Április 30. – Húsvét 4. vasárnapja 
Olv.: ApCsel 2,14a.36-41; Zs 22; 1Pét 2,20b-25 
Evangélium: Jn 10,1-10 

A vendég mérgesen intette oda asztalához a pincérnőt, aki az imént kihozta neki a levest. Kemény hangon ráripakodott: „Kóstolja meg a levest!” „Miért, uram? Talán nem elég meleg?” – kérdezte a pincérnő. „Kóstolja meg a levest!” – kiáltotta újra a vendég. „Akkor talán túl forró?” – próbálkozott tovább a pincérnő. „Azonnal kóstolja meg a levest!” – emelte fel még jobban a hangját a vendég. „Netán elsózták a szakácsok? Vagy éppen sótlan?” – kérdezősködött a pincérnő. „Ne akadékoskodjon! Üljön le és kóstolja meg a levest!” A pincérnő látta, hogy nincs mit tenni, ezért hát kissé ijedten leült az asztalhoz, körülnézett és megállapította: „Jaj, hiszen nincs is az asztalon kanál!” „Na látja!” – üvöltötte a vendég. „Éppen ezt szerettem volna elmondani!”   

Ezt szerette volna elmondani? Hát akkor miért nem ezt mondta? – kérdezhetnénk teljes joggal. Mielőtt azonban azt gondolnánk, milyen furcsa, szokatlan is ennek a vendégnek a magatartása, érdemes rádöbbeni arra, hogy mégis mennyire jellemző napjainkban az ilyen „kerülő utas” próbálkozás az emberi kapcsolatokban, a mindennapi beszédben. Szinte már az számít ritkaságnak, amikor az ember nyíltan kimondja, amit szeretne, amit valójában közölni akar, amikor valóban azt kínálja, amit adni szeretne. Hányszor és hányszor tapasztaljuk, hogy a „kiskapuk” és a „kerülő utak” világában élünk! Ha valamit eladásra kínálnak nekünk, vagy éppen hitelt ajánlgatnak, akkor az apró betűs részletekben bújik meg az ördög! Ha azt nem olvassuk el, akkor abból, amit első pillantásra látunk, nem tudjuk meg, hogy valójában mit is kapunk, vagy mit is kell adnunk érte. Ugyanígy, a szavak sem mindig azt jelentik sok ember szájában, amilyen tartalmat valójában hordoznak. Boldogságot kínálnak, de legföljebb rövid lejáratú élvezet vagy ideiglenes kényelem lesz belőle. Szeretetről beszélnek, de nincs mögötte sem áldozatkészség, sem hűség. A reklámok olyan tulajdonságait emelik ki a piac kínálta termékeknek, amik nélkül látszólag nem is lehet élni! Amikor azonban megvesszük a terméket, gyorsan rájövünk, hogy igazából nincs is szükségünk rá. Egyáltalán nem azt kaptuk, amit valójában szerettünk volna.   

