Oldal kiválasztása

Hétindító 25.10.27.

Szerző: | Nincsenek hozzászólások

Inspiráló gondolatok

 

Hogyan jutunk közelebb egyszerre Istenhez és egymáshoz is?

Képzeljetek el egy földre rajzolt kört. A kör a világ, a középpontja pedig Isten. A sugarak az emberek útja: minél inkább előre haladnak, annál közelebb jutnak Istenhez, és közelebb kerülnek egymáshoz is. És fordítva. Talán Gázai Dorotheosz az első századok szerzetese is rajzolt egy ilyen kört a sivatag porába, akitől ezt a kifejező mértani hasonlatot vesszük.A gondolat nagyon egyszerű: az emberek minél közelebb kerülnek Istenhez, annál szolidárisabbá válnak egymással. És minél nagyobb lesz közöttük a szeretet, annál közelebb találják magukat Istenhez. Persze, az a veszély is fennáll, hogy visszafelé, azaz kifelé megyünk a sugáron, és így megszakad az Istennel és az emberek egymással való találkozása. 

A valódi hit az egység forrása, nem a megosztottságé. Szent János szavaival élve: aki szereti a felebarátot, az szereti Istent is, és fordítva. A későbbi svájci teológus, Hans Urs von Balthasar eleveníti fel ezt a hasonlatot A búzaszem (144) című kötetében. Így ír: 
„A petárda olyan mint egy tűzcsóva, amely sebesen száll az ég felé. Eléri a repülés végpontját, (az elragadtatás pillanatában) felrobban, és ezer szikra száll  az égből villámgyorsan a föld felé. Isten küld vissza téged ezer darabra szakadva a testvéreidhez.” 

Igen, az igazi misztikus élmény Isten végtelensége felé tár ki téged, de nem hagy ott függőben a fényben. Visszaküld a testvérekhez, a történelembe, a földre. Ha már tűzzé váltál, meleget adhatsz; ha már szikra lettél, világíthatsz; ha már átalakultál Istenben, egy kis pontnyi fénnyé válsz, mely ezer felé árad, hogy elérje az oly sok emberben lévő sötétséget és fagyot. Az Isten iránti szeretet nem valós, ha nem jelent szeretetet a testvérek iránt is. 

Gianfranco Ravasi bíboros

 

Élethelyzetek – sorozat

 

Csak egy lába volt

Amikor elkezdtem kerékpározni néhány évvel ezelőtt, nem hittem, hogy valaha a hobbi szintnél komolyabban fogok foglalkozni a sporttal. Amint azonban erősödtem, a barátaim arra biztattak, edzzek szorgalmasabban és próbálkozzak hosszabb távokkal is. Az első ilyen alkalom egy 150 mérföldes túra volt, melyet jótékonysági céllal évente megrendeztek a szklerózis multiplexben szenvedő betegek javára.
Amikor beneveztem, nagyszerűnek találtam az ötletet: egy jó cél érdekében tekerhetem a pedált egy hosszú úton. Lelkesen készültem. Ahogy azonban közeledett a túra napja, kétségeim támadtak az állóképességemet illetően. Még mindig szándékomban állt pénzzel segíteni, de nem akartam végigbiciklizni két álló napot.
Majd mégis elindultam. A túra egy csodálatos vasárnap reggel indult a békés georgiai vidéken, és az első néhány órában kiválóan éreztem magam. Éppen ilyen élményre vágytam. Nagyszerű lelkiállapotban voltam. A nap végére azonban elfáradtam és ingerültté váltam. Ékes bizonyítékát szolgáltattam annak a ténynek, hogy a test és az elme állapota összefügg. Minden egyes kifogás, melyet az agyam kiötölt, közvetítődött a lábaimnak. „Nem bírom tovább”. gondoltam, és a gondolat azonnal görccsé vált a lábamban. „Mindenki jobb nálam” ötlött eszembe, és azonnal elfogyott a levegőm. Biztosra vettem, hogy ki kell szállnom a versenyből.
Amikor felértem egy dombra, a gyönyörű naplemente még néhány percig haladásra bírt. Ekkor a messzeségben megpillantottam egy nagyon lassan hajtó, magányos biciklista körvonalait a fényes, vöröslő nap sugaraiban. Észrevettem, hogy valahogy másként teker, mint a többiek, de nem értettem, miért. Ezért közelebb kerekeztem hozzá. Egy nő volt. Lassan, de kitartóan nyomta a pedált, arcán halvány, de elszánt mosoly játszadozott és csak egy lába volt.

Abban a szempillantásban másképpen láttam az egészet. Egész nap kételkedtem a testemben. Most egyszeriben tudtam, nem a testemet, hanem az akaratomat kell ösztönöznöm, hogy célba érjek.

A második napon végig esett az eső. Többé nem láttam a féllábú biciklistát, de panasz nélkül hajtottam tovább; tudtam, hogy valahol ő is ott nyomja a pedált. A nap végére pedig, még mindig nagyon erősnek érezve magam, lebicikliztem a 150-edik mérföldet.

Kathy Higgins

 

GONDOLAT:

Válts nézőpontot! A „nem bírom” helyett mondd ki a hit „mégisét”, és észreveszed azt is, amit eddig nem láttál.
Pont ezt szolgálja az Útitárs 90: hétköznapi történetekkel és konkrét gyakorlatokkal bátor, kitartó szívet formál, miközben Krisztus felé emeli a tekinteted.
Kattints ide és legyél Útitársunk a következő évadban is »

HA SZERETNÉL EHHEZ HASONLÓ, TANULSÁGOS TÖRTÉNETEKET A TOVÁBBIAKBAN IS, AKKOR KATTINTS IDE » 

 

 

468

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük