Mindössze két szabályt állítottam fel magamnak arra vonatkozóan, hogy milyen esküvőket vállalok és milyeneket nem: az esküvő előtt megismerem a párt, és nem tartok esküvőket szokatlan helyeken (úgy mint ejtőernyős vagy víz alatti esküvők).

Egy alkalommal azonban mindkét szabályt felrúgtam, és mondhatom, ez volt a legjelentőségteljesebb esküvő, amit valaha is láttam.

Két nappal korábban egyeztem bele, hogy összeadom a párt, mert a lelkészt, akivel megállapodtak, haladékot nem tűrő családi ügyek szólították el. Tudtam, hová kell mennem (a várostól elég messze, egy farmra); tudtam a menyasszony és a vőlegény nevét; és tudtam, hogy a másik lelkész részesítette őket jegyesoktatásban.

Hallottam valami keveset a násznép összetételéről is valamint az esküvő különleges helyszínéről. Száznegyven motorost vártak oda a hétvégére. Az esküvő már csak a hab a tortán — meglepetés, melyről mindössze néhány vendéget értesítettek előre.

Bevallom, eléggé rossz előérzettel kanyarodtam le az autópályáról a megadott terület irányába, mely mindjárt a szemem elé tárult. Több tucat motorkerékpár állt a parkolóban. A legtöbbjük Harley- Davidson volt, amit csak komoly motorosok használnak. A központi „vendéglátóipari egységből” hangos zene szólt. Mindenütt sátrak tarkították a tájat. Az egész úgy festett, mint valami heavy-metal Woodstock.

Közel s távol enyém volt az egyetlen Jetta. Leparkoltam, és elindultam a ház felé.

Megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy odabent minden rendben levőnek tűnt. Bemutattak a menyasszony és a vőlegény szüleinek, miközben a menyasszony öltözködött. Nem tartott sokáig; egy farmernadrágot és egy fekete pólót elég rövid idő alatt fel lehet venni, és csak néhány szál virágot tűzött a hajába kiegészítőnek. A vőlegényt „Medve” néven mutatták be. Nem volt nehéz kitalálni, miért ez a becené­v. Medve körülbelül kétszer annyit nyomott, mint én. Sűrű, bozontos szakállt viselt, és a két karját tetoválások borították. Nem sokat szólt.

Ellenőriztük az anyakönyvi kivonatokat, azután elindultunk a nagy sátor felé. Nem szeretek nagy tömegeken átfurakodni, mert félénk, szelíd modorú ember vagyok, de valahogyan előre jutottam, elkértem a mikrofont, megvártam, amíg elcsendesedik a zene, bemutatkoztam, és bejelentettem, hogy az esküvő miatt vagyok itt. Nem tudtam, milyen reakcióra számíthatok.

A motorosok közül sokan azonnal a parkoló felé indultak. Felbőgő motorok zaja töltötte meg a légtért. Azután, szinte katonás rendben kihajtottak a parkolóból, és felém, azaz a tér középpontja felé közeledtek. Alig fél méterre tőlem megálltak, és két sorba rendeződve szembe fordultak egymással — sorfalat képeztek a menyasszony tiszteletére. A motorokat teljes gőzzel túráztatták, zúgásuk visszhangzott a völgyben.

A menyasszony lassan és méltóságteljesen lépkedett végig a sorfal előtt. Amikor a sorfal végére ért, és az utolsó pár motor is elhallgatott, olyan csend lett, hogy a leejtett gombostű zaját is hallani lehetett volna. A menyasszony félénken odalépett Medve mellé. Medve szeme könnyben úszott. A madarak csiripelni kezdtek.

Az ifjú párt körülvették a barátok, a családtagjaik, akik egytől- egyik a Józan Motorosok szervezethez tartoztak, mind gyógyulófélben lévő alkoholista, mind motoros. Mindegyikük lehajtott fejjel imádkozott, amikor elérkezett a szent pillanat.

A menyasszonynak mindössze egyetlen kívánsága volt a szertartás előtt:
— Tartson szentbeszédet! Ezek az emberek Isten igéjét akarják hallani — mondta.

„Ezek az emberek” az ő emberei. És egy délután erejéig az én embereimé is váltak. Egy nagy, szabad térség közepén álltam, pólóba és farmerbe öltözött, tetovált tömeg vett körül, előttem a menyasszony és a vőlegény, akik pontosan tudták, mit tesznek és miért a sátorcölöpök és Harleyk katedrálisában; együtt adtunk hálát Istennek.

Parker lelkész

GONDOLAT:

Isten bármilyen közegben jelen tud lenni – még ott is, ahol elsőre talán nem számítanánk rá: motorosok között, egy farmon, hangos zene és tetovált emberek társaságában. A szeretet, a hit és az őszinte vágy, hogy Isten igéje elhangozzon, képes szentté formálni a legszokatlanabb helyzeteket is.

Ne a külsőségek, a körülmények vagy az előítéletek határozzák meg, hol keressük Istent, hanem merjük felismerni jelenlétét a hétköznapi, sőt rendhagyó helyzetekben is.

Az életünkben is lehetnek „motoros esküvők” – helyzetek, amelyek furcsának, idegennek, nehéznek tűnnek, de ha szívünket megnyitjuk, Isten ott is megszólíthat, és áldássá fordíthat mindent.