Egyre inkább így van ez a vallási, hitbeli tanokkal is. Sokan, nagyon sokan kínálgatják nekünk az „Istent” és az „üdvösséget”. Vagyis inkább azt, amit ők istenként vagy üdvösségként kívánnak eladni. Azonban előbb-utóbb kiderül, hogy hamis valláspótlékok ezek csupán, s nem a mi javunkat akarják, hanem a saját – többnyire egyáltalán nem lelki – érdekeik mozgatják őket. Nem Jézus Krisztus az, Akit közvetítenek, nem az általa tanított istenkép és Mennyország, hanem valami más, valami kevesebb, valami ócskább! Gondoljunk az ezoterikus tanokra, melyek valójában evilági egészséget, kényelmet, sikert ígérnek, nem az örök boldogságot! És mindezt persze sok-sok pénzért. Gondoljunk a szekták közvetítette isten-pótlékokra, amelyeknek a tanításait kedvünk szerint szelektálgathatjuk, csavargathatjuk! Az evangéliumban Jézus már előre felhívja a figyelmet arra, hogy csak az a pásztor érdemes figyelemre, követésre, aki az ajtón lép be a juhok közé, nem kerülő utakon! Az ajtó pedig Ő Maga. Ha valaki papként, igehirdetőként, hitoktatóként nem Jézus Krisztust hirdeti, nem világosan az Ő tanítását közvetíti, akkor nem akar igazán jót az embereknek. Kevesebbet akar adni nekik – ha nem egészen mást – mint amit Jézus szeretne adni. Persze lehet hivatkozni arra, hogy milyen helyzetben van a mai ember, mennyire elhitetlenedett a világ, és emiatt nem lehet mindjárt minden keresztény tant és követelményt a nyakába zúdítani, inkább vonzani kell valamivel stb. stb. …. Ez igaz ugyan, de nem indok arra, hogy bármit is elhallgassunk Jézus evangéliumából, vagy hogy ne tárjuk fel az igazi ideákat az emberek előtt, a valódi eszményeket, amelyek megélésére törekedniük kell.   

Imádkozzunk olyan lelkipásztorokért, akik az „ajtón át”, egyenes úton közelednek felénk, vagyis van elég bátorságuk és szeretetük Jézus tanításait a maguk teljességében, hitelesen közvetíteni felénk. 

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Triblné Hirsch Erzsébet, Adorjániné Timár Irén, Tamási Katalin, Vinnai Anikó, Szabó György, Gágyor Györgyi, Bakos Katalin, Végsőné Bartek Rozália, Kéner Csabáné, Zirkuli Péterné, Szendi Kiss Mónika, Popovics Ferencné, Kozma Mária, Maitz Gabriella, Romsicsné Balogh Mária, Turuczkai Lydia, Kapin Antalné, Pogány Borbála, Kavisánszki Józsefné, Géringerné Méder Andrea

***
A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is. Ezért gyakoroljuk a Heti Lélekemelő Körben a heti rendszerességű hálaadást!

Te miért adsz hálát ezen a héten? A hétfői példázatokból, vagy a csütörtöki „Láttam Istent” levelek üzeneteiből sikerült-e valamit megvalósítanod? Ez egy jó fórum arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, lelki élményeinket! Köszönöm, ha ebbe te is bekapcsolódsz!

Milyen szándékra kéred a többiek imáját? Ide leírhatod!

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Bujdosóné Sárközi Katalin, Véghné Szász Márta, Orcsik Sándor, Kovácsné Puruczki Éva, Végh Lászlóné, Herczegné Bondor Márta, Molnár János, Csincsa Zsuzsanna, Dr Beranek Lászlóné, Tóth Mihály Zoltán, Benkő Eszter, Kubinger Istvánné, Szenteyné Simkó Anikó, Bai Istvánné, Pelhős Lászlóné, Fenyvesi Ilona, Lautner-Csorba Orsolya, Wéninger Lászlóné, Pleskó Andrea, Szabó Zsolt, Vida Sándorné

***
A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is. Ezért gyakoroljuk a Heti Lélekemelő Körben a heti rendszerességű hálaadást!

Te miért adsz hálát ezen a héten? A hétfői példázatokból, vagy a csütörtöki „Láttam Istent” levelek üzeneteiből sikerült-e valamit megvalósítanod? Ez egy jó fórum arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, lelki élményeinket! Köszönöm, ha ebbe te is bekapcsolódsz!

Milyen szándékra kéred a többiek imáját? Ide leírhatod!

