Október 08. – Évközi 27. Vasárnap 
Olv.: Sir 24,23-31; Jud 13,23-25; Gal 4,4-7 
Evangélium: Lk 1,26-28 

A misszionárius már évek óta dolgozott az Amazonas mentén egy kis indián faluban. Az evangélium magvai lassan kezdtek kicsírázni, de még sok mindent nem értettek az indiánok a keresztény vallásból. Egy nap a misszionárius atya nagy töprengésben találta a falu főnökét a folyóparton. „Min gondolkodol” – kérdezte. „Furcsa ez nekem. A ti hitetek azt mondja, hogy ha az ember élete során sok nagy bűnt követ is el, de ezeket őszintén megbánja, és kéri Jézus bocsánatát, akkor megmenekül, a Mennyországba juthat. Ha azonban akár egyetlen súlyos bűnt követ el, de azt nem bánja meg, nem kér érte bocsánatot Jézustól, akkor elkárhozik, a pokolra süllyed. Hol van itt az igazság?” – fakadt ki a főnök. A misszionárius egy darabig csendben ücsörgött, majd ezt mondta: „Vedd csak fel azt a nagy követ a partról, sétálj be egy kicsit a folyóba, és tedd a víz tetejére! Mi fog történni, ha elengeded?” „Hát természetesen lesüllyed a víz alá.” – felelte az indián, és a vízre tett kő valóban alámerült. „Akkor most szedj össze sok-sok követ a partról, tedd bele őket abba a kenuba, s lökd a vízre! Ezek vajon elsüllyednek?” Az indián főnök megtette, amit a pap mondott, s a csónak lebegett a vízen, benne a sok kővel. „Nem, nem süllyednek el, hanem fennmaradnak. Most már megértettem!” – konstatálta a főnök.   

A szentírási idézetek az emberi szabadság nagyszerű ajándékának drámai oldalát állítják elénk. Tudniillik, hogy mennyire a saját döntésünkön is múlik az örök sorsunk. A vasárnap igéi felhívják a figyelmünket arra, hogy Isten végtelen szeretete és könyörületessége ellenére is elbukhatunk, elveszíthetjük az örök boldogságot.  
Gyerekkorom egyik emlékképe idéződik fel bennem. A nagyapám, amikor már idősödve nem bírt annyit dolgozni, kénytelen volt eladni egy néhány holdas szőlőt és gyümölcsöst, ami kissé odébb volt a házunktól. Utána ahányszor csak arrafelé vitt közösen az utunk, a nagyapám mindig elfordította a fejét és könnyet morzsolt el a szemében. Különösen amikor azt látta, hogy az idő múltával senki sem gondozza a szőlőt és a fákat, az egész birtokot felveri a gaz. Ha egy embernek ennyire fájhat, hogy amiért évtizedeket dolgozott, az ebek harmincadjára kerül, akkor mennyire fájhat a gyermekeit végtelenül szerető Istennek, hogy veszni lát akár egyet is közülük! De vajon Isten sikertelensége ez? Bizony nem, hanem az ember sikertelensége. Mi emberek korlátaink és gyengeségeink miatt nem vagyunk képesek mindent megtenni valaki vagy valami érdekében, mégha úgy is érezzük, hogy kihoztuk magunkból a legtöbbet, a legjobbat. Isten esetében azonban ez nem így van. Ő valóban a legtöbbet, a legnagyobbat teszi meg, amire csak a szeretet képes lehet, amikor a saját Fiát is áldozatul engedi értünk a keresztfán. Óriási felelősségünk, szabadságunk óriási kockázata éppen abban áll, hogy bizony még ezt a legnagyobbat, a szeretet végtelen értékű áldozatát is elutasíthatjuk. Lehetünk közömbösek, érdektelenek iránta, vagy súlyosan visszaélhetünk vele, ahogyan az evangélium példabeszédéből halljuk. Jézus itt a próféták és a saját sorsáról beszél. Szinte érthetetlen, hogy miért küldi el a fiát is a példabeszédben szereplő gazda a szőlőmunkásokhoz, amikor már annyi szolgáját megverték, megalázták, megölték. Mégis ez történik. A munkások azonban még ezzel a végső lehetőséggel sem élnek, kegyetlennek és érzéketlennek bizonyulnak a szeretet és a bizalom végső jele iránt is. Az írástudók és a zsidó nép vénei, akikhez a történet szól, maguk mondják ki az ítéletet maguk fölött: aki így cselekszik, az bizony elveszíti az Isten Országát és gonosz sorsra jut. Isten ezt persze nem akarja, még kevésbé okozza! Fájdalmasan szenved attól, ha egyetlen teremtménye is kárhozatra jut, de a legtöbbet, amit tehetett, már megtette. A végső döntés az ember kezében van.   

Ebben áll az üdvösségünk egyetlen igazi kockázata: közömbösnek maradni a keresztáldozatban megnyilvánuló Isteni szeretet iránt, visszautasítani a bűnbocsánatot, amit Jézus érdemelt ki számunkra halálával és feltámadásával. Nem az jelenti a kárhozat legnagyobb veszélyét, hogy bűnöket követünk el, akár sokszor és súlyosat, hanem az, ha ezeket nem tartjuk bűnnek, nem bánjuk meg és nem kérünk értük bocsánatot.   

Vajon reális veszély ez? Létezhet ekkora emberi megátalkodottság és közömbösség?  
Úgy érzem, sajnos egyre reálisabb. Figyeljük csak meg, milyen óriási mértékben veszíti el a mai gyermek- és fiatal nemzedék többsége a hála alapvető lelkületét, s vele együtt érzékenységét az értük hozott áldozatok iránt! Egyre többször látjuk azt, hogy teljesen természetesnek, alapvető jussnak tartják mindazt a jót, ami velük és értük történik. Nem köszönik meg a szüleik, tanáraik, elöljáróik részéről megkapott sok jót, legföljebb felháborodnak, ha nem kapják meg azonnal, vagy nem kapják meg újra, ha esetleg elpocsékolták. Nem tekintik már ajándéknak a megkapott értékeket, s nem látják meg mögöttük azt a sokszor valóban tengernyi munkát, erőfeszítést, áldozatot, amit valaki meghozott értük.  

