„A MÉGIS-EMBEREK”

Nehéz élethelyzeteket megélt, illetve pozitív szentéletű emberek életébe, küzdelmeibe, döntéseibe nyersz bepillantást egy-egy Mégis-történettel, sok-sok tanulsággal.

Nincs lehetetlen, csak tehetetlen

Kiss Péter Pál, mindössze 21 évesen, kétszeres paralimpiai és négyszeres világ- és Európa-bajnok, a 2024-es párizsi paralimpia aranyérmese – Süveges Gergő podcastjának vendégeként nem csak eredményeiről mesélt, hanem arról is, mi rejtőzik egy fiatal para-kajakos hétköznapjai mögött. Hogyan alakította át életét egy 8 évesen bekövetkezett vírusos megbetegedés, amely deréktól lefelé bénuláshoz vezetett? Milyen erő rejlik benne, amely a sötétségből fényt képes formálni?

Képzeld el: egy jobban alakuló gyermekkort egy pillanat alatt szakít félbe egy rejtélyes betegség. 41–42 °C-os lázzal kezdődött; egy autoimmun szindróma, ami megtámadta saját testének izmait, és deréktól lefelé mozgásképtelenné tett. Váratlanul a kerekesszék vált mindennapi valósággá – egy olyan állapot, ami nem múlt el.
A történet drámája itt kezdődött igazán, de Péter választása nem a széthullás, hanem a megtartás lett – megtalálni a kiutat, a folytatást, a fényt.

Egy apró faluból származik: Szigetvár közelében egy zsákfalu csendjéből indult. Szülei pékek voltak, korai kelés, korai lefekvés, hétköznapba simuló küzdelem – itt lett számára érthető a kitartás ereje. Óvodásként még a buszon is kötelességtudóan szorította dadusa kezét.
Péter családja nem omlott össze akkor sem, amikor ő kórházi kezelésre szorult. 

“Életre szóló üzeneteket kaptam otthonról: a jég hátán is megéltünk” – mondta. A család centruma lett az ő erőforrása.

„Mégis…”, nem „Miért éppen nekem?”

Amikor kiderült, hogy állapota végleges, ez egy gyermek számára földindulás. Péter így emlékezett:

“Mintha nem is velem történne…”
És mégis: nem a magány, nem a feladás lett a válasza. Az önpusztítás helyett ott megjelent valami más: a sport szeretete és az önmagába vetett bizalom.
Szakácsnak álmodta magát, de később, a mozgásjavító iskolában újra megtapasztalta a víz biztonságát – az úszás segítséget nyújtott, megnyugtatta, enyhítette a testi amnéziát. Évnyi rehabilitáció után nyílt meg számára a víz, az úszás, amelyek léptekként vitték őt a sport felé.

A víz, ami nem ismer határokat

„Úszni tanultam” – meséli. De nem csak technikát: bátorságot. A mély víz félelmet keltett benne, de bátyja volt az, aki még mindig a hős volt a szemében, amikor egy strandon kihúzta őt a vízből. Ez a gesztus alapozta meg későbbi bizalmát.
Rehabilitáció után egy kajakos szakkör sem volt váratlan döntés: hogy a természet közelében lehessen, hogy a szabadság vélt szárnyát érezze — és hogy bent maradjon a közösségben.

Péter felelt arra a kérdésre is, hogy milyen érzés egyszerre kerekesszékesnek és világbajnoknak lenni.

“Szorgalmam tartott a földön… A dicsőség könnyen felvisz, de a hétköznapok alaptempója az, ami marasztal.”
A versenyek, az aranyak és a sikerek nem vitték el teljesen — megtanulta a helyén kezelni a dicsőséget. A földön maradt, mert tudta: az iskolapadból, az edzésekről, a közösségből formálódik az élet.

Erő, taktika, kitartás

Tagjai vagyunk ugyanannak a sportnak, de nála 10 másodperces különbség van az ép kajakosokhoz képest. Ezek a távok nem kisebbek: karból hajtja a hajót, törzsével és hátizmaival stabilizál, a lehetetlenné vált fizikai kihívásokat sorozatos technikai megoldásokkal és mentális állóképességgel kompenzálja.
A versenytaktikája: tudatos, kiemelt figyelem a rajtra, erő és ritmus megosztása a pályán. A párizsi paralimpián egy sérülés után óvatos, de hatékony tempóval győzött — mert nem elég csak fizikai erő, mentális túlélési képesség is kell. Ő ezt is kitanulta: fáradtan is megtalálja, hogyan lehet ellépni.

Az élet szolgálatában

Most rekreációs szakos hallgatóként tervezi jövőjét. Edzőnek még nem érzi magát, de a sport, a gyermekek, az emberek – a támogató hallgatás, a jelenlét által szeretne foglalkozni másokkal. Érzi, hogy a mentális állóképesség ugyanúgy sportág, mint a kajak.

Amikor rákérdeznek: „Miért éppen te?” — így válaszol:

“Amíg nincs nagyon nagy, megoldhatatlan probléma előttem… a lépcsőfokok nem tudatosulnak. Ugyanúgy élem a mindennapokat, mint az ép sportolók. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.”
Az élet nem arról szól, hogy mit veszítesz — hanem arról, hogy mit élsz meg. Kipróbálod, megtanulod, csinálod — mert lehet. Mert hinni akarsz abban, hogy igenis, akár kerekesszékben is emelhet életet a tolás, a hajókormányzás, a víz ritmusa.

