Inspiráló gondolatok
Az öröm feladat
Frédéric Ozanam, a Szent Vince Társaság alapítója, hitt abban, hogy az öröm nem kiváltság, hanem feladat.
A mai ember gyakran keresi az örömöt – szórakozásban, sikerben, vásárlásban. De az igazi öröm nem a külső eseményektől függ, hanem a belső hozzáállástól. Az öröm tanulható. Nem úgy jön, mint egy váratlan ajándék, hanem mint egy gyümölcs, amit gondozni kell.
Az öröm a hála testvére, a figyelem gyümölcse, a szeretet kísérője.
Az öröm nem mindig hangos – lehet csendes derű, belső béke, jelenlét. Amikor észreveszed a jót, ami körülötted van, amikor jót teszel másokkal, amikor Istenre bízod magad, akkor az öröm lassan megszületik. Az öröm nem tagadja a fájdalmat, hanem áthatja azt is reménnyel.
Az öröm világít, amikor minden sötét. Ma próbáld ki: írj le három dolgot, ami örömöt ad – és oszd meg egyiket valakivel. Az öröm terjed. És akiben öröm van, abban élet van.
Élethelyzetek – sorozat
Egy fénysugár
„A szomszédunk szeretete a maga teljességében mindössze annyit tesz, hogy fel tudjuk tenni egymásnak a kérdést: „Mi van veled?”
Simone Weil
Amikor gyermekorvosként magánrendelőmben dolgoztam, mindig rengeteg dolgom volt, és a nappalok gyakran összefolytak az éjszakákkal. Általában késő estig maradtam a rendelőben, hogy elvégezzem az elmaradt adminisztrációt. Nagyon békések voltak ezek a magányos esték. Elgondolkodhattam a betegeimről és problémáikról anélkül, hogy bármi elvonta volna a figyelmemet. A saját életemről is volt időm gondolkodni.
Egy este, miután lefektettem a családomat, visszamentem a rendelőbe, hogy átnézzem a beteglapokat. Egyszer csak kopogást hallottam az ajtón. Azt hittem, a társam jött meg, mert ő éppen betegnél volt.
Kinyitottam az ajtót, és a tizenhat éves betegem, Brian állt a küszöbön. Elégszer találkoztam már vele ahhoz, hogy tudjam a nevét. Megkérdeztem, miért cselleng az utcán éjjel kettőkor. „Csak úgy sétáltam és gondolkodtam” — felelte. Behívtam, hogy igyék velem egy forró csokoládét, és, hogy „beszélgessünk, gondolkodjunk kicsit együtt”.
Feltettem a vizet a tűzhelyre, és csevegni kezdtünk. A társalgás során mindketten elmondtunk magunkról ezt-azt, megosztottuk egymással aggodalmainkat és kudarcélményeinket. Nyilvánvaló volt, hogy Brian tele van félelemmel és feszültséggel, és beszélni szeretne róla.
Mesélt a barátnőjéről, aki éppen szakított vele, valamint az osztályzatairól, melyekkel nincs megelégedve. Építésznek készült, de félt, hogy ilyen jegyekkel nem veszik fel. Azt is elmondta, hogy a szülei sokat veszekednek, és úgy érzi, ő az oka. Azt mondta, nem tudja, van-e Isten, és ha van, akkor vajon az szereti-e őt.
Megpróbáltam egyszerűen végighallgatni és bátorítást adni, amennyire tudtam. Ismertem néhány építészt, ezért azt javasoltam Briannak, hogy találkozzék velük és faggassa ki őket a munkájukról. Beszélgettünk nagyratörő terveinkről is, hogy elűzzük aggodalmaink és félelmeink egy részét. Két órán át társalogtunk. Végül kocsival hazavittem Briant, és megvártam, amíg egy földszinti ablakon át besurran a házba.
Ettől kezdve gyakran megfordult a rendelőmben (elfogadhatóbb időpontokban), hogy beszámoljon róla, mi történt vele azóta, hogyan alakult az élete. Nagyon kellemes modorú, társaságszerető fiatalembernek ismertem meg, és rövidesen jó barátságban lett a rendelő egész személyzetével.
Első beszélgetésünk után mintegy hat hónappal máshová költöztettem a rendelőt. A költözést követően egy évvel ballagási meghívót kaptam Briantől. A hivatalos meghívókártya mellett egy kézzel írott levél is lapult a borítékban.
Kedves dr. Brown!
Meg szeretném köszönni, hogy akkor éjszaka foglalkozott velem. Nem hiszem, hogy sejtette, de aznap éjjel olyan rosszul éreztem magam, hogy öngyilkos akartam lenni. Minden kilátástalannak tűnt az életemben, nem láttam kiutat. Az utcáról megláttam, hogy a rendelőjében ég a villany. Nem is tudom, miért döntöttem úgy, hogy beszélek magával. Az a beszélgetés, az ön odafigyelése rádöbbentett, hogy van egy sor jó dolog is az életemben. Néhány lehetőség és ötlet, melyeket felvetett, valóban hasznosnak bizonyult. Most érettségizem, és felvettek az egyetem építészmérnöki karára. Nagyon boldog vagyok. Tudom, hogy nehéz dolgom lesz, de azt is tudom, hogy át fogom vészelni a nehéz időszakokat. Nagyon-nagyon hálás vagyok önnek, amiért aznap éjjel égett a fény a rendelőjében.
Szeretettel, Brian
Nem hiszem, hogy ez a levél azért született, mert valami eget rengetőt tettem Briannel; a beszélgetésünk nagyon is hétköznapi volt. Mégis, ha visszagondolok a megismerkedésünkre, úgy vélem, különleges dolog történt.
Egyesek azt hihetik, csupán a véletlen műve volt, hogy a rendelő irodájában égett a villany, amikor Brian öngyilkosságot fontolgatott. Én azonban úgy gondolom, hogy a világ nem így működik.
Egy fénysugár, egy energianyaláb mindannyiunkat átvilágít, irányít és támaszt nyújt mind önmagunk, mind embertársaink számára. Ez a fény ragyogott azon az éjszakán, amikor Brian bekopogott a rendelőm ajtaján.
James C. Brown, orvos
„Nem világíthatunk fáklyánkkal másoknak anélkül, hogy magunk előtt meg ne világítanánk az utat.”
Ben Sweetland
A Szívtréning pontosan ennek a szeretetnek a megtapasztalásáról szól:
Már csak 5 napod maradt, hogy itt igényeld »
GONDOLAT:
Sokszor nem tudjuk, milyen harcokat vív a másik, de a szeretet és a figyelem mindig képes reményt adni.
Az igazi szeretet nem bonyolult. Simone Weil szavaival élve: néha annyi elég, hogy feltegyük egymásnak a kérdést: „Mi van veled?” Ez a kérdés, ha szívből fakad, kinyit ajtókat, amelyek addig zárva voltak.
Engedd, hogy a te életedben is égjen egy ilyen fény! Nem tudhatod, kinek lesz az éjszakájában éppen az az apró jel, amely újra utat mutat az élethez.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!