Persze a felnőtt vagy idősebb nemzedék is hibás ebben, amikor főleg anyagi téren mindent tálcán rak oda a fiatal nemzedék elé, s nem kéri számon rajtuk a saját erőfeszítést. Tény azonban, hogy amint az áldozatok iránti érzéketlenség, a hálátlanság az emberek felé megnyilvánul, úgy megnyilvánul az Isten felé is. Egyre természetesebbnek tartják magukat kereszténynek valló emberek, hogy a gyónás szentségét semmibe vegyék. Pedig Jézus által alapított szentségről van szó, amelynek gyakorlására és jelentőségére a kereszténység kezdetei óta egyértelmű bizonyítékok vannak. Egyre többen hanyagolják el a szentmisét azok közül is, akik számára pedig tudott és elfogadott dolog, hogy Jézus végtelen értékű, értük is bemutatott keresztáldozatának megünnepléséről van szó. A szentgyónás és a szentmise elhanyagolása azonban nem önmagában álló, elszigetelt jelenség a legtöbb ember esetében, mintha pont eme „két apróság” kivételével minden egyéb rendben lenne a vallásosságuk körül, az istenkapcsolatukban. Nem.  
Leggyakrabban együtt jár ez az imádság súlyos leépülésével, a vallásos közösség elhanyagolásával, az egyéb isteni parancsok egyre „hígabb” teljesítésével – egyáltalán a hit lassú vagy inkább egyre gyorsuló kihűlésével. Ennek hatása pedig kiterjed az emberi élet minden egyéb dimenziójára, benne az emberekkel való kapcsolatra, a munkához, az anyagiakhoz való hozzáállásra stb. Igen, rendkívül értékpazarló korban élünk, amikor egyre jobban semmibe vesszük és eltékozoljuk a még meglévő értékeinket – lelki, személyes, közösségi és anyagi értékeinket egyaránt – anélkül, hogy mi magunk újakat hoznánk létre! 

Nem szabad tehát, hogy hidegen hagyjon bennünket Isten kesergő fájdalma, amivel életünk gyümölcseit keresi rajtunk! Az utolsó pillanatunkig nem késő, hogy éljünk Isten irgalmával, és ne visszaéljünk vele, hogy válaszoljunk Isten szeretetére, s ne közömbösek legyünk iránta!  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A névtelen hozzászólásokat töröljük! 

Október 01. – Évközi 26. Vasárnap 
Olv.: Ez 18,25-28; Zs 124; Fil 2,1-11 
Evangélium: Mt 21,28-32 

Nagyon rendetlen fiú volt, ráadásul lusta is. Az iskolából folyton csak a panaszok áramlottak rá, a szülei azt se tudták, hova bújjanak szégyenükben. A szomszédok megvetették a fiút, ha tehették, elkerülték, mert féltek a csínytevéseitől. Mígnem egy nap súlyosan megbetegedett. Nem tudott rendetlenkedni, az ágyon felülni is alig bírt. „Megérdemli!” – mondogatták a szomszédok. De az orvos, akit kihívtak a fiúhoz, összevont szemöldökkel szólt rájuk: „Hogy mondhatnak ilyet?! Ez egy súlyos betegség, ilyet senki nem érdemel! Ne félj fiam, én meggyógyítalak.” A fiú furcsa megdöbbenéssel nézett fel az orvosra, aki ennyire jóindulattal volt iránta. Amikor hónapok múltán valóban meggyógyult, elhatározta, hogy orvos lesz, s ő is betegeken fog segíteni. Ettől kezdve sokkal jobban tanult, leérettségizett, s felvették az orvosi egyetemre. Elkerült otthonról, s az emberek lassan megfeledkeztek róla. Teltek-múltak az évek, s az egykori szomszédok közül ketten is súlyos szívbetegségbe estek. Bementek a városba egy híres szívspecialistához, akiről egyre többet beszéltek az egész megyében. Nagy megdöbbenéssel olvasták a rendelő ajtaján a hajdani rendetlen fiú nevét. „Hát ez engem biztos nem fog gyógyítgatni! Én ugyan nem bízom benne!” – kiáltott fel az egyik szomszéd, s azzal sarkon fordult és hazament. A másik azonban így gondolkodott: „Végül is mit veszíthetek? Lehet, hogy tényleg megváltozott, hiszen biztosan nem véletlenül tudott segíteni annyi betegnek. Kipróbálom.” Azzal bekopogott. Ez az ember fél év múlva egy súlyos műtét után talpra állt, és még évtizedekig élt. A másik azonban, aki nem bízott az orvosban, fél éven belül meghalt.  

Milyen megdöbbentőek az evangéliumban Jézus mondatai! Hát még mennyire annak tűnhettek a farizeusoknak és írástudóknak, akikhez címezte: „A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten Országában!” Nyilván nem azért, mert vámosok és utcanők, hanem azért, mert ők hisznek Keresztelő János, utána pedig Jézus bűnbánatra szólító szavának, megtérnek és megváltoztatják életüket. A farizeusok pedig úgy gondolják, nekik nincs miben változni, nincs miből megtérni. Mennyire nagy kegyelem számunkra, hogy Isten ennyire bízik bennünk! Türelemmel várja, hogy megváltozzunk, átalakítsuk életünket, ha eddig nem követtük az ő hívását. Mi emberek sokszor sajnos nem szavazunk ennyire bizalmat egymásnak! Bekategorizáljuk a másikat, a múltban szerzett rossz tapasztalataink vagy akár előítéleteink alapján megítéljük, s utána nem vagyunk képesek változtatni ezen a megítélésen. Hány és hány embertársunk jobbá válását akadályozta meg vagy legalábbis fékezte le az emberi bizalmatlanság! Talán mi is éltünk át ilyen fájdalmas élményeket. Jézus azonban nem ilyen, s ha Őt követjük, mi is lehetünk türelmesebbek azokhoz, akik számunkra nehéz esetnek tűnnek.  

