akkor biztos lehet benne, hogy elbocsátják! Hogyan döntsön most?? A főnökei látták, hogy habozik, ezért így szóltak hozzá: „Nem kell azonnal döntenie, elég, ha holnap választ ad a kérdésünkre!” A férfi gondterhelten ment haza, s előadta a dilemmáját a feleségének, akit szintén boldoggá tett, hogy a férje végre újra dolgozik. Az asszony sírva fakadt, s elkezdte ecsetelni, hogy mennyire szüksége van a családnak erre a keresetre: nekik és két kiskorú gyermeküknek egyaránt. Azonban a férje csak a fejét csóválgatta a könnyeivel küszködve. Egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt. A felesége, látva a gyötrődését végül azt mondta: „Menj, és dönts a lelkiismereted szerint! Én nem akarlak megakadályozni ebben. Bízzuk Istenre!” A férfi néhány óra múlva újra ott állt az igazgató és a helyettesei előtt. Halkan csak ennyit mondott: „Nem érdekel az sem, ha kirúgnak! Én ezt nem tudom megtenni! Nem engedi a lelkiismeretem!” Az igazgató erre szélesen elmosolyodott: „Erre a válaszra vártunk! Reméltük, hogy így fog dönteni! Éppen most üresedett meg annak a részlegnek a vezetői posztja, amelyen dolgozik! Öné a részlegvezetői állás! Nekünk éppen ilyen talpig becsületes fickóra van szükségünk, mint maga! Egyébként maga a hetedik dolgozó, akit megkérdeztünk, de az első, aki nem hajlandó szemet hunyni a lopás fölött!”  

Sokszor találkozom a beszélgetések során ezzel a véleménnyel, sőt meggyőződéssel: minden vallás csakis az emberek műve. Semmiféle Istennek semmi köze hozzá! Emberi kitalációk, emberi vágyak, álmodozások, vagy éppen emberi okoskodások, hatalmaskodás és érdekhajszolás összessége! Vagy ha Jézus valóban Isten Fia volt is és eredetileg egy nagyszerű vallást alapított is, azt az emberek később meghamisították, saját szájuk íze szerint elferdítették. Ez a gondolkodás tagadja a Szentlélek állandó munkáját, jelenlétét az egyházban, melyről a mai evangéliumban így beszél Jézus. „Amikor eljön a Vigasztaló, az igazság Lelke, ő majd megtanít titeket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.”  

Persze kár lenne tagadni, hogy sok emberi vonás volt, van minden vallásban, adott esetben sok emberi hiba, tévedés is. Azonban alapvetően mégis az Isten vezetése dominál a kereszténység történetében a Szentlélek munkálkodása nyomán. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka éppen az, hogy milyen sokszor döntöttek az egyház vezetői vagy egyes tagjai a rövid távú emberi érdekek, saját földi boldogulásuk, érvényesülésük ellen. Ha csak emberi mű, emberi érdek lenne a vallás, akkor mindig az emberek számára hasznos, kifizetődő, bajokat elkerülő utak kerekedtek volna fölül. Azonban ennek az ellenkezőjével tele van az egyház története.  

Emberi szempontból ésszerűtlen, érthetetlen döntések, áldozatok sorát látjuk sok-sok keresztény ember részéről, akik munkájuk, vagyonuk, sőt életük elveszítését is kockára tették, csak hogy hűségesek maradjanak Jézus tanításaihoz. Pl. a mai olvasmányban is azt halljuk, hogy a zsidókeresztény többség ellenére a pogánykeresztények javára döntenek az apostolok. Azután a sok vértanú, az egyházüldözések közepette megnyilvánuló hűséges kitartás. A missziók szentjein és mártírjain, a modern diktatúrák nyomásával szemben megnyilvánuló hősies ellenálláson át egészen a lefejezést is vállaló 21 kopt keresztény tanúságtételéig, akik az Iszlám Állam erőszakos térítésének estek áldozatul. Napjainkban is ellenáll a Katolikus Egyház a világ nyomásának olyan kérdésekben, amikben a keresztény hit hűséges akar maradni az evangéliumhoz, noha sokkal nagyobb „népszerűségre” tehetne szert, ha pl. engedélyezné a válást és újraházasodást, vagy megesketné a homoszexuális párokat. Nem, a keresztény hit és életforma nem pusztán emberek kitalációja, hanem valóban Isten Lelke élteti és mozgatja ma is az egyházat, annak minden emberi vonása mellett is!  

A Szentlélek azonban nem csak az egész egyházban vagy az egyes egyházi közösségekben dolgozik, hanem minden egyes hívőben is. 