Április 23. – Húsvét 3. vasárnapja 
Olv.: ApCsel 2,14.22-28; Zs 15; 1Pét 1,17-21 
Evangélium: Lk 24,13-35 

Egy szép és fiatal, ámde szegény leány elszegődött egy gazdag házhoz cselédnek. Szorgalmasan dolgozott, az egész család megszerette. Különösen jó barátságba keveredett a házigazdák leányával, aki körülbelül egykorú volt vele. Amikor éppen ráért, sokat beszélgetett a kisasszonnyal, mint afféle lányok, elfecserésztek az élet dolgairól. Néha felpróbálhatta a kisasszony egy-egy ruháját is. Egy alkalommal csodálkozva látott meg egy gyönyörű, csillogó kövekkel díszített nyakéket a kisasszony nyakán. „Ez biztosan gyémánt!” – gondolta a szegény cselédlány. „Nekem soha nem lesz ilyenem.” – komorodott el az arca. A következő hónapokban többször is látta és megcsodálta ezt a szép nyakláncot a barátnőjén. Egy alkalommal az egyik közeli faluban bált tartottak. A szegény cselédlánynak igen tetszett abból a faluból egy legény, szerette volna valahogyan felhívni magára a figyelmét. Elhatározta, hogy tesz egy próbát: hátha kölcsönadná a kisasszony azt a gyönyörű gyémánt nyakéket, csak egyetlen éjszakára. Nagy csodálkozására a kisasszony szinte rögtön rábólintott. Csak beszaladt a szobájába, és kihozva a nyakéket a cselédlány markába nyomta. Ő pedig boldogan ékesítette föl magát vele, s önfeledten táncolta végig az egész éjszakát, újra és újra elégedetten konstatálva, hogy milyen sokan megbámulják. Hajnal felé csakúgy gyalogosan nekieredt a hazafelé vezető útnak. Álmosságában észre se nagyon vette, hogy olykor-olykor beleakadnak a fákról lelógó ágak a ruhájába, néha-néha meg is botlik az ünneplő cipőjében. Hazaérve azonban óriási rémülettel vette észre, hogy a nyakláncot valahol elvesztette útközben. Azonnal visszaindult, de hiába pásztázta végig centiméterről centiméterre az utat a felkelő nap fényében, nem sikerült megtalálnia. Napokig kereste, de semmire sem jutott. Nem mert visszamenni többé a gazdag házba, ahol eddig dolgozott. Sőt, még a környéket is elhagyta. Távol telepedett le, egy másik városban. Munkát vállalt, és éjt nappallá téve dolgozott, hogy megkeresse egy ilyen nyakék árát. Elhatározta ugyanis, hogy mindenképpen vissza fogja adni. Nem ment férjhez, nem is járt sehova a munkahelyén kívül. Amit csak tudott, elvállalt, még a legfárasztóbb munkákat is, csak hogy végre összejöjjön a pénz a gyémánt köves nyakláncra. Több, mint egy évtizedig tartott, s bizony szinte bele is rokkant, mire végre meg tudta vásárolni az elveszett ékszer mását. Akkor szépen felöltözött, s nagy izgalommal a szívében visszatért egykori alkalmazói házához. A szülők akkorra már meghaltak. A ház úrnője az egykori kisasszony volt, aki persze már férjhez ment és gyermekei is születtek. Az ajtót kinyitva alig-alig akarta megismerni a kissé meggörnyedt, már szürkülő hajú jövevényben egykori cselédjüket, hajdani barátnőjét. A szegény lány hebegve, szégyenében lesütött szemmel adta elő, miért is jött. Beszámolt a nyaklánc elvesztéséről, sírva kért bocsánatot a késedelemért, majd kicsomagolta a gyémánt nyakéket. A ház úrnője megrázkódott, s elfátyolozódó szemmel mondta: „Jaj, kedvesem! Mit tettél? Hiszen az, amit én kölcsönadtam neked, csak egy üveg utánzat volt, egy szépen megmunkált bizsu, semmi egyéb!”   