Kiss Péter Pál nem azért bajnok, mert nem sérült meg — hanem mert bár sérült, mégis élni, küzdeni és másoknak fényt adni választotta.
Mottója: „Nincs lehetetlen — csak tehetetlen. És mindig van kiút, ha mersz hozzá lépni.”

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

AZ ÉLET IGÉJE

Újulj meg lélekben és érzéseidben!

A mai szentírási rész a tegnapi ünnephez, Szent István király ünnepéhez kapcsolódik.

„Azt mondom nektek, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban: Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. Elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye. Lelkileg eltompulva kicsapongásra adták magukat, és kapzsiságból mindenféle ocsmányságot művelnek.
Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól, ha valóban őrá hallgattok, és megtanultátok, hogy az igazság Jézusban van. Tehát eddigi életmódotokkal ellentétben vessétek le a régi embert, akit a csalóka vágyakozások romlásba döntenek. Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben! Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.” (Ef 4,17-24)

Ez a rész Pál apostol Efezusiakhoz írt leveléből való, amelyben Pál arra buzdítja a keresztény közösséget, hogy az új életükhöz méltó módon éljenek. A levél első része a hit titkairól, Krisztus művéről szól, a második felében viszont Pál gyakorlati útmutatást ad arra, hogyan kell élni azoknak, akik már Krisztushoz tartoznak.

A 4. fejezet közepén Pál éles kontrasztot állít a „pogányok” (azaz a Krisztust nem ismerő emberek) életformája és a keresztény ember új élete között. A régi ember – akit a bűnös vágyak irányítanak – romlásba vezet, míg az új ember, aki Jézust követi, Istenhez hasonló, igaz és szent. A kereszténység tehát nem csak hitrendszer, hanem radikális életmód-váltás is.

„Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben!”

Ez a mondat ma szinte kiált a modern ember felé.
A világ állandó külső megújulást kínál: új frizura, új telefon, új diéta, új életstílus. Még a „self-care” is gyakran csak a felszínt érinti. De Pál itt belső megújulásról beszél – lélekben és érzéseitekben. Ez nem csupán gondolkodásmód-váltás, hanem szív- és szemléletváltás is.

Olyan ez, mintha új szemüveget kapnál – de nem az optikában, hanem belül. Hirtelen másként nézed az embereket, a helyzeteket, önmagadat. A megújult lélek nemcsak többet tud, hanem másképp érez. Érzékenyebb lesz az igazságra, a jóságra, a szeretet finom rezdüléseire. Nem csak az igazságban kezd élni – hanem igaz emberré válik.

A „régi ember” nemcsak másokban, hanem bennünk is ott él. Vannak reakcióink, amelyek automatikusan előjönnek – a düh, a harag, az irigység, a türelmetlenség, a sértődöttség. Ezeket nem lehet csak akarattal kiiktatni. Muszáj megújulni lélekben. Ez egy belső átalakulás, amit nem lehet mesterségesen siettetni, de lehet kérni, ápolni, segíteni.

Képzeld el a lelket, mint egy kertet. Ha elvadul, gyomok nőnek benne. A megújulás nem azt jelenti, hogy „levágjuk a tetejüket” – hanem azt, hogy gyökerestül kiemeljük a régit, és helyet adunk az újnak. Isten Lelke az, aki locsolja, műveli, fényt ad ennek a kertnek. De nekünk kell odafordulni, időt adni, türelmesnek lenni.

Pál nem azt mondja, hogy „újítsátok meg a viselkedéseteket”, hanem mélyebbre megy: újuljatok meg lélekben. A belső átalakulás hat ki a külső életre. A megújult lélekből születik türelem a gyerekekhez, empátia a másképp gondolkodókhoz, béke a zűrzavar közepén. Nem tökéletességet jelent – hanem irányt: Isten felé.

A modern ember sokszor úgy érzi, elfáradt, kiégett, kiüresedett. Erre nem mindig a pihenés a megoldás – hanem a belső megújulás. És ezt csak Isten tudja megadni. Csak az, aki formált minket, képes újraformálni is. Ne félj a megújulástól – a szíved legmélyebb vágya is ez.

GYAKORLAT:

Minden este tedd fel magadnak ezt a kérdést, mielőtt lefekszel: „Ma miben gondolkodtam vagy éreztem másként, mint a régi emberem tette volna?”
Válaszolj őszintén!

• Ha ma megbocsátottál ott, ahol korábban sértődtél volna – megújultál.

• Ha türelmes maradtál, amikor ingerült lettél volna – megújultál.

• Ha észrevetted más fájdalmát – megújultál.

• Ha beismerted a hibád, vagy elengedted a bizonyítási vágyat – megújultál.

Ez a gyakorlat segít abban, hogy naponta észrevegyed Isten munkáját benned – és hálát adj érte. Mert a lélek megújulása nem ugrás – hanem szelíd, következetes növekedés. Pál szerint ez a növekedés Istenhez vezet. Mi más lehetne a keresztény élet célja, mint ez?