Inspiráló gondolatok
Ne szégyelld, ha félsz!
Anselm Grün bencés szerzetes gyakran ír arról, hogyan lehet a félelmet nem legyőzni, hanem átölelni. A mai világ tele van bizonytalansággal – és a félelem természetes válasz. Nem kell szégyellned, ha félsz. A félelem nem az ellenséged, hanem egy üzenet. Valamit jelez: a sebezhetőségedet, a határaidat. A kérdés nem az, van-e benned félelem, hanem az, mit kezdesz vele.
A félelem teret követel, de ha te adsz neki figyelmet, szeretetet, megértést, akkor megszelídül. Isten nem azt ígérte, hogy nem lesz félelem, hanem azt, hanem hogy veled lesz a félelem idején is.
Ha a félelmeidet Isten elé viszed, azok átalakulhatnak: gyöngeségből bizalom lesz, szorongásból hit, menekülésből jelenlét.
Ne akarj azonnal megszabadulni minden félelemtől! Inkább kérdezd meg: mit akar mondani nekem egyik-másik érzés? Mit akar mondani Isten ebben a helyzetben? Aki Istennel néz szembe a félelmeivel, az nem elveszíti önmagát, hanem megtalálja. Engedd meg, hogy a félelmed ne börtön, hanem híd legyen – önmagadhoz és Istenhez!
Élethelyzetek – sorozat
Az ember értéke
A könyörületesség a szükséget nézi, nem az okokat.
Német közmondás
Hosszú éveken át küszködtem, hogy meghatározzam magamnak az életcélomat. Olyan környéken dolgoztam, ahol a bűnözési arányszám rendkívül magas. Amikor kivittem a szemetet, az utcán ügyfeleikkel pározó prostituáltakkal találkoztam. Heves vitákat folytattam a városi hatóságokkal, hogy foganatosítsanak egészségügyi rendszabályokat, és tartassák be azokat a helyi bolttulajdonosokkal, mert az arra járók vécének használják a szemétlerakóhelyek környékét. Tiltakoztam írásban és személyesen a városi önkormányzatnál, hogy zárják be a szomszédságunkban lévő pornográf irodalmat áruló könyvesboltot. Jól tudtam, milyen romboló hatású a pornográfia az emberek, de különösen a gyerekek életére. Számos alkalommal könnyek között vezettem a munkahelyemre, és azt kérdeztem magamban Istentől: „Mit keresek én itt?”
Veled előfordult már, hogy megkérdezted magadtól: Miért velem történik ez? Hogyan kerültem ilyen helyzetbe?
Körülbelül egy éve megismerkedtem Johnnal. Sokan csavargónak vagy koldusnak neveznek őt. Sokak szerint nem is egészen normális.
Először az irodámban találkoztunk, ahová öngyújtót árulni tért be. Kettőt adott egy dollárért. Valószínűleg hamar elfelejtkeztem volna róla, ha nem állít be néhány nap múlva ismét. Azt kérdezte, ihatna-e egy kis vizet az udvari kútból. Beszélgettünk egy darabig. Amikor elbúcsúzott, elnézést kért, amiért ennyi ideig feltartott.
John gazdag családból származott. Valaha megvolt mindene, amire a mai ember vágyik: volt otthona, jachtja, üzlete, sőt, még repülőgépe is. Olyan örökségre számíthatott, mely lehetővé tette volna számára, hogy a világ bármely pontján kényelemben élje le nyugdíjas éveit. John életét az tette szomorúvá, hogy sosem kapott szeretetet. Soha nem élhette át a feltétel nélküli szeretet élményét. Felnőttként poszttraumás stressz jelei mutatkoztak rajta (a vietnami katonai szolgálat éveinek maradványa) és depresszióba esett (néhány szomorú esemény hatására, melyek elszakították őt szeretett kislányától). Johnnak elege lett az életéből, és úgy döntött, kilép belőle.