A Biblia minden könyvén átvonuló, legfőbb mondanivalói közé tartozik Isten bizalma, türelme az ember iránt. Az Ószövetség talán legfontosabb története a kivonulás, az Egyiptomból történő megszabadulás és Kánaán földjének elnyerése. Mindez egy hosszú vándorlás, vagyis egy lassú átalakulás, megerősödés eredménye, amelyen soha nem mehetett volna át Izrael népe Isten türelme, szerető bizalma nélkül. De a Bírák és királyok történetei, a Babiloni fogság és a hazatérés is: mind-mind a visszaesések, újrakezdések, megtérések szakadatlan sorozata. Az olvasmányban Ezekiel próféta ráirányítja a figyelmet arra, hogy az ember nem egy mozdulatlan, változni képtelen valaki: letérhet gonosz útjáról, bár igaz, hogy a jó is beleeshet a gonoszságba. Isten vár, amíg életünk termése valóban beérik, amíg végképp eldől, hogy búza-e, avagy konkoly.  
Az Újszövetségben pedig még inkább megerősíti Isten az ő emberré lett Fia által a belénk vetett bizalmát, atyai türelmét. Az evangélium rávilágít arra, hogy sokszor nem az teljesíti a Mennyei Atya akaratát, aki az első pillanatban lelkesedik, vagy éppen színészkedik, de kitartás és valós elszántság nincsen benne. Lehet, hogy épp azok munkálják ki életükben tisztábban Krisztus arcát, akik eleinte távol voltak Tőle és az Ő egyházától, akik elzárkóztak. Ahhoz azonban, hogy megnyissák életüket Isten szeretete előtt, szükség van a mi pozitív hozzáállásunkra is. 

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

— 2023. augusztus 03. —

JELEK

Dönts a hit mellett

Hiszel a szél létezésében? Tudod, hogy van oxigén? Pedig egyiket sem láttad! Mégis meg vagy győződve róla, hogy van. Miért? Mert megtapasztaltad. Nem látod a szelet, de az ereje fákat csavar ki, felkorbácsolja a hullámokat. Nem látod az oxigént, de ha a víz alatt nem jutsz hozzá, megfulladsz. Istent sem látod, mégis jelen van és működik a világban és a te életedben is. Mit tehetsz? Hiszel benne úgy igazán, valóságosan, teljes szívvel és elkötelezetten, vagy nem.

Csak akkor fogod megtapasztalni az Ő működését az életedben, ha döntesz Isten mellett. Amíg nem döntesz mellette, addig nem érzed Isten “jótékony hatását” az életedben, és nem lesz tapasztalatod Róla.

Az Isten-tapasztalat az, ami változást hoz Neked, amitől jobban fogsz szeretni (a családod, barátaid, még a kellemetlen munkatársadat is), amitől jobb lesz az imaéleted, amitől kiegyensúlyozottabb leszel, amitől béke költözik a szívedbe.

Az Isten-tapasztalat pedig apró jelek, csodák formájában fog megnyilvánulni az életedben.

Amikor imádkozol, ismerd fel, hogy most Istennel vagy. Ott van veled, benned, melletted. Hagyd, hogy jelenléte magával ragadjon, hogy formálja gondolataidat, érzéseidet! Engedd, hogy – Máriához hasonlóan – általad vigyen véghez csodákat körülötted és benned!

***

AHOGYAN A SZENTEK LÁTTÁK

Keveset beszélt, de annál messzebbre jutott

Nem pontosan azokban a tettekben lehet követni egy szentet, amelyekben ő Istent követte, hanem sokkal inkább abban, ahogy ezt tette. Assisi Szent Klára 800 évvel ezelőtt élt.
„Klára elbujdosott, élete mégis ismertté vált; ő maga keveset beszélt, híre azonban messze földre eljutott.” Ezekkel a szavakkal illette az olasz szentet IV. Sándor pápa, aki szinte azonnal, már két évvel halála után szentté avatta. Nem véletlenül. Rengetegen követték, rendje, a klarissza rend a kezdetektől sok, elsősorban gazdag, nemesi családból származó fiatal lányt vonzott erre a teljes szegénységet fogadó, Istennek szentelt életre.

A szent hosszú éveken át gyengélkedett, de mindig örömmel fogadta a fájdalomban a szenvedő Jézus látogatását. Röviddel a halála előtt, amikor igen heves fájdalmai voltak, így vigasztalta síró nővéreit: „Amióta Isten szolgája, Ferenc közvetítésével megismertem az Úr Jézus kegyelmét, semmiféle fájdalom nem teher, semmi vezeklés nem nehéz, és semmiféle betegség nem elviselhetetlen számomra.”

Hittel, bizalommal, irgalommal, elszántsággal élte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Ferencnek kellett közbeszólnia, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben.
Tudta, nem a maga önző vágyait követi, hanem Jézus az, akit mindenben követni akar.
Kitartása gyümölcseként regulájukat még életében, éppen a halála napján vehette kézbe.
„Klára, különösen szerzetesi életének kezdetén, testvéri barátságban volt mesterével, Ferenccel. Amikor két tiszta és az Isten iránt érzett mély szeretettől lángoló lélek egymásra talál, akkor a kölcsönös barátságból kapott erő segít a tökéletesség útján való előrehaladásban. A barátság az egyik legnemesebb és legkülönlegesebb emberi érzelem, amelyet az isteni kegyelem megtisztít és tökéletesít.” – XVI. Benedek pápa

forrás: Ujvarosonline

GONDOLAT:

Sok gondot okozhatnak nekünk a (túlzott) ragaszkodásaink. Képes lenni elengedni, lemondani dolgokról, igazi szabadságot hozhat számunkra. Ha megértem, mit kér tőlem Isten egy adott helyzetben, próbáljam meg teljesen átadni magam neki ezen a héten, és a saját elképzelésemet, ragaszkodásomat háttérbe helyezni.

---

 

— 2023. augusztus 10. —

JELEK

A mag elengedi

Uram, most itt vagyok előtted! Tölts be jelenléted csodájával!
Szereted az életed? Remélem, „igen” a válaszod! De miből fakad az életünk?

Mit megteszünk azért, hogy egészségesek, boldogok legyünk, hogy az életünk úgy alakuljon, ahogyan szeretnénk!
Gondoltál már arra, hogy aki nagyon ragaszkodik az általa elképzelt élethez, az nem biztos, hogy eléri? Élet, öröm fakadhat abból is, ha valami „meghal” számukra, ha valamit képesek vagyunk elengedni, és nyitottá válunk arra, amit az Isten készít számunkra, amivel Ő akar megajándékozni minket.
Legyen a jel, a mag, amely csak akkor csírázik ki, ha előtte „meghal”, ha elengedi a kemény mag voltát, és közel engedi magához az éltető vizet, ami meglágyítja a burkát és táplálja a magban lévő csírát.
Ha a mag nem engedi el a meglévő állapotát, sosem hoz gyümölcsöt! Sosem! Ezért az elengedéshez bátorság kell!

***

MÁS SZEMMEL NÉZD

A kezdet és a vég

Itt ez a vastag, kiszáradt fatörzs. Nem él már. Ágai, levelei sincsenek. Ellenben egy kis fenyő-mag meggyökerezett rajta és növekedésnek indult. Tör felfelé a magasba.