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

Május 15. Húsvét 5. vasárnapja 
Olv.: ApCsel 14,21b-27 // Zsolt 97 // Jel 21,1-5a      
Evangélium: Jn 13,31-33a.34-35 

Egy kis hegyi falunak leégett a temploma. Az ott lakók igen szegények voltak, így hosszú ideig reményük sem volt újra felépíteni a templomot. Egyszer azonban meghalt a falu egyetlen gazdag özvegyasszonya, aki vagyonát az új templom építésére hagyta. Az emberek még gyűjtögettek hozzá a maguk keveséből, s már éppen neki akartak látni a munkálatoknak, amikor hírt kaptak, hogy a völgyben egy másik falut teljesen romba döntött az árvíz. Kissé sajgó szívvel ugyan, de úgy döntöttek, a pénzt a másik falu házainak újjáépítésére adják oda inkább, hiszen ott a szerencsétlen lakóknak fedél sem volt a fejük felett. Újra évekig tartott, mire annyi pénzt összeszedegettek, hogy nekifogjanak a templomépítésnek. Ekkor azonban egy másik falut, amely a hegyoldalban épült, elsodort a sárlavina. Az összegyűjtött összeget újra odaajándékozták a rászoruló falunak, s a templomtér most is üresen maradt. A templomtalan, de jószívű falu híre egyre inkább elterjedt az országban. Sokan jöttek messze földekről is, mert találkozni akartak az itt élő emberekkel. Azok örömmel fogadták vendégeiket, s mindig megmutatták nekik a teret is, ahol egykor a templomuk állt. Egyszer egy öreg néni fájdalmasan felsóhajtott: „Azért milyen jó lenne, ha nekünk is lenne templomunk!” Egyik vendég azonban így felelt rá: „Tudja, a maguk önzetlen szeretete messzebbre hirdeti az Istent, mint a legmagasabb templomtorony.”  

Vajon mit jelent a mai evangéliumban az a kifejezés, hogy „megdicsőülni” vagy „megdicsőíteni”? Nem éppen közhasználatban lévő szó. Mit jelent Istent megdicsőíteni? Ha ma ismertebb kifejezésekkel szeretnénk helyettesíteni, akkor talán ezeket mondhatnánk helyette: másoknak ajánlani, dicsérőn bemutatni, reklámozni valakit vagy valamit. Azok dicsőítik meg Istent, akik hitelesen, vonzóan mutatják meg Őt másoknak, akik rávesznek másokat arra, hogy Istennel kapcsolatot keressenek. Isten azonban végtelen, kimeríthetetlen személyiség. Még egy embert sem lehet minden részletre kiterjedően bemutatni, hiszen a személy „közölhetetlen”, ahogyan a filozófia régtől fogva tanítja róla. Istenre ez még inkább igaz. Csak bizonyos tulajdonságait kiemelve lehet Őt megismertetni.  

Igen ám, de mik legyenek ezek a legfontosabb tulajdonságok?  
Erre mutat rá Jézus a mai evangéliumban. Voltak korok, amikor Isten szentségét, vagyis emberfelettiségét akarták elsősorban kidomborítani. Voltak emberek, akik Isten hatalmasságát, mindenekfelett vonzó szépségét akarták felmutatni. Ők úgy gondolták, ezt hatalmas, díszes templomokkal, épületekkel, csodálatos művészeti alkotásokkal tehetik meg. Ezeknek ma is csodájára jár a világ. Azonban az, hogy Istenben ma is sokan hisznek és Jézust ma is sokan követik, nem nekik és nem ezeknek a csodás, grandiózus alkotásoknak köszönhető. Nem elsősorban épületeknek, intézményeknek. Isten legfontosabb tulajdonsága a szeretete. Fontosabb a mindenhatóságánál, erejénél, szentségénél. Helyesebben Isten mindenhatósága, ereje, szentsége is a szeretetében csúcsosodik ki és arra irányul. Ezért aki Istent meg akarja dicsőíteni, annak elsősorban az Ő szeretetét kell megélnie mások felé. Ezért mondja Jézus: „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”   

Mitől lesz azonban a szeretet isteni szeretetté? Hiszen szeretni az ember is képes! Igen ám, de nem a maga erejéből. Ha elhagyjuk a szeretetből az isteni dimenziót, lassan az emberi(nek tartott) dimenziója is eltorzul, leépül. Sokan sokfélét értenek ma szeretet alatt, s legtöbben azt állítják magukról, hogy ők meg is valósítják a szeretetet, az emberek mégis egyre többet kínlódnak a szeretetlenség miatt. A szenvedés felvállalása, az áldozat teszi a szeretetet istenivé. Ezáltal hasonlítunk legjobban Krisztusra. Nem véletlen, hogy Jézus akkor mondja, hogy „most megdicsőül az Emberfia és Isten is megdicsőül benne”, amikor az áruló Júdás otthagyja a vacsoraasztalt és kezdetét veszi az Ő szenvedéstörténete. Ha a szeretetből kihagyjuk a szenvedést, semmi sem marad belőle. Ha azonban képesek vagyunk komoly áldozatokat is vállalni másokért, azokért is, akik nem érdemelnék meg, sőt pont az ellenkezőjét érdemelnék, akkor hasonlítunk legjobban Istenre, akkor mutatjuk meg Őt leghitelesebben másoknak. Ekkor és ezáltal leszünk képesek olyan közösségeket is létrehozni, amelyek hitelesen őrzik és adják tovább a keresztény értékrendet. Ezek a közösségek adnak értelmet a templomoknak, plébániáknak, intézményeknek. Ilyen hívő közösségek nélkül előbb-utóbb leomlik a legerősebb, legdíszesebb templom is, összeomlik a legtartósabbnak hitt intézmény is.   

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.