A kicsit is becsületes ember mit meg nem képes tenni azért, hogy anyagi tartozását lerója! Mennyire lekötelezettjévé válhat egyik ember a másiknak – pusztán pénz miatt! Akkor miért nem érzi a legtöbb ember ezt a lekötelezettséget Isten iránt a végtelen értékű megváltás miatt? „Tudjátok jól, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok meg … hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak a drága vére árán.” Ennek a nagy árnak a lefizetése miatt nevezhetjük Atyánknak az Istent, minden korábbi botlásunk, vétkünk, hűtlenségünk ellenére. Ha azonban Atyánknak nevezzük Őt, elfogadva a megváltás értünk hozott óriási áldozatát, akkor „szent félelemmel kell élnünk földi zarándoklásunk napjait” vagyis megbecsülve istengyermeki méltóságunkat, az Atya iránti engedelmes tiszteletnek kell meghatároznia az életformánkat, a cselekedeteinket. Persze lehetne erre mondani, hogy igaza van Immanuel Kantnak, aki a keresztény erkölcsiséget „béres-erkölcsnek” nevezte, ugyanis szerinte a keresztény hitben az Isten és ember kapcsolatát az adok-kapok viszony határozza meg. Isten ad valamit – az ember meg viszonozza. Isten úgymond csak a „viszonzás fejében” szereti az embert, az ember pedig csak „a jutalomért vagy a büntetéstől félve” viselkedik jól. Csakhogy Kant teljesen félreérti a keresztény erkölcsi magatartás lényegét. Isten szeretete nem függ sem az előzetes érdemeinktől, sem az utólagos viszonzástól. Ő teljesen önzetlenül fizeti meg minden emberért a megváltás igen-igen magas árát. Csakhogy a szeretet természete már csak olyan, hogy akkor fejti ki igazán a hatását az életünkben, ha elfogadjuk és viszonozzuk. Az Isten parancsainak teljesítése az igazán hívő ember életében nem valamiféle tartozás-lerovás, hanem az átérzett, megtapasztalt szeretet természetes következménye, hatása. Egyszerűen élni akarunk abból a kapcsolatból, amivel Isten megajándékozott bennünket.  

Kérdés azonban, hogy miért volt a mi megváltásunk ára ilyen magas? Az emmauszi tanítványok is az árat sokallják: nem tudják elképzelni Jézus borzalmas szenvedését és gyalázatos halálát Isten akarataként. Csakhogy ennek éppen így kellett történnie! Valójában a bűn okozta borzalmak és sebek ilyen nagyok! Nem szabad elbagatellizálni a bűn okozta rombolást! Az „értéktelen életforma”, az elrontott, kárhozatba döntött emberi élet olyan szörnyű, olyan kibírhatatlan, hogy ekkora árat kellett fizetni az attól való megszabadulásért! Bizony, van miért hálásnak lennünk Istennek! Az igazi hála pedig soha nem puszta viszonzás, adok-kapok viszony, hanem a szeretet újjászületése, aminek óhatatlanul gyümölcsözővé kell válnia az életünkben.   

***

HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

Imádkozzunk az alábbi testvéreinkért és az ő szándékukra:

Arató Lászlóné, Bedőné Grébel Anita, Platthy Miklósné, dr. Szabó Éva, Szabóné Kretovics Éva, Nagy Györgyné, Árvai Judit, Ágó Mária, Hevér Norbert, Schaffler Orsolya, Sáros Miklósné, Anton Jager, Dr. Rozsi Éva, Ungvári Krisztina, Mátyusné Kovács Andrea, Bodnárné Gyimesi Andrea, Dr. Werner Zsuzsanna, Regecz Andrásné, Varga-Heinrich Mónika

***
A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is. Ezért gyakoroljuk a Heti Lélekemelő Körben a heti rendszerességű hálaadást!

Te miért adsz hálát ezen a héten? A hétfői példázatokból, vagy a csütörtöki „Láttam Istent” levelek üzeneteiből sikerült-e valamit megvalósítanod? Ez egy jó fórum arra, hogy megosszuk egymással tapasztalatainkat, lelki élményeinket! Köszönöm, ha ebbe te is bekapcsolódsz!

Milyen szándékra kéred a többiek imáját? Ide leírhatod!