Az életünkben mindig van valami, ami elmúlik. Egy kapcsolat, egy barátság, egy munkahely, egy életkor, egy iskolai időszak, a gyerekek kirepülnek, stb. Valaminek vége szakad, de mindig kezdődik valami új. Ami elmúlik, az kiváló táptalaja lehet egy új kezdetnek, egy új életnek. Ez a mi reményünk alapja.
Nem mindegy, hogyan szemléljük az elmúlást! Lásd meg benne azt, ami számodra életet jelent! Ez az üzenete a húsvétnak, Krisztus feltámadásának is!
fotó: Lőrincz Magor

---

 

— 2023. augusztus 17. —

JELEK

Ahogyan az Isten működik benned

Kedden volt Nagyboldogasszony ünnepe, amikor az evangéliumban az a történet szerepelt, amikor Mária várandósan meglátogatta a szintén állapotos Erzsébetet (vö. Lk 1,39-56). A Szentírás tanúsága szerint a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! (…) Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Lássuk csak, miről is beszélget ez a két, gyermekét váró nő? Most belehallgathatsz a beszélgetésükbe.

Isten csodálatos működéséről – Isten jeleiről – beszélgetnek, melynek kiemelkedő példáját találják a saját életükben. Mindkettejük fogantatása egy csoda volt, Isten áldása. Egy jel, amelyen keresztül az Úr vezette őket, és amelyben hittek. Figyeld a szavaikat! Vedd észre a lelkesedésüket, a hálájukat, az alázatosságukat! Engedd, hogy hassanak rád. Talán egyikük megkérdezi most tőled, hogy te hogyan veszed észre az Isten működését a saját életedben! Hogyan tennél tanúságot előttük a téged ért kegyelmekről? Mit mondanál nekik?

Mária ujjongva magasztalja Istent azért, ahogyan az életében működik: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt…”

Visszhangra találnak a te szívedben Mária szavai, tudsz velük azonosulni!

Mária tele van élettel, szenvedélyesen szereti az igazságot és az Istent. Kérd Máriát, hogy Isten gyújtson tüzet a te lelkedben is, hogy észrevegyed az Ő áldásait!

***

SZEMLÉLETFORMÁLÓ PERCEK

A fül böjtje

Beethoven némaságban „hallgatta” végig élete legnagyobb tapsviharát a IX. szimfónia bemutatóján. Nem hallotta és nem látta, mert siket volt, és az előadás végén a közönségnek háttal a kottalapokat forgatta. Egy hölgy ment oda, hátramutatott, és csak akkor hajolt meg a mester. Ez a fül kényszerű böjtje volt: már nem juthatott el hozzá hang, a siker. Volt olyan idős barátom, aki azt mondta: jobb is, hogy nem hallok már mindent. Nincs is rá szükség. Az ember második gyermekkorára leegyszerűsödik.
Azonban ez a folyamat csak akkor lehet gyümölcsöző, ha életünk delén is különbséget tudunk tenni a hangok között. Pontosabban, nem a decibelek mértéke szerint értékeljük azokat. A zaj korszakában különösen éles kérdés, vajon kihalljuk-e a csendes jeleket az autók zajából.

Egyszer gyerekekkel végeztem el a következő kísérletet: Megkértem őket, hogy ordibáljanak, lehetőleg a saját nevüket mondják minél hangosabban. Én elöl állva egy bibliai mondatot mondtam halkan. Persze csak azok tudták utána visszamondani a mondatot, akik az első sorban ültek, és tudtak a számról olvasni.
Az az ordibálás, amely csupán az egyes emberek önérvényesítéséről szól, nem ad teret semmi másnak. Nincs más út, mint a lemondásé.

Urbán Gyula költő fogalmazta meg: „Isten beszéde a csend, a többi csak fordítás.”
És egy vers tőle:
Istenes vers
Lehet, hogy az a rigó titka,
Hogy ez a kert is csak kalitka.
Szállhatnék én is más csillagra,
De ott is hullnék csillagporba.
Hamu és por, és mindörökre;
Bezárva tart az Isten ökle.
Csak csendből készült fordítást
Fog föl e szív, s rigósírást.

A fül böjtje az, amikor a hangokban megnyilvánuló különböző fordításokat visszafordítjuk a csend nyelvére.

Fekete Ágnes református lelkész

GONDOLAT / TENNIVALÓ:

Mit hallasz meg a nap során? Csak magadat hallod, vagy meghallod azt is, amit az Isten mondani akar számodra a különböző élethelyzeteken, eseményeken, a barátodon, családtagodon, a boltoson vagy éppen a szomszédodon keresztül?

---

 

— 2023. augusztus 23. —

JELEK

Amikor rád tör a harag

Mi keresztények szeretünk a szeretetről beszélni, a szeretetre törekedni, mert hát Isten is szeret bennünket, és tudjuk nekünk is szeretnünk „kell” egymást. Ez mind rendben is van így, viszont sokszor ez nem megy könnyen.

Az érzéseink, a vágyaink, a gyarlóságunk, a külső körülmények – nem is ritkán – kizökkentenek bennünket a szeretetre törekvésünkből, és azt vesszük észre magunkon, hogy tele van a szívünk keserűséggel, irigységgel, haraggal, rosszindulattal, békétlenséggel. Ez is jel lehet számunkra!

Az érzések hozzátartoznak teremtettségünkhöz. Önmagukban se nem rosszak, se nem jók, igazából az számít, hogyan válaszolunk rájuk. Amikor rád tör valami erős érzelem, például harag, képzeld el, hogy ezt az érzést karodba veszed, mint egy csecsemőt, és ringatod, míg megnyugszik. Azután add hozzá a képhez Istent, ahogy szerető karjával átölel téged és a kisbabát, megtart és megerősít téged. Képzeld el Isten szeretetét, mint egy hatalmas vízesést! Mindenkit hív, hogy menjen a közelében, „álljon alá”, és frissüljön fel. Ha az életre (az életedre) tekintesz, észre veheted, hogy tele van Isten bőkezű jóságával, amelyet sosem – egyetlen pillanatra sem – von meg tőled. Szeretete kimeríthetetlen.

Időzz el ennél a képnél, és bízom benne, hogy a benned lévő harag, neheztelés, megbántottság, irigység, stb. szép lassan oldódni kezd, és „elpárolog” belőled!

Minél inkább felfogod, megéled Isten átölelő jóságát, annál jobban érezni fogod a késztetést, hogy azt megoszd másokkal önzetlenül, nagylelkűen – ahogyan te is kaptad.

***

ÉLET-MÓD

Apró nyári örömök

A nyári időszak sokak számára hoz utazást, nyaralást, de egész nyáron nem lehetünk úton. Otthon is találhatunk kikapcsoló, lazító, örömteli pillanatokat a hosszú nappalokban elnyújtózva és lelassulva még így nyár vége felé is.

Amikor felébredünk, a reggeli kávé, vagy tea mellett gyönyörködhetünk az otthonunk különleges fényeiben. Mennyire más ez, mint télen! Melyik a legkedvesebb sarok az otthonodban? Még nincsen? Itt az alkalom, hogy megkeresd és berendezd!

Aki otthon dolgozik, annak a nyári munka talán kicsit lazább, több mozgásteret enged, hiszen a munkáját akár a kertben vagy az erkélyen is elvégezheti. A munkanapok estéinek különös ünnepi hangulatot adhat a teraszon vagy az erkélyen való szemlélődés, az esti tücsökciripelés hallgatása. Akár lakásban, akár kertes házban élünk, megteremthetjük a “nyaralós hangulatot” egy-egy évközben nem használt tárggyal vagy bútorral. Belemerülni a gyerekpancsolóba vagy a hűvös fürdőkádba, hintaágyban aludni (akár a lakásban), növényekkel körbevenni magunkat, a karácsonyi égősort kiakasztani a teraszra vagy a nagyszobába.

A természet tündököl, a világ élénk színekkel teli, a hajnali fű harmatos, az esti utcák illatosak. A nyár arra való, hogy kint legyünk, lelassuljunk és minden sejtünkkel átéljük, milyen csodálatosan összetett és ragyogó a világunk. Vár minket az erdő, a folyópartok, a mezők este és reggel. A kertünkben ugyan mindig akad munka, de a gyomlálás vagy locsolás időszakát fogadhatjuk örömmel is, nem csak kényszerként. Piknikezzünk a természetben, biciklizzünk, túrázzunk, evezzünk, ússzunk minél többet és minél többekkel!

Sétálhatunk a környékünkön, felfedezhetjük a közvetlen környezetünk kincseit: a szomszéd kertjét vagy a közeli játszóteret. Itt a lehetőség, hogy kalandozzunk, eddig ismeretlen helyeket látogassunk meg, keressük fel az ország nevezetes vagy kevésbé nevezetes helyeit. Fedezzük fel a barlangokat vagy a fürdőket, keressünk izgalmas kilátókat, várakat, múzeumokat vagy koncerteket!

A nyár bővelkedik ízekben és illatokban. Tegyük ünneppé a rutinszerű étkezéseket! Egy szépen terített asztal, egy különlegesebb étel is adhat annyi örömöt, mint egy Michelin-csillagos étterem. Keressünk recepteket hűsítő italokhoz, turmixokhoz, rágcsáljunk különféle salátákat, kortyoljunk jeges finomságokat és kényeztessük magunkat hideg édességekkel!
Egy befőzés is lehet öröm! Eltenni a nyár ízeit önbizalommal töltheti el a gondoskodó lelkűeket. Ha pedig szívesen kísérletezgetünk, fermentálhatunk, készíthetünk kovászos uborkát, eltehetünk télire lecsót, lekvárt, kompótot, készíthetünk száraztésztát.

Sokan vagyunk, akiket a nyár akkor tölt fel igazán, ha minél több, számunkra kedves emberrel töltjük meg. Legyen az a régen látott, külföldről hazalátogató legjobb barátnőnk vagy a szomszéd, akivel közösen gyomlálunk egy kicsit, az emberi kapcsolataink hálójában biztonságban és örömmel ringatózhatunk a nyár lazább keretei között.
Itt az idő nagy családi vacsorák, baráti grillezések, közös strandolások szervezésére, de ha erre éppen nincsen erőforrásunk, az estéket egy pohár bor mellett beszélgetve is tölthetjük a párunkkal vagy a felnőtt gyermekeinkkel.

A csendes hajnalok és esték magányában meglelhetjük az örömöt a bensőnkkel való találkozásban is. Itt a lehetőség, hogy rendszeressé tegyük az imaéletünket vagy a bibliaolvasási szokásainkat. Ha pedig leszáll az est, csendes beszélgetésekben vagy szemlélődésben lassíthatjuk le az elménk zakatolását, hálát adva azért, hogy békességben, biztonságban, örömökben gazdag napot zárhatunk.

A mentális jóllétünk nem azon múlik elsősorban, hogy milyen nehézségekkel kellett a múltban vagy most megbirkóznunk. Sokkal inkább azon, milyen erőforrásaink vannak ahhoz, hogy a nehézségeinket kezeljük. A nyári fények, illatok, ízek, érzetek, hangok olyan ajándékok, amelyeket eltehetünk magunk számára a borongósabb napokra. Ha pedig szokást formálunk abból, hogy mindezeket nyitottan befogadjuk, az ősz és a tél adományai is megerősítenek majd bennünket.

forrás: újváros

---

 

— 2023. augusztus 31. —

JELEK

Olyan vagyok belül, mint ami kívülről látszik?

Mit mutatok kifelé, az emberek felé? Valóban olyan vagyok belül is, mint ami kívülről látszik?
Mindannyiunkat megkísért az a gondolat, hogy néha másnak mutassuk magunkat, mint akik valójában vagyunk: szebbnek, okosabbnak, gazdagabbnak, jobbnak, vallásosabbnak… Ilyenkor magunkra erőszakolunk különféle “ál” viselkedéseket, erőltetett mosolyt, amelyek igazából nem is mi vagyunk, csak egy felvett szerep. Csak képmutatás. Igyekszünk olyan képet mutatni magukról a világ felé, melynek nem sok köze van a valósághoz.
Gondolkodjunk most el közösen: a napi tevékenységeim közepette, mennyire a valódi énemet mutatom mások felé? Akár az esti lelkiismeret vizsgálatban, visszatekintve a napra, végig elemezhetem a viselkedésemet: mi az, ami valódi volt, és hol vettem fel valamiféle álcát?