Ha valaki ma ránéz, azt mondhatja, bolond vagyok, hogy hiszek neki, és hogy John nem nagyon tud már építően részt venni a világban. Ez azonban súlyos tévedés. Látogatásai alkalmával nemcsak hasznos, gyakorlati tanácsokkal lát el arra vonatkozóan, hogyan kell normálisnak maradni az életben, de visszaadja az önbecsülésemet és a személyes büszkeségemet is. A legkedvesebb ember, akivel valaha is találkoztam. Pénzt kért kölcsön, hogy tejet vehessen egy hölgynek és a gyermekeinek, akikkel az utcán ismerkedett meg; megbeszéltük, hogyan segítettük ki mindketten azt az idős embert a közeli sarkon, akinek a nyakában tábla lóg: „Kosztért munkát vállalnék.” (Szerencsétlen még bottal is alig áll a lábán, nem hogy dolgozni tudna.)
John elmondta, mennyire elszomorítja, hogy sokan nem ebédelnek, miközben ő mindennap ingyen ebédet kap a parkban. Amikor az iskolabusz elindul a gyerekekkel, kiveszi a szemétből a behajított, bontatlan tejesdobozokat és érintetlen szendvicseiket. Egy prostituáltat bejuttatott a meggyalázott asszonyok otthonába, és megírt helyette egy hivatalos kérvényt, hogy visszakaphassa a lányát.
Mindig tudom, mikor esett át John súlyos depressziós rohamon, mert olyankor néhány napig nem látom. Amikor ismét előkerül, kicsit fáradtnak, törődöttnek látszik, de mindig van mesélnivalója egy frissen olvasott könyvről, egy új, utcai ismeretségről, esetleg arról, hogy valaki megverte.
Készült szeme fényének, a lányának diplomaosztó ünnepsége a Kaliforniai Állami Egyetemen Santa Barbarában. Taxit rendelt, hogy el tudjon menni. A taxisofőr, John ismerőse, a saját magánautójával megy, nehogy John kellemetlen helyzetbe hozza a lányát. John meg fog fürödni, megborotválkozik és felveszi régi öltönyét, úgy megy megnézni, amint kislánya átveszi a diplomáját. Szívből örülök, de sajnálom is őt, mert elképzeltem, milyen érzés lesz számára látni, amint a lánya felsétál a dobogóra, és átveszi a diplomát. Átérzem a szeretetet és a büszkeséget, mely fájdalommal és megbánással keveredik a lelkében. Imádkozom, hogy Isten segítse át épségben az eseményen. Gondolataimban és lélekben barátommal leszek, a szívem az övével együtt törik majd darabokra.
— Tudja, hogy őrültnek tartanak? – kérdezte John.
Mosolygok.
— Én nem tartom magát őrültnek, John.
Időnként irigylem Johnt. Nem kötődik semmilyen földi dologhoz — csak az a fontos számára, hogy szeretetet adjon és kapjon. Talán egyszer majd feltétel nélkül is sikerül neki.
Holnap, amikor munkába megyek, ismét küszködve kérdem majd Istentől: „Mit keresek ebben a világban, Uram?” És ő valószínűleg küld majd nekem egy másik embert, aki annyival több nálam, hogy arra sem vagyok méltó, hogy a cipőjéről letöröljem a sarat, és én meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy szeressem.
Terry O’Neal
GONDOLAT:
Az ember értéke nem abban rejlik, amije van, hanem abban, hogy képes szeretni és szeretetet adni. Sokszor épp azok mutatják meg Isten arcát, akiket a társadalom lenéz vagy kitaszít. John története figyelmeztet arra is, hogy a feltétel nélküli szeretet és együttérzés többet ér minden vagyonos háttérnél, sikerélménynél vagy társadalmi státusznál.
Észreveszed a körülötted élők szükségleteit, és nem az okokat, a hibákat vagy a „méltóságot” mérlegeled? Segítesz, ahol tudsz: egy jó szóval, egy apró figyelmességgel, vagy épp azzal, hogy jelen vagy a másik számára. A szeretet konkrét, apró tettekben válik élővé – és ezek a mindennapi gesztusok formálják át a világot.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!