Inspiráló gondolatok
Isten most van jelen
Thomas Merton így írt: „Az igazi élet nem máshol van, mint most – ebben a pillanatban, ebben a szívverésben, ebben a lélegzetben.” Sokszor úgy élünk, mintha az élet majd csak később kezdődne. Ha sikerül elérni a célt, ha letelik a nehézség, ha megvalósul az álom. De az élet már most is zajlik – itt, ebben a pillanatban.
A jelen pillanat nem próba vagy előszoba – hanem maga az élet. Merton arra hív, hogy szentként tekintsünk a jelenre. Mert minden pillanatban ott rejlik a lehetőség: a szeretetre, a figyelemre, a jelenlétre.
Amikor elmerülsz a múltban vagy izgulsz a jövő miatt, elengeded azt, ami most elérhető: a kegyelmet.
Isten nem a múltban vagy a jövőben él, hanem most van jelen. A Lélek nem tegnap vagy holnap szól – hanem ma. Ne hagyd, hogy az idő szétcsússzon közötted és az életed között. Ma dönts úgy, hogy teljes figyelemmel éled meg a pillanatokat. Ha mosogatsz, akkor valóban mosogass. Ha beszélsz valakivel, akkor valóban hallgasd. Mert az élet nem máshol történik – hanem itt, most, veled.
Élethelyzetek – sorozat
Vegyél észre másokat!
GONDOLAT:
Amikor igazán figyelünk valakire, nemcsak a szavait halljuk, hanem a lelkét is. És ez gyógyít. Az, aki észreveszi a másikat, mintha azt mondaná: „Fontos vagy. Látható vagy. Értékes vagy.
A világ gyakran azokat jutalmazza, akik gyorsak, határozottak, hangosak. De Isten sokszor a csendeseket, az „észrevevőket” használja eszközként, hogy szeretetét közvetítse. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5,8) – és talán épp ők azok, akik meglátják Őt mások arcán is.
Az a pillanat, amikor a kislány megáll a hídon és gyönyörködik a kilátásban, több, mint puszta „nézelődés”. Az élet tisztelete ez. A szív lassú ritmusa, amely nem akar mindent azonnal elkapni, hanem hálásan szemléli azt, ami van.
-
Mikor vettem észre utoljára valakit igazán – nemcsak a szavaiban, hanem a lelkében is?
-
Ki az a környezetemben, akit ma Isten rajtam keresztül szeretne „észrevétetni”?
-
Mikor engedtem magamnak utoljára, hogy megálljak, csak azért, hogy gyönyörködjek valamiben?
Az élet legnagyobb ajándéka nem az, ha minket vesznek észre, hanem ha mi vesszük észre a másikat.
Aki így él, az nemcsak lát – hanem világosságot gyújt mások szívében.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
Szeptember 13.-án egy fantasztikus Balaton környéki zarándoklaton jártunk. Délután részt vettünk Tihanyban a „Könyörgés a magyarságért” ökumenikus imaórán. Ez volt a nap megkoronázása. Az úton hazafelé az autóbuszon egy fiatalember ült mellettem, beszélgettünk. A lelkem csordultig tele volt, amikor a fiatalember háta mögött a naplemente ámulatba ejtett. Elhallgattam, vagy talán mondtam is – „de gyönyörű.” Ő hátranézett és annyit mondott „Ja, csak a naplemente.” Rögtön válaszoltam: Neked „csak”, nekem pedig
A NAPLEMENTE!! /Elvarázsol, örömmel, békével tölt el minden alkalommal, ha látom./
Beszélgetésünk irányt váltott. Kérdésemre hogy neki mi okoz örömet, nem tudott választ adni. Következő kérdésemre, hogyan kapcsolódik ki, mi az amivel feltöltődik, ismét nem kaptam választ, azonban a szemében megjelent egy könnycsepp. Azt hittem megbántottam, vagy tolakodó voltam. Nehezen szólalt meg: „Ezt tőlem még senki sem kérdezte meg.” A munkahelyén nagy az elvárás, sok a munka, időnként haza is visz, amit az irodában nem tud befejezni. Hétvégén pedig az akolitus szolgálat minden idejét elveszi, mert nagyon sok falu tartozik a plébániához… Megsajnáltam. Akik ismerik azok jól tudják, hogy mindig nyitott, vidám, jókedvű, de hogy valójában belül mi zajlik benne, azt nagyon jól eltitkolja. Erre éreztem rá, amikor a „csak” szócskát kimondta a naplemente kapcsán…
Az apró csodák-örömök amelyek fel- és megtöltik az életünket, jelenleg neki most hiányzik.