Nálad előfordul olyan, hogy bizonyos döntések előtt felteszed magadnak a kérdést: mit fognak szólni hozzá az emberek (a házastársam, a gyerekem, a szülőm, a barátom, a plébános…)? Ha eszedbe jut olyan, aki kritizálna érte, akkor lehet, hogy hozzá sem kezdesz, pedig te jónak tartod és szeretnéd? Tényleg ennyire számít, mit fognak hozzá szólni mások? Valójában egyetlen Valaki véleménye számít. Isten ismeri az igazságot. Ő ismeri a szándékaidat, Ő tudja, ki is vagy valójában!

Az is valamiféle képmutatás, ha mások elvárása szerint cselekszel, pedig neked teljesen más a meggyőződésed!

Tisztelnünk és szeretnünk kell felebarátainkat anélkül, hogy hagynánk, hogy igaz tanítványi életünket eltorzítsák.
Legyél hű ahhoz, aki vagy – félelem nélkül!

Olyan vagyok belül, mint ami kívülről látszik?

AHOGYAN A SZENTEK LÁTTÁK

Van olyan élő hited, mint Mózesnek?

Izrael első nagy prófétájaként – vezette ki a szolgaságba taszított zsidóságot Egyiptomból „az ígéret földje” felé. Mózes számára ez egy óriási kihívás volt. Azt mondta neki az Isten: “hozd ki a népemet Egyiptomból”.
Talán te is rengeteg olyan kihívás előtt állsz, aminél úgy érzed, hogy meghaladja az erődet. Félsz.
Mit csinált Mózes? Mit lehet tanulni Mózestől ilyen helyzetekben, amikor nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap? Mózesnek egy nagy szerencséje volt: nem volt számítógépe és azon kockázat elemező programja. Kimondva vagy kimondatlanul ma a döntéseinket az határozza meg, hogy mekkora a kockázat és milyen hasznot eredményez!
Mózesnél nem ez volt a döntési szempont, hanem az, hogy: ha velem az Isten, miközben a küldetésemet teljesítem, akkor Ő biztosan segíteni fog. Ha a hit az csak világnézet és nem bízó hit, élő hit, akkor az ember nem tudja túlélni a nehézségeket.

Mózes azért volt képes a problémás életszakaszaiban is megmaradni, mert élő hite volt. Emberileg gyakran kiborult. Saját imájában mondja, hogy „útálom ezt a népet, de mégis úgy szeretem”. De mély Isten kapcsolata miatt teljesíteni tudta a feladatát.

Abban a pillanatban, amikor elveszítjük azt az érzésünket, hogy az Isten velünk van, abban a pillanatban vége a hitünknek és a lelki erőnk is megcsappan. Nem csupán kockázatot kell elemezni, hanem imádkozni és bízni kell. És hinni, hogy velünk az Isten!

Prof. Dr Benyik György atya

GONDOLAT:

Imádkozz és kérd az Istent, növelje benned a hitet!

 

Szeptember 24. – Évközi 25. Vasárnap 
Olv.: Iz 55,6-9; Zs 144; Fil 1,20c-24.27a. 
Evangélium: Mt 20,1-16a 

Egy férfi különös tárgyat tart felakasztva a nappalija falán: egy egyszerű, szúrágta göcsörtös faágat, aminek semmi jellegzetes alakja nincs, semmi szépség nem sugárzik róla. Ha valaki megkérdezi, miért van ott, ezt a történetet szokta mesélni:  
“Gyermekkoromban a nagyapámmal jártam le sétálni a parkba, a tó környékére. Egyik nap a nagyapám mosolyogva ballagott a nyomomban, pedig nehéz súlyt cipelt a mellkasában: beteg volt a szíve, egyre rosszabb állapotba került. Hideg tél volt, és a tavat tükörsíma jég borította. Csúszkálni akartam, de a nagyapa nem engedte, mert szerinte vékony volt a jég. Én azonban kihasználtam, hogy nem tud olyan gyorsan a nyomomba érni, s leszaladtam a tóra, hogy legalább egyet csússzak. Hiába kiabált a nagyapám, én mégis nekiindultam. De ahogy futni kezdtem a jégen, beszakadt alattam, s én egy pillanat alatt már a jéghideg vízben kapálóztam. A lábam nem ért le, s azonnal merülni kezdtem. A nagyapám erején felül rohant a tóhoz, a parton leszakította az egyik fáról ezt a göcsörtös ágat, s felém nyújtotta. Nekem sikerült belekapaszkodnom, s a nagyapám rendkívüli erőfeszítéssel kihúzott. Amíg engem a járókelők gyorsan kabátokba, takarókba burkoltak, a nagyapám hosszú percekig zihálva ült a parton, s a szíve tájékát masszírozta. Még hazagyalogoltunk együtt, de ez a megpróbáltatás túl sok volt a nagypapának. Egy heves szívroham még aznap éjszaka végzett vele. Én másnap reggel sírva gyalogoltam le újra a tópartra. Megkerestem a göcsörtös faágat, amivel a nagyapám megmentette az én életemet, de elveszítette a sajátját. Azóta itt őrzöm felakasztva a falon, s ameddig élek, mindig ott is lesz fölöttem, mint az ő irántam való szeretetének nagy jele.”  

„Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, s az én útjaim nem a ti útjaitok, mondja az Úr.” Általában akkor szoktunk hasonló mondatokat idézni a Bibliából, amikor valami számunkra felfoghatatlan, nehezen elfogadható rossz dolog történik velünk. Akkor mondjuk, hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”, ha valami nem tervezett kellemetlenség következik be, amikor úgy érezzük, „felülről” áthúzták a számításainkat. Vagy legföljebb akkor emlegetjük még Isten szándékainak, útjainak érthetetlenségét, amikor valami természetfölötti, csodás jelenséget tapasztalunk, ami emberileg megmagyarázhatatlan. Pedig legtöbbször nem ilyen dolgokra vonatkozik a bibliai megállapítás: nem rossz vagy felfoghatatlan dolgokra, hanem éppen Isten szeretetének és az abból fakadó, számunkra jó következményekkel járó tetteinek nagyságára. Isten szeretete minden emberi mértéket, elképzelést meghalad. Hányszor és hányszor történnek velünk jó dolgok, amelyeket egyáltalán nem érdemeltünk meg, amelyekért szinte semmit sem tettünk! Olykor emberek részéről is tapasztalunk olyan mélységű szeretetet, áldozatkészséget, odaadást, hogy az már a mai társadalom közgondolkodásában őrültségnek számít. Többnyire kiderül, hogy ezek mögött a tettek mögött mélységes hit és istenszeretet van jelen.  
Bizony, egyáltalán nem csak a kellemetlen meglepetésekre, rossz történésekre kellene mondanunk, hogy „Ember tervez, Isten végez!”, vagy hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek!”, hanem az emberileg már szinte felfoghatatlan szeretet megnyilvánulásokra is. Mert ezek azért gyakoribbak, csak sajnos ezekre kevésbé figyelünk fel, ezeket természetesnek vesszük.   

A meg nem érdemelt szeretet legnagyobb jele Isten részéről éppen az Ő Szent Fiának keresztáldozata, s az abból fakadó állandó készség a megbocsátásra, a boldog, örök életre való eljuttatásra. Emberileg valóban igazságtalannak, érthetetlennek tűnik a szőlősgazda magatartása, aki az utolsónak munkába álló, mindössze egy órát dolgozó szőlőmunkásoknak is ugyanannyit szán, mint a kora reggeltől dolgozóknak. Nem ugyanolyan keveset, hanem ugyanolyan sokat! Valóban nem evilági gondolkodásra vall! A példabeszéd értelme éppen az, hogy akik életük végén ismerik fel csak Isten szeretetét, s akkor kezdik viszonozni azt, akkor kezdenek válaszolni az Ő meghívására, ugyanúgy elnyerhetik az üdvösséget, mint azok, akik gyermekkoruktól a hitben nevelkedtek és éltek. 
Francois Varillon jezsuita szerző szerint Isten legfontosabb tulajdonsága nem a mindenhatósága vagy a mindent tudása, hanem a szeretete. A szeretet az egyetlen tulajdonság, amit az Újszövetség gyakorlatilag azonosít Istennel. János evangélista szerint Isten maga a szeretet. A szeretet hatja át és határozza meg minden egyéb tulajdonságát is. Mindenható, mindent meg tud tenni, de nem tesz semmi rosszat, semmit, aminek nem a szeretet lenne az indoka. Ebben jócskán különbözik a keresztény istenkép a korabeli pogány isten elképzelésektől. Isten mindent tud, mindenütt jelen van, de tudását soha nem használja valaki ellen, s ahol jelen van, ott szeretni van jelen. Éppen ezért az életünkben számos jele van ennek az ingyenes, meg nem érdemelt, emberileg már őrültségnek számító szeretetnek. Nem csak a megváltó kereszthalál, hanem a hétköznapi életünk számos apróbb-nagyobb eseménye is bizonyítja Isten irántunk való jóságát és odaadását. Kár, hogy ezekre nem figyelünk fel eléggé, nem ismerjük fel bennük az Isten jelenlétét, cselekvését.   

Pedig éppen ebben áll az igazi veszély: az ember érzéketlenségében, közömbösségében az Őt végtelenül szerető Mennyei Atya iránt! Mert bizony a szeretetnek ez is velejárója: nem erőszakos, és visszautasítható! Izaiás próféta nem véletlenül figyelmeztet az olvasmányban: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” Miért? Talán egy idő után Isten megunja a mi hívogatásunkat, csalódottan odébbáll, ha nem szíveskedünk hinni Benne és viszont szeretni? Nem, nem erről van szó! Az a Krisztus, aki az életét sem sajnálta feláldozni értünk, biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó pillanatig keres bennünket, hívogat minket. Azonban mi egyre jobban eltávolodhatunk Tőle. Egyre érzéketlenebbé lehetünk Isten jelzései iránt. Annyira leköthetnek más vonzások, elvakíthatnak evilági boldogság-ígéretek, hogy Isten meghívása elsikkadni látszik mellettük. 

Nagy kegyelem, ha az ember legalább élete vége felé belátja, hogy a boldogságkeresés Isten nélküli útjai csak tévutak. Ha ki tudja mondani az utolsóként munkába álló szőlőmunkásokkal: „Senki sem fogadott fel minket” Senkinek sem kellettünk igazán, senki sem szeretett igazán azok közül, akikre, amikre mi vágyakoztunk. Nagy fájdalom egyébként ennek felismerése: egy jórészt elhibázott élet beismerése. Ugyanakkor annál nagyobb ajándéknak érzi az ilyen ember Isten megbocsátó szeretetét, végre fölismert meghívását. Isten valóban készen áll arra, hogy az utolsó pillanatban is megbocsásson, Országába fogadjon minden embert, ahogyan a bűnbánó jobb latort is. Azonban valószínű, hogy egy Isten iránt közömbös, érzéketlen élet nem könnyen fordul teljesen más irányba épp az utolsó pillanatokban. Nem olyan könnyű beállni Isten szőlőjébe és szorgalmasan dolgozni az utolsó órában: valószínű, hogy maradtak ott tétlenül ácsorgók a piacon még a nap elmúlása után is. Számukra pedig már nem maradt remény. Ne irigyeljük tehát azokat, akik földi életük nagyobb részének elpazarlása után, sok csalódás és fájdalom útján ébrednek rá arra, hogy igazából az isteni hívásra kellett volna figyelniük kezdettől! Inkább köszönjük meg, ha mi nem vagyunk teljesen érzéketlenek Isten ingyenes, megmagyarázhatatlan szeretetére, s igyekezhetünk azt viszonozni! És kérjünk erőt Krisztustól ahhoz, hogy mi is képesek legyünk követni Őt ebben az érthetetlen szeretetben, az önfeláldozás „őrültségében”!  

*** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

  

   

Szeptember 17. – Évközi 24. Vasárnap 
Olv.: Sir 27,33 – 28,9; Zs 102; Róm 14,7-9; 
Evangélium: Mt 18,21-35 

A közelmúlt legszebb szerelmi dalát egy amerikai lány írta. Ez a címe: „Amit nem tettél.”  
Emlékszel arra a napra, amikor elkértem a kocsidat és összetörtem? Azt vártam, hogy összeversz, de te nem tetted. És arra emlékszel-e, amikor erőszakkal vonszoltalak ki a strandra? Te nem akartál jönni, mert láttad, hogy esni fog. Amikor tényleg zuhogni kezdett, azt vártam, hogy felsóhajtasz: „Ugye megmondtam!?” – de te nem tetted. Emlékszel-e arra, amikor mindenkivel kacérkodtam, hogy féltékennyé tegyelek, és te az is lettél? Azt vártam, hogy el fogsz hagyni, de te nem tetted. Arra a kellemetlen esetre emlékszel-e, amikor az eper tortát a kocsid új üléshuzatjára kentem? Azt vártam, hogy lekensz egy pofont, de te nem tetted. Tényleg olyan sok dolog van, amit nem tettél meg. Türelmes voltál hozzám, szerettél és megvédtél. Végtelen volt a listámon a sor, amiért bocsánatot akartam kérni tőled…. Csak azt vártam, hogy hazatérj Vietnamból. De te nem tetted …  

„Gondolj a végső dolgokra, s hagyd a gyűlölködést! Gondolj a halálodra, s tartsd meg a parancsokat!” – olvassuk az olvasmányban. Az egyik legjobb módszer arra, hogy az ember megszabaduljon a bosszankodástól valamely embertársa kisebb-nagyobb hibája, beszólása, dühítő vagy megsebző magatartása miatt, az, ha arra gondolunk: neki is, nekem is már csak egy óránk van hátra a földi életből. Ezt a kis időt, ami adatott nekünk, valóban ezzel és így akarjuk eltölteni? Tényleg erről szólt az életünk? A harag képes arra, hogy tönkretegye egy kapcsolat múltját, s teljesen megmérgezze, megölje a jövőjét is.  Hányszor tapasztaljuk, hogy valami egészen apró, szinte jelentéktelen – legalábbis a kapcsolatunk egészéhez viszonyítva elhanyagolható – nézeteltérés feldúlja családok életét, tönkretesz barátságokat, szépnek mutatkozó párkapcsolatokat, szembefordít egymással testvéreket, osztálytársakat. Pedig nem csak erről, nem ennyiről szólt a kapcsolat! Sokkal több szépet, jót kaptak már egymástól! Miért kell ezt ilyenkor egyik pillanatról a másikra elfelejteni?   

Sirák fia utálatosnak nevezi a haragot, s felhívja a figyelmet arra, hogy az Istentől akkor kérhetjük jogosan önnön bűneink bocsánatát, ha mi is tudunk megbocsátást gyakorolni. Jézus pedig méginkább megerősíti ezt a tanítást a szolgák tartozásáról szóló példabeszédben. Nem is csak egyszeri alkalommal, hanem állandó jelleggel késznek kell mutatkoznunk az irgalmasságra! Természetesen az ember az érzelmeit nehezen tudja kontrollálni. Egy fájdalmas szúrás, főleg olyasvalakitől, aki közelebb áll hozzánk, valóban rosszul eshet. Nehezen lehet kivédeni a méregbe gurulást, a mérges szóváltásokat. A Biblia azonban nem is annyira ennek veszélyességéről beszél, hanem inkább a haragtartásról, a dédelgetett, táplált, egyre gyarapodó, személyiségünket mindinkább birtokba vevő haragról, ami már nem csak érzelmi kitörés, hanem tudatos döntés eredménye, s rossz cselekedetek is fakadnak belőle.  
A hirtelen méregbe gurulás és az ebből fakadó kisebb szóváltások akár még pozitív hatással is járhatnak, amennyiben beszélgetés indul belőlük, s viszonylag gyorsan helyre kerül, ki mit is tett valójában, hogyan is és mennyire gondolta komolyan, s a másiknak pedig mi és miért esett rosszul. Az ilyen beszélgetések, akár éppen dühös szóváltások megelőzhetik a haragtartást, s kivédhetik azt a sajnos gyakori emberi hibát, amikor valaki túlreagálja a dolgokat, mai szóval elkezd „kombinálni”, s olyan dolgokat feltételez a másikról, magyaráz bele a másik magatartásába, amit annak esze ágában sem volt tenni vagy gondolni. Általában ez a haragtartás legnagyobb veszélye: a bolhából csinál elefántot, s hamis, vagy csak nagyon részben igaz feltételezések alapján leépíti az egész kapcsolatot, aminek addig sok szép gyümölcse volt, és még mennyi lehetett volna!  

Az olvasmányok 2 okot is adnak arra, hogy megbocsátók legyünk, s egyben ezek módszerek is a haragtartás elkerülésére:
1, Mi is sokszor szorulunk irgalomra, adott esetben súlyosabb dolgok miatt is, mint amelyektől mi szenvedünk. Ha Isten nekünk mindig megbocsát, és sokszor embertársaink is megbocsátanak, akkor nekünk ugyanígy törekedni kell az irgalmasságra. Ha valaki a lelkiismeretvizsgálatban és a gyónásban rendszeresen szembesül saját bűneivel, s újra és újra átéli örömmel Isten megbocsátó szeretetét, akkor neki is könnyebb lesz megbocsátania embertársainak.   

2, Mindenki Istennek él és Istennek hal meg, vagyis minden ember Isten gyermeke. Mindenkivel terve van az Atyának, szép és értékes életre akarja segíteni itt a Földön, s örök üdvösségre hívja meg halála után. Ha Isten mindenkinek jót akar, s mindenkiből a legjobbat akarja kihozni, akkor én miért nem tudom feltételezni róla a jót, miért nem akarom segíteni abban, hogy igazabb, értékesebb életet éljen? Márpedig aki iránt haragot táplálunk, azzal kapcsolatban egyre kevésbé leszünk képesek bármi jót is feltételezni, még a legfehérebbet is feketére magyarázzuk az életében. Ez fájdalmat okoz Istennek, akinek ő is gyermeke, akinek üdvösségéért szintén meghalt Krisztus a kereszten. Ha imában újra és újra odavisszük a bennünket megbántó ember életét Isten elé, akkor könnyebben készek leszünk meglátni benne a jót, az esetleg nagyobb és több jót annál a rossznál, amit mi elszenvedtünk tőle. Ez a tapasztalat gyógyíthatja a vele kapcsolatos fájdalmas érzelmeinket.   

Végül, de nem utolsósorban keresztény emberként nem ragadhatunk le ott, hogy igyekszünk a mindennapi kapcsolatokban nem megsérteni egymást, illetve megbocsátani a sértéseket. Arra kell törekednünk, hogy szóvá tegyük a másikban jelen lévő jót, hogy megköszönjük azt, amit tőle kapunk, elismerjük az áldást, amelyben általa részesülünk. Erre hívja fel a figyelmünket a kezdeti kis történet! Ne halogassuk a köszönetet, a dicséretet, a bocsánatkérést! Ki tudja, meddig lesz rá alkalmunk? Ha a szépet és jót is szóvá tudjuk tenni, akkor a másik nem fogja annyira szívére venni az esetleges feszültségeket, súrlódásokat sem, amik közöttünk óhatatlanul történnek.  

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.